Hétfő délután természetesen megint ott dekkoltam Kimiéknél. A kis lurkó az egyik osztálytársánál volt, mi pedig úgy döntöttünk, hogy szép idő lévén kiülünk egy kicsit a kertben álló fehérre festett hintába.
-Mit gondolsz, mennyi esély van rá, hogy nálam marad a fiam?-nézett rám kérdő tekintettel.
-Figyelj Drágám!-egyenesedtem fel az eddigi félig fekvő testhelyzetemből, majd megfogtam a kezét.-Azt gondolom, hogy optimistán, de reálisan kell hozzáállnunk a dolgokhoz.
-Ezt hogy érted?-rázta a fejét értetlenül.
-Csupán annyit akarok mondani ezzel, hogy Jenninek is van sansza arra, hogy neki ítéljék Matit, ugyanakkor, ha a körülményeket nézem, véleményem szerint egyértelmű, hogy csak és kizárólag téged illet a felügyeleti jog!-magyaráztam komolyan. Érdekes helyzet volt ez számomra, hiszen részben szakmai szemmel kellett tekintenem az „ügyre”, de természetesen ott volt az a Rose is, aki rendíthetetlenül bíztatni szerette volna a párját, és próbálta az elhalványuló reményt életben tartani benne.
-Körülmények?-kérdezgetett tovább.-Bocsáss meg, hogy ennyi felesleges és béna kérdésem van, de semmit nem tudok, abszolút nem vagyok képben!-magyarázkodott.
-Édesem! Ez érthető! Senki nem születik úgy, hogy betéve tudja a Polgári Törvénykönyvet!-nyugtattam meg, és picit elnevettem magam.-Egyébként a kérdésedre válaszolva, körülményként említeném például, hogy Jenni önszántából hagyott itt titeket, vagy, hogy ebből következően egyedül nevelted Matiast, teszem hozzá példásan. És egy nagyon fontos dolog: azáltal, hogy már évek óta egymagad neveled a fiad, olyan érzelmi kapcsolat alakult ki közöttetek, amit soha nem lehet felbontani.
-Nekem ilyenek eszembe se jutottak volna!-csodálkozott.
-Hidd el, nekem se, ha nem tanultam volna 3 és fél évig jogot!-mosolyogtam.-Van még itt valami amit elfelejtettem!-szólaltam meg, amikor felrémlett mégvalami.
-Mi az?-kérdezte megrettenve.
-Semmi rossz!-nevettem fel szegénykém ijedt tekintete láttán.-Gondolom mondanom sem kell, hogy a családod teljes mellszélességgel mellettetek áll, hiszen látják, tapasztalják és tudják, hogy tökéletes harmóniában éldegéltetek eddig is, és nem férhet hozzá kétség, hogy ez után is.-Ráadásként a barátaid és persze én is fel tudunk szólalni, ha éppen arról van szó.-tettem hozzá, és reméltem, hogy mostmár sikerült őt egy kicsit megnyugtatnom.
-Végig velünk leszel? Segítesz?-nézet rám esdeklő szemekkel.
-Ügyvédként, sajnos semmiképpen nem tudok segítséget adni, de mint a párod, mellettetek leszek az ügy lezártáig. Történjem bármi, akkoris.-jelentettem ki eltökélten, majd rámosolyogtam és megcirógattam az arcát.-Sőt! Ha az ügyvéded beleegyezik, akkor szívesen segítek a bíróságra szánt anyag elkészítésében is.
-Fantasztikus nő vagy! Ugye tudod?-mosolygott rám, majd közelebb húzott magához, és óvatosan megcsókolt.
-Hát, nem igazán! Jól esik, ha néha azért igyekszel ezt megerősíteni bennem!-kuncogtam, aztán újra bevackoltam magam az ölelésébe.
A kellemesen hűvös nyári szellő, és bódító virágillatok, no meg a a párom karjai közötti fekvés hatásaként, majdnem elszundítottam.De csak majdnem, mert megszólalt Kimi mobilja.
-Ne haragudj Kicsim!-szabadkozott, miközben előhalászta a telefont, a farmerja zsebéből, ami pont a derekamhoz nyomódott. –Tessék!-vette fel, és közben ő is elnyomott egy ásítást, velem együtt.-Hello Haver!...Hát….nem a legjobb, de mindegy! Mi újság?...Jól van, csak volt egy kis balesete, úgyhogy most be van gipszelve a bal keze!.....Rendben! Átadom!....Micsoda? Te szervezed? És mégis kicsodák?.....Aha! Nem tudom! Ez most nem jött a legjobbkor!...Mindegy! Túl hosszú! Egyszer majd elmesélem!.....Jól van! Átgondolom, és majd felhívlak!...Oké! Hello!-köszönt, aztán kinyomta a mobilt.
-Ki volt az?-néztem rá érdeklődve a kissé elhúzódó, számomra elég érdekes telefonbeszélgetés után.
-Vigyori Svájcból!-vágta rá rögtön.
-Tessék?-húztam fel a szemöldököm, majd kitört belőlem a nevetés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése