41. rész

Délután semmi különösebb dolgom nem volt, így gondoltam teszek egy hosszabb butiktúrát a város másik szélén elterülő plázában. Amúgyis szükségem volt már néhány új ruhára, meg aztán kikapcsolódásnak sem volt utolsó egy jó kis bevásárlókörút. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy társasággal még kellemesebb lehet egy ilyen délután, de igazándiból, senkit nem tudtam elhívni. Kriistit szerettem volna elcsalni magammal, de halaszthatatln dolga akadt, ezért nem tudott velem tartani, így végül egyedül eredtem útnak.
Boltról boltra jártam, próbálgatva a szebbnél szebb ruhákat, cipőket, dekoratív kiegészítőket. A kezeim már tele voltak, a lábam már majd le szakadt a sok járástól, de muszáj volt még bemennem az egyik üzletbe, ugyanis beleszerettem egy lenge anyagból készült, gyönggyel hímzett, ekrü színű koktélruhába, ami a kirakatból kacsingatott rám.
„Ez gyönyörű!”-simítottam végig a szoknyáján, és a próbafülkében körbefordulva, mégegyszer megnéztem, hogy mindenhol jól áll-e rajtam.
Felvásároltam már a fél áruházat, és nem akartam tovább gyarapítani a gyűjteményemet, de ezt a tervezői remeket nem hagyhattam ott. Visszavettem gyorsan a farmerszoknyát és az almazöld, csipkés topot, majd a vállfára akasztott ruhával együtt a pénztárhoz akartam indulni. Elhúzva a függönyt, nem éppen a legkellemesebb meglepetés fogadott.
-Áhh! Kit látnak szemeim!-mosolygott irónikusan a barna szépség.
-Hello Jenni!-köszöntem neki komolyan.
-Megkaptad a bankkártyát?
-Tessék?-kérdeztem vissza a fejemet rázva.
-Mondom Iceman volt olyan tüneményes, hogy feltöltötte a számlát?-undokoskodott.
-Képzeld! Nem kell, hogy más tartson el, tudom mi az, hogy munka!-vágtam vissza egy ugyanolyan gúnyos bájvigyorral.-Mit akarsz a srácoktól és miért akarod tökretenni Kimit?-kérdeztem hirtelen, nem kifejezetten foglalkozva vele, hogy pletykára éhes emberek állnak minket körbe.
-Szóval átláttál a szitán!-nyugtázta magában a dolgot.
-Nem vagyok se bolond, se vak!-mondtam határozottan.-Csak azt nem értem, hogy mi hasznod származik neked ebből az egészből? Miért boldogság az számodra, hogy belerúghatsz mégegyet a volt férjedbe? Nem volt elég, hogy ott hagytad őt egy három éves gyerekkel?-törtek ki belőlem az eddig elfojtott érzések.
-Látom sokat csiripeltek a madarak!-szólalt meg ridegen.-Gondolom, hogy Kimi miket mondhatott rólam!-vont vállat unottan.
-Egy rossz szót nem szólt rólad, pedig azt hiszem, hogy megérdemelnéd. De tudod, az az óriási különbség köztetek, hogy ő nem alacsonyodik le a te szintedre!-osztottam ki egy kicsit a korábbi szépségkirálynőt.
-Már nem azért, de mégis hogy jössz te ahhoz, hogy erkölcsi oktatást tarts nekem?-csattant fel ingerülten.
-Nem tartok én neked semmiféle különórát, ne aggódj!-csitítottam.-Bár egy picit azért belegondolhatnál abba, hogy milyen helyzetet alakítasz ki.
-Mi van?-nézett rám furcsán.
-Az Csillagom, hogy három évig a gyereked felé sem néztél, mostmeg elhatározod, hogy elveszed őt az apjától. Te nem tudod azt, hogy Kiminek mit jelent az a kisfiú. Számára, az a gyerek foglalja magában az egész életet, és csak azt akarja, hogy neki jó legyen. Bármire képes lenne érte, és megfogadta, hogy soha, de soha nem fogja elhagyni. Ha te most elszakítod tőle Matit, biztos, hogy összeomlik. De nem csak ő, hanem a fiatok is. Őket összeköti egy olyan láthatatlan kapocs, amit soha, senki nem tud széttörni. Akármilyen elcsépelt, de fel kell, hogy világosítsalak Jenni Dahlmann, ez a szeretet! Tehetsz te akármit, ez örökre megmarad!-magyaráztam neki hosszasan, szenvedélyes hangvétellel.
Nem szólt semmit, csak állt ott szótlanul, ugyanolyan arckifejezéssel, mint mielőtt elkezdtem a monológomat. Egyszer-egyszer rezdült csak meg a szája széle, de nem reagált.
-Befejeztem!-szólaltam meg újra, mostmár halkabban.-Próbálj meg elgondolkodni azon, amiért egész idáig téptem a számat! További kellemes vásárolgatást!-böktem még oda a végén, aztán a kiszemelt ruhával együtt, elviharoztam a még mindig szoborként ácsorgó, vékony nő mellett.