7. rész

Amint sikerült lenyugodnom kicsit, levetkőztem, aztán beálltam a zuhany alá, reménykedve abban, hogy a forró víz majd ellazít és ha csak egy rövid időre is, de megszabadulhatok attól a mázsás tehertől, amit Kimi érkezése akasztott rám. Mire végeztem, Mikko is a szobában volt már, és bár nagyon fáradt voltam, azért még megvártam, hogy ő is végezzen a fürdéssel. Egy gyors csókot váltottunk, aztán lekapcsoltuk a lámpákat és bebújtunk az ágyba.
-Valami baj van Kicsim?-kérdezte meg néhány perc múlva és a takaró alatt megfogta a kezem.-Nagyon csendes voltál egész nap!-tette hozzá.
-Csak sok volt a dolgom, ennyi az egész!-füllentettem neki kicsit, hogy ne kelljen elmondanom az igazságot. Nem lett volna erőm és hangulatom a magyarázkodáshoz.
-Biztos?-kérdezte aggodalmaskodva.
-Biztos!-mondtam határozottan, aztán az oldalamra fordultam és a fejemet a mellkasára hajtottam, ő pedig átkarolta a vállam.-Holnap is nehéz napunk lesz, javaslom, hogy mostmár aludjunk! Jó Éjt Szívem!-suttogtam kissé erőtlenül.
-Jó éjszakát An!-köszönt, majd egy gyengéd puszit adott a homlokomra, aztán álomra hajtotta a fejét. Nem olyan sokára, egyenletesen kezdett lélegezni, ebből rájöhettem, hogy máris elaludt. Ezzel szemben nekem még sokáig nem jött álom a szememre. Jobbra-balra forgolódtam, persze próbálva nem felkelteni a páromat, és az agyam egyfolytában kattogott, egy pillanat megállása sem volt. És természetesen csak egy ember körül forogtak a gondolataim. Ki is lenne más, ha nem Kimi?

*******

-Kész vagy?-kérdeztem tőle még utoljára, az öltözőket a színpadtól elválasztó fal mögött.
-Azt hiszem!-bólogatott hevesen, de a szemeiből határozatlanságot és talán egy kis félelmet olvashattam ki.
-Megbízol bennem?-kérdeztem az arcát fürkészve.
-Igen!-válaszolt, mélyen a szemembe nézve.
-Akkor minden rendben lesz!-mosolyodtam el és egy lágy puszit adtam az arcára.
-Hölgyeim és Uraim, a parketten a Forma-1 egyik új tehetsége Kimi Räikkönen és bájos partnernője Anneli Kiira Sällinen!-konferáltak fel minket, mire nekem is a torkomban kezdett dobogni a szívem.
-Gyerünk!-mondtuk ki egyszerre, aztán lepacsiztunk és egymástól elválva a stúdióba mentünk. Kimire sandítottam, láttam, hogy felvette a kezdőpozíciót, így aztán én is ezt tettem, majd vártam, hogy felcsendüljön a zene. Ahogy meghallottam az első hangokat, a vérem felpezsdült, a testem pedig rögtön a latin ritmusok hatása alá került, ám nem ragadtathattam el magam, hiszen most még jobban kellett figyelnem a páromra, akinek ez volt az első igazi fellépése. A szám elején még egy fél taktusnyi elcsúszásban volt, de amint magához pörgetett, megérezte az én tempómat, és így már ő is tudta, hogy mikor kell lépnie. A koreográfia már szinte a zsigereimben volt, így nem kellett gondolkodnom, minden figyelmem Kimire összpontosítottam.
„És egy-két-há-négy, oldal-vissza-pörget-vissza-oldal-és emel.’-amint felemelt, az egyik lábam a derekára csúsztattam, míg a másikat térdben behajlítottam, és a lábfejemmel spicceltem. Kimi olyan biztosan tartott, hogy néhány másodpercig még az is átfutott az agyamon, hogy egy profi táncos a partnerem…….Ahogy a lábaim újra a parketten voltak, egy röpke mosolyt intéztem Räkkai felé, és tovább folytattuk a táncot. Már csak néhány lépés volt vissza, már csak néhány másodperc az első igazi táncából. A zárópozícióként Kimi ismét odapörgetett magához, az egyik kezem a vállára tettem, a másikat pedig egy, kissé flamencoba illő mozdulattal kinyújtottam és az utolsó hang felcsendülésével szinkronban, felemeltem a jobb lábam és ismét spicceltem a lábfejemmel, hogy a végső pozíció is tökéletes legyen. Ahogy meghallottam a nézőtérről jövő tapsvihart, egy pillanatra behunytam a szemem és nevetve nekitámasztottam a fejem Räkka vállának.
-Megcsináltad!-mondtam neki boldogan és hirtelen a nyakába ugrottam. Annyira büszke voltam rá, amiért néhány hét alatt ilyen fejlődésen ment keresztül, és elhatároztam, hogy még az sem fog elkeseríteni, ha a zsűrik negatív kritikával illetik a produkciót, vagy esetleg lepontozzák azt. Most valahogy úgy éreztem, semmi nem tud lelombozni, hiszen Kiminek köszönhetően a fellegekben éreztem magam…….

*****
Reggel fáradtan, és nyúzottan ébredtem, hála annak az éjszaka folytatott csekély mennyiségű alvásnak. Mikko már nem volt ott mellettem, hiszen a második napon, már fél 8-kor elindult a mezőny az első speciális szakaszra, így neki is korán a központban kellett lennie. Egy nagyot sóhajtva kimásztam az ágyból, aztán kissé vontatottan indultam el zuhanyozni, bízva abban, hogy sikerül valamelyest felébrednem. A hideg-meleg vizes váltózuhany meghozta a hatását, ugyanis mire egy szál törölközőben kiléptem a fürdőből, frissnek, és ismét tettre késznek éreztem magam. Gyorsan felvettem egy sötét farmert, hozzá egy fehér inget és egy fekete bársonyblézert, majd a rakoncátlan, össze-vissza tekergő loknijaimat elrendezgettem, és feldobtam egy natúr sminket. A csizmámat a lábamra húztam, felkaptam a kabátom, magamhoz vettem a táskám és már indultam is, hogy szembe nézzek egy újabb nehéznek ígérkező nappal.

6. rész

A hosszas elmélkedés vége aztán egy kis szundikálás lett ami egyébként nem tartott tovább egy szűk fél órácskánál. Kissé kábán, és álmosan ébredtem fel, de a zuhanynak köszönhetően feléledtem, és mivel már a gyomrom is megkordult, úgy döntöttem, hogy lemegyek az étterembe vacsorázni. Felvettem egy roppant egyszerű szabású, bézs színű ruhát, hozzá egy hasonló árnyalatú csatos magassarkút húztam a lábaimra és a legfontosabb dolgaimat egy táskába téve, elindultam a földszinten lévő étterembe. Nem meglepő módon rengetegen voltak a helyiségben és nekem is csak egy kedves pincér segítségével sikerült találnom egy eldugott két személyes sarokasztalt. Rendeltem magamnak egy ásványvizet, majd az étlap áttanulmányozásához fogtam. Mikor táncoltam, általában fehérhúsokat, illetve halat fogyasztottam, és köretet pedig leginkább valamilyen friss zöldsaláta képezte. Bár 8 éve abbahagytam a táncot, a könnyű ételekről továbbra sem mondtam le, és általában mindig ezeket fogyasztottam, csupán az elkészítési módokat variáltam. A választásom végül egy salátára esett, annak ellenére is, hogy az étlap telis-tele volt igazán ígéretesnek tűnő ételkülönlegességek neveivel.
-Nos, sikerült választani?-jött vissza a pincér néhány perc múlva, egy kis jegyzettömböt és tollat fogva a kezében.
-Igen!-bólintottam.-Egy svéd heringsalátát kérnék!-böktem ki pár másodperc múlva.
-Esetleg valami italt mellé? Remek fehérborokat, különösképpen őszi gyümölcsös és virágos jegyekkel teli chardonney-t, vagy esetleg egy friss üde Cabernet Sauvignon rosébort tudnék ajánlati a hal mellé.-kínálta illedelmesen a szőlőből készült nedűket.
-Köszönöm, nagyon kedves, de én nem fogyasztok alkoholt!-szabadkoztam, de azért a kedvességét meghálálva rámosolyogtam.
-Értem. Akkor hozhatok esetleg valami mást?-érdeklődött tovább.
-Nem, köszönöm.-ingattam a fejem.
-Rendben. Akkor kis türelmét kérem, nemsokára hozom a vacsoráját!-bólintott, aztán távozott az asztalomtól, én pedig hátradőltem, miközben a kezeimet, összekulcsolva a szoknyámra csúsztattam, majd az étterem berendezését csodálva ismét gondolkodóba estem. Valahogy az volt az érzésem, hogy mióta tudomást szereztem arról, hogy Kimi a WRC-ben fog versenyezni, teljesen szétcsúsztam. Igaz, a karrierem tulajdonképpen kettétört, nagynehezen mégis csak sikerült összeszednem magam, és újra erős lettem, ám Räkka megjelenése ismét elég volt ahhoz, hogy felboruljon körülöttem a rend. Gyűlöltem olyan kiszolgáltatott helyzetben lenni, hogy tudtam, bármelyik pillanatban sírógörcsöt kaphatok. Abban a több, mint 14 évben, amíg táncoltam, megtanítottak a rendre és a fegyelmezettségre is, ám amint szögre akasztottam a balettcipőimet, mintha ezt a tartást elvesztettem volna. Messze nem tudtam annyira féken tartani az érzelmeimet, és sokkal sebezhetőbb is lettem, mint korábban voltam. És mindez egy ember miatt történt……
-Parancsoljon Kisasszony, a salátája!-tette le elém a pincér a tányért, és azzal, hogy az asztalomhoz jött, újra visszarántott a valóságba.-Jó étvágyat kívánok!-mosolygott kedvesen.
-Köszönöm!-bólintottam lassan, aztán amint távozott, egy nagyot sóhajtva kezembe vettem az evőeszközöket és hozzáláttam a vacsorához. Komotósan, nyugodtan eszegettem a salátámat, mígnem egyszer csak egy alakot véltem felfedezni az asztal mellett állva
-Szabad lesz?-hallottam meg hangját, mire egy kisebb remegés futott végig a testemen. Egy pillanatra behunytam a szemem, aztán kifújtam a levegőt, és felnéztem rá.
-Nincs más akit boldogíthatnál?-kérdeztem kissé flegmán, majd mielőtt megkaptam volna a választ, a tekintetemmel végigpásztáztam az éttermen és láttam, hogy egy üres hely sem volt már sehol.
-Amint látod!-vonta meg a vállát.
-Ne készülj kedélyes csevegésre!-jegyeztem meg csípősen, majd újra visszaterelgettem a figyelmemet a vacsorámhoz, és ügyet sem vetve rá falatozgattam tovább. Éreztem, hogy a pillantását rajtam pihenteti, de szándékosan nem akartam felnézni, hogy ne kelljen szembe találnom magam a lelkem mélyéig ható jeges tekintetével, azonban egy bizonyos ponton túl már szinte fájt volna, ha nem emelem fel a fejem, és nem nézek a szemébe.
-Mi a gond? Valami van a hajamban?-néztem rá kérdőn, miközben leraktam a kést és a villát a kezeimet pedig a tányér elé fektettem.
-Nem, dehogy!-rázta meg a fejét és egy kissé bódult mosoly ült az arcára.-Csak csodállak téged és azt, hogy még akkor is bájos vagy, mikor eszel.-suttogta egészen halkan.
-Te most bájologni akarsz velem?-kérdeztem vissza gúnyosan.-Nem gondolod, hogy elkéstél vele egy kicsit? Mondjuk úgy nyolc évet!-tettem hozzá, miután színpadiasan elgondolkodtam.
-Haragszol rám?-tapintott rá a lényegre.
-Hogy neked milyen fantasztikus megfigyelő képességed van! Ja persze, elfelejtettem, hogy autóversenyző vagy!-bólogattam mindenttudóan.
-Miért hagytad abba a táncot?-kérdezte, közelebb hajolva hozzám. Ez volt az a momentum, ami végképp kihozott a sodromból.
-Semmi közöd hozzá!-préseltem ki magamból egyenként a szavakat, mindegyiknek erős nyomatékot adva, és azt hiszem, hogy szikrákat lövellő tekintettel néztem rá.
-Miért nem mondod el, hmm?-fürkészte az arcom.-Félsz valamitől, vagy netán menekülsz a múltad elől?-kezdett el találgatni. A táskámat magamhoz véve felpattantam az asztaltól és odaléptem elé. Mély levegőket kellett vennem, különben félő lett volna, hogy felpofozom őt a kérdéséért.
-Nyolc éve megszűntél létezni számomra. Olyan, mintha itt sem lennél, úgyhogy ne köszönj, ne szólíts meg, ne próbálj meg beszélgetni velem, akár még a fejedet is fordítsd el ha meglátsz. Érthető voltam Räikkönen?-sziszegtem a képébe dühösen.
-Ahogy te szeretnéd……..Anneli!-súgta, majd hátradőlt, és alaposan végigmért a tekintetével. Forrongva a dühtől faképnél hagytam őt, és egyenesen a szobánkba rohantam, bevágva magam mögött az ajtót.
-Gyűlölöm!-kiáltottam mérgesen, és hogy ezt nyomatékosítsam is, dobbantottam a lábammal. Ledobta a táskám az egyik fotelbe, én pedig rádőltem az ágyra és zokogni kezdtem…….