Kedves Olvasóim!

   Az elmúlt hetekben, hónapokban sajnos nem hoztam részt, amely köszönhető az időhiánynak és az ötlethiánynak egyaránt. Sokat gondolkodtam, hogy mit tegyek a bloggal, azonban úgy érzem, hogy minden próbálkozás ellenére, ez már teljességgel kifulladt, azért jobbnak látom bezárni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok szomorú, mert a szívem szakad meg érte, hiszen sok-sok szép pillanatot okoztatok Nekem, de azt hiszem, ennek a történetnek itt kell, hogy vége legyen!
   Nagyon-nagyon szépen köszönöm a rengeteg látogatót, a sok-sok megjegyzést, és a szebbnél szebb szavakat, amikkel megajándékoztatok! :)
   Aki folytatja az írást, vagy esetleg most gondolkodik egy új blog indításán, annak bátran merem ajánlani, mert bármikor biztos kikapcsolódást nyújt egy-egy rész megírása,  arról pedig nem is beszélve, hogy csodás barátokkal ajándékozhatja meg az embert! :) ♥
   Sok sikert és ötletgazdag történeteket kívánok minden írópalántának, az olvasóknak pedig kellemes időtöltést a blogok rengetegében! :)

Vigyázzatok magatokra!
Puszi,

Dahlia

   Ui.: Aki úgy gondolja, hogy hiányérzete maradt a félbe maradt történeteket illetően, az írhat nekem a dahlia16@freemail.hu címre, és ha szeretné, akkor e-mailben elküldöm a részeket! :)

10. rész

Sziasztok! :) Ne haragudjatok, hogy ennyire megvárattalak Titeket, de mostanában valahogy soha nem úgy jött ki a lépés, hogy lett volna időm felrakni a folytatást, de azért remélem, hogy tetszeni fog Nektek és nem haragszotok nagyon! :) Nem lett egy túlzottan izgalmas rész, sőt, inkább lapos, szóval nyugodtan írjátok le Ti is a kritikáitokat! :) Kellemes olvasást! :) Puszi: Dahlia

Ui.: A hétvégére még tervezek részt. ;)

A másnap szinte teljes egészében az ábrándozással telt, úgy éreztem magam, mint ha a föld fölött járnék vagy öt méterrel. Egyszerűen minden porcikámba beköltözött ez a boldogság, és elhatároztam, hogy nem engedem ezt tovatűnni, megtartom, és ha kell harcolok is érte. Egész nap azon agyaltam, hogy miként is hálálhatnám meg Kiminek ezeket a csodálatos randikat, noha tudtam, ezt ő egyáltalán nem várja el. Mégis úgy éreztem, hogy ideje lenne, hogy valamit én is adjak neki. Sokáig gondolkodtam, míg végre megszületett az ötlet, amelyet nem találtam olyan nagyon tökéletesnek, de a szívemből jött, őszinte volt, és megmutatta, hogy milyen is vagyok én a munkámban és talán a magánéletemben is. A következő napomon ismét dolgoztam, és miután a kollégáimmal befejeztük az aznapra kiírt műtéteket, már délután öt óra volt, ezért aztán úgy gondoltam, hogy ideje lenne felhívni Kimit. Nem tudtam, hogy vajon ráér-e, vagy valami elfoglaltsága van, de nagyon reménykedtem benne, hogy tud rám némi kis időt szakítani, mert szerettem volna már látni őt, és egyébként is, kíváncsi voltam, mit szól majd az ötletemhez.
Néhány csörgést követően valami recsegést hallottam a vonal másik végén, majd a szívemnek oly kedves hang tulajdonosa is beleszólt végre.
-Szia Kimi!-köszöntem kissé megilletődve.
-Gina!-kiáldotta a nevem meglepetten.-De jó hallani a hangod!-szinte simogattak a szavai, és éreztem, hogy boldogsággal telik meg az egész mellkasom.
-Nem hívlak rosszkor?-kérdeztem meg egészen óvatosan.
-Nem, egyáltalán nem. És amúgy is, te soha nem zavarsz!-látni véltem, hogy mosolyog a vonal túlsó végén és ez nekem is mosolyt csalt az arcomra.
-Én csak azért hívtalak, hogy megkérdezzem, nincs-e most időd esetleg bejönni a kórházba!-böktem ki picit pironkodva.
-Valami baj van? Mi történt?-kezdett el azonnal pánikolni.
-Nem, nincs semmi baj, csak szeretnék mutatni valamit!-magyaráztam.
-Hát rendben. Nem faggatlak, mert látom nem akarod elmondani!-sóhajtott.
-Hát ez remek észrevétel!-kuncogtam.-Akkor jössz?-érdeklődtem izgatottan.
-Persze, már repülök is hozzád!-válaszolt lelkesen.
-Azért úgy repülgessél galambom, hogy ha a portás megfogja a szárnyad, mondd azt Neki, hogy hozzám jössz, halaszthatatlan ügyben. Bár szerintem elég, ha oda állsz mellé egy fotó erejéig!-tettem hozzá, aztán elvigyorodtam, amikor meghallottam a morgását.
-És hova menjek?
-Ötödik emelet, jobb oldali szárny!-adtam meg a „koordinátákat”.
-Okés, már indulok is!
-Alig várom, hogy lássalak!-csúszott ki a számon hirtelen, és kicsit beharaptam az alsó ajkam.
-Nem sokára!-suttogta.-Sietek!-tette még hozzá, aztán letette, én pedig hátradőltem a székben és igyekeztem kicsit rendezni a gondolataimat, amíg ideért. Ritkán csináltam ilyeneket, de most igazán el akartam lazulni, így aztán az asztalra pakoltam a lábaimat, hátradőltem, és behunytam a szemeimet. Nem túl sok alkalmam volt munkaidőben az ilyes féle pihenésekre, de szerencsémre aznap nem volt sok műtétem, így még ez a Kimivel való találka is belefért az időmbe. Egész elszenderedtem már, amikor hirtelen kopogást hallottam a szobám ajtaján, és még mielőtt normális testhelyzetbe rendeződhettem volna, a kolléganőm már be is dugta a fejét a helyiségbe.
-Szia doktornő! Ne haragudj, ha megzavarom a pihenésed, de látogatód jött!-adta tudtomra ezt az igen lényeges információt, természetesen hatalmas vigyorral.
-Kimi?-kérdeztem vissza pironkodva. Közben persze már a hajamat igazgattam, az asztalomon lévő kis tükörben ellenőriztem, hogy a szempillaspirál nem folyt-e le.
-Igen!-válaszolt egy jelentőségteljes mosollyal, és hosszasan fürkészte az arcom.
-Most miért nézel így?-kérdeztem nagy zavaromban, miközben felpattantam a székről, és az ajtóhoz mentem.
-Óhh semmi-semmi!-vigyorgott tovább.-Este vacsi és mindenre kíváncsiak vagyunk, szóval készülj doktornő!-tette hozzá gyorsan, én pedig már is szólásra nyitotta a számat, de mielőtt bármit is mondhattam volna, ő már sarkon fordult, és indult is.-A szaftos részletekre is hallani akarjuk!-kiabált még vissza, én pedig füli pirultam, amikor hirtelen megláttam Kimit magam előtt.
-Na de Liisa!-szóltam rá felháborodva, ő azonban csak a folyosó közepén táncikált és integetett. Mosolyogva megráztam a fejem, aztán megfordultam és visszamentem a szobámba. Néhány másodperc múlva hallottam az ajtó csukódását, így vettem egy nagy levegőt, és a legszebb mosolyomat magamra öltve, Kimi felé fordultam.
-Szia!-köszöntem halkan, és közben éreztem, hogy még mindig pirulok.
-Szia Szépségem!-mosolygott rám, miközben megfogta a kezem, magához húzott és gyengéden megcsókolt. A nyaka köré kulcsoltam a karjaimat, majd éreztem, hogy az ő kezei a derekam köré fonódtak. Belemosolyogtam a csókba.
-Úgy látom, hogy barátok terén te sem panaszkodhatsz!-vigyorgott rám, miután elváltunk egymástól.
-Hát, szó mi szó…..-nevettem fel kicsit zavarban.
-Ne pirulj el!-kacarászott, mialatt megcirógatta az arcom.-Ismerős a szitu!-vonta meg a vállát.
-Csak ne eresszük össze őket a sügérkéinkkel!-kacsintottam rá, ő pedig nevetni kezdett.
-Hiányoztál!-súgta a fülembe, és a fejét a nyakamhoz hajtotta. Elmosolyodtam, és nem bírva ellenállni ennek a „csábításnak”, beletúrtam a hajába.-Elmondod, hogy miért hívtál?-mosolygott, miután elhúzódott kicsit, de még mindig szorosan ölelte a derekam.
-Nem mondom meg!-pöcköltem meg az orra hegyét viccesen, majd egy óvatos puszit is adtam oda.-De ha velem jössz, akkor meglátod!-fogtam meg a kezét, és az ajtó felé kezdtem húzni, ő azonban nem akart moccanni.
-Most mi a baj?-kérdeztem kissé megrémülve, miközben visszafordultam hozzá.
-Csak…..biztos így akarsz végigmenni a folyosón?-pillantott az összekulcsolt ujjainkra.
-Persze, ne haragudj!-hajtottam le a fejemet szomorúan, miközben kihúztam a kezem az övéből.-Igazad van! Meggondolatlan lépés volt. Nem szabad téged ilyen helyzetbe hoznom!-tettem hozzá kissé csalódottan, aztán a kilincsre tettem a tenyerem, de mielőtt még lenyomhattam volna azt, Kimi megfogta a derekam, és odahúzott magához.
-Nem magam miatt mondtam!-suttogta a fülembe gyengéden.-Csak nem akarom, hogy neked kellemtelen legyen ez az egész. –simított végig a karomon.-Tudom, hogy ha meglátnának minket így, akkor mindenki rád szállna itt, és egész nap csak beszélhetnél rólunk!-nem is értettem, hogy mi történik velem, de ahogy kimondta azt a szót, hogy „rólunk”, valami megfoghatatlan boldogság költözött a mellkasomba, és éreztem, hogy ez szinte bizsergeti az egész testem. A tarkójára csúsztattam a kezem, és gyengéden megcsókoltam.
-Te ennél sokkal fontosabb vagy nekem, és ha kell, akkor napokig magyarázom ezt a helyzetet, mert boldogan fogom tenni!-súgtam az ajkai közé, és ezúttal én kaptam tőle egy forró csókot, majd egy hosszú ölelést.
-Hát akkor?-mosolygott rám kedvesen, majd megfogta a kezem és újra összekulcsolta az ujjainkat.
-Indulhatunk?-mosolyodtam el én is.
-Persze!-vágta rá rögtön, aztán követett engem.
-Liisa! Ha kellenék, a másik szárnyban vagyok, de viszem a csipogóm is!-szóltam be még útközben a barátnőmnek, aki a szobájában dolgozott.
-Vettem doktornő! Jó mulatást!-kiáltotta vissza, még csak fel sem emelve a fejét a papírhalmok közül. Nevetve csóváltam meg a fejem, és Kimi élénk vigyorgásától kísérve, tovább haladtam az úticélom felé.

9. rész

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy csak most hoztam a részt, de korábban sajnos nem volt rá időm! Köszönöm szépen a komikat, a határt továbbra is megtartom, úgyhogy várom a hozzászólásaitokat! :) Remélem, hogy tetszeni fog a rész! :) Puszi:Dahlia

A látvány, ami fogadott, egyszerűen lenyűgöző, és szemet gyönyörködtető volt. Úgy éreztem magam, mint ha egy gyönyörű álom kellős közepébe csöppentem volna. Ott álltunk, egy kis tóra épített mólón körös-körül pedig apró gyertyák, amelyek tökéletes romantikus hangulatot teremtettek ezen a kis „szigeten”. A deszkákból ácsolt építmény közepén ott feküdt egy vastagnak látszó pléd, telis-tele étellel és itallal. Tettem néhány tétova lépést, és ekkor megláttam a tó tükrében megcsillanó holdat és a csillagokat, és ez olyan volt, mint egy varázslatos mese. Egyszerűen el sem tudtam hinni, hogy itt vagyok, és hogy ez a férfi számomra teremtette ide ezt a csodát, amelyről korábban csak álmodozni mertem.
-Óhh Kimi!-borultam a nyakába egyszeriben, és beszívtam a mámorító illatát, amely teljesen elbódított. Egy kis idő múlva el akartam de ő ezt nem engedte. Átkarolta a derekam, és szorosan magához ölelt, így szinte érezhettem, hogy az ő szíve olyan hevesen ver, mint az enyém, de a légzése nyugodt volt, és kiegyensúlyozott, amivel engem is sikerült megnyugtatnia.-Köszönöm!-suttogtam a fülébe meghatottan.
-Tetszik?-kérdezte a szemembe nézve, miután eltolt egy kicsit magától.
-Ez egyszerűen…..csodálatos.- Én…..én nem is tudom mit mondjak! Köszönöm!-súgtam egészen közel hajolva hozzá.
-Nincs mit megköszönnöd, hiszen neked csináltam!-simogatta meg az arcom és gyengéden letörölte onnan azokat a kósza könnycseppeket, amelyek utat törtek maguknak.
-Ennyire gyönyörű meglepetést még soha, egy férfitól sem kaptam!-vallottam be pironkodva, és hirtelen ötlettől vezérelve, picit megemelkedtem, és megsimogattam az arcát, majd egy lágy puszit is leheltem oda.
-Gyere!-fogta meg a kezem hirtelen és odahúzott a plédhez, majd ő helyet foglalt rajta, én azonban tétova pillantásokkal néztem őt.-Mi a baj?-kérdezte meglpetten.-Nem tetszik ez a piknikezős megoldás?-szontyolodott el.-Pedig azt hittem, hogy…..-félbe hagyta a mondatát, és örömteli mosoly ült ki az arcára, amikor végre fogtam magam és leültem mellé, a lábaimat magam alá húzva.
-Nagyon is tetszik, hidd el.-simogattam meg az arcát. A gyomrom éppen ezt a meghitt pillanatot választotta ki, hogy megkorduljon.
-Azt hiszem, hogy valaki itt nagyon éhes!-nevetett egy aprót Kimi, és a bogarak elől eltakart étel arzenált felfedte előttem.
-Óhh, mártogatós…..-csillantak fel a szemeim.-Ezt imádom!-lelkendeztem, és máris elcsentem egy réparudat, amit belemártottam az öntetbe és rágcsálni kezdtem.-Mmm….ez isteni. Nem mondod, hogy te csináltad?-vigorogtam rá, miután lenyeltem a falatot.
-Hát….részeben….-bökte ki némi gondolkodás után.
-És mi volt benne a részed? Álltál az éttermi konyha előtt és vártad, hogy Tommi barátod kihozza Neked a kaját, szépen eldobozolva, előkészítve a vacsorához?-cukkoltam őt nevetve.
-Nagyon vicces!-öltötte rám nyelvét, aztán egy karalábérudat dugott a számba, sejtésem szerint, hogy ne tudjak visszafeleselni neki.
-Fúúúj, ezt nem szeretem!-köptem ki, mint valami ovis, ő viszont felvette a tányérról és jóízűen megeszegette.
-Finnyás!-nevetett.
-Nem is!-duzzogtam.-Az micsoda?-mutattam rá egy másik letakart tányérra.
-A főétel!-vigyorodott el, aztán megmutatta számomra, hogy mi is az. Hát, elsőre talán azt lehetne mondani, hogy egy tányér szendvics. De ezek különlegesek voltak, nem azok a tipikus kenyér-szalámi-kenyér szndvicsek, hanem volt ebben töltött is, kicifrázott, szóval minden, ami szem-szájnak ingere.-És tényleg én is csináltam!-közölte azonnal, mielőtt még bármit is kérdezni tudtam volna. Hát igen, azt hiszem, hogy kezdett kiismerni. Elvigyorodtam, aztán elvettem az egyik szendvicset és majszolgatni kezdtem azt.
-Nem gondoltam, hogy ilyen remek vacsorában lesz ma részem!-kuncogtam, miközben lelkesen eszegettem már a második szndvicset.-Délelőtt már fel is készítettem magam arra, hogy ehetem majd a tegnapelőtti görög salátát, a fonnyadt paradicsommal, kicsit megsavanyodott fetával, megbarnult salátalevelekkel….-soroltam, Kimi meg hangos nevetéssel jutalmazta ezt.
-Nem vagy szomjas?-érdeklődött nagyon figyelmesen, miközben előhalászott egy piknikkosárból két műanyag poharat és egy üveg ásványvizet.
-Hát ez tök romantikus!-kacarásztam jókedvűen, a kezembe adott rózsaszín műanyagpoháron.
-Kristálypoharat mégsem hozhattam.-dörmögte, majd töltött nekem és magának is a vízből.
-Csin-csin!-„koccsintottuk” össze a poharakat, aztán mindkettők beleivott a sajátjába.-Azt hiszem, hogy lassan kezdek szétdurranni!-fújtam ki a levegőt, és a kezeimet magam mögé téve, kissé elnyújtóztam a pléden. A Jégember minden mozdulatomat követte a tekintetével, és ettől lusta mosolyra húzódott a szám.
-Pedig örülnék, ha felszabadítanál egy kis helye, mert van még egy kis meglepetésem!-kacsintott rám, és amikor meglátta a felcsillanó szemeimet, a kezembe nyomott egy kis tálacskát. Meglepődve vettem le róla a tetőt, de amikor megláttam a tartalmát, óriási mosoly ült ki az arcomra.
-Most is csak egy kanál volt a konyhán?-kérdeztem kacéran, mire Kimi felnevetett.
-Ha szeretnéd, akkor igen!-válaszolt nagyon furfangosan, és ravasz mosoly ült ki a szája szegletébe.
-Azt hiszem, hogy szeretném!-emeltem a mutatóujjam a számhoz, így olyan voltam, mint egy kislány, aki nagyon akar valamit, de fél mondani azt. Elmosolyodott, aztán a kezében tartott kiskanállal kivett egy kicsit az édességből és a számhoz emelte. Finoman vettem le onnan a falatot, és közben végig a szemébe néztem, amit ő hatalmas vigyorral hálát meg. Hosszú percekig folyt még ez a kis „évődés”, de azt hiszem, hogy ezt egyikünk sem bánta, sőt minden pillanatát kiélveztük.
-Annyira csodálatos ez az este!-sóhajtottam fel boldogan, miközben a hátranyújtott kezeimre támaszkodva a hold fényétől csillogó tó vizét néztem, ahogy a tavaszi szellő lágy hullámokat fodrozott rajta. Egy hűvösebb fuvallat haladt át a területen, amitől megborzongtam kicsit, és fázósan húztam össze magamon a vékony kis tavaszi kabátkát.
-Fázol?-kérdezte Kimi kedvesen.
-Egy kicsit, de kibírom!-mosolyogtam rá, ő azonban elővett egy másik plédet, és azt óvatosan rám terítette, majd átkarolta a vállam, én pedig valahogy ösztön-szerűen közelebb ültem hozzá, és az ölelésébe bújtam,a fejemet pedig a mellkasára hajtottam. Megnyugtató volt számomra a közelsége.
-Jobb már?-súgta a fülembe a kérdést, miközben a karomat simogatta.
-Tökéletes!-válaszoltam halkan, és behunytam egy pillanatra a szemeimet, hogy örökre elraktározhassam ezeket a csodás pillanatokat a fejemben.-Régen voltam már ilyen boldog, mint most!-mondtam a szemébe nézve, és megsimogattam az arcát. Gyengéden megfogta a kezem, és megpuszilta a tenyeremet, majd ezt követően ő cirógatta meg az én arcomat. Behunytam a szemem, hogy kiélvezhessem ezeknek a perceknek minden kis varázslatát.
-Olyan szép vagy!-súgta és közben kisimított egy tincset a homlokomból, majd a keze újra az arcomon állapodott meg. Éreztem a forró lehelletét az arcomon, és szinte már sóvárogtam utána, úgy éreztem, hogy nem vagyok teljes nélküle. Egész testemben megremegtem, amikor az ajkai lágyan megérintették az enyéimet, és megint úgy éreztem magam, mintha egy gyönyörű álomban lennék. Nagyon puhán, szinte csak tapogatózva, puhatolózva csókolt, nem rohant, ráérősen simogatta a nyelvével az ajkaimat, majd miután egy halk sóhaj hagyta el a mellkasomat, nagyon finoman harapdálni kezdte őket. Teljesen elvesztem, egyszerűen már nem is tudtam kontrollálni a tetteimet, mindent a szívem és az érzékeim irányítottak, de tudtam, hogy helyesen cselekszem, mert a szívem hevesen dobogott. Nem bírtam már tovább várni én sem, így picit szétnyitottam az ajkaimat, bebocsátást engedve ezzel számára. A nyelveink kezdetben csak ismerkedtek, felfedeztek minden egyes kis rejtett zugot a másik szájában, de hamarosan vad táncba kezdtek egymással, így a csókunk egyre szenvedélyesebbé vált. Percek múlva levegő hiányában kellett elválnunk egymástól, és hogy a zakatoló légzésünket csillapítani tudjuk, összetámasztottuk a homlokunkat.
-Ez…..maga volt a Mennyország!-suttogtam boldogan, miközben behunytam a szemeimet.
-Szerintem is!-ölelt magához gyengéden és megpuszilta az arcom, majd hanyatt dőlt a pléden, így én a mellkasán feküdtem.
-Nem vártál a harmadik randiig!-kuncogtam.
-Hmm?-vonta fel a szemöldökét, de a következő pillanatban már láttam is a felfedezés szikráját a szemében.-De igen! Ez volt a harmadik!-vigyorgott.
-Nem is! Csak a második volt!-ellenkeztem nevetve.
-Az első volt a kávézó, sőt akár a próbafülkét is tekinthetjük annak, szóval az első napon két randink is volt, aztán tegnap előtt az ebéd, ma pedig a vacsora. Úgyhogy nem mondhatod, hogy nem vártam, még egyet rá is húztunk.-vigyorgott élénken, majd egy kis puszit adott a számra, én azonban az ajkai után kaptam és szenvedélyesen megcsókoltam őt. Szabad kezével a nyakamat simogatta, majd hirtelen fordított, így már én feküdtem a hátamon, ő pedig fölöttem.
-Kimi!-toltam el magamtól nagyon lassan.-Várj, kérlek!-néztem a szemébe.-Ezt……ezt még…..
-Csss!-tette két ujját a számra, hogy elhallgattasson.-Semmi olyat nem teszünk, amit te nem akarsz!-mosolygott rám kedvesen.
-Köszönöm!-suttogtam az ajkai közé hálásan, és finoman megcsókoltam.
-Szerintem ideje indulnunk, elég hűvös van már!-állt fel a plédről, majd engem is felhúzott. Helyeslően bólintottam, aztán összepakoltunk mindent, és a cuccokkal együtt visszaindultunk az autóhoz, én azonban még előtte még egyszer kigyönyörködtem magam ebben a csodálatos helyben. Az autóút alatt szinte végig beszélgettünk, nevetgéltünk, és jó érzés volt, hogy egyre oldottabb lett köztünk a hangulat. A társasházhoz érve kivettem a virágot és a táskámat az autóból, aztán Kimi a kapuig kísért.
-Gyönyörű volt az este! Úgy éreztem magam, mintha egy álom kellős közepébe csöppentem volna!-sóhajtottam ábrándozva.-Köszönöm!-öleltem meg hosszasan.
-Örülök, hogy jól érezted magad! Szép este volt! Remélem, hogy máskor is megismételjük!-kacsintott rám.
-Rajtam nem fog múlni!-vontam meg a vállam, aztán picit megemelkedtem és egy puszit adtam a szájára. El akartam húzódni, de átölelte a derekam és szenvedélyesen megcsókolt.
-Szép álmokat! Jó Éjt!-mosolygott rám, amikor sikerült elválnunk egymástól.
-Meglesz. Aludj jól! Jó Éjt Kimi!-búcsúztam el fájó szívvel, ugyanakkor a bodogságtól repkedve mentem fel az első emeleti lakásomba és egy gyors zuhanyzás után boldogan és mosolyogva hajtottam álomra a fejemet…..

8. rész

Sziasztok! :) Nagyon-nagyon hálás vagyok a komikért, igazán aranyosak vagytok! :) A héten nem biztos, hogy lesz időm részt hozni, de azért a komihatárt továbbra is megtartanám, és remélem, hogy tetszeni fog a rész! :)

Puszi.Dahlia

Lassan vánszorgott az idő, míg végre az óra elütötte a hetet. Gyorsan elköszöntem még az összes kis betegemtől, aztán lezuhanyoztam a szobámban, felöltöztem, rendbe szedtem a hajam és egy nagyon minimális kis sminket is feldobtam, hogy azért egy ilyen nehéz nap után is nézzek ki valahogy.A gyönyörű rózsacsokrot kivettem a vízből, felkaptam a kabátom, és a táskámat magamhoz véve már indultam is.
-Nyugalmas éjszakát lányok!-köszöntem a nővérpultnál ülő kolléganőimnek, ahogy elhaladtam előttük.
-Szia doktornő!-köszöntek utánam.-Jössz holnap?-érdeklődött az egyikőjük.
-Nem!-fordultam meg és így a hátrafelé való araszolgatás közben beszéltem hozzájuk.-Szabadnapos leszek, majd holnapután reggel jövök megint.
-Akkor jó pihenést!-mosolygott.-És mi ez a gyönyörű csokor a kezedben?-vigyorodott el mindet tudóan. Hát igen, csak volt valaki, akinek nem kerülte el a figyelmét. Hiába is akartam feltűnés nélkül kicsempészni, nem jött össze.
-Óhh, hogy ez?-játszottam a tudatlant.
-Látsz itt másik csokrot is?-kotyogott közbe a másik kolléganőm is.-Persze hogy az!-vigyorodott el.
-Hát….ezt úgy hozta ma egy futár….kaptam.-nyögtem kis nagynehezen.
-És kitől?-kíváncsiskodtak.-Csak nem valami szőke herceg fehér lovon?-somolyogtak.
-Hát….-pirultam el.-Ami azt illeti, szőkének, szőke, és szemtelenül jóképű is, na és a mosolya....-ábrándoztam.-De fehér lova nincs, csak kocsija, nagyon gyors kocsija….-éreztem, hogy elpirulok, ami köszönhető volt annak, hogy ódákat zengtem a Jégemberről, na és persze annak is, hogy az hiszem, kicsit sok mindent sikerült kikotyognom a munkatársnőimnek.
-Óhhhh, csak nem kifogtad valamelyik rally pilótát?-vigyorodtak el mindketten. „Óhh ha tudnátok, hogy közelebb jártok az igazsághoz, mint ahogyan azt ti gondoljátok!”
-Nem nyilatkozom, hiszen nincs miről beszélni!-vágtam rá csípőből.
-Ja, persze, látjuk mi is!-böktek a fejükkel a virág felé, majd összenevettek.
-Nincs mit mondanom lányok, majd ha esetleg lesz, akkor mesélek!-vigyorodtam el.-Most viszont rohanok…..-integettem a virággal, miközben újra elindultam.
-Szép estét a szőke herceggel doktornő! És jó pihenést!-kiabáltak utánam.
-Köszönöm! Sziasztok!-integettem nekik, aztán sietős léptekkel indultam el a liftek felé, hiszen már így is kicsit késében voltam és nem szerettem volna Kimit nagyon megváratni. A kórházból kilépve szinte megcsapott a hűvös, tavaszi levegő amitől megborzongtam kicsit. Összehúztam magamon a kabátot, aztán a parkolóba indultam, és szerencsére nem kellett sokáig fagyoskodnom ott, hiszen néhány pillanat alatt rábukkantam Kimi autójára.
-Szép estét!-kopogtam az ablaküvegen, mire ő meglepetten kapta fel a fejét, de boldog mosoly ült az arcára, amint megpillantott engem. Ez a gesztus nagyon megdobogtatta a szívemet. Rögtön kiszállt az autóból, így máris egymással szemben ácsorogtunk ott.
-Hát eljöttél?-kérdezte lelkesen, és nagy megdöbbenésemre hirtelen megölelt, majd egy gyengéd puszit is kaptam tőle, mire fülig pirultam.
-Egy ilyen aranyos meghívásnak lehet ellenállni?-kérdeztem vissza halkan.-Köszönöm a viágot! Csodaszép!-mosolyogtam rá hálásan.
-Ugyan, semmiség!-legyintett.-Csak gondoltam, talán örülnél neki!-vonta meg a vállát.
-Az egész napomat feldobtad vele!-vallottam be teljesen őszintén.
-Ez volt a célom!-vigyrodott el. -Indulhatunk?-kérdezte kedvesen.
-Persze!-válaszoltam lelkesen, majd a virágot és a táskámat betettem a hátsó ülésre, én pedig beültem mellé előre.
-És milyen napod volt ma?-érdeklődött, miután elindultunk.
-Fárasztó!-vágtam rá egyszeriben.-Három műtétem volt ma, szóval eléggé kimerültem. De ettől még ugyanolyan lelkesen várom, hogy hova is viszel.-tetem hozzá egyből, mire neki felcsillantak a szemei.
-Hamarosan megtudod, ne aggódj!-kacsintott rám, majd a figyelmét ismét az útra terelgette. Nem forszíroztam a dolgot, gondolván legyen csak meglepetés. Csendes lett, és én sem szóltam, így az egész odaút némán tellett.
-Megérkeztünk!-szólalt meg egyszeriben, és leállította a motort.
-De Kimi…..mit keresünk mi itt?-kérdeztem kissé gyanakvóan, ugyanis körbe-végbe csak fákat láttam, és semmi már képződménynek, vagy esetleg épületnek még csak nyoma sem volt.
-Mindjárt meglátod, csak ne kíváncsiskodj, mert hamar megöregszel!-pöccintett rá vigyorogva az orrom hegyére.-Maradj itt, mindjárt jövök vissza!-szállt ki mosolyogva az autóból.
-De Kimi…-ellenkezdtem volna rögtön, de tudtam, hogy fölösleges is lenne.
-Ne félj, sietek!-bíztatott, aztán már el is ment valamerre, de túl sötét volt ahhoz, hogy láthassam hova. Kissé idegesen ráztam a lábaimat, miközben arra vártam, hogy a Jégember visszajöjjön, de állta a szavát, és néhány perc múlva már ott is volt újra az autónál.
-Na gyere szép hölgy!-nyitotta ki az ajtót, én pedig izgatottan és remegő lábakkal szálltam ki a kocsiból.-Ez minek?-mutattam rá kissé megrettenve a kezében tartott kendőre.
-Hogy ne láthass semmit!-öltötte rám a nyelvét, és már mögém is lépett, hogy a szemem elé tegye.
-De Kimi, így is koromsötét van, és semmit nem látok!-pánikoltam rögtön.
-Ne aggódj, csak bízz bennem!-fogta meg a kezem, és lassan elindult, én pedig követtem őt.-Minden rendben?-kérdezte meg kis idő múlva, és a hüvelykujjával megcirógatta a kézfejem.
-Igen, minden!-válaszoltam halkan. Még megtettünk jó néhány métert mire Kimi megállt, és észleltem, hogy újra odaállt mögém.
-Megérkeztünk!-súgta gyengéden a fülembe.
-Akkor leveszed ezt végre?-türelmetlenkedtem kissé, de már igazán zavart, hogy nem látok tőle semmit.
-Persze.-válaszolt halkan, és levette a kendőt a fejemről, így végre megláthattam, hogy mit is tervezett ma estére ez a drága finn…

7. rész

Szép estét! :) Mivel ennyire aranyosak voltatok, hogy írtatok nekem komikat, ráadásul ilyen rövid idő alatt, ezért nem is tehetek mást, minthogy hozok Nektek egy új részt! És lám, meg is érkezett! :D Remélem, hogy tetszeni fog, annak ellenére is, hogy ez most rövidebb lett és a párbeszéd sem túl sok. :) Nagyon-nagyon köszönöm a hozzászólásaitokat, sokat jelentenek nekem, de azért azt is elmondanám, hogy most még megtartom a komihatárt! Köszönöm a megértéseteket! :) Jó szórakozást! :)

Puszi: Dahlia

A srácokkal elköltött ebéd igazán fantasztikusra sikeredett, azonban sokáig nem volt időm ezen gondolkodni, hiszen másnap reggel ismét dolgozni indultam és tudtam, hogy elég nehéz nap áll előttem. Az aznapi tervezetben három műtét is ki volt írva, de a kórházba érve máris egy sürgősségi eset fogadott, így miután átöltöztem, rohantam, hogy megnézzem a kis beteget. Szerencsére kiderült, hogy csak az ijedtség volt túl nagy, és semmi komolyabb baja nincsen a kisfiúnak, így aztán egy autós matricával és a zárójelentéssel hazaengedtem őt és a szüleit is, én viszont rohantam tovább, mert a műtőben már várt a betegem. Bemosakodtam gyorsan és a már előkészített műtőbe siettem, hogy kezdetét vehessük a több órás beavatkozásnak. Már dél volt, amikor a kollégáimmal együtt kijöhettünk a sterilizált helyiségből, a kisebb komplikációkkal tűzdelt operáció után, de csak annyi időm volt, amíg előkészültem a következő műtéthez, ami szerencsére nem húzódott el egy óránál tovább. Nem is bántam ezt, mert félek, ha még egy kis időt a műtőben kellett volna tölteni, én is az asztal mellett esek össze. A szobámba mentem, és mialatt kitöltöttem a papírokat, megettem az ebédemet, ami szokás szerint az otthon összeállított szendvics volt. Dolgom végeztével úgy döntöttem, hogy megnézem a kis betegeimet, akiknek egy nagyon édes kis sarok volt kialakítva, hogy a kórházban töltött napokat valami vidám elfoglaltsággal is eltölthessék.
-Sziasztok Kicsikéim!-köszöntem nekik mosolyogva, és leguggoltam a kis játszóterük mellé. Az ott lévő szülők mind meglepetten kapták felém a tekintetüket, holott már azt hiszem megszokhatták, hogy nálam mindennapi rutinnak számított, hogy meglátogassam itt is a gyerkőcöket.
-Csókolom doktonéni!-köszöntöttek egyöntetűen, és nagy szemekkel pislogtak rám.
-Na hogy vannak az én kis Manóim?-érdeklődtem tőlük kedvesen.
-Jóóóól!-kiáltották ismét egyszerre.
-A doktornéni is jön játszani?-meredt rám az egyik kishölgy nagy szemekkel.
-És mit játszunk?-kíváncsiskodtam.
-Juha és Mikko éppen házat építenek, amibe majd beköltözik az ifjú pár az esküvő után.-újságolta egy másik kis tünemény.
-Óhh szóval esküvő lesz!-csaptam össze a kezeimet.-Hát ez nagyon izgi! Tudjátok hogy szerettem mindig esküvősdit játszani?-csillantak fel a szemeim, aztán levettem a cipőmet és bementem hozzájuk a kis játszóterükre.
-Gyere doktojnéni!-fogta meg a kezemet az egyik kisfiú, és lehúzott a szőnyegre.
-Na, és milyen ruhája lesz a menyasszonynak? Választott már?-néztem mosolyogva a kislányokra.
-Ez!-mutatták fel az apró kis ruhácskát.-Ugye milyen szép?-csillogott a szemük.
-Igen, tényleg gyönyörű!-bólogattam helyeslően.
-Jó napot!-hallottam meg magam mögött egy ismeretlen férfi hangot, mire rögtön megfordultam és egy futárnak tűnő srácot láttam, virággal a kezében.
-Jó napot!-bólintottam.
-Én…..Georgina Mäilanen doktornőt keresem.-olvasta le a papírjáról a nevemet.-Tudna kérem segíteni?
-Én vagyok az, parancsoljon!-néztem rá meglepetten, aztán a köpenyemet megigazítva, felálltam a szőnyegről és odamentem hozzá.
-Ezt önnek hoztam!-tolta kicsit előrébb a virágcsokrot, nekem pedig még nagyobbra nyíltak a szemeim.-Ide szeretnék kérni egy aláírást!-adott a kezembe egy lapot és egy tollat. Ráfirkantottam a nevemet a papírra, aztán megkaptam az ajándékomat.-Köszönöm szépen! További szép napot! Viszlát!
-Én is köszönöm! Viszlát!-búcsúztam, aztán meglepetten kezdtem tanulmányozni a csokrot. Nem is értettem, hogy ezt miért, vagy kitől kaptam, de a krémszínű rózsák és a velük harmonizáló hasonló színű szalag és gyöngyök teljesen lenyűgöztek.
-Anna nézd, a doktornéni virágot kapott!-szólalt meg az egyik kislány, mire én ránéztem és elmosolyodtam.
-Lehet, hogy az ő hercege is meglepetést akart szerezni neki!-kotyogott közbe a másik kis tündér.
-Ezzel csak az a bibi kicsikéim, hogy nekem nincsen hercegem!-rántottam meg a vállam.-Na de megyek és vízbe rakom ezt a szép csokrot! További szép délutánt fiúk lányok, vigyázzatok magatokra, majd este, mielőtt hazamegyek, benézek mindenkihez! Sziasztok!-integettem nekik.
-Csókolom dokornéni!-hangzott a kis kórus, ami engem megmosolyogtatott. Elköszöntem a szülőktől is, aztán a szobámba mentem. Egy vízzel teletöltött vázában rendezgettem éppen a csokrot, amikor megpillantottam a rózsák között egy kis levelet. Meglepetten vettem ki onnan, majd a benne lévő félbehajtott lapot szétnyitottam és olvasni kezdtem a kézírást:

„Kedves Doktornő!

Remélem, nem haragszol nagyon az elfuserált randi miatt, és megengeded nekem, hogy kiengeszteljelek érte. Este várlak a kórház előtt, bízom benne, hogy eljössz és szerezhetek Neked egy szép estét!

Ölel,

Kimi

Ui.: A sügérek otthon maradnak!

Végigolvasva a levelet, egyszerűen képtelen voltam visszatartani a nevetésemet. Annyira aranyos volt Kimitől ez a levél, és persze a szándék is, hogy kiengeszteljen a tegnapi ebéd miatt, noha erre semmi szükség nem lett volna, hiszen remekül éreztem magam velük még így is, hogy végül nem kettesben ebédeltünk. Nem tudtam és nem is akartam ellenállni ennek a meghívásnak, mert a szívem folyamatosan azt sugallta, hogy a helyes úton haladok, csak ne álljak meg, és én hallgattam is rá. Eldöntöttem, hogy találkozom este Kimivel, és azért fohászkodtam, hogy az addig hátralevő órák gyorsan tovatűnjenek. Persze volt még addig egy műtétem, és a gyerekeknek is megígértem, hogy benézek hozzájuk, szóval muszáj volt visszatérnem a földre arról a rózsaszín felhőről, és csak visszafogottan várni ezt az esti randit....

6. rész

Sziasztok! Először is, szeretnék elnézést kérni mindenkitől, hogy ilyen sokáig nem hoztam részt, de remélem, hogy ezzel sikerül ezt pótolni! :) Másodszor pedig, csupán annyi, hogy nagyon sajnálom, amiért ezt kell tennem, de egyelőre komihatárt vezetek be, mert eléggé elkeserít, hogy ilyen sok idő alatt is csupán egy hozzászólás érkezett! :( Egyébként azért nagyon hálás vagyok, köszönöm szépen! :) ♥ Nos, nem is húzom tovább az időt, jó olvasást mindenkinek. :)

Puszi: Dahlia

Ui.: Első körben 3 komi lesz a határ. Köszönöm szépen.

-Mi az, hogy téged? És akkor velem mi van? Miért nem úgy kérdezed, hogy miért nem hívtak meg MINKET erre a kis találkára?-kötözködött vigyorogva egy másik srác, az előtte megszólalóval. Döbbenten néztem az asztal mellett álló két férfit, és nem igazán értettem, hogy ők kik, és mit akarnak.
-Toni, Atte? Ti mégis mit kerestek itt?-kerekedtek ki Kimi szemei.
-Csak láttuk az autódat, és gondoltuk benézünk hozzád, és kiderítjük, mi volt olyan fontos, amiért lemondtad a gokartozást!-felelte az első megszólaló. Éreztem, hogy egyre inkább zavarba jövök, elég kellemetlen volt ez a helyzet.
-Most már tudjuk, hogy ez nem valami, hanem valaki!-vigyorgott rám a másik srác, én pedig azt hittem, hogy a föld alá süllyedek.
-Igazán elmondhattad volna, hogy randid lesz!-vetette oda a rövidebb hajú férfi, és rákacsintott barátjára.
-Ez nem randi!-felelt egyből Kimi.
-Hát akkor mi?-szólaltam meg hirtelen, ezzel mindhárom pasi pillantását magamra vonzva. Kimi nagy szemekkel nézett rám, én pedig elpirultam, amikor eljutott a tudatomig, hogy mit is kérdeztem valójában.
-Hoppá! Nem mondtad, hogy ilyen felvágott nyelvű menyecskét találtál!-nevettek a srácok.-Úgy látom, hogy lesz szigor otthon.-kacarásztak tovább.
-Na jó, azt hiszem, hogy én most megyek.-álltam fel az asztaltól.-Köszönöm az ebédet, nagyon élvezetes volt!-vágtam oda flegmán, majd indulni akartam, de Kimi megragadta a karom.
-Ne haragudj, ha megbántottak, vagy én megbántottalak!-nézett rám bűnbánóan.-Ne menj miattuk!-bökött a fejével a barátai felé.
-Tudod mit?-ráztam meg magam kicsit.-Igazad van, ilyen sügérek miatt nem fogok letargiába esni, és lemondani az eddigi remek ebédről-vetettem egy jelentőségteljes pillantást a leesett állú hímek felé, majd visszaültem a helyemre. Mindezt természetesen Kimi roppant elismerő pillantásától övezve.
-Szóval sügér. Hallod ezt Atte?-lökte oldalba barátját Toni.-Azt hiszem, hogy ezt meg kell beszélnünk a szép hölggyel!-közölte, miközben odahúzott egy széket az asztalunkhoz, megfordította és kezeit a támlára téve ráült. A barátja is így tett, csak ő éppen vele szemben foglalt helyet. Kimivel értetlenkedő pillantásokat váltottunk.
-Nos, akkor további jó étvágyat!-mosolyogtam úgy a „randipartneremre”, mint ha a barátai ott se lettek volna.
-Neked is!-vigyorgott rám. Tudtam, hogy leesett neki mit akarok, és bele is ment a dologba.
-Persze, egyetek csak, mint ha mi itt se lennénk!-sóhajtott fel színpadiasan Atte, mi pedig Kimivel suttyomban összenéztünk és elvigyorodtunk.
-Ti amúgy nem találtatok szabad asztalt, vagy úgy gondoltátok, hogy szükségünk van két udvaribohócra is?-tette fel nekik a keresztkérdést, én meg hangosan nevetni kezdtem.
-Ugyan-ugyan Haver, mi csak ismerkedni akartunk!-tárta szét a kezeit Toni barátunk.
-Óhh igen?-vonta fel a szemöldökét Kimi.-És mire vártok még?-vigyorgott.-Bár végülis már ismeritek egymást. Sügér1, sügér2 és a szép hölgy!-történt meg a bemutatás, én pedig már nem bírtam hangos nevetés nélkül, így a szalvétámat fogtam a szám elé, hogy az egész étterem ne az én kacagásomtól legyen zajos.
-Hát akkor nagyon örülök a találkozásnak szép hölgy! Az én nevem Toni Sügér1 Villander!-nyújtotta felém a kezét a jobbomon ülő srác.
-Gina Mäillanen!-csak a nevemet tudtam kinyögni, de ezt is csak nagy szenvedések árán, ugyanis már fuldokoltam a röhögéstől.
-Én pedig Atte „Sügér2” ha már az elsőszámú le van stoppolva Mustonen vagyok, szolgálatára szép hölgyem!-állt fel az asztaltól és meghajolt előttem.
-Hát igazán örülök Sügér urak, de remélem nem haragszanak meg, ha a jövőben inkább a becses neveiken fogom szólítani Önöket!-vigyorogtam rájuk.
-Ahogy óhajtja szép hölgyem!-hajolt meg ezúttal Toni.
-Látom megtaláltátok a közös hangot. Esetleg tovább álljak?-szólalt meg Kimi is egy hosszabb hallgatás után, de azért vigyorgott, mint a vadalma.
-Hát nem bánnák!-pusmogta Atte, mire kapott egy szép nagy ütést a lapockái közé.
-Aúúúú!-kiáltott fel hirtelen, ezzel jó néhány ember figyelmét ránk irányítva,
-Ne kiabálj már! Nem akarok holnap az újságok címoldalán kikötni!-szóltam rá kicsit mérgesen, Kimi pedig felnevetett.
-Hallod Sügér? Ne kiabálj, mert zavarja a szép hölgyet! Te Haver, ez nyúlbogyó, vagy mi a pritymák?-piszkált bele Toni Kimi tányérjába, és kivett onnan egy kisebb fej gombát.
-Hülye, mit csinálsz?-kapott a másik barát is egy méretes nyaklevest.
-Naaa, ezt most miért?-kérdezte felháborodva a srác.
-Mert megint sügér vagy!-vigyorgott Kimi. Már rájuk se mertem nézni, így inkább folytatni akartam az evést, ám ahogy újra az ételem felé fordítottam a figyelmemet, meglepetten vettem észre, hogy Atte jóízűen falatozik az ÉN tányéromból. Mindezt persze puszta kézzel. Komolyan úgy éreztem magam, mintha három ötévés között ültem volna, bár a kórházban még az óvodások is értelmesebbek, mint ők voltak, azokban a percekben.
-Öhm….Atte….-vontam fel a szemöldököm.
-Tessék!-vigyorgott rám teli szájjal, amit a másik két srác nevetéssel jutalmazott.
-Te mit csinálsz?-kérdeztem meg egész óvatosan.
-Hát, ebédelek….ha már Kimi fizet!-dobott egy bájvigyort a haverjának.
-Honnan veszed, hogy én fizetek?-vágott vissza a Jégember.
-Hát, csak nem hagyod, hogy a szép hölgy állja a számlát….-csatlakozott Toni is a felettébb kedélyes csevelyhez.
-Na menjetek a fenébe!-nevette el magát, miután kénytelen volt rájönni, hogy ezt a menetet a srácok nyerték.
-Inkább megyünk, és kérünk a pultnál két gesztenyepürét, ha már úgyis te fizetsz!-vigyorodott el Toni.
-Óhh hogyne, még mit nem? Abból ti nem esztek!-kiáltott utánuk Kimi, ugyanis ők akkor már nyúlcipőt húztak és ott sem voltak az asztalnál.
-Majd hozunk nektek is, ne aggódj!-felelte Atte, Kimi pedig a fejét rázva fordult újra felém.
-Hát igen, ők a barátaim….-vakarta a fejét zavarában.
-Nagyon hatásos a bemutatkozó műsoruk. Minden lánynak bemutatták ezt, azok közül akiket elhívtál ebédelni?-kérdeztem meg somolyogva.
-Nem túl gyakran szoktam meghívást tenni nőknek, főleg nem ilyen rövid ismertség után!-válaszolt egyenesen, ezzel kissé zavarba is hozva engem. Nem tudtam mit mondjak erre, így inkább lehajtottam a fejem és megettem még a maradékot, ami a tányéromon volt.
-Két extra tejszínhabos, óriási gesztenyepüré az ötös asztalhoz megérkezett!-robbantak be a srácok, és letették az asztalra a kis tálakat.
-Kettő? Hát ti nem esztek?-nézett rájuk nagy szemekkel Kimi.
-Debizony, hogy eszünk. Ennyi volt a konyhán, szóval egy a tiétek, egy a miénk.-vigyorogtak újfent.
-Aha! És négy kanál már nem volt a konyhán, csak három mi?-nézett rájuk nagyon gyanúsan.
-Hát persze, hiszen tudod, gazdasági világválság van!-közölte Toni hatalmas vigyorral.
-Na jó srácok! Nehogy azt higgyétek, hogy kibabráltok velünk!-vigyorogtam rájuk és elvettem az egyik adagot, meg egy kanalat is, és jóízűen falatozgatni kezdtem a desszertet, ők meg csak nagyokat pislogtak.
-Kérsz?-mosolyogtam kacéran Kimire, miután kivettem egy kiskanállal az édességből és felé nyújtottam.
-Milyen kérdés ez? Hát persze!-vigyorgott és már ki is akarta venni a kezemből a kanalat, én azonban megráztam a fejem, ő pedig megértette mit szeretnék. A srácok nagy szemekkel bámulták minden mozdulatom, de pont ez volt a célom, ugyanis tudtam, hogy ha „megetetem Kimi gesztenyepürével” játékot játszunk, tuti, hogy húzom az agyukat.
-Mmm, ez nagyon jó!-kacsintott rám, ezzel is fokozva a srácok döbbenetét. Tudtam, hogy ezt a menetet mi nyerjük.
-Maradt itt egy kis tejszínhab!-kacérkodtam tovább, és a mutatóujjammal leszedtem a szája szegletéből az édességet, majd hogy megadjam a végső döfést a srácoknak, lenyaltam azt az ujjamról. Ámbár, ahogy Kimire néztem, láttam, hogy ez nem csak a barátainak volt a kegyelemdöfés, hanem neki is. Hatalmas mosoly ült ki az arcomra, aztán a lábaimat keresztbe téve, hátradőltem a széken, és a fiúk között ingattam a tekintetem.-Na mi van? Miért néztek így? Mondjátok csak!-vigyorogtam rájuk.
-Azt hiszem….fizetek.....-bökte ki Kimi néhány másodperc múlva, de még mindig teljesen le volt taglózódva.
-Na szóval akkor a miénket is?-kapott életre egyből Atte.
-Egye fene! Legyen egy jó napotok!-legyintett Kimi, miközben előbányászta a pénztárcát a zsebéből.
-Jajj Haver, tudtuk mi, hogy jó gyerek vagy!-pitizett egy kicsit Toni, de a barátjából egy morgásnál többet nem tudott kicsalni ezzel.
Miután a Jégember rendezte a számlát, összeszedtük a holminkat és a parkoló felé indultunk, még mindig négyesben.
-Ti amúgy hova jöttök? Egyikőtök kocsiját se látom itt!-vonta fel a szemöldökét.
-Hát, gondoltuk, eldobhatnátok minket a belvárosba!-mosolyogtak ránk nagyon bájosan
-Óhhh hogyne, még mit nem? Ingyen vacsora és még fuvarozgatás is?-szaladt magasra Kimi hangja.
-Ugyan, ne legyél ilyen, igazán elférnek még a hátsó ülésen!-vetettem fel az ötletet neki.
-De csak mert a szép hölgy mondja!-nézett a barátaira morcosan, ők meg elkezdtek hajlongani előttem. Nem tudtam megállni, hogy ne nevessem el magam.-Na befelé!-biccentett a fejével az ajtó felé, majd az utas oldali ajtóhoz galoppozott és kinyitotta azt előttem.
-Köszönöm!-mosolyogtam rá kedvesen, ő pedig viszonozta a gesztust.
-Előbb hazavisszük Ginát, utána kidoblak titeket a belvárosban!-közölte a barátaival, miután beindította a motort és gázt adott.
-Értettük főnök!-szalutált a két díszpinty a hátsó ülésen, aztán újra hozzákezdtek a sületlenségeik halmozásához. Kimi ezt kicsit nehezebben tolerálta, én azonban nagyon jókat derültem a hazaút alatt. A ház elé érkezvén kiszálltam az autóból, és Kimi is követte a példámat, majd a fejével jelezte, hogy menjünk kicsit arrább, hogy a srácok ne halljanak minket.
-Öröm volt veletek az ebéd fiúk! Remélem, hogy még találkozunk!-vigyorogtam rájuk.
-Mi is reméljük szép hölgy!-dugták ki a fejüket a lehúzott ablakon. –Aztán csak hívjon minket, ha ez a macho fájdalmat okoz kegyednek!-folytatták, egészen addig, amíg gyilkos pillantásokat nem kaptak barátjuktól. Visszaültek az ülésre, és az ablakot is felhúzták, de ahogy fél szemmel feléjük pislantottam, nem kerülte el a figyelmem, hogy rá vannak tapadva az ablakra és éhes szemekkel bámulnak minket.
-Nagyon jól éreztem magam, köszönöm az ebédet!-mosolyogtam Kimire kedvesen, már a ház előtt állva.
-Én úgyszintén. Remélem azért nem ábrándultál ki belőlem teljesen, miattuk!-bökött a barátai felé a fejével.
-Dehogy!-nevettem.-Igazán üdítő társaság!-kacarásztam tovább.
-Kereshetlek valamikor?-kérdezte komolyan..
-Szzeretnél?-mosolyogtam rá félszegen.
-Minden vágyam!-suttogta a fülembe.
-Alig várom!-súgtam egészen halkan.-Légy jó! Vigyázz magadra!-mosolyogtam rá.
-Te is Gina! Szia!-búcsúzott.
-Szia Kimi!-intettem, ő pedig mosolyogva hátrálni kezdet az autója felé, és amikor beülni készült, én is megfordultam.
-Se búcsúpuszi, semmi?-hallottam még Toni kérdését.
-Fogd be sügér!-morogta Kimi, aztán becsapta az ajtót, én pedig nevetve indultam el a társasház bejáratához egy ilyen vicces és igazán fantasztikusra sikeredett délutánt követően.

5. rész

Két nap múlva, magamat is meglepve, izgatottan válogattam a ruháimat, egy frissítő zuhanyzás után. Nem akartam túlzásba vinni a sminkelést, és olyan ruhát sem szerettem volna felvenni, ami egyáltalán nem jellemző a stílusomra és az általában hordott viseletemre. Ezért aztán egy sötét csőszárú farmert, és fehér felsőt választottam, egy fekete magassarkúval.A hajamat egyszerűen átkeféltem, és egy nagyon minimális sminkelés után már indulnom is kellett, ugyanis az óra elütötte a tizenegyet. A házból kilépve rögtön megláttam Kimit, amint az autójának támaszkodva várt rám. Ahogy megpillantott, felragyogott az arca és melegen rám mosolygott. Odasétáltam hozzá és nemes egyszerűséggel megálltam előtte.
-Szia Kimi!-köszöntem először én.
-Szia Gina! Örülök, hogy elfogadtad a meghívásom és itt vagy most!-mosolygott rám, aztán teljesen váratlanul odahajolt az arcomhoz és gyengéden megpuszilt. Meglepődtem ezen a gesztuson, de nem tagadhatom, nagyon jól esett, ám az arcom színe biztosan tükrözte milyen zavarba jöttem.
-Én is örülök, hogy hogy újra látlak!-vallottam be őszintén, de a mondat végére érve lesütöttem a szemeimet.
-Gyere, induljunk!-bökött a fejével az autó felé, én pedig beleegyezően bólintottam és követtem őt. Az úton nem beszélgettünk túl sokat, úgy éreztem, hogy egyikünk sem találja igazán a szavakat, ami véleményem szerint abból következett, hogy minimális ismertség nélkül mentem bele ebbe a találkába. Kicsit frusztrált ez az egész helyzet, és már bántam kicsit, hogy ilyen könnyedén rábólintottam a meghívására. Az aggályaim azonban valahogy szertefoszlottak, amikor megláttam a helyet, ahova vitt. Ha csak azt nézzük, hogy egy étterem volt ez, akkor talán az gondolható, hogy sablonos hely volt ez egy ilyen találkozóhoz, mégis valahogy annyira barátságos, és otthonos kis épület volt, a maga erdei környezetével, hogy teljesen magával ragadott.
-Hűha! Ez a hely gyönyörű!-fordultam körbe mosolyogva, amikor kiszálltam az autóból.
-Hát, reméltem, hogy Neked elnyeri majd a tetszésedet.-vonta meg a vállát.
-Miért volt, akinek ez a kis Paradicsom nem jött be?-vontam fel a szemöldököm.
-Hát, mondjuk Jennivel nem jöhettem ide túl sokat. Ő nem szerette ezt a helyet, szerinte túl pórias és nem méltó hozzánk, de szerintem meg ez egy nagy hülyeség!-fintorgott.
-Hát, lehet, hogy pórias, de nekem nagyon tetszik. Szerintem sokkal kedvesebb és barátságosabb ez, mint egy agyoncicomázott, égőkkel kidíszített giccsparádé, amit előkelő étteremnek neveznek.-fejtettem ki a véleményemet gondolkodás nélkül.
-Én is így gondolom.-mosolyodott el.-És nem felejtettem el, hogy honnan jöttem, szóval én itt szívesebben megeszek itt egy ebédet, mit azoknak a giccsparádékban, ahogy te nevezed!-kacsintott rám, mire éreztem, hogy elpirulok.
-És jártatjuk csak a szánkat, vagy megyünk végre enni is?-vigyorodtam el, ő pedig követte a példámat.
-Csak nem éhes vagy?-cukkolt, miközben elindult a bejárat felé.
-De igen, képzeld!-öltöttem rá a nyelvem ő meg nevetni kezdett.
-Szia Tommi!-fogott kezet egy körülbelül velünk egy idős sráccal, amikor beléptünk az étterembe.
-Szia Kimi!-köszönt vissza ő is.-Jó napot kisasszony!-mosolygott rám kedvesen.
-Gina Mäilanen, nagyon örülök!-nyújtottam felé a kezem.
-Tommi Rättanen.-fogadta el a kézfogást.-Már ne haragudjon a kérdésért, de hogy tudta Önt ez az ibse fölszedni?-vigyorgott rám, én pedig úgy éreztem, hogy lángba borul az arcom.
-Tommi!-szólt rá Kimi azonnal.-Ő nem a…..nem a, na tudod, szóval…..
-Nem vagyok a barátnője!-válaszoltam helyette én, amint sikerült összeszednem a hangomat.
-Óhhh értem!-vigyorodott el mindentudóan.-Nos, gyertek utánam, megmutatom az asztalotokat!-indult el, mi pedig követtük őt, de a világért sem néztünk volna egymásra, hiszen mindketten nagyon zavarban voltunk.-Ez lenne az, remélem megfelel!-állt meg egy eldugottabb, sarokban álló asztal mellett.-Hozhatok valami italt, amíg választotok?-kérdezte illedelmesen, miután elfoglaltuk a helyünket és átnyújtotta az étlapokat.
-Én egy szénsavmentes ásványvizet kérnék!-adtam le a rendelésem.
-Nekem is azt légyszi!-bökte ki Kimi némi gondolkodás után.
-Rendben, rögtön hozom, addig nézegessétek csak az étlapot!-mosolygott ránk, aztán távozott.
-Ne mondd, tudom, a főnök az egyik haverod, és amikor idejössz, mindig ő szolgál ki. Egyébként meg egy nagy szájú pasas!-kandikáltam ki az étlap mögül, és elmosolyodtam, amikor megláttam a vigyort Kimi arcán.
-Honnan tudtad?-kacagott jókedvűen.
-Hát…..nem is tudom!-forgattam a szemeimet, aztán újra belemélyedtem az étlap tanulmányozásába. Rövidesen visszajött a barátocskánk, hogy felvegye a rendelést, majd ismét tovatűnt, de meglepő gyorsasággal megint ott termett, immáron már az ebédjeinkkel.
-Jó étvágyat! Élvezzétek az ebédet!-mosolygott ránk sejtelmesen, majd angolosan távozott.
-Mondd meg neki, hogy rossz kerítő, szóval ne fogjon ilyen vállalkozásba. Na, jó étvágyat!-közöltem Kimivel.
-Neked is!-vigyorgott, és a fejét csóválva hozzálátott ő is az evéshez, bár ahogy elnéztem, nem tartotta sok, hogy elnevesse magát. Az ebéd nagyon jó hangulatban telt, ugyanis rengeteget meséltünk egymásnak magunkról, és ezeknek a történeteknek a vége mindig hangos nevetés lett. Éreztem, hogy egyre jobban feloldódok a társaságában és már sokkal bátrabban mertem neki beszélni az életemről, és mindarról, ami igazán jellemző rám. Éppen hangos nevetésben törtem ki az egyik vicces történet közben, amikor észrevettem, hogy árnyék vetült az asztalunk fölé, én pedig rögtön oldalra kaptam a fejem, hogy megleljem ennek forrását.
-Hello-hello emberek! Engem már meg sem akartatok hívni a nagy összeröffenésre?