50. rész

Visszaérve a nappaliba megláttam Kimit, aki még mindig egy helyben ácsorgott, és csak meredten bámult maga elé.
-Vége van!-súgtam neki halkan, mire rámnézett.
-Úgy, hogy még el sem kezdődött!-válaszolta.
-Mondtam, hogy sikerülni fog, és így is lett!-mosolyogtam rá.
-Hála neked!-sóhajtott, és felemelve a kezem, belecsókolt a tenyerembe.
-Én csak elmondtam a véleményem!-vontam vállat.
-Köszönöm!-suttogta alig hallhatóan, és magához ölelt. Nyugtatóan simogattam a hátát, hiszen tudtam, hogy boldog, de még fel kell dolgoznia azt, ami az előző fél órában történt.-Menjünk el valahova ma este! Csak kettesben!-nézett a szemembe.
-Randira hívsz?-kacérkodtam vele.
-Végülis! Annak is nevezhetjük!-nevetett, majd megcsókolt.
-De Mati?-aggodalmaskodtam.-Nem hagyhatjuk egyedül!
-Szerintem anyámék szívesen elvállalják erre az estére!
-Szegénykémet megint „lepasszoljuk”!-szomorodtam el.
-Dehogy! Hiszen egy csomó dolgot csinálunk együtt, és majd elviszzük kirándulni!-vágta rá gyorsan, hogy megnyugtasson.
-Jól van!-ingattam a fejem.-És hova akarsz vinni?-kanyarodtam vissza a randi témához.
-Hááát.-gondolkodott.-Még nem tudom!-nevette el magát ismét.
-Ezt a határozottságot!-grimaszoltam.-Így még ruhát sem tudok választani!-nyafogtam egy kicsit.
-Vegyél valami csinosat! Van egy kósza ötletem!-jelent meg egy kis mosoly a szája szegletében.
-Oké!-bólogattam serényen, és máris megjelentek lelki szemeim előtt a választható ruhák képei.

Úgy tűnt, hogy mindent sikerült elintézni, így miközben Kimi elvitte a kis lurkót a szüleihez, én nekifogtam a készülődésnek. Egy gyors, de annál frissítőbb zuhany után lágy hullámokat varázsoltam a barna hajamba, aztán feltettem egy nagyon egyszerű, szokás szerint natúr színkből álló sminket, ami jól illett a barnás árnyalatú bőrömhoz, és a sötét szemeimhez is.
Már jó egy órája szemeztem két ruhával, de nem tudtam eldönteni, hogy melyiket válasszam.
Végül a fehér, térdig érő, átlapolt mellett döntöttem, amivel csak egyetlen egy gondnom volt, méghozzá, hogy számomra túlzottan kihívó volt a dekoltálása. Hiába voltam ellene az ilyen ruháknak, ezt nem tudtam ott hagyni a boltban, és hát mikor adódott volna jobb alkalom arra, hogy felvegyem, ha nem egy randin. Kivételesen levettem a nyakamból a vékony aranylácra fűzött kis keresztet, és helyette egy ezüst „keretbe” foglalt, narancs színű kövekkel díszített nyakéket csatoltam fel. Belebújtam egy ezüstös fényben csillogó magassarkú szandába, magamhoz vettem egy hasonló árnyalatú táskát, majd még mielőtt elhagytam volna a helyiséget, mégegyszer megnéztem magam a falon lévő tükörben. Kiléptem a szobából, és a lépcső felé vettem az irányt. Megálltam egy pillanatra a korlátnál, és lenéztem a nappaliba. Kimi már ott várt. Egy fekete szövetnadrág volt rajta, egy fehér rövidujjú inggel, a kezében pedig ott volt a zakója. Elmosolyodtam, majd elindultam lefelé. Már az utolsó lépcsőfokoknál jártam, mikor meghallotta a cipőm kopogását. Megfordult, és úgy tűnt, szó szerint leesett az álla.
-Hűha!-sóhajtott egy nagyot.-Csodálatosan nézel ki!-nyögött ki egy értelmes mondatot, aminek a hatására máris fülig pirultam.
-Köszönöm! Te is nagyon jól festesz!-bólintottam, és végigmértem őt a tekintetemmel. A rövidre vágott szőke haja olyan szolid és elegáns módon fel volt zselézve, és ez tökéletesen illett az öltözékéhez is. Na meg persze nálam is betalált.
-Indulhatunk?-nyújtotta felém a karját.
-Persze!-mosolyogtam, majd belékaroltam, és már indultunk is a ház előtt parkoló autóhoz.

49. rész

-Tudom, hogy ezt tehetném meg a legkevésbé, de kérhetnék tőletek valamit?-nézett ránk esdeklően, miközben letörölte a könnyeket az arcáról.
-Mit szeretnél?-kérdeztem egy kis mosollyal.
-Láthatnám Matit?-emelte Kimire a tekintetét. Egy pillanatra megdermedt, aztán nagynehezen szólásra nyitotta a száját.
-Te vagy az édesanyja!-válaszolta, de ez bennem mondjuk kétségeket hagyott afelől, hogy mit is gondolt valójában.
-Itthon van most?-kérdezte félénken.
-Igen!-bólintottam.
-Szeretnék beszélni vele, mielőtt találkoztok!-pillantott Kimster Jen-re.
-Persze!-bólintott a korábbi Miss Skandinávia.
Ketten maradtunk csak ott, én pedig gondoltam hellyel kínálom Jennit, hogy valahogy megtörjem a kínos csendet, ami beállt közöttünk.
-Iszol valamit?-érdeklődtem.
-Nem, köszönöm!-rázta meg a fejét, majd előre nyújtotta a kezeit, és összekulcsolta az ujjait. Ideges volt. Nem szóltam, hagytam, hogy egy kicsit a gondolataiba mélyedjen, és alaposan végig tudja venni magában, hogy mit is fog mondani, ha ott fog állni előtte a fia.
Nem is kellett sokáig várnom, hogy megtudjam ezt, hiszen néhány percen belül a srácok már a lépcsőn galoppoztak lefelé. Jen felállt a kanapéről, és lassan elindult feléjük. Én csak tisztes távolból néztem az eseményeket, ahogy Kimi is, miután megindította szépen Matit az anyja felé.
-Szia!-köszönt neki a kisfiú vidáman. Úgy látszik nem viselte meg túlzottan a dolog.
-Szia Kicsikém!-suttogott, majd odatérdelt elé.-Olyan nagy fiú lettél, mióta nem láttalak!-simogatta meg a kis lurkó fejét, miközben ismét elsírta magát.-Bocsáss meg, hogy eddig még soha nem adtam meg neked az alkalmat, hogy találkozzunk!-szabadkozott.
-Örülök, hogy végre megismerhetlek!-mosolygott rá az anyukájára, aki hirtelen magához ölelte őt. Szívszorító látvány volt ez, főleg, hogy rápislantottam Kimire is, aki nagyokat nyelt, és egy-egy hosszabb pillanatra behunyta a szemét. Könnyek csillantak meg az én szememben is. Nem is tűnt fel, de a Jégember közben odasétált mellém, és átkarolta a vállamat. A mellkasára hajtottam a fejem, és szelíden simogató tekintettel néztem anya és fia egymásra találását.
-Elmegyünk valamikor fagyizni?-hozakodott elő hirtelen Mati az ötletével, amit Jen elkerekedett szemekkel fogadott.
-Persze, hogy elmegyünk!-mondta neki boldogan, és megpuszilta az arcát. Félve Kimire nézett, ő azonban mosolyogva bólintott egy aprót.
-Szeretlek!-súgtam a fülébe.
-Én is téged Rose!-lehelt egy lágy csókot a homlokomra, és mégközelebb húzott magához.
-Azt hiszem mostmár ideje mennem!-szólalt meg néhány perc múlva a szememben mostmár teljesen másként festő nő.-Valamikor elvinném Matit valahová!-közölte félénken a szándékát.
-Jenni! Akkor látogatod meg őt, amikor csak akarod!-mosolyogtam rá, és megöleltem.
-Hogyha a fiunk jól érzi magát veled, akkor belemegyek, hogy egy rövidebb időre magaddal vidd Svájcba!-sóhajtott Kimi. Őszintén szólva nem csak a volt felesége, hanem én is meglepetten néztem rá.-De természetesen Mati kezében a döntés!-szögezte le gyorsan.
-Köszönöm Kimi!-pillantott rá hálásan Jen.-Szia Kicsikém! Vigyázz magadra, rendben?-szorította magához a kisfiút.-Nemsokára megint meglátogatlak!-mosolygott rá, és nyomott egy puszit az arcára.-Hálás vagyok azért, hogy még ennyi aljasság után is ilyen kedvesen bántok velem!-hálálkodott újfent.
-Nekem a fiam a legfontosabb, és, ha neki így jó, akkor én eszerint állok hozzá a dolgokhoz!-bólintott Kimster.
-Kikísérlek!-mosolyogtam rá.
-Sziasztok!-köszönt halkan, majd elindult az előtér irányába.
-Ismét mondom, ne rágódj a múlton, hanem élj a jelenben!-fogtam meg a kezét az ajtóban állva.
-Úgy lesz! Köszönöm!-ölelt meg.-Szia Rose!-búcsúzott.
-Hello Jenni!-intettem, aztán visszacsuktam az ajtót, majd nekidőltem, és behunytam a szemem. Úgy éreztem, egy óriási kő gördült le a szívemről.

47. rész

-Te meg mit keresel itt?-kérdeztem akadozva a barna hajú szépséget.
-Szia Rosalie! Bemehetnék?-kérdezte halkan. Vacilláltam egy kicsit a dolgon, de végül úgy döntöttem, hogy beengedem.
-Erre!-mutattam a nappali felé. Beszéd nélkül lépkedtünk a helyiség irányába, azonban a konyhához érve, szembetaláltuk magunkat Kimivel, aki éppen akkor lépett ki onnan. Gondolom kíváncsi volt, hogy ki a váratlan vendég.
-Hogy kerülsz te ide?-nézett nagy szemekkel volt feleségére.-És mit akarsz?-kérdezte némi iróniával fűszerezett hanglejtéssel.
-Szeretnék beszélni veletek!-szólalt meg alig hallhatóan. Valahogy más volt, mint eddig. Mintha eltűnt volna belőle az a ridegség, és félve mondom…talán a gyűlölet.
-Hallgatunk!-mondta komolyan a párom, és úgy éreztem, mintha a szemei jégszilánkokat szórtak volna. Megborzongtam egy kicsit.
-Visszavontam a kérelmet! Nem lesz tárgyalás!-közölte velünk a hírt, amitől azt hiszem mindketten sokkot kaptunk néhány pillanat erejéig.
-Te most szívatsz?-rázta a fejét hitetlenkedve Kimster.
-Nem! Komolyan mondom! Mati nálad marad!-bólintott, és olyan érzésem támadt, hogy most ő is megkönnyebbült. Kimire néztem. Megrándult az arca, de nem szólt semmit.
-Nem értem! Miért Jenni?-kérdeztem meg egy kis idő után.
-Mert rádöbbentem, hogy hibát követnék el, ha elszakítanám a fiamat az apjától!-vallotta be őszintén. –És erre te ébresztettél rá!-nézett a szemembe.
-Én?-mutattam magamra teljesen elképedve.
-Miután úgy kiosztottál ott a bolt közepén, elgondolkodtam, és rájöttem, hogyha ezt megteszem, akkor bekövetkezik az, amit elém vetítettél! Igen, valóban fájt, amiket a fejemhez vágtál, de tökéletesen igazad volt!
-Bolt, kiosztás, veszekedés? Miről maradtam le?-ingáztatta közöttünk a szemeit a párom.
-Hoszzú, de a lényeg az, hogy mikor Svájcban voltál, elmentem vásárolni, és az egyik üzletben találkoztam Jennivel, és hát, kicsit elragadtattam magam!-összegeztem a történteket.
-Ez nem igaz!-ellenkezett.-Ha te nem világosítasz fel, akkor most nem lennék itt!
-Nem tudok kiigazodni rajtad Jen!-rázta a fejét Räkka, és elgondolkodva nézett maga elé.-Miért akartad egyáltalán magadhoz venni a fiunkat?-kérdezte váratlanul.
-Azért, mert egy önző nőszemély vagyok, aki csak magára gondol!-bírálta saját személyiségét.
-Elhagyott a pasid és nem volt kire támaszkodnod?-vetette fel Iceman, és a hangjában még mindig düh és ridegség csengett.
-Honnan tudod?-kerekedtek el a szemei.
-Ugyanmár Jenni! Ismerlek, mint a rossz pénzt!-bökte oda az exférje, mire újra elkomorult az arca.
-Nem azt érdemelted, amit kaptál tőlem!-mondta szomorúan, és láttam, hogy könnyek szöktek a szemébe.-Ha akkor…
-Nincs ha!-vágott közbe Kimi.-Talán jobb is így, hogy külön váltak útjaink!-vont vállat, de láttam rajta, hogy azért megviselték őt az emlékek felszínre bukkanása.
-Sajnálom!-mondta elfulló hangon, majd leperegtek az első könnycseppek az arcán.
-Jenni!-érintettem meg a vállát.-Ne korhold magad, és ne rágódj a múlton! Ami történt, megtörtént! Most inkább gondolj arra, hogy van egy gyönyörű és tehetséges fiad, akire bátran büszke lehetsz.-mosolyogtam rá bíztatóan.
-Miért vagy velem ilyen kedves, Rose? Olyan csúnyán bántam veled is!-nézett rám bűnbánóan.-Bocsáss meg!-sírta el magát újból. Átöleltem, ő pedig úgy kapaszkodott belém, mint egy mentőövbe.Rápillantottam a Jégemberre, aki csak bólintott egyet, az arcán azonban megjelent egy félszeg mosoly.

46. rész

Néhány nap alatt sikerült mindent elpakolni, és a dolgaim elfoglalták tisztes helyüket a hatalmas házban, amit onnantól kezdve az otthonomnak nevezhettem. No persze, a vállfák száma kevésnek bizonyult, és a cipőim is egymás hegyén-hátán hevertek, de az én egyetlen szerelmem ígéretet tett, hogy kapok egy külön gardróbot, és abba aztán úgy pakolok, ahogy csak akarok. Hát remélem is, hogy úgy lesz. Egyébként egy polcra is leadtam a rendelést, ugyanis a könyveimet, és a kottáimat nem tudtam hol tárolni, a fiúk meg mérgelődtek csak, hogy állandóan átesnek rajtuk. Így jár aki nem néz az orra elé.

Bár a költözködés gond nélkül zajlott, nem nyugodhattunk meg, hiszen a hétfő vészesen közeledett, és ahogy napról napra közelebb kerültünk a tárgyalás időpontjához, úgy növekedett bennünk a feszültség. Ideges voltam én is, de most nem magamat kellett előtérbe helyeznem, hanem Kimit kellett támogatnom, félre téve mindenféle önsajnálatot.

A csütörtök délutánunk szinte teljes egészében arra ment el, hogy Kimster ügyvédjével írtuk az érvelésekkel teletűzdelt hivatalos anyagot, amit a bíróságra szántunk. Ahogy előrébb és előrébb haladtunk a fogalmazásban, szépen lassan előjöttek a tanulmányaim során bemagolt paragrafusok, bekezdések, jogi fogalmak, és minden, amire egy ügyvédnek szüksége lehet. Fél 5-re végeztünk, majd utána még beszélgettünk vele egy kicsit, aztán „még dolga van” indokkal útnak indult, mi pedig csendesen üldögéltünk tovább a konyhában.
-Mi a baj?-kérdeztem meg halkan, és megérintettem az asztalon pihenő karját.
-Tudom, hogy erősnek kell lennem, és kitartanom, de akkoris félek!-nézett rám kétségbeesetten.
-Szívem! Nem lesz semmi baj! Hidd el, hogy mi együtt túllendülünk ezen az akadályon! Nem fogjuk hagyni, hogy elvegye tőlünk Matit!-bíztattam, de be kellett vallanom, hogy én is rettegtem azért a végső döntéstől, ami bármelyik félnek kedvezhetett.
-Egyszerűen tökéletes lett ez a szöveg, már aggódok is, hogy túl tökéletes!-húzta el a száját.
-Kimi! Ne idegesíts fel!-néztem rá mérgesen, és összefontam a karjaimat a mellkasom előtt.
-Jó-jó!-mentegetőzött, és elnevette magát zavarában.
-Nem szeretem, hogy ilyen negatívan állsz hozzá a dolgokhoz! Ez nem te vagy!-jelentettem ki keményen, és belenéztem a hűvösséget árasztó zöldeskék szemeibe.
-De ilyen helyzetben még soha nem voltam! Fogalmam sincs arról, hogy mit tegyek!-ágált.
-Először is próbáld meg visszaszerezni azt az elszántságodat, ami az egész eddigi életedet, és a karrieredet végigkísérte. Aztán ha ez megvan, akkor ne vágj ilyen bárgyú képet, hanem vedd szépen vissza az „Iceman” maszkodat, és csillogjanak a szemeid a büszkeségtől és győzni akarástól!-utasítottam határozottan, mégis szelíd hangon.
Elkerekedett szemekkel nézett rám. Azt hiszem, nem gondolta , hogy ilyen karakán is tudok lenni.
-Mondhatok én ellent neked?-pillantott rám kérdő tekintettel.
-Nem!-vágtam rá azonnal, majd a fancsali arckifejezésén elnevettem magam. Odahúzott az ölébe, és az arcát a hajamba temette.
-Héé, mi van?-simogattam meg a hátát.
-Semmi!-rázta meg a fejét mosolyogva, aztán forrón megcsókolt. Csengettek.
-Maradj, majd én nyitom!-bazsalyogtam, és az arán végighúzva a kezem, felálltam, és az ajtóhoz sétáltam. Mikor kinyitottam, szinte tátva maradt a szám.

45. rész

Teljesen be voltam zsongva a tudattól, hogy odaköltözök Kimiékhez, úgyhogy másnap délelőtt máris hozzáfogtam a dolgaim összepakolásához. A kedvenc kis boltom tulajától kértem néhány papírdobozt, és azokba rakosgattam a dolgaimat. Bár, amikor a lakásomba költöztem, alig volt pár holmim, de azóta szép kis gyűjteményt halmoztam fel könyvekből, kottákból, dísztárgyakból, na és persze a gardróbom is kibővült újabb és újabb ruhákkal és cipőkkel.

Egy-két napon belül a lakásom nagy része pangott az ürességtől, a nappaliban való eltaláláshoz azonban azt hiszem, hogy térképet kellett volna gyártani. Több tucat kisebb-nagyobb papírdoboz, könyvek, papírok, néhány pár cipő, kabátok…csakhogy a legszembetűnőbb dolgokat említsem. Én magam is alig találtam el a szállításra váró dolgok között, hát még ha valaki be szeretett volna jutni. Kész labiritust varázsoltam a helyiségből. Már nem tutam mit kezdeni a tornyokban álló cuccokkal, így gondoltam, hogy itt az ideje az áthurcolkodásnak.

A vasárnapot választottam ki a költözködésre, azonban ahelyett, hogy már korán reggel az ajtóban toporzékoltam volna, sikerült kicsit elaludnom.8-ra beszéltük meg a „találkát” a lakásomban, ekkor én azonban még csak egy farmer sortban, és melltartóban álldogáltam a fürdőszobában, a frissen mosott hajamat fésülgetve. Csengettek. Ledobtam a hajkefét a fürdőszobapolcra, majd a nappaliba átszaladva, kikaptam egy fehér topot az egyik doboz tetejéről.
-Ki az?-kérdeztem, mintha olyan sok lehetőség lett volna.
-Költöztető!-hallottam odakintről.
-Nyitom!-kiáltottam, majd az ajtóhoz léptem, és az egyik kezemmel a kilicsre tenyereltem, a másikkal pedig még a felsőmet húzkodtam.-Jó Reggelt! Sajnálom, kicsit elaludtam, és még nem vagyok kész! Próbálj meg helyet csinálni, és ülj le addig, amíg összekapom magam!-hadartam. Válasz nem érkezett, pár másodperc múlva, azonban két erős kar fonódott a derekam köré.
-Ez minek rád?-suttogta a fülembe, majd a pólóm alá csúsztatta a kezét.
-Ne most, kérlek!-szólaltam meg akadozva, és beletúrtam a hajába.
-Miért?-kérdezett vissza vágytól fojtott hangon, majd belecsókolt a nyakamba. „Megőrjít!”-futott át a gondolat az agyamon, de megpróbáltam ellent mondani a csábításnak. Kibontakoztam az öleléséből, és szembefordultam vele, aztán egy lágy csókot leheltem az ajkaira.
-Nézz körül itt! Ha most belemerülünk…ebbe, akkor tuti, hogy éjszaka is költöztetjük a cuccaimat. Márpedig nekem más terveim voltak…-mosolyodtam el kajánul.
-Nos! Akkor ne vesztegessük az időt!-csaptam össze a kezét, és máris haptákban állt előttem.
Na tessék! Néhány, vonzó ajánlattá összeálló szavacska, egy bájos mosoly és máris elolvad.

Fél 2 volt már, és cirka 5 körön túl voltunk, Kimiék nappalija pedig úgy nézett ki, mint egy lomtár. Ezzel párhuzamosan persze az én lakásom egyre üresebb lett.
-Rose! Ha azt mondod, hogy van még egy doboz könyved, vagy kottád, akkor egy hónapig te csinálod a házimunkát…egyedül!-mondta lihegve, miután bevitt a házba egy újabb halom papírt.
-Jó! De akkor te pakolod ki a dolgaimat!-vágtam rá gyorsan.
-Visszavontam!-mondta teljesen kétségbe esetten, majd elindult a következő adag könyvért, én pedig jót nevettem. Hát igen, vannak módjai annak, hogyan vegyük rá bizonyos dolgokra a pasikat.

Este hétre mindenem náluk volt, mi azonban már csak feküdtünk a fáradtságtól. Pedig aztán, ha jól meggondoltam, a java még hátra volt, hiszen ki is kellett pakolnom a holmimat. Erre azonban már nem volt erőm gondolni aznap este. Mindketten lezuhanyoztunk, aztán kerestünk valami ehetőnek nevezhető dolgot a hűtőben. Vacsora után bedobáltam gyorsan az edényeket a mosogatóba, majd azon voltam, hogy aludni menjek, de Kimster megállított.
-Megtudhatom végre, hogy mit terveztlé?-nézett rám boci szemekkl, ott a konyha közepén állva. Fáradt voltam én már ahhoz, hogy tudjam miről beszél, de azért miután jártattam egy kicsit az agyam, rájöttem.
-Mit is…mit is?-játszottam a gondolkozót.
-Segítsek?-vigyorgott sunyin, és közben az ujjai a derekamon kalandoztak.
-Hát nem ártana!-húztam közelebb magamhoz, ő pedig mohón megcsókolt. A konyhából még sikerült kitámolyognunk, de a hálószobába már nem jutottunk el, ugyanis a nappaliban lévő kanapé megállított minket a további araszolásban.

44. rész

Csütörtök délután 5 óra volt. A fogamat mosva álldogáltam még a fürdőszobában, Mati meg szegénykém nem győzött kiabálni nekem, hogy siessek már, mert elkésünk.Ahogy végeztem elraktam gyorsan a fogkefét, és a tubust, majd megigazítottam a hajam, és rohantam a nappaliba.
-Bújj bele a papucsodba, és uzsgyi!-mosolyogtam rá, miközben a lábamra csatoltam a fehér, nyári szandámat.
-Rose! El fogunk késni!-kezdett el nyafogni az ajtó előtt toporogva.
-Tessék!-nyújtottam felé a slusszkulcsot, a másik kezemmel pedig még a csattal szórakoztam-Nincsen itt a jogosítványom, vissza kell mennem, de te addig ülj be az autóba, és kösd be magad szépen! Rohanok!-hadartam gyorsan, és végigkopogtam a magassarkú szandában a fehér márványtaposón. Összeszedtem gyorsan az irataimat, és futó lépésben indultam a kocsihoz, közben megpróbálkozva a lehetetlennel, vagyis nem orra bukni a számtalan hupli miatt.
-Sikerült bekötni magad?-kérdeztem beülve a Mercibe, és hátranyújtottam a kezem a kulcsért.
-Igen!-bólintott.
-Jól van! Akkor megyünk is!-mosolyogtam rá, majd beindítottam a motort, sebességbe raktam, és kigurultam az autóval az utcára.

A lehető legjobbkor érkeztünk meg a reptérre, ugyanis éppen ekkor lépték át a kaput a svájci járatról érkező utasok. Nézelődtem jobbra-balra, és nemsokára megláttam Kimit. Most is, mit általában, egyszerű ruhákat viselt. Csak egy sima szürke póló, és egy farmernadrág volt rajta.
Intettem neki, hogy észrevegyen minket, majd megfogva Mati kezét elindult felé.
-Sziasztok!-köszönt nekünk egy széles mosollyal, majd először átölelte a fiát, utána pedig engem üdvözölt, egy forró csókkal.-Hiányoztál!-súgta a fülembe, és valahogy sejtettem, hogy mire gondol. Rámosolyogtam, és közben egy árnyalattal sötétebb lett az a pír az arcomon.
-Apu! Neked is el kell jönnöd abba a vidámparkba!-lelkesedett a kis lurkó, és azt hiszem ott a repülőtér kellős közepén akart hozzákezdeni az élménybeszámolóhoz.
-Rendben!-nevetett.-Legközelebb hármasban megyünk el!-kacsintott rám.-Otthon majd elmesélsz mindent, most azonban induljunk!-simogatta meg a kisfiú buksiját, majd megfogta a kezem, én meg Matiét, és úgy indultunk a parkolóba a kocsiért.

-De jó itthon lenni!-sóhajtott a nappaliba belépve.
-Milyen volt a srácokkal?-érdeklődtem.
-Remek! „Megfenyegettek”, hogy legközelebb ők jönnek el hozzánk, mert kíváncsiak a Tündérre, akiről meséltem nekik!-mosolyodott el.
-Tündér?-kérdeztem vissza csodálkozva.-Gumibogyószörpöt ittatok, vagy mi a fene?-húztam fel az egyik szemöldököm.
-Neem!-rázta a fejét.-Törppapa kevert nekünk valami hókuszpókuszos varázsitalt!-vigyorgott, én pedig hangos nevetésben törtem ki.-Rólad van szó Szépség! Ki másról?-húzott oda magához.
-De te nem is vagy Szörnyeteg!-biggyesztettem az alsó ajkam. –Te vagy az én Szőke Hercegem!-mosolyogtam rá szerelmesen.
-És akkor te vagy az én Hamupipőkém?-érdeklődött.
-De nem hagytam el az üvegcipellőmet!-rebegtettem meg a szempilláimat.
-Az nem számít!-vigyorgott, majd közelebb hajolt, és szenvedélyesen megcsókolt.

Kicsivel később Kimi elment zuhanyozni, én meg arra gondoltam, hogy összedobok gyorsan egy kis vacsorát. Őszintén szólva nem adtam annak túl sok esély, hogy normálisnak nevezhető kaját evett az elmúlt másfél-két napban, úgyhogy ideje volt bepótolni ezt.
Végeztem éppen a terítéssel, amikor a fiúk megjelentek az étkezőben.
-Mit eszünk?-kíváncsiskodott a kis csibész, akinek a farkasétvágyáról már meggyőződhettem a reggeli folyamán.
-Spagettit!-válaszoltam.-Fél óra alatt sajnos csak ennyire futotta!-tártam szét a kezeimet, majd kiraktam a tésztás tálat az asztal közepére.
-Az tökéletesen megfelel!-mosolygott rám Iceman, és helyet foglalt.
Szinte az egész vacsora alatt csendesen ültem, hiszen az egyik pillanatban még a párom beszélt, a következőben pedig már Matika ragadta magához a szót. Csak kapkodtam a fejem, és néha nem is tudtam követni az eseményeket.
-Rose!-szólított meg Kimster.
-Igen?-emeltem fel a tekintetem a tányérról.
-Szeretnék neked adni valamit!-mosolygott, és felém nyújtott egy dobozkát. Remegő kézzel vettem el, és erősen hezitáltam rajta, hogy ki merjem-e nyitni. –Szeretném, ha közelebb lennél hozzánk, hogyha többet találkozhatnánk, és minden reggel magam mellett találnálak, szóval…remélem, hogy megtisztelsz engem…minket azzal, hogy elfogadod ezt.-mutatott az aprócska tárgyra. Leemeltem a tetőt, és megláttam egy ezüst színű kulcsot, ami a fekete plüss párnácskára volt ráfektetve. Először megszólalni se tudtam a döbbenettől, csak értetlenkedve pislogtam Kimire.-Hozzánk költözöl?-kérdezett rá végre világosan a dologra, válaszadás helyett azonban csak nevetve a nyakába ugrottam.
-Hát persze!-szólaltam meg végre, és repdesni tudtam volna a boldogságtól.
-Mati! Mit szólsz hozzá, hogy többet fogod látni Rosalie-t?-kérdezte a fiát.
-El sem tudom mondani mennyire örülök neki!-ujjongott, én pedig nevetve megöleltem őt.

43. rész

…Eközben egy csinos baar-i ház étkezőjében…

-Na srácok! Úgy látom itt valaki nagyon szerelmes!-vigyorgott Nando a többiekre, amit egy gyilkos pillantással háláltam meg.
-Ezt mondom már, mióta itt van!-csatlakozott Seb is a „szálljunk rá Iceman magánéletére” c. akcióhoz.
-Ezt nem bírom tovább!-ráztam meg a fejem mérgesen, és lehúztam a hideg kólát, ami még a poharamban volt.
-De most nehogy már szívatásként fogd fel!-próbált csitítani Heikki.
-Jól van Srácok! És mi van, ha tényleg szerelmes vagyok? Fülig szerelmes!-tettem hozzá, és arra a tüneményre gondoltam, aki valószínűleg már békésen alszik a házamban, ki tudja, talán a szobámban. Elmosolyodtam.
-Mi van akkor?-kérdezett vissza Felipe, én pedig érdeklődve néztem rá.
-Az van Haver, hogy örülönk neki, hogy végre megint boldognak látunk!-válaszolt Seb. Be kellett vallanom; jól esett, hogy ezt mondták, hisz ebből azt szűrtem le, hogy figyeltek rám. Mondjuk feltűnhetett volna ez, ugyanis sokat érdeklődtek felőlönk, mikor Jenni elment. De hát ez akkor nem foglalkoztatott.
-Kössz!-bólintottam.
-Na és mi a neve?-kíváncsiskodott Rob.
-Hogy néz ki?-folytatta Alo.
-Hol találkoztatok?-kapcsolódott be Heikki is.
-A neve Rosalie Stevenson, Mati iskolájában tanít. Zongoratanárnő. Őszintén szólva elég érdekes volt a találkozás, meg a későbbiek is, de ha tényleg kíváncsiak vagytok…-hagytam függőben a mondatot.
-Hát miért hívtalak volna meg, ha nem érdekelne, hogy mi van veled?-csattant fel Seb, mire én elnevettem magam rajta. Tudom, nem szép dolog.-Szóval az egyik délután füvet nyírtam éppen az udvaron….Elkezdtem. És csak meséltem, meséltem, és meséltem –Közben kiderült, hogy családjogi ügyvédnek készült, úgyhogy most segít nekünk…”Basszus! Elszóltam magam! De hülye vagy te Kimi!”-mérgelődtem magamban.
-Ügyvéd? Mi van Haver? Milyen bírósági ügy?-nézett rám nagy szemekkel Heikki. „Most mi van? Azt hiszed, hogy megtéptem Jennit, és kidobtam az utcára? Bár, asszem megérdemelné!”-kissé felment a pumpa, mikor arra a….nőre gondoltam, de utána ismét higgadtan fogtam hozzá a mondókámhoz.
-Jenni el akarja venni tőlem Matit!-mondtam ki kertelés nélkül, hisz ez volt az igazság.
-MII?-hördültek fel teljesen a fiúk, és tágra nyílt szemekkel bámultak rám.
-Jól hallottátok! Odajött, és kijelentette, hogy elveszi tőlem azt, ami számomra a legfontosabb!-mondtam keserűen, és hátradőltem a széken.
-Ez a liba nem normális!-kiáltott fel hevesen Fernando.
-Hol lehetne jobb helye annak a kissrácnak, ha nem nálad?-csattant fel Sebi is.
-Ezt neki magyarázd el!-vágtam egy grimaszt, és közben a poharat forgattam a kezemben.
-Tudjátok mit Srácok? Egy estére felejtsük el a gondokat, és csak szórakozzunk!-vetette fel Robert. „Na ez most biztos inni akar!”-futott át az agyamon.
-Póker és vodka?-kérdezett rá Lipe egy szemforgatás kíséretében. Elvigyorodtam.
-Ahha!-bólogatott a lengyel, és számomra még most is érthetetlen módon, elővarázsolt valahonnan egy pakli kártyát, és zsetonokat. Vigyori meg ismét előtűnt a konyhából, és hat pohárral meg egy üveg vodkával egyensúlyozott.
-Pincérnek te se menj!-jegyeztem meg egy sunyi vigyorral.
-Höhh! Gondoltam, hogy rád számíthatok!-vágott vissza, de én csak kigrimaszoltam őt.
-Na Gyerekek, akkor húzóra! Egészség!-vette magához a szót ismét Nando. „Milyen egy iszákos csipet-csapat lett ez!”-ráztam a fejem, és visszatettem a poharat az asztalra.
-Visszatérve a te Rose-odra!-szólalt meg Heikki, én pedig érdeklődve pillantottam rá.-Szerencsés vagy, hogy talltál egy ilyen lányt!”
-Az! De még menyire!-bólogattam helyeslően, aztán megnéztem a kártyáimat.
-Áhh, nem megy ez ma!-dobta be ismét a kis brazil.-Még egy kört fiúk?-kapta fel az üveget, amiből melepő módon, mégcsak az első menet adagja hiányzott.
-Jöhet!-szólalt meg Seb, és dühösen lerakta a kártyákat.
-Te Felipe! Mi újság a fiaddal? Gokartozik még?-érdelődtem. „Ne mondják már, hogy milyen bunkó vagyok! Meg aztán tényleg foglalkoztatott a dolog!”
-Hát…szó-szó! Nemtudom mi lesz így, hogy csak akkor megy el, amikor kedve van!-rázta a fejét lemondóan.-Na és Mati? Hallottam hírét!-mosolygott.
-Most le van sújtva a karja miatt, de hát, majd nemsokára megint elkezdjük a versenyzést!-mosolyogtam a fiamra gondolva. Valószínűleg jól kijátszotta magát ma.
-Osszatok!-szólt közbe Fer. Rezegni kezdett a telefonom. „SMS”
-Mindjárt jövök Srácok!-álltam fel az asztaltól, és elindultam a nappali felé.
-Csak nem Rose?-vigyorgott Heikki.
-Csak de!-küldtem neki egy bájvigyort.
„Szia! Mi újság Svájcban? Jól vagy? Minden rendben? Mati már mélyen alszik. Elfáradt szegénykém. Ja, amúgy anyukád remekül főz! További szép estét! Szeretlek! Rose”
Elmosolyodtam, majd elkezdtem pötyögni az üzenetet.
„Szia Kicsim! Minden oké! Jól elvagyunk a srácokkal! Mondd meg Matinak, hogy üdvözlöm, és nemsokára találkozunk! Aludj jól Szépség! Csók! Kimi”
Elküldtem gyorsan, aztán visszamentem. Éjszakába nyúló kártyázás, beszélgetés, és egy-két pohár pia után mindannyian nyugovóra tértünk.
Rose most is igazat mondott! Érdemes volt eljönnöm!

42. rész

A hatalmas ház nappalijába érve ledobtam a szatyrokat, én pedig lehuppantam a kanapéra.
-Hogy lehet valaki ilyen érdektelen, rideg, és…éss? Wáá!-dühöngtem, majd a konyhába mentem, és töltöttem magamnak egy nagy pohár hideg vizet. „Nem is értem, hogy mit evett ezen a nőn Kimi! Vagy mostanság küzd a lelkem ilyen tapintatlansái gondokkal?”-élcelődtem magamban. „Persze, biztosan megvan a magyarázata, hogy miért viselkedik így, de akkorsem ez lenne a módja, hogy levezesse a felgyülemlett feszültséget! Na mindegy, nem idegesítem magam ezen, inkább elmegyek Matiért!”
Leraktam az üres poharat a konyhapultra, aztán elszaladtam gyorsan zuhanyozni. Meglepő módon elég meleg volt az idő, úgyhogy csak egy fehér vászonsortot vettem fel egy korall színű nyakba kötős toppal. A hajamat szoros copfba fogtam, feldobtam egy kis szempillaspirált, pirosítót, és szájfényt, majd belebújtam a fehér flip-flop papucsomba, és már futottam is a piros Californiáért, amivel vásárlás után beparkoltam a garázsba.
Az utcára tolattam, és csak ekkor jutott eszembe, hogy a gyerekülés a Mercedesben van, úgyhogy kénytelen voltam visszagurulni a Ferrarival, és helyette a fekete autót kihozni.
Nem volt elég a kavarc a kocsikkal, még az is nehezítette a dolgomat, hogy az egyik utcában csőtörés volt, így nekem irányt kellett váltanom. „Na jó! Most merre?”-néztem magam elé a kormányt fogva. „Próba, szerencse!”-gondoltam, aztán elindultam egyenesen. Szerencsére most nem hagytak cserben a megérzéseim, és nemsokára már ott álltam a nagyszülők háza előtt. Bekopogtam a barna, faajtón, és vártam, hogy jöjjön valaki.
-Szervusz Kedvesem!-ölelt meg Mrs. Räikkönen üdvözlés képpen.
-Jó napot Mrs….vagyis Paula!-javítottam ki magam, és rámosolyogtam.
-Gyere beljebb! Mati már vár téged!-invitált be az egyszerű berendezésű, ám annál otthonosabb lakásba.
-Sokat késtem?-kérdeztem ijedten, amikor megláttam a kis lurkót, aki éppen evett valamit.
-Dehogy! Cirka negyed órája érkeztek vissza, de Ramiéknak el kellett sietniük valamiért. Ezek a fiúk állandóan rohannak, már alig van idejük ránk!-rázta a fejét a nagymama.
-Ugyan Paula! Mindegyikőjük nagyon elfoglalt, és sajnos kevés idejük van, de ettől függetlenül bármikor szívesen jönnek Önökhöz!-mosolyogtam rá bíztatóan.
-Egy Tündér vagy Édesem!-ölelt magához ismét. –Nem vacsorázol velünk?-kérdezte hirtelen.
-Hát nem is tudom, nem szeretnék zavarni!-szabadkoztam.
-Te zavarni? Ne viccelj már! Foglalj helyet szépen!-tolt oda az asztalhoz, és még a széket is kihúzta, mielőt kitaláltam volna valami újabb kifogást.
-Na milyen volt a vidámpark?-érdeklődtem meg a kissráctól, aki közben bőszen falatozgatott.
-Szuper!-kiáltott fel.-Volt óriáskerék, és hinta, meg elvarázsolt kastély, és hullámvasút, meg gokart is! De abba most nem ülhettem bele!-komorult el az arcocskája, majd a gipszére mutatott.
-Jahjj Kicsikém! Nemsokára leveszik ezt rólad, és akkor majd megint versenyezhetsz!-simogattam meg a buksiját.
-Parancsolj Rose! Remélem ízleni fog!-tett le elém Paula egy tányért, amin valami meglehetősen ínycsiklandó étel volt.
-Hol van Mati?-kérdeztem váratlanul, mikor rájöttem, hogy valaki hiányzik nekem ebből az asztaltársaságból
-Valamit barkácsol odakinnt! Már szóltam neki, hogy jöjjön be, de hát, mintha a falnak beszélnék!-legyintett nevetve.-Jó étvágyat!
-Jó étvágyat!-bólintottam, és nekifogtam az evéshez.
Mire az órára néztem már fél 8 volt…de hát jó társaságban csak úgy szalad az idő. Jobbnak láttam összekészülődni, és vissza menni Kimiék házába, mert tudtam, hogy a kis csibész lassan, de biztosan elálmosodik, és akkor alig tudjuk ébren tartani.
-Köszönöm a vacsorát Paula! Egyszerűen isteni volt!-dicsértem meg a a főztjét.
-Boldog vagyok, hogy ízlett Rose!-mosolygott rám, aztán átölelt, én pedig adtam neki két puszit.
-Örülök, hogy láttalak Kedvesem!-ölelt meg Mati is. Végre vaahára őt is sikerült elcsalni a munkája mellől.
-Köszönünk mindent! Jó éjszakát!-mosolyogtam, és Matias után sétáltam, aki már előzőleg elbúcsúzott a nagyszüleitől.
Sokat beszélgettünk a kocsiban is, és láttam rajta, hogy teljesen lefárasztotta az élményekkel teli nap, úgyhogy rábeszéltem, hogy menjen el fürödni, és, ha lesz kedve, akkor majd utána még beszélgetünk. Szegénykémnek ragadtak le a szemei, ezért a beszélgetést hivatalosan is csütörtökre halasztottam, és az ágyba dugtam őt, egy jó éjt puszi kíséretében.
Azon tépelődtem, hogy vajon felhívam-e Kimstert, hogy mi újság, de nem akartam zavarni, így inkább csak egy SMS-t írtam neki, majd még egy frissítő zuhany után, én is ágyba bújtam.

41. rész

Délután semmi különösebb dolgom nem volt, így gondoltam teszek egy hosszabb butiktúrát a város másik szélén elterülő plázában. Amúgyis szükségem volt már néhány új ruhára, meg aztán kikapcsolódásnak sem volt utolsó egy jó kis bevásárlókörút. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy társasággal még kellemesebb lehet egy ilyen délután, de igazándiból, senkit nem tudtam elhívni. Kriistit szerettem volna elcsalni magammal, de halaszthatatln dolga akadt, ezért nem tudott velem tartani, így végül egyedül eredtem útnak.
Boltról boltra jártam, próbálgatva a szebbnél szebb ruhákat, cipőket, dekoratív kiegészítőket. A kezeim már tele voltak, a lábam már majd le szakadt a sok járástól, de muszáj volt még bemennem az egyik üzletbe, ugyanis beleszerettem egy lenge anyagból készült, gyönggyel hímzett, ekrü színű koktélruhába, ami a kirakatból kacsingatott rám.
„Ez gyönyörű!”-simítottam végig a szoknyáján, és a próbafülkében körbefordulva, mégegyszer megnéztem, hogy mindenhol jól áll-e rajtam.
Felvásároltam már a fél áruházat, és nem akartam tovább gyarapítani a gyűjteményemet, de ezt a tervezői remeket nem hagyhattam ott. Visszavettem gyorsan a farmerszoknyát és az almazöld, csipkés topot, majd a vállfára akasztott ruhával együtt a pénztárhoz akartam indulni. Elhúzva a függönyt, nem éppen a legkellemesebb meglepetés fogadott.
-Áhh! Kit látnak szemeim!-mosolygott irónikusan a barna szépség.
-Hello Jenni!-köszöntem neki komolyan.
-Megkaptad a bankkártyát?
-Tessék?-kérdeztem vissza a fejemet rázva.
-Mondom Iceman volt olyan tüneményes, hogy feltöltötte a számlát?-undokoskodott.
-Képzeld! Nem kell, hogy más tartson el, tudom mi az, hogy munka!-vágtam vissza egy ugyanolyan gúnyos bájvigyorral.-Mit akarsz a srácoktól és miért akarod tökretenni Kimit?-kérdeztem hirtelen, nem kifejezetten foglalkozva vele, hogy pletykára éhes emberek állnak minket körbe.
-Szóval átláttál a szitán!-nyugtázta magában a dolgot.
-Nem vagyok se bolond, se vak!-mondtam határozottan.-Csak azt nem értem, hogy mi hasznod származik neked ebből az egészből? Miért boldogság az számodra, hogy belerúghatsz mégegyet a volt férjedbe? Nem volt elég, hogy ott hagytad őt egy három éves gyerekkel?-törtek ki belőlem az eddig elfojtott érzések.
-Látom sokat csiripeltek a madarak!-szólalt meg ridegen.-Gondolom, hogy Kimi miket mondhatott rólam!-vont vállat unottan.
-Egy rossz szót nem szólt rólad, pedig azt hiszem, hogy megérdemelnéd. De tudod, az az óriási különbség köztetek, hogy ő nem alacsonyodik le a te szintedre!-osztottam ki egy kicsit a korábbi szépségkirálynőt.
-Már nem azért, de mégis hogy jössz te ahhoz, hogy erkölcsi oktatást tarts nekem?-csattant fel ingerülten.
-Nem tartok én neked semmiféle különórát, ne aggódj!-csitítottam.-Bár egy picit azért belegondolhatnál abba, hogy milyen helyzetet alakítasz ki.
-Mi van?-nézett rám furcsán.
-Az Csillagom, hogy három évig a gyereked felé sem néztél, mostmeg elhatározod, hogy elveszed őt az apjától. Te nem tudod azt, hogy Kiminek mit jelent az a kisfiú. Számára, az a gyerek foglalja magában az egész életet, és csak azt akarja, hogy neki jó legyen. Bármire képes lenne érte, és megfogadta, hogy soha, de soha nem fogja elhagyni. Ha te most elszakítod tőle Matit, biztos, hogy összeomlik. De nem csak ő, hanem a fiatok is. Őket összeköti egy olyan láthatatlan kapocs, amit soha, senki nem tud széttörni. Akármilyen elcsépelt, de fel kell, hogy világosítsalak Jenni Dahlmann, ez a szeretet! Tehetsz te akármit, ez örökre megmarad!-magyaráztam neki hosszasan, szenvedélyes hangvétellel.
Nem szólt semmit, csak állt ott szótlanul, ugyanolyan arckifejezéssel, mint mielőtt elkezdtem a monológomat. Egyszer-egyszer rezdült csak meg a szája széle, de nem reagált.
-Befejeztem!-szólaltam meg újra, mostmár halkabban.-Próbálj meg elgondolkodni azon, amiért egész idáig téptem a számat! További kellemes vásárolgatást!-böktem még oda a végén, aztán a kiszemelt ruhával együtt, elviharoztam a még mindig szoborként ácsorgó, vékony nő mellett.

40. rész

„Na jó Rosalie Stevenson! Szedd össze magad szépen, sétálj el Kimiékhez, csengess be, és mondd meg a kedves párodnak, hogy ne haragudjon amiért egy hisztis liba voltál tegnap!”-noszogattam magam az indulásra még a lakásom ajtajában állva. Tudtam, hogy bocsánatot kell kérnem, de valahogy nem akaródzott elindulni, hogy meg is tegyem ezt.. Végre aztán erőt vettem magamon, és elindultam gyalog a jó pár utcával arrébb lakó Jégemberemhez és a fiához. Menet közben „belebotlottam” egy idős nénibe, aki gyönyörű virágokat árult, és hirtelen felindulásból úgy döntöttem, hogy veszek egy kisebb bokrétát. Kiválasztottam egy 6 szálas, krém színű tuliánokból álló csokrot, kifizettem az árát, majd folytattam tovább az utamat. Ahogy megszagoltam azokat a szépséges növényeket, észrevettem hirtelen egy picike, plüss szívecskét, ami a virágok kelyhei között bújt meg. „Ennél jobban nem is választhattam volna!”-mosolyogtam elégedetten. Nemsokára már az ajtó előtt álltam, de nem mertem becsengetni. Taporogtam csak, és szorongattam a kezemben a virágokat, azon gondolkodva, hogy mit fogok mondani. Már elhatároztam magam, hogy „legyen, bcsengetek”, amikor nyílott a bejárati ajtó, és hirtelen szembe találtam magam Kimivel.
-Jó Reggelt!-köszöntem halkan, miután felocsúdtam a meglepettségemből.
-Hát te?-kérdezte csodálkozva, mindenféle köszönést mellőzve. „Haragszik rám!”-nyugtáztam magamban szomorúan a dolgokat.
-Hát…csak…szóval…tudod…-nyökögtem össze-vissza.-Ne haragudj, hogy olyan bután viselkedtem tegnap! Tudom, hogy hisztis liba voltam, és a pasik nem szeretik az ilyen nőket, és azzal is tisztában vagyok, hogy túlreagáltam a dolgokat és…-hadartam, és csak folyott belőlem a szöveg, azonban Iceman ezt hamar megunta. A számra tapasztotta a kezét, aztán közelebb húzott magához.
-Beszív-kifúj!-mondta halkan, és láttam rajta, hogy majdnem elnevette magát a valószínűleg eléggé megszeppent ábázatomon.-Oké! És most lennél olyan kedves, hogy levegőt is veszel?-nézett rám mosolyogva, aztán lassan leengedte a kezét, én meg boci szemekkel bámultam őt.
-Haragszol rám?-kérdeztem suttogva, ő azonban nevetni kezdett.
-Úgy nézek én ki?-grimaszolt.
-Hááát…..-vontam vállat.
-Persze, hogy nem!-mosolygott rám, közben a kezei közé fogta az arcomat, és óvatosan megcsókolt.-Gyere be!-fogta meg a kezem, és behúzott magával a házba.
-Mielőtt még félbe töröm szegényeket; tessék!-nyomtam a kezébe a kis tulipáncsokrot.
-De édes! Virágot kaptam tőled!-kacagott.
-Nem te! A ház!-öltöttem rá a nyelvem. Nem szólt semmit, csak közelebb lépett és szenvedélyesen megcsókolt. –Megfulladok!-ziláltam.
-Tegnap elmaradt!-vigyorgott, mire kapott tőlem egy óvatos karon vágást.-Én is bocsánatkéréssel tartozom!-sóhajtott.-Olyan szerencsétlenül fogalmaztam, hogy nem is csodálom, hogy félrelrtettél!-szabadkozott.
-Hagyjuk már ezt a témát!-vetettem fel.-Mati?-kérdeztem rá a fia hollétére.
Mintha tudta volna, hogy keresem, szempillantás alatt ott termett előttem.
-Szia Rose!-mosolygott rám vidáman.
-Szia Kicsikém!-pusziltam meg az arcát.-Mi újság?-érdelődtem.
-Semmi különös!-vonta meg a vállát.-Tényleg te leszel velem?-kérdezte kíváncsian, én azonban nem egészen értettem, hogy miről beszélünk, ezért Kimire emeltem a tekintetem.
-Arra gondoltam, hogy nem lenne-e kedves vigyázni a Kölyökre holnap este és csütörtökön?-mosolygott rám.
-Persze, hogy lenne! Nagyon örülnék neki!-bólintottam.-De nem holnap reggel mész?
-De igen!-bólogatott.-Csak már egy hete le van beszélve, hogy Matias ma ott alszik a szüleimnél, holnap meg elmegy Ramiékkal vidámparkba!-tette világossá számomra a dolgot.
-Aha! Értem! És akkor onnan vigyem el hozzám?-kérdezősködtem tovább.
-Neem!-rázta a fejét.-Nem várom el, hogy a szinte számodra is kicsi lakásodban legyetek! Minek van akkor ez a nagy ház?-mutatott körbe.
-Ha ezt szeretnéd!-mosolyogtam.
Ebéd után tettünk egy hosszabb sétát a parkban, utána pedig behúzódtunk a házba, és társasozni kezdtünk. Az elmúlt néhány évben kisebb dolgom is nagyobb volt, minthogy ilyen foglalatosságokat űzzek, most azonban kifejezetten jól éreztem magam. Az activity-s „Mondjam vagy mutassam?”-kérdésre a fiúk természetesen mindig a „Mutasd!”-mondatot kiabálták, ugyanis a fantasztikus mutatványaimon a padlót fogva tudtak nevetni.
A szórakozásunkat aztán félbeszakította, hogy el kellett vinnünk Matit a nagyszüleihez. Elköszöntünk tőle, aztán visszamentünk, és mi is korán lefeküdtünk, ugyanis a gép 9-kor indult, de már fél 8-kor a reptéren kellett lenünk.

A hátamat a falnak támasztva, csukott szemmel üldögéltem, és közben a fekete Mercedes kulcsával játszadoztam. Egyébként is fáradt voltam még, és nem is tudtam mit csinálni, amíg Kimi átesett a szokásos reptéri procedúrákonl. Félig már szundikáltam, mikor egy kezet észleltem a vállamon.
-Jó Reggelt Álomszuszék!-nevetett Kimi.
-Nem alszom!-motyogtam fáradtan, még mindig csukott szemekkel.
-Mennem kell!-fogta meg a kezem, és leguggolt elém.
-Hiányozni fogsz!-vallottam be őszintén.
-Te is, ti is nekem!-mosolygott és óvatosan megcsókolt.-Csütörtök délután jövök!
-Érezd jól magad a srácokkal, és legalább addig ne gondolj a bíróságra!-
-Nehéz lesz, de mepróbálom!-sóhajtott. –Ha valahova szeretnél menni, akkor vidd el nyugodtan a Mercit, és ott van a piros Califrnia is a garázsban!
-Óhh, a bőség zavara!-forgattam a szemeimet nevetve.-Vigyázz magadra!-néztem rá komolyan, és a nyaka kör fontam a kezeimet.
-Jól van!-bólintott.-Jó szórakozást nektek! A házat pedig egyben akarom látni, mikor hazajövök!-vigyorgott.
-Höh! Jó vicc!-nevettem, majd megcsókoltam őt. –Szeretlek!-simogattam meg az arcát.
-Én is téged!-ölelt meg, és ezúttal ő kezdeményezte a csókot.
-Szia Kicsim!-köszönt, és már indult is.
-Szia!-integettem, majd megvártam, hogy látótávolságon kívül kerüljön, aztán a kezemet a farmerzsebembe csúsztatva, elindultam a parkolóba az autóért.

39. rész

-Na jó! Akkor most lefordítanád nekem érhető nyelvre, hogy ki volt az a tünemény, aki a telefonhívásával kiverte a szememből az álmot ezen a csendes hétfő délután?-érdeklődtem kíváncsian, majd felültem, és nekidőltem a hinta háttámlájának, amitől az lassan ringatózni kezdett.
-Persze!-nevetett.-Sebastian volt az, és azért keresett, hogy szervez egy kis összeröffenést, és hogy benne lennék-e én is ebben a buliban.
-Sebastian! Aha!-bólogattam meglehetősen „értelmes” ábrázattal.-Vigyori Sebastian Svájcból babazsúrra hívja Kimit! Értem én!-foglaltam össze a számomra eddig „világossá” vált dolgokat, miközben a fejemet vakartam.
-Vettel!-nyögte ki végre a vezetéknevét is annak a szegény embernek.
-Forma-1?-kérdeztem rá kicsit bizonytalanul.-Néhány éve már nem követem figyelemmel, de azért egy-egy nevet néha elcsípek! Azt már mellékes tényként kezelem, hogy 2007 Bajnokával járok!-jegyeztem meg egy aranyos kis vigyorral, amin a Jégember elnevette magát.
-Szóval szervez egy kis összejövetelt, és meghívott néhány korábbi pilótát, meg a mostaniak közül is párat!-vázolta fel a szitut, ami mostmár kitisztult számomra.
-És mikor lesz?-érdeklődtem kíváncsian.
-Holnapután!-sóhajtott.
-Elmész?-kérdeztem meg egy kicsit félénken.
-Nem tudom!-rázta a fejét.-Őszintén szólva, szívesen elmennék, rég találkoztam már a srácokkal, de nyakig benne vagyunk ebben a bírósági ügyben, ezért nem akarlak egyedül hagyni titeket!-tépelődött.
-Szerintem fogadd el a meghívást, és menj el!-tanácsoltam neki a hátát simogatva.-Rád fér már egy kis lazítás!-tettem hozzá.
-De ki vigyáz Matira?-aggodalmaskodott.
-Mondjuk én?-kérdeztem halkan.
-Hát…nem is tudom!-ingatta a fejét.
-Ha nem, akkor nem! Szerintem édesanyádéknál is aludhat egy-két éjszaka!-vetettem oda ezt másik alternatívaként, ha már egyszer nem felet meg neki a felajánlott segítségem.
-Biztosan!-mondta elkalandozva.
-Pedig szívesen vigyáztam volna én is rá, és azt hiszem nagyon jól el lettünk volna!-mondtam jelentőségteljesen.-De persze nem erőltetem!-emeltem fel a kezeimet.
-Félre értesz Kicsim!-nézett rám komolyan.
-Mint általában mindig!-rántottam meg a vállam.
-Rose, kérlek!-emelte fel egy kicsit a hangját.
-Megértem, ha nem szeretnéd egyedül hagyni velem Matit! Végülis még nem ismerjük egymást olyan régóta!-kötöttem tovább az ebet a karóhoz.
-Nem mondtam semmi ilyet!-háborodott fel.
-Jó mindegy!-ismételten megvontam a vállam.-Hazamegyek!-böktem ki hirtelen, majd felálltam és elindultam vissza a házba a táskámért.
-Most bedurciztál?-kiáltott utánam, de válaszra sem méltattam, csak trappoltam egyenesen a hátsó bejárat felé. Összeszedtem a motyómat, majd mindenféle köszönés nélkül elindultam a buszmegállóhoz. Olyan óriási szerencsém volt, hogy pont előttem ment el az aktuális járat, így választhattam, hogy várok még egy órát, vagy pedig fogom magam, és hazavonszolom szépen a fenekemet. Amúgyis be voltam gőzölve egy kicsit, úgyhogy maradtam a kutyagolsánál, hiszen így legalább nyugodtan gondolkodhattam. Mire hazaértem, már fordult a kocka, és teljesen más szemszögből láttam a dolgot. „Úgy viselkedtem, mint egy hisztis liba! Képes voltam ilyen butaságon összeszólalkozni vele!”
-Normális vagyok én?-kérdeztem meg magamtól a fejemet rázva, miközben a zárba toltam a kulcsot.

38. rész

Hétfő délután természetesen megint ott dekkoltam Kimiéknél. A kis lurkó az egyik osztálytársánál volt, mi pedig úgy döntöttünk, hogy szép idő lévén kiülünk egy kicsit a kertben álló fehérre festett hintába.
-Mit gondolsz, mennyi esély van rá, hogy nálam marad a fiam?-nézett rám kérdő tekintettel.
-Figyelj Drágám!-egyenesedtem fel az eddigi félig fekvő testhelyzetemből, majd megfogtam a kezét.-Azt gondolom, hogy optimistán, de reálisan kell hozzáállnunk a dolgokhoz.
-Ezt hogy érted?-rázta a fejét értetlenül.
-Csupán annyit akarok mondani ezzel, hogy Jenninek is van sansza arra, hogy neki ítéljék Matit, ugyanakkor, ha a körülményeket nézem, véleményem szerint egyértelmű, hogy csak és kizárólag téged illet a felügyeleti jog!-magyaráztam komolyan. Érdekes helyzet volt ez számomra, hiszen részben szakmai szemmel kellett tekintenem az „ügyre”, de természetesen ott volt az a Rose is, aki rendíthetetlenül bíztatni szerette volna a párját, és próbálta az elhalványuló reményt életben tartani benne.
-Körülmények?-kérdezgetett tovább.-Bocsáss meg, hogy ennyi felesleges és béna kérdésem van, de semmit nem tudok, abszolút nem vagyok képben!-magyarázkodott.
-Édesem! Ez érthető! Senki nem születik úgy, hogy betéve tudja a Polgári Törvénykönyvet!-nyugtattam meg, és picit elnevettem magam.-Egyébként a kérdésedre válaszolva, körülményként említeném például, hogy Jenni önszántából hagyott itt titeket, vagy, hogy ebből következően egyedül nevelted Matiast, teszem hozzá példásan. És egy nagyon fontos dolog: azáltal, hogy már évek óta egymagad neveled a fiad, olyan érzelmi kapcsolat alakult ki közöttetek, amit soha nem lehet felbontani.
-Nekem ilyenek eszembe se jutottak volna!-csodálkozott.
-Hidd el, nekem se, ha nem tanultam volna 3 és fél évig jogot!-mosolyogtam.-Van még itt valami amit elfelejtettem!-szólaltam meg, amikor felrémlett mégvalami.
-Mi az?-kérdezte megrettenve.
-Semmi rossz!-nevettem fel szegénykém ijedt tekintete láttán.-Gondolom mondanom sem kell, hogy a családod teljes mellszélességgel mellettetek áll, hiszen látják, tapasztalják és tudják, hogy tökéletes harmóniában éldegéltetek eddig is, és nem férhet hozzá kétség, hogy ez után is.-Ráadásként a barátaid és persze én is fel tudunk szólalni, ha éppen arról van szó.-tettem hozzá, és reméltem, hogy mostmár sikerült őt egy kicsit megnyugtatnom.
-Végig velünk leszel? Segítesz?-nézet rám esdeklő szemekkel.
-Ügyvédként, sajnos semmiképpen nem tudok segítséget adni, de mint a párod, mellettetek leszek az ügy lezártáig. Történjem bármi, akkoris.-jelentettem ki eltökélten, majd rámosolyogtam és megcirógattam az arcát.-Sőt! Ha az ügyvéded beleegyezik, akkor szívesen segítek a bíróságra szánt anyag elkészítésében is.
-Fantasztikus nő vagy! Ugye tudod?-mosolygott rám, majd közelebb húzott magához, és óvatosan megcsókolt.
-Hát, nem igazán! Jól esik, ha néha azért igyekszel ezt megerősíteni bennem!-kuncogtam, aztán újra bevackoltam magam az ölelésébe.
A kellemesen hűvös nyári szellő, és bódító virágillatok, no meg a a párom karjai közötti fekvés hatásaként, majdnem elszundítottam.De csak majdnem, mert megszólalt Kimi mobilja.
-Ne haragudj Kicsim!-szabadkozott, miközben előhalászta a telefont, a farmerja zsebéből, ami pont a derekamhoz nyomódott. –Tessék!-vette fel, és közben ő is elnyomott egy ásítást, velem együtt.-Hello Haver!...Hát….nem a legjobb, de mindegy! Mi újság?...Jól van, csak volt egy kis balesete, úgyhogy most be van gipszelve a bal keze!.....Rendben! Átadom!....Micsoda? Te szervezed? És mégis kicsodák?.....Aha! Nem tudom! Ez most nem jött a legjobbkor!...Mindegy! Túl hosszú! Egyszer majd elmesélem!.....Jól van! Átgondolom, és majd felhívlak!...Oké! Hello!-köszönt, aztán kinyomta a mobilt.
-Ki volt az?-néztem rá érdeklődve a kissé elhúzódó, számomra elég érdekes telefonbeszélgetés után.
-Vigyori Svájcból!-vágta rá rögtön.
-Tessék?-húztam fel a szemöldököm, majd kitört belőlem a nevetés.

37 rész

Másnap reggel arra ébredtem, hogy Kimi a nyakmat símogatta és közben egy-egy kisebb csókot lehelt az ajkaimra.
-Csikis vagyok!-motyogtam a szemeimet még mindig csukva tartva. Egy picit elgondolkodva rájöttem, hogy ezt lehet nem kellett volna elkotyognom, ugyanis ez még fegyvertényként szolgálhatott neki.
-Köszi az infót!-nevetett, és szenvedélyesen megcsókolt.
-Jó Reggelt!-bazsalyogtam.-Nem jössz ide mellém?-néztem rá kiskutya szemekkel, miközben megpaskoltam az ágyat.
-Szeretnéd Szépség?-vigyorgott, és fölöttem átmászva, máris a takarók között termett.
-Nem akarsz még egy kicsit kényeztetni?-kacérkodtam vele. Azt hiszem, hogy a „nyílt felhívásnak” nem tudott ellenállni, ugyanis pillanatokon belül rajtam feküdt. Megszabadítottam gyorsan az egyszerű, fehér pólótól, és a felsőtestét kezdtem simogatni, miközben élveztem, hogy megismételve az estét, ismét felfedezőútra indultak az ajkai a testemen. Gondoltam egyet hirtelen, és megfordultam, így most ő feküdt alattam. Az ölébe ültem, majd lehajtottam a fejem, és a csókjaimmal „babusgattam” a mellkasát, na meg persze a hasán lévő kockákat sem felejtettem el. Végighúzta az ujjait a gerincemen, amire egy kéjes nyögés hagyta el a torkomat, majd egy sunyi mosoly jelent meg az arcomon.
-Mi az?-kérdezte hirtelen és ő is elvigyorodott.
-Micsoda?-húztam fel az egyik szemöldököm, majd ismét lehajtottam a fejem és a nyakától a derekáig egy keskeny kis sávot végigcsókoltam. Megérintettem az övét, de nem oldottam ki, csaupán az ujjaimmal játszadoztam egy kicsit a csaton. Felemeltem a fejem, és a szemébe néztem.
-További jó szórakozást!-vigyorogtam rá, és közben megpaskoltam a meztelen mellkasát, majd leszálltam róla, és a fürdőbe slattyogtam…..teljesen ÁLLva hagyva őt.
A zuhany alatt állva jóízűt kacagtam, ahogy ismét magam elé képzeltem szegény Kimi döbbent arcát. Úgy hiszem, sikerült kihúznom nála a gyufát ezzel a lépéssel, ezért „féltem” is egy kicsit elhagyni a fürdőszobát. Mielőtt kiléptem az ajtón, csak a fejemet dugtam ki, hogy megnézzem mi a helyzet. Úgy tűnt tiszta a levegő, így kihasználva az alkalmat gyors léptekkel elindultam a lépcső felé.
-Hova, hova Ms. Stevenson?-hallottam meg magam mögött a párom hangját, aki nem várva sokáig arra, hogy „megbosszulhassa” a kis cselemet, átkarolta a derekam, és mohó csókokkal kezdte bombázni a nyakamt.
-Hát…..tudja…az úgy volt Mr. Räikkönen…-dadogtam , és miközben nem figyelt, szépen kibontakoztam az öleléséből, és leszaladtam a lépcsőn. –Áhh, készítettél reggelit?-mosolyogtam bájosan, és kivettem egy pirítóst, hogy mire odaér hozzám, már tele legyen a szám……
-Nem úszod meg ilyen könnyen!-súgta a fülembe, majd távolabb húzódott, és izzó szemekkel nézett rám.-Kimegyek a tegnapi postáért!-dobta oda egy bájvigyor kíséretében, majd elindult az ajtó felé, én meg leesett állal néztem utána, a számban a már kihűlt pirítóssal.
-Rose!-szólított meg Kimi halkan, miután visszatért. A hangja remegett egy kicsit, és már nyoma sem volt a percekkel ezelőtti énjének.
-Mi a baj Drágám?-kérdeztem ijedten, és leraktam a kenyérszeletet a tányéromba.
-Olvasd el!-nyomott a kezembe egy borítékot.
-Bíróság?-néztem rá kérdően.-Ugye nem…..?-ráztam a fejem, és azonnal hozzáfogtam az olvasáshoz. A paragrafusokkal, határozatokkal, dátumokkal teletűzdelt hivatalos levélből alig lehetett kiszűrni néhány „kívülálló” aggyal is felfogható mondatot, de a lényeget sajnos igen.
-Szóval beadta!-sóhajtottam fel gondterhelten.
-Tudtam, hogy megteszi, de azért próbáltam hinni benne, hogy mégsem lesz ilyen álnok!-mondta szomorúan, és lerogyott az egyik székre.-2 hét! 2 hét és Mati Svájcban lesz azzal a nővel!-szólalt meg néhány másodperc múlva, lemondással teli hangon.
-Nem!-csattantam fel.-Hol van az a Kimi, aki néhány nappal ezelőtt még azt mondta, hogy soha nem engedi el a fiát?-emeltem fel a hangom, és felpattantam az asztaltól.-Felejtsd el, hogy feladod!-pirítottam rá. Vagy tudod mit? Tedd azt, de én nem fogom! Nem az én gyerekem, de szeretem azt a kisfiút, és azt is tudom, hogy számodra ő milyen sokat jelent, úgyhogy küzdök érte!-jelentettem ki határozottan, és elszántan.
Kimster csak ámult és bámult a harciasságomon, és csak néhány perc múlva tudott értelmes mondatot kinyögni.
-Igazad van!-mondta halkan.-Egy hülye barom vagyok, hogy ilyeneket mondok!-rázta a fejét, és közben egy kiskanállal szórakozott.
-Csak elbizonytalanodtál!-fogtam meg a kezét bátorításként.-Meglásd, minden rendeződni fog! Jenni nem tud beleköpni a levesünkbe!-mosolyogtam.
-Igen! Újra helyre tesszük a dolgokat!-mondta magabiztosabban, és magához ölelt. –Köszönöm!-nézett rám hálás tekintettel.
-Haza tudnál vinni, ha megkérlek? –kérdeztem a reggeli befejeztével.
-Persze! Mindjárt, csak előb még előkeresem a slusszkulcsot!
-Jól van!-bólintottam, és a cuccaimat összeszedve, megvártam őt az előtérben.
Mielőtt kiszálltam az autóból, próbáltam még egy kis lelket önteni belé, és megígértem, hogy beszélgetünk a dologról a későbbiekben is. Váltottunk egy csókot, majd ő elindult a fiáért, én pedig a lakásomba mentem, és a kanapéra letelepedve, hosszas gondolkodásba kezdtem.

36. rész

Kicsivel később az emeleten lévő nappali kanapéján feküdtem, a párom ölében, és valami elképesztően izgalmas természetfilmet néztünk a bálnák életéről. Csodálatos szombat esti program, nemde? Kimi kedves még mindig az epres túrótortát csócsálgatta, amiből időnként engem is megkínált egy-egy falattal.
-Kérsz?-érdeklődött ismét, és a szám elé tette a villát, hogyha akarom, akkor levehessem róla a falatot.
-Ez az utolsó!-sóhajtottam, mire Iceman a számba nyomta az édességet, aztán lehajtotta a fejét, és ráadásként még egy forró csókot is mellékelt hozzá.-Fejezd be ezt az etetést, hacsak nem akarod, hogy olyan legyek, mint azok a jószágok ott a filmen!-mutattam a tv irányába, mire Kimster elnevette magát.
-Bevallom! Fogalmam sincs, hogy minek tömöm magamba továbbra is, de szerintem rákattantam erre az izéra!-vigyorgott.
-Örülök, hogy ízlik Bajnok, de nem vállalok érted felelősséget, ha túró és eper túladagolásod lesz!-böktem oda neki, majd megelégedve a hozzászólásommal, újra bevackoltam magam az ölébe, és vártam, hogy erre mit fog lépni.
Arra a következtetésre jutottam, hogy megunta a beszélgetést, ugyanis letette a tányért az asztalra, majd kikapcsolta a tévét, aztán fölémhajolt, és óvatosan megcsókolt.
Egyre szorosabbra fonta a karjait körülöttem, én pedig jól eső érzéssel simultam hozzá a testéhez. Teljesen váratlanul felült, és az egyik kezét a nyakamra csúsztatta, a másikkal pedig a hátamat simogatta.
-Gyere!-súgta búgó hangon a fülembe, aztán felállt, és felsegített engem is. Talán rájött, hogy egy kicsit nehézkes számomra a járás, így felkapott, és úgy indult el a hálószoba felé.
A helyiségbe érve az ágyhoz lépett, és óvatosan ráhelyezett, majd fölém feküdt. Megszakította a csókot, én pedig kérdőn néztem rá.
-Biztosan szeretnéd?-kérdezte komolyan, és ahogy a szemébe néztem, láttam, hogy az ő testén már eluralkodott a vágy.
-Tökéletesen megbízom benned ahhoz, hogy eltöltsem veled ezt az éjszakát!-mosolyogtam rá, és óvatosan megérintettem az arcát.
Több bizonyosságra már nem volt szüksége, újra megcsókolt, és közben a kezét a blúzom alá csúsztatta, és cirógatni kezdte a hasam. Szükségem volt rá, hogy megérintsem őt, ezért gyors mozdulatokkal kigomboltam a fekete inget, és végighúztam a kezem a mellkasán. Őrületes volt, ahogy az izmai megfeszültek az érintésem alatt, és nem csak én, ő is szaporábban kezdte venni a levegőt. Egy kis megtorpanás után újra feléledt, és ezúttal a nyakamat csókolgatta, majd egyre lejjebb haladt, és az ajkai az egész testemet végigpásztázták.
-Kimi!-nyögtem fel, mikor a forró levegőt a számba fújta, aztán egy picit beharapta az alsó ajkam. Az egyik lábam a derekára húztam, a karjaimat pedig a nyaka köré fontam, és szinte kapaszkodnom kellett, hogy az az iszonytosan erejű szenvedély-hullám ne sodorjon magával.
Miután teljes harmóniában elértük a testi-lelki gyönyört, Kimster fáradtan hanyatlott mellém, majd egy gyengéd csókot lehelt a homlokomra, és a karjaiba zárt.
-Ez csodálatos volt!-mosolyogtam rá bágyadtan, miközben kis köröket rajzolgattam a kidolgozott mellkasára.
-Szeretlek!-súgta a fülembe, majd belecsókolt a nyakamban, és közben a karomat simogatta.
-Én is téged!-csókoltam meg óvatosan, ez után pedig gyorsan álomba szenderültem, a párom biztonságot nyújtó karjainak ölelésében.

35. rész

-Most mi a baj?-nézett rám furán.
-Tapizni nem ér!-vigyorogtam, és a tekintetem a combjaimon kalandozó kezeire vándorolt.
-Túl jól vagy Rose!-mosolygott sunyin, majd hirtelen „letámadott”. Akkora lendülettel csókolt meg, hogy hirtelen az asztalra dőltem, őt pedig odahúztam magam fölé.
-Megőrültél?-kérdeztem zilálva, és próbáltam újra ülő helyzetig emelkedni, de ez elég kemény feladatnak bizonyult, tekintve, hogy ott feküdt rajtam egy cirka 70 kilós pasi, aki amúgy eszméletlenül jó kondiban volt.
-Tehetek én róla, hogy ilyen módon feltüzelsz?-vigyorgott alamuszi módon, amin én elnevettem magam.
-Pedig nem is csináltam semmit!-tettem az ártatlant, ami azt hiszem elpattintotta nála a cérnát, ugyanis a nyakamat kezdte csókolgatni, és közben a keze a blúzom alá vándorolt.
Behunytam a szemem, és csak élveztem, ahogy a Bajnokom kényeztette a testemet, és már egészen elvesztettem a kontrollt magam felett, így hagytam, hogy ráfektessen az asztalra, és méginkább elvarázsoljon. Akármennyire is sikerült kizárnom a „külvilágot”, azért az a hirtelen jött égett szag megcsapta az orromat. Néhány pillanatig elgondolkodtam, aztán hirtelen felpattant a szemhéjam.
-Kimi!-kiáltottam ijedten a nevét, majd felültem, de olyan hévvel, hogy ő szegény a földre huppant, méghozzá a popójára. El is felejtettem a talpamon égtelenkedő sebet, így leugrottam az asztalról, és olyan „ügyesen”, hogy pont azt a lábamat sikerült először leraknom…..-Áúúúú! Ez nagyon fáj!-visítottam, de csak odaugráltam valahogy a sütőhöz, és kiszedtem a majdnem szénné égett csirkemelleket.
-Megmentetted?-kérdezte fancsali képpel a párom, aki közben feltápászkoodott a taposóról.
-Még éppen időben! De a lábam…..-mutattam rá, és fájdalmasan sziszegtem.
-Buta vagy! Hova kell ugrálni?-rázta a fejét, és visszaültetett szépen az asztalra, hogy lecserélje az átvérzett kötést.
-Bocs, hogy ellöktelek!-szabadkoztam fülig pirulva, majd, hogy kiengeszteljem, nyomtam egy puszit az arcára, aztán a szájára is.
-Semmi gond!-mosolygott.-Majd még számolunk érte!-tette hozzá kaján vigyorral.
Miután átkötötte a sebet, a segítségével visszabicegtem végre a vendégeinkhez.
-Elnézést kérek, hogy ilyen sokáig távol maradtunk, de történt még egy kis baleset!-magyarázkodtam, miközben leültem a helyemre.
-Azt hiszem kedves Rosalie, hogy a részleteket inkább nem akarjuk hallani!-bökte oda Rami egy széles mosollyal, amit mi egy gyilkos tekintettel viszonoztunk.
-Na jó! Hát akkor, jó étvágyat mindenkinek!-mosolyogtam, és én is nekiláttam végre a görög salátámnak.
A kis balesettől eltekintve fantasztikus hangulatban telt az ebéd, és boldogsággal töltött el, hogy a fáradságos munkával elkészített ételek nindenkinek ízlettek.
-Hozhatjuk a desszertet?-érdeklődtem az üres tányérokat látva.
-Drágám! Azt hiszem mi már így is csordultig tele vagyunk, de szívesen megkóstoljuk, ha már azzal is fáradoztatok!-mosolygott rám Paula.
-Hadd segítsek egy kicsit!-állt fel hirtelen Kriisti, és elkezdte összeszedni a terítéket.
-Ezt most szívesen veszem!-bólintottam, aztán bicegve a konyha felé indultam.
-Gyerekek! Mit szólnátok, ha magunkkal vinnénk Matit? Ott lesz a másik két csibész, úgyhogy jól meglennének, nektek pedig lenne egy szabad estétek, csak kettesben!-mosolygott ránk jelentőségteljesen Mr. Räikkönen, mi pedig egy kicsit zavartan néztünk egymásra.
-Hát nem is tudom….Kölyök neked lenne hozzá kedved?-fordult a kisfiú felé az apja.
-Naná! Ez szuper lenne!-lelkendezett.
-Akkor túl van tárgyalva!-mosolygott a Jégember.
Beszélgettünk még egy bő órát, aztán lassan mindenki útnak indult.
-Kimppa! Hagyd azokat a ruhákat! Annyi van már nálunk a srácok gönceiből, hogy külön szekrényt is vehetnénk nekik!-közölte Matti, mi meg jót nevettünk ezen Kriistivel.
-Jól van! Jövök már!-trappolt végig a nappalin.-Rosszat ne halljak rólad!-vigyorgott a fiára.-Vigyázz magadra!-simogatta meg a buksiját.
-Köszönjük a vendéglátást gyerekek! Isteni volt minden! Örülök, hogy megimerhettelek Rose!-mosolygott rám Paula, és átölelt, férje pedig követte a példáját.
-Boldog vagyok, hogy eljöttetek, és jól éreztétek magatokat!-bazsalyogtam.
-Valamikor elmehetnénk vásárolni!-kacsintott rám Kriistina.
-Rendben van! Benne vagyok!-nevettem, és adtam neki két puszit, ahogy a fiainak és a sikeresen átvágott férjének is.
-További jó mulatást!-vigyorgott sunyin Rami.
-Kössz! Meglesz!-vetette oda neki az öcsikéje, amiért kapott tőlem egy oldalba vágást.
-Vigyázz magadra Kicsim!-mosolyogtam Matira, és adtam egy puszit a feje búbjára.
-Sziasztok!-köszönt mindenki egyszerre, majd elhagyták a házat. Megvártuk még, hogy elmenjenek, aztán visszasétáltunk a nappaliba.
-Elfáradtam! Fáj a lábam!-nyafogtam a helyiség közepén álldogálva.
-Tudom!-húzott oda magához.
-És még vár rám a mosogatás is!-nyüszögtem tovább.
-Hagyd a fenébe! Megvár minket!-legyintett.-Van még abból az epres cuccból?-kérdezte vigyorogva egy kis hatásszünet után, én pedig hangos nevetésben törttem ki.

34. rész

Mielőtt még összeestem volna, sikerült megkapaszkodnom az ülőgarnitúra karzatjában, csak az volt a baj, hogy még odabicegni se tudtam a folyamatosan, megállás nélkül csorgó vér miatt.
-Rose! Jól vagy? Mi történt?-futott oda végszóra a párom.-Te vérzel!-mondta ijedten.
-Azt hiszem egy üvegdarab elvágta a talpam!-nyögtem ki nagynehezen, és még mindig kapaszkodva ácsingóztam ott, nem mertem elengedni a karfát, mert attól féltem, hogy cserbenhagynának a lábaim.
-Irtózatosan sápadt az arcod! Rosszul vagy?-kérdezte riadtan.
-Nem bírom a vért!-szólaltam meg elfulló hangon.
-Ülj le szépen!-vezetett oda a kanapé ülésre is alkmasmas részéhez, majd elsietett, valószínűleg valami kötszerféleségért.
-Mi a jó eget csináltál Kedvesem?-rohant oda hozzám Mrs. Räikkönen, és sopánkodva fogta a a fejét.
-Összetört egy pohár, és sikerült megtalálnom az egyik elszóródott darabját!-közöltem vele még mindig kábán, aztán akaratlanul is a lábamra pillantottam, és mégszörnyebben kezdtem érezni magam, ahogy megláttam a taposón elterülő nagyobbacska tócsát.
-A fenébe! Semmit nem találtam, csak ezt a nyamvadt gézdarabot, de ezzel sokra nem megyünk!-dühöngött Kimi, és közben leguggolt elém, hogy rá tudja helyezni azt a talpamon tátongó sebre.
-Nem a konyhaszekrénybe tetted véletlenül? Éppen a múltkor szedtél elő onnan valami ragtapaszt!-adott egy tippet fiának Paula.
-Igazad van Anya!-bólintott.-De nem rohangálunk ide-oda…kapaszkodj nyakamba!-nézett rám komolyan, majd se szó se beszéd a karjaiba kapott, és a konyha felé száguldott velem.
Az összes széket csatasorba állítottuk, így az asztalon kívül más, elfogadható ülőalkalmatosságot nem találtunk…..
-Ez az! Megvan!-kiáltott fel, miután előkotort a szekrény mélyéről egy egézsségügyi dobozt.
-Remélem tűt nem tartotok benne, mert akkor biztos, hogy elájulok!-ironizáltam egy kicsit.
-Nyugi!-mosolygott rám biztatóan, majd egy vizes rongyot megfogva odatérdelt elém.
-Ááhh, ez nagyon fáj!-szisszentem fel, ahogy megérintette a sebet.
-De ez csak víz! Még nem is fertőtlenítettem!-közölte a dolgok pillanatnyni állását, ami egy cseppet sem nyugtatott meg.-Elég csúnya! Talán jobb lenne, ha bevinnélek a kórházba…-vetette fel egy kicsit elgondolkodva.
-Ne! Azt nem akarom! Nem lesz semmi baj!-ágáltam a dolog ellen.-Folytasd, és inkább csendben maradok!-biztosítottam róla, és a továbbiakban kitartóan próbáltam elviselni a fájdalmat, ami mindig belenyillalt a lábamba, akárhányszor hozzáért valami.
-Kész vagy! Remélem nem fog átvérezni!-egyenesedett fel, miután összeszedte a földön heverő vackokat, amikkel az előbb még a lábamat kezelgette.
-Azt én is!-húztam el a számat.
-Rose! Mi van veled?-viharzott be hirtelen Kriisti a konyhába.-Már bocs, de elég pocsékul festesz!-nézett végig rajtam.
-Köszi!-grimaszoltam.-Nem tehetek róla, de rosszul vagyok, ha vért látok, még akkoris, ha a sajátomat!-tettem hozzá.
-Ne aggódj, a nappaliban már nem fogsz vele találkozni! Eltűntettük onnan!-mosolygott rám.
-Óhh! Földre szállt angyalok! Köszönöm!-néztem rá hálás szemekkel.
-Ugyanmár!-legyintett.-Megyek, leadom a drótot, hogy a sógorom már helyre rakott téged!-vigyorgott, majd kisétált a helyiségből.
-Tessék! Idd meg!-nyomott a kezembe Kimi egy poharat.
-Ez mi?-néztem rá gyanúsan a színtelen italra.
-60 %-os vodka!-vágta rá egyből.-Na vajon mi?-tette fel a nagy kérdést egy kis hatásszünet után.
-Tequila?-hecceltem vele egy kicsit.
-Segítek! Csupán lehűtött buborékmentes ásványvíz!-grimaszolt.
-Köszi Édesem! Jó, hogy felvilágosítottál!-küldtem felé egy bájvigyort, és belekortyoltam a tökéletesen kielemzett vízbe.
-Jobban érzed magad?-kérdezte elém állva.
-Nem!-válaszoltam fapofával.
-Mi a baj? Fáj a lábad? Szédülsz? Hányingered van?-sorolta a kérdéseket.
-Hiányom van!-jelentettem ki.
-Mit szeretnél?-húzta fel az egyik szemöldökét.
-Csókot…-kacérkodtam megrebegtetve a szempilláimat. Attól nem kellett tartani, hogy nem lendül akcióba. Ahogy kimondtam a szót, ottermett előttem, és a kezeit a combjaimra helyezte, én pedig a dereka köré fontam a lábaimat. Közelebb hajolt, hogy megcsókoljon, azonban a kezemet a mellkasára téve, megállítottam.