Kicsivel később már a nappaliban álló kanapén ücsörögtem, kezemben Sheila O’Flanagan: Nekem csak ő kell c. könyvével. Imádtam az írónőt, és a történeteit is, bár most nem voltam biztos abban, hogy jó ötlet Andie és Tom kapcsolatáról olvasni, ami csak a szeretői státuszig jutott, vagy éppen Jin és Kevin szépen lassan tönkremenő házasságáról. A bizonytalanságom ellenére sem voltam képes letenni az olvasmányt, és csak úgy faltam a betűket. Éppen izgalmas részhez érkeztem, ekkor azonban megzavarta az „idillt” a telefonom csörgése. Kezembe vettem az eddig mellettem fekvő mobilt, megnyomtam az „Elfogad” gombot, és beleszóltam.
-Georgina Tárnoki, tessék!-nem volt kedvem ahhoz, hogy megnézzem ki keres, így maradtam a hivatalos bemutatkozási formánál.
-Szia Georgina! Nathalie Schwarz vagyok!-ahogy meghallottam a nevet, az állam a padlón kötött ki.
-Hello Nathalie!-köszöntem elég közönyös stílusban.
-Nem hívlak rosszkor?-kérdezte udvariasan.
-Hát….ami azt illet…..-vonakodtam.-Nem!-vágtam rá végül.
-Nagyon fontos dologról szeretnék beszélni veled!-közölte komolyan.
-Hallgatlak!
-Először is, szeretnék tőled bocsánatot kérni, hogy kirúgtalak, és nem magyaráztam el neked a dolgokat, másodszor pedig…..-hatalmas sóhajt hallottam a vonal túlsó végén. –Őszintén megmondom neked…..ez a cég összeomlott, mióta elmentél innen! Alig kapunk rendelést, az emberek, akik veled dolgoztak már negyed annyira sem jók, nincsen szervezett irányítás, és a népszerűségünk az a béka feneke alatt van! Szóval, nem kertelek! Szükségem van rád!-jelentette ki határozottan. Nem tudtam megszólalni, tejesen le voltam fagyva. Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy Nathalie felhív, és közli velem, hogy a cége nélkülem fabatkát sem ér. Titkon jól esett, hogy ekkora húzóerő voltam ott, ugyanakkor felkavart, hogy ilyen hirtelen megint hallottam régi főnökömről.
-És most mit szeretnél tőlem?-kérdeztem vissza kissé sután, amint megtaláltam a hangom.
-Kérlek, könyörögve kérlek gyere vissza hozzám Gina! Szükségem van rád!-ismét tátva maradt a szám. Történelmi pillanatnak lehettem fültanúja. A nagy Nathalie Schwarz kiejtette a száján a kérlek, könyörögve kérlek szavakat. Fel se tudtam fogni, hogy ilyen lehetséges.
-Sajnálom, de nem lehet!-mondtam csendesen, annak ellenére is, hogy szívem szerint azonnal igent mondtam volna az ajánlatára.
-Miért nem?-hallottam, hogy meghökkent.
-Terhes vagyok Nathalie!-adtam tudtára szűkszavúan a dolgot.
-Óhh! Gratulálok!-rótta le a tisztelet kört. –És hányadik hétben vagy?-érdeklődött tovább.
-Még csak a 6.-ban!-válaszoltam.
-Akkor egy ideig még biztosan tudnál dolgozni, és, ha visszajönnél, akkor nem kapnál annyi utazós munkát, mint régebben. A háttérből is tökéletesen tudnád koordinálni az eseményeket!-kezdett el győzködni.
-És ha megint meggondolod magad?-kérdeztem vissza kissé szarkasztikusan.
-Ezt hogy érted?
-Ha visszamegyek hozzád, minden nap, minden percében attól kell félnem, hogy mikor döntesz úgy, hogy kirúgsz! Nem akarom magamat és a picit is ilyen stresszhelyzetnek kitenni!-mondtam, még számomra is meglepő határozottsággal.
-Ígérem, ilyen többet nem fog előfordulni! Nagyon tévedtem, és hatalmas hiba volt megválnom a legjobb munkaerőmtől! Tudom, azt hiszed, hogy most csak hízelgek, de már ismersz, tudhatod, hogy én nem mondok ilyeneket csak úgy. Mindig is te voltál az, akinek a munkájában tökéletesen megbíztam, és bármikor, oda mertem adni neked mindeféle illusztris munkát. Nekem kell, hogy legyen egy ilyen biztos pontom a cégnél!-adta elő szenvedéllyel a kis monológját, ami amellett, hogy csodálkozásra késztetett, még könnyeket is csalt a szemembe. Soha nem gondoltam, hogy Nathalie egyszer ilyen őszintén vallja majd be azt amit rólam gondol. Merthogy őszinte volt. Bár nem láttam, a hangjából éreztem, hogy nem hazudott, és csakis azt mondta el, amit valójában gondolt. Meggyőzött az amit mondott, és döntöttem.
-Visszamegyek hozzád Nathalie!-közöltem roppant komolyan, de azért a mondat végére elmosolyodtam.
-El sem tudom mondani, hogy mennyire boldoggá tettél ezzel a mondatoddal Gina! Köszönöm, hogy adsz nekem még egy esélyt!-hálálkodott immáron újra a főnökömmé avanzsáló határozott fellépésű hölgyemény.
-Bevallom, jól jön most a munka, főleg, hogy gyerekem lesz!-mondtam neki őszintén.
-Mi lenne, ha én mennék el hozzád Budapestre? Ezzel is megspórolnál két roppant fárasztó repülőutat!-ajánlotta fel előzékenyen.
-Igazán kedves vagy!-elmosolyodtam.-Egyeztetünk, hogy mikor alkalmas neked, és amikor érkezel, természetesen ki fogok menni érted a reptérre!
-Jól van! Akkor felhívlak még! Köszönöm mégegyszer, hogy visszajössz!-hálálkodott újfent.
-Én is köszönöm neked! Szia!-búcsúztam.
-Szia Gina! Vigyázz magadra!-köszönt el, és kinyomta a teleont.
-Köszönöm Istenem!-néztem fel az égre, helyesebben szólva a plafonra. Végre, végre úgy nézett ki, hogy megint rendbe jönnek a dolgok és szépen lassan kitisztul a kép, ami igencsak elhomályosult az elmúlt néhány hét folyamán.
2010. október 31., vasárnap
47. rész
-Azt hiszem, hogy nem fogsz ennek örülni!-nyelt egy nagyot.
-Igen, ezt már elmondtad, de igazán tudni szeretnék mostmár néhány konkrétumot is, ugyanis eddig csak mellébeszéltél!-vágtam oda kicsit keményen.
-Jól van, jól van! Nyugi! Nem tesz jót neked sem és a babának sem , ha idegeskedsz!-próbált csitítani, azonban éppen ellenkező hatást ért el ezzel.
-Lőrinc! Nyögd már ki amit akarsz!-csattantam fel, és közben idegesen és türelmetlenül topogtam.
-Annyira sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de azt hiszem, hogy Jenni nekem köszönhetően tudta meg, hogy neked és Kiminek viszonyotok volt.
-Tessék?-kérdeztem vissza lassan, hebegve-habogva.
-Nem állt szándékomban, de véletlenül elkotyogtam neki, hogy a pillangós nyakláncot nem tőlem kaptad!-sütötte le a szemeit. Pár percig nem voltam képes megszólalni, csak ingattam a szememet közte és a padló között.
-De…..de te mégis mikor és hol beszéltél vele?-dadogtam.
-Lefeküdtem Jenivel!-mondta hirtelen, én pedig a hír hallatán, mint egy krumpliszsák, dőltem hátra a kanapén.
-Te Szentséges Ég!-suttogtam magam elé. –Téged is az ágyába csábított az a ribanc?-ráztam meg hitetlenkedve a fejem.
-Bár mondhatnám, hogy nem. Annyira megbántam az egészet, de egyszerűen nem tudtam neki ellenállni. Ahogy nézett rám, a hangja, ahogy beszélt hozzám, és az a ruha rajta amikor találkoztunk…..-nyelt egyet.
-Elég Lőri!-tettem fel a kezem, hogy megállítsam a Jenniről szóló áradozását. –Nem csodálkozom, szép, okos, ravasz, és tudja mivel kell elcsavarni egy férfi fejét. Ennek ellenére persze egy aljas, szemét ribanc.-tettem hozzá dühösen. Nem szólt semmit, csendesen üldögélt tovább mellettem. Hirtelen eszembe jutott valami.
-Lőrinc!-szólítottam meg a bátyámat. Felkapta a fejét, és várakozással teljes szemekkel nézett rám. –Veled beszélt Jenni néhány hete, mikor egy esti randit egyeztetett, és nyugtatta a vonal másik végén lévő illetőt, hogy valaki nem fogja megtudni, hogy vele kavart?-kérdeztem tőle őszintén.
-Azt hiszem igen!-bólintott. –Aggódtam, hiszen nem akartam, hog megtudd ezt az egészet!-sóhajtott. –Egyébként az már nem az első alkalom volt!-tette hozzá halkan.
-Többször is lefeküdtél vele?-kérdeztem tőle kissé emelkedett hangszínen.
-Igen!-suttogta.
-Bevallom őszintén, nem gondoltam rólad, hogy ennyire könnyen elcsábulsz! Tudtam, hogy nagy nőcsábász vagy, de azt nem feltételeztem, hogy Jenninek is bedőlsz!
-Csalódtál bennem Hugi?-nézett a szemembe.
-Nem Lőrinc, és megértem azt is, hogy Jenni elcsábított, hisz engem meg a férje….-gúnyos mosoly jelent meg az arcomon.-Azonban az bánt, hogy elárultad neki a nyaklánc dolgot, annak ellenére is, hogy megkértelek, mondd azt, hogy tőled kaptam!-közöltem vele a véleményem. Szó, mi szó, tényleg mérges voltam kicsit a bátyámra, de nem okolhattam, főleg azért nem, mert én is hasonló, ha nem ugyanolyan helyzetben voltam, mint ő. Úgy gondoltam, hogy nem kellene alkalmaznom a „Bort iszik és vizet prédikál!” mondást.
-Úgy sajnálom! Egy szemét áruló vagyok, és úgy érzem, hogy nem érdemlem meg, hogy ilyen csodás húgom van!-mélyen a szemeibe néztem, és nem csak a fájdalmat láttam ott megcsillanni, hanem könnyeket is.
-Ne mondj ilyenket Lőri! Gyere ide!-húztam magamhoz egy ölelésre. –Szeretlek bátyó, és ez nem is fog megváltozni! Szomorú vagyok most kicsit, de arra kérlek, ne hibáztasd magad! Az, hogy Jenni megtudta, nem a te hibád. Lehet, hogy volt benne némi szereped, de akkor sm rajtad múlt a dolog!-egy mosolyt próbáltam az arcomra erőltetni, hogy megnyugtassam ezzel a kissé megviselt lelki állapotban lévő bátyámat.
-Ezek a Räikkönenek taccsra tettek minket!-nevetett fel gúnyosan. Elhúztam a számat, de nem szóltam semmit, ennek ellenére teljesen igazat adtam neki. –Most megyek!-törte meg a csendet néhány perc múlva.-Azt hiszem még benned is le kell ülepednie az imént hallottaknak, és amúgy meg nincs pofám ahhoz, hogy a szemedbe nézzek!-hajtotta le a fejét.
-Lőőri! Mondtam már, hogy ne fogd fel így a dolgokat! Nem haragszom, bár abban igazad van, hogy tisztáznom kell magamban egyet s mást!-bólintottam helyeslően.
-Csörögj, ha bármi van, vagy szükséged van rám!-mosolygott.
-Rendben! Vigyázz magadra!-öleltem meg mielőtt elhagyta volna a lakást.
-Te is Hugi!-adott egy puszit az arcomra.-Szia!-búcsúzott.
-Szia Lőri!-mosolyogam rá, aztán visszacsuktam utána az ajtót, és nekidőltem.
-Istenem, mi jön még?-sóhajtottam fel gonterhelten
-Elment a tesód?-hallottam meg hirtelen Sebastian hangját.
-Igen, az imént!-válaszoltam halkan.-Hallottad?
-Csak foszlányokat!-vonta meg a vállát.
-Mondd Seb, miért csábultunk el ennyire?-sóhajtottam ismételten, és könnyek szöktek a szemembe.-Irtózatosan haragszom Kimire azért mit tett, és nem tudom felfogni, hogy miért pont ilyen körülmények között tett lapátra, azonban az egészben a legrosszabb, hogy azt hiszem……beleszerettem!-suttogtam alig hallhatóan, és utat engedtem a könnyeimnek. Seb odahúzott magához, és szorosan átölelt, közben pedig nyugtatólag simogatta a hátam.
Bő egy óra múlva könnyes búcsút vettünk egymástól, ugyanis Hannáéknak indulniuk kellett a repülőtrre. Eddig is tudtam, hogy csodálatos barátaim vannak, de ez még inkább bebizonyosodott. Az együtt töltött két hét alatt mindketten hozzám nőttek, és tudtam, hogy fura lesz nélkülük elképzelni a hétköznapokat. Megígérték, hogy amint tudnak, jönnek látogatóba, de addig is tartjuk a telefonos, és webes kapcsolatot. Mindkettőjüknek megköszöntem a támogatást, aztán lekísértem őket a taxiig, és egészen addig integettem, még az utca végén el nem tűnt az autó a látomezőmből……
-Igen, ezt már elmondtad, de igazán tudni szeretnék mostmár néhány konkrétumot is, ugyanis eddig csak mellébeszéltél!-vágtam oda kicsit keményen.
-Jól van, jól van! Nyugi! Nem tesz jót neked sem és a babának sem , ha idegeskedsz!-próbált csitítani, azonban éppen ellenkező hatást ért el ezzel.
-Lőrinc! Nyögd már ki amit akarsz!-csattantam fel, és közben idegesen és türelmetlenül topogtam.
-Annyira sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de azt hiszem, hogy Jenni nekem köszönhetően tudta meg, hogy neked és Kiminek viszonyotok volt.
-Tessék?-kérdeztem vissza lassan, hebegve-habogva.
-Nem állt szándékomban, de véletlenül elkotyogtam neki, hogy a pillangós nyakláncot nem tőlem kaptad!-sütötte le a szemeit. Pár percig nem voltam képes megszólalni, csak ingattam a szememet közte és a padló között.
-De…..de te mégis mikor és hol beszéltél vele?-dadogtam.
-Lefeküdtem Jenivel!-mondta hirtelen, én pedig a hír hallatán, mint egy krumpliszsák, dőltem hátra a kanapén.
-Te Szentséges Ég!-suttogtam magam elé. –Téged is az ágyába csábított az a ribanc?-ráztam meg hitetlenkedve a fejem.
-Bár mondhatnám, hogy nem. Annyira megbántam az egészet, de egyszerűen nem tudtam neki ellenállni. Ahogy nézett rám, a hangja, ahogy beszélt hozzám, és az a ruha rajta amikor találkoztunk…..-nyelt egyet.
-Elég Lőri!-tettem fel a kezem, hogy megállítsam a Jenniről szóló áradozását. –Nem csodálkozom, szép, okos, ravasz, és tudja mivel kell elcsavarni egy férfi fejét. Ennek ellenére persze egy aljas, szemét ribanc.-tettem hozzá dühösen. Nem szólt semmit, csendesen üldögélt tovább mellettem. Hirtelen eszembe jutott valami.
-Lőrinc!-szólítottam meg a bátyámat. Felkapta a fejét, és várakozással teljes szemekkel nézett rám. –Veled beszélt Jenni néhány hete, mikor egy esti randit egyeztetett, és nyugtatta a vonal másik végén lévő illetőt, hogy valaki nem fogja megtudni, hogy vele kavart?-kérdeztem tőle őszintén.
-Azt hiszem igen!-bólintott. –Aggódtam, hiszen nem akartam, hog megtudd ezt az egészet!-sóhajtott. –Egyébként az már nem az első alkalom volt!-tette hozzá halkan.
-Többször is lefeküdtél vele?-kérdeztem tőle kissé emelkedett hangszínen.
-Igen!-suttogta.
-Bevallom őszintén, nem gondoltam rólad, hogy ennyire könnyen elcsábulsz! Tudtam, hogy nagy nőcsábász vagy, de azt nem feltételeztem, hogy Jenninek is bedőlsz!
-Csalódtál bennem Hugi?-nézett a szemembe.
-Nem Lőrinc, és megértem azt is, hogy Jenni elcsábított, hisz engem meg a férje….-gúnyos mosoly jelent meg az arcomon.-Azonban az bánt, hogy elárultad neki a nyaklánc dolgot, annak ellenére is, hogy megkértelek, mondd azt, hogy tőled kaptam!-közöltem vele a véleményem. Szó, mi szó, tényleg mérges voltam kicsit a bátyámra, de nem okolhattam, főleg azért nem, mert én is hasonló, ha nem ugyanolyan helyzetben voltam, mint ő. Úgy gondoltam, hogy nem kellene alkalmaznom a „Bort iszik és vizet prédikál!” mondást.
-Úgy sajnálom! Egy szemét áruló vagyok, és úgy érzem, hogy nem érdemlem meg, hogy ilyen csodás húgom van!-mélyen a szemeibe néztem, és nem csak a fájdalmat láttam ott megcsillanni, hanem könnyeket is.
-Ne mondj ilyenket Lőri! Gyere ide!-húztam magamhoz egy ölelésre. –Szeretlek bátyó, és ez nem is fog megváltozni! Szomorú vagyok most kicsit, de arra kérlek, ne hibáztasd magad! Az, hogy Jenni megtudta, nem a te hibád. Lehet, hogy volt benne némi szereped, de akkor sm rajtad múlt a dolog!-egy mosolyt próbáltam az arcomra erőltetni, hogy megnyugtassam ezzel a kissé megviselt lelki állapotban lévő bátyámat.
-Ezek a Räikkönenek taccsra tettek minket!-nevetett fel gúnyosan. Elhúztam a számat, de nem szóltam semmit, ennek ellenére teljesen igazat adtam neki. –Most megyek!-törte meg a csendet néhány perc múlva.-Azt hiszem még benned is le kell ülepednie az imént hallottaknak, és amúgy meg nincs pofám ahhoz, hogy a szemedbe nézzek!-hajtotta le a fejét.
-Lőőri! Mondtam már, hogy ne fogd fel így a dolgokat! Nem haragszom, bár abban igazad van, hogy tisztáznom kell magamban egyet s mást!-bólintottam helyeslően.
-Csörögj, ha bármi van, vagy szükséged van rám!-mosolygott.
-Rendben! Vigyázz magadra!-öleltem meg mielőtt elhagyta volna a lakást.
-Te is Hugi!-adott egy puszit az arcomra.-Szia!-búcsúzott.
-Szia Lőri!-mosolyogam rá, aztán visszacsuktam utána az ajtót, és nekidőltem.
-Istenem, mi jön még?-sóhajtottam fel gonterhelten
-Elment a tesód?-hallottam meg hirtelen Sebastian hangját.
-Igen, az imént!-válaszoltam halkan.-Hallottad?
-Csak foszlányokat!-vonta meg a vállát.
-Mondd Seb, miért csábultunk el ennyire?-sóhajtottam ismételten, és könnyek szöktek a szemembe.-Irtózatosan haragszom Kimire azért mit tett, és nem tudom felfogni, hogy miért pont ilyen körülmények között tett lapátra, azonban az egészben a legrosszabb, hogy azt hiszem……beleszerettem!-suttogtam alig hallhatóan, és utat engedtem a könnyeimnek. Seb odahúzott magához, és szorosan átölelt, közben pedig nyugtatólag simogatta a hátam.
Bő egy óra múlva könnyes búcsút vettünk egymástól, ugyanis Hannáéknak indulniuk kellett a repülőtrre. Eddig is tudtam, hogy csodálatos barátaim vannak, de ez még inkább bebizonyosodott. Az együtt töltött két hét alatt mindketten hozzám nőttek, és tudtam, hogy fura lesz nélkülük elképzelni a hétköznapokat. Megígérték, hogy amint tudnak, jönnek látogatóba, de addig is tartjuk a telefonos, és webes kapcsolatot. Mindkettőjüknek megköszöntem a támogatást, aztán lekísértem őket a taxiig, és egészen addig integettem, még az utca végén el nem tűnt az autó a látomezőmből……
46. rész
-Hanna!-ugrottam boldogan szőke barátnőm nyakába.
-MEGLEPETÉS!-nevetett és szorosan megölelt engem, majd adott két puszit.
-El sem hiszem, hogy látlak! Hogy kerülsz te ide?-kérdeztem még mindig hitetlenkedve.
-Gondoltam örülnél nekem!-kacsintott rám roppant kacéran.
-Hát persze, hogy örülök!-öleltem újra magamhoz.-Na gyere be, ne az ajtóbban ácsorogjunk!-húztam be magammal őt a lakásba.
Ahogy beléptünk nappaliba, az ismét találkozó párocska két tagja cinkosan egymásra mosolygott, ami nekem is feltűnt.
-Ti ezt kitaláltátok előre, igazam van?-kérdeztem meg rögtön.
-Mi tagadás, tényleg összebeszéltünk!-vigyorgott Seb, aztán felpattant a földről, majd odabaktatott a barátnőjéhez és megcsókolta őt.
-Hihetetlen csipet-csapat vagytok!-nevettem boldogan. Hálát adtam az égnek, hogy ilyen barátaim vannak.
-Srácok! Csak nem Activity-ztek?-csillantak fel Hanna szemei.
-De-de!-vigyorogtam.-Csatlakozol hozzánk?-tettem fel egy költői kérdést.
-Hát persze!-kiáltott fel izgatottan, és máris lekutyorodott a szőnyegre, én pedig folytattam a hadonászást, egészen addig, amíg ki nem találták, hogy mit akartam elmutogatni……
Fantasztikusan teltek a napok, amiket az én drága barátaimmal töltöttem. Moziba mntünk, sétálgattunk a városban, nézegettük a kirakatokat, no meg vettünk rengeteg ruhát is, éjszakába nyúlóan beszélgettünk, játszottunk, főzőcskéztünk, és még számtalan szuper dolgot csináltunk együtt. Minden egyes program elvonta a figyelmemet a Kimi-Jenni témáról és néha-néha mg a babáról is……Apropó baba, kiderült, hogy a 6. hétben vagyok, és a magzat egészséges. Természetesen boldog voltam, hog minden rendben volt, de ahogy az ultrahangképet nézegettem, mindig eszembe jutottak az emlékek, és ezek előcsalogatták a könnyeimet is. Persze, soha nem szomorkodhattam, hiszen Hannáék tettek róla, hogy elfelejtsem a rossz dolgokat. A beígért egyhetes „felvigyázásból” végül aztán kettő lett, de én ezt nagyon nem bántam. Örültem, hogy vannak mellettem olyan emberek, akik nekem igazán fontosak.
Egy hideg vasárnap délelőtt fel-alá rohangáltunk a lakásomban, és bőszen kerestük Sebastian személyi igazolványát. Már felfordítottunk minden szobát, hogy megtaláljuk az okmányt, de nem jártuk sikerrel.
-Szívem, ezt nem hiszem el! Hova keverted el azt az igazolványt?-kiabált Hanna a fürdőből.
-Fogalmam sincs!-hangott a válasz a konyhából. Én a kanapé alatt feküdtem, és végső ötleteimet használva próbáltam megtalálni a kis kártyát.
-Pedig megerőltethetnéd magad drága, és az agyadat is egyben, mert így nem fogtok ma visszamenni Svájcba!-kiáltottam kissé idegesen. Hanna hangosan neveti kezdett, Seb azonban nem szólt semmit, gondolom „bedurcizott”. Próbáltam kimászni az ülő- és fekvőalkalmatosság alól, amikor hallottam, hogy csengetnek.
-Kinyissam?-kiáltott a barátosném.
-Maradj csak, majd én megyek!-válaszoltam, immáron kikerülve a kanapé alól. Feltápászkodtam a padlóról, és elindultam az ajtó felé. Éppen a ruhámat tisztogattam, ezért nem is figyeltem arra, hogy ki áll előttem.
-Szia Hugi!-hallottam meg a jól ismert, és annyira szeretett hangot.
-Lőri!-kaptam fel a fejem, és meghökkenve néztem a bátyámra. –Lőőri!-kiáltottam újra a nevét, és a nyakába vetettem magam.-De jó, hogy látlak!-suttogtam, és néhány könnycsepp gurult végig az arcomon.
-Em néni mindent elmesélt!-mondta halkan.
-Tudsz a babáról is?-kérdeztem vissza.
-Igen!-bólintott.-De azt is tudom, hogy minden rendben lesz! És néhány hónap múlva születni fog egy nagyon édes kislányod vagy kisfiad!-mosolygott.
-Szeretlek Lőri!-borultam ismét a bátyám nyakába és sírni kezdtem.
-Figyelj Hugi!-nyomott picit hátrébb.-Valamit el kell mondanom neked.-suttogta.
-Megijesztesz!-pillantottam rá riadt tekintettel.
-Menjünk be! Szeretném, ha leülnél, mielőtt ezt elmondom!-tette hozzá, még inkább növelve bennem az ijedtséget.
-Az Istenért!-kiáltottam fel ingerülten.-Mondd már el Lőrinc!-néztem rá szúrósan.
-Óhh Lőri! Hello!-köszöntötte a bátyámat hatalmas mosollyal Sebastian. „Remek! Neked is most kell jönnöd!”-durciztam magamban.
-Hello Seb!-fogott kezet a barátommal.-Mi újság haver?-érdeklődte meg tőle, tovább húzva ezzel az idegeimet.
-Éppen a személyimet keresem, ugyanis 4-kor indul a gépünk Svájcba!-közölte a dolgok állását.
-Kivel mész? Viszed magaddal Ginát is?-nyíltak tágra a szemei.
-Neeem!-vágtam rá azonnal. Hannaval mennek!-tettem hozzá, és éppen ekkor bukkant elő a fürdőből német barátnőm.
-Hello!-köszönt oda Lőrinek, aztán már ment is tovább a szobájukba.
-Szia Hanna!-bólintott, aztán újra visszaterelgette felénk a figyelmét.
-Megvan már a személyid?-fordultam Sebastinhoz.
-A-a!-rázta meg a fejét.-Nem tudom hova tehettem!-vágott elég kétségbeesett képet.
-A kabátzsebeidet nézted már?-kérdeztem kissé unott hangon.
-Te egy zseni vagy!-mutatott rám vigyorogva. Azt hiszem felcsillant előtte a remény.
-Köszi a bokót, de mostmár menj és nézd meg!-sürgettem, ugyanis minél előbb szerettem volna beszélni a bátyámmal.
-Megyek-megyek!-hadarta, és elrohant. Odafordultam bátyóhoz és kérdőn néztem rá.
-Beszélj Lőrinc! Mit akarsz elmondani?
-MEGLEPETÉS!-nevetett és szorosan megölelt engem, majd adott két puszit.
-El sem hiszem, hogy látlak! Hogy kerülsz te ide?-kérdeztem még mindig hitetlenkedve.
-Gondoltam örülnél nekem!-kacsintott rám roppant kacéran.
-Hát persze, hogy örülök!-öleltem újra magamhoz.-Na gyere be, ne az ajtóbban ácsorogjunk!-húztam be magammal őt a lakásba.
Ahogy beléptünk nappaliba, az ismét találkozó párocska két tagja cinkosan egymásra mosolygott, ami nekem is feltűnt.
-Ti ezt kitaláltátok előre, igazam van?-kérdeztem meg rögtön.
-Mi tagadás, tényleg összebeszéltünk!-vigyorgott Seb, aztán felpattant a földről, majd odabaktatott a barátnőjéhez és megcsókolta őt.
-Hihetetlen csipet-csapat vagytok!-nevettem boldogan. Hálát adtam az égnek, hogy ilyen barátaim vannak.
-Srácok! Csak nem Activity-ztek?-csillantak fel Hanna szemei.
-De-de!-vigyorogtam.-Csatlakozol hozzánk?-tettem fel egy költői kérdést.
-Hát persze!-kiáltott fel izgatottan, és máris lekutyorodott a szőnyegre, én pedig folytattam a hadonászást, egészen addig, amíg ki nem találták, hogy mit akartam elmutogatni……
Fantasztikusan teltek a napok, amiket az én drága barátaimmal töltöttem. Moziba mntünk, sétálgattunk a városban, nézegettük a kirakatokat, no meg vettünk rengeteg ruhát is, éjszakába nyúlóan beszélgettünk, játszottunk, főzőcskéztünk, és még számtalan szuper dolgot csináltunk együtt. Minden egyes program elvonta a figyelmemet a Kimi-Jenni témáról és néha-néha mg a babáról is……Apropó baba, kiderült, hogy a 6. hétben vagyok, és a magzat egészséges. Természetesen boldog voltam, hog minden rendben volt, de ahogy az ultrahangképet nézegettem, mindig eszembe jutottak az emlékek, és ezek előcsalogatták a könnyeimet is. Persze, soha nem szomorkodhattam, hiszen Hannáék tettek róla, hogy elfelejtsem a rossz dolgokat. A beígért egyhetes „felvigyázásból” végül aztán kettő lett, de én ezt nagyon nem bántam. Örültem, hogy vannak mellettem olyan emberek, akik nekem igazán fontosak.
Egy hideg vasárnap délelőtt fel-alá rohangáltunk a lakásomban, és bőszen kerestük Sebastian személyi igazolványát. Már felfordítottunk minden szobát, hogy megtaláljuk az okmányt, de nem jártuk sikerrel.
-Szívem, ezt nem hiszem el! Hova keverted el azt az igazolványt?-kiabált Hanna a fürdőből.
-Fogalmam sincs!-hangott a válasz a konyhából. Én a kanapé alatt feküdtem, és végső ötleteimet használva próbáltam megtalálni a kis kártyát.
-Pedig megerőltethetnéd magad drága, és az agyadat is egyben, mert így nem fogtok ma visszamenni Svájcba!-kiáltottam kissé idegesen. Hanna hangosan neveti kezdett, Seb azonban nem szólt semmit, gondolom „bedurcizott”. Próbáltam kimászni az ülő- és fekvőalkalmatosság alól, amikor hallottam, hogy csengetnek.
-Kinyissam?-kiáltott a barátosném.
-Maradj csak, majd én megyek!-válaszoltam, immáron kikerülve a kanapé alól. Feltápászkodtam a padlóról, és elindultam az ajtó felé. Éppen a ruhámat tisztogattam, ezért nem is figyeltem arra, hogy ki áll előttem.
-Szia Hugi!-hallottam meg a jól ismert, és annyira szeretett hangot.
-Lőri!-kaptam fel a fejem, és meghökkenve néztem a bátyámra. –Lőőri!-kiáltottam újra a nevét, és a nyakába vetettem magam.-De jó, hogy látlak!-suttogtam, és néhány könnycsepp gurult végig az arcomon.
-Em néni mindent elmesélt!-mondta halkan.
-Tudsz a babáról is?-kérdeztem vissza.
-Igen!-bólintott.-De azt is tudom, hogy minden rendben lesz! És néhány hónap múlva születni fog egy nagyon édes kislányod vagy kisfiad!-mosolygott.
-Szeretlek Lőri!-borultam ismét a bátyám nyakába és sírni kezdtem.
-Figyelj Hugi!-nyomott picit hátrébb.-Valamit el kell mondanom neked.-suttogta.
-Megijesztesz!-pillantottam rá riadt tekintettel.
-Menjünk be! Szeretném, ha leülnél, mielőtt ezt elmondom!-tette hozzá, még inkább növelve bennem az ijedtséget.
-Az Istenért!-kiáltottam fel ingerülten.-Mondd már el Lőrinc!-néztem rá szúrósan.
-Óhh Lőri! Hello!-köszöntötte a bátyámat hatalmas mosollyal Sebastian. „Remek! Neked is most kell jönnöd!”-durciztam magamban.
-Hello Seb!-fogott kezet a barátommal.-Mi újság haver?-érdeklődte meg tőle, tovább húzva ezzel az idegeimet.
-Éppen a személyimet keresem, ugyanis 4-kor indul a gépünk Svájcba!-közölte a dolgok állását.
-Kivel mész? Viszed magaddal Ginát is?-nyíltak tágra a szemei.
-Neeem!-vágtam rá azonnal. Hannaval mennek!-tettem hozzá, és éppen ekkor bukkant elő a fürdőből német barátnőm.
-Hello!-köszönt oda Lőrinek, aztán már ment is tovább a szobájukba.
-Szia Hanna!-bólintott, aztán újra visszaterelgette felénk a figyelmét.
-Megvan már a személyid?-fordultam Sebastinhoz.
-A-a!-rázta meg a fejét.-Nem tudom hova tehettem!-vágott elég kétségbeesett képet.
-A kabátzsebeidet nézted már?-kérdeztem kissé unott hangon.
-Te egy zseni vagy!-mutatott rám vigyorogva. Azt hiszem felcsillant előtte a remény.
-Köszi a bokót, de mostmár menj és nézd meg!-sürgettem, ugyanis minél előbb szerettem volna beszélni a bátyámmal.
-Megyek-megyek!-hadarta, és elrohant. Odafordultam bátyóhoz és kérdőn néztem rá.
-Beszélj Lőrinc! Mit akarsz elmondani?
45. rész
Reggel arra ébredtem fel, hogy mocorog alattam az ágy (?). Kinyitottam a szemeimet, körbenéztem a még félhomályban úszó szobán, aztán lassan megfordultam, és egy mosolygós Sebastiannal találtam szembe magam.
-Jó Reggelt!-köszöntött kedvesen, és megsimogatta az arcom.
-Jó Reggelt Seb!-mosolyogtam rá.
-Ne haragudj, hogy felébresztettelek!-szabadkozott pirulva.
-Nincs semmi baj! Köszönöm, hogy velem maradtál ma éjjel! Jól esett a közelséged!-ismertem el. -Ez csak természetes! Egyébként arra gondoltam, hogy néhány napig még az idegeidre fogok menni! Mit szólsz hozzá?-vigyorgott hamiskásan.
-Tényleg itt maradnál?-kérdeztem vissza meghatottan.
-Szerintem szükséged van arra, hogy valaki melletted legyen, és vigyázzon rád, nekem pedig még kedvem is van veled lenni!-magyarázta.
-Köszönöm! Nem is tudod milyen hálás vagyok neked!-mosolyogtam rá.
-Viszont jövőhéten elmegyek Svájcba, és helyrerakom azt a hülye idiótát!-tette hozzá roppant harciasan.
-Nee!-kiáltottam fel hirtelen.-Lérlek ne tedd!-folytattam halkabban.
-Mi?-ült fel Seb-Dehát miért ne?Megbántott, megalázott,és ezek után is véded őt?-csattant fel.
-Nem akarom, hogy megtudja, elmondtam neked a történteket!-suttogtam.-Azt meg pláne nem szeretném, hogy tudjon a gyerekről.
-Ezt most úgy érted, hogy……-dadogta.
-Nem mondom el Kiminek, hogy gyerekünk lesz! Nem fogja megtudni!-jelentettem ki határozottan, mindenféle érzelem nélkül.
-Biztos vagy ebben?-rázta meg a fejét Seb.
-Igen, biztos!-bólintottam.
-Együtt átvészeljük, és minden rendben lesz! Itt van neked Em néni, és Lőri, meg persze mi is Hannaval!-bíztatott rendületlenül.
-Tudom, hogy rátok számíthatok, de jelenleg az a legnagyobb gondom, hogy nincs munkám, és valamiből mégis csak meg kellene élnem!-aggodalmaskodtam.
-A pénzzel ne foglalkozz! Majd én segítek neked!
-De ezt nem fogadhatom el Sebastian! Ez nem lenne tisztességes!-ingattam a fejem.
-Ne beszélj butaságokat! Örülök, ha segíthetek neked. De ha nagyon nem akarsz beleegyezni, akkor megpróbálunk valami munkát keresni neked!-mosolygott.
-Az jó lenne!-bólintottam.-Összeszedem magam picit, aztán készítek valami reggelit! Gondolom éhes vagy már!
-Ha nem bánod, akkor lezuhanyzom, addig pihenj csak, és utána majd együtt megcsináljuk!
-Ahogy gondolod!-vontam meg a vállam. Seb adott egy puszit a fejemre, aztán felállt az ágyról, és kiment a szobából, én pedig behunytam a szemeimet, és a fejemet a falnak támasztva gondolkodtam.
Reggeli után az én egyetlen szöszi németem kitalálta, hogy menjünk el vásárolni. Nem volt túl sok kedvem a dologhoz, de amikor bevetettw gyönyörű kék szemeinek boci változatát, akkor nem tudtam neki nemet mondani. Amíg én felöltöztem, ő körbejárta a házat, és mindent felírt, amiből szerinte hiány volt. Elkerekedett szemekkel olvasgattam a jegyzetét, miközben az áruház felé tartottunk Em néniék kocsijával.
-Öhhm, Seb, minek nekünk egy karton ecetes uborka, meg tejcsoki, és vajkaramella?-kérdeztem meg óvatosan.
-Hát nem igaz, hogy a terhes nők néha megkívánják az uborkát, meg az édességet?-pislogott ártatlanul.
-Te annyira lökött vagy!-nevettem fel, néhány nap után, végre újra őszintén.
-Köszi!-grimaszolt viccesen.-Főzni akartam ma neked ebédet, de ezek után…..-sóhajtott fel álszentkedve.
-Jajj édes, drága Sebi! Mondtam volna valamit? Nem is emlékszem rá! Esetleg csak annyit, hogy te vagy a legédesebb, legtüneményesebb, és legjóképűbb pasi a Földkerekségen!-adtam elő egy kisebb színházi jelenetet.
-Na jó, most levettél a lábamról!-vigyorgott rám, mire én újra felnevettem.
-Áhh, értek én a férfiak nyelvén!-böktem oda valahonnan az Univerzum másik végéről és elégedetten vigyorogtam.
-De Seb, teljesen felesleges fehér és lila szőlőt is vennünk!-próbáltam őt meggyőzni az áruház zöldségosztályán.
-Persze, és ha éjjel kettőkor megkívánod a fehéret, és pont nem az lesz otthon, akkor jöhetek a boltba?-érvelt ős is-véleményem szerint-roppant aranyoan.
-Ha esetleg éjjel kettőkor megéheznék-amit kétlek, akkor majd eszek fehéret!-kuncogtam.-Ne vásároljuk fel az egész bevásárló központot!-ingattam a fejem.
-Nehéz ügy veled a vásárlás!-sóhajtott fel.-Mondjuk melyik nővel könnyű?-forgatta a szemeit.
-Tudod mit? Szerintem menjünk fizetni! Nem akarok még egy kocsit telerakni!-vigyorogtam.
-De még nem vettünk meg csomó dolgot!-„pánikolt”.
-Ne aggódj, minden alapvető élelmiszert rám tukmáltál, úgyhogy biztosan lesz mit ennünk!-nyugtattam őt teljesen higgadtan.
-Nézze meg az ember! Jót akarok neked, te meg kigúnyolsz!-játszotta a sértődöttet.
-Jól van na! Köszönöm neked, hogy ennyire törődsz velem, és tudod, hogy nagyon szeretlek!-mosolyogtam rá, és adtam egy puszit az arcára.
-Mondtam már, hogy nem azért tszem, hogy megköszönd! Csak segíteni szeretnék!-vont vállat, és kissé bárgyú képpel nézett rám.
-Te Seb! Szerintem ne a zöldségosztályo lelkizzünk!-nevettem fel, és elkezdtem őt húzni a pénztár felé.
Az én drága szöszi németemmel csak úgy repült az idő, és észre sem vettem, hogy milyen gyorsan peregtek a napok. Elképesztően hálás voltam neki, hiszen sikerült kicsit kizökkentenie az állandó sírásos állapotból, és a melankóliából, ami rám nehezedett a szakítás óta. Kezdtem hinni abban, hogy újra talpra állhatok.
Egyik nap délután, úgy 5 óra tájékán éppen a lakásban üldögeltünk, és nagyban Activity-ztünk. Heves karmozdulatokkal igyekeztem neki elmutogatni a feladványt, amikor meghallottuk a csengőt.
-Szerinted ki az?-kérdeztem meglepetten. Nem vártunk vendéget, hiszen Em néniék délelőtt már meglátogattak, és csak másnapra ígérték az újabb „kedélyállapot ellenőrzést”.
-Halvány lila gőzöm sincs!-tárta szét a karjait.
-Hmm, megnézem-vontam vállat, aztán elindultam az ajtóhoz.
A meglepettségtől tátva maradt a szám, amikor megláttam a vendégünket, aztán hirtelen felkiáltottam.
-Hanna!
-Jó Reggelt!-köszöntött kedvesen, és megsimogatta az arcom.
-Jó Reggelt Seb!-mosolyogtam rá.
-Ne haragudj, hogy felébresztettelek!-szabadkozott pirulva.
-Nincs semmi baj! Köszönöm, hogy velem maradtál ma éjjel! Jól esett a közelséged!-ismertem el. -Ez csak természetes! Egyébként arra gondoltam, hogy néhány napig még az idegeidre fogok menni! Mit szólsz hozzá?-vigyorgott hamiskásan.
-Tényleg itt maradnál?-kérdeztem vissza meghatottan.
-Szerintem szükséged van arra, hogy valaki melletted legyen, és vigyázzon rád, nekem pedig még kedvem is van veled lenni!-magyarázta.
-Köszönöm! Nem is tudod milyen hálás vagyok neked!-mosolyogtam rá.
-Viszont jövőhéten elmegyek Svájcba, és helyrerakom azt a hülye idiótát!-tette hozzá roppant harciasan.
-Nee!-kiáltottam fel hirtelen.-Lérlek ne tedd!-folytattam halkabban.
-Mi?-ült fel Seb-Dehát miért ne?Megbántott, megalázott,és ezek után is véded őt?-csattant fel.
-Nem akarom, hogy megtudja, elmondtam neked a történteket!-suttogtam.-Azt meg pláne nem szeretném, hogy tudjon a gyerekről.
-Ezt most úgy érted, hogy……-dadogta.
-Nem mondom el Kiminek, hogy gyerekünk lesz! Nem fogja megtudni!-jelentettem ki határozottan, mindenféle érzelem nélkül.
-Biztos vagy ebben?-rázta meg a fejét Seb.
-Igen, biztos!-bólintottam.
-Együtt átvészeljük, és minden rendben lesz! Itt van neked Em néni, és Lőri, meg persze mi is Hannaval!-bíztatott rendületlenül.
-Tudom, hogy rátok számíthatok, de jelenleg az a legnagyobb gondom, hogy nincs munkám, és valamiből mégis csak meg kellene élnem!-aggodalmaskodtam.
-A pénzzel ne foglalkozz! Majd én segítek neked!
-De ezt nem fogadhatom el Sebastian! Ez nem lenne tisztességes!-ingattam a fejem.
-Ne beszélj butaságokat! Örülök, ha segíthetek neked. De ha nagyon nem akarsz beleegyezni, akkor megpróbálunk valami munkát keresni neked!-mosolygott.
-Az jó lenne!-bólintottam.-Összeszedem magam picit, aztán készítek valami reggelit! Gondolom éhes vagy már!
-Ha nem bánod, akkor lezuhanyzom, addig pihenj csak, és utána majd együtt megcsináljuk!
-Ahogy gondolod!-vontam meg a vállam. Seb adott egy puszit a fejemre, aztán felállt az ágyról, és kiment a szobából, én pedig behunytam a szemeimet, és a fejemet a falnak támasztva gondolkodtam.
Reggeli után az én egyetlen szöszi németem kitalálta, hogy menjünk el vásárolni. Nem volt túl sok kedvem a dologhoz, de amikor bevetettw gyönyörű kék szemeinek boci változatát, akkor nem tudtam neki nemet mondani. Amíg én felöltöztem, ő körbejárta a házat, és mindent felírt, amiből szerinte hiány volt. Elkerekedett szemekkel olvasgattam a jegyzetét, miközben az áruház felé tartottunk Em néniék kocsijával.
-Öhhm, Seb, minek nekünk egy karton ecetes uborka, meg tejcsoki, és vajkaramella?-kérdeztem meg óvatosan.
-Hát nem igaz, hogy a terhes nők néha megkívánják az uborkát, meg az édességet?-pislogott ártatlanul.
-Te annyira lökött vagy!-nevettem fel, néhány nap után, végre újra őszintén.
-Köszi!-grimaszolt viccesen.-Főzni akartam ma neked ebédet, de ezek után…..-sóhajtott fel álszentkedve.
-Jajj édes, drága Sebi! Mondtam volna valamit? Nem is emlékszem rá! Esetleg csak annyit, hogy te vagy a legédesebb, legtüneményesebb, és legjóképűbb pasi a Földkerekségen!-adtam elő egy kisebb színházi jelenetet.
-Na jó, most levettél a lábamról!-vigyorgott rám, mire én újra felnevettem.
-Áhh, értek én a férfiak nyelvén!-böktem oda valahonnan az Univerzum másik végéről és elégedetten vigyorogtam.
-De Seb, teljesen felesleges fehér és lila szőlőt is vennünk!-próbáltam őt meggyőzni az áruház zöldségosztályán.
-Persze, és ha éjjel kettőkor megkívánod a fehéret, és pont nem az lesz otthon, akkor jöhetek a boltba?-érvelt ős is-véleményem szerint-roppant aranyoan.
-Ha esetleg éjjel kettőkor megéheznék-amit kétlek, akkor majd eszek fehéret!-kuncogtam.-Ne vásároljuk fel az egész bevásárló központot!-ingattam a fejem.
-Nehéz ügy veled a vásárlás!-sóhajtott fel.-Mondjuk melyik nővel könnyű?-forgatta a szemeit.
-Tudod mit? Szerintem menjünk fizetni! Nem akarok még egy kocsit telerakni!-vigyorogtam.
-De még nem vettünk meg csomó dolgot!-„pánikolt”.
-Ne aggódj, minden alapvető élelmiszert rám tukmáltál, úgyhogy biztosan lesz mit ennünk!-nyugtattam őt teljesen higgadtan.
-Nézze meg az ember! Jót akarok neked, te meg kigúnyolsz!-játszotta a sértődöttet.
-Jól van na! Köszönöm neked, hogy ennyire törődsz velem, és tudod, hogy nagyon szeretlek!-mosolyogtam rá, és adtam egy puszit az arcára.
-Mondtam már, hogy nem azért tszem, hogy megköszönd! Csak segíteni szeretnék!-vont vállat, és kissé bárgyú képpel nézett rám.
-Te Seb! Szerintem ne a zöldségosztályo lelkizzünk!-nevettem fel, és elkezdtem őt húzni a pénztár felé.
Az én drága szöszi németemmel csak úgy repült az idő, és észre sem vettem, hogy milyen gyorsan peregtek a napok. Elképesztően hálás voltam neki, hiszen sikerült kicsit kizökkentenie az állandó sírásos állapotból, és a melankóliából, ami rám nehezedett a szakítás óta. Kezdtem hinni abban, hogy újra talpra állhatok.
Egyik nap délután, úgy 5 óra tájékán éppen a lakásban üldögeltünk, és nagyban Activity-ztünk. Heves karmozdulatokkal igyekeztem neki elmutogatni a feladványt, amikor meghallottuk a csengőt.
-Szerinted ki az?-kérdeztem meglepetten. Nem vártunk vendéget, hiszen Em néniék délelőtt már meglátogattak, és csak másnapra ígérték az újabb „kedélyállapot ellenőrzést”.
-Halvány lila gőzöm sincs!-tárta szét a karjait.
-Hmm, megnézem-vontam vállat, aztán elindultam az ajtóhoz.
A meglepettségtől tátva maradt a szám, amikor megláttam a vendégünket, aztán hirtelen felkiáltottam.
-Hanna!
44. rész
Em néninek hála el tudtam aludni, és a napok óta halmozódó fáradságot ki tudtam pihenni, ugyanis nyugodtan végigaludtam az éjszakát. Reggel arra ébredtem, hogy finom illatok csapták meg az orromat. Beleszagoltam a levegőbe, és bár kicsit furcsálltam, hogy valaki süt, boldogan vettem tudomásul, hogy goffri lesz a reggeli. Nyújtózkodtam egy nagyot, aztán kinyitottam a szemeimet. Ránéztem az éjjeliszekrényen álló kis órára, már 10-re járt az idő. Fel akartam éppen kelni, de ekkor nyílott az ajtó, és egy mosolygós Em nénit láttam közeledni, egy jól megrakott tálcával.
-Jó Reggelt!-köszöntött kedvesen.
-Neked is! Meglep, hogy már így reggel is itt látlak!-mosolyogtam rá.
-Úgy godoltam, biztosan örülnél neki, ha finom reggelivel várnám, hogy felébredj! Készítettem eg kis goffrit, de nem kentem meg semmivel, mert nem tudtam mihez lenne kedved!-vonta meg a vállát, aztán elém helyezte az óriási tálcát.
-Mondtam már, hogy te egy angyal vagy, és hogy nagyon szeretlek?-néztem rá meghatottan.
-Azt hiszem igen, de azért nem árt, ha ezt erősítik az emberben!-nevetett fel, és rám kacintott.
-Egyébként a lekvár és a csokis mogyorókrém töménytelen mennyiségben jöhet, viszont a rántotta szagától kidobom a taccsot!-fintorogtam, mire Em néni megint felnevetett.
Az én drága nagynénémnek hála elterelődtek a gondolataim Kimiről és a babáról is, miközben filmet néztünk, vagy beszélgettünk az unokatesóimról, netán vásárolgattunk a közértben. Bár néhány kiborulás is tarkította a napot, és éppen az egyik közepén voltam, amikor meghallottuk a csengő hangját.
-Ki lehet az ilyenkor?-kérdeztem meg szipogva, mitán ránéztem az órára, és az már fél 8-at mutatott.
-Mindjárt kiderül! Megyek, megnézem!-mosolygott rám.-Te addig feküdj vissza nyugodtan!-nyomott az ágyra, aztán elindul, hogy kiderítse ki az esti látogató.
Behunytam a szemeimet, és próbáltam mindentől elvonatkoztatni, és csak relaxálni. Sokáig nem tartott ez az állapot, ugyanis hamarosan nyílott a szobaajtó.
-Nézd csak kit hoztam magammal!-mosolygott Em néni kedvesen, aztán kitárta az ajót, hogy a vendégem (?) is be tudjon jutni a szobámba.
-Seb!-kiáltottam fel boldogan, és szorosan magamhoz öleltem őt, amint odajött hozzám.
-Szia Drágám! Örülök, hogy látlak!-nyomott egy puszit az arcomra.
-Na fiatalok! Azt hiszem, hogy rám itt most nincs szükség, úgyhogy hazamennék! Remélem nm baj!-nézett rám jelentőségteljesen.
-Dehogyis! Menj csak nugodtan! Üdvözlöm Miki bácsit!-mosolyogtam.
-Hívj ha valmi van, és azonnal indulok!-kötötte a lelkemre.
-Jól van!-bólintottam.-Jó Éjt! Szia!-búcsúztam tőle.
-Jó Éjt Kincsem!-adott egy puszit az arcomra, és megölelgetett.-Szia Seb!-intett még egy aprót a barátomnak, aztán kihátrált a helyiségből.
-Mi van veled Kicsim? Mi ez a sápadt arc, ezek a kisírt szemek? És miért vagy itt Budapesten?-kezdte el rögtön sorolni a kérdéseit.
-Sebastian…..ha elmesélem neked mindazt ami történt, akkor óriásit fogz csalódi bennem , és attól félek, hogy el foglak veszíteni!-vallottam be őszintén, és a sírástól akadozva.
-Kérlek, könyörögve kérlek! Mondd el mi történt!-fogta meg a kezem.
-Seb, emlékszel még arra, hogy megkérdezted, nem tudok-e valamit Kimi magánéletéről?-fogtam bele a mesélésbe kicsit másképp.
-Igen, emlékszem!-bólintott.-De ezzel mit akarsz mondani?
-Akkor beszéltem össze-vissza, és olyan dolgokat mondtam amiket még én magam sem hittem el, és mindezt azért, mert én voltam az a lány, kiről Kimi úgy beszélt, hogy „néhányszor már megdöntötte”.
-Te….te lefeküdtél Kimivel?-nézett rám nagy szemekkel.
-Nem!-ingattam a fejem.-Nekem viszonyom volt vele!-helyesbítettem.
-Ezt úgy érted, hogy…..hogy a szeretője voltál?-kérdezett vissza még mindig értetlenkedve.
-Igen!-bólogattam sírva.-Tudom….hazudtam neked, és ezt soha nem bocsátom meg magamnak, és megértem, ha te sem!-suttogtam.-De itt még nincs vége!-sóhajtottam. –Jenni tegnap közölte velem, hogy mindent tud rólam és Kimiről, illetve azt is, hogy ne is álmodjak arról, hogy látni fogok még pénzt a ruhák után befolyó összegből. Sőt, tudtomra adta, hogy ezentúl a saját nevével fogja forgalmazni az általam tervezett ruhákat.
-Hogy ez mekkora szemét szuka!-csattant fel Sebi dühösen.-Tényleg képes ezt megtenni veled? Ennek nincs szíve!-fortyogott.
-Igen, képes rá!-bólintottam lassan.-És akkor, az egyik „legjobbat” még nem is mondtam…..-gúnyos mooly ült ki az arcomra.-A drága haverod tegnap este szakított velem. Előadta a nagy színházi drámát arról, hogy ő már nem bírja, hogy mindig a válással szekálom, és hogy nincs több ebben a kapcsolatban, úgyhogy vessünk véget ennek!
-Ez nem nomális! Ennek teljesen elment az esze! KIDOBOTT? Ezt ne hizem el! Komolyan mondom…..beverem a képét!-dühöngött Seb Őszintén szólva, még nem igazán láttam ilyennek.
-És van itt még valami…….-haaptam be az alsó ajkam.
-Istenem! Még mit akarsz ehhez hozzáfűzni?-ingatta a fejét.
-Én….én….szóval…..terhes vagyok!-suttogtam alig hallhatóan.
-Ezt…..ezt most ismételd meg mégegyszer!-nézett rám hitetlenkedve a barátom.
-Kimi gyerekét hordom a szívem alatt!-ismételtem el újból, immáron megint zokogva. Seb rám nézett, fürkészte egy ideig az arcomat, majd a tekintete a távolba révedt, és üresen bámult a semmibe. Nem szólt semmit, és ez még inkább megijesztett. Tudtam, tudtam jól, hogy haragudni fog rám, és csalódik bennem ezek után. Görcsösen remegtem, és kapkodtam a levegőt az egyre erősödő sírástól. Seb hrtelen felállt, és kiment a szobából. Csak néztem utána, és egyre hangosabban zokogtam. Kiborultam…..ismét a padlóra kerültem. Percek múlva is ugyanilyen intenzitásal potyogtak a könnyek a szememből, de annyit sikerült észlelnem, hogy Sebi visszatért. Egy poharat nyújtott felém, de amikor látta, hogy nem bírom megfogni, odaült mögém, és a számhoz emelte.
-Csss, nyugodj meg! Igyál szépn egy kis vizet!-suttogta a fülembe, én pedig tettem amit kért, és itam néhány kortyot a hideg csapvízből. –Nem lesz semmi baj Kicsim! Minden meg fog oldódni, hidd el nekem!-mosolygott rám kedvesen, és szorosan átölelt. Jól esett, ahogy a karjaiba zárt, én pdig szorosan hozzábújtam és az arcomat a mellkasába temettem.
-Seb! Nagyon naygot csalódtál bennem?-kérdeztem szipogva. Megfogta a vállaimat, és felemelte a felsőteste.
-Nézz a szemembe!-mondta komolyan, én pedig megadóan tettem amit kért. Soha, soha nem csalódtam és nem is fogok csalódni benned! Mindig csodálatos ember leszel a szememben, és szeretni foglak, ameddig csak lehetséges! Számíthatsz rám, és ha kell a családomra is! Ott leszünk neked mindig!-mosolygott rám. Visszahajtottam a fejem a mellkasára, és újra zokogni kezdtem. Ezúttal azonban valamiféle boldogság váltotta ki ezt belőlem.
-Köszönöm, nagyon köszönöm!-suttogtam hálásan, és szorosan megöleltem őt. Hosszú pecek múlva Seb óvatosn ráfektetett az ágyra, de továbbra is óvón a karjaiba járt. Odabújtam hozzá, és éreztem, hogy a közelsége megnyugtat. Szépen lassan álomba szenderültem.
-Jó Reggelt!-köszöntött kedvesen.
-Neked is! Meglep, hogy már így reggel is itt látlak!-mosolyogtam rá.
-Úgy godoltam, biztosan örülnél neki, ha finom reggelivel várnám, hogy felébredj! Készítettem eg kis goffrit, de nem kentem meg semmivel, mert nem tudtam mihez lenne kedved!-vonta meg a vállát, aztán elém helyezte az óriási tálcát.
-Mondtam már, hogy te egy angyal vagy, és hogy nagyon szeretlek?-néztem rá meghatottan.
-Azt hiszem igen, de azért nem árt, ha ezt erősítik az emberben!-nevetett fel, és rám kacintott.
-Egyébként a lekvár és a csokis mogyorókrém töménytelen mennyiségben jöhet, viszont a rántotta szagától kidobom a taccsot!-fintorogtam, mire Em néni megint felnevetett.
Az én drága nagynénémnek hála elterelődtek a gondolataim Kimiről és a babáról is, miközben filmet néztünk, vagy beszélgettünk az unokatesóimról, netán vásárolgattunk a közértben. Bár néhány kiborulás is tarkította a napot, és éppen az egyik közepén voltam, amikor meghallottuk a csengő hangját.
-Ki lehet az ilyenkor?-kérdeztem meg szipogva, mitán ránéztem az órára, és az már fél 8-at mutatott.
-Mindjárt kiderül! Megyek, megnézem!-mosolygott rám.-Te addig feküdj vissza nyugodtan!-nyomott az ágyra, aztán elindul, hogy kiderítse ki az esti látogató.
Behunytam a szemeimet, és próbáltam mindentől elvonatkoztatni, és csak relaxálni. Sokáig nem tartott ez az állapot, ugyanis hamarosan nyílott a szobaajtó.
-Nézd csak kit hoztam magammal!-mosolygott Em néni kedvesen, aztán kitárta az ajót, hogy a vendégem (?) is be tudjon jutni a szobámba.
-Seb!-kiáltottam fel boldogan, és szorosan magamhoz öleltem őt, amint odajött hozzám.
-Szia Drágám! Örülök, hogy látlak!-nyomott egy puszit az arcomra.
-Na fiatalok! Azt hiszem, hogy rám itt most nincs szükség, úgyhogy hazamennék! Remélem nm baj!-nézett rám jelentőségteljesen.
-Dehogyis! Menj csak nugodtan! Üdvözlöm Miki bácsit!-mosolyogtam.
-Hívj ha valmi van, és azonnal indulok!-kötötte a lelkemre.
-Jól van!-bólintottam.-Jó Éjt! Szia!-búcsúztam tőle.
-Jó Éjt Kincsem!-adott egy puszit az arcomra, és megölelgetett.-Szia Seb!-intett még egy aprót a barátomnak, aztán kihátrált a helyiségből.
-Mi van veled Kicsim? Mi ez a sápadt arc, ezek a kisírt szemek? És miért vagy itt Budapesten?-kezdte el rögtön sorolni a kérdéseit.
-Sebastian…..ha elmesélem neked mindazt ami történt, akkor óriásit fogz csalódi bennem , és attól félek, hogy el foglak veszíteni!-vallottam be őszintén, és a sírástól akadozva.
-Kérlek, könyörögve kérlek! Mondd el mi történt!-fogta meg a kezem.
-Seb, emlékszel még arra, hogy megkérdezted, nem tudok-e valamit Kimi magánéletéről?-fogtam bele a mesélésbe kicsit másképp.
-Igen, emlékszem!-bólintott.-De ezzel mit akarsz mondani?
-Akkor beszéltem össze-vissza, és olyan dolgokat mondtam amiket még én magam sem hittem el, és mindezt azért, mert én voltam az a lány, kiről Kimi úgy beszélt, hogy „néhányszor már megdöntötte”.
-Te….te lefeküdtél Kimivel?-nézett rám nagy szemekkel.
-Nem!-ingattam a fejem.-Nekem viszonyom volt vele!-helyesbítettem.
-Ezt úgy érted, hogy…..hogy a szeretője voltál?-kérdezett vissza még mindig értetlenkedve.
-Igen!-bólogattam sírva.-Tudom….hazudtam neked, és ezt soha nem bocsátom meg magamnak, és megértem, ha te sem!-suttogtam.-De itt még nincs vége!-sóhajtottam. –Jenni tegnap közölte velem, hogy mindent tud rólam és Kimiről, illetve azt is, hogy ne is álmodjak arról, hogy látni fogok még pénzt a ruhák után befolyó összegből. Sőt, tudtomra adta, hogy ezentúl a saját nevével fogja forgalmazni az általam tervezett ruhákat.
-Hogy ez mekkora szemét szuka!-csattant fel Sebi dühösen.-Tényleg képes ezt megtenni veled? Ennek nincs szíve!-fortyogott.
-Igen, képes rá!-bólintottam lassan.-És akkor, az egyik „legjobbat” még nem is mondtam…..-gúnyos mooly ült ki az arcomra.-A drága haverod tegnap este szakított velem. Előadta a nagy színházi drámát arról, hogy ő már nem bírja, hogy mindig a válással szekálom, és hogy nincs több ebben a kapcsolatban, úgyhogy vessünk véget ennek!
-Ez nem nomális! Ennek teljesen elment az esze! KIDOBOTT? Ezt ne hizem el! Komolyan mondom…..beverem a képét!-dühöngött Seb Őszintén szólva, még nem igazán láttam ilyennek.
-És van itt még valami…….-haaptam be az alsó ajkam.
-Istenem! Még mit akarsz ehhez hozzáfűzni?-ingatta a fejét.
-Én….én….szóval…..terhes vagyok!-suttogtam alig hallhatóan.
-Ezt…..ezt most ismételd meg mégegyszer!-nézett rám hitetlenkedve a barátom.
-Kimi gyerekét hordom a szívem alatt!-ismételtem el újból, immáron megint zokogva. Seb rám nézett, fürkészte egy ideig az arcomat, majd a tekintete a távolba révedt, és üresen bámult a semmibe. Nem szólt semmit, és ez még inkább megijesztett. Tudtam, tudtam jól, hogy haragudni fog rám, és csalódik bennem ezek után. Görcsösen remegtem, és kapkodtam a levegőt az egyre erősödő sírástól. Seb hrtelen felállt, és kiment a szobából. Csak néztem utána, és egyre hangosabban zokogtam. Kiborultam…..ismét a padlóra kerültem. Percek múlva is ugyanilyen intenzitásal potyogtak a könnyek a szememből, de annyit sikerült észlelnem, hogy Sebi visszatért. Egy poharat nyújtott felém, de amikor látta, hogy nem bírom megfogni, odaült mögém, és a számhoz emelte.
-Csss, nyugodj meg! Igyál szépn egy kis vizet!-suttogta a fülembe, én pedig tettem amit kért, és itam néhány kortyot a hideg csapvízből. –Nem lesz semmi baj Kicsim! Minden meg fog oldódni, hidd el nekem!-mosolygott rám kedvesen, és szorosan átölelt. Jól esett, ahogy a karjaiba zárt, én pdig szorosan hozzábújtam és az arcomat a mellkasába temettem.
-Seb! Nagyon naygot csalódtál bennem?-kérdeztem szipogva. Megfogta a vállaimat, és felemelte a felsőteste.
-Nézz a szemembe!-mondta komolyan, én pedig megadóan tettem amit kért. Soha, soha nem csalódtam és nem is fogok csalódni benned! Mindig csodálatos ember leszel a szememben, és szeretni foglak, ameddig csak lehetséges! Számíthatsz rám, és ha kell a családomra is! Ott leszünk neked mindig!-mosolygott rám. Visszahajtottam a fejem a mellkasára, és újra zokogni kezdtem. Ezúttal azonban valamiféle boldogság váltotta ki ezt belőlem.
-Köszönöm, nagyon köszönöm!-suttogtam hálásan, és szorosan megöleltem őt. Hosszú pecek múlva Seb óvatosn ráfektetett az ágyra, de továbbra is óvón a karjaiba járt. Odabújtam hozzá, és éreztem, hogy a közelsége megnyugtat. Szépen lassan álomba szenderültem.
2010. október 30., szombat
43. rész
Pár csörgés után meghallottam a vonal túlsó végén a bársonyosan csengő női hangot.
-Igen, tessék!-szólt bele.
-Szia Em néni!-köszöntem halkan.
-Ginácskám! Te vagy az drágám?-kérdezett vissza meglepetten, de a hangjában öröm csengett. Jól esett hallani, hogy ennyire lelkes.
-Igen, én vagyok! Hogy vagytok?
-Jól, Kincsem, köszönöm! Megleptél a hívásoddal! Mi a helyzet Svájcban? Lesett már a hó?-kíváncsidkodott aranyosan.
-Nem tudom Em néni, itt vagyok Budapesten!-közöltem vele az információt.
-Hogy-hogy? Mi történt? Azt hittem, hogy csak karácsonyra jössz haza!-hallottam, hogy meglepődött a hír hallatán.
-Hosszú és….-nem bírtam végigmondani, újra előbukkantak a könnyek -Át tudnál jönni?-kérdeztem sírástól fojtott hangon.
-Hát persze Kicsikém! Már megyek is! De mi történt?-aggdalmaskodott.
-Mindent elmesélek, csak gyere át, kérlek!-szinte már könyörögtem neki a telefonban.
-Rohanok Kincsem! Maximum egy óra és ott vagyok!-mondta sietősen.
-Köszönöm!-suttogtam alig hallhatóan, aztán letettem a telefont, ugyanis akkorra ő már kinyomta. Kivánszorogtam a konyhába, hogy megnézzem, nem maradt-e véletleül valami felbontatlan üdítő az előttről, hogy elmentem Svájcba. Szerencsém volt, a hűtő mellett sorakozott néhány dobozos üdítő, és pár üveg ásványvíz is. Kerestem némi harapnivalót is, majd főztem magamnak egy teát. Az étkezőasztalhoz ültem, és a fejemet a kezembe hajtva néztem üresen magam elé. Hirtelen megszólalt a csengő, én pedig azonnal felpattantam és az ajtóhoz siettem.
-Szia kicsi Ginám!-köszönt mosolyogva a nagynéném, és szorosan magához ölelt.
-Szia Em néni! Jó, hogy itt vagy!-suttogtam, és úgy kapaszkodtam közben a nyakába, mintha az egy mentőöv lenne, és egyben az utolsó esélyem az életben maradásra.
-Mi történt Édesem? Annyira megijesztettél!-nézett rám kérdőn, és ahogy a szemeibe láttam, láttam a törődés és szeretet megcsillanását.
-Gyere beljebb, ez nem olyan téma, amit az ajtóban kell megbeszélnük!-húztam el a számat, és elindultam a nappali felé. Váratlanul megszédültem, és semmit nem találtam a közelemben, amibe kapaszkodhattam volna, ezért a nagynéném karja után kaptam.
-Kicsikém! Héé! Jól vagy?-láttam rajta, hogy megijedt, és ezek után szorosan fogta a kezemet. –Beteg vagy?- Ugye nem…..?-harapta el a mondatot.
-Terhes vagyok!-tört ki belőlem hirtelen, de aztán megbántam, hogy ennyire elhamarkodottan adtam tudtára a dolgot.
-Tessék?-nézett rám tágra nyílt szemekkel
-Jól hallottad!-bólintottam egy aprót.
-De….de kitől? És hány hetes vagy? És mikor? És….és?-dadogott.-Ezt én nem értem!
-Tudom, most óriásit csalódtál bennem!-kezdtem el sírni.-Nem így akartam….még csak a terveim között sem szrepelt egy gyerek!-hadartam.
-Édesem! Miért csalódtam volna? Ez természetes dolog!-simogatta a hátam.-De mostmár meséld el, hogy mi történt, és miért vagy ennyire kibrulva, és, hogy ki is az apja ennek a gyereknek!
-Üljünk le, jó?-néztem rá könyörgő szemekkel, amikor kezdtem azt érezni, hogy a lábaim ismét cserben akarnak hagyni.
-Persze, menjünk!-mosolygott, és elkísért a kanapéig, amelyre mindketten letelepedtünk, aztán Em néni kíváncsi tekintettel kezdett el méregetni engem.
-Gondolom emlékszel arra, hogy mennyit meséltem neked Jenniről, meg a férjéről, csupán azt nem mondtam el soha, hogy viszonyom volt Kimivel…..-kezdtem bele mindenféle kertelés nélkül.
-Azzal a jóképű szőke sráccal?-kérdezett vissza az én drága nagynéném.
-Igen, ő az!-bólintottam. –Szóval, már hónapok óta tartott ez a románc, és aztán tegnap este szakítot velem. És ez az után történt, hogy Jenni közölte velem, tudja, hogy kavarok a férjével. Valamint elmondta, hogy tulajdonképpen a nekem járó pénznek csak a töredékét kaptam meg, és, hogy a terveimet a jövőben ő fogja kiadni, méghozzá saját nevén.
-Úristen!-kapta a szája elé a kezét Em néni.-Ez rettenetes!-suttogta.
-És tulajdonképpen tegnap vált nyilvánvalóvá számomra, hogy gyerekem lesz Kimitől!-fejeztem be a történetet, amit rövisen és tömören összefoglaltam.
-És ő tud erről?-kérdezte hirtelen.
-Nem!-vágtam rá azonnal, és megráztam a fejem.-Kidobott! Ezek után szerinted érdekelné a gyereke?-tettem hozzá.
-Jajj édes Kincsem! Gyere ide!-húzott oda magához, amikor újra sírni kezdtem.-Nem lesz semmi baj! Együtt átvészeljük ezt a nehéz időszakát, és aztán felneveljük a kis csöppséget! Minden rendben lesz! Hidd el nekem!-suttogta, miközben nyugtatóan simogatta a hátam.
Egészen elszenderedtem az ölelésében, de váratlanul belehasított a csendbe a mobilom csengőhangja. Felmordultam aztán nagynehezen kihalásztam a zsebemből a készüléket.
-Tessék!-szóltam bele morcosan.
-Kedves Georgina! Lennél szíves megmondani, hogy mégis hol van jelenlegi tartózkodási helyed?-kiabált bele a telefonban az én drága szöszi németem.
-Seb, kérlek ne kiabálj!-válaszoltam neki gyenge, alig hallható hangon.
-Mi van veled Kicsim? Mi történt?-azonnal lehalkított, és ijedten kérdezgetett.
-Hoszú, nagyon hosszú!-suttogtam, és behunytam a szemem, ennek ellenére is áttörte néhány könnycsepp a szempilláim által alkotott gátat.-A lényeg az, hogy most itthon vagyok, Pesten!
-Pesten? De…..de, mi miért? Ezt én nem értem!-értetlenkedett.
-Sebastian, ez nem teleontéma! Majd elmesélem…..talán….-elbizonytalanodtam. Félem atól, hogy Seb túl nagyot fog csalódni bennem, és nem akartam őt elveszteni. Az egyik legjobb barátom, és fő támaszom volt, szinte kislány korom óta. Igaz, ő fiatalabb nálam egy-két évvel, ennek ellenére sokszor tudott segíteni, ha szükségem volt rá.
-Ne tedd ezt! Megijesztesz!-reagált.
-Sajálom! Nyugodj meg! Most leteszem, itt van Em néni!-magyarázkodtam neki.
-Ne menj még!-szinte belekiáltott a telefonba.
-Sajnálom!-suttogtam, majd kinyomtam a telefont, és utat engedtem a könnyeknek.
-Nem lesz semmi baj Kincsem, nem lesz semmi baj!-csitítgatott Em néni, és odahúzott magához. A vállára hajtottam a fejem, és tovább zokogtam, egészen addig, amíg álomba nem sírtam magam.
-Igen, tessék!-szólt bele.
-Szia Em néni!-köszöntem halkan.
-Ginácskám! Te vagy az drágám?-kérdezett vissza meglepetten, de a hangjában öröm csengett. Jól esett hallani, hogy ennyire lelkes.
-Igen, én vagyok! Hogy vagytok?
-Jól, Kincsem, köszönöm! Megleptél a hívásoddal! Mi a helyzet Svájcban? Lesett már a hó?-kíváncsidkodott aranyosan.
-Nem tudom Em néni, itt vagyok Budapesten!-közöltem vele az információt.
-Hogy-hogy? Mi történt? Azt hittem, hogy csak karácsonyra jössz haza!-hallottam, hogy meglepődött a hír hallatán.
-Hosszú és….-nem bírtam végigmondani, újra előbukkantak a könnyek -Át tudnál jönni?-kérdeztem sírástól fojtott hangon.
-Hát persze Kicsikém! Már megyek is! De mi történt?-aggdalmaskodott.
-Mindent elmesélek, csak gyere át, kérlek!-szinte már könyörögtem neki a telefonban.
-Rohanok Kincsem! Maximum egy óra és ott vagyok!-mondta sietősen.
-Köszönöm!-suttogtam alig hallhatóan, aztán letettem a telefont, ugyanis akkorra ő már kinyomta. Kivánszorogtam a konyhába, hogy megnézzem, nem maradt-e véletleül valami felbontatlan üdítő az előttről, hogy elmentem Svájcba. Szerencsém volt, a hűtő mellett sorakozott néhány dobozos üdítő, és pár üveg ásványvíz is. Kerestem némi harapnivalót is, majd főztem magamnak egy teát. Az étkezőasztalhoz ültem, és a fejemet a kezembe hajtva néztem üresen magam elé. Hirtelen megszólalt a csengő, én pedig azonnal felpattantam és az ajtóhoz siettem.
-Szia kicsi Ginám!-köszönt mosolyogva a nagynéném, és szorosan magához ölelt.
-Szia Em néni! Jó, hogy itt vagy!-suttogtam, és úgy kapaszkodtam közben a nyakába, mintha az egy mentőöv lenne, és egyben az utolsó esélyem az életben maradásra.
-Mi történt Édesem? Annyira megijesztettél!-nézett rám kérdőn, és ahogy a szemeibe láttam, láttam a törődés és szeretet megcsillanását.
-Gyere beljebb, ez nem olyan téma, amit az ajtóban kell megbeszélnük!-húztam el a számat, és elindultam a nappali felé. Váratlanul megszédültem, és semmit nem találtam a közelemben, amibe kapaszkodhattam volna, ezért a nagynéném karja után kaptam.
-Kicsikém! Héé! Jól vagy?-láttam rajta, hogy megijedt, és ezek után szorosan fogta a kezemet. –Beteg vagy?- Ugye nem…..?-harapta el a mondatot.
-Terhes vagyok!-tört ki belőlem hirtelen, de aztán megbántam, hogy ennyire elhamarkodottan adtam tudtára a dolgot.
-Tessék?-nézett rám tágra nyílt szemekkel
-Jól hallottad!-bólintottam egy aprót.
-De….de kitől? És hány hetes vagy? És mikor? És….és?-dadogott.-Ezt én nem értem!
-Tudom, most óriásit csalódtál bennem!-kezdtem el sírni.-Nem így akartam….még csak a terveim között sem szrepelt egy gyerek!-hadartam.
-Édesem! Miért csalódtam volna? Ez természetes dolog!-simogatta a hátam.-De mostmár meséld el, hogy mi történt, és miért vagy ennyire kibrulva, és, hogy ki is az apja ennek a gyereknek!
-Üljünk le, jó?-néztem rá könyörgő szemekkel, amikor kezdtem azt érezni, hogy a lábaim ismét cserben akarnak hagyni.
-Persze, menjünk!-mosolygott, és elkísért a kanapéig, amelyre mindketten letelepedtünk, aztán Em néni kíváncsi tekintettel kezdett el méregetni engem.
-Gondolom emlékszel arra, hogy mennyit meséltem neked Jenniről, meg a férjéről, csupán azt nem mondtam el soha, hogy viszonyom volt Kimivel…..-kezdtem bele mindenféle kertelés nélkül.
-Azzal a jóképű szőke sráccal?-kérdezett vissza az én drága nagynéném.
-Igen, ő az!-bólintottam. –Szóval, már hónapok óta tartott ez a románc, és aztán tegnap este szakítot velem. És ez az után történt, hogy Jenni közölte velem, tudja, hogy kavarok a férjével. Valamint elmondta, hogy tulajdonképpen a nekem járó pénznek csak a töredékét kaptam meg, és, hogy a terveimet a jövőben ő fogja kiadni, méghozzá saját nevén.
-Úristen!-kapta a szája elé a kezét Em néni.-Ez rettenetes!-suttogta.
-És tulajdonképpen tegnap vált nyilvánvalóvá számomra, hogy gyerekem lesz Kimitől!-fejeztem be a történetet, amit rövisen és tömören összefoglaltam.
-És ő tud erről?-kérdezte hirtelen.
-Nem!-vágtam rá azonnal, és megráztam a fejem.-Kidobott! Ezek után szerinted érdekelné a gyereke?-tettem hozzá.
-Jajj édes Kincsem! Gyere ide!-húzott oda magához, amikor újra sírni kezdtem.-Nem lesz semmi baj! Együtt átvészeljük ezt a nehéz időszakát, és aztán felneveljük a kis csöppséget! Minden rendben lesz! Hidd el nekem!-suttogta, miközben nyugtatóan simogatta a hátam.
Egészen elszenderedtem az ölelésében, de váratlanul belehasított a csendbe a mobilom csengőhangja. Felmordultam aztán nagynehezen kihalásztam a zsebemből a készüléket.
-Tessék!-szóltam bele morcosan.
-Kedves Georgina! Lennél szíves megmondani, hogy mégis hol van jelenlegi tartózkodási helyed?-kiabált bele a telefonban az én drága szöszi németem.
-Seb, kérlek ne kiabálj!-válaszoltam neki gyenge, alig hallható hangon.
-Mi van veled Kicsim? Mi történt?-azonnal lehalkított, és ijedten kérdezgetett.
-Hoszú, nagyon hosszú!-suttogtam, és behunytam a szemem, ennek ellenére is áttörte néhány könnycsepp a szempilláim által alkotott gátat.-A lényeg az, hogy most itthon vagyok, Pesten!
-Pesten? De…..de, mi miért? Ezt én nem értem!-értetlenkedett.
-Sebastian, ez nem teleontéma! Majd elmesélem…..talán….-elbizonytalanodtam. Félem atól, hogy Seb túl nagyot fog csalódni bennem, és nem akartam őt elveszteni. Az egyik legjobb barátom, és fő támaszom volt, szinte kislány korom óta. Igaz, ő fiatalabb nálam egy-két évvel, ennek ellenére sokszor tudott segíteni, ha szükségem volt rá.
-Ne tedd ezt! Megijesztesz!-reagált.
-Sajálom! Nyugodj meg! Most leteszem, itt van Em néni!-magyarázkodtam neki.
-Ne menj még!-szinte belekiáltott a telefonba.
-Sajnálom!-suttogtam, majd kinyomtam a telefont, és utat engedtem a könnyeknek.
-Nem lesz semmi baj Kincsem, nem lesz semmi baj!-csitítgatott Em néni, és odahúzott magához. A vállára hajtottam a fejem, és tovább zokogtam, egészen addig, amíg álomba nem sírtam magam.
42. rész
Egész éjjel álmatlanul forgolódtam, és csak sírtam. Nem bírtam felfogni a napközben történteket, főleg azt nem, hogy Kimi lapátra tett. Nem volt elég, hogy elvesztettem a munkámat, a férfit, akivel imádtam együtt lenni, még teherbe is estem tőle. Nem mondhattam el neki, és ezek után nem voltam biztos abban, hogy megosztom vele a hírt. Elvégre is, biztosan nem érdekelné túlzottan. Döntenem kellett, és döntöttem is. Hajnali fél 3 volt, amikor kipattantam az ágyból, leültem a gépem elé, és lefoglaltam egy jegyet a két órakor, Budapestre induló gépre. Tudtam, hogy nagyon kevés idő van addig, de nem érdekelt. Felkapcsoltam a villanyokat a házban, és elkezdtem öszepakolni. Tisztában voltam vele, hogy úgysem tudnék egyszerre mindent hazavinni, ezért csak a legfontosabb ruhákat és számomra szükséges dolgokat dobáltam be a bőröndbe. Öt körül végeztem a rakodással, és mivel úgy éreztem, hogy kezd úrrá lenni rajtam az álmosság, visszafeküdtem az ágyba, és megpróbáltam aludni kicsit. Mintha csak gyorsan elillanó percek lettek volna szinte azonnal 10 óra lett. A szemeimet dörzsölgetve másztam el a fürdőszobáig, és ahogy a tükörbe néztem, szinte megijedtem magamtól. A szemeim ki voltak vörösödve a rengeteg sírástól, az arcom nyúzott volt, és inkább kinéztem 40-nek, mint 25-nek. Megrázkódtam kicsit, aztán gyorsan beálltam a zuhany alá, és magamra engettem a vizet. Fürdőszobai dolgaim végeztével visszaslattyogtam a hálóba, és nekifogtam az öltözködésnek. Magamra kaptam a már kikészített fekete farmert, és halvány rózsaszín inget, ami fölé még egy fekete blézert is vettem. A hajamat átkeféltem, aztán megpróbáltam valmi normális ábrázatot varázsolni magamnak, bár tartottam attól, hogy a jövőben várható rengeteg könny úgyis lemossa.
Pontosan fél 12 volt, amikor megérkezett a taxi, amit rendeltem. Megfogtam a kis kézitáskámat, és magam után húztam a bőröndömet. Mégegyszer, talán utoljára végignéztem a ház nappaliján, aztán egy nagyot sóhajtva, kiléptem az ajtón…….
A sofőr az autó oldalának támaszkodva várt rám, és amikor meglátta, hogy a súlyos bőröndöt húzkodom, rögtön a segítségemre sietett.
-Jó napot!-mosolygott rám kedvesen.
-Jó napot!-bólintottam.
-Engedje meg, hogy segítsek!-mondta roppant udvariasan, és máris kikapta a kezemből a poggyász húzóját.
-Köszönöm! Nagyon kedves!-mosolyodtam el egy pillanatra.
-Gondolom a reptérre szeretne jutni a hölgy!-szinte olvasott a gondolataimban.
-Igen, eltalálta!-bólintottam ismét.
-Parancsoljon!-nyitotta ki előttem a hátsó ajtót, majd berakta a bőröndöt a csomagtartóba.
-Megkérdezhetem, hogy hova utazik kedves hölgyem?-próbált beszélgetést kezdeményezni, miközben a reptér felé tartotunk.
-Budapestre megyek!-válaszoltam szűkszavúan.
-Óh az igen szép főváros! Jártam már ott a családommal! A Parlament gyönyörű, és a várból a panoráma lehengerlő, nagyon szeretnék…….-nem bírtam figyelni a sofőr élménybeszámólójára. Mindig elkalandoztak a gondolataim, és hiába is próbáltam nem foglalkozni ezekkel. Már csak arra eszméltem, hogy megérkeztünk Zürichbe, és a taxisofőr szólongat.
-Kisasszony! Megjöttünk!-mosolygott rám.
-Óhh, ne haragudjon, kissé elgondolkodtam!-szabadkoztam pirulva.
-Semmi gond! Segítek kivenni a csomagját!-ajánlotta fel azonnal, én pedig mosolyogva bólintottam egy aprót.
Kifizettem a költséget, megköszöntem a segítséget, aztán elköszöntem az én kedves sofőrömtől. Átestem az összes reptéri procedúrán, és még így is volt fél órám a felszállásig, ezért vettem egy újságot, és leültem a váróterembe. Hiába olvastam érdekesebbnél, érdekesebb hírekről, nem tudott semmi lekötni. Egyfolytában az elmúlt napon, no meg az előttem áll jövön gondolkodtam……
A repülőút alaposan lefárasztott, annak ellenér is, hogy szinte végigaludtam. Betudtam a dolgot annak, hogy mégiscsak gyereket várok, így ez nem meglepő. A repülőtéren fogtam egy taxit, megmondtam a címet, és már suhantunk is az utcákon át, a régi lakásom felé.
Újra a három emeletes társasház előtt álltam. El sem tudtam hinni, hogy visszaköltözök a régi lakásomba. Nem mintha nem szerettem volna, de azért hozzászoktam egy nagy ház által nyújtott kényelmekhez az elmúlt hónapokban. Hálát adtam az égnek, hogy a tervezőjének volt annyi sütnivalója, hogy liftet is építtessen, ugyanis így nem kellett a lépcsőkön felhúzkodnom a bőröndömet.
A kulccsal való babrálás után aztán betoppantam a lakás nappalijába. Elmosolyodtam, hogy újra láthatom az általam beszerzett bútorokat, az ekrü színű tapétát, a világosbarna sötétítőfüggönyöket, a kanapét….. Ismét eszembe jutott Kimi, és az az éjszakai afférunk, ami annak a szüleménye lett, hogy sikerült rám esnie. Elmosolyodtam, de ezzel párhuzamosan újra könnyesek lettek a szemeim. Nem tudtam uralni az érzelmeimet, és egyelőre még nem is akartam. Muszáj volt megnyugodnom, és letisztáznom magambn a dolgokat, és ennek a legjobb módja-véleményem szerint- a sírás volt.
Kipakoltam néhány cuccot a bőröndből, aztán lezuhanyoztam, és úgy döntöttem, hogy ledőlök egy kicsit pihenni. Az elalvás ezúttal sem ment, csak forgolódtam az ágyban, vagy a plafont kémleltem a tekintetemmel. Úgy éreztem, hogy szükségem lenne valakire, ezért hirtelen ötlettől vezérelve felültem, és tárcsáztam a már jól ismert számot……
Pontosan fél 12 volt, amikor megérkezett a taxi, amit rendeltem. Megfogtam a kis kézitáskámat, és magam után húztam a bőröndömet. Mégegyszer, talán utoljára végignéztem a ház nappaliján, aztán egy nagyot sóhajtva, kiléptem az ajtón…….
A sofőr az autó oldalának támaszkodva várt rám, és amikor meglátta, hogy a súlyos bőröndöt húzkodom, rögtön a segítségemre sietett.
-Jó napot!-mosolygott rám kedvesen.
-Jó napot!-bólintottam.
-Engedje meg, hogy segítsek!-mondta roppant udvariasan, és máris kikapta a kezemből a poggyász húzóját.
-Köszönöm! Nagyon kedves!-mosolyodtam el egy pillanatra.
-Gondolom a reptérre szeretne jutni a hölgy!-szinte olvasott a gondolataimban.
-Igen, eltalálta!-bólintottam ismét.
-Parancsoljon!-nyitotta ki előttem a hátsó ajtót, majd berakta a bőröndöt a csomagtartóba.
-Megkérdezhetem, hogy hova utazik kedves hölgyem?-próbált beszélgetést kezdeményezni, miközben a reptér felé tartotunk.
-Budapestre megyek!-válaszoltam szűkszavúan.
-Óh az igen szép főváros! Jártam már ott a családommal! A Parlament gyönyörű, és a várból a panoráma lehengerlő, nagyon szeretnék…….-nem bírtam figyelni a sofőr élménybeszámólójára. Mindig elkalandoztak a gondolataim, és hiába is próbáltam nem foglalkozni ezekkel. Már csak arra eszméltem, hogy megérkeztünk Zürichbe, és a taxisofőr szólongat.
-Kisasszony! Megjöttünk!-mosolygott rám.
-Óhh, ne haragudjon, kissé elgondolkodtam!-szabadkoztam pirulva.
-Semmi gond! Segítek kivenni a csomagját!-ajánlotta fel azonnal, én pedig mosolyogva bólintottam egy aprót.
Kifizettem a költséget, megköszöntem a segítséget, aztán elköszöntem az én kedves sofőrömtől. Átestem az összes reptéri procedúrán, és még így is volt fél órám a felszállásig, ezért vettem egy újságot, és leültem a váróterembe. Hiába olvastam érdekesebbnél, érdekesebb hírekről, nem tudott semmi lekötni. Egyfolytában az elmúlt napon, no meg az előttem áll jövön gondolkodtam……
A repülőút alaposan lefárasztott, annak ellenér is, hogy szinte végigaludtam. Betudtam a dolgot annak, hogy mégiscsak gyereket várok, így ez nem meglepő. A repülőtéren fogtam egy taxit, megmondtam a címet, és már suhantunk is az utcákon át, a régi lakásom felé.
Újra a három emeletes társasház előtt álltam. El sem tudtam hinni, hogy visszaköltözök a régi lakásomba. Nem mintha nem szerettem volna, de azért hozzászoktam egy nagy ház által nyújtott kényelmekhez az elmúlt hónapokban. Hálát adtam az égnek, hogy a tervezőjének volt annyi sütnivalója, hogy liftet is építtessen, ugyanis így nem kellett a lépcsőkön felhúzkodnom a bőröndömet.
A kulccsal való babrálás után aztán betoppantam a lakás nappalijába. Elmosolyodtam, hogy újra láthatom az általam beszerzett bútorokat, az ekrü színű tapétát, a világosbarna sötétítőfüggönyöket, a kanapét….. Ismét eszembe jutott Kimi, és az az éjszakai afférunk, ami annak a szüleménye lett, hogy sikerült rám esnie. Elmosolyodtam, de ezzel párhuzamosan újra könnyesek lettek a szemeim. Nem tudtam uralni az érzelmeimet, és egyelőre még nem is akartam. Muszáj volt megnyugodnom, és letisztáznom magambn a dolgokat, és ennek a legjobb módja-véleményem szerint- a sírás volt.
Kipakoltam néhány cuccot a bőröndből, aztán lezuhanyoztam, és úgy döntöttem, hogy ledőlök egy kicsit pihenni. Az elalvás ezúttal sem ment, csak forgolódtam az ágyban, vagy a plafont kémleltem a tekintetemmel. Úgy éreztem, hogy szükségem lenne valakire, ezért hirtelen ötlettől vezérelve felültem, és tárcsáztam a már jól ismert számot……
41. rész
Hosszú-hosszú órákon át csak sírtam és sírtam ott a fal tövében ülve, és még arra sem volt erőm, hogy a kabátot levessem. Teljesen összetörtem. Éreztem, hogy Jenni tud valamit, és hogy nem tiszta ez a pénz dolog is, de nem feltételeztem róla, hogy ekkora szemét ribanc. Soha nem tudtam megbízni benne igazán, és most be is bizonyította, hogy miért. Egy mondata azonban folyamatosan a fejemben zakatolt : „ Ismered azt a mondást, hogy a látszat néha csal?” Féltem, nagyon féltem, hogy ha kiderítem az igazságot, az még jobban a padlóra küld, de tudnom kellett, hogy hányadán is állok Kimivel. Nem tudtam mihez kezdek, ha kiderül, hogy egész eddig csak játszadozott velem, és igazából még mindig Jennivel van, de ezen ráértem később is aggódni. Először tiszta vizet kellett öntenem a pohárba.
Küldtem neki egy rövid kis sms-t, amelyben megkértem, hogy szaladjon át hozzám, mert sürgősen beszélnünk kell. Erre felhívott, és annyit mondott csak, hogy egy órán belül jön. Kicsit összekapartam magam, megmostam a könny áztatta arcomat, aztán sétálgani kezdtem a házban. Egyre gyorsabb tempóban róttam a köröket, ez azonban nem segített megoldani a prolémákat. Éppen az előtérnél jártam, mikor meghallottam a csengőt. Az ajtóhoz siettem, és azonnal kinyitottam.
-Szia!-köszönt vidáman a Jégember, azonban lefagyott az arcáról a vigyor, amint meglátta a nyúzott, és valószínűleg sápadt ábrázatomat.
-Szia Kimi!-köszöntem halkan, és szélesebbre nyitottam a rést, hogy ő is beférjen.
-Mi történt veled? Miért sírtál?-kérdezett rá rögtön a dologra.
-Mondd meg őszintén: Csak játszadoztál velem az elmúlt hónapok alatt?-kérdeztem tőle roppant határozottan, minimális kertelés nélkül.
-Mi van?-nézett rám hatalmas szemekkel.
-Kérdeztem valamit Kimi! Légy szíves válaszolj!-emeltem fel a hangom.
-Mégis honnan veszel ilyen baromságokat?-csattant fel ő is szempillantás alatt.
-A feleségedtől! Ugyanis az a szemét ribanc közölte velem, hogy mindent tud kettőnk viszonyáról, és beavatott a tervébe, miszerint kisemmiz engem! Sőt, részben már ezt meg is tette!-kiabáltam idegesen, és összehúzott szemekkel néztem Kimsterre.
-Ezt most komolyan mondod?-rázta meg hitetlenkedve a fejét.
-Nem! Csak viccelek!-közöltem vele halálosan nyugodtan.-Szerinted mi a jó büdös francért viccelnék a ilyennel? Gondolkodj már egy kicsit!-kezdtem el újra kiabálni vele.
-Oké-oké! Nyugi!-tette a vállamra a kezét.
-Mégis hogy nyugodhatnék meg? Ha elváltál volna, akkor nem alakult volna ki ez a rohadt helyzet!-vágtam a fejéhez kissé meggondolatlanul.
-Most az egészért én vagyok a felelős? Képes lennél rám kenni az egészet?-ő is teljesen kikelt magából, és kiabált velem.
-Nem!-suttogtam, aztán elfordítottam a fejem, és hagytam, hogy a könnyek újra végigfolyjanak az arcomon.
-Figyelj Gina! Ezt nem így szerettem volna, de akkor elmondom most…..-újra normál hangerőn beszélt, amire felkaptam a fejem és ránéztem.
-Micsodát?-ráztam meg a fejem.
-Vessünk véget ennek az egész cirkusnak! Azt hiszem, hogy ez a kapcsolat már nem bír el több mindent, és……
-Te most szakítasz velem?-kezdtem újra kiabálni.
-Ezt én már nem bírom így. Állandóan azzal jössz, hogy váljak el, és amúgyis……azt hiszem, hogy kifújt ez az egész…..-hadarta. Nagyokat nyeltem, remélve, hogy nem törnek elő a könnyek, amik már nagyon fojtogattak.
-Hát jó, ha így gondolod, akkor menj! Tűnj el az életemből!-suttogtam neki dühösen.
-Bocsáss meg!-nézett mélyen a szemeimbe, ekkor azonban félre fordítottam a fejem.
-Bár soha ne találkoztunk volna! Bár elfelejthetném, hogy ismerlek!-suttogtam továbbra is, és immár néhány újabb könnycsepp is végigfolyt az arcomon.
-Ne mondd ezt kérlek!-mondta akadozva.
-Menj el Kimi! Hagyj békén örökre! Soha, soha többet nem akarlak látni!-a szemébe néztem, miközben kiejtettem a számon ezeket a szavakat. –És vidd a nyavalyás ajándékodat is!-egyszeriben kitéptem a nyakamból a vékony kis ezüst láncra fűzött pilangó medált, és a kezébe nyomtam.
-Ezt kérlek ne tedd!-nézett rám könyörgő szemekkel.
-Menj már el!-kiáltottam rá hirtelen. –Hagyj végre egyedül, tűnjetek el az életemből a drágalátos feleségeddel együtt! Menj vissza hozzá, és legyetek nagyon boldogok! Vele aztán annyit lehetsz együtt, amennyit csak akarsz, és még titkolóznod sem kell!-vágtam a szeme közé.
-Ne légy igazságtalan!-suttogta ismét. Ekkor fogyot el a maradék toleranciám is, és egy lépést közelebb léptem hozzá.
-Utoljára mondom el! Tűnj el a házamból, és az életemből is! Menj vissza szépen a te drága Jennidhez, és élj vele boldogan. Vagy tudod mit? Felőlem aztán megkeseríthetitek egymás életét, de engem felejtsetek el, örökre! Hallottad? ÖRÖKRE!-ordítottam magamból kikelve, és mégegyszer utoljára, belenéztem a jégkék szemeibe, majd elfordultam tőle, és utat engedtem a könnyeimnek. Hallottam, hogy néhány perc múlva csukódott az ajtó, és ahogy a vállam fölött hátra pillantottam, láttam, hogy Kimi elment. Ekkor felszínre tört az összes elfojtott feszültség, és hangosan, zokogni kezdtem. A földre rogytam, és az egyik kezemet a hasamra téve sírtam tovább. Az egész testem remegett, de ezúttal nem akartam gátat szabni a könnyeknek, muszáj volt kisírnom magamból a fájdalmat, hogy aztán egy új élet küszöbére léphessek.
De előtte még meg kellett vívnom a magam belső harcait…….
Küldtem neki egy rövid kis sms-t, amelyben megkértem, hogy szaladjon át hozzám, mert sürgősen beszélnünk kell. Erre felhívott, és annyit mondott csak, hogy egy órán belül jön. Kicsit összekapartam magam, megmostam a könny áztatta arcomat, aztán sétálgani kezdtem a házban. Egyre gyorsabb tempóban róttam a köröket, ez azonban nem segített megoldani a prolémákat. Éppen az előtérnél jártam, mikor meghallottam a csengőt. Az ajtóhoz siettem, és azonnal kinyitottam.
-Szia!-köszönt vidáman a Jégember, azonban lefagyott az arcáról a vigyor, amint meglátta a nyúzott, és valószínűleg sápadt ábrázatomat.
-Szia Kimi!-köszöntem halkan, és szélesebbre nyitottam a rést, hogy ő is beférjen.
-Mi történt veled? Miért sírtál?-kérdezett rá rögtön a dologra.
-Mondd meg őszintén: Csak játszadoztál velem az elmúlt hónapok alatt?-kérdeztem tőle roppant határozottan, minimális kertelés nélkül.
-Mi van?-nézett rám hatalmas szemekkel.
-Kérdeztem valamit Kimi! Légy szíves válaszolj!-emeltem fel a hangom.
-Mégis honnan veszel ilyen baromságokat?-csattant fel ő is szempillantás alatt.
-A feleségedtől! Ugyanis az a szemét ribanc közölte velem, hogy mindent tud kettőnk viszonyáról, és beavatott a tervébe, miszerint kisemmiz engem! Sőt, részben már ezt meg is tette!-kiabáltam idegesen, és összehúzott szemekkel néztem Kimsterre.
-Ezt most komolyan mondod?-rázta meg hitetlenkedve a fejét.
-Nem! Csak viccelek!-közöltem vele halálosan nyugodtan.-Szerinted mi a jó büdös francért viccelnék a ilyennel? Gondolkodj már egy kicsit!-kezdtem el újra kiabálni vele.
-Oké-oké! Nyugi!-tette a vállamra a kezét.
-Mégis hogy nyugodhatnék meg? Ha elváltál volna, akkor nem alakult volna ki ez a rohadt helyzet!-vágtam a fejéhez kissé meggondolatlanul.
-Most az egészért én vagyok a felelős? Képes lennél rám kenni az egészet?-ő is teljesen kikelt magából, és kiabált velem.
-Nem!-suttogtam, aztán elfordítottam a fejem, és hagytam, hogy a könnyek újra végigfolyjanak az arcomon.
-Figyelj Gina! Ezt nem így szerettem volna, de akkor elmondom most…..-újra normál hangerőn beszélt, amire felkaptam a fejem és ránéztem.
-Micsodát?-ráztam meg a fejem.
-Vessünk véget ennek az egész cirkusnak! Azt hiszem, hogy ez a kapcsolat már nem bír el több mindent, és……
-Te most szakítasz velem?-kezdtem újra kiabálni.
-Ezt én már nem bírom így. Állandóan azzal jössz, hogy váljak el, és amúgyis……azt hiszem, hogy kifújt ez az egész…..-hadarta. Nagyokat nyeltem, remélve, hogy nem törnek elő a könnyek, amik már nagyon fojtogattak.
-Hát jó, ha így gondolod, akkor menj! Tűnj el az életemből!-suttogtam neki dühösen.
-Bocsáss meg!-nézett mélyen a szemeimbe, ekkor azonban félre fordítottam a fejem.
-Bár soha ne találkoztunk volna! Bár elfelejthetném, hogy ismerlek!-suttogtam továbbra is, és immár néhány újabb könnycsepp is végigfolyt az arcomon.
-Ne mondd ezt kérlek!-mondta akadozva.
-Menj el Kimi! Hagyj békén örökre! Soha, soha többet nem akarlak látni!-a szemébe néztem, miközben kiejtettem a számon ezeket a szavakat. –És vidd a nyavalyás ajándékodat is!-egyszeriben kitéptem a nyakamból a vékony kis ezüst láncra fűzött pilangó medált, és a kezébe nyomtam.
-Ezt kérlek ne tedd!-nézett rám könyörgő szemekkel.
-Menj már el!-kiáltottam rá hirtelen. –Hagyj végre egyedül, tűnjetek el az életemből a drágalátos feleségeddel együtt! Menj vissza hozzá, és legyetek nagyon boldogok! Vele aztán annyit lehetsz együtt, amennyit csak akarsz, és még titkolóznod sem kell!-vágtam a szeme közé.
-Ne légy igazságtalan!-suttogta ismét. Ekkor fogyot el a maradék toleranciám is, és egy lépést közelebb léptem hozzá.
-Utoljára mondom el! Tűnj el a házamból, és az életemből is! Menj vissza szépen a te drága Jennidhez, és élj vele boldogan. Vagy tudod mit? Felőlem aztán megkeseríthetitek egymás életét, de engem felejtsetek el, örökre! Hallottad? ÖRÖKRE!-ordítottam magamból kikelve, és mégegyszer utoljára, belenéztem a jégkék szemeibe, majd elfordultam tőle, és utat engedtem a könnyeimnek. Hallottam, hogy néhány perc múlva csukódott az ajtó, és ahogy a vállam fölött hátra pillantottam, láttam, hogy Kimi elment. Ekkor felszínre tört az összes elfojtott feszültség, és hangosan, zokogni kezdtem. A földre rogytam, és az egyik kezemet a hasamra téve sírtam tovább. Az egész testem remegett, de ezúttal nem akartam gátat szabni a könnyeknek, muszáj volt kisírnom magamból a fájdalmat, hogy aztán egy új élet küszöbére léphessek.
De előtte még meg kellett vívnom a magam belső harcait…….
2010. október 29., péntek
40. rész
A szőnyegen feküdtem, és a tekintetemmel a hófehér plafont pásztáztam. Már nem sírtam, elapadtak a könnyeim, helyette az agyam kezdett el megállíthatatlanul kattogni. Nem voltam képes elhinni, hogy ez megtörténhetett velem. Kétségbe voltam esve, és a további terveknek még csak halvány szikrája sem fogalmazódott meg a fejemben.
-Miért engem ver a Sors? Miért?-suttogtam magam elé a kérdést, és éreztem, hogy újabb könnycseppek csorogtak le az arcomon.
„Boldognak kellene lennem, hisz csodás dolgot kaptam az élettől, de mégsem örülhetek neki. Nem lehetek boldog, nem rohanhatok a páromhoz, és nem vethetem magam a nyakába azzal a hírrel, hogy kisbabánk lesz! Nem lehet!”-a néhány kósza könnycseppet még rengeteg követte, és a csendes sírdogálás lassan újra hangos zokogássá duzzadt. Nem volt erőm felállni, nem voltam képes megmozdulni…..és nem is akartam, csak sírni, kisírni magamból az összes bánatot, és fájdalmat…….
A telefonom hangos csipogására ébredtem fel. Lassan nyitottam ki a szemeimet, és meglepetten vettem észre, hogy a szőnyegen fekszem. Derengeni kezdtek a dolgok, és amikor sikerült összeszednem magam valamelyest, kezembe vettem a mobilom, és kinyomtam az ébresztőt. Megpillantottam a dátumot, és ekkor újjabb döbbenet lett urrá rajtam.
-Neee, ne, ne! Nem akarok átmenni Jennihez!-nyüszögtem, de aztán kínszenvedések árán feltápászkodtam a padlóról, és elvonszoltam magam a fürdőbe, hogy vegyek egy frissítő zuhanyt.
Nemsokára, mondhatni egész frissen, álldogáltam a tükör előtt, és a hajamat próbáltam valami rendezett copf-szerűségbe fésülni.
-Nemsokára már nem vehetek ilyen pólókat!-sóhajtottam hangosan, amint végignéztem a tükörképemen. Lelki szemeim előtt már láttam a bő felsőket, az átlapolt, jól takaró blúzokat. Ismét hatalmas sóhaj szakadt fel a melkasomból.
Nehezen, de elszakadtam a tükörtől, aztán magamra kaptam még a kabátot, és a csizmát, beledobtam a táskámba a terveket, és útnak indultam. A hátam közepére kívántam ezt a látogatást, de a határidő, az határidő, nem tudtam mit tenni……
Odaérve a házhoz, bekopogtam, és vártam, ahogy mindig is. Nem voltam biztos abban, hogy Jenni szemébe tudok-e nézni ezek után, de muszáj volt erősnek lennem, nem törhettem össze. Megint nagyon elgondolkodtam, és csak arra eszméltem, hogy egy kéz suhant el az arcom előtt. Megrázkódtam, és a figyelmemet újra visszaterelgettem a helyes irányba.
-Szia!-köszöntem kissé zavartan a nőnek.
-Hello!-mosolygott rám.-Minden rendben?-kérdezte meg azonnal.
-Persze!-bólintottam, és ráerőltettem egy mosolyt az arcomra, majd követtem őt a házba. –Áthoztam a terveket, amiket kértél!-tértem rögtön a tárgyra.
-Óhh ez remek, tedd csak oda!-mutatott rá a dohányzóasztalra. Bólintottam egy aprót, és odasétáltam. –Kérdezhetek valamit?-szólalt meg váratlanul, én pedig azonnal megfordultam, és rá emeltem a tekintetem.
-Természetesen!-válaszoltam halkan.
-Milyen a férjem az ágyban?-tette fel a kérdést szemrebbenés nélkül. Teljesen elhűltam, és éreztem, hogy kezd urrá lenni rajtam a pánik.
-Te-tessék?-kérdeztem vissza dadogva.
-Jajj, ugyanmár! Csak egy nagyon egyszerű választ kell adnod! Szóval milyen?-nevette el magát.
-Én……én nem értelek!-ráztam meg a fejem, és közben próbáltam ütemesen venni a levegőt, de ez már lehetetlen küldetésnek számított.
-Jajj édesem, nehogy azt hidd, hogy a naiv, és ártatlan külsőd megtéveszt! Tudom jól, hogy viszonyod van a férjemmel!-emelte fel a hangját, és a szemei szikrákat lövelltek irányomba. Kissé hátrahőköltem.
-De mégis honnan……?-tudtam, hogy nincs értele tovább tagadni. Rájött a dologra.
-Nem vagyok se vak, se hülye! Láttam, hogy néztél Kimire, azt is észrevettem, hogy mit váltott ki belőletek az a kis fotózás…..és egyébként meg össze tudtam rakni a kirakós darabkáit!-gúnyos grimasz futott végig az arcán.
-Ha már a szembesítés pillanatait éljük, hadd bátorkodjak megkérdezni, mégis hova tűntetted el a nekem járó pénzt?-én is felbátorodtam. Úgy éreztem, hogy nincsen okom visszafogni magam, csak azért, mert Jenni rájött a „kis titokra”. Hangosan felnevetett, majd utána ugyanolyan lenézően pillantott rám.
-Mégis mit gondolsz? Ugye nem hitted, hogy megkapod a fele összeget! Édesem, ennyire naiv és hiszékeny még te sem lehetsz!-nézett végig rajtam lekicsinylően.
-Te átvágtál engem!-néztem rá összeszűkült szemekkel.
-Örülök, hogy rájöttél!-ült ki eg gonosz vigyor az arcára. –Nem mondtam volna, hogy az apróbetűs részt is olvasd át?-álszentkedett.
–Hogy te milyen képmutató szuka vagy!-köptem a szavakat, és undorral tekintettem rá.
-Kössz a bókot, igazán jól esett!-nevetett fel újra ördögien. Megborzongtam a hangjától. –Ja, és csak, hogy tudd, lehet, hogy még a terveidet is elveszem!-folytatta a földbedöngölést.
-Mi?? Azt nem teheted!-kiáltottam rá idegesen.
-Már miért ne tehetném? Sajnálattal és mély megdöbbenéssel fogom közöli az ügyfeleinkkel, hogy felrúgtad a közös megállapodásunkat, és el akartál szökni a pénzzel, én azonban nagy küzdelem árán ezt nem engedtem, és végül én magam rúgtalak ki……. Ja és persze innentől kezdve a cég csakis az én nevemet fogja viselni, és a kollekció, amit kiadok, már az én kreációm!-adta tudtomra „nagyszabású” tervét. Tágra nyílt szemekkel bámultam rá, nem bírtam felfogni amiket hallottam.
-Ezt nem teheted!-ismételtem újra a mondatot, de a végére már elcsuklott a hangom.
-Te kölcsönvetted a férjemet, én pedig elveszem a terveidet! Ennyi!-tárta szét a karjait.
-De ti már nem is vagytok együtt!-csattantam fel idegesen, és végső mentsvárként próbltam alkalmazni ezt az ürügyet.
-Ismered azt amondást, hogy a látszat néha csal?-újabb gonosz vigyor ült ki az arcára. Hirtelen úgy éreztem, hogy forogni kezdett velem a szoba, és én nem tudok semmit sem tenni, hogy ezt megállítsam. Megaláztak, és nekem ezt tűrnöm kellett.
-Most pedig Csillagom, tűnj el a házamból!-mutatott az ajtó irányába.
-Egy utolsó, szemét ribanc vagy!-vágtam a képébe végső elkeseredésemben, aztán sarkon fordultam, és kirohantam a házból. Nem érdekelt, hogy lát-e valaki, csak futottam, ahogy bírtam, egészen addig, amíg be nem értem a házamba. Lihegve rogytam a fal tövébe, és a térdeimre hajolva zokogtam tovább. A helyzet egyre kilátástalanabbnak tűnt…….
-Miért engem ver a Sors? Miért?-suttogtam magam elé a kérdést, és éreztem, hogy újabb könnycseppek csorogtak le az arcomon.
„Boldognak kellene lennem, hisz csodás dolgot kaptam az élettől, de mégsem örülhetek neki. Nem lehetek boldog, nem rohanhatok a páromhoz, és nem vethetem magam a nyakába azzal a hírrel, hogy kisbabánk lesz! Nem lehet!”-a néhány kósza könnycseppet még rengeteg követte, és a csendes sírdogálás lassan újra hangos zokogássá duzzadt. Nem volt erőm felállni, nem voltam képes megmozdulni…..és nem is akartam, csak sírni, kisírni magamból az összes bánatot, és fájdalmat…….
A telefonom hangos csipogására ébredtem fel. Lassan nyitottam ki a szemeimet, és meglepetten vettem észre, hogy a szőnyegen fekszem. Derengeni kezdtek a dolgok, és amikor sikerült összeszednem magam valamelyest, kezembe vettem a mobilom, és kinyomtam az ébresztőt. Megpillantottam a dátumot, és ekkor újjabb döbbenet lett urrá rajtam.
-Neee, ne, ne! Nem akarok átmenni Jennihez!-nyüszögtem, de aztán kínszenvedések árán feltápászkodtam a padlóról, és elvonszoltam magam a fürdőbe, hogy vegyek egy frissítő zuhanyt.
Nemsokára, mondhatni egész frissen, álldogáltam a tükör előtt, és a hajamat próbáltam valami rendezett copf-szerűségbe fésülni.
-Nemsokára már nem vehetek ilyen pólókat!-sóhajtottam hangosan, amint végignéztem a tükörképemen. Lelki szemeim előtt már láttam a bő felsőket, az átlapolt, jól takaró blúzokat. Ismét hatalmas sóhaj szakadt fel a melkasomból.
Nehezen, de elszakadtam a tükörtől, aztán magamra kaptam még a kabátot, és a csizmát, beledobtam a táskámba a terveket, és útnak indultam. A hátam közepére kívántam ezt a látogatást, de a határidő, az határidő, nem tudtam mit tenni……
Odaérve a házhoz, bekopogtam, és vártam, ahogy mindig is. Nem voltam biztos abban, hogy Jenni szemébe tudok-e nézni ezek után, de muszáj volt erősnek lennem, nem törhettem össze. Megint nagyon elgondolkodtam, és csak arra eszméltem, hogy egy kéz suhant el az arcom előtt. Megrázkódtam, és a figyelmemet újra visszaterelgettem a helyes irányba.
-Szia!-köszöntem kissé zavartan a nőnek.
-Hello!-mosolygott rám.-Minden rendben?-kérdezte meg azonnal.
-Persze!-bólintottam, és ráerőltettem egy mosolyt az arcomra, majd követtem őt a házba. –Áthoztam a terveket, amiket kértél!-tértem rögtön a tárgyra.
-Óhh ez remek, tedd csak oda!-mutatott rá a dohányzóasztalra. Bólintottam egy aprót, és odasétáltam. –Kérdezhetek valamit?-szólalt meg váratlanul, én pedig azonnal megfordultam, és rá emeltem a tekintetem.
-Természetesen!-válaszoltam halkan.
-Milyen a férjem az ágyban?-tette fel a kérdést szemrebbenés nélkül. Teljesen elhűltam, és éreztem, hogy kezd urrá lenni rajtam a pánik.
-Te-tessék?-kérdeztem vissza dadogva.
-Jajj, ugyanmár! Csak egy nagyon egyszerű választ kell adnod! Szóval milyen?-nevette el magát.
-Én……én nem értelek!-ráztam meg a fejem, és közben próbáltam ütemesen venni a levegőt, de ez már lehetetlen küldetésnek számított.
-Jajj édesem, nehogy azt hidd, hogy a naiv, és ártatlan külsőd megtéveszt! Tudom jól, hogy viszonyod van a férjemmel!-emelte fel a hangját, és a szemei szikrákat lövelltek irányomba. Kissé hátrahőköltem.
-De mégis honnan……?-tudtam, hogy nincs értele tovább tagadni. Rájött a dologra.
-Nem vagyok se vak, se hülye! Láttam, hogy néztél Kimire, azt is észrevettem, hogy mit váltott ki belőletek az a kis fotózás…..és egyébként meg össze tudtam rakni a kirakós darabkáit!-gúnyos grimasz futott végig az arcán.
-Ha már a szembesítés pillanatait éljük, hadd bátorkodjak megkérdezni, mégis hova tűntetted el a nekem járó pénzt?-én is felbátorodtam. Úgy éreztem, hogy nincsen okom visszafogni magam, csak azért, mert Jenni rájött a „kis titokra”. Hangosan felnevetett, majd utána ugyanolyan lenézően pillantott rám.
-Mégis mit gondolsz? Ugye nem hitted, hogy megkapod a fele összeget! Édesem, ennyire naiv és hiszékeny még te sem lehetsz!-nézett végig rajtam lekicsinylően.
-Te átvágtál engem!-néztem rá összeszűkült szemekkel.
-Örülök, hogy rájöttél!-ült ki eg gonosz vigyor az arcára. –Nem mondtam volna, hogy az apróbetűs részt is olvasd át?-álszentkedett.
–Hogy te milyen képmutató szuka vagy!-köptem a szavakat, és undorral tekintettem rá.
-Kössz a bókot, igazán jól esett!-nevetett fel újra ördögien. Megborzongtam a hangjától. –Ja, és csak, hogy tudd, lehet, hogy még a terveidet is elveszem!-folytatta a földbedöngölést.
-Mi?? Azt nem teheted!-kiáltottam rá idegesen.
-Már miért ne tehetném? Sajnálattal és mély megdöbbenéssel fogom közöli az ügyfeleinkkel, hogy felrúgtad a közös megállapodásunkat, és el akartál szökni a pénzzel, én azonban nagy küzdelem árán ezt nem engedtem, és végül én magam rúgtalak ki……. Ja és persze innentől kezdve a cég csakis az én nevemet fogja viselni, és a kollekció, amit kiadok, már az én kreációm!-adta tudtomra „nagyszabású” tervét. Tágra nyílt szemekkel bámultam rá, nem bírtam felfogni amiket hallottam.
-Ezt nem teheted!-ismételtem újra a mondatot, de a végére már elcsuklott a hangom.
-Te kölcsönvetted a férjemet, én pedig elveszem a terveidet! Ennyi!-tárta szét a karjait.
-De ti már nem is vagytok együtt!-csattantam fel idegesen, és végső mentsvárként próbltam alkalmazni ezt az ürügyet.
-Ismered azt amondást, hogy a látszat néha csal?-újabb gonosz vigyor ült ki az arcára. Hirtelen úgy éreztem, hogy forogni kezdett velem a szoba, és én nem tudok semmit sem tenni, hogy ezt megállítsam. Megaláztak, és nekem ezt tűrnöm kellett.
-Most pedig Csillagom, tűnj el a házamból!-mutatott az ajtó irányába.
-Egy utolsó, szemét ribanc vagy!-vágtam a képébe végső elkeseredésemben, aztán sarkon fordultam, és kirohantam a házból. Nem érdekelt, hogy lát-e valaki, csak futottam, ahogy bírtam, egészen addig, amíg be nem értem a házamba. Lihegve rogytam a fal tövébe, és a térdeimre hajolva zokogtam tovább. A helyzet egyre kilátástalanabbnak tűnt…….
2010. október 24., vasárnap
39. rész
Sziasztok! Köszönöm szépen az eddigi kommentárjaitokat, nagyon sokat jelentenek nekem! Továbbra is várom őket, mert ezek számomra visszajelzés értékűek. No, de nem is szaporítom a szót, rátérek a lényegre, ami annyi lenne, hogy van egy kis különlegesség a részben, méghozzá, hogy az elejét (dőlt betűs rész) nagyon kedves barátnőm, Kathy írta! :) Remélem, hogy tetszeneni fog nektek! Jó olvasást! :)
Lassan az ágyig hátráltunk, azonban a fekvő alkalmatosság távolságát egyikünk sem tudta helyesen felmérni. Rázuhantam az ágyra, rám pedig a „finnek Ásza”.
- Ooopsz, bocsi! - mosolyodott el egy pillanatra, majd mint egy kis gyerek, a vállamba fúrta a fejét. Nem szóltam egy szót sem csak mosolyogva a hajába túrtam, majd megpróbáltam letornázni róla a feszülős sötétkék pólót.
Egy teljesen váratlan pillanatban felpattant, és máris az ágy mellett állt. Kérdőn néztem rá, ő azonban nem válaszolt semmit, helyette néhány másodpercperc alatt lekapdosta magáról a ruháit és ismét fölém hajolt, immáron csak egy alsónadrágban.
- Nincs egy cseppet meleged?-kérdezte, az arcán letörölhetetlen vigyorral.
Elnevettem magam, mire türelmetlenül lehúzta rólam az összes, feleslegessé vált ruhadarabot és végigcsókolta azok helyeit. Elvesztettem az fejem, és azt sem vettem észre, hogy teljesen meztelenül fekszem már az ágyon, fölöttem a világ egyik, ha nem a legjobb pasijával.
- Biztosan akarod most?-kérdezte némiképp aggódva.-Nem voltál túl….
Elegem volt már a szövegelésből, ezért válaszadás helyett inkább megcsókoltan Közelebb húztam magamhoz, mire Kimi óvatosan belém hatolt. Lassú mozdulatokkal indult, majd fokozatosan gyorsabb tempót kezdett diktálni.
Közel voltam már a csúcshoz, nagyon közel, de ekkor ismét lelassított.
- Ne tedd ezt velem. –nyögtem vágytól fojtott, szinte már elfulló hangon. Ő csak elégedetten elmosolyodott, de láttam, hogy a tekintete már ködös volt a közeledő gyönyörtől. És ekkor néhány keményebb lökéssel elvitt oda, ahová mindig is szokott, A Mennyek tetejére.
Mosolyogva hanyatlott az ágyra, mközben én csak hangosan felnevettem, és boldogan bújtam oda hozzá. Elképesztő volt az ágyban, hiába való is lenne tagadni…..
Kicsivel később, a hátamat a franciaágy támlájának döntve ültem az ágyon, Kimi feje pedig az ölemben pihent. Előrenyújtottam a karjaimat, és az izmos mellkasát kezdtem cirógatni a körmeimmel.
-Na mi van kislány, még egy menetet akarsz?-kérdezte rekedtes hangon, és még a hanglejtéséből is érzékelni tudtam, hogy erősen vigyorog.
-Mondanám, hogy igen, de még azt hinnéd, hogy jó voltál, és túlzottan elbíznád magad!-válaszoltam vissza könyedén. Hangosan felnevetett, és közben végigsimított az egyik combomon. Nem bírtam megállni, és halkan felsóhajtottam.
-Egyébként abból kiindulva, hogy mostanság állandóan te kezdeményezel, nem hinném, hogy túlságosan utálnál velem lenni!-jegyezte meg fellengzősködve.
-Mert te soha nem támadsz le, áhh!-reagáltam rögtön.
-Jól van na, a múltkori, konyhai eset csak a véletlen műve volt!-mentegetőzött, és ezúttal rajtam volt a sor, hogy felnevessek.
-Igen, és nem tudom ki volt az, aki a gardróbba lökött be, vagy döntött rá a Mercije motorháztetejére!-kontráztam a dologra.
-Akkor már nem bírtam magammal!-ismerte el, és közben elvigyorodott.-Mielőtt még emlékeztetnél, tudom, a múltkori beköszönésem sem volt kispályás!-emele a magasba a kezeit.
-Melyik is?-kérdeztem vissza kissé tudatlanul.
-Amikor visszajöttem Espoo-ból, és finoman szólva sikerült rád vetnem magam!-kuncogott. Ekkor pattant a szikra. „Te Szetséges Ég!”-kaptam a kezem a szám elé.„Emlékszem……teljesen váratlanul ért, hogy már reggel átjött, és még arra sem volt időm, hogy köszönjek neki……és akkor mi…..mi nem-egyre nagyobbakat nyeltem, amint felidéztem magamban azt a reggelt. „De akor azt jelenti, hogy…..de nem, az nem lehetséges!-próbáltam elhessegetni ezeket a gondolatokat, nem sok sikerrel. „És akkor ezért vannak a szédülgések, és a hányinger? Ez lehetetlen…..-ráztam meg a fejem.
-Hahóóó! Itt vagy még? Gina!-hallottam meg hirtelen, hogy Kimi szólongat.
-Ne haragudj, kissé elgondolkodtam!-válaszoltam teljesen gépiesen, továbbra is a távolba révedő tekintettel.
-Hát azt látom!-motyogta, aztán visszacsúszott az előbbi testhelyzetébe, én pedig teljesen kábultan simogattam tovább a mellkasát.
Nem hagyott nyugodni a gondolat, de mégsem akartam tudomást venni róla, ez azonban, hiába is akartam, sikertelen próbálkozás volt, ugyanis a helyzet egyre rosszabb lett. Az időnkénti szédülés, és hányinger szinte mindennapossá vált, és ezzel párhuzamosan tovább erősödött bennem az a sejtés, ami semmi jóval nem kecsegtetett. Akármennyire is tiltakoztam a dolog ellen, végül mégis rávettem magam, és elmentem a patikába egy tesztért.
Hideg decemberi nap volt, én azonban a szobámban üldögéltem, és a kezeimet tördelve vártam…… Vártam arra, hogy kiderüljön az igazság. Kimondhatatlanul tartottam az eredménytől, de muszáj volt megtudnom. Elképzelni sem tudtam, hogy mi lesz, ha kiderül az, amitől a legjobban rettegtem. Fogalmam sem volt, ahogy akkor mihez kezdek…..
Hirtelen megcsörrent a telefonom, jelezve, hogy ideje megtudnom mi az eredmény. Lassan, vontatottan felálltam az ágyról, és bementem a fürdőbe. A kezembe vettem a mosdón fekvő tesztet, de még nem néztem meg. Visszaslattyogtam a hálóba, és újra leültem. Elmormoltam egy halk imát, aztán nagyot sóhajtottam, és ránéztem.
-Istenem! Ez nem lehet……-kiejtettem a kezemből a kis eszköszt, majd utánadőltem én is, és hangosan zokogni kezdtem.
Lassan az ágyig hátráltunk, azonban a fekvő alkalmatosság távolságát egyikünk sem tudta helyesen felmérni. Rázuhantam az ágyra, rám pedig a „finnek Ásza”.
- Ooopsz, bocsi! - mosolyodott el egy pillanatra, majd mint egy kis gyerek, a vállamba fúrta a fejét. Nem szóltam egy szót sem csak mosolyogva a hajába túrtam, majd megpróbáltam letornázni róla a feszülős sötétkék pólót.
Egy teljesen váratlan pillanatban felpattant, és máris az ágy mellett állt. Kérdőn néztem rá, ő azonban nem válaszolt semmit, helyette néhány másodpercperc alatt lekapdosta magáról a ruháit és ismét fölém hajolt, immáron csak egy alsónadrágban.
- Nincs egy cseppet meleged?-kérdezte, az arcán letörölhetetlen vigyorral.
Elnevettem magam, mire türelmetlenül lehúzta rólam az összes, feleslegessé vált ruhadarabot és végigcsókolta azok helyeit. Elvesztettem az fejem, és azt sem vettem észre, hogy teljesen meztelenül fekszem már az ágyon, fölöttem a világ egyik, ha nem a legjobb pasijával.
- Biztosan akarod most?-kérdezte némiképp aggódva.-Nem voltál túl….
Elegem volt már a szövegelésből, ezért válaszadás helyett inkább megcsókoltan Közelebb húztam magamhoz, mire Kimi óvatosan belém hatolt. Lassú mozdulatokkal indult, majd fokozatosan gyorsabb tempót kezdett diktálni.
Közel voltam már a csúcshoz, nagyon közel, de ekkor ismét lelassított.
- Ne tedd ezt velem. –nyögtem vágytól fojtott, szinte már elfulló hangon. Ő csak elégedetten elmosolyodott, de láttam, hogy a tekintete már ködös volt a közeledő gyönyörtől. És ekkor néhány keményebb lökéssel elvitt oda, ahová mindig is szokott, A Mennyek tetejére.
Mosolyogva hanyatlott az ágyra, mközben én csak hangosan felnevettem, és boldogan bújtam oda hozzá. Elképesztő volt az ágyban, hiába való is lenne tagadni…..
Kicsivel később, a hátamat a franciaágy támlájának döntve ültem az ágyon, Kimi feje pedig az ölemben pihent. Előrenyújtottam a karjaimat, és az izmos mellkasát kezdtem cirógatni a körmeimmel.
-Na mi van kislány, még egy menetet akarsz?-kérdezte rekedtes hangon, és még a hanglejtéséből is érzékelni tudtam, hogy erősen vigyorog.
-Mondanám, hogy igen, de még azt hinnéd, hogy jó voltál, és túlzottan elbíznád magad!-válaszoltam vissza könyedén. Hangosan felnevetett, és közben végigsimított az egyik combomon. Nem bírtam megállni, és halkan felsóhajtottam.
-Egyébként abból kiindulva, hogy mostanság állandóan te kezdeményezel, nem hinném, hogy túlságosan utálnál velem lenni!-jegyezte meg fellengzősködve.
-Mert te soha nem támadsz le, áhh!-reagáltam rögtön.
-Jól van na, a múltkori, konyhai eset csak a véletlen műve volt!-mentegetőzött, és ezúttal rajtam volt a sor, hogy felnevessek.
-Igen, és nem tudom ki volt az, aki a gardróbba lökött be, vagy döntött rá a Mercije motorháztetejére!-kontráztam a dologra.
-Akkor már nem bírtam magammal!-ismerte el, és közben elvigyorodott.-Mielőtt még emlékeztetnél, tudom, a múltkori beköszönésem sem volt kispályás!-emele a magasba a kezeit.
-Melyik is?-kérdeztem vissza kissé tudatlanul.
-Amikor visszajöttem Espoo-ból, és finoman szólva sikerült rád vetnem magam!-kuncogott. Ekkor pattant a szikra. „Te Szetséges Ég!”-kaptam a kezem a szám elé.„Emlékszem……teljesen váratlanul ért, hogy már reggel átjött, és még arra sem volt időm, hogy köszönjek neki……és akkor mi…..mi nem-egyre nagyobbakat nyeltem, amint felidéztem magamban azt a reggelt. „De akor azt jelenti, hogy…..de nem, az nem lehetséges!-próbáltam elhessegetni ezeket a gondolatokat, nem sok sikerrel. „És akkor ezért vannak a szédülgések, és a hányinger? Ez lehetetlen…..-ráztam meg a fejem.
-Hahóóó! Itt vagy még? Gina!-hallottam meg hirtelen, hogy Kimi szólongat.
-Ne haragudj, kissé elgondolkodtam!-válaszoltam teljesen gépiesen, továbbra is a távolba révedő tekintettel.
-Hát azt látom!-motyogta, aztán visszacsúszott az előbbi testhelyzetébe, én pedig teljesen kábultan simogattam tovább a mellkasát.
Nem hagyott nyugodni a gondolat, de mégsem akartam tudomást venni róla, ez azonban, hiába is akartam, sikertelen próbálkozás volt, ugyanis a helyzet egyre rosszabb lett. Az időnkénti szédülés, és hányinger szinte mindennapossá vált, és ezzel párhuzamosan tovább erősödött bennem az a sejtés, ami semmi jóval nem kecsegtetett. Akármennyire is tiltakoztam a dolog ellen, végül mégis rávettem magam, és elmentem a patikába egy tesztért.
Hideg decemberi nap volt, én azonban a szobámban üldögéltem, és a kezeimet tördelve vártam…… Vártam arra, hogy kiderüljön az igazság. Kimondhatatlanul tartottam az eredménytől, de muszáj volt megtudnom. Elképzelni sem tudtam, hogy mi lesz, ha kiderül az, amitől a legjobban rettegtem. Fogalmam sem volt, ahogy akkor mihez kezdek…..
Hirtelen megcsörrent a telefonom, jelezve, hogy ideje megtudnom mi az eredmény. Lassan, vontatottan felálltam az ágyról, és bementem a fürdőbe. A kezembe vettem a mosdón fekvő tesztet, de még nem néztem meg. Visszaslattyogtam a hálóba, és újra leültem. Elmormoltam egy halk imát, aztán nagyot sóhajtottam, és ránéztem.
-Istenem! Ez nem lehet……-kiejtettem a kezemből a kis eszköszt, majd utánadőltem én is, és hangosan zokogni kezdtem.
38. rész
Mikor kinyitottam a szemeimet, szinte elvakított a Nap fénye. Ránéztem az órára, és döbbenten vettem tudomásul, hogy átaludtam az egész estét, és az éjszakát is. Nyújtózkodtam egyet, aztán ki akartam mászni az ágyból, de ekkor hirtelen émelyegni kezdtem. Szokásos módszert alkalmazva, mély levegőket próbáltam venni, de tulajdonkéépen felesleges volt a fáradozásom, továbbra is ugyanolyan rossz, ha nem rosszabb volt a helyzet. Az egyik kezemet a számhoz kaptam, míg a másikat a gyomromhoz, aztán kipattantam az ágyból, és berohantam a fürdőbe……
Hosszú percek múlva a mosdót markolva ácsorogtam a fürdőben, és a nyúzott arcomat néztem a tükörben.
-Mégis mi a fene van velem?-töprengtem kissé idegesen, aztán lehuppantam a kád szélére, ugyanis féltem, hogy a lábaim már nem tartanak meg túl sokáig. –Napok óta ez a fura szédölgés, és most ez a reggeli „magánszám”…..-füzögettem magamban a dolgokat, de nem tudtam rájönni, hogy mégis mi lehet a gond. Amikor sikerült kicsit összeszednem magam, lezuhanyoztam, felöltöztem, és a konyhába vonultam azzal a szándékkal, hogy valami kajaféleséget magamba imádkozok, de ez sajnos nem ment. Ránéztem a pirítósra, és újra elfogott a hányinger, ezért úgy döntöttem, hogy inkább visszafekszem az ágyba, és megkukkantom, mit ajánlanak a TV Shop-ban. A hiperszuper, mindenttudó serpenyő bemutatása nem kötötte le túlzottan a figyelmemet, így hamar elszundikáltam.
Nemsokára arra ébredtem, hogy valaki rátenyerelt a csengőmre, és valószínűleg rajtam kívül már az egész utca tudja, hogy ki a hívatan látogatóm. Kikecmeregtem az előtérbe, és a hajam igazgatása közepette, kinyitottam az ajtót. Kellemetlen meglepetés ért……
-Szia Jenni!-köszönte halkan, kissé morcosan.
-Hello! –mosolygott rám. Szokásához híven, megint majd ki csattant az energiától.-Csak nem felkeltettelek?-csodálkozott.
-Semmi gond, csak elszundítottam!-legyintettem. –Mit szeretnél?-kérdeztem tőle kedvesebben.
-Óhh, csak azért jöttem, hogy megkérjelek, kezdd el tervezni a karácsonyi kollekciót!-mosolygott roppant bájosan.
-Karácsonyi kollekció?-kérdeztem vissza csodálkozva.
-Igen! Azt gondoltam lehetne néhány „limitált kiadás”, direkt ilyen karácsonyi hangulattal, és színekkel. Tudod, némi fehér prém, piros-zöld, arany, bordó! Jahjj azt hiszem nem kell ezt neked ecsetelnem!-nevetett.
-Szóval, most akkor had értelmezzem a helyzetet: Van kemény fél hónapom arra, hogy megtervezzek egy teljes kollekciót?-emelkedett a hangom magasabb frekvenciákba.
-Ugyan! Ez neked gyerekjáték! Pikk-pakk összedobod!-vetette oda könnyedén.
-Hát persze!-dünnyögtem, inkább csak magamnak.
-Nos, hogy ezt így elmondtam, mostmár megyek is!-vigyorgott elégedetten.-Ja, amúgy nagyon kis cuki a nyakláncod! Kitől kaptad?-érdeklődött kíváncsian. Azt hiszem, hirtelen sikerült lesápadnom, és nem igazán tudtam, erre mit felelhetnék.
-Lőrinctől!-vágtam rá néhány másodperc múlva, gondolkodás nélkül.
-Aham, értem!-bólintott, és elég gyanúsan méregetett.-Hát akkor szia!-bökte oda egy bájvigyor kíséretében, aztán sarkonfodult.
-Szia!-köszöntem, majd visszamentem a házba, és nekidőltem az előtér falának.
Úgy délelőtt 11 magasságában el lett rontva a napom azzal, hogy Jenni átjött. Onnantól kezdve próbáltam előhalászni magamból a tervezői énemet, hozzá kell tennem, nem sok sikerrel. Hol a nappaliban ültem, hol a szobámban feküdtem az ágyon, mégsem sikerült megtalálnom a rajzoláshz megfelelő pozíciót, emellett ötletem sem akadt túl sok. Valahol nagyon messze kalandoztak a gondolataim, és képzelen voltam őket a helyes útra terelgetni. Fáradtnak éreztem magam, és nem volt kedvem semmihez, csak feküdni az ágyon, és gondolkodni…..az életemről, a munkámról, a családomról, magamról….és Kimiről.
Éppen ilyen elmélázós hangulatban feküdtem a nappaliban álló kanapén, mikor meghallottam a csengőt.
-Már megint ki keres?-dünnyögtem mérgesen, aztán elvonszoltam magam az ajtóhoz. Lelkileg felkészültem rá, hogy bárki legyen is az, gyorsan elküldöm, de ahogy megpillantottam Kimit, másféle érzés kerített hatalmába.
-Szia!-köszöntem neki mosolyogva, és a kabátjánál fogva, rögtön behúztam őt a házba.
-Szia Édes! Mi ez a hatalmas lelkesedés?-vigyorgott.
-Örülök, hogy látlak!-közöltem nemes egyszerűséggel, és megcsókoltam őt.
-Mmm….-várj!-tolt el magától picit.-Jól érzed mgad? Megijesztettél tegnap, és ahogy látom most is elég sápadt vagy!-aggodalmaskodott.
-Mostmár jól vagyok….hiszen láthatlak!-mosolyogtam rá újra, és ismét megcsókoltam, közben pedig a kabátja alá csúsztattam a kezem.
-Hééé, mi van veled? Átjövök, és máris letámadsz?-álszentkedett, és roppant meglepődött képpel tekintett rám.
-Hát ha nem akarod…..-vontam vállat, és sarkon fordultam. Ott akartam hagyni, de ekkor megragadta a csuklóm, és visszahúzott magához.
-Ki mondta, hogy nem akarom?-kérdezte költőien, és megjelent a szája szegletében az a ravasz kis mosoly. –Csupán nem akarom, hogy valami bajod legyen!-tette hozzá gondoskodón.
-Kívánlak!-súgtam buján a fülébe,aztán óvatosan megharaptam a fülcimpáját.Halk nyögés morajlott fel a mellkasából,és közben a keze a pólóm alá vándorolt, és ott indult felfedezőútra.
-Ennyire nyíltan még sosem adtad tudtomra, hogy megveszel értem!-vigyorgott elégedetten.
-Örülj csak a fejednek Räikkönen! Ez volt az első, és egyben egyedüli alkalom is!-vágtam vissza teljes nyugalommal, aztán még mielőtt megszólalt volna, mohón megcsókoltam, és a pólója nyakát megragadva, magam után húztam a szobám felé, ő pedig „engedelmesen” követett.
Hosszú percek múlva a mosdót markolva ácsorogtam a fürdőben, és a nyúzott arcomat néztem a tükörben.
-Mégis mi a fene van velem?-töprengtem kissé idegesen, aztán lehuppantam a kád szélére, ugyanis féltem, hogy a lábaim már nem tartanak meg túl sokáig. –Napok óta ez a fura szédölgés, és most ez a reggeli „magánszám”…..-füzögettem magamban a dolgokat, de nem tudtam rájönni, hogy mégis mi lehet a gond. Amikor sikerült kicsit összeszednem magam, lezuhanyoztam, felöltöztem, és a konyhába vonultam azzal a szándékkal, hogy valami kajaféleséget magamba imádkozok, de ez sajnos nem ment. Ránéztem a pirítósra, és újra elfogott a hányinger, ezért úgy döntöttem, hogy inkább visszafekszem az ágyba, és megkukkantom, mit ajánlanak a TV Shop-ban. A hiperszuper, mindenttudó serpenyő bemutatása nem kötötte le túlzottan a figyelmemet, így hamar elszundikáltam.
Nemsokára arra ébredtem, hogy valaki rátenyerelt a csengőmre, és valószínűleg rajtam kívül már az egész utca tudja, hogy ki a hívatan látogatóm. Kikecmeregtem az előtérbe, és a hajam igazgatása közepette, kinyitottam az ajtót. Kellemetlen meglepetés ért……
-Szia Jenni!-köszönte halkan, kissé morcosan.
-Hello! –mosolygott rám. Szokásához híven, megint majd ki csattant az energiától.-Csak nem felkeltettelek?-csodálkozott.
-Semmi gond, csak elszundítottam!-legyintettem. –Mit szeretnél?-kérdeztem tőle kedvesebben.
-Óhh, csak azért jöttem, hogy megkérjelek, kezdd el tervezni a karácsonyi kollekciót!-mosolygott roppant bájosan.
-Karácsonyi kollekció?-kérdeztem vissza csodálkozva.
-Igen! Azt gondoltam lehetne néhány „limitált kiadás”, direkt ilyen karácsonyi hangulattal, és színekkel. Tudod, némi fehér prém, piros-zöld, arany, bordó! Jahjj azt hiszem nem kell ezt neked ecsetelnem!-nevetett.
-Szóval, most akkor had értelmezzem a helyzetet: Van kemény fél hónapom arra, hogy megtervezzek egy teljes kollekciót?-emelkedett a hangom magasabb frekvenciákba.
-Ugyan! Ez neked gyerekjáték! Pikk-pakk összedobod!-vetette oda könnyedén.
-Hát persze!-dünnyögtem, inkább csak magamnak.
-Nos, hogy ezt így elmondtam, mostmár megyek is!-vigyorgott elégedetten.-Ja, amúgy nagyon kis cuki a nyakláncod! Kitől kaptad?-érdeklődött kíváncsian. Azt hiszem, hirtelen sikerült lesápadnom, és nem igazán tudtam, erre mit felelhetnék.
-Lőrinctől!-vágtam rá néhány másodperc múlva, gondolkodás nélkül.
-Aham, értem!-bólintott, és elég gyanúsan méregetett.-Hát akkor szia!-bökte oda egy bájvigyor kíséretében, aztán sarkonfodult.
-Szia!-köszöntem, majd visszamentem a házba, és nekidőltem az előtér falának.
Úgy délelőtt 11 magasságában el lett rontva a napom azzal, hogy Jenni átjött. Onnantól kezdve próbáltam előhalászni magamból a tervezői énemet, hozzá kell tennem, nem sok sikerrel. Hol a nappaliban ültem, hol a szobámban feküdtem az ágyon, mégsem sikerült megtalálnom a rajzoláshz megfelelő pozíciót, emellett ötletem sem akadt túl sok. Valahol nagyon messze kalandoztak a gondolataim, és képzelen voltam őket a helyes útra terelgetni. Fáradtnak éreztem magam, és nem volt kedvem semmihez, csak feküdni az ágyon, és gondolkodni…..az életemről, a munkámról, a családomról, magamról….és Kimiről.
Éppen ilyen elmélázós hangulatban feküdtem a nappaliban álló kanapén, mikor meghallottam a csengőt.
-Már megint ki keres?-dünnyögtem mérgesen, aztán elvonszoltam magam az ajtóhoz. Lelkileg felkészültem rá, hogy bárki legyen is az, gyorsan elküldöm, de ahogy megpillantottam Kimit, másféle érzés kerített hatalmába.
-Szia!-köszöntem neki mosolyogva, és a kabátjánál fogva, rögtön behúztam őt a házba.
-Szia Édes! Mi ez a hatalmas lelkesedés?-vigyorgott.
-Örülök, hogy látlak!-közöltem nemes egyszerűséggel, és megcsókoltam őt.
-Mmm….-várj!-tolt el magától picit.-Jól érzed mgad? Megijesztettél tegnap, és ahogy látom most is elég sápadt vagy!-aggodalmaskodott.
-Mostmár jól vagyok….hiszen láthatlak!-mosolyogtam rá újra, és ismét megcsókoltam, közben pedig a kabátja alá csúsztattam a kezem.
-Hééé, mi van veled? Átjövök, és máris letámadsz?-álszentkedett, és roppant meglepődött képpel tekintett rám.
-Hát ha nem akarod…..-vontam vállat, és sarkon fordultam. Ott akartam hagyni, de ekkor megragadta a csuklóm, és visszahúzott magához.
-Ki mondta, hogy nem akarom?-kérdezte költőien, és megjelent a szája szegletében az a ravasz kis mosoly. –Csupán nem akarom, hogy valami bajod legyen!-tette hozzá gondoskodón.
-Kívánlak!-súgtam buján a fülébe,aztán óvatosan megharaptam a fülcimpáját.Halk nyögés morajlott fel a mellkasából,és közben a keze a pólóm alá vándorolt, és ott indult felfedezőútra.
-Ennyire nyíltan még sosem adtad tudtomra, hogy megveszel értem!-vigyorgott elégedetten.
-Örülj csak a fejednek Räikkönen! Ez volt az első, és egyben egyedüli alkalom is!-vágtam vissza teljes nyugalommal, aztán még mielőtt megszólalt volna, mohón megcsókoltam, és a pólója nyakát megragadva, magam után húztam a szobám felé, ő pedig „engedelmesen” követett.
2010. október 16., szombat
37. rész
Másnap délelőtt Miss „Azonnal teszed amit mondok” Jenni Dahlmann riadóztatott, hogy délután vonszoljam át a fenekemet hozzájuk, mert sürgősen szeretne beszélni velem. Azt hiszem, mondanom sem kell, mennyire „boldog” voltam, hogy szinte egy napot sem tölhetek el úgy, hogy ne kelljen találkoznom vele. Kicsit már elegem volt abból, hogy úgy gondolta, bármikor ide-oda rángathat, és úgy csinál, mintha a főnököm lenne. Ennek ellenére nem akartam neki elmondani a véleményem, mert tartottam attól, hogy én jönnék ki ebből rosszabbul, így aztán meghúztam magam, és csak kulturáltan igyekeztem tudtára adni nemtetszésemet. Persze, ismét ne volt kedvem vitatkozni vele, ezért dél után összekaptam magam, és a zuhogó esőben elindultam a Räikönen-rezidencia felé.
Odaérve a házhoz, azonnal becsengettem, és vártam, hogy valamelyikőjük minél előbb jöjjön ajtót nyitni, ugyanis már nagyon fáztam.
-Szia drágám!-köszöntött Jenni széles mosollyal, amint végre képes volt odafáradni az ajtóhoz.
-Szia!-köszöntem vissza kissé reszketve.
-Jahjj látom teljesen eláztál! Gyere be, itt biztosan melegebb van!-mosolygott, és beinvitált a házba. Szerencsére igaza volt, bennt már sokkal kellemesebb klíma uralkodott.
-Szóval, mi az a nagyon fontos dolog, amiért áthívtál?-tértem rögtön a tárgyra, miközben lehámoztam magamról a vízben tocsogó dzsekit.
-Gyere, szeretnék mutatni valamit!-biccentett a fejével az étkező felé, aztán el is indult arra, én pedig csendesen követtem őt. –Nézd csak! Megjött a katalógus!-mutatott az asztalra, ahol már ott feküdt a szóróanyag.
-Óhh, hát ez remek!-erőltettem az arcomra valami mosoly-szerűséget.
-Na csüccsenj le, és lapozd át! Szerintem remek lett!-lelkendezett az ex-szépségkirálynő. –Ezek a képek fantasztikusan sikerültek! Domi igazán kitett magáért!-áradozott a fotósról, aki nem igazán lett a szívem csücske a néhány együtt töltött órácska alapján.
-Igazán fantasztikusan festesz ezeken a képeken! Tökéletesek a színek összhangja, és jól is áll neked ez a kombináció!-mosolyogtam rá.
-Nos igen, azért van némi tapasztalatom a modell karrieremből kifolyólag!-nevetett fel. –Viszont meg kell hagyni, a rólatok készült fotók is jól sikerültek!-csacsogott tovább.
-Rólunk?-nyíltak tágra a szemeim, és kíváncsian pislogtam. Nem értettem miről beszél.
-Jahjj tudod, amiket rólad meg Kimiről csinált Dominique!-magyarázta, nekem pedig majdnem sikerült visszaköpnöm a narancslevet a poharamba.
-Belekerültek azok a képek?-kérdeztem vissza óriási döbbenettel.
-Eredeileg azokat nem szándékozták beépíteni az anyagba, de annyira tetszett mindenkinek az a fotósorozat, hogy betették a katalógusba!-újságolta.
-De ugye nem az összeset?-folytattam a kérdezősködést egyre idegesebben.
-Néhányat, de saját szemeddel is meggyőződhetsz róla, hogy melyikeket!-tolta a kezem alá az újságot. Letettem a poharat az asztalra, és óvatosan lapozni kezdtem. Szó, mi szó, leesett az állam, amikor megláttam a képeket. Sikerült belevágolgatniuk azokat amelyek elég „forróra” sikeredtek. Nagyokat nyeltem, és próbáltam valahogy csillapítani a bennem felgyülemlő idegességet. -Jól néztek ki ezeken a képeken!-mosolygott elég zavarbaejtően.
-Ugyan, csak jók voltak a fények, és a fekete-fehér kontraszt kidobja a karakteres jelleget!-próbáltam ködösíteni.
-Ne szerénykedj! Igenis jól néztek ki együtt!-folytatta tovább a „győzködést”. Nagyon gyanús volt Jenni ezen viselkedése, és ráadásul éreztem, hogy egyre inkább kezd felettem eluralkodni a pánik, és ennek nagyon nem örültem.
-Bocsáss meg, ki kell mennem a mosdóba!-álltam fel hirtelen az asztaltól.
-Rendben, de az emeletre menj, mert itt most elég nagy a felfordulás!
-Jól van!-bólintottam lassan, és elindultam a lépcső felé.
Bementem a helyiségbe, és az ajtót becsukva magam után, nekitámaszkodtam. „Ez mégis miért kell? Mire akar kijukadni? Istenem! Ugye nem tudta meg, hogy viszonyom van Kimivel? Ez nem lehet!”-elárasztották a fejemet a gondolatok, és képtelen voltam megnyugodni. Furcsán éreztem magam. Mintha az egész szoba forgott volna velem. Behunytam a szeme, és néhány percig csak úgy álldogálltam ott, majd amint sikerült összekapatnom magam, a mosdóhoz sétáltam, és hideg vízzel megmostam az arcom, remélve, hogy ettől jobban leszek. Nem nyugodtam le, de muszáj volt visszamennem, mert túl gyanús lett volna, ha órákig vagyok a fürdőben. Kiléptem a folyosóra, és behúztam magam után az ajtót, de abban a pillanatban megszédültem. A lábaim megrogytak, és cserben hagytak, ennek ellenére nem kötöttem ki a földön, ugyanis két erős kar megtámasztott hátulról.
-Héé! Gina! Mi történt? Minden rendben?-hallottam meg Kimi ijedt hangját.
-Igen, azt hiszem!-válaszoltam vissza nem túl magabiztosan, és megfordultam, hogy szembe állhassunk. Még mindig ködös volt előttem csöppet a kép, de éreztem, hogy szépen lassan ez el fog múlni.
-Mégis mi volt ez? Nem szoktál csak így megszédülni!-nézett rám elég gyanúsan.
-Azt hiszem sikerült felhúznom magam, ennyi az egész!-rántottam meg a vállam.
-Biztos?-méregetett tovább.
-Kimi, minden rendben! Oké?-hangsúlyoztam azt a rövid kérdést, és belenéztem a szemeibe, hogy nyomatékosítsam az iménti mondatomat.
-Mondjuk igen! De szólj, ha valami van, vagy vigyelek el orvoshoz! Nehogy valami komolyabb bajod legyen!-kötötte az ebet a karóhoz, és ahogy rám nézett, mintha aggódást véltem volna felfedezni a szemeiben.
-Szólok, ígérem!-simogattam meg gyorsan az arcát, aztán egy hirtelen, és nem túl megfontolt ötlettől vezérelve egy apró csókot nyomtam a szájára, aztán visszaindultam Jennihez a földszintre. „Hazakéretőztem” arra hivatkozva, hogy nem érzem magam túl jól, aztán otthon gyorsan átöltöztem, és bedőltem az ágyba, bízva benne, hogy mire felébredek, sokkal szebb színben fogom látni a világot, és jobban is leszek.
Odaérve a házhoz, azonnal becsengettem, és vártam, hogy valamelyikőjük minél előbb jöjjön ajtót nyitni, ugyanis már nagyon fáztam.
-Szia drágám!-köszöntött Jenni széles mosollyal, amint végre képes volt odafáradni az ajtóhoz.
-Szia!-köszöntem vissza kissé reszketve.
-Jahjj látom teljesen eláztál! Gyere be, itt biztosan melegebb van!-mosolygott, és beinvitált a házba. Szerencsére igaza volt, bennt már sokkal kellemesebb klíma uralkodott.
-Szóval, mi az a nagyon fontos dolog, amiért áthívtál?-tértem rögtön a tárgyra, miközben lehámoztam magamról a vízben tocsogó dzsekit.
-Gyere, szeretnék mutatni valamit!-biccentett a fejével az étkező felé, aztán el is indult arra, én pedig csendesen követtem őt. –Nézd csak! Megjött a katalógus!-mutatott az asztalra, ahol már ott feküdt a szóróanyag.
-Óhh, hát ez remek!-erőltettem az arcomra valami mosoly-szerűséget.
-Na csüccsenj le, és lapozd át! Szerintem remek lett!-lelkendezett az ex-szépségkirálynő. –Ezek a képek fantasztikusan sikerültek! Domi igazán kitett magáért!-áradozott a fotósról, aki nem igazán lett a szívem csücske a néhány együtt töltött órácska alapján.
-Igazán fantasztikusan festesz ezeken a képeken! Tökéletesek a színek összhangja, és jól is áll neked ez a kombináció!-mosolyogtam rá.
-Nos igen, azért van némi tapasztalatom a modell karrieremből kifolyólag!-nevetett fel. –Viszont meg kell hagyni, a rólatok készült fotók is jól sikerültek!-csacsogott tovább.
-Rólunk?-nyíltak tágra a szemeim, és kíváncsian pislogtam. Nem értettem miről beszél.
-Jahjj tudod, amiket rólad meg Kimiről csinált Dominique!-magyarázta, nekem pedig majdnem sikerült visszaköpnöm a narancslevet a poharamba.
-Belekerültek azok a képek?-kérdeztem vissza óriási döbbenettel.
-Eredeileg azokat nem szándékozták beépíteni az anyagba, de annyira tetszett mindenkinek az a fotósorozat, hogy betették a katalógusba!-újságolta.
-De ugye nem az összeset?-folytattam a kérdezősködést egyre idegesebben.
-Néhányat, de saját szemeddel is meggyőződhetsz róla, hogy melyikeket!-tolta a kezem alá az újságot. Letettem a poharat az asztalra, és óvatosan lapozni kezdtem. Szó, mi szó, leesett az állam, amikor megláttam a képeket. Sikerült belevágolgatniuk azokat amelyek elég „forróra” sikeredtek. Nagyokat nyeltem, és próbáltam valahogy csillapítani a bennem felgyülemlő idegességet. -Jól néztek ki ezeken a képeken!-mosolygott elég zavarbaejtően.
-Ugyan, csak jók voltak a fények, és a fekete-fehér kontraszt kidobja a karakteres jelleget!-próbáltam ködösíteni.
-Ne szerénykedj! Igenis jól néztek ki együtt!-folytatta tovább a „győzködést”. Nagyon gyanús volt Jenni ezen viselkedése, és ráadásul éreztem, hogy egyre inkább kezd felettem eluralkodni a pánik, és ennek nagyon nem örültem.
-Bocsáss meg, ki kell mennem a mosdóba!-álltam fel hirtelen az asztaltól.
-Rendben, de az emeletre menj, mert itt most elég nagy a felfordulás!
-Jól van!-bólintottam lassan, és elindultam a lépcső felé.
Bementem a helyiségbe, és az ajtót becsukva magam után, nekitámaszkodtam. „Ez mégis miért kell? Mire akar kijukadni? Istenem! Ugye nem tudta meg, hogy viszonyom van Kimivel? Ez nem lehet!”-elárasztották a fejemet a gondolatok, és képtelen voltam megnyugodni. Furcsán éreztem magam. Mintha az egész szoba forgott volna velem. Behunytam a szeme, és néhány percig csak úgy álldogálltam ott, majd amint sikerült összekapatnom magam, a mosdóhoz sétáltam, és hideg vízzel megmostam az arcom, remélve, hogy ettől jobban leszek. Nem nyugodtam le, de muszáj volt visszamennem, mert túl gyanús lett volna, ha órákig vagyok a fürdőben. Kiléptem a folyosóra, és behúztam magam után az ajtót, de abban a pillanatban megszédültem. A lábaim megrogytak, és cserben hagytak, ennek ellenére nem kötöttem ki a földön, ugyanis két erős kar megtámasztott hátulról.
-Héé! Gina! Mi történt? Minden rendben?-hallottam meg Kimi ijedt hangját.
-Igen, azt hiszem!-válaszoltam vissza nem túl magabiztosan, és megfordultam, hogy szembe állhassunk. Még mindig ködös volt előttem csöppet a kép, de éreztem, hogy szépen lassan ez el fog múlni.
-Mégis mi volt ez? Nem szoktál csak így megszédülni!-nézett rám elég gyanúsan.
-Azt hiszem sikerült felhúznom magam, ennyi az egész!-rántottam meg a vállam.
-Biztos?-méregetett tovább.
-Kimi, minden rendben! Oké?-hangsúlyoztam azt a rövid kérdést, és belenéztem a szemeibe, hogy nyomatékosítsam az iménti mondatomat.
-Mondjuk igen! De szólj, ha valami van, vagy vigyelek el orvoshoz! Nehogy valami komolyabb bajod legyen!-kötötte az ebet a karóhoz, és ahogy rám nézett, mintha aggódást véltem volna felfedezni a szemeiben.
-Szólok, ígérem!-simogattam meg gyorsan az arcát, aztán egy hirtelen, és nem túl megfontolt ötlettől vezérelve egy apró csókot nyomtam a szájára, aztán visszaindultam Jennihez a földszintre. „Hazakéretőztem” arra hivatkozva, hogy nem érzem magam túl jól, aztán otthon gyorsan átöltöztem, és bedőltem az ágyba, bízva benne, hogy mire felébredek, sokkal szebb színben fogom látni a világot, és jobban is leszek.
2010. október 15., péntek
74. rész
Szépen lassan kezdtek elszállingózni a körülöttük ácsorgó mérnökök, szerelők, és a csapatban egyéb munkakört betöltő tagok, mi pedig ott maradtunk magunkra. Bár meg kellett hagyni, Mati tökéletesen feltalálta magát, én azonban nem tudtam túl sok mindent csinálni, ezért lehuppantam egy székre, és figyeltem a csapattagok ténykedéseit. Voltak, akik nagy köteg papírokkal futkároztak jobbra-balra, mások heves kézmozdulatok társaságában magyaráztak egymásnak, míg a szerelők az autókon végezték az utolsó simításokat a szabadedzés előtt. Teljesen elbambulva figyeltem őket, mígnem egy kezet éreztem a vállamon. Azonnal felkaptam a fejem, és megláttam magam előtt a páromat…..teljes harci díszben. Meg kellett hagyni, roppantmód tetszett nekem az overállban (is).
-Hűha! A Bajnok visszatér!?-mosolyogtam rá.
-Ha ti nem győzködtök, akkor most nem lennék itt!-válaszolt vissza halkan.-Hol van ez a kis csavargó?-kérdezte hirtelen, természetesen drága kisfiára utalva ezzel.
-Azt hiszem, próbálja maga köré gyűjteni a szerelőgárdáját!-kuncogtam, és a fejemmel abba az irányba biccentettem, ahol a kis kópé, és az őt körülvevő szerelőhad álldogált.
-Ez a gyerek rosszabb, mint én voltam!-sóhajtott Kimi, de azért elnevette magát közben.
-Ugyanmár! Csak elkötelezett……ahogy te is!-mosolyogtam rá ismét a vőlegényemre, és megsimogattam az arcát.-Megígéred, hogy nagyon vigyázol magadra?-néztem rá komolyan.
-Igen, megígérem! Nem fogok semmit kockáztatni, hisz nekem már nem ez az életem, nem múlik rajta semmi, és nem akarok elveszteni a családomat!-igyekezett megnyugtatni a kis „fogadalmával”.-Nagyon szeretlek titeket!-suttogta, és óvatosan megcsókolt.
-Jó hogy vagytok nekem!-mosolyogtam rá, és még néhány pillanatig csukva tartottam a szemem, közben pedig belélegeztem az illatát, ami mindig annyira el tudott bűvölni.
-Apu, apu, apu!-robogott oda Mati, és a hangjából csengő izgalom, és lelkesedés szinte azonnal visszarántott minket a valóságba.
-Tessék Kicsim!-mosolygott rá Kimster, és leguggolt elé. –Ugye mindenkit le fogsz győzni?-kérdezte meg az apukáját élénken csillogó szemekkel. Hiába, mindketten elnevettük magunkat Mati tündéri kérdésén.
-Neked bármit!-kacsintott rá a kisfiúra, és megölelte őt. Olyan sok szeretet, gondoskodás, és érzelem vegyült ebbe a gesztuba, ami szavakkal leírhatatlan.-Megígéred, hogy szorítasz értem?-nézett komolyan a kis szöszire.
-Hát persze!-bólogatott hevesen.-Vigyázz magadra! Nem akarom, hogy valami bajod legyen!-kötötte nagyon komolyan az apja lelkére. Elmosolyodtam azon, hogy 7 éves létére milyen mértékben képes felfogni a dolog súlyát, és hogy mennyire aggódik az apjáért. Jól esett a lelkemnek, ha rájuk néztem. Olyan szoros kötelék húzódott közöttük, amit ember soha, de soha nem fog tudni szétzakítani, és ezt ők is jól tudták. Könnyek gyűltek a szemembe, de sírni nem akartam, hisz felesleges lett volna az ilyen csodás pillanatokat könnyekkel elrontani.
-Vigyázz magadra Szívem!-mondtam neki én is roppant nagy féltéssel, és szorosan megöleltem őt, majd egy óvatos csókot is nyomtam a szájára.
-Mati! Figyelj oda Rose-ra, nehogy a végén még elájuljon nekem!-vigyorgott, és rákacsintott a fiára.
-Jól van! Jól van! Menj már!-nevettem, és viccesen meglöktem őt. Gyorsan kaptunk még tőle egy-egy puszit, majd otthagyott minket, és az ő kis csapatát vette célba.
Még csak pár perce ment a szabadedzés, ennek ellenére én már alaposan leizzadtam. Momentán az első pillanatban kisebb sokkot kaptam, ugyanis Kimit nem egészen szabályszerűen sikeült kiengedniük, és így majdnem összeütközött az egyik pilótával. Szerencsére mindegyikőjük észnél volt, így nem történt semmi gond, viszont sejtettem, hogy lesznek még az edzésen ilyen számomra kemény pillanatok, és percek. A kezdeti nehézségek után sem volt sokkal egyszerűbb az élet; hol a pálya mellett nyírta a füvet az én egyetlen szerelmem, hol a kavicságyból próbált meg kievickélni, és hát az őszintét megvallva, az első néhány körben mindenhol volt, csak a pályán nem igazán. De aztán újra visszarázódott, és kezdett egyre jobb köröket futni. Látszott-már amennyire én ezt laikus szemmel le tudtam szűrni-hogy óvatosan vezetett, és próbált ismerkedni az autóval, bár az edzés végéhez közeledve kissé jobban rátaposott a gázpedálra, és egyre határozottabb, és gyorsabb köröket futott. Végül egy 12. hellyel fejezte be az edzést, amivel én személy szerint tökéletesen meg voltam elégedve, hiszen ennyi év kihagyás után ilyen eredményt sem egyszerű produkálni.
A második szabadedzésen javított még egy picit a helyezésén, akkor már a 10. lett, beférve ezzel a Top10-be, még ha az utolsó helyen is.
Roppant fárasztó, és nehéz napot tudhattunk magunk mögött, éppen ezért az előző estékkel ellentétben, pénteken, a vacsora uán mindhárman nyugovóra tértünk, és igyekeztünk kipihenni magunkat, hogy a következő nap akadályait könnyedén tudjuk venni.
-Hűha! A Bajnok visszatér!?-mosolyogtam rá.
-Ha ti nem győzködtök, akkor most nem lennék itt!-válaszolt vissza halkan.-Hol van ez a kis csavargó?-kérdezte hirtelen, természetesen drága kisfiára utalva ezzel.
-Azt hiszem, próbálja maga köré gyűjteni a szerelőgárdáját!-kuncogtam, és a fejemmel abba az irányba biccentettem, ahol a kis kópé, és az őt körülvevő szerelőhad álldogált.
-Ez a gyerek rosszabb, mint én voltam!-sóhajtott Kimi, de azért elnevette magát közben.
-Ugyanmár! Csak elkötelezett……ahogy te is!-mosolyogtam rá ismét a vőlegényemre, és megsimogattam az arcát.-Megígéred, hogy nagyon vigyázol magadra?-néztem rá komolyan.
-Igen, megígérem! Nem fogok semmit kockáztatni, hisz nekem már nem ez az életem, nem múlik rajta semmi, és nem akarok elveszteni a családomat!-igyekezett megnyugtatni a kis „fogadalmával”.-Nagyon szeretlek titeket!-suttogta, és óvatosan megcsókolt.
-Jó hogy vagytok nekem!-mosolyogtam rá, és még néhány pillanatig csukva tartottam a szemem, közben pedig belélegeztem az illatát, ami mindig annyira el tudott bűvölni.
-Apu, apu, apu!-robogott oda Mati, és a hangjából csengő izgalom, és lelkesedés szinte azonnal visszarántott minket a valóságba.
-Tessék Kicsim!-mosolygott rá Kimster, és leguggolt elé. –Ugye mindenkit le fogsz győzni?-kérdezte meg az apukáját élénken csillogó szemekkel. Hiába, mindketten elnevettük magunkat Mati tündéri kérdésén.
-Neked bármit!-kacsintott rá a kisfiúra, és megölelte őt. Olyan sok szeretet, gondoskodás, és érzelem vegyült ebbe a gesztuba, ami szavakkal leírhatatlan.-Megígéred, hogy szorítasz értem?-nézett komolyan a kis szöszire.
-Hát persze!-bólogatott hevesen.-Vigyázz magadra! Nem akarom, hogy valami bajod legyen!-kötötte nagyon komolyan az apja lelkére. Elmosolyodtam azon, hogy 7 éves létére milyen mértékben képes felfogni a dolog súlyát, és hogy mennyire aggódik az apjáért. Jól esett a lelkemnek, ha rájuk néztem. Olyan szoros kötelék húzódott közöttük, amit ember soha, de soha nem fog tudni szétzakítani, és ezt ők is jól tudták. Könnyek gyűltek a szemembe, de sírni nem akartam, hisz felesleges lett volna az ilyen csodás pillanatokat könnyekkel elrontani.
-Vigyázz magadra Szívem!-mondtam neki én is roppant nagy féltéssel, és szorosan megöleltem őt, majd egy óvatos csókot is nyomtam a szájára.
-Mati! Figyelj oda Rose-ra, nehogy a végén még elájuljon nekem!-vigyorgott, és rákacsintott a fiára.
-Jól van! Jól van! Menj már!-nevettem, és viccesen meglöktem őt. Gyorsan kaptunk még tőle egy-egy puszit, majd otthagyott minket, és az ő kis csapatát vette célba.
Még csak pár perce ment a szabadedzés, ennek ellenére én már alaposan leizzadtam. Momentán az első pillanatban kisebb sokkot kaptam, ugyanis Kimit nem egészen szabályszerűen sikeült kiengedniük, és így majdnem összeütközött az egyik pilótával. Szerencsére mindegyikőjük észnél volt, így nem történt semmi gond, viszont sejtettem, hogy lesznek még az edzésen ilyen számomra kemény pillanatok, és percek. A kezdeti nehézségek után sem volt sokkal egyszerűbb az élet; hol a pálya mellett nyírta a füvet az én egyetlen szerelmem, hol a kavicságyból próbált meg kievickélni, és hát az őszintét megvallva, az első néhány körben mindenhol volt, csak a pályán nem igazán. De aztán újra visszarázódott, és kezdett egyre jobb köröket futni. Látszott-már amennyire én ezt laikus szemmel le tudtam szűrni-hogy óvatosan vezetett, és próbált ismerkedni az autóval, bár az edzés végéhez közeledve kissé jobban rátaposott a gázpedálra, és egyre határozottabb, és gyorsabb köröket futott. Végül egy 12. hellyel fejezte be az edzést, amivel én személy szerint tökéletesen meg voltam elégedve, hiszen ennyi év kihagyás után ilyen eredményt sem egyszerű produkálni.
A második szabadedzésen javított még egy picit a helyezésén, akkor már a 10. lett, beférve ezzel a Top10-be, még ha az utolsó helyen is.
Roppant fárasztó, és nehéz napot tudhattunk magunk mögött, éppen ezért az előző estékkel ellentétben, pénteken, a vacsora uán mindhárman nyugovóra tértünk, és igyekeztünk kipihenni magunkat, hogy a következő nap akadályait könnyedén tudjuk venni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)