40. rész

„Na jó Rosalie Stevenson! Szedd össze magad szépen, sétálj el Kimiékhez, csengess be, és mondd meg a kedves párodnak, hogy ne haragudjon amiért egy hisztis liba voltál tegnap!”-noszogattam magam az indulásra még a lakásom ajtajában állva. Tudtam, hogy bocsánatot kell kérnem, de valahogy nem akaródzott elindulni, hogy meg is tegyem ezt.. Végre aztán erőt vettem magamon, és elindultam gyalog a jó pár utcával arrébb lakó Jégemberemhez és a fiához. Menet közben „belebotlottam” egy idős nénibe, aki gyönyörű virágokat árult, és hirtelen felindulásból úgy döntöttem, hogy veszek egy kisebb bokrétát. Kiválasztottam egy 6 szálas, krém színű tuliánokból álló csokrot, kifizettem az árát, majd folytattam tovább az utamat. Ahogy megszagoltam azokat a szépséges növényeket, észrevettem hirtelen egy picike, plüss szívecskét, ami a virágok kelyhei között bújt meg. „Ennél jobban nem is választhattam volna!”-mosolyogtam elégedetten. Nemsokára már az ajtó előtt álltam, de nem mertem becsengetni. Taporogtam csak, és szorongattam a kezemben a virágokat, azon gondolkodva, hogy mit fogok mondani. Már elhatároztam magam, hogy „legyen, bcsengetek”, amikor nyílott a bejárati ajtó, és hirtelen szembe találtam magam Kimivel.
-Jó Reggelt!-köszöntem halkan, miután felocsúdtam a meglepettségemből.
-Hát te?-kérdezte csodálkozva, mindenféle köszönést mellőzve. „Haragszik rám!”-nyugtáztam magamban szomorúan a dolgokat.
-Hát…csak…szóval…tudod…-nyökögtem össze-vissza.-Ne haragudj, hogy olyan bután viselkedtem tegnap! Tudom, hogy hisztis liba voltam, és a pasik nem szeretik az ilyen nőket, és azzal is tisztában vagyok, hogy túlreagáltam a dolgokat és…-hadartam, és csak folyott belőlem a szöveg, azonban Iceman ezt hamar megunta. A számra tapasztotta a kezét, aztán közelebb húzott magához.
-Beszív-kifúj!-mondta halkan, és láttam rajta, hogy majdnem elnevette magát a valószínűleg eléggé megszeppent ábázatomon.-Oké! És most lennél olyan kedves, hogy levegőt is veszel?-nézett rám mosolyogva, aztán lassan leengedte a kezét, én meg boci szemekkel bámultam őt.
-Haragszol rám?-kérdeztem suttogva, ő azonban nevetni kezdett.
-Úgy nézek én ki?-grimaszolt.
-Hááát…..-vontam vállat.
-Persze, hogy nem!-mosolygott rám, közben a kezei közé fogta az arcomat, és óvatosan megcsókolt.-Gyere be!-fogta meg a kezem, és behúzott magával a házba.
-Mielőtt még félbe töröm szegényeket; tessék!-nyomtam a kezébe a kis tulipáncsokrot.
-De édes! Virágot kaptam tőled!-kacagott.
-Nem te! A ház!-öltöttem rá a nyelvem. Nem szólt semmit, csak közelebb lépett és szenvedélyesen megcsókolt. –Megfulladok!-ziláltam.
-Tegnap elmaradt!-vigyorgott, mire kapott tőlem egy óvatos karon vágást.-Én is bocsánatkéréssel tartozom!-sóhajtott.-Olyan szerencsétlenül fogalmaztam, hogy nem is csodálom, hogy félrelrtettél!-szabadkozott.
-Hagyjuk már ezt a témát!-vetettem fel.-Mati?-kérdeztem rá a fia hollétére.
Mintha tudta volna, hogy keresem, szempillantás alatt ott termett előttem.
-Szia Rose!-mosolygott rám vidáman.
-Szia Kicsikém!-pusziltam meg az arcát.-Mi újság?-érdelődtem.
-Semmi különös!-vonta meg a vállát.-Tényleg te leszel velem?-kérdezte kíváncsian, én azonban nem egészen értettem, hogy miről beszélünk, ezért Kimire emeltem a tekintetem.
-Arra gondoltam, hogy nem lenne-e kedves vigyázni a Kölyökre holnap este és csütörtökön?-mosolygott rám.
-Persze, hogy lenne! Nagyon örülnék neki!-bólintottam.-De nem holnap reggel mész?
-De igen!-bólogatott.-Csak már egy hete le van beszélve, hogy Matias ma ott alszik a szüleimnél, holnap meg elmegy Ramiékkal vidámparkba!-tette világossá számomra a dolgot.
-Aha! Értem! És akkor onnan vigyem el hozzám?-kérdezősködtem tovább.
-Neem!-rázta a fejét.-Nem várom el, hogy a szinte számodra is kicsi lakásodban legyetek! Minek van akkor ez a nagy ház?-mutatott körbe.
-Ha ezt szeretnéd!-mosolyogtam.
Ebéd után tettünk egy hosszabb sétát a parkban, utána pedig behúzódtunk a házba, és társasozni kezdtünk. Az elmúlt néhány évben kisebb dolgom is nagyobb volt, minthogy ilyen foglalatosságokat űzzek, most azonban kifejezetten jól éreztem magam. Az activity-s „Mondjam vagy mutassam?”-kérdésre a fiúk természetesen mindig a „Mutasd!”-mondatot kiabálták, ugyanis a fantasztikus mutatványaimon a padlót fogva tudtak nevetni.
A szórakozásunkat aztán félbeszakította, hogy el kellett vinnünk Matit a nagyszüleihez. Elköszöntünk tőle, aztán visszamentünk, és mi is korán lefeküdtünk, ugyanis a gép 9-kor indult, de már fél 8-kor a reptéren kellett lenünk.

A hátamat a falnak támasztva, csukott szemmel üldögéltem, és közben a fekete Mercedes kulcsával játszadoztam. Egyébként is fáradt voltam még, és nem is tudtam mit csinálni, amíg Kimi átesett a szokásos reptéri procedúrákonl. Félig már szundikáltam, mikor egy kezet észleltem a vállamon.
-Jó Reggelt Álomszuszék!-nevetett Kimi.
-Nem alszom!-motyogtam fáradtan, még mindig csukott szemekkel.
-Mennem kell!-fogta meg a kezem, és leguggolt elém.
-Hiányozni fogsz!-vallottam be őszintén.
-Te is, ti is nekem!-mosolygott és óvatosan megcsókolt.-Csütörtök délután jövök!
-Érezd jól magad a srácokkal, és legalább addig ne gondolj a bíróságra!-
-Nehéz lesz, de mepróbálom!-sóhajtott. –Ha valahova szeretnél menni, akkor vidd el nyugodtan a Mercit, és ott van a piros Califrnia is a garázsban!
-Óhh, a bőség zavara!-forgattam a szemeimet nevetve.-Vigyázz magadra!-néztem rá komolyan, és a nyaka kör fontam a kezeimet.
-Jól van!-bólintott.-Jó szórakozást nektek! A házat pedig egyben akarom látni, mikor hazajövök!-vigyorgott.
-Höh! Jó vicc!-nevettem, majd megcsókoltam őt. –Szeretlek!-simogattam meg az arcát.
-Én is téged!-ölelt meg, és ezúttal ő kezdeményezte a csókot.
-Szia Kicsim!-köszönt, és már indult is.
-Szia!-integettem, majd megvártam, hogy látótávolságon kívül kerüljön, aztán a kezemet a farmerzsebembe csúsztatva, elindultam a parkolóba az autóért.