47. rész

-Te meg mit keresel itt?-kérdeztem akadozva a barna hajú szépséget.
-Szia Rosalie! Bemehetnék?-kérdezte halkan. Vacilláltam egy kicsit a dolgon, de végül úgy döntöttem, hogy beengedem.
-Erre!-mutattam a nappali felé. Beszéd nélkül lépkedtünk a helyiség irányába, azonban a konyhához érve, szembetaláltuk magunkat Kimivel, aki éppen akkor lépett ki onnan. Gondolom kíváncsi volt, hogy ki a váratlan vendég.
-Hogy kerülsz te ide?-nézett nagy szemekkel volt feleségére.-És mit akarsz?-kérdezte némi iróniával fűszerezett hanglejtéssel.
-Szeretnék beszélni veletek!-szólalt meg alig hallhatóan. Valahogy más volt, mint eddig. Mintha eltűnt volna belőle az a ridegség, és félve mondom…talán a gyűlölet.
-Hallgatunk!-mondta komolyan a párom, és úgy éreztem, mintha a szemei jégszilánkokat szórtak volna. Megborzongtam egy kicsit.
-Visszavontam a kérelmet! Nem lesz tárgyalás!-közölte velünk a hírt, amitől azt hiszem mindketten sokkot kaptunk néhány pillanat erejéig.
-Te most szívatsz?-rázta a fejét hitetlenkedve Kimster.
-Nem! Komolyan mondom! Mati nálad marad!-bólintott, és olyan érzésem támadt, hogy most ő is megkönnyebbült. Kimire néztem. Megrándult az arca, de nem szólt semmit.
-Nem értem! Miért Jenni?-kérdeztem meg egy kis idő után.
-Mert rádöbbentem, hogy hibát követnék el, ha elszakítanám a fiamat az apjától!-vallotta be őszintén. –És erre te ébresztettél rá!-nézett a szemembe.
-Én?-mutattam magamra teljesen elképedve.
-Miután úgy kiosztottál ott a bolt közepén, elgondolkodtam, és rájöttem, hogyha ezt megteszem, akkor bekövetkezik az, amit elém vetítettél! Igen, valóban fájt, amiket a fejemhez vágtál, de tökéletesen igazad volt!
-Bolt, kiosztás, veszekedés? Miről maradtam le?-ingáztatta közöttünk a szemeit a párom.
-Hoszzú, de a lényeg az, hogy mikor Svájcban voltál, elmentem vásárolni, és az egyik üzletben találkoztam Jennivel, és hát, kicsit elragadtattam magam!-összegeztem a történteket.
-Ez nem igaz!-ellenkezett.-Ha te nem világosítasz fel, akkor most nem lennék itt!
-Nem tudok kiigazodni rajtad Jen!-rázta a fejét Räkka, és elgondolkodva nézett maga elé.-Miért akartad egyáltalán magadhoz venni a fiunkat?-kérdezte váratlanul.
-Azért, mert egy önző nőszemély vagyok, aki csak magára gondol!-bírálta saját személyiségét.
-Elhagyott a pasid és nem volt kire támaszkodnod?-vetette fel Iceman, és a hangjában még mindig düh és ridegség csengett.
-Honnan tudod?-kerekedtek el a szemei.
-Ugyanmár Jenni! Ismerlek, mint a rossz pénzt!-bökte oda az exférje, mire újra elkomorult az arca.
-Nem azt érdemelted, amit kaptál tőlem!-mondta szomorúan, és láttam, hogy könnyek szöktek a szemébe.-Ha akkor…
-Nincs ha!-vágott közbe Kimi.-Talán jobb is így, hogy külön váltak útjaink!-vont vállat, de láttam rajta, hogy azért megviselték őt az emlékek felszínre bukkanása.
-Sajnálom!-mondta elfulló hangon, majd leperegtek az első könnycseppek az arcán.
-Jenni!-érintettem meg a vállát.-Ne korhold magad, és ne rágódj a múlton! Ami történt, megtörtént! Most inkább gondolj arra, hogy van egy gyönyörű és tehetséges fiad, akire bátran büszke lehetsz.-mosolyogtam rá bíztatóan.
-Miért vagy velem ilyen kedves, Rose? Olyan csúnyán bántam veled is!-nézett rám bűnbánóan.-Bocsáss meg!-sírta el magát újból. Átöleltem, ő pedig úgy kapaszkodott belém, mint egy mentőövbe.Rápillantottam a Jégemberre, aki csak bólintott egyet, az arcán azonban megjelent egy félszeg mosoly.