1. rész

A hét első szabadnapja. El sem hiszem, hogy végre ez is eljött. Imádtam a munkámat, a kollégáimat, és mindig örömmel töltött el, hogy sikerült mosolyt csalnom az emberek arcára és sok-sok család lehetett újra boldog a munkatársaim és az én segítségem által. Ezen örömteli pillanatok ellenére azért én sem bántam, ha akadt néhány órácskám, amit magamra szentelhettem, hiszen szükségem volt a feltöltődésre. Ennek pedig véleményem szerint az egyik legtökéletesebb módja a bevásárlóközpontban való „túrázás”. A barátnőim nem értek rá aznap, így aztán egyedül indultam útnak, hogy meghódítsam a közeli áruházban újonnan nyílt boltokat. Már egy-egy csinos ruha, elegáns cipő, vagy kiegészítő nézegetése is igazán megdobogtatta a szívemet, hát még amikor felpróbálhattam ezeket. Szükségem volt már a ruhatáram felfrissítésére is, így az „álomruhák” mellett persze néhány hasznos darabot is magamra öltöttem, és ha elnyerte a tetszésemet, meg is vettem azokat. Az egyik új üzletben rengeteg csinos nadrágot és blúzt találtam, így néhány gyönyörű darabbal a próbafülkébe indultam. Lelkesen próbáltam a ruhákat, és éppen levettem egy blúzt, amikor a tükörben megláttam, hogy egy férfi szinte feltépte a fülkét eltakaró függönyt.
-Jézusom!-sikítottam egy aprót, és a lila, virágmintás blúzt magam elé fogva, az illető felé fordultam, és egyenesen a szemébe néztem. Óriási hiba volt. Ahogy a pillantásom összekapcsolódott azzal a jégkék szempárral a testemben jóleső melegség futott végig és megborzongtam kicsit. Főleg, amikor rádöbbentem, hogy kivel is állok szemben, tulajdonképpen félmeztelenül.
-Én…..én…..én….elné….én….elnézést…..bocsánat…..ne haragudjon….elnézést…..-dadogta zavartan, de még mindig kiguvadó szemekkel nézett és nem úgy tűnt, mint ha nagyon törné magát azért, hogy elhúzza a függönyt.
-Elnézést uram, lenne olyan kedves, és behúzná ezt?-kérdeztem meg óvatosan.
-Persze, de…..de…..bocsánat…..ne haragudjon…..tényleg én….én ezt nem akartam…..elnézést……-hadarta.
-Nem történt semmi gond, nem haragszom, de kérem, húzza vissza a függönyt!-eresztettem meg felé egy gyenge mosolyt, bár magam is meglepődtem a határozottságomon, mert a szívem nagyon vadul kalimpált a mellkasomban.
-Hogyne….máris….de én tényleg elnézést….na akkor megyek….de ne haragudjon…-legeltette rajtam a szemét továbbra is.
-Uram!-szóltam rá erélyesebben.-Nem szeretném, ha a biztonsági szolgálat, a melltartómon lévő francia csipkét elemezgetné!-közöltem vele kissé nyersen, mire fülig pirult.
-Pedig szép munka!-vigyorodott el kissé szemtelenül, aztán bólintott és végre elengedte a függönyt. Azt a percek óta visszatartott levegőt végre kifújhattam, miközben lehuppantam a próbafülkében álló székre.
-Ez nagyon lökött!-nevettem fel vidáman, de éreztem, hogy azért ég a fejem rendesen. Nagyon pimasz, csalafinta s agyafúrt, de a fenébe is, be kell vallanom, hogy tetszett.
Az imént történtek hatása alatt voltam, és kissé elcsigázottan, folyton vigyorogva próbálgattam tovább a ruhákat, de a gondolataimat már valahogy nem a felsők színe, vagy mintázata töltötte ki, sokkal inkább az a nagyon helyes férfi, akinek az előbb sikerült nagy tehetséggel rám „törnie” a próbafülkében. Kétségtelen, hogy nagyon vicces jelenet volt, és akármennyire is próbáltam utána arra koncentrálni, amiért az üzletbe jöttem, ez már nem nagyon ment. Néhány ruhadarabot kiválasztottam a hatalmas kupacból, aztán a táskámat magamhoz véve a pénztárhoz indultam. Útközben azonban megakadt a szemem egy gyönyörű, gyöngyös blúzon, és bár határozott elképzelésem volt, hogy most már tényleg fizetek, úgy éreztem, ezt a kis gyönyörűséget nem hagyhatom ott csak úgy, főleg, ha meg sem próbálom. Leakasztottam a méretemnek megfelelőt az állványról, majd a próbafülkék felé indultam. Mindegyik foglalt volt, ám úgy tűnt, hogy az egyik mégis csak üres, így kissé meggondolatlanul elhúztam a függönyt. Azt hiszem, most rajtam volt a sor, hogy teljesen ledöbbenjek. A látvány, ami elém tárult egyszerűen csodás volt, és a fejemben cikázó gondolatokat hűen tükrözte a padlón kikötött állam és a kiguvadó szemeim látványa. Éreztem, hogy a mellkasom egyre gyorsabban emelkedik, ahogy a szemem megpihent azon az izmos felsőtesten, és igen csak nagyokat kellett nyelnem. Szólásra nyitottam a számat, de a torkomon akadt a szó, és hiába is próbáltam a figyelmemet az ismeretlen ismerős arcára irányítani, a mellkasa valahogy vonzóbbnak tűnt ezekben a pillanatokban.
-Az nem Kimi?????
-Kimi, Kimi, egy aláírást légyszi!
-Kimi, KIMIIIII!!!!!-hallottam meg hirtelen magam mögött néhány tinilány sikítozását, majd a következő pillanatban a velem szemben álló férfi megragadta a karom és behúzott magával a fülkébe, és a függönyt is elhúzta mögöttünk.
-Pedig már éppen mondani akartam, hogy kisasszony, legyen már olyan kedves és húzza el!-vigyorgott rám.
-Hello idegen! Hát megint találkozunk?-kérdeztem vissza hetykén.
-Mivel kegyed rám törte az ajtót, így kénytelenek vagyunk! Ön talán bánja?-somolygott.
-Áhh, dehogy! Minden vágyam az volt, hogy menekülnöm kelljen a karjaiba néhány tinilány dobhártya szaggató visítása miatt!-jegyeztem meg mosolyogva.
-Hát akkor jó helyen jár!-kacsintott rám.
-Na de most mégis hol próbáljam meg ezt a kis szépséget?-mutattam fel a blúzt.
-Természetesen itt!-vágta rá, mintha olyan magától értetődő lenne.
-Itt próbáljam fel maga előtt?-nyíltak tágra a szemeim.
-Mivel Ön látott engem, úgy helyes, ha én is!-vigyorgott, mint a vadalma.-De úgy sem meri megtenni!-legyintett.
-Hmm, ha megteszem, meghív egy kávéra!-ajánlottam neki alkut.
-Benne vagyok!-ült ki egy hatalmas mosoly az arcára, miközben a kezét nyújtotta felém, én pedig hezitálás nélkül elfogadtam azt, majd letettem a székre a holmimat, és se szó, se beszéd, elkezdtem kigombolni a blúzomat, közben pedig végig szemeztem vele. Próbált mélyeket lélegezni, de ebből inkább csak lihegés lett, és hogy elérjem azt, hogy még nagyobbakat nyeljen, még kicsit domborítottam is neki, amíg lassan, de nagyon csábosan és kihívóan a padlóra engedtem a ruhadarabot. Elég volt az arcára néznem, tudtam, hogy teljesen kiütöttem őt. Minden mozdulatomat követte a tekintetével, de cseppet sem hozott zavarba ezzel, inkább még élveztem is a dolgot, és amikor végeztem a gyöngyös felső felvételével, úgy mosolyogtam rá, mint ha mi sem történt volna.
-Na, milyen?-kérdeztem kíváncsian, magamat méregetve közben a tükörben. Éreztem, hogy neki már nincs tovább, ez volt részemről a kegyelemdöfés.
-Jó….nagyon jó…..-dadogta zavarban.
-Nos, én nyertem!-közöltem vele elégedetten, majd elkezdtem kigombolni a blúzt. Ezt ő már csak nagy szemekkel figyelte.-Akkor……-oldottam ki a második gombot is.
-Akkor?-ismételte meg, egy picit közelebb lépve hozzám.
-…..álll még az ajánlatod?-suttogtam a kérdést, egészen közel lépve hozzá, és ekkorra már újra szemügyre vehette a csipkés melltartómat, mert kigomboltam teljesen a felsőt.
-Áll, de még mennyire!-suttogta a fülembe úgy, hogy közben a forró lehelete szinte perzselte a nyakamat, és éreztem, hogy megremeg a testem.
-Remek! Ennek igazán örülök!-mosolyogtam rá nagyon pimaszul, de gyorsan elfordultam, hogy azért azt ne láthassa, hogy zavarba hozott kicsit az iménti mondatával.
-Negyed óra múlva a szemközti kávézó legeldugottabb szegletében?-suttogta a fülembe halkan.
-Ott leszek!-mosolyogtam rá sejtelmesen, mire ő bólintott, aztán összeszedte a cókmókját és magára hagyott a próbafülkében. Amíg összekészülődtem, rendeztem kicsit a gondolataimat, és miután fizettem, az újonnan vásárolt ruhákkal együtt, izgatottan, és nagyon lelkesen indultam el az ismeretlen ismerős keresésére.

Bevezető

„Ahogy a szemébe nézek, mintha egy titkos kincses térkép tárulna fel előttem, a maga összes kis titkával. Mégis tudom, hogy révbe értem, már nem kell tovább keresnem, és akadályokat leküzdenem, mert megtaláltam Őt, az én saját kincsemet. Ha rám mosolyog, a szavam eláll, a hang a torkomon reked és a szívem oly vadul kalimpálni kezd, mint ha ki akarna törni a mellkasomból. Ahogy hozzámér, a testem megremeg, úgy érzem, a lábaim már nem bírnak tovább tartani, de ekkor magához húz, átölel, és tudom, biztonságban vagyok. És amikor megcsókol, már nem csak a szívem, az eszem is rájön, megtaláltam a másik felem… Hát doktor úr, mondja kérem, mi a diagnózis?”

Újra itt :)

Sziasztok! :)

Úgy döntöttem, hogy újra megnyitom a blogot, és egy teljesen új történetet fogok kitenni. Ez az ötlet nagyon kedves barátnőmtől Szabustól származik, és a most éppen futó sztorijához, a Titkok erdejéhez kötődik. :) Szeretném megköszönni Neked a sok segítséget, a történet címét, és persze azt a rengeteg támogatást is, amit kapok Tőled. ♥

Nem is szaporítom tovább a szót, én nagyon remélem, hogy elnyeri tetszéseteket ez a sztori, és szívesen olvassátok majd. A kommenteknek, chat hozzászólásoknak továbbra is nagyon örülnék, így kérlek Titeket, ha van kedvetek, és időtök, pár sorral tiszteljetek meg! :)

Kellemes időtöltést a blogon! :)

Puszi: Dahlia

Ui.: A bevezetőt még ma este hozom. :)