3. rész

Békés, boldog karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak! :)

Az autómhoz érve, bepakoltam a szatyrokat a csomagtartóba, aztán beültem és rögtön indítani akartam a motort, de ez nem ment. Többször is megpróbáltam, azonban a kocsi csak nem akart elindulni. Nagyon ideges voltam, mert sietnem kellett volna, azonban az autó ebben nem volt segítségemre.
-A fenébe! Indulj már te tragacs!-ütöttem rá mérgesen a kormányra, ám ezzel sem mentem túl sokra.-Hogy az a…..-dühöngtem magamban, ám nem tudtam befejezni a mondatot, mert éppen ekkor kopogott valaki az autó ablakán, én pedig ijedtemben ugrottam egyet, mire az ijesztgető hangosan kacagni kezdett.
-Na mi újság Hölgyem? Nem indul az autó?-vigyorgott Kimi, és karbatett kézzel a kocsi oldalának támaszkodott.
-Te azt akarod, hogy szívinfarktust kapjak? Eszednél vagy? Miért ijesztettél meg?-kérdeztem tőle felháborodva, a lehúzott ablakon kikukucskálva.
-Nem volt szándékos. Csak meg akartalak lepni!-kacagott.
-Követtél?-húztam össze a szemeimet.
-Nem, csak éppen erre jöttem én is!-vigyorgott továbbra is.
-Ja, persze, gondolom….-jegyeztem meg kissé ironikusan.-Áúúú…..-kiáltottam fel, amikor kis híján a betonon kötöttem ki, ugyanis Kimi feltépte a vezető oldali ajtót.-Meg akarsz ölni?-visítottam úgy, hogy szerintem az egész mélygarázs hangzott tőlem.
-Nyugi Szivi, ne szívd ennyire mellre! Csak segíteni akarok!-vonta meg a vállát.
-Mégis hogyan?-kérdeztem csípőre vágott kézzel.
-Mondjuk megbütykölhetem az autódat!-jegyezte meg óvatosan.
-TE?-mutattam rá meglepetten.
-Nem, a szomszéd…..forgatta a szemit, majd beült az autómba és megpróbálta elindítani, de ugyanúgy járt mint én. Felnyitotta a motorháztetőt és nagyon tudományos fejjel tanulmányozni kezdte a berendezést.
-Na? Mit találtál, Te szaki?-kíváncsiskodtam kissé élcesen, miközben odaléptem mellé és karbatett kezekkel figyeltem, hogy mit ügyeskedik.
-Hát ezzel ma már ne valószínű, hogy el fogsz indulni.-rázta a fejét lemondóan, miután kimászott a motorháztető alól.
-Miért nem?-emelkedett a hangom egy oktávval magasabb hangtartományba.
-Nem vagyok benne biztos, de szerintem a gyújtógyertyával lehet valami.-gondolkodott hangosan.-Egyébként mikor nézetted át ezt az autót?-vonta fel a szemöldökét.
-Hát, még két éve, a műszaki előtt.-feleltem meglepetten.
-Akkor azt hiszem, hogy ideje lenne megint szervízbe vinned, ugyanis az ékszíj már nem fogja sokáig bírni, és ahogy elnézem a motorolaj is igencsak megfogyatkozott.-sorolta a teendőket.
-Hát ez remek! Ennek is most kellett bedöglenie!-csaptam rá mérgesen a karosszériára.
-Azért még nem kell szétverni, biztosan lehet vele valamit kezdeni!-próbált Kimi azonnal megnyugtatni.
-Ja, biztosan….-fintorogtam.-Na, azért kössz a segítséget, most mennem kell, még éppen elérem a busz, amivel haza tudok menni.-néztem az órámra.
-Hazaviszlek!-szólalt meg hirtelen, én pedig meglepetten kaptam fel a fejem.
-Kimi, nagyon kedves vagy, de ezt vissza kell, hogy utasítsam.-hárítottam az ajánlatát.-Nem várom el tőled, hogy még fuvarozgass is, csak mert megittunk egy kávét délután.-magyaráztam.
-Ugyan már, ne viccelj. Ráérek és nem telik ez semmiből.-mosolygott.-Na, gyere, ne kéresd már magad! Az autódat meg majd elvitetem az egyik barátom szervízébe! Megegyeztünk?-mosolygott rám kedvesen.
-De biztos nem gond?-kérdeztem vissza pironkodva.
-Nem, de Te miért vagy ilyen értetlen nőszemély?-forgatta a szemeit.
-Nem is vagyok az!-feleltem vissza durcásan.
-Oké, nem vagy az, de ne csicseregj már, hanem hozd a cuccaidat és pakolj át hozzám!-kacarászott.
-Jól van, jól van, megyek már!-harsogtam, miközben előbányásztam a szatyrokat a csomagtartóból, bezártam az autót, és követtem Kimit. Hagyta, hogy nyugodtan elrendezkedjek az autójában, aztán nagyon udvariasan kinyitotta nekem az utas oldali ajtót, utána pedig ő is beült és már indított is.
-Megvan mindened?-érdeklődött.
-Igen, azt hiszem!-bólintottam lassan, aztán a gondolataimba mélyedtem, ő pedig nem is zavart, inkább felhívta azt a szerelő barátját, akiről beszélt nekem. Megegyezett vele abban, hogy elviszik az autómat a műhelybe és amilyen gyorsan csak lehet meg is javítják. Nagyon hálás voltam Kiminek a kedvességéért, és ezt nem is győztem hangsúlyozni, ám ő ezt már megunta és inkább leintett, így hazáig egy szót sem szóltam már.
-Ez lenne az?-bökött a fejével az épületre, amelyben laktam.
-Igen!-bólintottam, miközben kicsatoltam az övem.-Nagyon köszönöm, hogy elhoztál! Igazán rendes tőled, és így még csomó időt is meg tudtam spórolni!-vallottam be pironkodva.
-Nem tesz semmit! Máskor is!-vigyorgott.
-Hát akkor, azt hiszem ideje elindulni!-sóhajtottam hatalmasat, aztán kiszálltam az autóból, és a csomagjaimat is kiszedtem.-Köszönök még egyszer mindent, a délutánt és a fuvart is.-mosolyogtam rá kedvesen.
-Én is köszönöm Neked! Nagyon szórakoztató volt, jól éreztem magam!-kacsintott rám, én pedig éreztem, hogy elpirulok.
-Hát akkor, miden jót, vigyázz magadra!-búcsúztam.
-Te is, remélem, hogy találkozunk még!-mosolygott.
-Szia Kimi!-köszöntem el, ő azonban csak intett egyet. Sarkon fordultam és a bejárat felé indultam.
-Gina!-szólt utánam, mire nekem nagyot dobbant a szívem és kíváncsian fordultam újra felé.-Esetleg nem lenne kedved velem ebédelni holnap?-kérdezte egészen halkan, én azonban teljesen ledöbbentem, de nem titkolom, hogy nagyon meghatott a meghívása.
-Sajnálom, nem megy! 24 órás ügyeletben leszek!-ráztam a fejem lemondóan.
-Akkor holnapután? Csak nem dolgozol minden nap!-erősködött.
-Nem, de én akkor sem, mert…..-elbizonytalanodtam, és az a kis szikra, ami másodpercekkel ezelőtt pattant a fejemben, nem hagyott nyugodni. Megijedtem mindattól, ami a délután folyamán történt, és kezdtem egyre jobban félni, hogy olyan hibát követek el, ha elfogadom az ajánlatát, amilyet soha nem szerettem volna. Kétségbeesésemben már egészen a kapualjig hátráltam, Kimi azonban nem hagyott ilyen egyszerűen meglógni, követett engem.-Nem, nem, sajnálom, de nem lehet…..nem lehet…..

2. rész

A kávézóba belépve az izgatottságom már idegességbe csapott át, és kicsit elbizonytalanodtam azzal kapcsolatban, hogy biztos jó ötlet volt-e ez a kis flörtölés, no meg ez a kávézgatás ami előttünk állt. Átfutott az agyamban a gondolat, hogy most még sarkon lehetne fordulni és elmenni, de ez annyira gyáva megoldás lett volna. Habár biztosan rengeteg ilyen nővel találkozott már életében, de mégis, úgy éreztem, hogy bennem megvan az a becsvágy, hogy be akarom bizonyítani, én nem ilyen vagyok. Meg aztán amúgy is, ez a megfutamodás egyáltalán nem vallott volna rám, így aztán vettem egy nagy levegőt, magamra öltöttem a legszebb és legcsillogóbb mosolyomat, és határozott léptekkel indultam el a kávézó legtávolabbi, kissé eldugott sarkába, amely ideális hely volt hosszú, tartalmas beszélgetésekhez, illetve a mi esetünkben ismerkedéshez. Nagyot dobbant a szívem, amikor megláttam őt az asztalnál ülni, és megnyugodtam, hiszen így tudtam, nem ültetett fel. A saját kételyeim mellett azért attól is nagyon tartottam, hogy csak tréfált, és szórakozott velem kicsit, hisz éppen kapóra jöttem neki, de nem. Állta a szavát, és tényleg ott várt engem, ahogy megígérte.
-Kár, hogy itt nincs függöny, pedig szívesen rád nyitottam volna megint!-jegyeztem meg halkan, mire ő felkapta a fejét, és kedvesen rám mosolygott.
-Hidd el, én sem bántam volna!-kacsintott rám, mire én éreztem, hogy elpirultam.-Na, gyere ülj le ide!-pattant fel a helyéről, és az asztal másik oldalára sietve, kihúzta nekem a széket.
-Öhm…..azt hiszem, ezeket talán lepakolnám még előtte!-emeltem meg kissé a kezemben lévő papírtáskákat.
-Ja, persze, nyugodtan, tedd csak le, ahova tetszik. Miénk az egész sarok, és a délután is, ráérünk!-mosolygott.
-Áhh, ismerősöd a tulaj, mi?-vigyorodtam el, miközben leraktam a cuccaimat.
-Hát szó, mi szó…..-somolygott, és lesegítette rólam a vékony kis tavaszi kabátkát.
-Ne szépíts, tudom én hogy megy ez!-legyintettem színpadiasan, mire ő felnevetett, aztán beigazította a székemet és leült a helyére.-Nos, rendeltél már?-kérdeztem kíváncsian.
-Nem, gondoltam megvárlak téged!-vont vállat és felém nyújtotta az egyik itallapot. A pincér pár másodperc múlva már ott is volt az asztalunknál, és miután leadtuk a rendelésünket, ő ismét kettesben hagyott minket.
-Neked egyébként nem tűn fel valami?-vigyorgott rám jókedvűen.
-Hmm, mire gondolsz?-vontam fel az egyik szemöldököm.
-Hát, mondjuk arra, hogy láttuk már egymást félmeztelenül, most itt ülünk együtt egy kávézóban, de még azt sem tudjuk hogy hívják a másikat!-válaszolt mosolyogva.
-Ááááhááá….-világosodtam meg egyből.-Miből gondolod, hogy nem tudom, hogy hívnak téged?-nevettem.-Attól még, hogy te nem ismersz engem, én tudhatom, hogy te ki vagy!-jegyeztem meg hamiskásan.
-Öhmm, na igen….-forgatta a szemeit.
-Most azt hiszed, hogy elkezdem visszaidézni az emlékeimbe, hogy mit olvastam rólad legutóbb az újságban?-kacarásztam.-Az nem én lennék. Nem szeretem az embereket az ilyenek alapján megítélni. Meg aztán tudjuk jól, hogy kis országunk médiaszakemberei igazán szeretik a dolgokat cifra köntösökbe öltöztetni!-jegyeztem meg.
-Na igen, és még szépen fogalmaztál!-fintorgott.
-Nos, arra az elhatározásra jutottam, hogy ha én már tudok rólad egyet s mást, akkor téged sem hagyhatlak kételyek között szenvedni.-vigyorogtam.-Szóval, a nevem Georgina Mäillanen, de neked csak Gina!-nyújtottam felé a kezem mosolyogva.
-Kimi Räikkönen, de neked csak….hát Kimi.-nevetett, és én is követtem a példáját. A vidám pillanatokat a pincér megérkezése szakította félbe, aki meghozta számunkra a kávéinkat. Igyekezett láthatatlanul tenni a dolgát, hogy minket egy pillanatig se zavarjon meg, de amíg az asztalnál tartózkodott, inkább nem szólaltunk meg, a szemkontaktust azonban végig fenntartottuk.
-Egészégükre!-mosolygott ránk a pincér.
-Köszönjük.-válaszoltam, ő pedig bólintott és távozott onnan.
-Tudod, azért megleptél azzal, hogy ennyire közvetlenül viselkedsz velem! Nem zavar, hogy úgymond „médiaszemélyiség” vagyok, és látom, hogy egyáltalán nem vagy zavarban a közelemben!-mosolygott.
-Már miért lennék zavarban?-kérdeztem vissza meglepetten, miközben a gőzölgő kávémat kavargattam.-Híres vagy, az országunk egyik büszkesége, de azt gondolom, ugyanolyan ember vagy, mint mi többiek, és elismerem a tehetséged, az eredményeid, de ha nem haragszol, nem tekintenék rád máshogyan, mint egy „átlag” emberre!-vallottam be neki teljesen őszintén.
-Ennek örülök! Végre valaki, aki nem tekint rám Istenként!-fújta ki megkönnyebbülten a levegőt.
-És ez jó dolog?-kérdeztem meg óvatosan.
-Ez? Remek dolog! Köszönöm!-mosolygott rám hálásan.
-Ne köszönd! Én csak azt mondtam, amit gondolok és érzek!-vontam meg a vállam
-És te mivel töltöd a napjaidat, amikor amúgy nem szerencsétlen férfiakra törsz rá a próbafülkében?-jelent meg újra egy hatalmas vigyor az arcán.
-Hééé, te csak ne szólj semmit!-háborodtam fel.-Te voltál az, aki először is meglesett engem!-mutattam rá, majd magamra is.
-Oké-oké, igaz!-tette fel megadóan a kezeit.-De már megint nem akarsz válaszolni!-húzta össze a szemeit.
-De igen!-nevettem.-Én a helsinki kórházban dolgozom.-válaszoltam szűkszavúan.
-Nocsak? Tényleg?-lepődött meg.
-Igen!-bólogattam, majd belekortyoltam a kávémba.-Gyerekorvos vagyok.-tettem hozzá.
-Óhh, nagyon szép szakma.-bólintott elismerően.
-Hát igen. Szeretek a gyerekekkel foglalkozni, az pedig külön öröm, ha sikerül mosolyt csalnom az arcukra és minél gyorsabban meggyógyítani őket!-meséltem neki lelkesen.
-Azt elhiszem. A gyerekek rengeteg örömet tudnak szerezni, és tudod, sokszor azt gondolom, értelmesebbek, mint sok felnőtt. Tapasztalatból mondom, a keresztfiaim ezt már bebizonyították számomra.-mosolygott.
-Na igen, ez igaz.-nevettem egy aprót., aztán megittam a kávém maradékát. Véletlenül az órámra pillantottam és meglepődve láttam, hogy hány óra.-Úristen! Már ennyi az idő?-nyíltak tágra a szemeim.
-Sietsz valahova?-mint ha némi kis csalódottság csengett volna a hangjában.
-Az az igazság, hogy még el kellene intéznem valamit, és ma éjszaka dolgozom, ügyeletes vagyok!-adtam meg a választ, miközben felálltam az asztaltól, és elkezdtem összekészülődni.
-Értem. Hát akkor, jó munkát Neked!-mosolygott.
-Nagyon örülök, hogy találkoztunk Kimi, és megmondom őszintén, nagyon kellemeset csalódtam benned most. Remélem, hogy találkozunk még, nagyon élveztem ezt a délutánt! Köszönöm! És a kávét is.-mosolyogtam rá kedvesen, már útrakészen.
-Remek volt a délután. Jól éreztem magam. Majd legközelebb is igyekszem elhúzni a függönyt, miközben ruhát próbálsz!-kacsintott rám.
-Hát, nem valami hatásos nőfelszedő praktika, de te tudod!-csipkelődtem vele még egy kicsit.-De hogy megnyugtassam a lelked, nekem azért tetszett a hebegésed!-kacarásztam tovább.
-Nekem meg a nyálcsík, ami ott csorgott végig a szád szélén, amikor megláttál póló nélkül.-vágott vissza.
-Nem is igaz!-háborodtam fel.-Csak kicsit voltam elájulva, de hála a sikítozó rajongóidnak, gyorsan észhez tértem és rájöttem, hogy rád férne még egy kis kondi.-böktem oda neki.
-Hééé, ez övön aluli volt!-nézett rám morcosan.
-Hát Szivi, ez van! Gyúrj többet, aztán hátha valamikor megint összefutunk valamelyik üzletben!-kacsintottam rá.
-Már várom!-súgta, közelebb hajolva hozzám és egy csalafinta mosoly ült ki az arcára.
-Én is!-vigyorodtam el.
-Vigyázz magadra! Remélem találkozunk még!-mosolygott rám kedvesen.
-Te is! Vezess óvatosan, és légy jó!-mosolyodtam el.-Szia Kimi!-búcsúsztam.
-Szia Gina!-intett egyet, aztán utamra engedett. Az arcomon hatalmas mosollyal indultam el a mélygarázsba az autómért, miközben igyekeztem elraktározni az agyamban ennek a csodás délutánnak minden pillanatát, hogy majd később is visszaidézhessem ezt.