Sziasztok! :) Ne haragudjatok, hogy ennyire megvárattalak Titeket, de mostanában valahogy soha nem úgy jött ki a lépés, hogy lett volna időm felrakni a folytatást, de azért remélem, hogy tetszeni fog Nektek és nem haragszotok nagyon! :) Nem lett egy túlzottan izgalmas rész, sőt, inkább lapos, szóval nyugodtan írjátok le Ti is a kritikáitokat! :) Kellemes olvasást! :) Puszi: Dahlia
Ui.: A hétvégére még tervezek részt. ;)
A másnap szinte teljes egészében az ábrándozással telt, úgy éreztem magam, mint ha a föld fölött járnék vagy öt méterrel. Egyszerűen minden porcikámba beköltözött ez a boldogság, és elhatároztam, hogy nem engedem ezt tovatűnni, megtartom, és ha kell harcolok is érte. Egész nap azon agyaltam, hogy miként is hálálhatnám meg Kiminek ezeket a csodálatos randikat, noha tudtam, ezt ő egyáltalán nem várja el. Mégis úgy éreztem, hogy ideje lenne, hogy valamit én is adjak neki. Sokáig gondolkodtam, míg végre megszületett az ötlet, amelyet nem találtam olyan nagyon tökéletesnek, de a szívemből jött, őszinte volt, és megmutatta, hogy milyen is vagyok én a munkámban és talán a magánéletemben is. A következő napomon ismét dolgoztam, és miután a kollégáimmal befejeztük az aznapra kiírt műtéteket, már délután öt óra volt, ezért aztán úgy gondoltam, hogy ideje lenne felhívni Kimit. Nem tudtam, hogy vajon ráér-e, vagy valami elfoglaltsága van, de nagyon reménykedtem benne, hogy tud rám némi kis időt szakítani, mert szerettem volna már látni őt, és egyébként is, kíváncsi voltam, mit szól majd az ötletemhez.
Néhány csörgést követően valami recsegést hallottam a vonal másik végén, majd a szívemnek oly kedves hang tulajdonosa is beleszólt végre.
-Szia Kimi!-köszöntem kissé megilletődve.
-Gina!-kiáldotta a nevem meglepetten.-De jó hallani a hangod!-szinte simogattak a szavai, és éreztem, hogy boldogsággal telik meg az egész mellkasom.
-Nem hívlak rosszkor?-kérdeztem meg egészen óvatosan.
-Nem, egyáltalán nem. És amúgy is, te soha nem zavarsz!-látni véltem, hogy mosolyog a vonal túlsó végén és ez nekem is mosolyt csalt az arcomra.
-Én csak azért hívtalak, hogy megkérdezzem, nincs-e most időd esetleg bejönni a kórházba!-böktem ki picit pironkodva.
-Valami baj van? Mi történt?-kezdett el azonnal pánikolni.
-Nem, nincs semmi baj, csak szeretnék mutatni valamit!-magyaráztam.
-Hát rendben. Nem faggatlak, mert látom nem akarod elmondani!-sóhajtott.
-Hát ez remek észrevétel!-kuncogtam.-Akkor jössz?-érdeklődtem izgatottan.
-Persze, már repülök is hozzád!-válaszolt lelkesen.
-Azért úgy repülgessél galambom, hogy ha a portás megfogja a szárnyad, mondd azt Neki, hogy hozzám jössz, halaszthatatlan ügyben. Bár szerintem elég, ha oda állsz mellé egy fotó erejéig!-tettem hozzá, aztán elvigyorodtam, amikor meghallottam a morgását.
-És hova menjek?
-Ötödik emelet, jobb oldali szárny!-adtam meg a „koordinátákat”.
-Okés, már indulok is!
-Alig várom, hogy lássalak!-csúszott ki a számon hirtelen, és kicsit beharaptam az alsó ajkam.
-Nem sokára!-suttogta.-Sietek!-tette még hozzá, aztán letette, én pedig hátradőltem a székben és igyekeztem kicsit rendezni a gondolataimat, amíg ideért. Ritkán csináltam ilyeneket, de most igazán el akartam lazulni, így aztán az asztalra pakoltam a lábaimat, hátradőltem, és behunytam a szemeimet. Nem túl sok alkalmam volt munkaidőben az ilyes féle pihenésekre, de szerencsémre aznap nem volt sok műtétem, így még ez a Kimivel való találka is belefért az időmbe. Egész elszenderedtem már, amikor hirtelen kopogást hallottam a szobám ajtaján, és még mielőtt normális testhelyzetbe rendeződhettem volna, a kolléganőm már be is dugta a fejét a helyiségbe.
-Szia doktornő! Ne haragudj, ha megzavarom a pihenésed, de látogatód jött!-adta tudtomra ezt az igen lényeges információt, természetesen hatalmas vigyorral.
-Kimi?-kérdeztem vissza pironkodva. Közben persze már a hajamat igazgattam, az asztalomon lévő kis tükörben ellenőriztem, hogy a szempillaspirál nem folyt-e le.
-Igen!-válaszolt egy jelentőségteljes mosollyal, és hosszasan fürkészte az arcom.
-Most miért nézel így?-kérdeztem nagy zavaromban, miközben felpattantam a székről, és az ajtóhoz mentem.
-Óhh semmi-semmi!-vigyorgott tovább.-Este vacsi és mindenre kíváncsiak vagyunk, szóval készülj doktornő!-tette hozzá gyorsan, én pedig már is szólásra nyitotta a számat, de mielőtt bármit is mondhattam volna, ő már sarkon fordult, és indult is.-A szaftos részletekre is hallani akarjuk!-kiabált még vissza, én pedig füli pirultam, amikor hirtelen megláttam Kimit magam előtt.
-Na de Liisa!-szóltam rá felháborodva, ő azonban csak a folyosó közepén táncikált és integetett. Mosolyogva megráztam a fejem, aztán megfordultam és visszamentem a szobámba. Néhány másodperc múlva hallottam az ajtó csukódását, így vettem egy nagy levegőt, és a legszebb mosolyomat magamra öltve, Kimi felé fordultam.
-Szia!-köszöntem halkan, és közben éreztem, hogy még mindig pirulok.
-Szia Szépségem!-mosolygott rám, miközben megfogta a kezem, magához húzott és gyengéden megcsókolt. A nyaka köré kulcsoltam a karjaimat, majd éreztem, hogy az ő kezei a derekam köré fonódtak. Belemosolyogtam a csókba.
-Úgy látom, hogy barátok terén te sem panaszkodhatsz!-vigyorgott rám, miután elváltunk egymástól.
-Hát, szó mi szó…..-nevettem fel kicsit zavarban.
-Ne pirulj el!-kacarászott, mialatt megcirógatta az arcom.-Ismerős a szitu!-vonta meg a vállát.
-Csak ne eresszük össze őket a sügérkéinkkel!-kacsintottam rá, ő pedig nevetni kezdett.
-Hiányoztál!-súgta a fülembe, és a fejét a nyakamhoz hajtotta. Elmosolyodtam, és nem bírva ellenállni ennek a „csábításnak”, beletúrtam a hajába.-Elmondod, hogy miért hívtál?-mosolygott, miután elhúzódott kicsit, de még mindig szorosan ölelte a derekam.
-Nem mondom meg!-pöcköltem meg az orra hegyét viccesen, majd egy óvatos puszit is adtam oda.-De ha velem jössz, akkor meglátod!-fogtam meg a kezét, és az ajtó felé kezdtem húzni, ő azonban nem akart moccanni.
-Most mi a baj?-kérdeztem kissé megrémülve, miközben visszafordultam hozzá.
-Csak…..biztos így akarsz végigmenni a folyosón?-pillantott az összekulcsolt ujjainkra.
-Persze, ne haragudj!-hajtottam le a fejemet szomorúan, miközben kihúztam a kezem az övéből.-Igazad van! Meggondolatlan lépés volt. Nem szabad téged ilyen helyzetbe hoznom!-tettem hozzá kissé csalódottan, aztán a kilincsre tettem a tenyerem, de mielőtt még lenyomhattam volna azt, Kimi megfogta a derekam, és odahúzott magához.
-Nem magam miatt mondtam!-suttogta a fülembe gyengéden.-Csak nem akarom, hogy neked kellemtelen legyen ez az egész. –simított végig a karomon.-Tudom, hogy ha meglátnának minket így, akkor mindenki rád szállna itt, és egész nap csak beszélhetnél rólunk!-nem is értettem, hogy mi történik velem, de ahogy kimondta azt a szót, hogy „rólunk”, valami megfoghatatlan boldogság költözött a mellkasomba, és éreztem, hogy ez szinte bizsergeti az egész testem. A tarkójára csúsztattam a kezem, és gyengéden megcsókoltam.
-Te ennél sokkal fontosabb vagy nekem, és ha kell, akkor napokig magyarázom ezt a helyzetet, mert boldogan fogom tenni!-súgtam az ajkai közé, és ezúttal én kaptam tőle egy forró csókot, majd egy hosszú ölelést.
-Hát akkor?-mosolygott rám kedvesen, majd megfogta a kezem és újra összekulcsolta az ujjainkat.
-Indulhatunk?-mosolyodtam el én is.
-Persze!-vágta rá rögtön, aztán követett engem.
-Liisa! Ha kellenék, a másik szárnyban vagyok, de viszem a csipogóm is!-szóltam be még útközben a barátnőmnek, aki a szobájában dolgozott.
-Vettem doktornő! Jó mulatást!-kiáltotta vissza, még csak fel sem emelve a fejét a papírhalmok közül. Nevetve csóváltam meg a fejem, és Kimi élénk vigyorgásától kísérve, tovább haladtam az úticélom felé.
