Sziasztok! :)
Először is elnézést kérek mindenkitől, hogy nem hoztam részt a hétvégén, azonban sajnos nem valószínű, hogy a jövőhét hétvégéig lesz folytatás! :( És még a hétvégét sem ígérem, ugyanis a héten is valószínűleg rengeteg dolgom lesz, a hétvégén pedig programom! Méegyszer bocsánat és remélem, hogy azért nem haragszotok rám nagyon! :) :$
Másodszor pedig, ma délután drága Szabusommal elkezdtünk írni egy közös sztorit, ami már olvasható is az alábbi blogon: szabusandgina.blogspot.com
Köszönöm a kitartásotokat! :)
Puszi:Dahlia
2011. március 27., vasárnap
2011. március 20., vasárnap
27. rész
Másnap reggel hihetetlenül boldogan, de valami iszonyatosan tompa és kellemetlen fejfájással ébredtem. Lassan kinyitottam a szemeimet és mosolyogva néztem körbe a szobában, majd oldalra fordultam, de legnagyobb megdöbbenésemre, a kicsi német nem feküdt ott mellettem. Kezdtem már teljesen bepánikolni, gyártottam a bonyolultabbnál bonyolultabb, valóságot nem igazán hiszem, hogy fedő elméleteimet, amikor egyszercsak halkan nyílott az ajtó és Seb egy tálcával a kezében lépett be a szobába.
-Jó reggelt!-köszönt kedvesen, amint észrevette, hogy őt figyelem, aztán letette a tálcát az éjjeli szekrényre, majd odajött hozzám és finoman megcsókolt.
-Jó Reggelt!-mosolyogtam rá kissé haloványan, és hirtelen köhögni kezdtem. Nem tetszett nekem ez a dolog, de nem akartam igazán foglalkozni vele.
-Beszélnünk kell, igaz?-pillantott rám Sebastian tanácskérően és jól hallhatóan felsóhajtott.
-Azt hiszem, hogy ez után az éjszaka után mostmár ideje lenne!-bólintottam és kicsit arrébb húzódtam, hogy odaférhessen ő is az ágyra. Habozott néhány másodpercig, aztán odaült mellém, majd hirtelen megfogta a kezem és mélyen a szemembe nézett.
-Először is, tartozom neked egy hatalmas bocsánatkéréssel, a napok óta tartó, minősíthetetlen viselkedésemért. Nem tudom mi ütött belém, talán egyszerűen csak azért voltam ilyen, mert teljesen elcsavartad a fejem és megbolondítottál. Nem akarok magyarázkodni, vagy rád húzni esetleg a vizes lepedőt, ne értsd félre, kérlek. Annyira szörnyű volt tudni, hogy fájdalmat okoznak neked a szavaim!-hajtotta le a fejét.
-De akkor miért kellett, hmmm? És miért aláztál meg ennyiszer?-kérdeztem vissza kissé indulatosan.
-Mert nem tudtam megemészteni, hogy viszautasítottál. Úgy éreztem, hogy a büszkeségemen lyukat égettél és ezt én nem tudom egy könnyen megemészteni!-vallotta be őszintén.
-Sajnálom, hogy úgy kellett elmondom, hogy barátom van, aki egyébként nincs is, vagyis…….-már belezavarodtam a saját mondatomba is, ezért megráztam a fejem, hogy amikor újra elkezdem a mondandómat, akkor már újra értelmesen tudjak beszélni.-Az az igazság, hogy volt egy barátom, Markus, akivel csak két-három havonta találkoztunk, ezért teljesen el is távolodtunk egymástól. Soha nem mondtuk ki, hogy vége, de azt hiszem mindketten így gondoljuk ezt!-mondtam halkan és nyugodtan.
-De akkor miért mondtad azt mégis, hogy barátod van?-rázta a fejét értetlenül.
-Mert amíg nem zárjuk le ezt a kapcsolatnak nem nevezhető állapotot, addig nem bírom azt mondani, hogy egyedülálló vagyok!-magyaráztam türelmesen.
-Akkor tegnap éjjel tulajdonképpen megcsaltad őt velem?-kérdezett Seb, ismét azzal a gúnyos hanglejtéssel, amitől már az elmúlt napok tapasztalataiból kiindulva annyira irtóztam.
-És te? Akkor te meg megcsaltad velem azt a szőke lányt-a barátnődet-akivel csókolóztál vasárnap reggel?-néztem rá kissé mérgesen. Az erőteljesebb hanghasználat után kaparni kezdett a torkom és ismét köhögni kezdtem, de aztán gyorsan leküzdöttem ezt, hogy a lassan veszekedésbe torkolló beszélgetésünkre tudjak koncentrálni.
-Ő csak volt a barátnőm, és már lezártuk a kapcsolatunkat!-jegyezte meg irónikusan.
-Persze, azért csókolóztatok!-vágtam rá dühösen.
-Nem, csak ő még mindig nem akar elengedni, és van amikor eljön a futamokra, mert azt hiszi, hogy újrakezdhetjük. És akkor reggel is ő csókolt meg, de te azt már nem láttad, hogy elhúzódtam tőle és már sokaszorra is elmondtam neki, hogy köztünk vége.
-Nekem persze csak a bosszú miatt mondtad azt, hogy a barátnőd, igaz?-néztem rá őszinte választ várva.
-Igen, ez így igaz!-bólintott.-Tudom, hogy nagyon kicsinyes és gyerekes dolog, de egyszerűen nem tudtam mással visszavágni neked!-ismerte el.
-Óhh dehogynem Sebastian!-nevettem fel gúnyosan.-Eléggé a földbe tuddtál volna döngölni úgyis, ha egyszerűen csak azokkal a szavakkal illetsz, amikkel tegnap délután. Miket is mondtál? Ja tudom már, hogy egy számító ribanc vagyok, és egy pénzre, meg hírnévre vágyó liba, és te……..-eddig tudtam sorolni az elmondottakat, ekkor ugyanis hirtelen megcsókolt, belém fojtva ezzel a szót.
-Sajnálom, annyira sajnálom! Bocsáss meg kérlek! Ígérem, hogy soha, de soha többet nem hagyja el ilyen szó a számat!-fogadkozott hevesen, mélyen a szemembe nézve.
-Ne ígérj semmit, ha úgysem tudod megtartani!-válaszoltam ridegen, és visszanyeltem a könnyeimet.
-Nora, kérlek! Bocsáss meg nekem!-nézett rám könyörgő tekintettel.-Nem akarlak sírni látni, és nem akarom, hogy miattam légy szomorú!-suttogta az ajkaim közé, és letörölte az arcomon végigcsorgó könnyeket.
-Ölelj meg Seb!-modtam fojtott hangon, és ahogy megéreztem a karjait magam körül, kitört belőlem az a már régóta visszatartott zokogás, ami igazán kellett ahhoz, hogy teljesen megnyugodjak. Lassan simogatta a hátam és néha-néha a fülembe duruzsult néhány szócskát, amelyekre nagyon nagy szükségem volt már.
-Megpróbálunk újra tiszta lappal kezdeni mindent?-tette fel a kérdést, a szemembe nézve, amikor elhúzódtam tőle kicsit.
-Igen!-bólintottam, és halványan elmosolyodtam. Seb futólag ismét megölelt, aztán finoman megcsókolt.
-Köszönöm!-nézett rám hálásan és a fejemet a mellkasára hajtotta.-Készítettem reggelit, mit szólnál, ha azt most megennénk?-érdeklődte meg kedvesen.
-Tetszik az ötlet, de ha jól emlékszem, akkor neked erre most nincsen időd. Már vár rád a park és az öt köröd. Nyomás!
-Jó reggelt!-köszönt kedvesen, amint észrevette, hogy őt figyelem, aztán letette a tálcát az éjjeli szekrényre, majd odajött hozzám és finoman megcsókolt.
-Jó Reggelt!-mosolyogtam rá kissé haloványan, és hirtelen köhögni kezdtem. Nem tetszett nekem ez a dolog, de nem akartam igazán foglalkozni vele.
-Beszélnünk kell, igaz?-pillantott rám Sebastian tanácskérően és jól hallhatóan felsóhajtott.
-Azt hiszem, hogy ez után az éjszaka után mostmár ideje lenne!-bólintottam és kicsit arrébb húzódtam, hogy odaférhessen ő is az ágyra. Habozott néhány másodpercig, aztán odaült mellém, majd hirtelen megfogta a kezem és mélyen a szemembe nézett.
-Először is, tartozom neked egy hatalmas bocsánatkéréssel, a napok óta tartó, minősíthetetlen viselkedésemért. Nem tudom mi ütött belém, talán egyszerűen csak azért voltam ilyen, mert teljesen elcsavartad a fejem és megbolondítottál. Nem akarok magyarázkodni, vagy rád húzni esetleg a vizes lepedőt, ne értsd félre, kérlek. Annyira szörnyű volt tudni, hogy fájdalmat okoznak neked a szavaim!-hajtotta le a fejét.
-De akkor miért kellett, hmmm? És miért aláztál meg ennyiszer?-kérdeztem vissza kissé indulatosan.
-Mert nem tudtam megemészteni, hogy viszautasítottál. Úgy éreztem, hogy a büszkeségemen lyukat égettél és ezt én nem tudom egy könnyen megemészteni!-vallotta be őszintén.
-Sajnálom, hogy úgy kellett elmondom, hogy barátom van, aki egyébként nincs is, vagyis…….-már belezavarodtam a saját mondatomba is, ezért megráztam a fejem, hogy amikor újra elkezdem a mondandómat, akkor már újra értelmesen tudjak beszélni.-Az az igazság, hogy volt egy barátom, Markus, akivel csak két-három havonta találkoztunk, ezért teljesen el is távolodtunk egymástól. Soha nem mondtuk ki, hogy vége, de azt hiszem mindketten így gondoljuk ezt!-mondtam halkan és nyugodtan.
-De akkor miért mondtad azt mégis, hogy barátod van?-rázta a fejét értetlenül.
-Mert amíg nem zárjuk le ezt a kapcsolatnak nem nevezhető állapotot, addig nem bírom azt mondani, hogy egyedülálló vagyok!-magyaráztam türelmesen.
-Akkor tegnap éjjel tulajdonképpen megcsaltad őt velem?-kérdezett Seb, ismét azzal a gúnyos hanglejtéssel, amitől már az elmúlt napok tapasztalataiból kiindulva annyira irtóztam.
-És te? Akkor te meg megcsaltad velem azt a szőke lányt-a barátnődet-akivel csókolóztál vasárnap reggel?-néztem rá kissé mérgesen. Az erőteljesebb hanghasználat után kaparni kezdett a torkom és ismét köhögni kezdtem, de aztán gyorsan leküzdöttem ezt, hogy a lassan veszekedésbe torkolló beszélgetésünkre tudjak koncentrálni.
-Ő csak volt a barátnőm, és már lezártuk a kapcsolatunkat!-jegyezte meg irónikusan.
-Persze, azért csókolóztatok!-vágtam rá dühösen.
-Nem, csak ő még mindig nem akar elengedni, és van amikor eljön a futamokra, mert azt hiszi, hogy újrakezdhetjük. És akkor reggel is ő csókolt meg, de te azt már nem láttad, hogy elhúzódtam tőle és már sokaszorra is elmondtam neki, hogy köztünk vége.
-Nekem persze csak a bosszú miatt mondtad azt, hogy a barátnőd, igaz?-néztem rá őszinte választ várva.
-Igen, ez így igaz!-bólintott.-Tudom, hogy nagyon kicsinyes és gyerekes dolog, de egyszerűen nem tudtam mással visszavágni neked!-ismerte el.
-Óhh dehogynem Sebastian!-nevettem fel gúnyosan.-Eléggé a földbe tuddtál volna döngölni úgyis, ha egyszerűen csak azokkal a szavakkal illetsz, amikkel tegnap délután. Miket is mondtál? Ja tudom már, hogy egy számító ribanc vagyok, és egy pénzre, meg hírnévre vágyó liba, és te……..-eddig tudtam sorolni az elmondottakat, ekkor ugyanis hirtelen megcsókolt, belém fojtva ezzel a szót.
-Sajnálom, annyira sajnálom! Bocsáss meg kérlek! Ígérem, hogy soha, de soha többet nem hagyja el ilyen szó a számat!-fogadkozott hevesen, mélyen a szemembe nézve.
-Ne ígérj semmit, ha úgysem tudod megtartani!-válaszoltam ridegen, és visszanyeltem a könnyeimet.
-Nora, kérlek! Bocsáss meg nekem!-nézett rám könyörgő tekintettel.-Nem akarlak sírni látni, és nem akarom, hogy miattam légy szomorú!-suttogta az ajkaim közé, és letörölte az arcomon végigcsorgó könnyeket.
-Ölelj meg Seb!-modtam fojtott hangon, és ahogy megéreztem a karjait magam körül, kitört belőlem az a már régóta visszatartott zokogás, ami igazán kellett ahhoz, hogy teljesen megnyugodjak. Lassan simogatta a hátam és néha-néha a fülembe duruzsult néhány szócskát, amelyekre nagyon nagy szükségem volt már.
-Megpróbálunk újra tiszta lappal kezdeni mindent?-tette fel a kérdést, a szemembe nézve, amikor elhúzódtam tőle kicsit.
-Igen!-bólintottam, és halványan elmosolyodtam. Seb futólag ismét megölelt, aztán finoman megcsókolt.
-Köszönöm!-nézett rám hálásan és a fejemet a mellkasára hajtotta.-Készítettem reggelit, mit szólnál, ha azt most megennénk?-érdeklődte meg kedvesen.
-Tetszik az ötlet, de ha jól emlékszem, akkor neked erre most nincsen időd. Már vár rád a park és az öt köröd. Nyomás!
2011. március 19., szombat
26. rész
Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat, chat bejegyzéseket és továbbra is nagyon várom őket! :)
Szeretném ezt a részt Szabusnak ajánlani! Remélem, hogy így is tetszeni fog, hogy nem egészen úgy írtam meg, mint amikor rögtönöztem msn-en! :) ♥ Továbbá még Tiának is ajánlanám, azzal az üzenettel, hogy remélem hamarosan rendbe jön és folytatja az írást, valamint, hogy ránk számíthat! :) Jó olvasást mindenkinek! :)
A csókja egyszerre volt gyengéd és vad, óvatos és szenvedélyes. Teljesen elvesztettem a fejem, és hagytam, hogy azt tegyen velem, amit akar. Közelebb húzott magához, miközben fokozatosan elmélyítette a csókot. A keze a vizes trikóm alá csúszott, és érzékien simogatni kezdte a hasam, majd a hátam. Halkan felnyögtem, és bár nagyon élveztem, amit csinál, azért mégis csak előtört belőlem a büszkeségem, amely azt mondta, hogy azok után, ahogy bánt velem, ezt nem szabadna engednem Megszakítottam a csókot és el akartam húzódni tőle, de ő ezt nem hagyta és még szorosabban ölelt, majd újra az ajkaimra akarta tapasztani az övéit, de ekkor már én is dühbe gurultam és ahogy a négy nappal azelőtti vasárnap reggelen, most is lekevertem neki egy hatalmas pofont.
-Nem érdekel, ha megütsz, az sem, ha ordítasz velem, sőt az sem, ha elszidsz mindennek, de annál jobban zavar az, ha nem mutatod ki, hogy mit érzel!-hadarta hevesen és szenvedélytől izzó szemekkel nézte az arcom.
-Mit akarsz még Vettel?-kérdeztem gúnyosan és a görcsösen felnevettem, majd kitört belőlem a sírás. Ennyi érzelemhullám után már képtelen voltam kontrollálni a tetteimet.
-Téged!-jelentette ki, mélyen a szemembe nézve, aztán a reakciómat meg sem várva újra megcsókolt. Még szenvedélyesebben, de sokkal puhábban és óvatosabban, mint néhány perccel ezelőtt. Már nem tiltakoztam, csak hagytam, hogy sodorjanak tovább az érzéseim és a tetteim. Seb hirtelen a karjaiba kapott és az emeleten lévő szobája felé indult, de továbbra sem szűnt meg csókolni. Amint talpra állított a helyiségben, mintha valami megváltozott volna benne. Sokkal vehemensebb lett, bátrabban simogatott és mert egyre több területet felfedezni a testemen. Egy határozott mozdulattal lekapta rólam a vizes trikómat, eldobta azt valahova, utána pedig újra rám irányította az összes figyelmét. Finom, apró csókokkal borította be a nyakam, a kulcscsontom és a melltartóm által szabadon hagyott területeket is, és közben a nadrágomat is kigombolta már, ám mielőtt az is lekerült volna rólam, váratlanul újra a karjába kapott és most meg sem állt velem az ágyig. Óvatosan ráfektetett, ő pedig fölém térdelt és pár másodpercig nem csinált egyebet, csak nézett engem, teljesen elkalandozott és vággyal teli tekintettel. A nyaka köré fontam a karomat és lehúztam a fejét az enyémhez, majd ismét egy gyengéd csókban forrtunk össze. Az ajkaival újra felfedezte a felsőtestem, miközben kissé nehezen, de végül sikerült lecibálnia rólam a testemre tapadt, csuromvizes farmert. Ahogy végigcsókolgatta a lábaimat és végre visszatalált az ajkaimhoz, én is akcióba lendültem és a kezem a pólója alá csúsztattam.
-Mit csinálsz?-suttogta rekedten a fülembe és picit beharapta a fülcimpám, aminek hatására egy halk sóhaj szökött fel a mellkasomból.
-Nem gondolod, hogy túl sok a ruha rajtad?-kérdeztem egy roppant bájos mosollyal, és a kezemet a helyhiánnyal küszködő férfiasságára helyeztem. Most rajta volt a sor, hogy felnyögjön. Halkan kuncogni kezdtem, és megszabadítottam őt a felsőjétől, majd egy ügyes pozíció váltást követően máris a derekán ültem és könnyedén lehúztam róla a nadrágját is. Így már mindketten csak alsóneműben voltunk.
-Olyan gyönyörű vagy!-suttogta az ajkaim közé, miután ismét a hátamra fektetett és végigsimított a bőrömön.Elmosolyodtam, aztán hirtelen az ajkaimat az övéire tapasztottam, jelezve számára, hogy mostmár elegem van a szövegelésből és lépjünk végre a tettek mezejére. Értette a célzást, ugyanis újra elkezdett az ajkaival lefelé vándorolni, és a kezeit is használta végre, hogy kényeztesse a testem. Lassan haladtunk, de kiélveztünk minden egyes pillanatot, amíg a másik testét igyekeztük megiserni. Most elfelejtkeztem minden általa ért sérelemről, nem érdekeltek a veszekedéseink, egyszerűen csak hagytam, hogy a szívem vezessen és azon az éjszakán csakis az érzéseimnek akartam engedelmeskedni. Felnyögtem, amikor Seb belém hatolt és a körmeimet a hátamba mélyesztettem, mire ő felsziszent, aztán hirtelen elkezdett mozogni bennem. Fantasztikus érzés volt érezni őt, és ennél már csak az volt csodálatosabb, amikor, ránk tört a gyönyör. Olyan volt, mint egy hatalmas fényrobbanás, ami után percekig csak homályosan látsz mindent, de az egész mellkasodat betölti valami furcsa és kellemes melegség, ami olyan megfoghatatlan, mégis szükséged van rá.
Seb odafeküdt mellém, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem és csendesen hallgattam a még zakatoló légzését.
-Megbántad?-súgta a fülembe a kérdést a kicsi német, és elkezdte simogatni a hátam.
-Nem.-válaszoltam határozottan.-De félek, hogy reggel felébredek ebből a csodálatos álomból és máshogy fogom gondolni!-tettem hozzá elgondolkodva, kis köröket rajzolgatva közben a hasára.
-Mindent megteszek, hogy ne így legyen!-mondta szelíden, aztán finoman szájon csókolt és szorosan magához ölelt. Elmosolyodtam, és a biztonságot nyújtó karjaiba simultam, majd rövidesen már mélyen aludtam az igazak álmát.
Szeretném ezt a részt Szabusnak ajánlani! Remélem, hogy így is tetszeni fog, hogy nem egészen úgy írtam meg, mint amikor rögtönöztem msn-en! :) ♥ Továbbá még Tiának is ajánlanám, azzal az üzenettel, hogy remélem hamarosan rendbe jön és folytatja az írást, valamint, hogy ránk számíthat! :) Jó olvasást mindenkinek! :)
A csókja egyszerre volt gyengéd és vad, óvatos és szenvedélyes. Teljesen elvesztettem a fejem, és hagytam, hogy azt tegyen velem, amit akar. Közelebb húzott magához, miközben fokozatosan elmélyítette a csókot. A keze a vizes trikóm alá csúszott, és érzékien simogatni kezdte a hasam, majd a hátam. Halkan felnyögtem, és bár nagyon élveztem, amit csinál, azért mégis csak előtört belőlem a büszkeségem, amely azt mondta, hogy azok után, ahogy bánt velem, ezt nem szabadna engednem Megszakítottam a csókot és el akartam húzódni tőle, de ő ezt nem hagyta és még szorosabban ölelt, majd újra az ajkaimra akarta tapasztani az övéit, de ekkor már én is dühbe gurultam és ahogy a négy nappal azelőtti vasárnap reggelen, most is lekevertem neki egy hatalmas pofont.
-Nem érdekel, ha megütsz, az sem, ha ordítasz velem, sőt az sem, ha elszidsz mindennek, de annál jobban zavar az, ha nem mutatod ki, hogy mit érzel!-hadarta hevesen és szenvedélytől izzó szemekkel nézte az arcom.
-Mit akarsz még Vettel?-kérdeztem gúnyosan és a görcsösen felnevettem, majd kitört belőlem a sírás. Ennyi érzelemhullám után már képtelen voltam kontrollálni a tetteimet.
-Téged!-jelentette ki, mélyen a szemembe nézve, aztán a reakciómat meg sem várva újra megcsókolt. Még szenvedélyesebben, de sokkal puhábban és óvatosabban, mint néhány perccel ezelőtt. Már nem tiltakoztam, csak hagytam, hogy sodorjanak tovább az érzéseim és a tetteim. Seb hirtelen a karjaiba kapott és az emeleten lévő szobája felé indult, de továbbra sem szűnt meg csókolni. Amint talpra állított a helyiségben, mintha valami megváltozott volna benne. Sokkal vehemensebb lett, bátrabban simogatott és mert egyre több területet felfedezni a testemen. Egy határozott mozdulattal lekapta rólam a vizes trikómat, eldobta azt valahova, utána pedig újra rám irányította az összes figyelmét. Finom, apró csókokkal borította be a nyakam, a kulcscsontom és a melltartóm által szabadon hagyott területeket is, és közben a nadrágomat is kigombolta már, ám mielőtt az is lekerült volna rólam, váratlanul újra a karjába kapott és most meg sem állt velem az ágyig. Óvatosan ráfektetett, ő pedig fölém térdelt és pár másodpercig nem csinált egyebet, csak nézett engem, teljesen elkalandozott és vággyal teli tekintettel. A nyaka köré fontam a karomat és lehúztam a fejét az enyémhez, majd ismét egy gyengéd csókban forrtunk össze. Az ajkaival újra felfedezte a felsőtestem, miközben kissé nehezen, de végül sikerült lecibálnia rólam a testemre tapadt, csuromvizes farmert. Ahogy végigcsókolgatta a lábaimat és végre visszatalált az ajkaimhoz, én is akcióba lendültem és a kezem a pólója alá csúsztattam.
-Mit csinálsz?-suttogta rekedten a fülembe és picit beharapta a fülcimpám, aminek hatására egy halk sóhaj szökött fel a mellkasomból.
-Nem gondolod, hogy túl sok a ruha rajtad?-kérdeztem egy roppant bájos mosollyal, és a kezemet a helyhiánnyal küszködő férfiasságára helyeztem. Most rajta volt a sor, hogy felnyögjön. Halkan kuncogni kezdtem, és megszabadítottam őt a felsőjétől, majd egy ügyes pozíció váltást követően máris a derekán ültem és könnyedén lehúztam róla a nadrágját is. Így már mindketten csak alsóneműben voltunk.
-Olyan gyönyörű vagy!-suttogta az ajkaim közé, miután ismét a hátamra fektetett és végigsimított a bőrömön.Elmosolyodtam, aztán hirtelen az ajkaimat az övéire tapasztottam, jelezve számára, hogy mostmár elegem van a szövegelésből és lépjünk végre a tettek mezejére. Értette a célzást, ugyanis újra elkezdett az ajkaival lefelé vándorolni, és a kezeit is használta végre, hogy kényeztesse a testem. Lassan haladtunk, de kiélveztünk minden egyes pillanatot, amíg a másik testét igyekeztük megiserni. Most elfelejtkeztem minden általa ért sérelemről, nem érdekeltek a veszekedéseink, egyszerűen csak hagytam, hogy a szívem vezessen és azon az éjszakán csakis az érzéseimnek akartam engedelmeskedni. Felnyögtem, amikor Seb belém hatolt és a körmeimet a hátamba mélyesztettem, mire ő felsziszent, aztán hirtelen elkezdett mozogni bennem. Fantasztikus érzés volt érezni őt, és ennél már csak az volt csodálatosabb, amikor, ránk tört a gyönyör. Olyan volt, mint egy hatalmas fényrobbanás, ami után percekig csak homályosan látsz mindent, de az egész mellkasodat betölti valami furcsa és kellemes melegség, ami olyan megfoghatatlan, mégis szükséged van rá.
Seb odafeküdt mellém, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem és csendesen hallgattam a még zakatoló légzését.
-Megbántad?-súgta a fülembe a kérdést a kicsi német, és elkezdte simogatni a hátam.
-Nem.-válaszoltam határozottan.-De félek, hogy reggel felébredek ebből a csodálatos álomból és máshogy fogom gondolni!-tettem hozzá elgondolkodva, kis köröket rajzolgatva közben a hasára.
-Mindent megteszek, hogy ne így legyen!-mondta szelíden, aztán finoman szájon csókolt és szorosan magához ölelt. Elmosolyodtam, és a biztonságot nyújtó karjaiba simultam, majd rövidesen már mélyen aludtam az igazak álmát.
2011. március 15., kedd
25. rész
Órák óta róttam a köröket a házban, de egyszerűen képtelen voltam normális egésszé összefűzni a gondolataimat. Iszonyatosan dühös voltam Sebastianra és ezt szerettem volna vele is közölni. Teljesen össze voltam zavarodva és már tényleg fogalma sem volt, hogy mit hidjek. Túl bonyolult volt ez az egész helyzet, ami kialakult köztünk. Igazából egyikőnk sem adott értelmes magyarázatot a máiknak, csak egymásnak estünk. De tudtam jól, ha hazaér, akkor sem normális körülmények között fogjuk megvitatni a történteket.
A nappaliban álló kanapén ücsörögtem éppen, amikor hallottam az ajtó csukódását és néhány másodperc múlva Seb már ott állt előttem.
-Hát te? Mit csinálsz itt?-kérdezte, szokás szerint elég bunkó stílusban.
-Ülök!-jelentettem ki.-És gondolkodom azon, hogy milyen aljas emberek vannak a Földön!-tettem hozzá jelentőségteljesen.
-Ezzel célozni akartál valamire?-kérdezett vissza gyanakodva és közelebb lépett hozzám.
-Én?-mutattam magamra.-Ugyan, dehogy!-legyintettem könnyedén, de mélyen legbelül alaposan dolgoztak az indulatok.
-Beszélj nyíltan Eleonore! Mit akarsz?-kérdezte keményen.
-Azt akarom, hogy mondd el, miért aláztál meg ennyire, mi? Miért volt ez neked olyan jó?-tértem rá mostmár a témára és felálltam, hogy közelebbről lássam az arcát.
-Látni akartam rajtad azt, amit én éreztem, amikor elmondtad, hogy barátod van!-mondta, az arcán egy keserű mosollyal.
-Csak a bosszú? Csak a bosszú miatt kellett ilyen kegyetlenül megaláznod?-ráztam meg a fejem elkeseredetten.
-Jajj Nora, játszod itt a mártírt, úgy állítod be az egészet, mintha én lennék a szemét, amiért ezt csináltam, holott te voltál az, aki belegázolt az én lelkembe!-emelte fel a hangját és akaratosan mutogatott közben.
-Csak téged akartalak megvédeni a további csalódásoktól, amikor elhúzódtam tőled. Nem akartam belemenni valami egészen újba, amikor még a régit sem zártam le!-magyarázkodtam szomorúan és legördült egy könnycsepp az arcomon.
-Te is csak egy számító ribanc vagy, aki nem törődik azzal, hogy a férfi mit érez! A lényeg csak az, hogy te megkapd amit akarsz! Persze, milyen szép lett volna, ha kiteheted a gyűjteményedbe Sebastian Vettelt is!-kiabálta, teljesen felhúzva magát.
-Soha nem tekintettem rád úgy, mint egy trófeára!-suttogtam sírva.
-Elvártad volna, hogy térden csússzak előtted, és hogy megalázkodjak a bocsánatodért, de nem! Rossz emberrel kezdtél Szívecském! Attól még, hogy édesapádat tisztelem, nem fogom a véleményemet megváltoztatni rólad. Azt hittem, hogy kedves, megértő lány vagy, de csalódnom kellett. Te sem vagy jobb azoknál a libáknál, akik teszik-veszik magukat és a pénzen, meg a hírnéven kívül semmi más nem fontos a számukra!-ordított velem magábül kikelve. Kegyetlenül fájtak a szavai, és mindegyik után úgy éreztem, mintha tőrt döftek volna a szívembe. Megráztam a fejem, aztán a kanapé karfáján heverő pulóveremet felfogva, kirohantam a házból.
Fogalma sem volt, hogy merre megyek, csak sétálgattam céltalanul, miközben továbbra sem akart csillapodni a könnyeim zápora. El sem hittem, hogy ez történt. Még én akartam felül kerekedni, e helyett ő úgy osztott ki engem, hogy nem voltam képes semmit sem mondani. Elmenekültem, mert képtelen voltam ottmaradni és további vitába szállni vele. Mindig próbáltam elkerülni, hogy felszínesnek tűnjek, nem akartam olyan dolgokat tenni, amelyek számítóank tűnhetnének, ám most pont ezeket követtem el.
Már besötétedett és kezdett elég hűvös lenni, de ez most cseppet sem érdekelt. Sőt, még az sem, hogy hirtelen óriási vihar kerekedett és ömleni kezdett az eső. Csak ücsörögtem ott egy kerítés tövében és kelletlenül hagytam, hogy essen rám az eső. Teljesen átfagytam már, remegett minden tagom, de még ekkor sem mozdultam onnan. Egyszer csak azonban éreztem, hogy valaki megérintette a karom. Lassan felnéztem, és egy aggódó szempárral kapcsolódott össze a tekintetem.
-Nora!-suttogta Seb a nevemet.
-Mit akarsz te itt?-kérdeztem sírva.
-Vissza akarlak vinni a házamba!-mondta, leguggolva elém.
-Nem megyek vissza!-fordítottam el a fejem.
-Én mneg nem hagyom, hogy itt fagyoskodj az esőben!-jelentette ki határozottan, és még mielőtt bármit is mondhattam vagy tehettem volna, a karjaiba kapott és elindult velem a háza felé. Nem volt erőm ellenkezni, csak a vállára hajtottam a fejem és behunytam a szemeimet.
Nemsokára azt éreztem, hogy egy sokkal melegebb és mindenek előtt szárazabb helyre érünk. Sebastian óvatosan talpra állított és szembe fordított magával.
-Annyira sajnálom, bocsáss meg kérlek! Bocsáss meg!-suttogta a fülembe, miközben magához ölelt. Eltoltam magamtól és ismét elfordítottam a fejem.-Nora, én nem úgy gondoltam azokat, amiket mondtam! Egyszerűen csak a sértett büszkeség beszélt belőlem és nem is gondolkodtam!-magyarázkodott és folyamatosan a szemkontaktus próbála keresni.
-Ne változtasd meg a véleméned Vettel! Ha ezt gondolod, hát állj ki mellette!-jelentettem ki szigorúan és belenéztem a szemeibe.
-De nem, nem, én nem ezt gondolom rólad Nora!-kiabálta szinte görcsösen.
-Hát akkor mit?-kérdztem vissza ismét sírva.
Nem szólt semmit, helyette megrázta a feét, majd az egyik kezét az arcomra tette és keményen megcsókolt.
A nappaliban álló kanapén ücsörögtem éppen, amikor hallottam az ajtó csukódását és néhány másodperc múlva Seb már ott állt előttem.
-Hát te? Mit csinálsz itt?-kérdezte, szokás szerint elég bunkó stílusban.
-Ülök!-jelentettem ki.-És gondolkodom azon, hogy milyen aljas emberek vannak a Földön!-tettem hozzá jelentőségteljesen.
-Ezzel célozni akartál valamire?-kérdezett vissza gyanakodva és közelebb lépett hozzám.
-Én?-mutattam magamra.-Ugyan, dehogy!-legyintettem könnyedén, de mélyen legbelül alaposan dolgoztak az indulatok.
-Beszélj nyíltan Eleonore! Mit akarsz?-kérdezte keményen.
-Azt akarom, hogy mondd el, miért aláztál meg ennyire, mi? Miért volt ez neked olyan jó?-tértem rá mostmár a témára és felálltam, hogy közelebbről lássam az arcát.
-Látni akartam rajtad azt, amit én éreztem, amikor elmondtad, hogy barátod van!-mondta, az arcán egy keserű mosollyal.
-Csak a bosszú? Csak a bosszú miatt kellett ilyen kegyetlenül megaláznod?-ráztam meg a fejem elkeseredetten.
-Jajj Nora, játszod itt a mártírt, úgy állítod be az egészet, mintha én lennék a szemét, amiért ezt csináltam, holott te voltál az, aki belegázolt az én lelkembe!-emelte fel a hangját és akaratosan mutogatott közben.
-Csak téged akartalak megvédeni a további csalódásoktól, amikor elhúzódtam tőled. Nem akartam belemenni valami egészen újba, amikor még a régit sem zártam le!-magyarázkodtam szomorúan és legördült egy könnycsepp az arcomon.
-Te is csak egy számító ribanc vagy, aki nem törődik azzal, hogy a férfi mit érez! A lényeg csak az, hogy te megkapd amit akarsz! Persze, milyen szép lett volna, ha kiteheted a gyűjteményedbe Sebastian Vettelt is!-kiabálta, teljesen felhúzva magát.
-Soha nem tekintettem rád úgy, mint egy trófeára!-suttogtam sírva.
-Elvártad volna, hogy térden csússzak előtted, és hogy megalázkodjak a bocsánatodért, de nem! Rossz emberrel kezdtél Szívecském! Attól még, hogy édesapádat tisztelem, nem fogom a véleményemet megváltoztatni rólad. Azt hittem, hogy kedves, megértő lány vagy, de csalódnom kellett. Te sem vagy jobb azoknál a libáknál, akik teszik-veszik magukat és a pénzen, meg a hírnéven kívül semmi más nem fontos a számukra!-ordított velem magábül kikelve. Kegyetlenül fájtak a szavai, és mindegyik után úgy éreztem, mintha tőrt döftek volna a szívembe. Megráztam a fejem, aztán a kanapé karfáján heverő pulóveremet felfogva, kirohantam a házból.
Fogalma sem volt, hogy merre megyek, csak sétálgattam céltalanul, miközben továbbra sem akart csillapodni a könnyeim zápora. El sem hittem, hogy ez történt. Még én akartam felül kerekedni, e helyett ő úgy osztott ki engem, hogy nem voltam képes semmit sem mondani. Elmenekültem, mert képtelen voltam ottmaradni és további vitába szállni vele. Mindig próbáltam elkerülni, hogy felszínesnek tűnjek, nem akartam olyan dolgokat tenni, amelyek számítóank tűnhetnének, ám most pont ezeket követtem el.
Már besötétedett és kezdett elég hűvös lenni, de ez most cseppet sem érdekelt. Sőt, még az sem, hogy hirtelen óriási vihar kerekedett és ömleni kezdett az eső. Csak ücsörögtem ott egy kerítés tövében és kelletlenül hagytam, hogy essen rám az eső. Teljesen átfagytam már, remegett minden tagom, de még ekkor sem mozdultam onnan. Egyszer csak azonban éreztem, hogy valaki megérintette a karom. Lassan felnéztem, és egy aggódó szempárral kapcsolódott össze a tekintetem.
-Nora!-suttogta Seb a nevemet.
-Mit akarsz te itt?-kérdeztem sírva.
-Vissza akarlak vinni a házamba!-mondta, leguggolva elém.
-Nem megyek vissza!-fordítottam el a fejem.
-Én mneg nem hagyom, hogy itt fagyoskodj az esőben!-jelentette ki határozottan, és még mielőtt bármit is mondhattam vagy tehettem volna, a karjaiba kapott és elindult velem a háza felé. Nem volt erőm ellenkezni, csak a vállára hajtottam a fejem és behunytam a szemeimet.
Nemsokára azt éreztem, hogy egy sokkal melegebb és mindenek előtt szárazabb helyre érünk. Sebastian óvatosan talpra állított és szembe fordított magával.
-Annyira sajnálom, bocsáss meg kérlek! Bocsáss meg!-suttogta a fülembe, miközben magához ölelt. Eltoltam magamtól és ismét elfordítottam a fejem.-Nora, én nem úgy gondoltam azokat, amiket mondtam! Egyszerűen csak a sértett büszkeség beszélt belőlem és nem is gondolkodtam!-magyarázkodott és folyamatosan a szemkontaktus próbála keresni.
-Ne változtasd meg a véleméned Vettel! Ha ezt gondolod, hát állj ki mellette!-jelentettem ki szigorúan és belenéztem a szemeibe.
-De nem, nem, én nem ezt gondolom rólad Nora!-kiabálta szinte görcsösen.
-Hát akkor mit?-kérdztem vissza ismét sírva.
Nem szólt semmit, helyette megrázta a feét, majd az egyik kezét az arcomra tette és keményen megcsókolt.
2011. március 14., hétfő
25. rész
A keddi és szerdai napunk szinte teljesen úgy telt, mint a hétfői, csupán olyan kis különbségekkel, hogy én inkább nem próbálkoztam a Sebastiannal való futóversennyel.
A csütörtöki napon aztán végre változott a program és szerencsére délelőttre nem volt semmi betervezve, így én ki is használtam az alkalmat és egészen fél 11-ig aludtam. Mire levonultam a konyhába, már egy kész szendvics és egy pohár narancslé várt a konyhapulton. Meglepetten pislogtam a reggelire, de aztán leültem és elkezdtem azt befalni. Két falatnál többet azonban nem tudtam enni, ugyanis valaki éppen ekkor érkezett meg és nagy örömömre rátenyerelt a csengőre. Úgy tűnt, Seb nem akarja kinyitni az ajtót, így ezt nekem kellett megtennem.
-Hello!-köszönt meglepetten a szőke hajú pasi, amikor meglátott engem. Valahonnan ismerős volt az arca, de meg nem tudtam volna mondani, hogy honnan.
-Hello!-bólintottam.
-Sebet keresem. Itthon van?-érdeklődött óvatosan.
-Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs. De jöjjön be, megkeressük!-mosolyogtam rá és szélesebbre tártam a nyílást, hogy ő is beférjen rajta.
-Áhh Kimi, Haver! Régen láttalak már!-éppen ekkor szökdécselt lefelé német „barátom” a lépcsőn, és ahogy odaért hozzánk, lepacsizott a másik szőkeséggel, engem meg szokásához híven észre sem vett.
-Hát akkor mennék is, úgy látom rám itt most nincs szükség!-küldtem egy apró mosolyt a Kimi néven nevezett férfi felé, és már indultam is vissza a konyhába, ám ekkor Sebastian utánam szólt, én pedig kénytelen-kelletlen feléjük fordultam újra.
-Nekem most el kell rohannom, mert déltől tollas mérkőzésem lesz Zürichben, de te úgyis ráérsz, mi lenne, ha megmasszíroznád kicsit Kimit? Az ő hátának úgysem ártana, a te kezed pedig aranyat ér!-mosolygott rám roppant „bájosan”, én pedig legszívesebben lecsaptam volna.
-Óhh nem akarom ezzel terhelni Önt!-mentegetőzött rögtön a srác.
-Ha kérhetném, akkor tegeződjünk, szerintem azért nincs köztünk olyan sok év!-intéztem felé egy kis mosolyt.-Amúgy meg, ha már Sebastian volt ilyen figyelmes, hogy felajánlotta a segítségemet, akkor természetesen megmaszírozlak!-ezúttal Vettelre néztem, de a kedves mosolygást inkább hanyagoltam..
-Hát rendben, köszönöm!-mosolyogott rám Kimi.
-Menj csak, nehogy lekésd a meccset! Jól elleszünk mi itt nélküled is!-dobtam még be egy bájvigyort, aztán pá-t intettem Sebnek, majd megvártam míg Kimi is így tett és elindultam a konditerembe, ahol volt egy masszázságy.
-Miért érzem azt, hogy igencsak puskaporos itt a hangulat?-kérdezte meg Kimi váratlanul, miközben a kezeim a hátán lévő izomkötegeket próbálták kicsit fellazítani.
-Nem tudom, pedig igazán jól kijövünk egymással!-füllentettem és hálát adtam az égnek, hogy nem láthatta most az arcom.
-Persze Nora! Szerinted ezt én el is hiszem?-nevetett fel a szőkeség.-Hallottam hírét a ti kis kalandotoknak!-jegyezte meg könnyedén, mire én hirtelen légszomj közeli állapotba kerültem és még a víz is levert.
-Milyen kaland?-próbáltam továbbra is hárítani.
-A csókotok a vizsgálóban. Sebastian elmesélte, hogy kicsit összegabalyodtatok, meg azt is, hogy utána közölted vele, hogy barátod van!
-Még jó, hogy mindent elmond neked!-sziszegtem összeszorított ajkakkal és éreztem, hogy felment bennem a pumpa.-Azt is közölte, hogy másnap reggel a szemem láttára csókolózott egy másik nővel? És arról is szót ejtett, hogy képes volt a képembe vágni, hogy semmit nem jelentett számára a csókunk?-kérdeztem már fokozottabb hangerővel.
-Ez érdekes!-hümmögött.
-Micsoda?-kérdeztem vissza kíváncsian.
-Ennek a vigyori németnek nincs is barátnője!-mondta elgondolkozva. Ez volt az a pont, ahol legszívesebben felordítottam volna. Biztos voltam abban, hogyha Vettel a közelemben lett volna, akkor egy óriási pofont lekevertem volna neki.
-Megfojtom!-suttogtam indulatosan, észre sem véve, hogy ez a szó elhagyta a számat.
-Nyugodj meg Nora! Ezen semmiképp ne húzd fel magad!-próbált csitítani Kimi.
-De mégis hogy higgadjak le, ha tudom, hogy ez a szemét átvágott? Még én alázkodtam meg előtte, holott ez az egész csak valami nagyon aljas húzás volt tőle!-kiabáltam már szinte hisztérikusan.
-Nagyon tetszel neki és ezért rosszul érintette, hogy meg kellett tudnia, párkapcsolatod van!-érezhetően próbálta védeni a barátját, ám ez engem most a legkevésbé sem érdekelt.
-De ez akkor sem indok arra, amit csinált! Csak azért összeszedett valami nőt, hogy nekem fájdalmat okozzon ezzel?-kérdeztem felháborodva.-Kész vagy!-szóltam neki közben, mire ő azonnal felült.
-Igazándiból az a lány tényleg a barátnője. Vagyis volt a barátnője!-javította magát a finn világbajnok.
-Nem érdekel, hogy kije!-szótagoltam a mondatot.-De hogy nagyon-nagyon meg fogja bánni, amiért így kibabrált velem, annyi szent!-jelentettem ki eltökélten és dühömben beleütöttem az ágy matracába.
-Vegyél nagy levegőket, igyál egy pohár vizet és nyugodj le, rendben?-fogta le a kezem Kimi.
-Megpróbálom, de nem ígérek semmit!-bólintottam.
-Remek!-mosolygott.-Köszönöm a masszázst, nagyon jól esett!-kacsintott rám.
-Máskor is, szívesen!-viszonoztam a gesztust.
-Akkor én most megyek is, azt hiszem szükséged van arra, hogy végigondold a dolgokat!-mondta megértően.
-Kikísérlek!-ajánlottam fel rögtön, ő azonban leintett.-Maradj csak, kitalálok! Próbálj megnyugodni és ne öld meg nagyon a srácot!-vigyorgott rám, az ajtó felé hátrálva.
-Meglátom mit tehetek!-nevettem egy aprót.-Szia Kimi!-búcsúztam.
-Hello Nori!-intett még az ajtóból, aztán hazament, én pedig egyedül maradtam, és megpróbáltam megemészteni az elmúlt fél órában hallottakat.
A csütörtöki napon aztán végre változott a program és szerencsére délelőttre nem volt semmi betervezve, így én ki is használtam az alkalmat és egészen fél 11-ig aludtam. Mire levonultam a konyhába, már egy kész szendvics és egy pohár narancslé várt a konyhapulton. Meglepetten pislogtam a reggelire, de aztán leültem és elkezdtem azt befalni. Két falatnál többet azonban nem tudtam enni, ugyanis valaki éppen ekkor érkezett meg és nagy örömömre rátenyerelt a csengőre. Úgy tűnt, Seb nem akarja kinyitni az ajtót, így ezt nekem kellett megtennem.
-Hello!-köszönt meglepetten a szőke hajú pasi, amikor meglátott engem. Valahonnan ismerős volt az arca, de meg nem tudtam volna mondani, hogy honnan.
-Hello!-bólintottam.
-Sebet keresem. Itthon van?-érdeklődött óvatosan.
-Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs. De jöjjön be, megkeressük!-mosolyogtam rá és szélesebbre tártam a nyílást, hogy ő is beférjen rajta.
-Áhh Kimi, Haver! Régen láttalak már!-éppen ekkor szökdécselt lefelé német „barátom” a lépcsőn, és ahogy odaért hozzánk, lepacsizott a másik szőkeséggel, engem meg szokásához híven észre sem vett.
-Hát akkor mennék is, úgy látom rám itt most nincs szükség!-küldtem egy apró mosolyt a Kimi néven nevezett férfi felé, és már indultam is vissza a konyhába, ám ekkor Sebastian utánam szólt, én pedig kénytelen-kelletlen feléjük fordultam újra.
-Nekem most el kell rohannom, mert déltől tollas mérkőzésem lesz Zürichben, de te úgyis ráérsz, mi lenne, ha megmasszíroznád kicsit Kimit? Az ő hátának úgysem ártana, a te kezed pedig aranyat ér!-mosolygott rám roppant „bájosan”, én pedig legszívesebben lecsaptam volna.
-Óhh nem akarom ezzel terhelni Önt!-mentegetőzött rögtön a srác.
-Ha kérhetném, akkor tegeződjünk, szerintem azért nincs köztünk olyan sok év!-intéztem felé egy kis mosolyt.-Amúgy meg, ha már Sebastian volt ilyen figyelmes, hogy felajánlotta a segítségemet, akkor természetesen megmaszírozlak!-ezúttal Vettelre néztem, de a kedves mosolygást inkább hanyagoltam..
-Hát rendben, köszönöm!-mosolyogott rám Kimi.
-Menj csak, nehogy lekésd a meccset! Jól elleszünk mi itt nélküled is!-dobtam még be egy bájvigyort, aztán pá-t intettem Sebnek, majd megvártam míg Kimi is így tett és elindultam a konditerembe, ahol volt egy masszázságy.
-Miért érzem azt, hogy igencsak puskaporos itt a hangulat?-kérdezte meg Kimi váratlanul, miközben a kezeim a hátán lévő izomkötegeket próbálták kicsit fellazítani.
-Nem tudom, pedig igazán jól kijövünk egymással!-füllentettem és hálát adtam az égnek, hogy nem láthatta most az arcom.
-Persze Nora! Szerinted ezt én el is hiszem?-nevetett fel a szőkeség.-Hallottam hírét a ti kis kalandotoknak!-jegyezte meg könnyedén, mire én hirtelen légszomj közeli állapotba kerültem és még a víz is levert.
-Milyen kaland?-próbáltam továbbra is hárítani.
-A csókotok a vizsgálóban. Sebastian elmesélte, hogy kicsit összegabalyodtatok, meg azt is, hogy utána közölted vele, hogy barátod van!
-Még jó, hogy mindent elmond neked!-sziszegtem összeszorított ajkakkal és éreztem, hogy felment bennem a pumpa.-Azt is közölte, hogy másnap reggel a szemem láttára csókolózott egy másik nővel? És arról is szót ejtett, hogy képes volt a képembe vágni, hogy semmit nem jelentett számára a csókunk?-kérdeztem már fokozottabb hangerővel.
-Ez érdekes!-hümmögött.
-Micsoda?-kérdeztem vissza kíváncsian.
-Ennek a vigyori németnek nincs is barátnője!-mondta elgondolkozva. Ez volt az a pont, ahol legszívesebben felordítottam volna. Biztos voltam abban, hogyha Vettel a közelemben lett volna, akkor egy óriási pofont lekevertem volna neki.
-Megfojtom!-suttogtam indulatosan, észre sem véve, hogy ez a szó elhagyta a számat.
-Nyugodj meg Nora! Ezen semmiképp ne húzd fel magad!-próbált csitítani Kimi.
-De mégis hogy higgadjak le, ha tudom, hogy ez a szemét átvágott? Még én alázkodtam meg előtte, holott ez az egész csak valami nagyon aljas húzás volt tőle!-kiabáltam már szinte hisztérikusan.
-Nagyon tetszel neki és ezért rosszul érintette, hogy meg kellett tudnia, párkapcsolatod van!-érezhetően próbálta védeni a barátját, ám ez engem most a legkevésbé sem érdekelt.
-De ez akkor sem indok arra, amit csinált! Csak azért összeszedett valami nőt, hogy nekem fájdalmat okozzon ezzel?-kérdeztem felháborodva.-Kész vagy!-szóltam neki közben, mire ő azonnal felült.
-Igazándiból az a lány tényleg a barátnője. Vagyis volt a barátnője!-javította magát a finn világbajnok.
-Nem érdekel, hogy kije!-szótagoltam a mondatot.-De hogy nagyon-nagyon meg fogja bánni, amiért így kibabrált velem, annyi szent!-jelentettem ki eltökélten és dühömben beleütöttem az ágy matracába.
-Vegyél nagy levegőket, igyál egy pohár vizet és nyugodj le, rendben?-fogta le a kezem Kimi.
-Megpróbálom, de nem ígérek semmit!-bólintottam.
-Remek!-mosolygott.-Köszönöm a masszázst, nagyon jól esett!-kacsintott rám.
-Máskor is, szívesen!-viszonoztam a gesztust.
-Akkor én most megyek is, azt hiszem szükséged van arra, hogy végigondold a dolgokat!-mondta megértően.
-Kikísérlek!-ajánlottam fel rögtön, ő azonban leintett.-Maradj csak, kitalálok! Próbálj megnyugodni és ne öld meg nagyon a srácot!-vigyorgott rám, az ajtó felé hátrálva.
-Meglátom mit tehetek!-nevettem egy aprót.-Szia Kimi!-búcsúztam.
-Hello Nori!-intett még az ajtóból, aztán hazament, én pedig egyedül maradtam, és megpróbáltam megemészteni az elmúlt fél órában hallottakat.
23. rész
Ahogy eljutott a tudatomig, hogy mit is mondott, köpni-nyelni nem tudtam a döbbenettől, visszaszólni meg aztán pláne nem. Bár felesleges lett volna mondani akármit is, hiszen Sebastian akkor már ott sem volt. Megráztam a fejem, aztán egy nagyot sóhajtva követtem őt.
-Különben megmondanád, hogy minek jössz velem? Te leszel az útjelző tábla, vagy majd minden kör végén megmutatod, hogy hány méter van még vissza?-kérdezte gúnyosan, miközben a célunk felé sétáltunk.
-Tedd már meg kérlek, hogy feleslegesen nem kötsz belém!-sóhajtottam fel, megunva már ezt a rengeteg beszólogatást, rosszindulatú, zsörtölődő mondatot.
-Óhh elnézést kérek Hercegnő! Meg sem szólalok, nehogy a lelki világát esetleg felkavarjam!-gúnyolódott tovább és vágott egy fintort.
-Veled tényleg nem lehet értelmesen beszélni Vettel! Tényleg nem fogod fel, amiket beszélek, vagy szándékosan szívatsz ilyen hülyeségekkel?-támadtam neki dühösen.
-Komolyan gondoltam, hogy inkább nem szólok, nehogy maradandó lelki károsodást okozzak neked esetleg!-grimaszolt.
-Áhhh, lehetetlen eset vagy!-legyintettem és rosszallóan megráztam a fejem.
-Hát, nem kell elviselned, bármikor szabadon elmehetsz Kedvesem!-bökte oda és egy roppant gonosz mosolyra húzódott a szája.
-Nem szerzem meg neked ezt az örömet Vettel!-vágtam rá azonnal és szúrós szemekkel néztem rám. Furcsa, talán titokzatos mosolyra húzódott a szája, de most nem szólt semmit, csak folytatta az útját a park felé.
-Nos, elindulnál végre, vagy szándékodban áll még melegíteni néhány napot?-kérdeztem egy ásítás kíséretében, miközben leültem a mellettem álló padra. Kezdtem már unni az ide-oda hajlongását és nyújtógyakorlatait, bár azt azért el kellett ismernem, hogy nem volt egy rossz látvány a kicsit német duzzadó izmait bámulni.
-Választhatsz Kislány! Lazítod az izmaimat egész délután vagy megvárod, amíg alaposan felkészítem a testem a futáshoz?-vonta fel a szemöldökét.
-Maradjunk inkább az utóbbi verziónál!-dunnyogtam morcosan,a cipőmet kötözgetve közben.
-Indulás!-adta ki az utasítást, persze, hogy akkor, amikor nekem nem volt alkalmas az idő.
-Gyerünk! Mérem az időt!-biccentettem a fejemmel a murvás utacska felé. Ismét vágott egy grimaszt, aztán végre valahára elindult, hogy megtegye az első kört.
Szinte még arra sem volt időm, hogy levegőt vegyek, vagy oldalra fordítsam a fejem, Sebastian máris visszaért az első körről, ráadásul remek idővel.
-Azt hittem még este is itt foglak várni Vettel! Kicsit gyorsabban, ha kérhetem!-böktem oda nagyon gonosz módon, csak éppen arra nem számítottam, hogy hirtelen „lefékez”, odakocog hozzám, zsebre vágja a stoppert, engem pedig a karomnál fogva felránt a padról és maga után kezd húzni.
-Mégis mi a fenét csinálsz?-lihegtem a kérdést az első, végigrohant 10 m után.
-Gondoltam szívesen megdöntenéd az én időmet. Hát hajrá, itt a lehetőség!-kiabálta dühösen és továbbra is eszeveszett tempót diktálva futott előttem.
Már megint nagyon felhúzott és pont ezért a fejembe vettem, hogy ha törik, ha szakad, valahogyan megelőzöm és előbb érek a „célba”, mint ő. Szinte végig előttem rohant, én meg loholtam utána, kis híján már lógó nyelvvel, ám az utolsó harmadán a távnak összekaptam magam, legyűrtem a szúró fájdalmat, ami a bordáim közé nyilallt, aztán vettem még egy nagy lendületet és lehajráztam őt. Majdnem visszaelőzött, de volt még ennyi erőm, hogy megtartsam az első helyemet, ám amikor a kör végére értünk, a fáradtságtól a murvás útra rogytam és a kezemet a bordáimhoz szorítottam. Sebastian megállt előttem és a térdeire támaszkodva próbálta stabilizálni a légzését.
-Szép volt Kislány!-mondta még mindig erősen lihegve és egy fancsali grimaszt vágott.
-Nem kapok levegőt!-suttogtam erőtlenül, miután percek múlva sem sikerült rendesen magamba szívni az oxigént.
-Rosszul vagy?-kérdezte Seb, az elmúlt napok távlatából tekintve, egészen normálisan.
-Segíts felállnom, légy szíves!-kértem meg, továbbra is kapkodva a levegőt. Közelebb lépett hozzám, aztán a karjaimat megfogva, felhúzott a földről. Abban a pillanatban, ahogy talpra álltam, kiment minden erő a lábamból és ha a kicsi német nem tartott volna ilyen erősen, akkor biztosan újra a földön kötöttem volna ki.
-Azt hittem ennél jobban bírod a strapát!-nevetett fel kissé gúnyosan.
-Vettel, kímélj meg a hülyeségeidtől, kérlek!-ziháltam kimerülten és a kezemet újra a bordáimhoz szorítottam.
-Azt hiszem jobb lesz, ha visszatámogatlak a házamba. Nem akarom, hogy a végén még miattam kelljen kórházba menned!-jegyezte meg fintorogva.
-Nélküled is vissza tudok sétálni!-vágtam rá azonnal, újra felöltve a büszkeségemet, majd kirántottam magam a karjai közül és elindultam. A második lépésnél azonban nem jutottam tovább. Forogni kezdett körülöttem minden és csak azt éreztem, hogy elvesztem az egyensúlyom.
-Többször már nem mentelek meg! Ha ennyire a földön akarsz kikötni, akkor csak tessék, nem állok az utadba!-morgott mérgesen, és engem támogatva, hazafelé indult.
Természetesen az egész nap ilyen felpaprikázott hangulatban telt és még csak esélyét sem láttam annak, hogy legalább két, normális szót váltsunk egymással. Mindig volt valami kedves megszólalása, én meg ezt természetesen nem hagytam szó nélkül, úgyhogy többször is hajba kaptunk. Úgy kilenc óra fele járt az idő, amikor már frissen és az epres tusfürdőmtől illatozva az ágyamon feküdtem és olvasgattam a Tommi által, gondosan összeállított edzéstervet. Azt hittem, hogy a hétfői teendőink sora már lezárult, csak éppenséggel nem vettem észre a lap alján megbújó szócskát: „Masszázs”.
-Hahh, na ez kell még nekem!-csattantam fel mérgesen és odavágtam a papírokat az ágyra, majd dühömben átcsörtettem Sebastianhoz. Egy gyors kopogás után máris a szobájában álltam.
-Nem mondtam, hogy bejöhetsz!-közölte mérgesen, felpattanva az ágyáról, ahonnan a tv-t nézte.
-Nem érdekel! Vágd magad hasra Vettel!-parancsoltam rá erélyesen, ő meg csodák csodájára tette amit mondtam. Vettem egy nagy levegőt, aztán odasétáltam mellé, majd nemes egyszerűséggel ráültem a fenekére, amit ő döbbent ábrázattal fogadott.
-Te mégis mit csinálsz?-kérdezte, egészen halkan és kissé akadozva.
-Na, szerinted mit?-grimaszoltam.-Megmasszírozlak te nagyon okos! De ne hidd, hogy jó szántamból!-tettem hozzá, nehogy lovat adjak alá egész véletlenül.
-Ez jól hangzik!-mosolyodott el elégedetten, és a homlokát a párnájára hajtotta. Tettem egy kicsit a krémből a tenyerembe, majd felmelegítettem, aztán egy nagy levegőt véve elkezdtem őt masszírozni. Őszintén szólva, fogalma sem volt arról, hogy milyen mozdulatokkal tettem ezt, ugyanis ahogy megérintettem a meztelen bőrét, egyszerűen elvesztettem a fonalat. Élveztem, hogy a kezeim siklanak az izmain és mindig jól eső melegség töltötte el a mellkasom, amikor éreztem, hogy megfeszültek az izmai az érintésemnek köszönhetően. Nem akartam abbahagyni, legszívesebben egész éjszaka ezt csináltam volna, de muszáj volt megráznom magam és abbahagynom ezt.
-Készen vagyunk!-suttogtam kissé erőtlenül, amikor már nem volt több terület, amit végigsimíthattam volna.
-Kössz!-mondta rekedten és csillogó szemekkel nézett rám, miután lemásztam róla.
-Jó Éjt Vettel!-köszöntem el tőle, a már megszokott hűvösséggel.
-Jó Éjt Eleonore!-bólintott.
Ahogy visszacsuktam magam után az ajtót, végre valahára kifújtam azt a régóta visszatartott levegőt és megráztam a fejem.
-Nem fogom ezt így sokáig bírni!-suttogtam magam elé, aztán amint összeszedtem magam kicsit, visszasétáltam a szobámba és bebújtam az ágyba………..
-Különben megmondanád, hogy minek jössz velem? Te leszel az útjelző tábla, vagy majd minden kör végén megmutatod, hogy hány méter van még vissza?-kérdezte gúnyosan, miközben a célunk felé sétáltunk.
-Tedd már meg kérlek, hogy feleslegesen nem kötsz belém!-sóhajtottam fel, megunva már ezt a rengeteg beszólogatást, rosszindulatú, zsörtölődő mondatot.
-Óhh elnézést kérek Hercegnő! Meg sem szólalok, nehogy a lelki világát esetleg felkavarjam!-gúnyolódott tovább és vágott egy fintort.
-Veled tényleg nem lehet értelmesen beszélni Vettel! Tényleg nem fogod fel, amiket beszélek, vagy szándékosan szívatsz ilyen hülyeségekkel?-támadtam neki dühösen.
-Komolyan gondoltam, hogy inkább nem szólok, nehogy maradandó lelki károsodást okozzak neked esetleg!-grimaszolt.
-Áhhh, lehetetlen eset vagy!-legyintettem és rosszallóan megráztam a fejem.
-Hát, nem kell elviselned, bármikor szabadon elmehetsz Kedvesem!-bökte oda és egy roppant gonosz mosolyra húzódott a szája.
-Nem szerzem meg neked ezt az örömet Vettel!-vágtam rá azonnal és szúrós szemekkel néztem rám. Furcsa, talán titokzatos mosolyra húzódott a szája, de most nem szólt semmit, csak folytatta az útját a park felé.
-Nos, elindulnál végre, vagy szándékodban áll még melegíteni néhány napot?-kérdeztem egy ásítás kíséretében, miközben leültem a mellettem álló padra. Kezdtem már unni az ide-oda hajlongását és nyújtógyakorlatait, bár azt azért el kellett ismernem, hogy nem volt egy rossz látvány a kicsit német duzzadó izmait bámulni.
-Választhatsz Kislány! Lazítod az izmaimat egész délután vagy megvárod, amíg alaposan felkészítem a testem a futáshoz?-vonta fel a szemöldökét.
-Maradjunk inkább az utóbbi verziónál!-dunnyogtam morcosan,a cipőmet kötözgetve közben.
-Indulás!-adta ki az utasítást, persze, hogy akkor, amikor nekem nem volt alkalmas az idő.
-Gyerünk! Mérem az időt!-biccentettem a fejemmel a murvás utacska felé. Ismét vágott egy grimaszt, aztán végre valahára elindult, hogy megtegye az első kört.
Szinte még arra sem volt időm, hogy levegőt vegyek, vagy oldalra fordítsam a fejem, Sebastian máris visszaért az első körről, ráadásul remek idővel.
-Azt hittem még este is itt foglak várni Vettel! Kicsit gyorsabban, ha kérhetem!-böktem oda nagyon gonosz módon, csak éppen arra nem számítottam, hogy hirtelen „lefékez”, odakocog hozzám, zsebre vágja a stoppert, engem pedig a karomnál fogva felránt a padról és maga után kezd húzni.
-Mégis mi a fenét csinálsz?-lihegtem a kérdést az első, végigrohant 10 m után.
-Gondoltam szívesen megdöntenéd az én időmet. Hát hajrá, itt a lehetőség!-kiabálta dühösen és továbbra is eszeveszett tempót diktálva futott előttem.
Már megint nagyon felhúzott és pont ezért a fejembe vettem, hogy ha törik, ha szakad, valahogyan megelőzöm és előbb érek a „célba”, mint ő. Szinte végig előttem rohant, én meg loholtam utána, kis híján már lógó nyelvvel, ám az utolsó harmadán a távnak összekaptam magam, legyűrtem a szúró fájdalmat, ami a bordáim közé nyilallt, aztán vettem még egy nagy lendületet és lehajráztam őt. Majdnem visszaelőzött, de volt még ennyi erőm, hogy megtartsam az első helyemet, ám amikor a kör végére értünk, a fáradtságtól a murvás útra rogytam és a kezemet a bordáimhoz szorítottam. Sebastian megállt előttem és a térdeire támaszkodva próbálta stabilizálni a légzését.
-Szép volt Kislány!-mondta még mindig erősen lihegve és egy fancsali grimaszt vágott.
-Nem kapok levegőt!-suttogtam erőtlenül, miután percek múlva sem sikerült rendesen magamba szívni az oxigént.
-Rosszul vagy?-kérdezte Seb, az elmúlt napok távlatából tekintve, egészen normálisan.
-Segíts felállnom, légy szíves!-kértem meg, továbbra is kapkodva a levegőt. Közelebb lépett hozzám, aztán a karjaimat megfogva, felhúzott a földről. Abban a pillanatban, ahogy talpra álltam, kiment minden erő a lábamból és ha a kicsi német nem tartott volna ilyen erősen, akkor biztosan újra a földön kötöttem volna ki.
-Azt hittem ennél jobban bírod a strapát!-nevetett fel kissé gúnyosan.
-Vettel, kímélj meg a hülyeségeidtől, kérlek!-ziháltam kimerülten és a kezemet újra a bordáimhoz szorítottam.
-Azt hiszem jobb lesz, ha visszatámogatlak a házamba. Nem akarom, hogy a végén még miattam kelljen kórházba menned!-jegyezte meg fintorogva.
-Nélküled is vissza tudok sétálni!-vágtam rá azonnal, újra felöltve a büszkeségemet, majd kirántottam magam a karjai közül és elindultam. A második lépésnél azonban nem jutottam tovább. Forogni kezdett körülöttem minden és csak azt éreztem, hogy elvesztem az egyensúlyom.
-Többször már nem mentelek meg! Ha ennyire a földön akarsz kikötni, akkor csak tessék, nem állok az utadba!-morgott mérgesen, és engem támogatva, hazafelé indult.
Természetesen az egész nap ilyen felpaprikázott hangulatban telt és még csak esélyét sem láttam annak, hogy legalább két, normális szót váltsunk egymással. Mindig volt valami kedves megszólalása, én meg ezt természetesen nem hagytam szó nélkül, úgyhogy többször is hajba kaptunk. Úgy kilenc óra fele járt az idő, amikor már frissen és az epres tusfürdőmtől illatozva az ágyamon feküdtem és olvasgattam a Tommi által, gondosan összeállított edzéstervet. Azt hittem, hogy a hétfői teendőink sora már lezárult, csak éppenséggel nem vettem észre a lap alján megbújó szócskát: „Masszázs”.
-Hahh, na ez kell még nekem!-csattantam fel mérgesen és odavágtam a papírokat az ágyra, majd dühömben átcsörtettem Sebastianhoz. Egy gyors kopogás után máris a szobájában álltam.
-Nem mondtam, hogy bejöhetsz!-közölte mérgesen, felpattanva az ágyáról, ahonnan a tv-t nézte.
-Nem érdekel! Vágd magad hasra Vettel!-parancsoltam rá erélyesen, ő meg csodák csodájára tette amit mondtam. Vettem egy nagy levegőt, aztán odasétáltam mellé, majd nemes egyszerűséggel ráültem a fenekére, amit ő döbbent ábrázattal fogadott.
-Te mégis mit csinálsz?-kérdezte, egészen halkan és kissé akadozva.
-Na, szerinted mit?-grimaszoltam.-Megmasszírozlak te nagyon okos! De ne hidd, hogy jó szántamból!-tettem hozzá, nehogy lovat adjak alá egész véletlenül.
-Ez jól hangzik!-mosolyodott el elégedetten, és a homlokát a párnájára hajtotta. Tettem egy kicsit a krémből a tenyerembe, majd felmelegítettem, aztán egy nagy levegőt véve elkezdtem őt masszírozni. Őszintén szólva, fogalma sem volt arról, hogy milyen mozdulatokkal tettem ezt, ugyanis ahogy megérintettem a meztelen bőrét, egyszerűen elvesztettem a fonalat. Élveztem, hogy a kezeim siklanak az izmain és mindig jól eső melegség töltötte el a mellkasom, amikor éreztem, hogy megfeszültek az izmai az érintésemnek köszönhetően. Nem akartam abbahagyni, legszívesebben egész éjszaka ezt csináltam volna, de muszáj volt megráznom magam és abbahagynom ezt.
-Készen vagyunk!-suttogtam kissé erőtlenül, amikor már nem volt több terület, amit végigsimíthattam volna.
-Kössz!-mondta rekedten és csillogó szemekkel nézett rám, miután lemásztam róla.
-Jó Éjt Vettel!-köszöntem el tőle, a már megszokott hűvösséggel.
-Jó Éjt Eleonore!-bólintott.
Ahogy visszacsuktam magam után az ajtót, végre valahára kifújtam azt a régóta visszatartott levegőt és megráztam a fejem.
-Nem fogom ezt így sokáig bírni!-suttogtam magam elé, aztán amint összeszedtem magam kicsit, visszasétáltam a szobámba és bebújtam az ágyba………..
2011. március 13., vasárnap
22. rész
Mire Baar-ba értünk, már nagyon fáradt voltam, ezért egy gyors fürdés után hamar álomra hajtottam a fejem a vendégszobában, amit Sebastian bocsátott a rendelkezésemre. Mélyen aludtam, ezért igencsak rosszul érintett, hogy reggel már fél 6-kor szólt az ébresztő. Megfogalmazódott a gondolat a fejemben, miszerint lenyomom és alszom egész délelőtt, de tudtam, hogy nem tehetem meg, mert az edzéstervek megfelelően fél óra múlva fel kellett ébresztenem Sebet. Már előre sejtettem, hogy nem lesz ez könnyű menet, és legszívesebben annyiban hagytam volna az egészet, de ha ezt megtettem volna, akkor feleslegesen utaztam volna el Svájcba. Hatalmas ásítások kíséretében, kissé nehézkesen kimásztam az ágyból, aztán a fürdőszobába bócorogtam, hogy egy hideg-meleg váltózuhannyal felébresszem magam.
Amikor végeztem a fürdőszobai teendőimmel, illetve felöltöztem, a hajamat pedig szoros copfba fogtam, lementem a konyhába, hogy összekészítsem az igencsak sovány reggelit, amit Tommi előírt az edzéstervben a kicsi német számára. Nem tudtam, hogy miként fogja fogadni a két szelet rozskenyérből, zsírszegény sajtból és narancsléből álló reggelit, de abban biztos voltam, hogy nem fogja ezt egykönnyen megemészteni……lelkileg legalábbis.
5:55-kor aztán vettem egy nagy levegőt, és kissé vontatott mozgással elindultam, hogy felkeltsem Sebastiant. Való igaz, nagyon szemét húzás volt részemről, hogy még minimális finomságot sem adva a dologba, szinte berontottam a szobájába.
-Jó reggelt!-harsogtam fennhangon és az ablakhoz lépve, felhúztam a redőnyöket, így a helyiség immáron fényárban úszott.
-Eleonore!-morogta Seb mérgesen és a fejére húzta a paplant.-Mégis mi a jó büdös francot csinálsz?-dünnyögött és a másik oldalára fordult.
-Ideje felkelni Vettel! Hasadra süt a nap!-közöltem vele kissé flegmán, és egy határozott mozdulattal lerántottam róla a takarót. Kicsit megrogytak a lábaim, ahogy megpillantottam Sebastiant, aki csupán egy alsónadrágot viselt és éppen a hátán feküdt, jól láthatóvá téve ezzel az izmos felsőtestét……
-Mégis hány óra van?-morogta dühösen és ezúttal a kispárnát tette a fejére.
-5 óra 58 perc 35 másodperc.-adtam tudtára a pontos időt, amire megint csak egy morcos dörmögés volt a „válasza”.
-Akkor további jó éjszakát!-dunnyogta, közben a hasára fordulva.
-Sebastian Vettel!-kiáltottam rá mérgesen, mire teljesen váratlanul ülő helyzetbe vágta magát és meglepetten pislogott rám. –Legyél olyan kedves, szedd össze magad és rinyálás nélkül vonszold el azt a csinos feneked a fürdőszobába! MOST!-mutattam az említett helyiség ajtaja felé.
-Megnyugtat a tudat, hogy legalább vonzónak találod a hátsó felem!-morogta durcásan, de azért egy ravasz mosoly ült ki az arcára, miközben lassan és komótosan elindult zuhanyozni.
-Legkésőbb negyed óra múlva legyél a konyhában, különben plusz feladatot is kapsz!-böktem oda még neki, mielőtt elhagytam volna a szobáját.
Az edzésterveket olvasgattam éppen, a konyhapultnál ülve, amikor német „barátom” becsörtetett a helyiségbe, a fülében már az Ipod-ja dugaszaival.
-Van valami reggeli?-kérdezte minimális kedvesség nélkül, és levágta magát a mellettem lévő üres székre.
-Benézel a hütőbe kedvesem és csinálsz magadnak valamit azokból a cuccokból, amiket ott találsz!-közöltem vele ugyanolyan stílusban, fel sem emelve a fejem az „olvasmányból”:-Ne hidd azt, hogy a csicsád vagyok, csak azért, mert Tommit helyettesítem ezen a héten!-tettem még hozzá, hogy tisztázzam vele ezt az alapvető kérdést.
-Vettem!-mordult fel és elindult a hűtőszekrény felé.
-Egyébként ott a reggelid a mosogató mellett!-jegyeztem meg mellékseen, mielőtt még tényleg csinált volna magának valami kaját.
-Eeeeez?-kiáltott fel döbbenten és fintorogva felemelte a tányért.
-Ne engem vegyél elő ezért is. Én csak a leírtak szerint járok el!-vontam vállat.
-Hát ez fanzasztikus. Mi jöhet még?-forgatta meg a szemeit.
-5 kör a parkban!-jegyeztem meg halkan.
-Megölöm Tommit!-dünnyögte, aztán a két kenyérszeletből és a sajtból készített magának egy szendvicset, majd gyorsan beburkolta azt, „leöblítette” egy pohár narancslével és karbatett kézzel megállt előttem.
-Ezzel azt akarod kifejezni, hogy túlteng benned a fölös energia és szeretnéd már végre a parkban róni a köröket, vagy csak szimplán jól esik engem nézned?-kérdeztem meg irónikusan, miközben belekortyoltam a teámba.
-Komolyan mondom, ha nem lennél nő, akkor már olyat mondtam volna neked, amitől egy életre elmenne a kedved a gúnyolódástól!-pillantott rám mérgesen.
-Felőlem aztán egész nap lökheted a bunkó dumádat, teljesen hidegen hagy!-közöltem vele, miközben lemásztam a székről és elindultam az előtérbe, hogy felvegyem az edzőcipőmet.
Szerencsére nem jött utánam, így nyugodtan kötözgethettem a cipőket, anélkül, hogy hallgatnom kellett volna a hablatyolását.. Azonban, amikor felegyenesedtem, hirtelen szembe találtam vele magam.
-Egyszer úgyis be foglak törni, Kislány!
Amikor végeztem a fürdőszobai teendőimmel, illetve felöltöztem, a hajamat pedig szoros copfba fogtam, lementem a konyhába, hogy összekészítsem az igencsak sovány reggelit, amit Tommi előírt az edzéstervben a kicsi német számára. Nem tudtam, hogy miként fogja fogadni a két szelet rozskenyérből, zsírszegény sajtból és narancsléből álló reggelit, de abban biztos voltam, hogy nem fogja ezt egykönnyen megemészteni……lelkileg legalábbis.
5:55-kor aztán vettem egy nagy levegőt, és kissé vontatott mozgással elindultam, hogy felkeltsem Sebastiant. Való igaz, nagyon szemét húzás volt részemről, hogy még minimális finomságot sem adva a dologba, szinte berontottam a szobájába.
-Jó reggelt!-harsogtam fennhangon és az ablakhoz lépve, felhúztam a redőnyöket, így a helyiség immáron fényárban úszott.
-Eleonore!-morogta Seb mérgesen és a fejére húzta a paplant.-Mégis mi a jó büdös francot csinálsz?-dünnyögött és a másik oldalára fordult.
-Ideje felkelni Vettel! Hasadra süt a nap!-közöltem vele kissé flegmán, és egy határozott mozdulattal lerántottam róla a takarót. Kicsit megrogytak a lábaim, ahogy megpillantottam Sebastiant, aki csupán egy alsónadrágot viselt és éppen a hátán feküdt, jól láthatóvá téve ezzel az izmos felsőtestét……
-Mégis hány óra van?-morogta dühösen és ezúttal a kispárnát tette a fejére.
-5 óra 58 perc 35 másodperc.-adtam tudtára a pontos időt, amire megint csak egy morcos dörmögés volt a „válasza”.
-Akkor további jó éjszakát!-dunnyogta, közben a hasára fordulva.
-Sebastian Vettel!-kiáltottam rá mérgesen, mire teljesen váratlanul ülő helyzetbe vágta magát és meglepetten pislogott rám. –Legyél olyan kedves, szedd össze magad és rinyálás nélkül vonszold el azt a csinos feneked a fürdőszobába! MOST!-mutattam az említett helyiség ajtaja felé.
-Megnyugtat a tudat, hogy legalább vonzónak találod a hátsó felem!-morogta durcásan, de azért egy ravasz mosoly ült ki az arcára, miközben lassan és komótosan elindult zuhanyozni.
-Legkésőbb negyed óra múlva legyél a konyhában, különben plusz feladatot is kapsz!-böktem oda még neki, mielőtt elhagytam volna a szobáját.
Az edzésterveket olvasgattam éppen, a konyhapultnál ülve, amikor német „barátom” becsörtetett a helyiségbe, a fülében már az Ipod-ja dugaszaival.
-Van valami reggeli?-kérdezte minimális kedvesség nélkül, és levágta magát a mellettem lévő üres székre.
-Benézel a hütőbe kedvesem és csinálsz magadnak valamit azokból a cuccokból, amiket ott találsz!-közöltem vele ugyanolyan stílusban, fel sem emelve a fejem az „olvasmányból”:-Ne hidd azt, hogy a csicsád vagyok, csak azért, mert Tommit helyettesítem ezen a héten!-tettem még hozzá, hogy tisztázzam vele ezt az alapvető kérdést.
-Vettem!-mordult fel és elindult a hűtőszekrény felé.
-Egyébként ott a reggelid a mosogató mellett!-jegyeztem meg mellékseen, mielőtt még tényleg csinált volna magának valami kaját.
-Eeeeez?-kiáltott fel döbbenten és fintorogva felemelte a tányért.
-Ne engem vegyél elő ezért is. Én csak a leírtak szerint járok el!-vontam vállat.
-Hát ez fanzasztikus. Mi jöhet még?-forgatta meg a szemeit.
-5 kör a parkban!-jegyeztem meg halkan.
-Megölöm Tommit!-dünnyögte, aztán a két kenyérszeletből és a sajtból készített magának egy szendvicset, majd gyorsan beburkolta azt, „leöblítette” egy pohár narancslével és karbatett kézzel megállt előttem.
-Ezzel azt akarod kifejezni, hogy túlteng benned a fölös energia és szeretnéd már végre a parkban róni a köröket, vagy csak szimplán jól esik engem nézned?-kérdeztem meg irónikusan, miközben belekortyoltam a teámba.
-Komolyan mondom, ha nem lennél nő, akkor már olyat mondtam volna neked, amitől egy életre elmenne a kedved a gúnyolódástól!-pillantott rám mérgesen.
-Felőlem aztán egész nap lökheted a bunkó dumádat, teljesen hidegen hagy!-közöltem vele, miközben lemásztam a székről és elindultam az előtérbe, hogy felvegyem az edzőcipőmet.
Szerencsére nem jött utánam, így nyugodtan kötözgethettem a cipőket, anélkül, hogy hallgatnom kellett volna a hablatyolását.. Azonban, amikor felegyenesedtem, hirtelen szembe találtam vele magam.
-Egyszer úgyis be foglak törni, Kislány!
2011. március 12., szombat
21. rész
-Vigyázz magadra, és ígérd meg, hogy felhívsz azért néhányszor!-nézett rám jelentőségteljesen apukám, a reptér közepén ácsorogva.
-Ígérem!-bólintottam.-Kérlek adagold be Anyunak valahogy ezt a dolgot, mert nem akarom hallgatni az üvöltését a telefonban!-húztam el a szám.
-Rendben van, megteszem, ami tőlem telik!-nevetett.-Vigyázz magadra Nori és légy jókislány!-kacsintott rám és magához ölelt. Ezúttal rajtam volt a sor, hogy nevessek.
-Igenis Apu!-szalutáltam viccesen, majd adtam egy jó nagy, cuppanós puszit az arcára, aztán kivettem a kezéből a bőröndöket.-Egy hét múlva látjuk egymást! Vigyázzatok magatokra! Puszilom Anyut! Szia!-búcsúztam el tőle, egy kis időre.
-Hívj, ha tudsz! Szia kincsem!-köszönt el ő is, majd megvártam míg pá-t intett, aztán megfordultam és nagy levegőt véve elindultam, hogy megkeressem valahol a kicsi németet. Rengetegen voltak a repülőtéren, így elég nehéz volt őt kiszúrni a hatalmas tömegben. Amikor-vagy negyed órás keresgélés után-kiszúrtam a szőke buksiját, megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt és elindultam felé.
-Hello Vettel!-köszöntem a nekem háttal álló, pultra támaszkodó srácnak. A hangom hallatán azonnal megpördült és meglepetten pislogott rám.
-Hát te meg? Mit keresel itt?-kérdezte teljesen ledöbbenve.
-Neked is szia!-fintorogtam.-Tommi nem mondott semmit?-kérdeztem tőle kissé flegmán.
-Mit kellett volna mondania?-vonta fel a szemöldökét.-Csak nem azt, hogy egy kellemetlen meglepetés fog érni a reptéren?-jegyezte meg gúnyosan és alaposan végigmért a tekintetével.
-Kedvességed határtalan! Vettel!-vágtam egy grimaszt.
-Kössz a bókot!-vágott vissza ugyanilyen stílusban.-És ha most megbocsátasz Eleonore, fel kell hívnom Tommit, hogy mikor szándékozik ideérni!
-Megfojtom ezt a pasit, ha legközelebb találkozom vele!-morogtam magamban.-Te tényleg nem tudod, hogy a drága személyi edződ hazautazott és engem kért meg, hogy helyettesítsem a héten?-kérdeztem tőle úgy, mintha nem tudnám a válaszát.
-Hogy miiii?-kiáltott fel, a reptér kellős közepén, magunkra irányítva ezzel jó néhány ember figyelmét.-Te most csak szívatsz, ugye?-kérdezte döbbenten.
-Nem tartom annyira humorosnak a dolgot, miszerint 7 napig egy levegőt kell szívnom veled, hogy viccet csináljak belőle!-mondtam, az arcomon fanyar mosollyal.
-Ne neee! Ezt én nem akarom!-túrt bele a hajába idegesen.
-Hahh, mit gondolsz, hol érdekel engem, hogy te mit akarsz és mit nem? Hidd el, hogy én sem jó dolgomban megyek Veled Svájcba, hanem azért, hogy segítsek ezzel egy barátomnak.-vágtam rá dühösen. Percek alatt képes volt olyan szinten felhergelni, hogy legszívesebben megint felpofoztam volna.
-Fantasztikus hetem lesz!-forgatta meg a szemeit, aztán felkapta a motyóját és faképnél hagyva engem, elindult valamerre.
-Szerintem is Vettel!-tettem hozzá, összeszorított ajkakkal.
A gépen természetesen mellette ültem, de nagy örömömre egy szót sem szóltunk a másikhoz. Bár, ebben azt hiszem szerepet játszhatott az a tény is, hogy a fáradtság eluralkodott rajtam és gyorsan álomba szenderültem. Viszonylag mélyen aludtam, ezért igencsak megviselt, hogy arra kellett felébrednem, hogy sajog a fejem és a mellettem ülő Sebastian, németül káromkodik valamit.
-Mi történt?-kérdeztem, még kicsit önkívületi állapotban és a buksim fájós részére szorítottam a kezem.
-Neked aztán kemény fejed van!-mondta házsártosan,miközben a homlokát dörzsölte.
-Mit csináltam már megint Vettel?-kérdeztem unottan, miközben elnyomtam egy ásítást és kicsit feljebb csúsztam az ülésen.
-Fel akartalak ébreszteni, de hála annak, hogy izegtél-mozogtál, sikerült összefejelnünk!-zsörtölődött továbbra is.
-Tehetek én arról, hogy a nem tudod rendesen meghatározni a távolságokat?-szúrtam oda a kérdést, tudva, hogy ezzel most beletalálok kicsit a büszkeségébe.
-Vegyük úgy, hogy ezt meg sem hallottam!-sziszegte az arcomba, aztán hátradőlt a székén, míg nekem egy elégedett mosolyra húzódott a szám.
-Hmm, ez a házad?-kérdeztem kissé meglepetten, amikor kiszálltunk a taxiból, ami Zürichtől egészen Baar egyik utcácskájáig „repített” minket.
-Ez. Talán nem tetszik? Mert akkor fel tudom ajánlani a közelben lévő istállót is. Nagyon komfortos hely!-vigyorodott el roppant kaján módon.
-Hogy te mekkora bunkó vagy!-eddig bírtam különösebb beszólás nélkül, ez a mondata, azonban kiverte a biztosítékot. Teljesen váratlanul, letette az egyik kezében lévő csomagot, aztán a derekamnál fogva, odarántott magához.
-Kössz a bókot Kislány! A te szádból az ilyen mondat aranyat ér!-susogta, olyan közel hajolva az arcomhoz, hogy az ajkaink kis híján összeértek.
-Engedj el Sebastian!-suttogtam, egészen nyugodtan, ahhoz képest, hogy milyen állapotban voltam. A szívem hevesen kalimpált, a szám kiszáradt és úgy éreztem, hogy már nem állnék ott olyan biztos lábakon, ha Seb nem tartott volna ennyire határozottan.
-Miért is?-kérdezte, az arcán egy ravasz mosollyal.
-Ne akarj még annál jobban is megalázni, ahogy tetted azt ma reggel!-válaszoltam diplomatikusan, mire a derekam körül megszűnt a szorítás és ismét szabadon mozoghattam.
Egy röpke pillanatra még rám nézett, aztán felszegte a fejét és a csomagjait magához véve elindult a bejárathoz. Kifújtam a már régóta visszatartott levegőt, majd csendesen követtem őt, miközben azon agyaltam, hogyan is fogom vele kibírni az elkövetkezendő hetet.
-Ígérem!-bólintottam.-Kérlek adagold be Anyunak valahogy ezt a dolgot, mert nem akarom hallgatni az üvöltését a telefonban!-húztam el a szám.
-Rendben van, megteszem, ami tőlem telik!-nevetett.-Vigyázz magadra Nori és légy jókislány!-kacsintott rám és magához ölelt. Ezúttal rajtam volt a sor, hogy nevessek.
-Igenis Apu!-szalutáltam viccesen, majd adtam egy jó nagy, cuppanós puszit az arcára, aztán kivettem a kezéből a bőröndöket.-Egy hét múlva látjuk egymást! Vigyázzatok magatokra! Puszilom Anyut! Szia!-búcsúztam el tőle, egy kis időre.
-Hívj, ha tudsz! Szia kincsem!-köszönt el ő is, majd megvártam míg pá-t intett, aztán megfordultam és nagy levegőt véve elindultam, hogy megkeressem valahol a kicsi németet. Rengetegen voltak a repülőtéren, így elég nehéz volt őt kiszúrni a hatalmas tömegben. Amikor-vagy negyed órás keresgélés után-kiszúrtam a szőke buksiját, megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt és elindultam felé.
-Hello Vettel!-köszöntem a nekem háttal álló, pultra támaszkodó srácnak. A hangom hallatán azonnal megpördült és meglepetten pislogott rám.
-Hát te meg? Mit keresel itt?-kérdezte teljesen ledöbbenve.
-Neked is szia!-fintorogtam.-Tommi nem mondott semmit?-kérdeztem tőle kissé flegmán.
-Mit kellett volna mondania?-vonta fel a szemöldökét.-Csak nem azt, hogy egy kellemetlen meglepetés fog érni a reptéren?-jegyezte meg gúnyosan és alaposan végigmért a tekintetével.
-Kedvességed határtalan! Vettel!-vágtam egy grimaszt.
-Kössz a bókot!-vágott vissza ugyanilyen stílusban.-És ha most megbocsátasz Eleonore, fel kell hívnom Tommit, hogy mikor szándékozik ideérni!
-Megfojtom ezt a pasit, ha legközelebb találkozom vele!-morogtam magamban.-Te tényleg nem tudod, hogy a drága személyi edződ hazautazott és engem kért meg, hogy helyettesítsem a héten?-kérdeztem tőle úgy, mintha nem tudnám a válaszát.
-Hogy miiii?-kiáltott fel, a reptér kellős közepén, magunkra irányítva ezzel jó néhány ember figyelmét.-Te most csak szívatsz, ugye?-kérdezte döbbenten.
-Nem tartom annyira humorosnak a dolgot, miszerint 7 napig egy levegőt kell szívnom veled, hogy viccet csináljak belőle!-mondtam, az arcomon fanyar mosollyal.
-Ne neee! Ezt én nem akarom!-túrt bele a hajába idegesen.
-Hahh, mit gondolsz, hol érdekel engem, hogy te mit akarsz és mit nem? Hidd el, hogy én sem jó dolgomban megyek Veled Svájcba, hanem azért, hogy segítsek ezzel egy barátomnak.-vágtam rá dühösen. Percek alatt képes volt olyan szinten felhergelni, hogy legszívesebben megint felpofoztam volna.
-Fantasztikus hetem lesz!-forgatta meg a szemeit, aztán felkapta a motyóját és faképnél hagyva engem, elindult valamerre.
-Szerintem is Vettel!-tettem hozzá, összeszorított ajkakkal.
A gépen természetesen mellette ültem, de nagy örömömre egy szót sem szóltunk a másikhoz. Bár, ebben azt hiszem szerepet játszhatott az a tény is, hogy a fáradtság eluralkodott rajtam és gyorsan álomba szenderültem. Viszonylag mélyen aludtam, ezért igencsak megviselt, hogy arra kellett felébrednem, hogy sajog a fejem és a mellettem ülő Sebastian, németül káromkodik valamit.
-Mi történt?-kérdeztem, még kicsit önkívületi állapotban és a buksim fájós részére szorítottam a kezem.
-Neked aztán kemény fejed van!-mondta házsártosan,miközben a homlokát dörzsölte.
-Mit csináltam már megint Vettel?-kérdeztem unottan, miközben elnyomtam egy ásítást és kicsit feljebb csúsztam az ülésen.
-Fel akartalak ébreszteni, de hála annak, hogy izegtél-mozogtál, sikerült összefejelnünk!-zsörtölődött továbbra is.
-Tehetek én arról, hogy a nem tudod rendesen meghatározni a távolságokat?-szúrtam oda a kérdést, tudva, hogy ezzel most beletalálok kicsit a büszkeségébe.
-Vegyük úgy, hogy ezt meg sem hallottam!-sziszegte az arcomba, aztán hátradőlt a székén, míg nekem egy elégedett mosolyra húzódott a szám.
-Hmm, ez a házad?-kérdeztem kissé meglepetten, amikor kiszálltunk a taxiból, ami Zürichtől egészen Baar egyik utcácskájáig „repített” minket.
-Ez. Talán nem tetszik? Mert akkor fel tudom ajánlani a közelben lévő istállót is. Nagyon komfortos hely!-vigyorodott el roppant kaján módon.
-Hogy te mekkora bunkó vagy!-eddig bírtam különösebb beszólás nélkül, ez a mondata, azonban kiverte a biztosítékot. Teljesen váratlanul, letette az egyik kezében lévő csomagot, aztán a derekamnál fogva, odarántott magához.
-Kössz a bókot Kislány! A te szádból az ilyen mondat aranyat ér!-susogta, olyan közel hajolva az arcomhoz, hogy az ajkaink kis híján összeértek.
-Engedj el Sebastian!-suttogtam, egészen nyugodtan, ahhoz képest, hogy milyen állapotban voltam. A szívem hevesen kalimpált, a szám kiszáradt és úgy éreztem, hogy már nem állnék ott olyan biztos lábakon, ha Seb nem tartott volna ennyire határozottan.
-Miért is?-kérdezte, az arcán egy ravasz mosollyal.
-Ne akarj még annál jobban is megalázni, ahogy tetted azt ma reggel!-válaszoltam diplomatikusan, mire a derekam körül megszűnt a szorítás és ismét szabadon mozoghattam.
Egy röpke pillanatra még rám nézett, aztán felszegte a fejét és a csomagjait magához véve elindult a bejárathoz. Kifújtam a már régóta visszatartott levegőt, majd csendesen követtem őt, miközben azon agyaltam, hogyan is fogom vele kibírni az elkövetkezendő hetet.
20. rész
-Miiii?-visítottam a rövid szócskát elég fülsértő hangon, amikor eljutott a tudatomig, hogy Tommi mit is akar.
-Csak egy hétről lenne szó, és ne aggódj, neked nem kellene futkorásznod, meg fekve nyomnod, vagy 50 km-eket brinyóznod!-próbált megnyugtatni egyből, ennek ellenére még mindig úgy éreztem, hogy „gőzöl” a fejem.
-Te most komolyan azt akarod, hogy helyettesítselek?-kérdeztem vissza úgy, mintha nem lenne számomra egészen világos a szituáció.
-Csak egy hétről lenne szó. Az meg pikk-pakk elrepül. És amúgyis, Svájc nincs olyan messze Németországtól!-vonta meg a vállát.
-Svájc?-kiáltottam már teljesen kikelve magamból.
-Nori, nyugi! Ne kapd fel ennyire a vizet!-tette a kezét a vállamra.
-Te most azt akarod, hogy utazzak el Svájcba, és tartsam szemmel a drágalátos Vettel haverodat?-ráztam a fejem hitetlenkedve.
-Azt hittem már kibékültetek, ennek ellenére nem úgy beszélsz róla, mintha jóban lennétek? Mi történt?-kérdezte kíváncsian és erősen az arcomat fürkészte.
-Semmi!-vágtam rá azonnal.-Semmi, amiről tudnod kellene!-fordultam oldalra és a mellkasom előtt összefontam a karjaimat.
-Ugye nem bántott?-fordított vissza maga felé és mélyen a szemeimbe nézett.
-Mii? Nem dehogy!-ráztam meg a fejem.-Remélem nem gondoltad, hogy megütött, vagy ilyesmi!-észre sem vettem, de akaratlanul is elkezdtem védeni Sebastiant, holott ez egyáltalán nem szerepelt a terveim között.
-Eszembe sem jutott! Csak arra gondoltam, hogy esetleg megint beszólt valamit!-vonta meg a vállát.
-Hát fogalmazhatunk így is! De erről nem szeretnék beszélni!-hárítottam egyből a témát.
-Ahogy akarod!-mosolygott rám.-És azért elvállalnád a helyettesítést?-pislogott felém roppant bájosan.
-Jaaaj Tommi, de miért pont én?-sóhajtottam fel, miközben lerogytam az egyik székre és a fejemet a tenyereimbe hajtottam.
-Mert benned tökéletesen megbízom és tudom, hogy te ismered Seb testét!
-Tessék?-kiáltottam fel és a döbbenettől az állam a padlón kötött ki, a fejem pedig azt hiszem, hogy egy paradicsomhoz kezdett hasonlítani.
-Jahhhjj nem úgy, ne értsd félre!-nevetett fel.-Csak arra gondoltam, hogy mivel orvos leszel, betéve tudod, hogy milyen izomcsoportok vannak és azokat hogy kell kordában tartani és a helyes testmozgásról, meg táplálkozásról is tudsz miegymást és ez…….
-Áll, állj, Tommi!-kiáltottam rá, hogy végre abbahagyja a felesleges hablatyolást, amitől már zúgott az egész fejem.-Miért vagyok én ilyen alakokkal körülvéve?-forgattam meg a szemeimet és ismét felsóhajtottam
-Nori, kérlek! Muszáj, hogy most valaki Seb mellett legyen, mert új edzéstervet dolgoztam ki, és ez még teljesen új számára, így nem biztos, hogy rögtön egyedül is meg tud birkózni vele!-magyarázta, továbbra is rendíthetetlen türelemmel.-Nekem pedig muszáj hazamennem Finnországba néhány napra, mert közbejött egy halaszthatatlan családi ügy!-tette még hozzá.
-Hogy miért nem tudok én soha, senkinek nemet mondani?-ráztam meg a fejem rosszallóan.
-Ez azt jelenti, hogy elvállalod?-ragyogott fel egyből a szöszi finn arca.
-Igen!-bólintottam.-De nem ígérem, hogy ki fogom bírni vele egy egész álló hétig!-jegyeztem meg mintegy mellékesen, ám Tommi szemöldöke magasra szaladt a mondatom hallatán.
-Ti valamin nagyon összekaphattatok!-nézett rám gyanakodva.
-Ne beszéljünk róla!-vágtam rá azonnal.-Mikor indul a gépe?-tereltem a témát ismét más mederbe.
-Fél 9!-bökte ki némi gondolkodás után.
-Olyan későn?-kérdeztem vissza, tágra nyílt szemekkel.
-Hát, azt mondta, ma éjjel már a saját ágyában akar aludni!-vonta meg a vállát Tommi és széttárta a karjait, mintegy jelezve ezzel, hogy ő nem tehet erről az egészről.
-Óhh de jó, hogy neki még ilyen igényei is vannak!-grimaszoltam.-De legalább közöld vele kérlek, hogy egy hétig kénytelenek leszünk egy levegőt szívni!
-Szólok neki mindenképpen!-mosolygott.-Most viszont rohannom kell!-indult az ajtó felé.
-Vigyázz magadra Tommi!-mosolyogtam rá kedvesen.
-Rendben!-bólintott.-Nem is tudod milyen hálás vagyok neked, amiért helyettesítesz! Ígérem meghálálom valamivel!-kacsintott rám, majd pár pillanat erejéig visszajött hozzám, futólag megölelt, aztán pá-t intve elhagyta a helyiséget, én pedig lerogytam az egyik székre és rosszallóan megráztam a fejem.
A futam közben visszamentem a szállodába és elkezdtem összepakolni. Nem is tudtam, hogy mit hova teszek és fogalmam sem volt arról, hogy milyen úton módon kerültek a cuccaim a bőröndökbe, ugyanis a gondolataim valahol egészen máshol jártak. Egész pontosan Seb körül. Elmondhatatlanul bántott, hogy nem beszéltem neki Markusról, de még jobban fájt az, ahogy beszélt velem és hogy világossá tette számomra, semmit sem jelentett neki az a csók. Biztos voltam abban, hogy ő már rég lezártnak tekintette az ügyet, míg én egyfolytában azon rágtam magam. Néha-néha akaratlanul is kicsordult néhány könncsepp a szememből, sőt volt amikor a pityergés már kisebb zokogássá duzzadt. Éppen egy ilyen mélyponton voltam, amikor valaki a szobám ajtaján kopogott.
-Szabad!-szóltam ki kissé rekedten, amikor valamelyest sikerült összeszednem magam és letöröltem az arcomon végigfolyt könnyeket.
-Szia Kincsem!-köszönt Apukám kedvesen és egy puszit adott a fejemre, amikor közelebb lépett hozzám.
-Szia!-köszöntem vissza halkan még mindig lehajtott fejjel.
-Nori!-fordított maga felé.-Te sírtál?-kérdezte aggódva, és a szemembe nézett.
-Nem-nem, dehogy!-vágtam rá azonnal, remélve, hogy el is hiszi, ám tudnom kellett volna, hogy sokkal jobban ismer ő már annál, hogy bevegye ezt a nyilvánvaló füllentést.
-Mi történt Kicsim?-kérdzte kedvesen és leült az ágyamra, majd az ölébe húzott. Ahogy régen is mindig, mikor tudta, hogy szükségem van vigasztalásra, egy hosszú beszélgetésre, vagy csak arra, hogy kisírhassam magam valaki vállán.
-Mondd csak, miért olyan nehéz koordinálni az érzelmeket?-kérdeztem suttogva és a fejemet a mellkasára hajtottam.
-Hát tudod Kincsem, ezzel a kérdéssel most megfogtál! Sokat gondolkodtam már én is ezen, mégsem jutottam soha válaszra!-mosolygott rám.-De miért kérded?
-Nem tudom magam mögött hagyni Markust, annak ellenére sem, hogy már nem szeretem szerelemmel és csak két-három havonta találkozunk!-mondtam szomorúan.
-Megismerkedtél valakivel?-kérdezte, már tovább lépve a következő szintre.
-Hát, végülis igen!-válaszolam kissé bizonytalanul.-De nem szeretnék most róla beszélni!-tettem hozzá rögtön.
-Ahogy akarod Kicsim, de tudod, hogy hozzám bármikor jöhetsz és elmondhatsz mindent, amit csak szeretnél!-mosolygott szeretetteljesen és megsimogatta az arcom.
-Köszönöm! Nagyon szeretlek!-öleltem meg hirtelen.
-Én is téged!-nevetett egy aprót.-Javaslom, hogy feküdj le aludni, mert korán indulunk haza holnap!
-Most nem haza megyek!
-Hát akkor hova mész?-kérdezett vissza teljes megdöbbenéssel.
-Svájcba…….Sebastiannal!-húztam a szám fintorra.-Tommi megkért, hogy helyettesítsem a jövőhéten, én meg persze szokásomhoz híven, igent mondtam!-vontam meg a vállam.
-Még jó, hogy tudok róla!-jegyezte meg kissé ironikusan apukám.
-Akartam szólni, de egészen mostanáig a pályán voltál, ott pedig nem szerettelek volna ezzel zavarni!-reagáltam azonnal a mondatára.
-Mikor indultok?-érdeklődött.
-Fél 9, úgyhogy lassan mennem kell a reptérre!-pillantottam rá az órámra.
-Szólj, ha kész vagy és majd én kiviszlek téged!-mosolygott kedvesen.
-Ne fáradj, majd hívok egy taxit!-hárítottam az ajánlatát.
-Azt felejtsd is el. Én viszlek ki és pnktum!-jelentette ki határozottan.
-Oké-oké!-emeltem magasba a kezeimet, mintegy a megadást szimbolizálva, aztán felálltam az öléből, hogy végre be tudjam fejezni a pakolást, ő pedig visszament a saját szobájába.
-Csak egy hétről lenne szó, és ne aggódj, neked nem kellene futkorásznod, meg fekve nyomnod, vagy 50 km-eket brinyóznod!-próbált megnyugtatni egyből, ennek ellenére még mindig úgy éreztem, hogy „gőzöl” a fejem.
-Te most komolyan azt akarod, hogy helyettesítselek?-kérdeztem vissza úgy, mintha nem lenne számomra egészen világos a szituáció.
-Csak egy hétről lenne szó. Az meg pikk-pakk elrepül. És amúgyis, Svájc nincs olyan messze Németországtól!-vonta meg a vállát.
-Svájc?-kiáltottam már teljesen kikelve magamból.
-Nori, nyugi! Ne kapd fel ennyire a vizet!-tette a kezét a vállamra.
-Te most azt akarod, hogy utazzak el Svájcba, és tartsam szemmel a drágalátos Vettel haverodat?-ráztam a fejem hitetlenkedve.
-Azt hittem már kibékültetek, ennek ellenére nem úgy beszélsz róla, mintha jóban lennétek? Mi történt?-kérdezte kíváncsian és erősen az arcomat fürkészte.
-Semmi!-vágtam rá azonnal.-Semmi, amiről tudnod kellene!-fordultam oldalra és a mellkasom előtt összefontam a karjaimat.
-Ugye nem bántott?-fordított vissza maga felé és mélyen a szemeimbe nézett.
-Mii? Nem dehogy!-ráztam meg a fejem.-Remélem nem gondoltad, hogy megütött, vagy ilyesmi!-észre sem vettem, de akaratlanul is elkezdtem védeni Sebastiant, holott ez egyáltalán nem szerepelt a terveim között.
-Eszembe sem jutott! Csak arra gondoltam, hogy esetleg megint beszólt valamit!-vonta meg a vállát.
-Hát fogalmazhatunk így is! De erről nem szeretnék beszélni!-hárítottam egyből a témát.
-Ahogy akarod!-mosolygott rám.-És azért elvállalnád a helyettesítést?-pislogott felém roppant bájosan.
-Jaaaj Tommi, de miért pont én?-sóhajtottam fel, miközben lerogytam az egyik székre és a fejemet a tenyereimbe hajtottam.
-Mert benned tökéletesen megbízom és tudom, hogy te ismered Seb testét!
-Tessék?-kiáltottam fel és a döbbenettől az állam a padlón kötött ki, a fejem pedig azt hiszem, hogy egy paradicsomhoz kezdett hasonlítani.
-Jahhhjj nem úgy, ne értsd félre!-nevetett fel.-Csak arra gondoltam, hogy mivel orvos leszel, betéve tudod, hogy milyen izomcsoportok vannak és azokat hogy kell kordában tartani és a helyes testmozgásról, meg táplálkozásról is tudsz miegymást és ez…….
-Áll, állj, Tommi!-kiáltottam rá, hogy végre abbahagyja a felesleges hablatyolást, amitől már zúgott az egész fejem.-Miért vagyok én ilyen alakokkal körülvéve?-forgattam meg a szemeimet és ismét felsóhajtottam
-Nori, kérlek! Muszáj, hogy most valaki Seb mellett legyen, mert új edzéstervet dolgoztam ki, és ez még teljesen új számára, így nem biztos, hogy rögtön egyedül is meg tud birkózni vele!-magyarázta, továbbra is rendíthetetlen türelemmel.-Nekem pedig muszáj hazamennem Finnországba néhány napra, mert közbejött egy halaszthatatlan családi ügy!-tette még hozzá.
-Hogy miért nem tudok én soha, senkinek nemet mondani?-ráztam meg a fejem rosszallóan.
-Ez azt jelenti, hogy elvállalod?-ragyogott fel egyből a szöszi finn arca.
-Igen!-bólintottam.-De nem ígérem, hogy ki fogom bírni vele egy egész álló hétig!-jegyeztem meg mintegy mellékesen, ám Tommi szemöldöke magasra szaladt a mondatom hallatán.
-Ti valamin nagyon összekaphattatok!-nézett rám gyanakodva.
-Ne beszéljünk róla!-vágtam rá azonnal.-Mikor indul a gépe?-tereltem a témát ismét más mederbe.
-Fél 9!-bökte ki némi gondolkodás után.
-Olyan későn?-kérdeztem vissza, tágra nyílt szemekkel.
-Hát, azt mondta, ma éjjel már a saját ágyában akar aludni!-vonta meg a vállát Tommi és széttárta a karjait, mintegy jelezve ezzel, hogy ő nem tehet erről az egészről.
-Óhh de jó, hogy neki még ilyen igényei is vannak!-grimaszoltam.-De legalább közöld vele kérlek, hogy egy hétig kénytelenek leszünk egy levegőt szívni!
-Szólok neki mindenképpen!-mosolygott.-Most viszont rohannom kell!-indult az ajtó felé.
-Vigyázz magadra Tommi!-mosolyogtam rá kedvesen.
-Rendben!-bólintott.-Nem is tudod milyen hálás vagyok neked, amiért helyettesítesz! Ígérem meghálálom valamivel!-kacsintott rám, majd pár pillanat erejéig visszajött hozzám, futólag megölelt, aztán pá-t intve elhagyta a helyiséget, én pedig lerogytam az egyik székre és rosszallóan megráztam a fejem.
A futam közben visszamentem a szállodába és elkezdtem összepakolni. Nem is tudtam, hogy mit hova teszek és fogalmam sem volt arról, hogy milyen úton módon kerültek a cuccaim a bőröndökbe, ugyanis a gondolataim valahol egészen máshol jártak. Egész pontosan Seb körül. Elmondhatatlanul bántott, hogy nem beszéltem neki Markusról, de még jobban fájt az, ahogy beszélt velem és hogy világossá tette számomra, semmit sem jelentett neki az a csók. Biztos voltam abban, hogy ő már rég lezártnak tekintette az ügyet, míg én egyfolytában azon rágtam magam. Néha-néha akaratlanul is kicsordult néhány könncsepp a szememből, sőt volt amikor a pityergés már kisebb zokogássá duzzadt. Éppen egy ilyen mélyponton voltam, amikor valaki a szobám ajtaján kopogott.
-Szabad!-szóltam ki kissé rekedten, amikor valamelyest sikerült összeszednem magam és letöröltem az arcomon végigfolyt könnyeket.
-Szia Kincsem!-köszönt Apukám kedvesen és egy puszit adott a fejemre, amikor közelebb lépett hozzám.
-Szia!-köszöntem vissza halkan még mindig lehajtott fejjel.
-Nori!-fordított maga felé.-Te sírtál?-kérdezte aggódva, és a szemembe nézett.
-Nem-nem, dehogy!-vágtam rá azonnal, remélve, hogy el is hiszi, ám tudnom kellett volna, hogy sokkal jobban ismer ő már annál, hogy bevegye ezt a nyilvánvaló füllentést.
-Mi történt Kicsim?-kérdzte kedvesen és leült az ágyamra, majd az ölébe húzott. Ahogy régen is mindig, mikor tudta, hogy szükségem van vigasztalásra, egy hosszú beszélgetésre, vagy csak arra, hogy kisírhassam magam valaki vállán.
-Mondd csak, miért olyan nehéz koordinálni az érzelmeket?-kérdeztem suttogva és a fejemet a mellkasára hajtottam.
-Hát tudod Kincsem, ezzel a kérdéssel most megfogtál! Sokat gondolkodtam már én is ezen, mégsem jutottam soha válaszra!-mosolygott rám.-De miért kérded?
-Nem tudom magam mögött hagyni Markust, annak ellenére sem, hogy már nem szeretem szerelemmel és csak két-három havonta találkozunk!-mondtam szomorúan.
-Megismerkedtél valakivel?-kérdezte, már tovább lépve a következő szintre.
-Hát, végülis igen!-válaszolam kissé bizonytalanul.-De nem szeretnék most róla beszélni!-tettem hozzá rögtön.
-Ahogy akarod Kicsim, de tudod, hogy hozzám bármikor jöhetsz és elmondhatsz mindent, amit csak szeretnél!-mosolygott szeretetteljesen és megsimogatta az arcom.
-Köszönöm! Nagyon szeretlek!-öleltem meg hirtelen.
-Én is téged!-nevetett egy aprót.-Javaslom, hogy feküdj le aludni, mert korán indulunk haza holnap!
-Most nem haza megyek!
-Hát akkor hova mész?-kérdezett vissza teljes megdöbbenéssel.
-Svájcba…….Sebastiannal!-húztam a szám fintorra.-Tommi megkért, hogy helyettesítsem a jövőhéten, én meg persze szokásomhoz híven, igent mondtam!-vontam meg a vállam.
-Még jó, hogy tudok róla!-jegyezte meg kissé ironikusan apukám.
-Akartam szólni, de egészen mostanáig a pályán voltál, ott pedig nem szerettelek volna ezzel zavarni!-reagáltam azonnal a mondatára.
-Mikor indultok?-érdeklődött.
-Fél 9, úgyhogy lassan mennem kell a reptérre!-pillantottam rá az órámra.
-Szólj, ha kész vagy és majd én kiviszlek téged!-mosolygott kedvesen.
-Ne fáradj, majd hívok egy taxit!-hárítottam az ajánlatát.
-Azt felejtsd is el. Én viszlek ki és pnktum!-jelentette ki határozottan.
-Oké-oké!-emeltem magasba a kezeimet, mintegy a megadást szimbolizálva, aztán felálltam az öléből, hogy végre be tudjam fejezni a pakolást, ő pedig visszament a saját szobájába.
2011. március 5., szombat
19. rész
Nagyokat pislogva néztem őket, és egyszerűen képtelen voltam elhinni amit látok. Mintha kést döftek volna a szívembe azzal, hogy látnom kellett Sebastiant csókolózni valaki mással. A legkegyetlenebb azonban mégis az volt az egészben, hogy ő volt az, aki azt mondta, soha többet nem akar látni, most mégis ugyanazt csinálta, sőt még rosszabbat, amit én vele. A mai nap után már képtelen voltam koordinálni az érzéseimet és esély sem volt arra, hogy gátat szabjak a könnyeimnek. Lassan csorogtak végig az arcomon a könnycseppek, és még mindig mozdulatlanul álltam ott, őket nézve. Azonban amikor rájöttem, hogy csak kínzom magam ezzel, szomorúan megráztam a fejem és hátat fordítottam nekik, majd lassan, továbbra is sírdogálva, elindultam a vizsgálóba a kabátomért és a táskámért.
A szállodába visszaérve vettem egy gyors zuhanyt, majd teljesen kimerülten dőltem le az ágyra és a plafont bámulva próbáltam összegezni a mai napon történteket. A csókra gondoltam, mire akaratlanul is elmosolyodtam és a mutatóujjammal végigsimítottam az ajkaimon. A pillanatnyi boldogságom azonban hamar szertefoszlott, ahogy az utána következő eseményekreeszembe jutottak. Először is ott volt az, amikor elmondtam a kicsi hercegnek, hogy nem tehetjük ezt meg, mert nekem barátom van. Azok a kemény szavak, amiket utána mondott, még mindig visszhangoztak a fejemben. És ott volt még a doki is, akiről most már végképp kiderült számomra, hogy nem egészen tiszta és valamit nagyon el akar pismásolni, de még nem tudtam rájönni, hogy mit. Viszont ezen most nem is volt kedvem gondolkodni, hiszen a Sebbel kapcsolatos dolgok most fontosabbak voltak számomra. Kimondhatatlanul fájt, hogy láttam őt azzal a lánnyal, főleg azok után, hogy tulajdonképpen elküldött a fenébe. Azt gondoltam, számított neki valamit az a csók, de úgy tűnt, ez mégsem így volt…….
Másnap reggel elég nyúzottan ébredtem, így hideg zuhannyal indítottam a reggelt, majd felöltöztem és még mindig elég egykedvűen, de elindultam a pályára. Persze, még véletlenül sem volt akkora mázlim, hogy elkerülöm Sebastiant, inkább sikerült már „hajnalok hajnalán” összeütköznöm vele a Home-ba belépve. A „koccanás” következmény egy szép nagy kávé folt lett a fehér pólóján.
-Óhh a francba!-káromkodta el magát, és a gőzölgő itallal „leforrázott” mutatóujját a szájához kapta.
-Bocs!-vetettem oda félvállról és már mentem is volna tovább, ekkor azonban megragadta a csuklóm és visszarántott magához.
-Mégis mire véljem ezt a stílust? Még te vagy megsértődve?-esett nekem teljesen váratlanul, én pedig csak nagyokat pislogtam a reakcióján.
-Nehogy már te kérj számon engem Vettel!-sziszegtem a képébe dühösen.-Nagyon szemét dolog kioktatni valakit valamiről, miközben te is ugyanazt csinálod, sőt még rosszabb formában!-vágtam oda neki nem várva túl sokat arra,hogy visszaadjam neki amit kaptam tőle.
-Mi van?-kérdezett vissza láthatóan idegesen.
-Az drágám, hogy elküldesz a jó büdös francba, miután közlöm Veled, hogy barátom van, és erre te mit csinálsz? Az első utadba kerülő nővel leállsz hetyegni. Hát gratulálok! Büszke lehetsz erre!-kiabáltam vele, kihasználva azt a”lehetőséget”, hogy rajtunk kívül senki más nem volt éppen akkor ott.
-Ő a barátnőm!-vágta rá egyből, mire nekem elkerekedtek a szemeim.-És akkor és ott „hetyegek” vele, amikor és ahol csak akarok. Az a vizsgálóban elcsattant csók, pedig nem oszt nem szoroz!-jelentette ki mindenféle érzelem nélkül és megvonta a vállát.
Eddig is erősen viaskodtam az érzéseimmel, amiket nehéz volt kordában tartani, de ez az utolsó mondata végképp elpattintotta a húrt és hirtelen felindulásból pofon vágtam őt, majd mellette elrohanva, egyenesen a vizsgáló felé vettem az irányt.
Egész nap ott ültem, bezárkózva és nem tettem semmi mást, csak sírtam és történteken gondolkodtam. Bűntudatom volt, amiért megütöttem a kicsi herceget, de az a mondat, amit a szemem közé vágott, nagyon rosszul esett. Már tudtam előző este is, hogy nem jelentett neki sok mindent az a csók, de hogy ennyire hidegen hagyta őt, ez még mindig hihetetlen volt számomra. Egy a könnyektől már szétmállott zsebkendőt szorongattam a kezemben, amikor kopogást hallottam. Legszívesebben kikiabáltam volna, hogy mindenki tűnjön el, de ezt nem tehettem meg, így aztán kicsit összekapartam magam és odasétálva az ajtóhoz kinyitottam azt.
-Szia Tommi!-köszöntem kissé rekedten, és a fejemet az ajtó szélének támasztottam.
-Szia Nori! Mi történt?-kérdezte rögtön a kisírt szemeimet látva.
-Semmi!-vágtam rá azonnal és megvontam a vállam.
-Ezt nem hiszem el!-ingatta a fejét.
-Nem akarok róla beszélni!-mondtam kissé morcosan és közben beengedtem őt a helyiségbe.
-Hát jó, akkor nem nyúzlak azzal, hogy mondd el, de tudod hol találsz, ha beszélgetni szeretnél!-mosolygott rám kedvesen.
-Köszönöm! Igaz barát vagy!-bólintottam hálásan.-Miért is jöttél?-tereltem a témát más irányba.
-Óriási szívességet szeretnék kérni tőled!-pillantott rám boci szemekkel, és az alsó ajkát harapdálta közben.
-Mi lenne az?-sóhajtottam.
-Remélem szereted az edzésterveket, ugyanis átmenetileg kellene helyettem egy személyi edző Seb mellé……
A szállodába visszaérve vettem egy gyors zuhanyt, majd teljesen kimerülten dőltem le az ágyra és a plafont bámulva próbáltam összegezni a mai napon történteket. A csókra gondoltam, mire akaratlanul is elmosolyodtam és a mutatóujjammal végigsimítottam az ajkaimon. A pillanatnyi boldogságom azonban hamar szertefoszlott, ahogy az utána következő eseményekreeszembe jutottak. Először is ott volt az, amikor elmondtam a kicsi hercegnek, hogy nem tehetjük ezt meg, mert nekem barátom van. Azok a kemény szavak, amiket utána mondott, még mindig visszhangoztak a fejemben. És ott volt még a doki is, akiről most már végképp kiderült számomra, hogy nem egészen tiszta és valamit nagyon el akar pismásolni, de még nem tudtam rájönni, hogy mit. Viszont ezen most nem is volt kedvem gondolkodni, hiszen a Sebbel kapcsolatos dolgok most fontosabbak voltak számomra. Kimondhatatlanul fájt, hogy láttam őt azzal a lánnyal, főleg azok után, hogy tulajdonképpen elküldött a fenébe. Azt gondoltam, számított neki valamit az a csók, de úgy tűnt, ez mégsem így volt…….
Másnap reggel elég nyúzottan ébredtem, így hideg zuhannyal indítottam a reggelt, majd felöltöztem és még mindig elég egykedvűen, de elindultam a pályára. Persze, még véletlenül sem volt akkora mázlim, hogy elkerülöm Sebastiant, inkább sikerült már „hajnalok hajnalán” összeütköznöm vele a Home-ba belépve. A „koccanás” következmény egy szép nagy kávé folt lett a fehér pólóján.
-Óhh a francba!-káromkodta el magát, és a gőzölgő itallal „leforrázott” mutatóujját a szájához kapta.
-Bocs!-vetettem oda félvállról és már mentem is volna tovább, ekkor azonban megragadta a csuklóm és visszarántott magához.
-Mégis mire véljem ezt a stílust? Még te vagy megsértődve?-esett nekem teljesen váratlanul, én pedig csak nagyokat pislogtam a reakcióján.
-Nehogy már te kérj számon engem Vettel!-sziszegtem a képébe dühösen.-Nagyon szemét dolog kioktatni valakit valamiről, miközben te is ugyanazt csinálod, sőt még rosszabb formában!-vágtam oda neki nem várva túl sokat arra,hogy visszaadjam neki amit kaptam tőle.
-Mi van?-kérdezett vissza láthatóan idegesen.
-Az drágám, hogy elküldesz a jó büdös francba, miután közlöm Veled, hogy barátom van, és erre te mit csinálsz? Az első utadba kerülő nővel leállsz hetyegni. Hát gratulálok! Büszke lehetsz erre!-kiabáltam vele, kihasználva azt a”lehetőséget”, hogy rajtunk kívül senki más nem volt éppen akkor ott.
-Ő a barátnőm!-vágta rá egyből, mire nekem elkerekedtek a szemeim.-És akkor és ott „hetyegek” vele, amikor és ahol csak akarok. Az a vizsgálóban elcsattant csók, pedig nem oszt nem szoroz!-jelentette ki mindenféle érzelem nélkül és megvonta a vállát.
Eddig is erősen viaskodtam az érzéseimmel, amiket nehéz volt kordában tartani, de ez az utolsó mondata végképp elpattintotta a húrt és hirtelen felindulásból pofon vágtam őt, majd mellette elrohanva, egyenesen a vizsgáló felé vettem az irányt.
Egész nap ott ültem, bezárkózva és nem tettem semmi mást, csak sírtam és történteken gondolkodtam. Bűntudatom volt, amiért megütöttem a kicsi herceget, de az a mondat, amit a szemem közé vágott, nagyon rosszul esett. Már tudtam előző este is, hogy nem jelentett neki sok mindent az a csók, de hogy ennyire hidegen hagyta őt, ez még mindig hihetetlen volt számomra. Egy a könnyektől már szétmállott zsebkendőt szorongattam a kezemben, amikor kopogást hallottam. Legszívesebben kikiabáltam volna, hogy mindenki tűnjön el, de ezt nem tehettem meg, így aztán kicsit összekapartam magam és odasétálva az ajtóhoz kinyitottam azt.
-Szia Tommi!-köszöntem kissé rekedten, és a fejemet az ajtó szélének támasztottam.
-Szia Nori! Mi történt?-kérdezte rögtön a kisírt szemeimet látva.
-Semmi!-vágtam rá azonnal és megvontam a vállam.
-Ezt nem hiszem el!-ingatta a fejét.
-Nem akarok róla beszélni!-mondtam kissé morcosan és közben beengedtem őt a helyiségbe.
-Hát jó, akkor nem nyúzlak azzal, hogy mondd el, de tudod hol találsz, ha beszélgetni szeretnél!-mosolygott rám kedvesen.
-Köszönöm! Igaz barát vagy!-bólintottam hálásan.-Miért is jöttél?-tereltem a témát más irányba.
-Óriási szívességet szeretnék kérni tőled!-pillantott rám boci szemekkel, és az alsó ajkát harapdálta közben.
-Mi lenne az?-sóhajtottam.
-Remélem szereted az edzésterveket, ugyanis átmenetileg kellene helyettem egy személyi edző Seb mellé……
18. rész
-Ismételd meg!-szólt rám kissé szigorúan, de a mondat közben megremegett a hangja.
-Én, járok valakivel!-suttogtam, még mindig kerülve a tekintetét.
-Nora!-szólított meg finoman Seb, és a mutatóujját az állam alá téve maga felé fordította a fejem.-Miért hazudsz nekem?-pillantott rám kérdően.
-Nem hazudok, komolyan mondtam, hogy barátom van!-ismételtem meg, immáron harmadszorra.
-Nézz a szemembe és úgy mondd, hogy nem hazudsz!-mondta keményen és kissé ridegen.
-A színtiszta igazat mondom Seb!-bólintottam, és mélyen belenéztem abba a tengerkék szempárba, amely most nem szelíden csillogott, sokkal inkább a düh szikrái mutatkoztak benne.-Annyira sajnálom!-suttogtam elcsukló hangon, miközben megpróbáltam visszatartani a könnyeimet, de ez nem igazán sikerült.
-Sajnálhatod is!-vágta oda keményen, majd magára kapta a pólóját és mellettem elviharozva máris az ajtónál termett.-Ne keress, ne üzenj senkivel, mert nem érdekel! Soha többet nem akarok beszélni Veled!-nézett rám dühtől szikrázó szemekkel, majd az ajtót becsapva maga után, elhagyta a helyiséget.
Lerogytam egy székre, az arcomat a tenyerembe temettem, és sírni kezdtem. Annyira utáltam magam, amiért így viselkedtem. Kegyetlenül fájtak a kicsi német szavai, de be kellett látnom, hogy igaza volt. Nem szabadott volna hagyni, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Egyszerűen, hiába gondoltam azt, hogy nem jelent nekem már semmit Markus és hogy mi már csak „elviekben” vagyunk egy pár, mégsem tudtam bűntudat nélkül más férfival csókolózni. Pont azzal nem, aki felé húz a szívem. Biztosan tudtam, hogy valahogy meg kell ezt magyaráznom Sebastiannak, csak még azt nem tudtam hogyan, hisz világosan megmondta, hogy ne keressem.
Már hosszú percek óta ott ücsörögtem a széken a gondolataimba mélyedve, amikor hirtelen rádöbbentem arra, hogy úgy viselkedem, mint egy hisztis liba, aki magát sajnáltatja, ahelyett, hogy oda állna az elé akit megbántott és bocsánatot kérne tőle. Ez nagyon nem vallott rám és zavart is, hogy így viselkedem, ezért összeszedtem magam, majd határozott léptekkel indultam el megkeresni Sebastiant…..
Messze nem jutottam, ugyanis ahogy megtettem a folyosón két lépést, valaki hirtelen megragadta a csuklóm és maga után kezdett húzni.
-Áúú!-szisszentem fel fájdalmasan, amikor a szorítás erősödött.
-Ne visítson már!-ripakodott rám a „drága” felettesem, akinek a társaságát szerencsére mostanában nem kellett túl sokat élveznem.-Üljön le!-mutatott egy ürese álló székre, amikor az ajtót becsapva magunk után beráncigált az irodába.
-Mit akar? Mit tettem már megint?-kérdeztem kissé idegesen.
-Most jól nyissa ki a fülét Schrödel, mert még egyszer nem fogom elmondani. Ne köpjön bele többször a levesembe, mert nagyon meg fogja bánni, hogy ujjat húzott velem!-sziszegte az arcomba, áthajolva az asztal fölött.
-Most miről beszél?-pillantottam rá úgy, mintha fogalmam se lenne arról, hogy mire célozgatott.
-Tudja azt maga nagyon jól! Láttam, hogy kivett egy injekciót a helyéről, de remélem tisztában van azzal, hogy ezért a húzásáért könnyen feljelenthetem és akkor lőttek a diplomájának!-vicsorgott, és a szemei csak úgy szórták a szikrákat.
-Maga most fenyeget?-kérdeztem vissza teljes lelki nyugalommal.
-Fogalmazzunk úgy, hogy közöltem a tényállást!-jegyezte meg könnyedén és hátra dőlt a bőrfotelében.
-Nehogy azt hidje, hogy csak magának vannak ütőkártyái!-vetettem oda én is ugyanolyan stílusban, ahogy ő az imént nekem.
-Nem mondom el még egyszer-hirtelen felpattant a helyéről, odavágtázott elém, két kezét a székem karfájára tette, és egészen közel hajolt hozzám-ne merjen velem packázni, mert nagyon megütheti a bokáját, és nem csak maga, hanem a drágalátos Vettel haverja is! Nagyon vigyázzon magára Schrödel, mert én mindig állom a szavam!-szinte köpte a szavakat, és úgy nézett rám, hogy még a hideg is végig futott a hátamon.-És most tűnjön el innen!-rácsapott a szék karfájára, majd az ablakhoz sétált és úgy bámult ki rajta, mintha mi se történt volna az elmúlt néhány percben. Felálltam a székről és szinte futó léptekkel rohantam ki az irodából.
Nem akartam előtte mutatni, de megijesztett az, ahogy beszélt velem és amiket mondott. Megráztam magam kicsit, és kifújtam a már régóta visszatartott levegőt, majd újra Seb keresésére indultam, de persze az agyam továbbra is az orvos szavain kattogott.
Egy pillanatra felderült az arcom, amikor a Home központi részébe érve rögtön Sebin akadt meg a szemem, aki éppen ekkor lépett be oda, de gyorsan lefagyott a mosoly az arcomról, amikor megláttam, hogy a mögötte jövő lány hirtelen megcsókolta őt……
-Én, járok valakivel!-suttogtam, még mindig kerülve a tekintetét.
-Nora!-szólított meg finoman Seb, és a mutatóujját az állam alá téve maga felé fordította a fejem.-Miért hazudsz nekem?-pillantott rám kérdően.
-Nem hazudok, komolyan mondtam, hogy barátom van!-ismételtem meg, immáron harmadszorra.
-Nézz a szemembe és úgy mondd, hogy nem hazudsz!-mondta keményen és kissé ridegen.
-A színtiszta igazat mondom Seb!-bólintottam, és mélyen belenéztem abba a tengerkék szempárba, amely most nem szelíden csillogott, sokkal inkább a düh szikrái mutatkoztak benne.-Annyira sajnálom!-suttogtam elcsukló hangon, miközben megpróbáltam visszatartani a könnyeimet, de ez nem igazán sikerült.
-Sajnálhatod is!-vágta oda keményen, majd magára kapta a pólóját és mellettem elviharozva máris az ajtónál termett.-Ne keress, ne üzenj senkivel, mert nem érdekel! Soha többet nem akarok beszélni Veled!-nézett rám dühtől szikrázó szemekkel, majd az ajtót becsapva maga után, elhagyta a helyiséget.
Lerogytam egy székre, az arcomat a tenyerembe temettem, és sírni kezdtem. Annyira utáltam magam, amiért így viselkedtem. Kegyetlenül fájtak a kicsi német szavai, de be kellett látnom, hogy igaza volt. Nem szabadott volna hagyni, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Egyszerűen, hiába gondoltam azt, hogy nem jelent nekem már semmit Markus és hogy mi már csak „elviekben” vagyunk egy pár, mégsem tudtam bűntudat nélkül más férfival csókolózni. Pont azzal nem, aki felé húz a szívem. Biztosan tudtam, hogy valahogy meg kell ezt magyaráznom Sebastiannak, csak még azt nem tudtam hogyan, hisz világosan megmondta, hogy ne keressem.
Már hosszú percek óta ott ücsörögtem a széken a gondolataimba mélyedve, amikor hirtelen rádöbbentem arra, hogy úgy viselkedem, mint egy hisztis liba, aki magát sajnáltatja, ahelyett, hogy oda állna az elé akit megbántott és bocsánatot kérne tőle. Ez nagyon nem vallott rám és zavart is, hogy így viselkedem, ezért összeszedtem magam, majd határozott léptekkel indultam el megkeresni Sebastiant…..
Messze nem jutottam, ugyanis ahogy megtettem a folyosón két lépést, valaki hirtelen megragadta a csuklóm és maga után kezdett húzni.
-Áúú!-szisszentem fel fájdalmasan, amikor a szorítás erősödött.
-Ne visítson már!-ripakodott rám a „drága” felettesem, akinek a társaságát szerencsére mostanában nem kellett túl sokat élveznem.-Üljön le!-mutatott egy ürese álló székre, amikor az ajtót becsapva magunk után beráncigált az irodába.
-Mit akar? Mit tettem már megint?-kérdeztem kissé idegesen.
-Most jól nyissa ki a fülét Schrödel, mert még egyszer nem fogom elmondani. Ne köpjön bele többször a levesembe, mert nagyon meg fogja bánni, hogy ujjat húzott velem!-sziszegte az arcomba, áthajolva az asztal fölött.
-Most miről beszél?-pillantottam rá úgy, mintha fogalmam se lenne arról, hogy mire célozgatott.
-Tudja azt maga nagyon jól! Láttam, hogy kivett egy injekciót a helyéről, de remélem tisztában van azzal, hogy ezért a húzásáért könnyen feljelenthetem és akkor lőttek a diplomájának!-vicsorgott, és a szemei csak úgy szórták a szikrákat.
-Maga most fenyeget?-kérdeztem vissza teljes lelki nyugalommal.
-Fogalmazzunk úgy, hogy közöltem a tényállást!-jegyezte meg könnyedén és hátra dőlt a bőrfotelében.
-Nehogy azt hidje, hogy csak magának vannak ütőkártyái!-vetettem oda én is ugyanolyan stílusban, ahogy ő az imént nekem.
-Nem mondom el még egyszer-hirtelen felpattant a helyéről, odavágtázott elém, két kezét a székem karfájára tette, és egészen közel hajolt hozzám-ne merjen velem packázni, mert nagyon megütheti a bokáját, és nem csak maga, hanem a drágalátos Vettel haverja is! Nagyon vigyázzon magára Schrödel, mert én mindig állom a szavam!-szinte köpte a szavakat, és úgy nézett rám, hogy még a hideg is végig futott a hátamon.-És most tűnjön el innen!-rácsapott a szék karfájára, majd az ablakhoz sétált és úgy bámult ki rajta, mintha mi se történt volna az elmúlt néhány percben. Felálltam a székről és szinte futó léptekkel rohantam ki az irodából.
Nem akartam előtte mutatni, de megijesztett az, ahogy beszélt velem és amiket mondott. Megráztam magam kicsit, és kifújtam a már régóta visszatartott levegőt, majd újra Seb keresésére indultam, de persze az agyam továbbra is az orvos szavain kattogott.
Egy pillanatra felderült az arcom, amikor a Home központi részébe érve rögtön Sebin akadt meg a szemem, aki éppen ekkor lépett be oda, de gyorsan lefagyott a mosoly az arcomról, amikor megláttam, hogy a mögötte jövő lány hirtelen megcsókolta őt……
2011. március 4., péntek
17. rész
A Belga és Olasz Nagydíj között két hét szünet volt, ami nekem pont jókor jött, hiszen így legalább tudtam pihenni és azzal, hogy nem kellett ide-oda rohangálnom, végre magam mögött hagyhattam a baleset miatt kialakult fájdalmakat, amik eléggé kínoztak a Belga Nagydíj hétvégéje alatt.
Sebastian szorgalmasan hívogatott engem, és beszámolt arról, hogy mióta nem szedi azt a bogyót, sokkal jobban érzi magát és azokat a kellemetlen tüneteket sem észlelte. Nagyon örültem annak, hogy sikerült őt egészségi állapotában helyrerázni, ám nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy vajon miért adta ezt a gyógyszert neki az orvos és hogy mégis mit akart elérni ezzel. Rengeteget járt ezen az agyam és Apu is észrevette, hogy valami nem hagy nyugodni, ám hiába próbálta kiszedni belőlem, hogy mi az ami ennyire aggaszt, nem mondtam neki semmit. Megígértem, hogy senkinek egy szót sem szólok az ügyről, ráadásul tartottam attól, hogy valami komolyabb dolog húzódik a háttérben és szerettem volna rájönni, hogy mi lehet az.
Tudtam, hogy Seb már jól van és nem produkálja a tüneteket, amiket a gyógyszer szedése alatt igen, mégis szerettem volna teljesen meggyőződni arról, hogy minden rendben vele, ezért szombaton estére a rendelőbe hívtam őt, hogy alaposan kivizsgálhassam.
A délutáni csapatmegbeszélésük, az interjúk és az egyéb kötelező elfoglaltságok kissé hogy elhúzódotak és még fél 6-kor sem jutott el hozzám. A Home-ban már csak alig néhány ember lézengett, de én ennek csak örültem, ugyanis nem akartam, hogy bárki tudomást szerezzen erről a kis „magánakcióról”.
-Szia!-toppant be egyszeriben a helyiségbe a kicsi német, alaposan megijesztve ezzel szegény fejemet.
-Óhh Seb!-kaptam a kezem a mellkasomhoz és meglepetten pislogtam rá.
-Csak nem meglepődtél?-nevetett fel jókedvűen.-Azt hittem a doktornénik nem ijednek meg a szőke, kék szemű kissrácoktól!-nézett rám teljesen angyali képpel.
-Gúnyolódj csak!-öltöttem rá a nyelvem, miközben felálltam az asztal mellől.-Na jöjjön Herr Vettel!-vigyorogtam ré teli szájjal és rámutattam közben egy székre. Szó szerint odaszökdellt az ülő alkalmatossághoz, és akkora lendülettel vágódott le rá, hogy az majdnem feldőlt vele együtt. Eddig bírtam, kitört belőlem a nevetés.
-Nagy gyerek vagy te Sebastian!-ráztam meg a fejem mosolyogva, miközben a karjára tettem a vérnyomásmérőt. Ő is elmosolyodott és megvonta a vállát.
-120/ 80, a pulzusod pedig 75. Ez teljesen rendben van!-bólintottam és leírtam az adatokat egy papírra.-Most ezt tedd kérlek a bal szemed elé és kezd el olvasni föntről a számokat!-adtam ki számára a következő „feladatot”, majd a táblához sétáltam és mintegy segítségül, elkezdtem mutogatni neki a számokat.
-8, 71, 4, 7, 13, 71, 32…..hmm 81.-sorolta.
-Remek! Most jöhet a másik is!-mosolyogtam rá, és a második oszlopot kezdtem el mutatni neki, ő pedig gyorsan és hibátlanul leolvasta a számokat.-Ez kész is! A látásod tökéletes, ami szintén azt bizonyítja, hogy csak a gyógyszer miatt voltak azok a tüneteid!-magyaráztam.
-Azért megnyugató a tudat, hogy nem betegség húzódott a háttérben!-mosolyodott el egy pillanatra.
-Ha nem haragszol, akkor megint megböknélek picit, mert ha emlékezetem nem csal, a laborban nem kértünk vércukorvizsgálatot és kíváncsi lennék, hogy az elmúlt rutinvizsgálat óta változott-e!
-Persze Nori, neked bármit!-mosolygott rám kedvesen és kissé sejtelmesen. Érdekes mosoly volt ez, olyan, amilyet még soha nem láttam az arcán. Valamiért úgy éreztem tudtomra akar ezzel adni valamit és ahogy bele gondoltam ebbe, fülig pirultam.
Nem szóltam inkább semmit, helyette csendesen végeztem tovább a dolgom és Sebastian sem akart ebben meggátolni. Szerencsére!
-Ez is teljesen tökéletes! Ennél jobb nem is igazán lehetne!-mondtam elégedetten, miután leolvastam az eredményt a mérőműszer kijelzőjéről.
-Szuper! Akkor mostmár mehetek is, igaz?-kérdezte kissé izgatottan és a székről felpattanva máris az ajtó felé indult.
-Ááácsi!-kiáltottamm rá kissé szigorúan.-Nem mondtam, hogy végeztünk!-vágtam csípőre a kezem.-Ülj fel az vizsgálóasztalra légy szíves és vetkőzz le derékig!-szóltam rá kicsit erélyesebben és közben az asztalhoz léptem, hogy magamhoz vegyem a sztetoszkópot.-Ne haragudj, hogy rabolom az idődet, de……de......-nem kellett volna visszafordulnom, amíg beséltem, ugyanis a látvány, ami fogadott olyannyira megbabonázott, hogy még beszélni is képtelen voltam.
-Nora, minden rendben?-húzta el a kezét az arcom előtt a kicsi német, aminek hatására nagynehezen, de sikerült a pillantásomat az arca felé terelgetni. A kidolgozott felsőteste, a hasán lévő kis kockákkal teljesen elvarázsolt.
-Mi…..mi.......én csak…..nem…..szóval……..-kezdtem el össze-vissza dadogni, majd amint rájöttem, hogy mit is csinálok, megráztam a fejem, hogy magamhoz térjek újra.
-Te csak, én csak szóval, mii?-nevetett fel és értetlenül pislogott rám.
-Semmi-semmi!-legyintettem, aztán további beszéd helyett inkább a fülembe tettem a „műszert” és újra a feladatomra próbáltam koncentrálni.-Sóhajts nagyot!-suttogtam neki, de amint elhagyta a számat a mondat, rájöttem, hogy valószínűleg ezt magamnak kellett volna inkább mondanom. Nyugodtan, és szabályos ritmusban vert a szíve, ezzel szemben az enyém vadul kalapált és néha-néha talán még egy-egy ütemet is kihagyott. Próbáltam szabályozni ezt az állapotot, de egyszerűen lehetetlen volt. Ahogy egy pillanatra egymással szembe fordultunk, elkövettem azt a hibát, hogy belenéztem a szemébe. Most is, ahogy mindig elvesztem abban a tengerkék szempárban és iszonyatosan féltem attól, hogy nem is fogok szabadulni ebből a „kalitkából”.
Most nem kellettek szavak, hogy értsük egymást, nem kellett semmiféle gesztus, hiszen kiolvashattuk egymás szeméből, hogy mire is vágyunk igazán. Közelebb hajolt hozzám, én pedig ösztönösen behunytam a szemem és nem gondolkodtam már semmin, csak hagytam, hogy az érzéseim vezéreljenek.
Egész testemben megremegtem, amikor ajkaink egy óvatos és lágy csókban forrtak össze. Hihetetlen érzés volt az ajkait az enyéimen érezni, valami olyan csoda, amelyre a szívem legmélyén már azóta vártam, hogy először találkoztunk. Seb a nyakamra csúsztatta a kezét, majd a következő szinte lépve, finoman harapdálni kezdte az alsó ajkam, és ezzel sikerült újra visszarántania a valóságba. Megráztam magam egy kicsit és elhúzódtam tőle.
-Sebastian! Ezt nem szabad!-ingattam a fejem és kétségbeesetten pillantottam rá.
-Miért nem?-kérdezett vissza teljesen ledöbbenve.
Oldalra fordítottam a fejem, mert nem akartam a szemébe nézni, és nem akartam látni abban a gyönyörű szempárban a csalódottságot és a megbántottságot.
-Mert nekem barátom van…….
Sebastian szorgalmasan hívogatott engem, és beszámolt arról, hogy mióta nem szedi azt a bogyót, sokkal jobban érzi magát és azokat a kellemetlen tüneteket sem észlelte. Nagyon örültem annak, hogy sikerült őt egészségi állapotában helyrerázni, ám nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy vajon miért adta ezt a gyógyszert neki az orvos és hogy mégis mit akart elérni ezzel. Rengeteget járt ezen az agyam és Apu is észrevette, hogy valami nem hagy nyugodni, ám hiába próbálta kiszedni belőlem, hogy mi az ami ennyire aggaszt, nem mondtam neki semmit. Megígértem, hogy senkinek egy szót sem szólok az ügyről, ráadásul tartottam attól, hogy valami komolyabb dolog húzódik a háttérben és szerettem volna rájönni, hogy mi lehet az.
Tudtam, hogy Seb már jól van és nem produkálja a tüneteket, amiket a gyógyszer szedése alatt igen, mégis szerettem volna teljesen meggyőződni arról, hogy minden rendben vele, ezért szombaton estére a rendelőbe hívtam őt, hogy alaposan kivizsgálhassam.
A délutáni csapatmegbeszélésük, az interjúk és az egyéb kötelező elfoglaltságok kissé hogy elhúzódotak és még fél 6-kor sem jutott el hozzám. A Home-ban már csak alig néhány ember lézengett, de én ennek csak örültem, ugyanis nem akartam, hogy bárki tudomást szerezzen erről a kis „magánakcióról”.
-Szia!-toppant be egyszeriben a helyiségbe a kicsi német, alaposan megijesztve ezzel szegény fejemet.
-Óhh Seb!-kaptam a kezem a mellkasomhoz és meglepetten pislogtam rá.
-Csak nem meglepődtél?-nevetett fel jókedvűen.-Azt hittem a doktornénik nem ijednek meg a szőke, kék szemű kissrácoktól!-nézett rám teljesen angyali képpel.
-Gúnyolódj csak!-öltöttem rá a nyelvem, miközben felálltam az asztal mellől.-Na jöjjön Herr Vettel!-vigyorogtam ré teli szájjal és rámutattam közben egy székre. Szó szerint odaszökdellt az ülő alkalmatossághoz, és akkora lendülettel vágódott le rá, hogy az majdnem feldőlt vele együtt. Eddig bírtam, kitört belőlem a nevetés.
-Nagy gyerek vagy te Sebastian!-ráztam meg a fejem mosolyogva, miközben a karjára tettem a vérnyomásmérőt. Ő is elmosolyodott és megvonta a vállát.
-120/ 80, a pulzusod pedig 75. Ez teljesen rendben van!-bólintottam és leírtam az adatokat egy papírra.-Most ezt tedd kérlek a bal szemed elé és kezd el olvasni föntről a számokat!-adtam ki számára a következő „feladatot”, majd a táblához sétáltam és mintegy segítségül, elkezdtem mutogatni neki a számokat.
-8, 71, 4, 7, 13, 71, 32…..hmm 81.-sorolta.
-Remek! Most jöhet a másik is!-mosolyogtam rá, és a második oszlopot kezdtem el mutatni neki, ő pedig gyorsan és hibátlanul leolvasta a számokat.-Ez kész is! A látásod tökéletes, ami szintén azt bizonyítja, hogy csak a gyógyszer miatt voltak azok a tüneteid!-magyaráztam.
-Azért megnyugató a tudat, hogy nem betegség húzódott a háttérben!-mosolyodott el egy pillanatra.
-Ha nem haragszol, akkor megint megböknélek picit, mert ha emlékezetem nem csal, a laborban nem kértünk vércukorvizsgálatot és kíváncsi lennék, hogy az elmúlt rutinvizsgálat óta változott-e!
-Persze Nori, neked bármit!-mosolygott rám kedvesen és kissé sejtelmesen. Érdekes mosoly volt ez, olyan, amilyet még soha nem láttam az arcán. Valamiért úgy éreztem tudtomra akar ezzel adni valamit és ahogy bele gondoltam ebbe, fülig pirultam.
Nem szóltam inkább semmit, helyette csendesen végeztem tovább a dolgom és Sebastian sem akart ebben meggátolni. Szerencsére!
-Ez is teljesen tökéletes! Ennél jobb nem is igazán lehetne!-mondtam elégedetten, miután leolvastam az eredményt a mérőműszer kijelzőjéről.
-Szuper! Akkor mostmár mehetek is, igaz?-kérdezte kissé izgatottan és a székről felpattanva máris az ajtó felé indult.
-Ááácsi!-kiáltottamm rá kissé szigorúan.-Nem mondtam, hogy végeztünk!-vágtam csípőre a kezem.-Ülj fel az vizsgálóasztalra légy szíves és vetkőzz le derékig!-szóltam rá kicsit erélyesebben és közben az asztalhoz léptem, hogy magamhoz vegyem a sztetoszkópot.-Ne haragudj, hogy rabolom az idődet, de……de......-nem kellett volna visszafordulnom, amíg beséltem, ugyanis a látvány, ami fogadott olyannyira megbabonázott, hogy még beszélni is képtelen voltam.
-Nora, minden rendben?-húzta el a kezét az arcom előtt a kicsi német, aminek hatására nagynehezen, de sikerült a pillantásomat az arca felé terelgetni. A kidolgozott felsőteste, a hasán lévő kis kockákkal teljesen elvarázsolt.
-Mi…..mi.......én csak…..nem…..szóval……..-kezdtem el össze-vissza dadogni, majd amint rájöttem, hogy mit is csinálok, megráztam a fejem, hogy magamhoz térjek újra.
-Te csak, én csak szóval, mii?-nevetett fel és értetlenül pislogott rám.
-Semmi-semmi!-legyintettem, aztán további beszéd helyett inkább a fülembe tettem a „műszert” és újra a feladatomra próbáltam koncentrálni.-Sóhajts nagyot!-suttogtam neki, de amint elhagyta a számat a mondat, rájöttem, hogy valószínűleg ezt magamnak kellett volna inkább mondanom. Nyugodtan, és szabályos ritmusban vert a szíve, ezzel szemben az enyém vadul kalapált és néha-néha talán még egy-egy ütemet is kihagyott. Próbáltam szabályozni ezt az állapotot, de egyszerűen lehetetlen volt. Ahogy egy pillanatra egymással szembe fordultunk, elkövettem azt a hibát, hogy belenéztem a szemébe. Most is, ahogy mindig elvesztem abban a tengerkék szempárban és iszonyatosan féltem attól, hogy nem is fogok szabadulni ebből a „kalitkából”.
Most nem kellettek szavak, hogy értsük egymást, nem kellett semmiféle gesztus, hiszen kiolvashattuk egymás szeméből, hogy mire is vágyunk igazán. Közelebb hajolt hozzám, én pedig ösztönösen behunytam a szemem és nem gondolkodtam már semmin, csak hagytam, hogy az érzéseim vezéreljenek.
Egész testemben megremegtem, amikor ajkaink egy óvatos és lágy csókban forrtak össze. Hihetetlen érzés volt az ajkait az enyéimen érezni, valami olyan csoda, amelyre a szívem legmélyén már azóta vártam, hogy először találkoztunk. Seb a nyakamra csúsztatta a kezét, majd a következő szinte lépve, finoman harapdálni kezdte az alsó ajkam, és ezzel sikerült újra visszarántania a valóságba. Megráztam magam egy kicsit és elhúzódtam tőle.
-Sebastian! Ezt nem szabad!-ingattam a fejem és kétségbeesetten pillantottam rá.
-Miért nem?-kérdezett vissza teljesen ledöbbenve.
Oldalra fordítottam a fejem, mert nem akartam a szemébe nézni, és nem akartam látni abban a gyönyörű szempárban a csalódottságot és a megbántottságot.
-Mert nekem barátom van…….
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)