12. rész

Sziasztok! :)
Nagyon-nagyon szépen köszönöm mindenkinek a komit, őszintén mondom, meglepődtem, amikor ma felnéztem a blogra, és láttam, hogy 6 komit kaptam, de ez nagyon jól esett nekem! :) Ennek ellenére most még megtartom a komi határt, ezért remélem nem haragszotok nagyon! :) Köszönöm mégegyszer mindenkinek! Jó olvasást! Puszi:Dahlia

-Na szerinted mit fognak mondani?-suttogta a fülembe kérdést még mindig kicsit lihegve, az iménti produkciónk után.
-Mindjárt kiderül!-veregettem meg finoman a mellkasát, aztán a figyelmemet a két műsorvezető felé fordítottam, akik közben odajöttek hozzánk, és velük együtt megálltunk a zsűri asztala előtt.
-Nahát, nahát! Ki gondolta volna, hogy kis hazánk egyik legújabb tehetsége még táncolni is tud?-kezdett hozzá Marco szokásos műsorvezetői feladataihoz, na és ezzel persze a néha talán soknak tűnő hablatyoláshoz is.-Kimi halkan elnevette magát, közben pedig átkarolta a vállam, én pedig az ő derekát.
-Először még én sem!-válaszoltam meg a vidáman a költői kérdést, és sikerült ezzel egy nevetést kicsalnom a nézőktől, de még a zsűritől is.
-Nos, akkor kérdezzük meg a zsűrit, hogy ők mit gondolnak a produkciótokról!-ragadta magához a szót Ella, a másik műsorvezető.-Jukka?-fordult az általam is igen elismertnek tartott férfi felé, aki a feleségével csodás eredményeket tudott felmutatni a versenytáncban.
-Meg kell, hogy mondjam, nem számítottam arra, hogy már az első adásban ennyire kicsattanó formában lesztek, és eltáncotok nekünk egy ilyen vérpezsdítő szambát!-ahogy az első mondat elhagyta a száját, nekem hatalmas kő gördült le a szívemről, és boldogan nevetve bújtam hozzá Räkka mellkasához.-Anneli, mint mindig, most is professzionális munkát végeztél, és őszintén gratulálok ahhoz, hogy-remélem Kimi, nem haragszol meg a megszólításért-egy amatőrből is képes voltál már az első adásra remek táncost faragni.-bólintott elismerően, és azt hiszem, hogy láthatta a szemeimben megcsillanó könnyeket, így még egy kedves kis mosolyt is küldött felém.
-Köszönjük!-szólalt meg helyettem is Kimi, amiért hálásan mosolyogtam rá. Melegség töltötte el a szívem, hogy azt hallhattam, már tanárként is képes vagyok magas szintű munkát végezni. Persze ehhez egy tökéletes alanyra is szükségem volt, de ezt szerencsére megtaláltam Räkka személyében.
-Merja?-szólította meg ezúttal a zsűri elnökét Marco.
-Nos, először is, nagyon örülök An, hogy néhány hosszú hónap után végre megint kiszabadultál a próbateremből, és hagyod, hogy tovább gyönyörködjünk a táncodban, és nézhessük hogyan bontogatod a szárnyaidat!-mosolygott rám kedvesen a korábbi tánctanárom, aki mindig keményen dolgoztatott, de a vele töltött évek nagyon meg is látszottak a technikámon és az előadásmódomon.-meghatottan néztem rá, és a tenyeremet a mellkasomra téve lassan bólintottam, megköszönve neki az elismerő szavakat.-De! Még nem fejeztem be!-tette hozzá szigorúbban, hogy elnyomja a közönség hangos tapsát.-Egyet kell értenem Jukkával abban, hogy nagyon színes, friss és dinamikus produkciót láthattunk, de azért a lábmunkán, a tartáson, a kezek használatának techikáján még bőven van mit dolgoznotok!-mondta el a kritikáját is, mi pedig egyetértően bólogattuk, hiszen tudtam én is, és Kimi is, hogy ezek még igencsak gyenge pontok.-És Kimi, most ne úgy próbálj meg számolni, mint a boxutcában kerékcsere közben!-jegyezte még meg Merja kicsit viccesebbre véve a figurát, mire a partnerem elnevette magát, és még sokan mások is példát vettek róla.
-Ezt meg fogom jegyezni!-válaszolta, a zsűri elnöke pedig nevetve bólogatott.
-Csupa jó dolgot mondtak nektek, azt hiszem elégedettek lehettek!-fordult felénk Ella, míg a zsűri a pontózátáblácskáját hajtogatta.
-Én mindenképpen elégedett lehetek, hiszen három hete még úgy mentem be Anhoz, hogy mondtam nekem botlábaim vannak, és nem tudsz velem semmit kezdeni!-mesélte mosolyogva a korábban elhangozott mondatait.-De ez a lány csodát művelt, még most sem értem igazán hogyan, úgyhogy nagyon hálás lehetek neki, amiért kitartóan sulykolta a fejembe, és a lábamba is lépéseket, és segített átlendülni a kezdeti nehéz időszakon.-mosolygott rám hálásan és egy gyengéd puszit adott a homlokomra, mire én fülig pirultam.
-Kimi először nem igazán hitte el, hogy mehet ez neki, de csak egy kis lökés kellett és máris rájött, hogy igen!-tettem hozzá nevetve és rákacsintottam az említettre.
-Úgy tűnik, a zsűri is elégedett volt a táncotokkal, de lássuk mennyire mutatkozik ez meg a pontokban. Jukka?-amikor felmutatta a 9-est nekem ökölbe szorult a kezem, és azt hiszem a szám mozgásán látszódhatott, hogy azt mondom, ’igen”. Kimi megköszönte, én egy bólintással háláltam meg az igen kitűnő pontszámot.-Jorma?-fordult Marco a másik zsűritag felé. Ahogy felmutatta azt a 6-ost, kicsit szíven ütött, de rögtön tudtam, hogy ez nem fordulhat elő megint és még keményebben kell dolgoznunk.-Mikko?-szólította meg a harmadik zsűritagot is, aki rögtön felemelte a tábláját és azon egy 7-es díszelgett. Lassan bólintottam, de közben már azon járt az agyam, hogy a következő próbánk sokkal keményebb lesz és még színvonalasabb táncot hozunk a következő hétre. Ha továbbjutunk persze-És végül Merja?-fordult az egyetlen női zsűritag felé Marco. 8 pontot kaptunk tőle, aminek már sokkal, de sokkal jobban örültem.
-Köszönjük szépen!-mondtuk egyszerre Kimivel.
-Most pedig futás, pihenjetek, nemsokára szólítunk titeket az eredményhirdetésre!-mosolygott ránk Elle, mi pedig még integetettünk egyet a közönségnek, aztán kézenfogva hátra mentünk.
-Jajj olyan büszke vagyok rád!-ugrottam Kimi nyakába boldogan.
-Azért lehetett volna jobb is!-fintorgott elégedetlenül.
-Nagyon jó voltál, hidd el!-mosolyogtam rá kedvesen, és megpusziltam az arcát.
-Köszönöm!-cirógatta meg a pofim, mire én megint elpirultam.-Gyere üljünk le a többiekhez!-fogta meg a kezem és indult el a pihenő felé.

Már csak Leenáék és mi álltunk a reflektorfényben, amikor arra vártunk, hogy az idegtépő csend után végre kimondják annak a párnak a nevét, akik majd tovább jutnak a következő adásba. Az egész testem merő görcs és remegés volt, az egyik kezemmel a szőke politikusnő ujjait szorítottam, a másikkal pedig szegény Räkka derekát. Folyamatosan az zakatolt az agyamban, hogy még nem eshetünk ki, és csukott szemmel folyamatosan Kimi nevét ismételgettem magamban.
-És akik jövő héten is itt lesznek velünk, és bemutathatnak egy szenvedélyes tangót, nem mások mint……-itt már pattanásig feszültek az idegeim, és tudtam ha nem mondják ki a neveket, akkor biztosan megőrülök.
-Kimi Räikkönen és Anneli Sällinen!-ahogy meghallottam a neveinket, egy boldog és felszabadult sikítás hagyta el a torkom, és Räkka nyakába vetettem magam. Olyan boldog voltam, hogy hirtelen még a könnyeim is eleredtek.
-Nyugi! Továbbjutottunk!-suttogta a fülembe a partnerem és megsimogatta a hátam. Amint egy kicsit sikerült megnyugodnom, rögtön összeszedtem magam, és odamentünk Leenáékhoz, hogy elbúcsúzzunk tőlük. Nagyon sajnáltam őket, hiszen a párja remek táncos volt, ő pedig egy nagyon kedves nő, akivel a műsor előtti próbákon elég sokat beszélgettem, és nagyon megkedveltem őt. Gratulált , és megígérte, ő nekünk fog drukkolni a továbbiakban! Azt hiszem, erre szükségünk is volt, hiszen ekkor tudatosult bennem, hogy nagyon kemény és izzasztó napok állnak előttünk.

Nagyot sóhajtva hajtottam a fejemet a tenyereimbe, és megbabonázva néztem a hátsó teraszról elém táruló alkonyi táj varázslatos látványát. Ültem ott a lépcsőn, nem is törődve azzal, hogy körülöttem csak úgy repkednek a mínuszok, és annyi volt „csupán” a tervem, hogy végre letisztázom magamban ezt a Kimi ügyet, ám akármennyire is azt hittem, hogy kezdem őt elfelejteni, mindig bevillant valami emlékkép a múltból, ami rácáfolt erre. Felemeltem a fejemet, a kezeimet pedig előrenyújtottam, így csodáltam tovább a havas tájat, amely most a lemenő nap fényétől vöröses színben úszott. Egyszerűen mesés látvány volt, ám nem csodálhattam ezt sokáig, hiszen hamarosan könnyek szöktek a szemembe, amelyek elhomályosították a látásomat, aztán pedig végigcsordogáltak arcomon. Lassan felemeltem a kezeimet, hogy letöröljem őket, és ezzel egyidejűleg, éreztem, hogy Jenni a hátamra terített egy vastag, és meleg plédet, majd csendesen tett néhány lépést és leült mellém. Tudtam, hogy megint nehéz és fájdalmas beszélgetés lesz ami rám vár…….

11. rész

Sziasztok! :)
Mivel látom, hogy sajnos nem sokan olvassátok a blogot, úgy döntöttem, hogy egyelőre nem teszek ki több részt, csak ha összegyűlik 4 komi. Ha lehetséges, és van időtök, kérlek benneteket, legalább egy-két mondatban írjátok le a véleményeteket. Legyen az jó vagy rossz. Nagyon sokat jelentene nekem! És ha esetleg úgy gondoljátok, hogy nem jó a sztori, nem jók a részek, vagy ahogy írok, azt is írjátok meg nekem, hiszen visszajelzés Tőletek! Köszönöm előre is! :) Jó olvasást! Puszi:Dahlia

-Nagyon megleptél most azzal, hogy idejöttél! Törtét valami? Vagy minek köszönhetem a hirtelen látogatásod?-érdeklődött kíváncsian.-Na ne értsd félre, nagyon örülök, hogy itt vagy!-mosolygott rám.
-Elmondok mindent Jenni, de hadd kérjek egy pohár vizet! Már teljesen kiszáradt a torkom!-mondtam egészen halkan.
-Gyere, főzök teát, az biztosan jól fog esni!-mosolygott ismét, majd a konyha felé indult, én pedig követtem őt.-Foglalj helyet nyugodtan, és ha gondolod, kezdj bele!-mutatott az étkezőasztal körül álló székekre, én pedig kihúztam az egyiket, és rároskadtam arra.
-Hmm, hol is kezdjem?-tettem fel kezdésnek egy költői kérdést, de mielőtt Jen válaszolhatott volna, sóhajtottam egy nagyot, és nekikezdtem.-Hát, azt hiszem, hogy ez az egész mizéria 8 éve kezdődött, és azóta is folytatódik,és állandóan vannak új részei, akár csak egy brazil szappanoperának!-nevettem fel kicsit gúnyosan.-Hol eltűnik az életemből, hol újra felbukkan, de valahogy sohasem tudom kitörölni őt az emlékeimből, főleg, ha mindig a nyomomban van.
-Kimi?-szólt közbe a barátnőm.
-Hát ki más lenne?!-vontam meg a vállam, miközben felálltam, majd a konyhapulthoz sétáltam, és nekitámaszkodtam annak.
-Óhh mit csinált megint az én drága exférjem?-vigyorodott el hirtelen Jenni.
-Ezt még te sem fogod elhinni!-legyintettem.-Szóval, tegnap délután Mikkot felhívták a haverjai, hogy menjen el velük este bulizni. Megbeszélte velem, én pedig mondtam neki, hogy menjen szórakozzon kicsit, csak arra nem számítottam, hogy hajnali fél 2-kor, hulla részegen állít haza, méghozzá Kimi kíséretében.-meséltem tovább az éjszaka történteket, és amikor az utolsó mondat elhagyta a számat, Jen meglepetten kapta fel a fejét és nagy szemekkel, láthatóan kíváncsian várta folytatást.-Mikkot betámogattuk az egyik szobába, aztán én elindultam a konyhába, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy majd Räikkönen is jön utánam.-a barátnőm erre a megszólításra is felkapta a fejét és elmosolyodott, közben pedig a kezembe adta a bögrét, amelyben ott gőzölgött a citromos-mézes teám.-Köszönöm!-mosolyogtam rá futólag.-Na, tehát utánam jött, én pedig kapva kaptam az alkalmon és nekiestem, rögtön lekaptam a tíz körméről, hogy mi a francot csináltak a párommal, erre ő ugyanolyan vehemenciával közölte velem, hogy ne pattogjak neki, inkább legyek hálás, amiért hazahozta a barátomat!-ismét az éjszakai veszekedésünk jutott az eszembe és persze rögtön felment bennem a pumpa.
-És aztán mi történt?-sürgetett tovább a barátnőm.
-Aztán?-mosolyodtam el kicsit gúnyosan.-Aztán közöltem vele, hogy tűnjön el a házunkból, de ő ezt nem tette meg. Sőőt, nekinyomott a konyhapultnak, és megkérdezte, hogy miért vagyok vele ilyen ellenséges. Erre rögtön azt válaszoltam neki, hogy még annyit sem érdemel, hogy köszönjek neki, a magyarázkodásra pedig várhat. Ám ez sem tántorította vissza, belenézett a szemembe, és azt mondta…-picit elcsuklott a hangom.-……azt mondta, hogy már 8 éve minden porcikája vágyik rám, és most nem fogja engedni, hogy kicsússzak a kezei közül, és aztán egyszerűen megcsókolt.
-Hogy mi?-hüledezett Jenni, és ahogy felemeltem a fejem, láttam a szemében az értetlenséget.-És te ezt hagytad?-ingatta a fejét.
-Hogy hagytam-e?-nevettem fel irónikusan, és ismételten könnyektől csillogtak már a szemeim.-Vissza is csókoltam Jen.-sóhajtottam.-De tudod, ami a legszörnyűbb az egészben, hogy még élveztem is. És hiába akarom elűzni ezt a gondolatot a fejemből, pedig tudom, hogy nem szabadott volna megcsalnom Mikkot, nem megy. Nem tudom őt olyan könnyen elfelejteni!-sírtam el magam, és ismét visszaroskadtam arra a konyaszékre.
-Véletlenül nem lehet az, hogy még mindig érzel iránta valamit?-ült le mellém Jen és megfogta a kezem.
-Nem!-vágtam rá rögtön.-Ez csak inkább annak a jele, hogy nem tudok szabadulni az emlékek hatása alól, és könnyen elfelejtem, hogy már nem az a 18 éves balettáncosnő vagyok, aki 8 évvel ezelőtt voltam!-hajtottam le szomorúan a fejem.-És azt még nem is mondtam, hogy ha nem állítom le tegnap éjszaka, akkor…..akkor….-megint elcsuklott a hangom, és nem tudtam befejezni a mondatot.
-Akkor lefeküdtél volna vele?-fejezte be helyettem a barátnőm.
-Igen!-suttogtam.-Csak egy hajszál választott el attól, hogy teljesen elfelejtsem a történteket, hogy kikapcsoljam az agyam, és átadjam magam neki és az érzéseknek, amik akkor eluralkodtak felettem!-vallottam be neki teljesen őszintén.-Hahh! Olyan abszurd, hogy mindezeket pont a volt feleségének mesélem el!-nevettem fel szarkasztikusan é megráztam a fejem.-Ne haragudj, kérlek!-néztem rá bűnbábó szemekkel.
-Előttem nem kell magyarázkodnod. Tudom én milyen az a Räkkönen vonzerő!-kuncogott.-De ne aggódj, én mostmár úgy nézek rá, mintha a bátyám lenne. Szeretem őt, de már rég nem úgy, ahogy kezdetben.-mosolyodott el, és bátorítóan megsimogatta a karom.
-Jajj Jen, olyan jó, hogy vagy nekem!-sírtam el magam ismét, ő pedig odahúzott magához, és szorosan megölelt engem.
-Tudod, hogy rám mindig, mindenben számíthatsz!-simogatta meg az arcom, miközben kicsit távolabb tolt magától.
-Köszönöm!-pislogtam rá hálásan, és egy nagy puszit nyomtam az arcára.-Jenni, nem bánnád, ha itt maradnék egy-két napot? Egyszerűen nincs kedvem találkozni Mikkoval és úgy érzem, még nem készültem fel arra, hogy szemtől szembe elmondjam neki, hogy mi történt.-sóhajtottam.
-Hát persze, hogy maradhatsz. Milyen kérdés ez?-kacsintott rám.-Ameddig csak szeretnél!-mosolygott.-És biztos, hogy el akarod mondani a párodnak azt a csókot?-kérdezte halkabban.
-Nem lenne fair dolog, ha titkolóznék előtte!-vontam vállat.
-De azt is mérlegeld, hogy ha Mikkonak elmondod, akkor biztos, hogy Kimivel összeveszik, és attól tartok, hogy ez az újságírók figyelmét sem kerülné el.-húzta el a száját.
-Igazad van, ebbe bele sem gondoltam!-szomorodtam el megint.-Akkor ne mondjam el neki?-néztem tanácstalanul a barátnőmre.
-Szerintem ne, de ezt még megbeszéljük később. Most viszont hanyagoljuk a témát, és javaslom, hozzuk be a csomagod, utána pedig dobjunk össze valami ebédet. Na mit szólsz?-jelent meg egy csillogó mosoly az arcán.
-Hát, legyen, nem bánom!-feleltem kissé vonakodva.
-Na ez a beszéd! Akkor gyerünk!-pattant fel lelkesen, és mire követhettem volna, ő már rég a konyhán kívül járt, és szélsebesen indult az autómhoz, hogy kivegye a cuccomat. Most nem is gondoltam, hogy felvehetem vele a ritmust, de azért elmosolyodtam, ahogy láttam a frissességét, és tudtam, mindent meg fog tenni azért, hogy engem felvidítson. Nemhiába imádtam én annyira ezt a csajt!

10. rész

Az éjszaka hátralevő részében a gondolataimba mélyedve feküdtem az ágyunkban, és az agyam a történteken kattogott. Dühös voltam Mikkora, a szokatlan és hozzá méltatlan viselkedése miatt, dühös voltam Kimire, amiért kikezdett velem újra, és hogy nem tűnt fel neki, mennyire felforgatja az életemet a folytonos megjelenésével, és azzal, hogy olyan, mintha mindig ott lenne a nyomomban, mintha szándékosan követne. És persze dühös voltam magamra is, amiért hagytam, hogy megcsókoljon, sőt még vissza is csókoltam és hagytam, hogy az érzéseim elfelejtessék velem, a múltban történteket. És emellett még ott volt az a nem elhanyagolandó tény is, hogy megcsaltam Mikkot, ráadásul azzal az emberrel, aki közreműködésének hála 8 éve kettétört a karrierem. Teljes káosz uralkodott most a fejemben, és egyszerűen képtelen voltam rendet teremteni.

Reggel 7 körül már nem bírtam tovább a forgolódást, így kimásztam az ágyból, és nem törődve azzal, hogy odakint körülbelül -10 fokos hideg van, elindultam futni. Most szükségem volt arra, hogy kiszellőztethessem a fejemet, mert az éjszaka történtek nagyon felkavartak. Először nagyon fáztam, de amikor néhány km után hazaértem, szinte már melegem volt. A futás után lezuhanyoztam, megmostam a hajam, majd meg is szárítottam, és a konyhába mentem, hogy készítsek némi reggelit magamnak és talán a páromnak is. A gőzölgő teát töltöttem ki éppen egy üvegkancsóba, amikor Mikko nyúzottan, még mindig az előző esti öltözékét viselve bevánszorgott a konyhába és a fejét fogva nekitámaszkodott a pultnak.

-Jó Reggelt!-morogta álmosan és láthatóan elég másnaposan.

-Jó reggelt!-köszöntem vissza hidegen, kissé közönyösen.

-Van kávé?-kérdezte meg szokatlanul otrombán, és számonkérően.

-Lesz! Ha főzöl magadnak!-jelentettem ki kissé mérgesen.-Nem vagyok a csicskád!-tettem hozzá.

-Most mi a bajod? Miért beszélsz így velem?-húzta fel a szemöldökét.

-Hogy én miért beszélek így veled?-kezdtem el hangosabban beszélni, és kezemben lévő konyharuhát a pultra dobtam.-Este leiszod magad a sárga földig, Kimi ráncigál haza, akinek nem mellesleg elfecseged a magánéletünk minden apró részletét, majd itthon részeg disznó módjára viselkedsz, másnap reggel pedig úgy beszélsz velem, mintha a kutyád lennék.-kiabáltam dühösen. Sikerült elérnie, hogy pillanatok alatt elszakadjon a cérna, holott feltett szándékom volt, hogy megpróbálom vele nyugodtan és higgadtan megvitatni az éjszaka történteket, de ezek után várhatta, hogy normális hangszínen és stílusban trécseljek vele.-Mondd úgy mégis hogy beszéljek Veled? Simogassam meg a fejed, és mondjam, azt, hogy jajj milyen ügyes fiú voltál? Hát azt lesheted Drágám! Ha kávét akarsz inni, azt pedig megfőzöd magad.-fejeztem be a monológomat kiabálva, és faképnél hagyva őt, az emeletre siettem, majd a szobámban elővettem az egyik bőröndömet, beledobáltam néhány ruhát, és a számomra szükséges dolgokat, majd a válltáskámat magamhoz véve a földszintre siettem, felvettem a télikabátom, a csizmám, kezembe vettem a sapkát, sálat és a kesztyűt, valamint az autóm kulcsát, és a bőröndöt magam után húzva kiléptem a házból, azonban a mögöttem felharsanó hang miatt nem tudtam több lépést megtenni.

-Hova mész?-kérdezte a párom meglepetten és kissé számonkérően.

-El!-válaszoltam szűkszavóan, még csak hátra sem fordulva, és folytattam tovább az utam, a garázsban parkoló autómig. Kiálltam az utcára, majd egyenest a főváros felé vettem az irányt. Szerencsére a forgalom nekem kedvezett, így egy-két rövidebb pihenőt beiktatva, 6 óra alatt Helsinkibe értem. Nem mondom, eléggé kimerített az autóút, de most szükségem is volt erre az utazásra, mert végre egyedül lehettem és megpróbálhattam kibogozni az összekuszálódott gondolataimat, bár el kell ismernem, hogy még ennyi idő alatt sem sikerült ez igazán.

Úgy ismertem a fővárost, mint a tenyeremet, hiszen közel 10 évet éltünk itt amíg kislány voltam, és az után is visszajártam ide tánctanárhoz, hogy Espooba költöztünk a szüleimmel. Megkerestem a táskámban a cetlit, amelyre fel volt írva a cím, majd miután megkukkantottam azt, újra beindítottam a motort, és a keresett ház felé indultam. Hogy kikerüljem a főváros szívében kialakult forgalmi dugót, kisebb utakon mentem, és így hamar odaértem a nem túl nagy, igazán szép, és idilli környezetben fekvő házhoz. Leparkoltam az autót a járda mellé, aztán kiszálltam, felvettem a kabátomat és a bejárati ajtóhoz sétáltam, majd megnyomtam a csengőt, és vártam. Nemsokára nyílott is az ajtó és egy meglepődött, ám vidáman mosolygó nővel találtam szembe magam.

-Anneli!-kiáltotta a nevem.-Hát te mi keresel itt? És mikor jöttél és csak így egyedül?-sorolta a kérdéseket, miközben megölelt engem.

-Szia Jen!-suttogtam a köszönést halk, és erőtlen hangon.-Én……

-Drágám! Mi a baj? Mi történt?-kérdezte ijedten, közben elhúzódva tőlem és megfogva a kezeimet.

-Mindent elmondok, csak előtte bemeheték?-biccentettem a ház belseje felé.

-Hát persze, ez nem is kérdés!-mosolygott rám, és átkarolva a vállaimat a besétáltunk a házába…....

9. rész

A másnap délután tartandó záróünnepséggel a versenyhétvége programjai befejeződtek, én pedig fellélegezhettem, hogy minden rendben ment, és szebben nem is végződhetett volna a verseny, hiszen Mikko megnyerte azt. Nagyon boldog voltam, és amikor visszaértek az utolsó speciális szakaszról, kimentem hozzá, és gratuláltam neki a csodálatos versenyzéséhez és a győzelemhez is persze. A vasárnap éjszakát még ott töltöttük Svédországban, másnap azonban az utunkat egyenesen hazafelé vettük, méghozzá Porkallába. A szezonnyitó előtti szervezési feladatoknak köszönhetően nem voltam túl sokat otthon az utóbbi időben, így már felüdülés volt, hogy újra a mi szép kis házunkban lehettem. Imádtam ezt a helyet, hiszen minden kis szeglete tükrözte hogy a mi terveink, ötleteink alapján készült, és a saját egyéniségünket hűen mutatták a helyiségek a házban. Ahogy hazaértünk, rögtön kipakoltunk, és amíg Mikko készített egy kis ebédet, én elindítottam egy mosást, utána pedig lezuhanyoztam és lementem a konyhába, hogy segítsek a páromnak elkészíteni a kaját. Igazán jól esett ez a nyugalom és harmónia ami körülvett minket, hogy most nem kellett más dolgokkal foglalkozni, hanem egymásnak szentelhettük minden időnket és energiánkat. Ebéd után begyújtottunk a nappaliban álló kandallóba, és szorosan egymáshoz bújva beültünk a tv elé, és valami érdekesnek ígérkező műsort próbáltunk keresni. Ez nem igazán sikerült, így a felettébb izgi film alatt sikeresen elaludtam, és csak arra keltem fel, hogy Mikko telefonja ott csörög a fülem mellett. Lassan kinyitottam a szemeimet, és láttam, hogy még mindig a kanapén fekszünk, ám odakint már sötétedi látszott.
-Tessék, Hirvonen!-szólt bele álmosan a telefonba a párom, miközben elnyomott egy ásítást. Ülő helyzetbe tornáztam magam és a kanapé háttámlájának dőlve figyeltem, hogy mit beszél.
-Majd megkérdezem tőle! Szia!-ennyi volt az összes beszéd, ami tőle elhangzott, így aztán kíváncsian, felhúzott szemöldökkel vártam, hogy elmondja, ki kereste és mit akart tőle.
-Jesse volt. Elmesélte, hogy a srácokkal egy kis összejövetelt szerveznek és engem is meghívtak.-újságolta a telefonbeszélgetést.
-Óhh, értem!-mondtam kissé csalódottan. Abban bíztam, hogy aznap este együtt leszünk kicsit, ám ez a tervem eloszlani látszott.
-Nem szeretnéd, hogy elmenjek, igaz?-simogatta meg az arcom.
-Menj csak nyugodtan, szükséged van néha neked is a kikapcsolódásra. És azt sem szeretném, ha azt hinnék, én mondom meg neked, hogy hova, mikor és kivel mehetsz el!-közöltem a véleményem kissé hevesen.
-Nem gondolják ezt.-vágta rá azonnal.-Mindenki szeret téged!-mosolyodott ismét.
-Oké-oké!-forgattam a szemeimet.-De menj és érezd jól magad velük!
-Ha tényleg nem bánod, akkor néhány órára lelépek itthonról!
-Nem bánom! Menj és szórakozz kicsit a barátaiddal!-csókoltam meg őt finoman és visszabújtam az ölelésébe.
-Szeretlek!-súgta a fülembe és belecsókolt a nyakamba.
-Én is téged Drágám, én is téged!-suttogtam magam elé, és elgondolkozva hajtottam a fejem a vállára…….

9 körül a párom elment otthonról, én pedig megfürödtem, és egy bögre forró kakaóval a kezemben letelepedtem a kanapéra és egy könyvet a kezembe véve olvasni kezdtem. Azonban hamar elálmosodtam, így megmostam a fogam, aztán leoltottam a lámpákat a házban és lefeküdtem aludni. Egyszer csak távolról, mintha csengő hangját véltem volna felfedezni, ám azt gondoltam, ez csak álom, viszont a hang egyre erősödött, így rá kellett jönnöm, hogy valaki tényleg rátenyerelt a csengőre. Lassan nyitottam ki a szemeimet, de nem láttam semmit a különböző berendezések lámpáit leszámítva, így rájöhettem, hogy még éjszaka van. Reflex-szerűen az ágy másik oldalán kezdtem el tapogatózni, és először megijedtem, hogy nem találtam ott Mikkot, de utána kapcsoltam, és eszembe jutott, hogy a barátaival bulizik. Nehézkesen és persze álmosan másztam ki a takaró alól, hogy elinduljak megnézni, ki az az elvetemült, aki az éjjeliszekrényemen álló óra szerint hajnali fél 2-kor mások nyugalmát zavarja. Már egész szépen kigondoltam, hogy miként küldöm el az illetőt melegebb éghajlatra, azonban amikor kinyitottam az ajtót, olyan emberekkel és látvánnyal találtam szembe magam, amitől azt hittem, hogy hanyatt vágom magam.
-Te……..te meg mit keresel itt?-dadogtam döbbenten a férfinak a kérdést, mit sem törődve azzal, hogy a páromat próbálja támogatni, hogy ne dőljön össze.
-Ne kérdezz, inkább segíts cipelni a drágalátos barátod!-morogta mérgesen, és engedélyt sem kérve, belépett a házunkba, magával cipelve Mikkot is. Azt sem tudtam, hogy mi tévő legyek, hogy mit csináljak, az, hogy a páromat ilyen állapotban kellett látnom, teljesen felkavart.
-An, milyen csinos vagy! Új ez a póló? És csak nem készülsz valahova?-kérdezte Mikko akadozva, meg-megbicsakló nyelvvel, és ahogy kinyitotta a száját, éreztem azt a tömény alkoholszagot, amitől még így is mégszédültem.
-Ne ájulj el Kiira, most nem tudlak téged is felmosni!-morogta Kimi, miután meglátta a valószínűleg falfehérre vált ábrázatomat.
-Hogy segítsek?-kérdeztem, amint végre újra megtaláltam a hangom.
-Támaszd meg a másik oldalról és valahogy cipeljük el valami szobába!-válaszolta, én pedig tettem amit kért, annak ellenére is, hogy legszívesebben felpofoztam volna a páromat.
-Van itt lent egy vendégszoba, vigyük oda!-mondtam halkan, és amikor láttam, hogy Kimi beleegyezően bólintott, arrafelé vettem az útirányt Miután Mikkot lefektettük, és én voltam olyan figyelmes, hogy levettem a cipőjét és be is takartam őt, kimentünk a szobából, és a konyha felé indultam, Kimi pedig nagy meglepetésemre, és nem túlzottan nagy örömömre követett engem.
-Mégis mi a francot csináltatok vele?-támadtam neki egyből, a helyiségbe érve, és mérgesen dobbantottam a lábammal, ami csak arra volt jó, hogy oda irányítsam a figyelmét. Eddig eszembe se jutott, hogy mit viselek, de amint tudatosult bennem, hogy csak egy bugyi és Mikko egyik hosszabb és bővebb pólója van rajtam-ami így is csak combközépig ért, eléggé zavarba jöttem. Hát még amikor Kimi végigmért azzal a jeges tekintetével……
-Most mit pattogsz itt velem? Nem én itattam le ezt a barmot! Inkább meg kellene köszönnöd, hogy hazahoztam, és nem hagytam az utcaszélén hányni!-jelentette ki dühösen.-Arra meg aztán végképp nem vagyok rászorulva, hogy a magánéleti problémáitokat rajtam vezesd le!-tette hozzá még hevesebben.
-Mégis hogy jössz te ahhoz, hogy ilyen témát feszegess? Semmi közöd hozzánk és a magánéletünkhöz, úgyhogy inkább fogd be a szád és tűnj el a házunkból!-kiabáltam vele és az ajtó felé mutattam.
-Imádom, hogy még mindig olyan határozott és szenvedélyes vagy, mint régen, még ha ezt nem is akarod mutatni!-jelent meg egy kaján vigyor az arcán, és hirtelen nekinyomott a konyhapultnak.
-Eressz el!-sziszegtem a képébe dühösen.
-Miért vagy velem ilyen ellenséges?-kérdezte, mélyen a szemembe nézve.
-Annyit sem érdemelsz, hogy köszönjek neked, a magyarázkodásra pedig várhatsz!-fordítottam el a fejem.
-Nem érdekel, hogy folyton csak ellentmondasz, mert minden porcikám vágyik rád, már nyolc éve, és most nem fogom hagyni, hogy kicsússz a kezeim közül!-suttogta, egészen közel hajolva az arcomhoz, és amikor újra el akartam fordítani a fejem, ő ezt nem hagyta. Az egyik kezével megfogta az állam és keményen megcsókolt. A lendületének köszönhetően, nekiestem a konyhapultnak, ő pedig szorosan hozzápréselt. Az eszem vadul tiltakozott, és el akartam őt lökni magamtól, azonban a szívem és a testem mást diktáltak. Visszacsókoltam, és amikor a nyelveink vad táncba kezdtek egymással, egy elfojtott nyögés morajlott fel a mellkasomból. Kimi az ölébe kapott, és a nappali felé indult velem, továbbra is mohón csókolva engem.
Amint eljutott az agyamig, hogy amit teszünk, az tiltott dolog, megszakítottam a csókot, ám nem húzódtam el tőle.
-Gyűlöllek!-suttogtam a fülébe, zihálva, a düh a szenvedély és a vágy érzéseinek keveredésével a hangomban.
-Nem érdekel! Ha ezt teszed, amikor gyűlölsz, akkor gyűlölj engem egész életedben!-súgta határozottan és kihívóan, a vállamhoz hajolva, majd az ajkait újra az enyéimre tapasztotta. A nappaliba érve, a kanapéhoz lépett és ráfektetett engem arra, ő pedig fölém térdelt, és vágytól izzó tekintettel nézett le rám.
-Imádom, hogy egyszerre vagy bájos, és szenvedélyes, hogy maga vagy a suta őzike, de a Végzet asszonya is!-suttogta az ajkaim közé hevesen, vággyal, és kéjjel teli hangon, miközben végigsimított a meztelen combomon. Ismét egy nyögés hagyta el az ajkaimat, és azt hiszem, normális estben szinte rá kellett volna vetnem magam, ezzel ellentétben én ekkor ébredtem rá arra, hogy amit teszünk az teljes képtelenség és őrültség. Ellöktem őt magamtól, és immáron ismét kitisztult elmével felpattantam a kanapéról és idegesen kezdtem el taporogni mellette.
-Úristen! Ez nem lehet igaz! Mit csinálunk?-túrtam bele a hajamba és föl-alá kezdtem járkálni. –Menj el innen Kimi és soha, de soha ne gyere többet a házunk közelébe!-parancsoltam rá mérgesen.
-Nem kell idejönnöm ahhoz, hogy az enyém lehess Kiira!-suttogta a fülembe, az ajtó felé menet, és még mielőtt folytatta volna az útját, belecsókolt a nyakamba. Megborzongtam, és a szemeimet behunyva próbálta meg csillapítani a zakatoló légzésem. Mire újra kinyitottam a szemeimet, Kimi már nem volt ott.
-Istenem! Ez nem lehet igaz! Megcsaltam Mikkot, és pont Vele!-sírtam el magam és a fejemet a tenyereimbe hajtva, a kanapéra rogytam és az összekuszálódott gondolataimat próbáltam meg helyre rakni, miközben a könnyek megállíthatatlanul folytak le az arcomon……

8. rész

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy ilyen sokáig nem hoztam részt, de nem volt időm arra, hogy folytatást írjak és őszintén szólva ihletem sincsen túl sok, ezt a részt is csak úgy összedobtam és nem lett valami fényes. Nem tudom, hogy mikor lesz folytatás, ezért mindenki türelmét és kitartását kérem! :) Köszönöm! :) Puszi:Dahlia

A központba érve, azonnal az irodámba mentem, levetkőztem, aztán leültem az asztalomhoz, belekukkantottam a kis jegyzetekbe, amiket az előző este óta ott hagytak nekem, ám mielőtt nekifogtam volna a munkámnak, még belepillantottam az élő közvetítésbe és boldogan konstatáltam, hogy a párom magabiztosan vezeti a versenyt. Ez most még több pozitív energiával töltött fel, és ez után lelkesen kezdtem neki az aznapi feladataimnak. Egész délelőtt telefonáltam, intézkedtem, írogattam a papírokat, az e-maileket és szorgosan szerveztem a vasárnapi záróünnepséget, ami nagyon gyorsan közeledett. Olyannyira bele voltam feledkezve a munkába, hogy még az órára sem pillantottam rá, így igencsak meglepődtem mikor a párom beállított az irodámba két dobozzal, amiben az ebédeink voltak. Mikko az együtt töltött idő alatt már megtanulta, hogy engem nem lehet mindig elcsalogatni étterembe, sétálni, amikor dolgozom, hiszen olyankor teljes erőbedobással a munkámra koncentrálok. Éppen ezért sokszor volt olyan alkalom, hogy ő hozott nekem kaját, vagy jött be kicsit beszélgetni, no meg amikor olyan hangulatom van, megszeretgetni kicsit.
Nagyon jól éreztem magam vele, most kifejezetten jót tett nekem, hogy kicsit beszélgethettem vele, hogy együtt ehettünk, és hogy vele lehettem. Szerettem a nyugodtságát, azt, hogy mindig képes felvidítani, ha szomorú vagyok, és tudtam, hogy rá bármikor bármiben számíthatok. Az életem egyik legbiztosabb pontja volt ő.

Már fél 2 is elmúlott, amikor Mikko újra egyedül hagyott az irodámban, hiszen neki mennie kellett a szervízparkba, rám pedig várt még az a sok-sok munka. Szorgosan telefonálgattam tovább, és míg egyik kezemmel a mobilt tartottam, a másik kezemmel e-mailt pötyögtem, így mondhatni hatékonyabban tudtam végezni a dolgom. Kivételes percek voltak azok, amikor nem hablatyoltam a telefonba, csupán gépeltem az anyagokat, ám ez az átmeneti állapot nem tartott sokáig, ugyanis hamarosan újra megcsörrent a mobilom, jelezve, hogy ismételten keres valaki. Felvettem az asztalról a készüléket, és még mielőtt megnéztem volna, hogy ki hív, megnyomtam az elfogad gombot.
-Sällinen, tessék!-szóltam bele gépiesen.
-Szia An, Sarah vagyok a központból!-szólalt meg a vonal túlsó végén az egyik kolléganőm.
-Szia, miben állhatok rendelkezésedre?-kérdeztem kedvesen, miközben hátradőltem a székemben és bár nem volt szokásom, felraktam az asztalra a lábaimat.
-Tudom, hogy amit kérni fogok, az nem tartozik a munkakörödbe, de egyszerűen senki nem ér rá most, ezért muszáj szólnom Neked.
-Mi a gond?-vágtam közbe kíváncsian-Az egyik tévécsatorna riporternője egész nap üldözi egy interjúért az egyik Citroenes srácot, és senki nem tudja őt leszerelni, annak ellenére sem, hogy be sem mehetne a paddockba.-vázolta fel nagyvonalakban a dolgot Sarah.
-Biztos már megint valamelyik csigazabáló barátunk próbálja becserkészni Loeb-öt vagy Ogier-t.-morogtam kicsit mérgesen.
-Nem tudom, erről nincsen információm, de meg kellene mondani a nőnek, hogy nem mehet be a park fermebe és hogy ne zaklassa a versenyzőket a szakaszok közben.-adta ki az utasítást a kolléganő.
-Szóval finom, női bájjal küldjem el a világ másik végére!-fordítottam le a burkolt információt. Sarah nevetni kezdett.
-Igen, pontosan erre gondoltam Anneli!-kuncogott.-Köszönöm előre is, hogy megteszed ezt!-hálálkodott.
-Nem tesz semmit! Majd szólok, ha sikerült intéznem valamit! Szia!-köszöntem el, aztán kinyomtam a telefont, majd felpattantam a székről és a kabátomat, valamint a sapkámat magamra kapva elindultam a park fermebe, hogy rendet tegyek ott.

-De kérem, itt van az igazolványom is, ez feljogosít arra, hogy belépjek ide!-hallottam meg egy ismerős női hangot, amikor a keresett hely közelébe értem.
-Kisasszony! Hányszor mondjuk még el Önnek, hogy nem jöhet be a verseny alatt?-kérdezett vissza ingerülten egy férfi. Ahogy még közelebb lépdeltem, rájöhettem, hogy a hölgyemény nem is francia, hanem honfitárs, még hozzá az mtv3-től az egyik kedves ismerősöm és nem a Sebastienok valamelyikét, hanem a híres neves Jégembert próbálja meginterjúvolni.
-Anette!-szólítottam meg miközben felé tartottam. Egyszeriben mindenki rám szegezte a pillantását, köztük Kimi is, aki a sátor alatt állt és a versenymérnökével, valamint a navigátorával beszélgetett.
-Anneli!-mosolygott rám.-Ezer éve nem láttalak! Hogy vagy?-jött oda hozzám és gyorsan megölelt, majd adott két puszit is.
-Jól, köszönöm. És te? Most kire vadászol éppen?-nevettem.
-A drága Jégemberemet akarom elcsípni egy interjúra, de ma elég passzívnak bizonyul, és őszintén szólva ez a Jedi-sereg sem könnyíti meg a dolgom!-grimaszolt.
-Javaslom, inkább este próbálj meg beszélni Räikkönennel. Tudod, hogy egy versenyző sem szerei, ha ilyenkor megzavarják a koncentrációban!-magyaráztam neki a lehető legtapintatosabb módon.
-Elintézed nekem, hogy kaphassak tőle egy negyed órát? Muszáj lenne egy rövid kis interjút készítenem vele mert az esti adásba azt már be kell tennünk. Megígértem a szerkesztőmnek!-nézett rám kérlelő szemekkel.
-Meglátom mit tehetek Anette!-sóhajtottam fel kissé gondterhelten, amikor rájöttem, hogy ez azt jelenti, beszélnem kell Kimivel.-De most kérlek, hagyd magukra a pilótákat. Nem akarom, hogy ezért kitegyenek téged innen!-tettem hozzá ismét megpróbálva nagyon kedves lenni vele.
-Rendben, de akkor kérlek hívj fel, ha bármit sikerült intézned!-kötötte a lelkemre.
-Úgy lesz! Megígérem!-mosolyogtam rá.
-Köszönöm! Szia An!-búcsúzott és az operatőrével együtt elindultak kifelé.
-Szia Anette!-köszöntem utána, aztán ismét sóhajtva egyet elindultam, hogy közöljem Kimivel a dolgok állását.
-Jó napot!-köszöntem a hármasnak, amikor odaértem hozzájuk. Ahogy elnéztem őket, igen csak meglepődtek azon, hogy őket keresem.-Bocsássanak meg a zavarásért, de beszélnem kell Mr Räikkönennel!-mondtam olyan hivatalosan és közönyösen amennyire csak tudtam és futólag rápillantottam az említettre. Kikerekedett szemekkel nézett rám. Valószínűleg meglepődött a viselkedésemen. Bár nem is értetem, hogy mire számított.
-Jó napot Kisasszony! Egyáltalán nem zavar, és maradjon csak nyugodtan, mi majd elmegyünk, amíg Kimivel beszél!-mosolygott rám Kaj, a Jégember navigátora.
-Nagyon kedves Mr Lindström, köszönöm!-bólintottam.
-Csak Kaj!-nyújtotta felém a kezét.
-Anneli!-muatkoztam be én is, és kezet ráztam vele. Közben Kimit figyeltem, és láttam, hogy amikor kimondtam a nevem, megrezdült a szája széle, ám azt hiszem, még időben elfojotta azt, amit mondani szándékozott.
-Nos, akkor megyünk is! Később jövünk!-szólt ez a mondat már a pilótának, aztán a két férfi magunkra hagyott minket.
-Köszönöm, hogy intézkedett Miss Sällinen!-hálálkodott a Jégember a becenevéhez illően meglehetősen fagyosan és ridegen. Gyűlöltem, hogy ilyen hivatalos, hogy magáz, pedig tudtam, hogy ez azért van így, mert én kértem őt a távolságtartásra.
-Ez a dolgom Mr Räikkönen!-feleltem ugyanolyan szárazon, ahogy az ő imént beszélt velem.
-Hát persze, már elfelejtettem!-jelent meg a szája szegletében egy picit gúnyos mosoly.
-Hagyjuk a személyeskedést, inkább készülődjön, mert nemsokára Ön következik!-közöltem vele kissé szigorúan, miután ránéztem az órámra.
-Kössz, hogy figyelmeztet a dolgomra!-sziszegte kicsit dühösen. Néhány másodpercig még fürkésztük a másik arcát, majd én hirtelen sarkon fordultam és megtettem az első lépést, ám ez után újra felé fordultam.
-Ja, és nehogy azt hidje, hogy megúszta az interjút! Anette várja este…..Kimi!-szóltam még oda neki ismét közönyösen, és mérgesen visszaindultam az irodámba. Annyira, de annyira utáltam most őt, amiért direkt provokált engem. Tudta, hogy gyűlölöm ezt hivataloskodást, és hogy nem erre értettem, hogy hagyjon engem békén, mégis minden alkalmat kihasznált arra, hogy belém kössön valamilyen módon. Legszívesebben most visszarohantam volna hozzá, és a szeme közé vágtam volna, hogy mennyire utálom amiért tönkre vágta az életem, ám ezt nem tehettem meg, hiszen nem dobhattam elé a maradék becsületemet, na és persze az időmből nem is tellettek volna ki az ilyen kirohanások, hiszen vártak még rám az asztalomon sorakozó iratkupacok……