-Nocsak, még a férjemet is beszervezted a fotózáshoz?-csörtetett be Jenni a nappaliba, kezeit összefonva a mellkasa előtt. Szinte azonnal felpattantam Kimi öléből, és szerencsére még neki is időben (?) sikerült összeszednie magát.
-Ezt a férfit modellnek teremtette az Isten is!-áradozott már megint Dominique.
-Még mindig autóversenyző vagyok!-dunnyogta a „Repülő Finn”, azonban jól hallottam, hiszen ott álltam mellette. Ismét nagy volt a késztetés, hogy elnevessem magam, de nagynehezen azért sikerült ezt visszatartanom.
-Modellnek? Ugyanmár!-legyintett Jenni, és hangos kacagásban tört ki.-Räikkönen és a kifutó két külön világ!-folytatta az eszmefuttatását.
-Nos, a kamerák előtt akkoris roppant jól mutat! És meg kell hagyni, Ginivel tökéletes párost alkotnak!-jegyezte meg szemrebbenés nélkül. „DOMINIQUE! Fogd már be a szád!”-kezdtem pánikolni, amit jól mutatott, hogy nagyokat nyeltem, és éreztem, hogy az arcom egyre csak vörösödik.
-Kitekerem a nyakát! Kivágom az ablakon, vagy nem tudom mit csinálok ezzel a hősugárzóval!-fortyant fel dühösen Kimster, de azért próbált visszafogott hangerővel beszélni.
-Valahogy tökéletesen kiegészítik egymást, mintha……
-Dominique!-kiáltottam közbe, mielőtt még folytatta volna az előadását.-Ma még dolgom lenne a városban, úgyhogy örülnék, ha sietnénk egy kicsit!-vetettem közbe kissé ideges hanglejtéssel.
-Óhh folytassátok csak, nem akarok zavarkodni!-reagálta le Jenni a megjegyzésemet, és megeresztett egy mosolyt Domi felé, de közben gyanúsan méregetett minket.
-Édesem, te soha nem vagy útban!-kiabálta utána a drága fotósunk, aztán az arcán újra hatalmas vigyorral fordult vissza felénk, amiből már tudtuk, hogy sok-sok nehéz, és kíméletlen perc vár még ránk a továbbiakban…..
Gyorsan akartam szabadulni ebből a számomra roppant kellemetlen helyzetből, de Dominique nem könnyítette meg a dolgom, és szinte egész délután a bugyuta ötleteivel nyúzott. Fél 5-re járt már az idő, mire végül újra vissza tudtam venni a farmeromat, és az egyszerű, narancssárga pólómat. Szó, mi szó, kicsit zavarban voltam már a fenekemet alig takaró ruhácska miatt. Magam mögött akartam hagyni az egész bagázst, és láthatatlanul kisurranni a házból, azonban mielőtt kinyithattam volna az ajtót, valaki megragadta a csuklóm.
-Kérlek várj egy percet!-hallottam magam mögött Kimi suttogó hangját.
-Mit akarsz?-kérdeztem kissé flegmán, és megfordultam, hogy szemben állhassak vele.
-Muszáj beszélnünk!-nézett rám komolyan.
-Szerintem nincs miről beszélnünk Kimi!-vontam meg a vállam.
-De igenis van! Muszáj meghallgatnod!-vágta rá azonnal, és kicsit közelebb húzott magához.
-Ma este otthon vagyok! Ha akarsz valamit, most gyere!-közöltem vel szemrebbenés nélkül.
-Ottleszek!-bólintott. Hosszasan fürkésztem még az arcát, aztán sarkon fordultam, és elindultam haza. Muszáj volt, hogy kicsit átgondoljam a dolgainkat, mielőtt még beszéltünk volna.
8-at üöttt az óra. Összekulcsolt ujjakkal, a fejemet lehajtva üldögéltem a kanapén, és türelmetlenül ráztam a lábaimat. Úgy éreztem, hogy nem bírom tovább ezt az idegtépő várakozást. Be kellett vallanom, borzasztóan féltem atól, hogy Kimi mégsem fog eljönni, és akor lőttek annak, hogy tisztázzuk a kettőnk dolgát, ugyanis abban biztos voltam, hogy több lehetőséget nem kap tőlem. Már kezdtem lemondani a reményről, amikor váratlanul megszólalt a csengő. Felpattantam a kanapéról, és az ajtóhoz siettem. Vettem egy mély levegőt, aztán lenyomtam a kilincset.
-Szia!-köszönt halkan a Jégember. Immáron ő is visszanyerte „régi” önmagát, és „vakolat” nélkül, egyszerűen öltözve ácsorgott az ajtómban.
-Gyere be!-biccentettem lassan, és szélesebbre nyitottam a rést, hogy ő is beférjen. Tett néhány lépést, majd megállt a nappali közepén, és valami kulccsal kezdett babrálni. Néztem, hogy mit csinál, de nem akartam megszólalni, vártam, hogy ő tegye meg az első lépést.
-Gondolom most az jár a fejedben, hogy mekkora tapló vagyok, amiért így beszéltem rólad! Abszolút megértelek, igazad van!-sóhajtott gondterhelten.
-Mi tagadás, tényleg rosszul estek ezek a jelzők, amiket mégha burkoltan is, de mégiscsak mondtál rám!-húztam el a számat.
-De most gondolj bele! Mégis mit mondhattam volna Sebastiannak? Muszáj volt úgy beállítanom a dolgokat, mintha lenne valami nőcske az életemben, aki csak arra kell nekem! Nem áradozhattam arról, hogy találtam egy lány, akivel végre normálisan is tudok beszélgetni, és sokkal többet jelent nekem „ANNÁL”!-csattant föl egy kicsit idegesen.
-Fontos vagy nekem Gina, nagyon fontos!-szólalt meg újra, immáron halk hangszínen, közben pedig odalépett elém, és a kezei közé fogta az arcomat.
-Igazat mondasz?-kérdeztem megilletődve, könnyektől fojtott hangon.
-Megesküszöm a világbajnoki címemre, hogy csakis a való igazat mondom neked!-mosolygott rám kedvesen.
-Most először hívtál Ginának, pedig már ismerjük egymást néhány hónapja!-jegyeztem meg, mostmár magam is mosolyogva. Halkan felnevetett.
-Azt hiszem mostmár jött el az idő arra, hogy becézgesselek!-cirógatta meg az arcom. Ezúttal én kezdtem el nevetni. Lassan közelebb hajolt az arcomhoz, és lágyan megcsókolt. Hozzábújtam, ő pedig szorosan ölelt engem. Boldog voltam, hogy újra egymásra találtunk.
-Kimi!-szólítottam meg váratlanul, és kicsit távolabb toltam magamtól.
-Mi a baj?-pislogott meglepetten.
-Ne haragudj, hogy kétségbe vontam a felém irányuló hűséged!-mondtam szemlesütve.
-Azt hiszem, hogy én sem tettem volna másképp! Megértem!-mosolygott rám újra.
-Sietsz most?-néztem rá boci szemekkel, és egy cinkos kis mosolyra húzódott a szám.
-Úgy terveztem, hogy veled maradok egész éjjel, sőt mi több, még reggel is!-vigyorgott.
-Helyes, nagyon helyes!-nevettem újra, majd mohón megcsókoltam, és elkezdtem húzni a szobám felé…….
2010. szeptember 28., kedd
2010. szeptember 26., vasárnap
32. rész
Ezúttal rajtam volt a sor, hogy tátott szájjal nézzem őt. Az nem kifejezés, hogy leblokoltam, amikor megláttam a kissé „átalakított” Jégembert. Egyszerű fekete farmer volt rajta, egy fekete bőrcipő, és egy fehér ing, ami a mellkasa közepéig ki volt gombolva, szőke tincsei pedig némi zselével voltak helyreigazítva. Hevesebben kezdett verni a szívem, és nagyokat lélegeztem, nehogy véletlenül elájuljak, bár még ezek sem tudták megakadályozni azt, hogy megremegjenek a lábaim. Kimi gyorsan reagált, így sikerült elkapnia, mielőtt a földön kötöttem volna ki.
-Jól vagy?-kérdezte kicsit aggódó hanglejtéssel, és közben még mindig erősen fogta a karjaimat.
-Igen, persze! Nincs semmi gond!-bólintottam, és kibontakoztam az öleléséből, a tekintete azonban még mindig fogva tartott.
-Nos, kezdhetjük végre?-robbant be egyszercsak Dominique a szobába. Azonnal szétrebbentünk, és zavartan pislogtunk a másikra.
-Persze!-szólaltam meg végre, és visszaindultam a székhez.
-Várj!-kiáltott rám a srác, amire összerezzentem. –Oda ő fog ülni!-mutatott rá Kimsterre.
-Ahogy gondolod!-vontam meg hanyagul a vállam, aztán a karjaimat a mellkasom előtt összefonva arrébb lépkedtem, és vártam a további fejleményeket.
-Na figyelj Szépfiú! Te lecsüccsensz arra a bárszékre, és arra fgsz nézni!-mutatott a szoba egyik sarkába. Tágra nyílt szemekkel bámultam rá, és kíváncsian vártam, hogy ebből mégis mi a frászt fog alkotni.
-Kezdem úgy érezni magam, mint valami dísztárgy!-sóhajtott fel Kimi jól hallhatóan, majd teljesítette a hozzá intézett kérést.
-Csodálatos vagy drágám!-parolázott Dominique a finnek ászának. Nem kicsit indult rá a Bajnokra a tenyérbemászó stílusú fotós.
-Még mindig Kiminek hívnak! Kössz!-reagált az iménti megszólításra, és az arca gúnyos grimaszba rándult. Nem csodálkozom azon, hogy kiakadt.
-Szóval! Gyere csak velem!-ragadta meg hirtelen a karom a fényképészek ritka gyöngyszeme, és elkezdett húzni a sarokba, ahova Kiminek néznie kell. –Húzd fel a jobb lábad a falra, a bal kezedet pedig kapard a tapétát, és adj bele minél több dögöt!-mondta szenvedéllyel a hangjában, majd kiadott valami vadmacskahang-utánzatot, ami, hogy őszinte legyek, elég gyatrára sikeredett.
-Már ne is haragudj, de nem vagyok macska!-válaszoltam vissza hetykén. –Azt remélem nem várod el, hogy nyávogjak is!-tettem még hozzá a hangomban „csöppnyi” iróniával.
-Na tedd szépen a dolgod!-paskolta meg a hátam, és visszatért a fényképezőjéhez. Hátrafordultam, hogy lássam Kimi fejét, de arra nem voltak szavak. Teljeesn le volt fáradva, és összegörnyedve ült a széken, közben pedig azt mutogatta, hogy a pasi nem normális. Megint elnevettem magam, és a homlokomat a falnak támasztva kuncogtam tovább.
Lehetetlenebbnél lehetetlenebb „felállásokat” talát ki a drága Dominic, mi azonban álltuk a sarat. Nem tudott olyat kitalálni, amit mi ne csináltunk volna meg. Egyre közelebb és közelebb vitt minket egymáshoz, és végül már mindketten ott voltunk a bárszéknél.
-És most jön a finálé!-közölt velünk még mindig óriási lelkesedéssel.
-Csodás!-dunnyogta Kimi, és a fejéhez emelte a kezét, de végül nem túrt bele a hajába. Azt hiszem, tartott tőle, hogy ismét órákig kellene ücsörögnie a sminkszobában.
-Szóval Kimi Cica! Pakold vissza a formás popód arra a székre, te pedig Gini-mini ülj rá a combjára!-adta ki az újabb instrukciókat.
-Mi?-néztem rá meglepetten.
-Édesem! Nem voltam elég egyértelmű? Megmutassam a gyakorlatban is, hogy mikét kell ráülni egy ilyen dögös pasi combjára?-rebegtette meg a szempilláit.
-Neee! Nem kell!-kiáltott közbe Kimster.-Menni fog ez anélkül is!-dobott be egy bájvigyort, és a karomat megragadva, magához húzott. –Ülj már bele az ölembe!-suttogta alig hallhatóan.
-Oké, most karold át a nyakát, a fejed pedig hajtsd oda a nyakhajlatához!-közölte velem a további utasításait, amiket én megadóan követtem. Ahogy közelebb hajoltam Kimsterhez, éreztem a parfümje illatát, ami ismét elbódított. Behunytam a szemem, és nagyokat lélegeztem, hogy mélyen magamba szívhassam ezt a karakteres, ám mégis lágy aromát. –Kimi drága, te pedig a bal kezeddel öleld át a derekát, a jobbat pedig lazán csúsztasd a kinyújtott lábára. Halkan felsóhajtottam, ahogy észleltem, hogy a Jégember megérintette a combom. Hirtelen furcsa érzésem támadt, és valami arra késztetett, hogy felemeljem a fejem. Döbbenten vettem észre, hogy Mrs Räikkönen a nappali ajtóban ácsorog.
-Ne tegyél semmi olyat, ami bajba keverhet! Jenni figyel minket az ajtóból!-súgtam a fülébe.
-Pedig legszívesebben rádöntenélek arra a kanapéra, és addig csókolnálak, amíg el nem veszted a fejed!-válaszolt vissza halkan. Elmosolyodtam, és az arcom a nyakába fúrtam.
-Jobban örülnék, ha most azt csinálnád e helyett az önmegtartóztató magatartás helyett!-reagáltam a kijelentésére, aztán éreztem, hogy felsóhajtott. Azt hiszem kezdett köztünk újra megtörni a jég…..
-Jól vagy?-kérdezte kicsit aggódó hanglejtéssel, és közben még mindig erősen fogta a karjaimat.
-Igen, persze! Nincs semmi gond!-bólintottam, és kibontakoztam az öleléséből, a tekintete azonban még mindig fogva tartott.
-Nos, kezdhetjük végre?-robbant be egyszercsak Dominique a szobába. Azonnal szétrebbentünk, és zavartan pislogtunk a másikra.
-Persze!-szólaltam meg végre, és visszaindultam a székhez.
-Várj!-kiáltott rám a srác, amire összerezzentem. –Oda ő fog ülni!-mutatott rá Kimsterre.
-Ahogy gondolod!-vontam meg hanyagul a vállam, aztán a karjaimat a mellkasom előtt összefonva arrébb lépkedtem, és vártam a további fejleményeket.
-Na figyelj Szépfiú! Te lecsüccsensz arra a bárszékre, és arra fgsz nézni!-mutatott a szoba egyik sarkába. Tágra nyílt szemekkel bámultam rá, és kíváncsian vártam, hogy ebből mégis mi a frászt fog alkotni.
-Kezdem úgy érezni magam, mint valami dísztárgy!-sóhajtott fel Kimi jól hallhatóan, majd teljesítette a hozzá intézett kérést.
-Csodálatos vagy drágám!-parolázott Dominique a finnek ászának. Nem kicsit indult rá a Bajnokra a tenyérbemászó stílusú fotós.
-Még mindig Kiminek hívnak! Kössz!-reagált az iménti megszólításra, és az arca gúnyos grimaszba rándult. Nem csodálkozom azon, hogy kiakadt.
-Szóval! Gyere csak velem!-ragadta meg hirtelen a karom a fényképészek ritka gyöngyszeme, és elkezdett húzni a sarokba, ahova Kiminek néznie kell. –Húzd fel a jobb lábad a falra, a bal kezedet pedig kapard a tapétát, és adj bele minél több dögöt!-mondta szenvedéllyel a hangjában, majd kiadott valami vadmacskahang-utánzatot, ami, hogy őszinte legyek, elég gyatrára sikeredett.
-Már ne is haragudj, de nem vagyok macska!-válaszoltam vissza hetykén. –Azt remélem nem várod el, hogy nyávogjak is!-tettem még hozzá a hangomban „csöppnyi” iróniával.
-Na tedd szépen a dolgod!-paskolta meg a hátam, és visszatért a fényképezőjéhez. Hátrafordultam, hogy lássam Kimi fejét, de arra nem voltak szavak. Teljeesn le volt fáradva, és összegörnyedve ült a széken, közben pedig azt mutogatta, hogy a pasi nem normális. Megint elnevettem magam, és a homlokomat a falnak támasztva kuncogtam tovább.
Lehetetlenebbnél lehetetlenebb „felállásokat” talát ki a drága Dominic, mi azonban álltuk a sarat. Nem tudott olyat kitalálni, amit mi ne csináltunk volna meg. Egyre közelebb és közelebb vitt minket egymáshoz, és végül már mindketten ott voltunk a bárszéknél.
-És most jön a finálé!-közölt velünk még mindig óriási lelkesedéssel.
-Csodás!-dunnyogta Kimi, és a fejéhez emelte a kezét, de végül nem túrt bele a hajába. Azt hiszem, tartott tőle, hogy ismét órákig kellene ücsörögnie a sminkszobában.
-Szóval Kimi Cica! Pakold vissza a formás popód arra a székre, te pedig Gini-mini ülj rá a combjára!-adta ki az újabb instrukciókat.
-Mi?-néztem rá meglepetten.
-Édesem! Nem voltam elég egyértelmű? Megmutassam a gyakorlatban is, hogy mikét kell ráülni egy ilyen dögös pasi combjára?-rebegtette meg a szempilláit.
-Neee! Nem kell!-kiáltott közbe Kimster.-Menni fog ez anélkül is!-dobott be egy bájvigyort, és a karomat megragadva, magához húzott. –Ülj már bele az ölembe!-suttogta alig hallhatóan.
-Oké, most karold át a nyakát, a fejed pedig hajtsd oda a nyakhajlatához!-közölte velem a további utasításait, amiket én megadóan követtem. Ahogy közelebb hajoltam Kimsterhez, éreztem a parfümje illatát, ami ismét elbódított. Behunytam a szemem, és nagyokat lélegeztem, hogy mélyen magamba szívhassam ezt a karakteres, ám mégis lágy aromát. –Kimi drága, te pedig a bal kezeddel öleld át a derekát, a jobbat pedig lazán csúsztasd a kinyújtott lábára. Halkan felsóhajtottam, ahogy észleltem, hogy a Jégember megérintette a combom. Hirtelen furcsa érzésem támadt, és valami arra késztetett, hogy felemeljem a fejem. Döbbenten vettem észre, hogy Mrs Räikkönen a nappali ajtóban ácsorog.
-Ne tegyél semmi olyat, ami bajba keverhet! Jenni figyel minket az ajtóból!-súgtam a fülébe.
-Pedig legszívesebben rádöntenélek arra a kanapéra, és addig csókolnálak, amíg el nem veszted a fejed!-válaszolt vissza halkan. Elmosolyodtam, és az arcom a nyakába fúrtam.
-Jobban örülnék, ha most azt csinálnád e helyett az önmegtartóztató magatartás helyett!-reagáltam a kijelentésére, aztán éreztem, hogy felsóhajtott. Azt hiszem kezdett köztünk újra megtörni a jég…..
31. rész
Mikor sikerült abbahagynom a röhögést, a szemeimet törülgetve próbáltam felegyenesedni, és megnézni, hogy ki is az a „szépfiú”, akire „rástartolt” a fotósunk. Szinte azonnal lefagyott a vigyor az arcomról, amikor megpillantottam Kimit, aki a szoba másik végében állt, és igencsak furcsán méregette a srácot.
-Én?-kérdezte felhúzott szemöldökkel, miközben magára mutatott.
-Naná, hogy te Szivi! Látsz még itt mást is rajtunk kívül?-kérdezett visza felháborodottan Dominique, mire én vágtam egy gúnyos grimaszt. „Itt se vagyok SZIVI!”-néztem felé gyilkos pillantással.
-Mit akarsz?-kérdezte unottan a szöszi, és pár lépést közelebb lépett. Azt hiszem ekkor vette észre, hogy én is jelen vagyok, ugyanis-finoman szólva-az álla a padlón kötött ki. Próbáltam közömbös maradni, de azért egy halvány mosoly kiült az arcomra a reakciója láttán.
-Kellenél nekem egy fél óra erejéig!-közölte Domi szemrebennés nélkül, amin én megint nevetni kezdtem. A szám elé kaptam a kezem, és elvonultam a szoba legtávolabbi sarkába, hogy lehetőleg ne lássák, hogy fuldokva röhögök a párbeszédjükön.
-Mi van?-emelkedett meg hirtelen Kimster hangja, és ahogy visszafordultam, láttam, hogy magasra szaladt a szemöldöke.
-Jahjj nem úgy értem……-legyintett nevetve a srác…….-bár valószínűnek tartom, hogy úgysem lennél rossz.-tette hozzá egy kaján vigyorral, én pedig megint röhögni kezdtem. Általában megpróbáltam tűrtőztetni magam, de ez már túl sok volt aahhoz, hogy kulturáltan tudjak viselkedni.
-Na idefigyelj Szivi!-grimaszolt a Jégember. Ismét széles vigyor ült ki az arcomra, amint hallottam a szót, ami elhagyta a száját.-Először is, nem vagyok egy éjszakára való prosti, másodszor, nem vagy a zsánerem, meg úgy a hímnem általában sem, harmadrészt nem hiszem, hogy modellalkatú fazon vagyok.-közölte határozottan az álláspontjait.
-Ne legyél önbizalomhiányos! Igenis jó pasi vagy!-bólogatott hevesen Dominique. Valahogy nem jutott el az agyáig Kimi mondandójának a lényege.
-Bocs, de nem azt mondtam, hogy nem vagyok jó pasi! Tisztában vagyok az adottságaimmal!-bökte oda valahonnan az Univerzum másik végéről.
-Egoista!-mormogtam. Valamilyen rejtélyes módon meghallota ezt az érintett, és felém kapta a tekintetét. Összehúzott szemekkel nézett végig rajtam, és szinte már éreztem, hogy ruha nélkül ácsorgok ott a nappaliban. Nyeltem egyet, aztán másfelé néztem, hogy elkerüljem a csontig hatoló, jeges pillantását.
-Na elég már, ne húzzuk itt az időt felesleges szócsépléssel!-csattant fel Dominique.-Segítened kellene a fotózásnál. Max. egy óra az egész.-hadarta.
-És mit tudok én itt csinálni? Tartom az állványt? Vagy fogom a hajszárítót, ami „szelet” csinál?-kérdezte gúnyosan.
-Ugyan, dehogy! Be kellene ugranod modellként! De ne aggódj, úgysem rád helyeződik a hangsúly! Te itt csak „kellék” lennél!-macskakörmöt mutatott, miközben ezt elmondta. –Mondjuk úgy, hogy szükség van rád ahhoz, hogy teljes legyen az összhatás Gina képein!
-Hogy mi?-csúszott ki a számon a kérdés, és közelebb lépdeltem hozzájuk. Kimivel mindketten csodálkozva néztünk hol egymásra, hol Dominique-ra.
-Legyen!-vágta rá Kimster, és közben mélyen belenézett a szemeimbe. A szám nyitva volt, hang azonban nem jött ki rajta, helyette hitetlenkedve ingattam a fejem.
-Hát ez remek!-kiáltott fel boldogan a fotós, aki ezzel a lépésével nagyon nem lopta be magát a szívembe. –Gyere, akkor némi változtatást eszközölni kell rajtad, hogy jobban fess a képeken!-csacsogott tovább a melíros pasi, és elkezdte tolni Iceman-t a „sminkszoba” irányába.
Az ilyen helyzeteket tisztes távolból el akartam kerülni, ennek dacára mégis sikerült belefunom. Idegesen járkáltam fel-alá a szobában, és úgy éreztem, hogy valakit nagyon meg tudnék verni. Volt is egy ötletem, hogy ki lenne a „szerencsés”……Nem is vettem észre, hogy már rég nem a nappaliban rovom a köröket, hanem az emeleten járkálok. Az tudott csak visszahozni a valóságba, hogy hallottam kiszűrődni Jenni hangját az egyik helyiségből. Véletlenül elcsíptem egy érdekes mondatocskát, majd erős vágyat éreztem arra, hogy a fülemet az ajtóra tapasszam. Tudom, nem illik kihallgatni mások beszélgetését, de úgy éreztem, hogy ezt most muszáj megtennem.
-Ugyanmár! Ne beszélj butaságokat!........Persze, hogy nem tudja!.......Nem is fogja megtudni! Nyugodj már meg édes!......És mi van, ha igen? Nem érdekel! Gondoljon amit akar!.....Héé Szivi! Most akkor akarsz velem találkozni vagy nem? Még most döntsd el!.......Ez nem újdonság! Eddig is tudtam!-kacagott fel negédesen. –Akkor holnap este! Ne késs! Egy percet sem akarok elvesztegetni!-tette még hozzá valami olyasféle hanglejtéssel, ami egy normális hím egyedet eléggé fel tud tüzelni.
-Hoppá! Mrs. Räikkönen sem olyan hűséges, mint amilyennek tűnik?-suttogtam magam elé.-Így már egészen más a helyzet!-sóhajtottam, aztán elindultam vissza a nappaliba. Teljesen elkalandoztak a gondolataim, így elég kellemetlenül ért, mikor sikerült nekiütköznöm valakinek. Először csak egy fehér inges embert véltem felfedezni magam előtt, majd ahogy felemeltem a fejem, megdöbbenve vettem tudomásul, hogy kinek sikerült nekimennem.
-Kimi…..-nyögtem alig hallhatóan a Jégember keresztnevét, és nagyokat nyelve néztem rá.
-Én?-kérdezte felhúzott szemöldökkel, miközben magára mutatott.
-Naná, hogy te Szivi! Látsz még itt mást is rajtunk kívül?-kérdezett visza felháborodottan Dominique, mire én vágtam egy gúnyos grimaszt. „Itt se vagyok SZIVI!”-néztem felé gyilkos pillantással.
-Mit akarsz?-kérdezte unottan a szöszi, és pár lépést közelebb lépett. Azt hiszem ekkor vette észre, hogy én is jelen vagyok, ugyanis-finoman szólva-az álla a padlón kötött ki. Próbáltam közömbös maradni, de azért egy halvány mosoly kiült az arcomra a reakciója láttán.
-Kellenél nekem egy fél óra erejéig!-közölte Domi szemrebennés nélkül, amin én megint nevetni kezdtem. A szám elé kaptam a kezem, és elvonultam a szoba legtávolabbi sarkába, hogy lehetőleg ne lássák, hogy fuldokva röhögök a párbeszédjükön.
-Mi van?-emelkedett meg hirtelen Kimster hangja, és ahogy visszafordultam, láttam, hogy magasra szaladt a szemöldöke.
-Jahjj nem úgy értem……-legyintett nevetve a srác…….-bár valószínűnek tartom, hogy úgysem lennél rossz.-tette hozzá egy kaján vigyorral, én pedig megint röhögni kezdtem. Általában megpróbáltam tűrtőztetni magam, de ez már túl sok volt aahhoz, hogy kulturáltan tudjak viselkedni.
-Na idefigyelj Szivi!-grimaszolt a Jégember. Ismét széles vigyor ült ki az arcomra, amint hallottam a szót, ami elhagyta a száját.-Először is, nem vagyok egy éjszakára való prosti, másodszor, nem vagy a zsánerem, meg úgy a hímnem általában sem, harmadrészt nem hiszem, hogy modellalkatú fazon vagyok.-közölte határozottan az álláspontjait.
-Ne legyél önbizalomhiányos! Igenis jó pasi vagy!-bólogatott hevesen Dominique. Valahogy nem jutott el az agyáig Kimi mondandójának a lényege.
-Bocs, de nem azt mondtam, hogy nem vagyok jó pasi! Tisztában vagyok az adottságaimmal!-bökte oda valahonnan az Univerzum másik végéről.
-Egoista!-mormogtam. Valamilyen rejtélyes módon meghallota ezt az érintett, és felém kapta a tekintetét. Összehúzott szemekkel nézett végig rajtam, és szinte már éreztem, hogy ruha nélkül ácsorgok ott a nappaliban. Nyeltem egyet, aztán másfelé néztem, hogy elkerüljem a csontig hatoló, jeges pillantását.
-Na elég már, ne húzzuk itt az időt felesleges szócsépléssel!-csattant fel Dominique.-Segítened kellene a fotózásnál. Max. egy óra az egész.-hadarta.
-És mit tudok én itt csinálni? Tartom az állványt? Vagy fogom a hajszárítót, ami „szelet” csinál?-kérdezte gúnyosan.
-Ugyan, dehogy! Be kellene ugranod modellként! De ne aggódj, úgysem rád helyeződik a hangsúly! Te itt csak „kellék” lennél!-macskakörmöt mutatott, miközben ezt elmondta. –Mondjuk úgy, hogy szükség van rád ahhoz, hogy teljes legyen az összhatás Gina képein!
-Hogy mi?-csúszott ki a számon a kérdés, és közelebb lépdeltem hozzájuk. Kimivel mindketten csodálkozva néztünk hol egymásra, hol Dominique-ra.
-Legyen!-vágta rá Kimster, és közben mélyen belenézett a szemeimbe. A szám nyitva volt, hang azonban nem jött ki rajta, helyette hitetlenkedve ingattam a fejem.
-Hát ez remek!-kiáltott fel boldogan a fotós, aki ezzel a lépésével nagyon nem lopta be magát a szívembe. –Gyere, akkor némi változtatást eszközölni kell rajtad, hogy jobban fess a képeken!-csacsogott tovább a melíros pasi, és elkezdte tolni Iceman-t a „sminkszoba” irányába.
Az ilyen helyzeteket tisztes távolból el akartam kerülni, ennek dacára mégis sikerült belefunom. Idegesen járkáltam fel-alá a szobában, és úgy éreztem, hogy valakit nagyon meg tudnék verni. Volt is egy ötletem, hogy ki lenne a „szerencsés”……Nem is vettem észre, hogy már rég nem a nappaliban rovom a köröket, hanem az emeleten járkálok. Az tudott csak visszahozni a valóságba, hogy hallottam kiszűrődni Jenni hangját az egyik helyiségből. Véletlenül elcsíptem egy érdekes mondatocskát, majd erős vágyat éreztem arra, hogy a fülemet az ajtóra tapasszam. Tudom, nem illik kihallgatni mások beszélgetését, de úgy éreztem, hogy ezt most muszáj megtennem.
-Ugyanmár! Ne beszélj butaságokat!........Persze, hogy nem tudja!.......Nem is fogja megtudni! Nyugodj már meg édes!......És mi van, ha igen? Nem érdekel! Gondoljon amit akar!.....Héé Szivi! Most akkor akarsz velem találkozni vagy nem? Még most döntsd el!.......Ez nem újdonság! Eddig is tudtam!-kacagott fel negédesen. –Akkor holnap este! Ne késs! Egy percet sem akarok elvesztegetni!-tette még hozzá valami olyasféle hanglejtéssel, ami egy normális hím egyedet eléggé fel tud tüzelni.
-Hoppá! Mrs. Räikkönen sem olyan hűséges, mint amilyennek tűnik?-suttogtam magam elé.-Így már egészen más a helyzet!-sóhajtottam, aztán elindultam vissza a nappaliba. Teljesen elkalandoztak a gondolataim, így elég kellemetlenül ért, mikor sikerült nekiütköznöm valakinek. Először csak egy fehér inges embert véltem felfedezni magam előtt, majd ahogy felemeltem a fejem, megdöbbenve vettem tudomásul, hogy kinek sikerült nekimennem.
-Kimi…..-nyögtem alig hallhatóan a Jégember keresztnevét, és nagyokat nyelve néztem rá.
2010. szeptember 19., vasárnap
30. rész
Reggel arra ébredtem, hogy hangosan pittyegett a telefonom, jelezvén ezzel, hogy valaki keres. Kinyitottam a szemeimet, és meglepetten vettem tudomásul, hogy még mindig a szőnyegen fekszem. Megdörzsöltem a szemeimet, aztán négykézláb elmásztam az éjjeliszekrényig, hogy felvegyem a mobilom.
-Georgina Tárnoki!-szóltam bele álmos hangon, miközben elnyomtam egy ásítást.
-Szia! Jenni vagyok? Csak nem felébresztettelek? Szeretnék beszélni veled!-hadarta. Túl gyors volt ez a beszédtempó a még csak ébredező agyamnak.
-Miről?-kérdeztem vissza lassan, komótosa, és közben felhúzkodtam magam ülő pozícióig.
-Sürgősen át kellene jönnöd! Szükségem van rád!-jelentette ki határozottan.
-Mégis mihez?-kérdeztem visza unottan. „Vajon mi a fene lehet annyira fontos, hogy 8-kor felébreszt miatta?”-ráncoltam a homlokom.
-Gina! Gyere át! Majd meglátod!-parancsolt rám erélyesen.
-Sajnálom! 10-nél előbb nem fog menni!-válaszoltam vissza hetykén.
-Remek!-hallottam a hangján, hogy nem tetszik neki.-Azért próbálj meg sietni!-bökte még oda, aztán bontotta a vonalat.
-Persze! Mert mégis ki vagy te? AZ USA First Lady-je?-dunnyogtam már csak magamnak, és mérgemben az ágyhoz csaptam a mobilt.-Nem akarom betenni a lábam abba a házba!-hisztiztem, aztán hátradőlve az ágyon, a plafont kezdtem vizslatni.
Semmi kedvem nem volt Jenni kérését teljesíteni, de végül összeszedtem magam, és elindultam hozzájuk. A bejárat előtt állva azon filóztam, hogy mi lesz, ha netán Kimi fog ajtót nyitni…..képes leszek egyáltalán köszönni, vagy mondani neki valamit? Sejtelmem sem volt, ezért aztán egyserűen csak megnyomtam a csengőt és vártam.
-Hééé, Nati! Nyisd már ki az ajtót légyszi!-hallottam bentről egy nyávogós hangot, ami határozottan nem a ház „úrnőjéhez” tartozott. „Mi a jó franc van itt?”-bámultam magam elé nagy szemekkel. Sokáig nem volt időm ezen gondolkodni, ugyanis pár másodercen belül nyílott az ajtó, és igencsak meglepődtem, amikor megláttam a bejáratban egy hidrogénszőke csontkollekciót, aki személyében egyébként felfedeztem az egyik modellt a bemutatóról.
-Hello!-bólintottam.
-Szia Gina!-mosolygottm rám, és átölelt……mintha milyen közeli barátnők lennénk.
-Bemehetek?-kérdeztem kicsit szűkszavúan, és nem túl kedvesen.
-Persze-persze, bocsi!-bólogatott hevesen, és beengedett a házba. Belépve a nappaliba, kész fotóstúdió került a látómezőmbe. Nagy szemekkel bámultam a helyiséget, ahol modellek egész hada rohangált estélyi ruhákban, az ÉN estélyi ruháimban (vagy éppen tangában és melltartóban) és körülöttük fodrászok, és sminkesek ugráltak jobbra-balra.
-Itt meg mi folyik?-csúszott ki a számon a kérdés.
-Fotózás, ahogy láthatod kedves Gina!-érkezett meg a válasz Jennitől, aki a fekete, külön neki tervezett ruhát viselte.
-De minek? Hova? És miért?-hebegtem össze-vissza.
-Elena, tudod, aki megvette a ruhák árusításának jogát, szeretné prospektusokkal, és plakátokkal reklámozni a különféle modelleket! Természetesen elvállaltam, hogy elkészítjük az anyagot, így felhívtam a modell barátnőimet, és néhány szépítész barátomat, és itt készítjük el a fotósorozatot!-magyarázta, én pedig minden egyes mondatnál nagyobb szemekkel bámultam rá.
-De nekem mi keresnivalóm van itt?-kérdeztem értetlenkedve. Jenni felnevetett.
-Édesem! Hiszen te vagy a tervező! Muszáj, hogy szerepeljen a fotód a katalógusban!-mondta teljesen eltökélten.
-Csodás!-mormogtam, és a farmerom zsebének mélyére csúsztattam a kezeimet.
-Ne legyél olyan, mint Kimi! Mondtam már!-szólt rám határozottan. Erre volt még csak szükségem…..hogy említse nekem annak a szőke nőcsábásznak a nevét.
-Már miért lennék olyan, mint a férjed?-csattantam fel idegesen.
-Szűkszavú vagy, és goromba!-közölte a nem túl pozitív jelzőket.
-Nem vagyok olyan, csak fáradt vagyok, és nincs kedvem ehhez az egészhez!-adtam tudtára az őszinte véleményemet.
-Majd belerázódsz!-vont vállat.-Menj! Öltözz át, és készíttesd el a frizurád, meg a sminked!-adta ki az utasításokat, amik ellen már se kedvem, se erő nem volt ellenkezni.
Azt hittem, hogy legalább a földig érő, arany színű estélyi ruhát kapom, ehelyett rám adtak egy fekete, csipkés miniruhát. Az egyik kedvencem volt az a darab, bár hozzá kellett tenni, hogy nem saját magamon viselve. A véleményem szerint kissé elvont gondolkodású szépítészeknek meggyőződésük volt, hogy ebben a katalógusban nekem kell megtestesítenem a misztikusság, és a megközelíthetetlenség istennőjét, és ezt a hatást úgy kívánták elérni, hogy füstös szemsminket kaptam, a hajamat pedig lágy, ám dögösen feltupírozott hullámokba rendezték. Azt hiszem jobb, ha nem mondom, mit gondoltam magamról, amikor tükörbe néztem, de el kellett fogadnom, hogy én most csak „bábu” vagyok. Az utolsó simításokat végezték a sminkemen, amikor Jenni odatipegett hozzám.
-A fotósunk már vár téged kedvesem!-bazsalygott.
-Megyek már!-sóhajtottam gondterhelten, és követtem őt a szomszédos helyiségbe, ahol profi stúdiókat meghazudtoló módon voltak összeállítva az eszközök.
-Hello édesem!-indult meg felém egy szőke melíros, szürke csőszárú nadrágot, rózsaszín inget, és szintén szürke mellényt viselő pasi.-Dominique McHall vagyok, de hívj csak nyugodtan Dominak!-villantott felém egy 1000 wattos mosolyt, és kecses mozdulattal felém nyújtotta a kezét.
-Georgina Tárnoki!-bólintottam, és kezet ráztam vele. „Te Szentséges Ég! Ez kemény menet lesz!”-forgattam meg a szemeimet, aztán valahonnan előhúztam egy erőltetett mosolyt.
-Nos, csüccsenj le arra a bárszékre, és villantsd meg a bájaidat!-adta ki az utasítást, amit én nagyon megadóan követtem.
-Így megfelel?-kérdeztem bájos naivsággal.
-Remek!-szinte már ájuldozott, de mielőtt ez megtörtént volna, még készített néhány fotót. –Jahjj drágaságom! Annyira fekete az összhatás!-fintorgott.-Ezt fel kellene oldanunk valahogy! Talán egy kis rózsaszínnel!-morfondírozott. Egyszer csak felkapta a fejét, és igazgatni kezdte magán a ruhákat! –Hé Szépfiú! Állj csak meg egy picit!-kiáltotta, és megrebegtette a szempilláit.
„Ez a pasi melegebb, mint egy jól felfűtött kemence!”-nem bírtam tovább……kiszakadt belőlem a röhögés.
-Georgina Tárnoki!-szóltam bele álmos hangon, miközben elnyomtam egy ásítást.
-Szia! Jenni vagyok? Csak nem felébresztettelek? Szeretnék beszélni veled!-hadarta. Túl gyors volt ez a beszédtempó a még csak ébredező agyamnak.
-Miről?-kérdeztem vissza lassan, komótosa, és közben felhúzkodtam magam ülő pozícióig.
-Sürgősen át kellene jönnöd! Szükségem van rád!-jelentette ki határozottan.
-Mégis mihez?-kérdeztem visza unottan. „Vajon mi a fene lehet annyira fontos, hogy 8-kor felébreszt miatta?”-ráncoltam a homlokom.
-Gina! Gyere át! Majd meglátod!-parancsolt rám erélyesen.
-Sajnálom! 10-nél előbb nem fog menni!-válaszoltam vissza hetykén.
-Remek!-hallottam a hangján, hogy nem tetszik neki.-Azért próbálj meg sietni!-bökte még oda, aztán bontotta a vonalat.
-Persze! Mert mégis ki vagy te? AZ USA First Lady-je?-dunnyogtam már csak magamnak, és mérgemben az ágyhoz csaptam a mobilt.-Nem akarom betenni a lábam abba a házba!-hisztiztem, aztán hátradőlve az ágyon, a plafont kezdtem vizslatni.
Semmi kedvem nem volt Jenni kérését teljesíteni, de végül összeszedtem magam, és elindultam hozzájuk. A bejárat előtt állva azon filóztam, hogy mi lesz, ha netán Kimi fog ajtót nyitni…..képes leszek egyáltalán köszönni, vagy mondani neki valamit? Sejtelmem sem volt, ezért aztán egyserűen csak megnyomtam a csengőt és vártam.
-Hééé, Nati! Nyisd már ki az ajtót légyszi!-hallottam bentről egy nyávogós hangot, ami határozottan nem a ház „úrnőjéhez” tartozott. „Mi a jó franc van itt?”-bámultam magam elé nagy szemekkel. Sokáig nem volt időm ezen gondolkodni, ugyanis pár másodercen belül nyílott az ajtó, és igencsak meglepődtem, amikor megláttam a bejáratban egy hidrogénszőke csontkollekciót, aki személyében egyébként felfedeztem az egyik modellt a bemutatóról.
-Hello!-bólintottam.
-Szia Gina!-mosolygottm rám, és átölelt……mintha milyen közeli barátnők lennénk.
-Bemehetek?-kérdeztem kicsit szűkszavúan, és nem túl kedvesen.
-Persze-persze, bocsi!-bólogatott hevesen, és beengedett a házba. Belépve a nappaliba, kész fotóstúdió került a látómezőmbe. Nagy szemekkel bámultam a helyiséget, ahol modellek egész hada rohangált estélyi ruhákban, az ÉN estélyi ruháimban (vagy éppen tangában és melltartóban) és körülöttük fodrászok, és sminkesek ugráltak jobbra-balra.
-Itt meg mi folyik?-csúszott ki a számon a kérdés.
-Fotózás, ahogy láthatod kedves Gina!-érkezett meg a válasz Jennitől, aki a fekete, külön neki tervezett ruhát viselte.
-De minek? Hova? És miért?-hebegtem össze-vissza.
-Elena, tudod, aki megvette a ruhák árusításának jogát, szeretné prospektusokkal, és plakátokkal reklámozni a különféle modelleket! Természetesen elvállaltam, hogy elkészítjük az anyagot, így felhívtam a modell barátnőimet, és néhány szépítész barátomat, és itt készítjük el a fotósorozatot!-magyarázta, én pedig minden egyes mondatnál nagyobb szemekkel bámultam rá.
-De nekem mi keresnivalóm van itt?-kérdeztem értetlenkedve. Jenni felnevetett.
-Édesem! Hiszen te vagy a tervező! Muszáj, hogy szerepeljen a fotód a katalógusban!-mondta teljesen eltökélten.
-Csodás!-mormogtam, és a farmerom zsebének mélyére csúsztattam a kezeimet.
-Ne legyél olyan, mint Kimi! Mondtam már!-szólt rám határozottan. Erre volt még csak szükségem…..hogy említse nekem annak a szőke nőcsábásznak a nevét.
-Már miért lennék olyan, mint a férjed?-csattantam fel idegesen.
-Szűkszavú vagy, és goromba!-közölte a nem túl pozitív jelzőket.
-Nem vagyok olyan, csak fáradt vagyok, és nincs kedvem ehhez az egészhez!-adtam tudtára az őszinte véleményemet.
-Majd belerázódsz!-vont vállat.-Menj! Öltözz át, és készíttesd el a frizurád, meg a sminked!-adta ki az utasításokat, amik ellen már se kedvem, se erő nem volt ellenkezni.
Azt hittem, hogy legalább a földig érő, arany színű estélyi ruhát kapom, ehelyett rám adtak egy fekete, csipkés miniruhát. Az egyik kedvencem volt az a darab, bár hozzá kellett tenni, hogy nem saját magamon viselve. A véleményem szerint kissé elvont gondolkodású szépítészeknek meggyőződésük volt, hogy ebben a katalógusban nekem kell megtestesítenem a misztikusság, és a megközelíthetetlenség istennőjét, és ezt a hatást úgy kívánták elérni, hogy füstös szemsminket kaptam, a hajamat pedig lágy, ám dögösen feltupírozott hullámokba rendezték. Azt hiszem jobb, ha nem mondom, mit gondoltam magamról, amikor tükörbe néztem, de el kellett fogadnom, hogy én most csak „bábu” vagyok. Az utolsó simításokat végezték a sminkemen, amikor Jenni odatipegett hozzám.
-A fotósunk már vár téged kedvesem!-bazsalygott.
-Megyek már!-sóhajtottam gondterhelten, és követtem őt a szomszédos helyiségbe, ahol profi stúdiókat meghazudtoló módon voltak összeállítva az eszközök.
-Hello édesem!-indult meg felém egy szőke melíros, szürke csőszárú nadrágot, rózsaszín inget, és szintén szürke mellényt viselő pasi.-Dominique McHall vagyok, de hívj csak nyugodtan Dominak!-villantott felém egy 1000 wattos mosolyt, és kecses mozdulattal felém nyújtotta a kezét.
-Georgina Tárnoki!-bólintottam, és kezet ráztam vele. „Te Szentséges Ég! Ez kemény menet lesz!”-forgattam meg a szemeimet, aztán valahonnan előhúztam egy erőltetett mosolyt.
-Nos, csüccsenj le arra a bárszékre, és villantsd meg a bájaidat!-adta ki az utasítást, amit én nagyon megadóan követtem.
-Így megfelel?-kérdeztem bájos naivsággal.
-Remek!-szinte már ájuldozott, de mielőtt ez megtörtént volna, még készített néhány fotót. –Jahjj drágaságom! Annyira fekete az összhatás!-fintorgott.-Ezt fel kellene oldanunk valahogy! Talán egy kis rózsaszínnel!-morfondírozott. Egyszer csak felkapta a fejét, és igazgatni kezdte magán a ruhákat! –Hé Szépfiú! Állj csak meg egy picit!-kiáltotta, és megrebegtette a szempilláit.
„Ez a pasi melegebb, mint egy jól felfűtött kemence!”-nem bírtam tovább……kiszakadt belőlem a röhögés.
2010. szeptember 18., szombat
72. rész
Bár a szerda esti találkánk a többiekkel kicsit hosszúra sikeredett, ennek ellenére reggel nem lustálkodhattunk tovább. Kimivel mindketten fáradtan másztunk ki az ágyból, én azonban okosan elküldtem őt zuhanyozni, majd visszadőltem a párnák és a takarók közé. Sikerült elszundítanom, és arra eszméltem, hogy Kimster óvatosan rázogatja a karom.
-Rose! Héééé! Nincs lustálkodás! Hasadra süt a Nap!-nevetett. Hirtelen valami hideg csöppent az arcomra, mire azonnal kinyitottam a szemeimet, és a látvány, ami a látómezőmbe került, eléggé sokkolt. Räkka még félig vizesen állt az ágy mellett, és mindössze egy fehér törülköző volt a derekára csavarva. Nyeltem egy nagyot, majd hirtelen ötlettől vezérelve, a fejemre húztam a párnám, hogy ne lássa a sötétpiros színben „tündöklő” arcomat.
-Édesem! Ébresztő!-harsogta, és közben lehúzta rólam a takarót.
-Hééé, neeeee!-kiáltottam morcosan, de a világért sem dugtam volna ki a fejem a párna alól. Kimi továbbra sem csitult el. Egyszercsak éreztem, hogy simogatni kezdte a hátamat, azonban ez csak megtévesztés volt, hiszen a kezei a nyakamhoz vándoroltak, és csikizni kezdtek.
-Kimiiiiii!-visítottam, és heves kapálózással próbáltam megoldani a problémát, aminek az lett a következménye, hogy a törölköző a földön, a vőlegényem meg rajtam landolt.
-Azt hiszem ez hatásos ébresztő volt!-dadogtam zavarban, és nyeltem egy hatalmasat.
-Ha gondolod felírhatjuk a szokásaink listájára!-mondta egy kaján vigyorral, aztán mohón megcsókolt. A nyaka köré fontam a karjaimat, és még közelebb húztam magamhoz, tovább hergelve ezzel életem párját.
-Tudod jól……hogy…..ha mi……most, akkor…..-csak különálló szavakban voltam képes beszélni, ugyanis erőteljesen kapkodtam a levegőt, miután ajkaink szétváltak.
-Tudom, tudom!-suttogta, és szomorúan lebiggyesztette az alsó ajkát.-De ne hidd, hogy elmenekülhetsz!-fenyegetett meg játékosan, és egy cuppanós puszit nyomott az arcomra, majd magára kapta a törülközőjét, és elindult, hogy feléébressze Matit is.
Bő egy óra múlva már a hotel halja felé tartottunk, és érdeklődéssel hallgattuk Mati véget nem érő csacsogását. Annyira édes volt, ahogy teljesen lázba hozta, hogy láthatja versenyezni az apját. Éppen mondott valami vicceset, én pedig nevetve emeltem fel a fejem, és megpillantottam Raquel és Fernandot, akik ott ácsorogtak a hatalmas aulában.
-Sziasztok!-köszöntem nekik kedvesen, amint odaértünk hozzájuk.
-Jó Reggelt!-mosolygott ránk Raquel.-Szia Kicsifiú!-simogatta meg Mati arcát, és még egy puszit is adott neki.
-Csókolom!-pislogott meglepetten a nőre.
-Hééé, Mati! Ne magázz engem! Nem vagyok én még olyan öreg!-vágta csípőre a kezeit, mire mi többiek elnevettük magunkat. –Szólíts nyugodtan Raquelnek!-mosolygott rá újfent.
-Rendben!-bólogatott hevesen.
-Kipihentétek magatokat?-vigyorgot rá Fernando.
-Azt azért nem mondanám, bár csodálkozom, hogy én simán felkeltem, Rose-t meg csak nagy kínlódások árán sikerült kihúzkodnom az ágyból!-kajánkodott a párom, aminek eredményeként beleboxoltam a karjába.
-Van már programod mára?-nézett rám Raqu.
-Hát, azt hiszem, hogy leülünk valahova Matival, és nézünk ki a fejünkből!-adtam tudtára a„nagyszabású” programtervemet, ami nem ígért semmiféle izgalmat a csütörtöki napra.
-Mi lenne, ha elmennénk inkább városnézésre?-kérdezte az arcán hatalmas mosollyal.
-Miért érzem úgy, hogy ez a városnézés csúnyán le fogja szívni a bankszámláinkat?-emelte Kimster előbb a plafonra, majd Fernandora a tekintetét.
-Hát nem is tudom haver……sóhajtott lemondóan a spanyol.
-Azt hiszem, jobb lesz, ha erre a „városnézésre” nem viszitek el Matit!-játszadozott Räkka, és odébbtolta a fiát.
-Hahhh, mégis mit gondoltok ti rólunk?-néztem rájuk tettetett megdöbbenéssel.
-Hogy nők vagytok!-állapította meg Alonso nagy bölcsen, mire Raquellel elröhögtük magunkat.
-Ha nem mondod, nem tudom……-forgatta meg a szemeit a felesége.
-És mást nem is gondoltok rólunk?-biggyesztettem az ajkam.
-De…...okos vagy, kedves, aranyos, és gyönyörű szép!-minden egyes szónál közelebb lépett hozzám Kimster, és a végére már az ajkai csak milliméterekre volt az enyémtől. Meg akart csókolni, de ekkor Fernando elhúzta tőlem.
-Na jól van, elég az érzelgősségből már srácok, csöpög a nyál!-vigyorgott, és elkezdte tolni maga előtt a vőlegényemet.
-Jó szórakozást Lányok!-intett nekünk Kimster, és „megadva” magukat, Matival együtt követték haladtak az akaratos spanyol előtt.
-Hát akkor, induljunk!-mosolygott rám Raqu, és belém karolva kezdett el húzni a hotel kijárata felé.
A „városnézés” csak címszóként illett a programjainkra, ugyanis múzeumok helyett inkább a bevásárlóközpontokat barangoltuk be, a nevezetességek helyett pedig, a próbafülkéket nézegettük. Már esteledni kezdett, mikor vagy egy tucat szatyorral a kezünkben, eléggé kimerülve visszaértünk a hotelbe. Összeszedtük magunkat, és az előző este „jól bevált” társasággal vacsorázni indultunk a szálloda éttermébe.
-Rose! Héééé! Nincs lustálkodás! Hasadra süt a Nap!-nevetett. Hirtelen valami hideg csöppent az arcomra, mire azonnal kinyitottam a szemeimet, és a látvány, ami a látómezőmbe került, eléggé sokkolt. Räkka még félig vizesen állt az ágy mellett, és mindössze egy fehér törülköző volt a derekára csavarva. Nyeltem egy nagyot, majd hirtelen ötlettől vezérelve, a fejemre húztam a párnám, hogy ne lássa a sötétpiros színben „tündöklő” arcomat.
-Édesem! Ébresztő!-harsogta, és közben lehúzta rólam a takarót.
-Hééé, neeeee!-kiáltottam morcosan, de a világért sem dugtam volna ki a fejem a párna alól. Kimi továbbra sem csitult el. Egyszercsak éreztem, hogy simogatni kezdte a hátamat, azonban ez csak megtévesztés volt, hiszen a kezei a nyakamhoz vándoroltak, és csikizni kezdtek.
-Kimiiiiii!-visítottam, és heves kapálózással próbáltam megoldani a problémát, aminek az lett a következménye, hogy a törölköző a földön, a vőlegényem meg rajtam landolt.
-Azt hiszem ez hatásos ébresztő volt!-dadogtam zavarban, és nyeltem egy hatalmasat.
-Ha gondolod felírhatjuk a szokásaink listájára!-mondta egy kaján vigyorral, aztán mohón megcsókolt. A nyaka köré fontam a karjaimat, és még közelebb húztam magamhoz, tovább hergelve ezzel életem párját.
-Tudod jól……hogy…..ha mi……most, akkor…..-csak különálló szavakban voltam képes beszélni, ugyanis erőteljesen kapkodtam a levegőt, miután ajkaink szétváltak.
-Tudom, tudom!-suttogta, és szomorúan lebiggyesztette az alsó ajkát.-De ne hidd, hogy elmenekülhetsz!-fenyegetett meg játékosan, és egy cuppanós puszit nyomott az arcomra, majd magára kapta a törülközőjét, és elindult, hogy feléébressze Matit is.
Bő egy óra múlva már a hotel halja felé tartottunk, és érdeklődéssel hallgattuk Mati véget nem érő csacsogását. Annyira édes volt, ahogy teljesen lázba hozta, hogy láthatja versenyezni az apját. Éppen mondott valami vicceset, én pedig nevetve emeltem fel a fejem, és megpillantottam Raquel és Fernandot, akik ott ácsorogtak a hatalmas aulában.
-Sziasztok!-köszöntem nekik kedvesen, amint odaértünk hozzájuk.
-Jó Reggelt!-mosolygott ránk Raquel.-Szia Kicsifiú!-simogatta meg Mati arcát, és még egy puszit is adott neki.
-Csókolom!-pislogott meglepetten a nőre.
-Hééé, Mati! Ne magázz engem! Nem vagyok én még olyan öreg!-vágta csípőre a kezeit, mire mi többiek elnevettük magunkat. –Szólíts nyugodtan Raquelnek!-mosolygott rá újfent.
-Rendben!-bólogatott hevesen.
-Kipihentétek magatokat?-vigyorgot rá Fernando.
-Azt azért nem mondanám, bár csodálkozom, hogy én simán felkeltem, Rose-t meg csak nagy kínlódások árán sikerült kihúzkodnom az ágyból!-kajánkodott a párom, aminek eredményeként beleboxoltam a karjába.
-Van már programod mára?-nézett rám Raqu.
-Hát, azt hiszem, hogy leülünk valahova Matival, és nézünk ki a fejünkből!-adtam tudtára a„nagyszabású” programtervemet, ami nem ígért semmiféle izgalmat a csütörtöki napra.
-Mi lenne, ha elmennénk inkább városnézésre?-kérdezte az arcán hatalmas mosollyal.
-Miért érzem úgy, hogy ez a városnézés csúnyán le fogja szívni a bankszámláinkat?-emelte Kimster előbb a plafonra, majd Fernandora a tekintetét.
-Hát nem is tudom haver……sóhajtott lemondóan a spanyol.
-Azt hiszem, jobb lesz, ha erre a „városnézésre” nem viszitek el Matit!-játszadozott Räkka, és odébbtolta a fiát.
-Hahhh, mégis mit gondoltok ti rólunk?-néztem rájuk tettetett megdöbbenéssel.
-Hogy nők vagytok!-állapította meg Alonso nagy bölcsen, mire Raquellel elröhögtük magunkat.
-Ha nem mondod, nem tudom……-forgatta meg a szemeit a felesége.
-És mást nem is gondoltok rólunk?-biggyesztettem az ajkam.
-De…...okos vagy, kedves, aranyos, és gyönyörű szép!-minden egyes szónál közelebb lépett hozzám Kimster, és a végére már az ajkai csak milliméterekre volt az enyémtől. Meg akart csókolni, de ekkor Fernando elhúzta tőlem.
-Na jól van, elég az érzelgősségből már srácok, csöpög a nyál!-vigyorgott, és elkezdte tolni maga előtt a vőlegényemet.
-Jó szórakozást Lányok!-intett nekünk Kimster, és „megadva” magukat, Matival együtt követték haladtak az akaratos spanyol előtt.
-Hát akkor, induljunk!-mosolygott rám Raqu, és belém karolva kezdett el húzni a hotel kijárata felé.
A „városnézés” csak címszóként illett a programjainkra, ugyanis múzeumok helyett inkább a bevásárlóközpontokat barangoltuk be, a nevezetességek helyett pedig, a próbafülkéket nézegettük. Már esteledni kezdett, mikor vagy egy tucat szatyorral a kezünkben, eléggé kimerülve visszaértünk a hotelbe. Összeszedtük magunkat, és az előző este „jól bevált” társasággal vacsorázni indultunk a szálloda éttermébe.
Egy kis átalakulás
Amint láthatjátok, eszközöltem némi változtatást! :) Az egyik dolog, hogy kicseréltem a női főszereplő képét, és ezzel a színvilágot is megváltoztattam kicsit! :) A szürkéskékből piros lett, de remélem, hogy így is tetszik! :) Gondolkodom rajta, hogy teszek egy chat-et is a blogra, de szeretném a véleményeteket kérni ezzel kapcsolatban! Várom a komikat! :D
Puszi:Dahlia
Puszi:Dahlia
2010. szeptember 17., péntek
29. rész
Ahogy megpillantottam Kimit az ajtóban, féktelen haragra gerjedtem, és úgy éreztem, hogy legszívesebben leordítanám a fejét, ezzel szemben máshogy cselekedtem. A nyakába vetettem magam, és hevesen megcsókoltam, majd behúztam őt a házba. Tudtam, hogy alapesetben már attól is elvesztettem volna a fejem, hogy láthatom, de most észnél kellett lennem, és biztos voltam benne, hogy nem fogok elcsábulni. Azt hitte, hogy nyeregbe kerülhet, éppen ezért a már jól megszokott módon a falhoz nyomott, és a pólóm alá nyúlva, lassú, érzéki mozdulatokkal simogatta az oldalam, miközben mohón csókolt. Hazudtam volna, ha azt mondom, hogy nem hatott rám, hiszen nagyon is jól estek az érintései. Megragadtam a felsője nyakát, és a hálószobám felé kezdtem húzni, közben pedig a szabad kezemmel a gerincvonalát cirógattam, tudva, hogy az egyik érzékeny pontja ott rejtőzik. Hagytam Kimit egy kicsit kibontakozni, mire ő rögtön a nyakamra csúsztatta az ajkait, és finom csókocskákkal kényeztette a testrészemet. Felsóhajtottam, azonban ez most nem volt igaz, csupán némi színjáték része az egész. Ennek ellenére tartottam attól, hogy nem fogok tudni sokáig parancsolni a vágyaimnak, ezért kicsit eltávolodtam tőle, de a felsőjét továbbra sem engedtem el, és behúztam magam után a szobámba. Rá akart dönteni az ágyra, de én most ügyesebb voltam, és helyettem, ő landolt a puha ágynemű között.
-Miért jöttél ide?-kérdeztem keményen, és a karjaimat a mellkasom előtt összefonva, megálltam az ágy mellett, és mintegy fensőbbséges testhelyzetből pillantottam le rá.
-Tessék? Mi van veled?-pislogott bambán.
-Megismétlem, hogy megértsd: MIÉRT jöttél ide?-szótagoltam a kérdést.
-Hogy veled legyek, de azt hittem, hogy ez….hogy ez egyértelmű!-dadogta.
-Óhh tényleg? Akartál magadnak egy kellemes estét?-ironizáltam.
-Mi az, hogy magamnak? Kettőnknek!-hebegett továbbra is. Látszott rajta, hogy nem ért semmit……még.
-Tudod, nem szívesen fekszem le olyan férfiakkal, akik azt gondolják, hogy én csak arra vagyok jó, és bármikor-hogy a te szavaiddal éljek-megfektethetnek!-vágtam a képébe idegesen.
-Seb…..-suttogta maga elé közös barátunk nevét. Amint kiejtettem a számon azt a bizonyos „kulcsszót”, rögtön rájött, hogy miről beszélek.
-Mondd Kimi! Mégis mit gondolsz te rólam? Hogy egy olcsó ribanc vagyok, vagy mégis mi a fenét?-kérdeztem teli torokból kiabálva, és bosszúsan megráztam a fejem, miközben egy fanyar mosoly ült ki az arcomra.
-Én…..én…….-dadogott teljesen zavarban. Úgy látszik, nem volt képes arra, hogy értelmes mondatokat fogalmazzon meg szőke buksijában.
-Csodálkozom, hogy nem kérdezted még meg, hogy mennyi az órabérem!-jegyeztem meg gúnyosan, és föl-alá kezdtem járkálni a szobámban.
-Kérlek ne mondj ilyeneket!-szólalt meg néhány másodperc múlva. A hangja szomorúan csengett, de ez most nem volt képes meghatni. Túlságosan mérges voltam rá ahhoz, hogy ellágyítsa a szívemet.
-Én ne mondjak ilyet?-kérdeztem felháborodottan, és magamra mutattam.-Tudod te, hogy milyen érzés volt hallani azt, hogy valójában mit is gondolsz rólam? –könnyek szöktek a szemembe, és fájdalmas tekintettel néztem rá.
-Engedd, hogy megmagyarázzam!-kérte, szinte könyörögve.
-Nem, nem, nem! Elegem van a magyarázkodásokból! Nem akarok többet meghallgatni belőlük!-tiltakoztam hevesen.
-Georgina! Légy szíves!-szólalt meg erélyesebben, és felpattant az ágyról, majd odalépett elém, és megfogta a kezem. Egy pillanatra elgyengültem, és bár a szívem azt diktálta, hogy hagyjam neki, hogy elmondja az álláspontját, mégis az eszemre hallgattam, ami viszont, ezúttal könyörtelenül elutasított mindenféle közeledését.
-NEM!-kiáltottam dühösen,és kirántottam a kezem az övéből.–Menj el!-mutattam az ajtó felé.
-Ez az utolsó szavad?-kérdezett vissza komolyan.
-Ez!-bólintottam, majd oldalra fordítottam a fejem, hogy elkerüljem a lelkem mélyéig hatoló jeges pillantást, ami mindig képes volt megborzongatni.-Illetve, kérdeznék még valamit!-tettem hozzá gyorsan, és ismét felnéztem rá. –Más nőd is van rajtam kívül?-tettem fel a kérdést mindenféle kertelés és mellébeszélés nélkül.
-Erre nem vagyok hajlandó válaszolni!-suttogta, aztán néhány másodpercig szótlanul bámult engem, majd kiment a hálóból. Visszacsuktam utána az ajtót, és nagyokat sóhajtva nekidőltem.
-Vajon tényleg jól döntöttem, vagy elkövettem életem egyik legnagyobb baklövését?-kérdeztem magamtól, a választ azonban nem tudtam megadni, helyette utat engedtem a már régóta kikívánkozó könnyeimnek, és lerogytam a fal mellé. A térdeimre hajolva zokogtam, egészen addig, amíg álomba nem sírtam magam…….
-Miért jöttél ide?-kérdeztem keményen, és a karjaimat a mellkasom előtt összefonva, megálltam az ágy mellett, és mintegy fensőbbséges testhelyzetből pillantottam le rá.
-Tessék? Mi van veled?-pislogott bambán.
-Megismétlem, hogy megértsd: MIÉRT jöttél ide?-szótagoltam a kérdést.
-Hogy veled legyek, de azt hittem, hogy ez….hogy ez egyértelmű!-dadogta.
-Óhh tényleg? Akartál magadnak egy kellemes estét?-ironizáltam.
-Mi az, hogy magamnak? Kettőnknek!-hebegett továbbra is. Látszott rajta, hogy nem ért semmit……még.
-Tudod, nem szívesen fekszem le olyan férfiakkal, akik azt gondolják, hogy én csak arra vagyok jó, és bármikor-hogy a te szavaiddal éljek-megfektethetnek!-vágtam a képébe idegesen.
-Seb…..-suttogta maga elé közös barátunk nevét. Amint kiejtettem a számon azt a bizonyos „kulcsszót”, rögtön rájött, hogy miről beszélek.
-Mondd Kimi! Mégis mit gondolsz te rólam? Hogy egy olcsó ribanc vagyok, vagy mégis mi a fenét?-kérdeztem teli torokból kiabálva, és bosszúsan megráztam a fejem, miközben egy fanyar mosoly ült ki az arcomra.
-Én…..én…….-dadogott teljesen zavarban. Úgy látszik, nem volt képes arra, hogy értelmes mondatokat fogalmazzon meg szőke buksijában.
-Csodálkozom, hogy nem kérdezted még meg, hogy mennyi az órabérem!-jegyeztem meg gúnyosan, és föl-alá kezdtem járkálni a szobámban.
-Kérlek ne mondj ilyeneket!-szólalt meg néhány másodperc múlva. A hangja szomorúan csengett, de ez most nem volt képes meghatni. Túlságosan mérges voltam rá ahhoz, hogy ellágyítsa a szívemet.
-Én ne mondjak ilyet?-kérdeztem felháborodottan, és magamra mutattam.-Tudod te, hogy milyen érzés volt hallani azt, hogy valójában mit is gondolsz rólam? –könnyek szöktek a szemembe, és fájdalmas tekintettel néztem rá.
-Engedd, hogy megmagyarázzam!-kérte, szinte könyörögve.
-Nem, nem, nem! Elegem van a magyarázkodásokból! Nem akarok többet meghallgatni belőlük!-tiltakoztam hevesen.
-Georgina! Légy szíves!-szólalt meg erélyesebben, és felpattant az ágyról, majd odalépett elém, és megfogta a kezem. Egy pillanatra elgyengültem, és bár a szívem azt diktálta, hogy hagyjam neki, hogy elmondja az álláspontját, mégis az eszemre hallgattam, ami viszont, ezúttal könyörtelenül elutasított mindenféle közeledését.
-NEM!-kiáltottam dühösen,és kirántottam a kezem az övéből.–Menj el!-mutattam az ajtó felé.
-Ez az utolsó szavad?-kérdezett vissza komolyan.
-Ez!-bólintottam, majd oldalra fordítottam a fejem, hogy elkerüljem a lelkem mélyéig hatoló jeges pillantást, ami mindig képes volt megborzongatni.-Illetve, kérdeznék még valamit!-tettem hozzá gyorsan, és ismét felnéztem rá. –Más nőd is van rajtam kívül?-tettem fel a kérdést mindenféle kertelés és mellébeszélés nélkül.
-Erre nem vagyok hajlandó válaszolni!-suttogta, aztán néhány másodpercig szótlanul bámult engem, majd kiment a hálóból. Visszacsuktam utána az ajtót, és nagyokat sóhajtva nekidőltem.
-Vajon tényleg jól döntöttem, vagy elkövettem életem egyik legnagyobb baklövését?-kérdeztem magamtól, a választ azonban nem tudtam megadni, helyette utat engedtem a már régóta kikívánkozó könnyeimnek, és lerogytam a fal mellé. A térdeimre hajolva zokogtam, egészen addig, amíg álomba nem sírtam magam…….
2010. szeptember 12., vasárnap
28. rész
Sziasztok! Meghoztam a folytit! Sajnálom, de a héten semmi időm nem volt írni, és most is csak gyorsan összedobtam egy részt! Nem lett túl nagy szám, de azért remélem tetszeni fog! :)
-Azt hittem ez nem kérdés!-forgattam meg a szemeimet, de közben jót nevettem.
-Szóval…..tudom, hogy furán fog hangozni….-kezdett bele egy kicsit bizonytalanul.
-Seb, mit akarsz?-kérdeztem meg türelmetlenül, és belenéztem a tengerkék szemeibe.
-Mostanság elég sokat vagy Kimiéknél, ezért arra gondoltam…..-valahogy eddig tudtam felfogni a mondatot, ugyanis utána a pánik eluralkodott rajtam. „Óhh Istenem! Ez nem lehet igaz! Seb rájött, hogy kavarunk egymással!”-egy pillanatra behunytam a szemem, és minden erőmmel azon voltam, hogy a rendszertelenné váló légzésemet újra stabilizálni tudjam.
-Jól vagy?-kérdezte hirtelen, eltérve az imént elkezdett témától.
-Persze, nincs semmi baj, csak kicsit meleg van itt!-hadartam, majd belekortyltam az ásványvizbe, amit a pincér az imént rakott le elénk. –Folytasd csak!-ösztökéltem a beszélésre, bár féltem a további mondataitól.
-Nos, arra gondoltam, hogy te esetleg tudod mi van Kimivel!-fejezte be, mire én megkönnybbülten felsóhajtottam, bár nem egészen értettem, hogy mit is akar.
-Ezt hogy érted?-néztem rá kérdőn, és az összekulcsolt kezeimet az asztalra helyeztem.
-Nem tudod, hogy esetleg….. van-e valakije Jenni mellett…..-dadogta, és láttam, hogy eléggé zavarba jött. Hát még én. Ismét alaposan meghúztam a pohár tartalmát.
-Másik nő? Én azt hittem, hogy ők teljesen harmonikus házasságban élnek! „Tárnoki Georgina! Te normális vagy? Hogy tudsz belehazudni a barátod képébe?......Ha Sebastian megtudja, hogy ilyeneket mondtam, holott nekem van viszonyom a barátjával, akkor egy életre megharagszik rám!”
-Ugyanmár! Ne beszélj zöldségeket! Láthatod, hogy ez minden, csak nem harmónia! Szerintem rég el kellett volna válniuk!-vonta meg a vállát.
-Miért?-kérdeztem vissza kíváncsian, remélve, hogy talán Sebi elárul valamit.
-Alig beszélnek egymással, szinte levegőnek nézik a másikat! Szerinted ez normális? Valamiért nem válnak el, de fogalmam sincs hogy mi az oka!-egész halkan beszélt, és közel hajolt hozzám, hogy csak én hallhassam. Hát igen, még a falnak is füle van……
-És mire alapozod, hogy van valakije?-kérdeztem, tulajdonképpen magam alatt vágva azt a bizonyos fát.
-Hát…..ez elég kínos…..-hebegett megint.
-Micsoda?-vágtam közbe hirtelen. Ambivalens érzelmek teljes tárháza volt a lelkem. Alig vártam már, hogy elmondja kérdésének okát, ugyanakkor féltem is, hogy ez nem fog az én javamra válni.
-Beszélgettünk, és kérdeztem, hogy mitől olyan vidám, és erre azt mondta, hogy magánélete miatt, én pedig voltam olyan szemtelen, hogy visszakérdeztem.
-És mit válaszolt?-vágtam közbe. Nem tudtam parancsolni a kíváncsiságomnak.
-Hogy van egy csaj, akit-hogy az ő szavaival éljek-párszor már megfektetett, és hogy most vele jól érzi magát!-úgy éreztem, mintha kést döftek volna a szívembe. Iszonyatosan rosszul estek a szavak, még akkoris, ha ezt már csak közvetetten, Seb szájából hallottam. Lehetőleg láthatatlanul próbáltam nagyokat lélegezni, ugyanis, ha ezt nem teszem, félő, hogy elhánytam volna magam. Hátradőltem a széken, és üresen néztem magam elé. „Ezek szerint csak erre vagyok jó neki….. hogy „megfektessen”.Akarva akaratlanul, de egy fanyar mosoly ült ki az arcomra. „Hát persze, hogy mindig belefutok az ilyen hímsoviniszta barmokba, akik egy könnyen megkapható lotyónak tartanak! Istenem, hogy én mennyire gyűlölöm az ilyen férfiakat!”-megráztam a fejem, és nagyokat nyeltem, hogy visszaszorítsam a maguknak utat követelő könnyeimet. „De mi van….mi van, ha más nője is van még rajtam kívül!”-hirtelen pattant a fejemben a szikra, és ezúttal más vonalra tereltem a dolgokat. „Ezen még nem is gondolkodtam, de mit csinálok, ha……
-Gina! Gina!-egyre erősödött Sebastaan hangja, és ennek hála kiszabadultam a gondolataim hálójából, amik már lassan fojtogani kezdtek. –Mi van veled? Már megint annyira elkalandoztál!-nézett rám aggódó tekintettel.
-Bocsáss meg, nem vagyok túl jó formában!-magyarázkodtam.
-Menjünk haza, szeretnél pihenni?-kérdezte figyelmesen.
-Nem, nem dehogy! Elvégre is azért jöttünk ide, hogy kicsit együtt legyünk!-mosolyogtam rá.
-Azon a véleményen vagyok, hogy rendeljünk valamit!-vetette fel, és felém nyújtotta az egyik étlapot, ami mögé bújva ismét elkezdett kattogni az agyam az iménti témán, és persze Kimin.
Sebnek valamelyest sikerült kirángatnia a mélabússágból, de még az ő kedvessége sem tudta felejtetni velem azt, hogy a férfi, akivel már többször is lefeküdtem, egy skalpnak tekint a polcán. Persze, tudhattam, hogy valószínűleg nem a hűségéről, és a mézes-mázas stílusáról ismert, de keményen szíven ütöttek a Seb által tolmácsolt szavai. Végülis az én egyetlen szöszi németem nem tudhatta, hogy tulajdonképpen rólam beszél, ezért nem is kíméletesen adta tudtomra, hogy Kimi valójában mit gondol rólam.
Miután Seb hazavitt, és két búcsúpuszi kíséretében egyedül hagyott, rároskadtam a nappalimban álló kanapéra, és hangos zokogásban törtem ki.
-Miért kell nekem belebotlanom az ilyen szemetekbe?-kérdeztem magamtól költőien, és letöröltem az arcomon végigfolyt könnyeket.-Valamiért vonzom az ilyen pasikat….-ráztam a fejem.-Nem akarok szenvedni, és nem akarom, hogy pofára ejtsen!-mondtam dühösen, és mind a két kezem ökölbe szorult.-Előbb doblak ki én téged, mint te engem!-határoztam el magam, és összehúzott szemekkel néztem a velem szemben lévő falat.
Délután aludtam néhány órát, aztán lezuhanyoztam, majd felvettem egy melegítőt, és leültem a tv elé. Többször is végigpörgettem a csatornalistát, de egyik adón sem találtam értelmes műsort. Végül aztán ráakadtam valami tehetségkutató műsorra, azonban nem volt alkalmam sokáig nézni, ugyanis valaki csengetett. Kimásztam a magamra terített vastag takaró alól, és lassan bicegve elindultam, hogy ajtót nyissak……
-Azt hittem ez nem kérdés!-forgattam meg a szemeimet, de közben jót nevettem.
-Szóval…..tudom, hogy furán fog hangozni….-kezdett bele egy kicsit bizonytalanul.
-Seb, mit akarsz?-kérdeztem meg türelmetlenül, és belenéztem a tengerkék szemeibe.
-Mostanság elég sokat vagy Kimiéknél, ezért arra gondoltam…..-valahogy eddig tudtam felfogni a mondatot, ugyanis utána a pánik eluralkodott rajtam. „Óhh Istenem! Ez nem lehet igaz! Seb rájött, hogy kavarunk egymással!”-egy pillanatra behunytam a szemem, és minden erőmmel azon voltam, hogy a rendszertelenné váló légzésemet újra stabilizálni tudjam.
-Jól vagy?-kérdezte hirtelen, eltérve az imént elkezdett témától.
-Persze, nincs semmi baj, csak kicsit meleg van itt!-hadartam, majd belekortyltam az ásványvizbe, amit a pincér az imént rakott le elénk. –Folytasd csak!-ösztökéltem a beszélésre, bár féltem a további mondataitól.
-Nos, arra gondoltam, hogy te esetleg tudod mi van Kimivel!-fejezte be, mire én megkönnybbülten felsóhajtottam, bár nem egészen értettem, hogy mit is akar.
-Ezt hogy érted?-néztem rá kérdőn, és az összekulcsolt kezeimet az asztalra helyeztem.
-Nem tudod, hogy esetleg….. van-e valakije Jenni mellett…..-dadogta, és láttam, hogy eléggé zavarba jött. Hát még én. Ismét alaposan meghúztam a pohár tartalmát.
-Másik nő? Én azt hittem, hogy ők teljesen harmonikus házasságban élnek! „Tárnoki Georgina! Te normális vagy? Hogy tudsz belehazudni a barátod képébe?......Ha Sebastian megtudja, hogy ilyeneket mondtam, holott nekem van viszonyom a barátjával, akkor egy életre megharagszik rám!”
-Ugyanmár! Ne beszélj zöldségeket! Láthatod, hogy ez minden, csak nem harmónia! Szerintem rég el kellett volna válniuk!-vonta meg a vállát.
-Miért?-kérdeztem vissza kíváncsian, remélve, hogy talán Sebi elárul valamit.
-Alig beszélnek egymással, szinte levegőnek nézik a másikat! Szerinted ez normális? Valamiért nem válnak el, de fogalmam sincs hogy mi az oka!-egész halkan beszélt, és közel hajolt hozzám, hogy csak én hallhassam. Hát igen, még a falnak is füle van……
-És mire alapozod, hogy van valakije?-kérdeztem, tulajdonképpen magam alatt vágva azt a bizonyos fát.
-Hát…..ez elég kínos…..-hebegett megint.
-Micsoda?-vágtam közbe hirtelen. Ambivalens érzelmek teljes tárháza volt a lelkem. Alig vártam már, hogy elmondja kérdésének okát, ugyanakkor féltem is, hogy ez nem fog az én javamra válni.
-Beszélgettünk, és kérdeztem, hogy mitől olyan vidám, és erre azt mondta, hogy magánélete miatt, én pedig voltam olyan szemtelen, hogy visszakérdeztem.
-És mit válaszolt?-vágtam közbe. Nem tudtam parancsolni a kíváncsiságomnak.
-Hogy van egy csaj, akit-hogy az ő szavaival éljek-párszor már megfektetett, és hogy most vele jól érzi magát!-úgy éreztem, mintha kést döftek volna a szívembe. Iszonyatosan rosszul estek a szavak, még akkoris, ha ezt már csak közvetetten, Seb szájából hallottam. Lehetőleg láthatatlanul próbáltam nagyokat lélegezni, ugyanis, ha ezt nem teszem, félő, hogy elhánytam volna magam. Hátradőltem a széken, és üresen néztem magam elé. „Ezek szerint csak erre vagyok jó neki….. hogy „megfektessen”.Akarva akaratlanul, de egy fanyar mosoly ült ki az arcomra. „Hát persze, hogy mindig belefutok az ilyen hímsoviniszta barmokba, akik egy könnyen megkapható lotyónak tartanak! Istenem, hogy én mennyire gyűlölöm az ilyen férfiakat!”-megráztam a fejem, és nagyokat nyeltem, hogy visszaszorítsam a maguknak utat követelő könnyeimet. „De mi van….mi van, ha más nője is van még rajtam kívül!”-hirtelen pattant a fejemben a szikra, és ezúttal más vonalra tereltem a dolgokat. „Ezen még nem is gondolkodtam, de mit csinálok, ha……
-Gina! Gina!-egyre erősödött Sebastaan hangja, és ennek hála kiszabadultam a gondolataim hálójából, amik már lassan fojtogani kezdtek. –Mi van veled? Már megint annyira elkalandoztál!-nézett rám aggódó tekintettel.
-Bocsáss meg, nem vagyok túl jó formában!-magyarázkodtam.
-Menjünk haza, szeretnél pihenni?-kérdezte figyelmesen.
-Nem, nem dehogy! Elvégre is azért jöttünk ide, hogy kicsit együtt legyünk!-mosolyogtam rá.
-Azon a véleményen vagyok, hogy rendeljünk valamit!-vetette fel, és felém nyújtotta az egyik étlapot, ami mögé bújva ismét elkezdett kattogni az agyam az iménti témán, és persze Kimin.
Sebnek valamelyest sikerült kirángatnia a mélabússágból, de még az ő kedvessége sem tudta felejtetni velem azt, hogy a férfi, akivel már többször is lefeküdtem, egy skalpnak tekint a polcán. Persze, tudhattam, hogy valószínűleg nem a hűségéről, és a mézes-mázas stílusáról ismert, de keményen szíven ütöttek a Seb által tolmácsolt szavai. Végülis az én egyetlen szöszi németem nem tudhatta, hogy tulajdonképpen rólam beszél, ezért nem is kíméletesen adta tudtomra, hogy Kimi valójában mit gondol rólam.
Miután Seb hazavitt, és két búcsúpuszi kíséretében egyedül hagyott, rároskadtam a nappalimban álló kanapéra, és hangos zokogásban törtem ki.
-Miért kell nekem belebotlanom az ilyen szemetekbe?-kérdeztem magamtól költőien, és letöröltem az arcomon végigfolyt könnyeket.-Valamiért vonzom az ilyen pasikat….-ráztam a fejem.-Nem akarok szenvedni, és nem akarom, hogy pofára ejtsen!-mondtam dühösen, és mind a két kezem ökölbe szorult.-Előbb doblak ki én téged, mint te engem!-határoztam el magam, és összehúzott szemekkel néztem a velem szemben lévő falat.
Délután aludtam néhány órát, aztán lezuhanyoztam, majd felvettem egy melegítőt, és leültem a tv elé. Többször is végigpörgettem a csatornalistát, de egyik adón sem találtam értelmes műsort. Végül aztán ráakadtam valami tehetségkutató műsorra, azonban nem volt alkalmam sokáig nézni, ugyanis valaki csengetett. Kimásztam a magamra terített vastag takaró alól, és lassan bicegve elindultam, hogy ajtót nyissak……
2010. szeptember 5., vasárnap
27. rész
Másnap reggel arra ébredtem, hogy esőcseppek kopognak a szobámból nyíló terasz tetején. Kinyitottam a szemeimet, de még egy kicsit kábán néztem körbe a hálómban. Elég hosszúra, és izgalmasra sikerdett az este, és ezt még nem igazán sikerült kihevernem. Oldalra fordítottam a fejem, és mosolyogva néztem a mellettem, még mélyen alvó szőke férfit. A testem is felé fordítottam, és a kezemet a fejem alá téve néztem őt egy ideig, majd erős késztetést éreztem arra, hogy megsimogassam az arcát.
-Kérlek, adj még néhány percet!-motyogott félálomban, mire én halkan kuncogni kezdtem. Hirtelen eszembe jutott az egyik kedvenc filmem címe.
-Aludj csak, én álmodom!-súgtam a fülébe, aztán egy gyengéd puszit nyomtam az arcára, és óvatosan kimásztam mellőle. Lezuhanyoztam gyorsan, majd a konyhába vonultam, és összedobtam egy kis reggelit. Már kipakoltam az asztalra is, Kimi azonban még mindig aludt, így arra a megállapításra jutottam, hogy netezek egy kicsit a laptopon. Leültem az étkezőasztalhoz, és bekapcsoltam a gépet, majd felhúztam a lábaimat, és a forró teámat kortyolgatva kezdtem böngészni a nagyvilág híreit. Elmélyültem olvastam egy cikket az USA gazdasági helyzetéről, amikor meghallottam, hogy rezeg a telefonom. Felkaptam az asztalról, és láttam, hogy üzenetem érkezett, méghozzá az én egyetlen szőke németemtől. „Szia Szépség! Közös ebéd Zürichben? Írj vissza, ha bennevagy! Seb” Elmosolyodtam, és máris kezdtem pötyögni a választ. „Naná, hogy bennevagyok! Gyere értem délre! :P puszi” Alig kellett várnom, máris érkezett a következő sms. „Rendben! Akkor foglaltatok asztalt! Szia” Erre már nem írtam semmit. Letettem a mobilt, és tovább olvastam a számomra olyannyira érdekes cikket. Csupán egy mondat volt még visza, de ezt már nem sikerült elolvasnom, ugyanis éreztem, hogy Kimi elkezdte csókolgatni a nyakam, és összefonta a karjait a hasam előtt.
-Jó Reggelt!-köszöntem nevetve, és hátranyújtottam a kezem, hogy beletúrjak szőke tincseibe
-Én aludtam….te mit álmodtál?-kérdezte a fülembe súgva. Először nem értettem miről beszél, majd hirtelen pattant a szikra.
-Nem árulom el!-kacsintottam rá, és szenvedélyesen megcsókoltam őt. –De annyit azért elmondhatok, hogy csodálatos volt!-mosolyogtam rá kedvesen, mire kaptam tőle egy puszit az arcomra.
-Mennem kell!-sóhajtott gondterhelten.
-Máris?-kérdeztem vissza meglepetten, és egyben szomorúan.
-Szerintem te sem szeretéd, hogy lebukjunk!-mondta jelentőségteljesen.
-Gyűlölöm ezt a titkolózást!-húztam el a számat, és visszafordultam a laptopom felé.
-Muszáj most ezt?-ráncolta a homlokát, és egy kicsit elhúzódott tőlem.
-Nem, nem muszáj, de akkoris utálom, hogy csak suttyomban találkozhatunk! Azt mondtad, hogy nem érdekel Jenni, mégis úgy futsz haza, mint egy papucsférj, aki nem akarja, hogy lebukjon az asszonykája előtt!-sikerült felhergelnem magam, aminek a vége az lett, hogy kicsit beolvastam neki.
-Nem vagyok papucsférj!-csattant föl dühösen.-És tényleg nem érdekel Jenni!-folytatta ugyanolyan vehemenciával.
-Akkor miért nem válsz el?-fogtam kérdőre.
-Mondtam már, hogy nem lehet! Nem akarom, hogy a sajtó rászálljon a témára!-emelte fel ő is a hangját.
-Aham!-néztem rá gyanakvóan.-Ne nézz már madárnak Kimi!-kiabáltam vele idegesen.
-Na jó, nekem ebből elegem van! Elmegyek!-vágta rá azonnal, és elindult az előtér felé.
-Várj már!-kiáltottam utána, legyőzve ezzel a büszkeségemet. Visszafordult, de egy tapottat sem mozdult. –Ne így hagyj itt engem ez után az éjszaka után!-néztem rá bociszemekkel. Elmosolyodott, aztán visszajött hozzám, és forrón megcsókolt.
-Néha nagyon makacs vagy! Ugye tudod?-vigyorgott, és megcirógatta az arcom.
-Tényleg?-tettettem a hülyét, majd elnevettem magam.-Menj! Én sem akarom, hogy lebukjunk!-mosolyogtam rá.
-Ne haragudj! Jelentkezem, amint tudok!-kacsintott rám, aztán még egy röpke csókot nyomott a számra, majd elindult az ajtó felé. Nagyot sóhajtva fordultam vissza ismét a gépemhez, hogy elolvassam még annak a gazdasági kimutatásnak az utolsó sorát is.
Nagyon elszórakoztam az időt délelőtt, így már fél 12 volt, amikor nekifogtam a készülődésnek. A szép kis bokarögzítőmnek köszönhetően a csőszárú farmernadrágaimat egy ideig elrakhattam a szekrény mélyére, és újra elő kellett szednem a bőszárú darabokat.
Egy fekete nadrágot kaptam magamra, hozzá pedig egy fehér, hosszú ujjú felsőt vettem, és az egyszerű színeket, ezüst kiegészítőkkel dobtam fel egy picit. A hajamat szoros copfba fogtam, és feldobtam egy nagyon egyszerű sminket is, hogy kinézzek valahogy. Éppen végeztem, amikor meghallottam a csengő hangját. Felvettem a fekete bőrdzsekimet, a vállamra akasztottam a színben, és anyagban hozzáillő táskát, majd az ajtóhoz bicegtem.
-Szia Seb!-köszöntem mosolyogva a kicsi németnek, és megöleltem őt.
-Szia drága!-adott nekem két puszit.-Hogy vagy?-érdeklődött kedvesen.
-Már egészen jól van a lábam! Nem is csoálom….ennyi fekvés mellett!-forgattam meg a szemeimet. Felnevetett, és felém nyújtotta a karját.
-Mehetünk?-kérdezte udvariasan.
-Persze!-bólintottam, és bezártam magam mögött az ajtót.
Elég nagy volt a forgalom a Zürichbe vezető úton, de deugóba szerencsére nem kerültünk, úgyhogy egészen hamar odaértünk a városba. Sebi igazán remek helyen foglaltatott asztalt, ráadásul egy csendes kis sarokban, így senki nem zavarhatott meg minket a cseverészésben. Megrendeltük az italokat, és az előételt, aztán heves társalgásba kezdtünk.
-Óhh, de buta vagyok!-csaptam a homlokomra! Még nem is gratuláltam neked a Japánban nyújtott fantasztikus teljesítményedhez!-kacsintottam rá.
-Te megnézted a futamot?-nézett rám döbbenten.
-Igen!-mondtam halkan, és megvontam a vállam.
-Köszönöm!-mosolygott rám, és megszorította a kezem.
-Féltettelek téged!-ismertem be őszintén. –De tudtam, hogy ügyes vagy!-tettem hozzá, és újra széles mosoly ült ki az arcomra.
-Gina!-szólított meg komolyan.-Kérdezhetek tőled valamit?
-Kérlek, adj még néhány percet!-motyogott félálomban, mire én halkan kuncogni kezdtem. Hirtelen eszembe jutott az egyik kedvenc filmem címe.
-Aludj csak, én álmodom!-súgtam a fülébe, aztán egy gyengéd puszit nyomtam az arcára, és óvatosan kimásztam mellőle. Lezuhanyoztam gyorsan, majd a konyhába vonultam, és összedobtam egy kis reggelit. Már kipakoltam az asztalra is, Kimi azonban még mindig aludt, így arra a megállapításra jutottam, hogy netezek egy kicsit a laptopon. Leültem az étkezőasztalhoz, és bekapcsoltam a gépet, majd felhúztam a lábaimat, és a forró teámat kortyolgatva kezdtem böngészni a nagyvilág híreit. Elmélyültem olvastam egy cikket az USA gazdasági helyzetéről, amikor meghallottam, hogy rezeg a telefonom. Felkaptam az asztalról, és láttam, hogy üzenetem érkezett, méghozzá az én egyetlen szőke németemtől. „Szia Szépség! Közös ebéd Zürichben? Írj vissza, ha bennevagy! Seb” Elmosolyodtam, és máris kezdtem pötyögni a választ. „Naná, hogy bennevagyok! Gyere értem délre! :P puszi” Alig kellett várnom, máris érkezett a következő sms. „Rendben! Akkor foglaltatok asztalt! Szia” Erre már nem írtam semmit. Letettem a mobilt, és tovább olvastam a számomra olyannyira érdekes cikket. Csupán egy mondat volt még visza, de ezt már nem sikerült elolvasnom, ugyanis éreztem, hogy Kimi elkezdte csókolgatni a nyakam, és összefonta a karjait a hasam előtt.
-Jó Reggelt!-köszöntem nevetve, és hátranyújtottam a kezem, hogy beletúrjak szőke tincseibe
-Én aludtam….te mit álmodtál?-kérdezte a fülembe súgva. Először nem értettem miről beszél, majd hirtelen pattant a szikra.
-Nem árulom el!-kacsintottam rá, és szenvedélyesen megcsókoltam őt. –De annyit azért elmondhatok, hogy csodálatos volt!-mosolyogtam rá kedvesen, mire kaptam tőle egy puszit az arcomra.
-Mennem kell!-sóhajtott gondterhelten.
-Máris?-kérdeztem vissza meglepetten, és egyben szomorúan.
-Szerintem te sem szeretéd, hogy lebukjunk!-mondta jelentőségteljesen.
-Gyűlölöm ezt a titkolózást!-húztam el a számat, és visszafordultam a laptopom felé.
-Muszáj most ezt?-ráncolta a homlokát, és egy kicsit elhúzódott tőlem.
-Nem, nem muszáj, de akkoris utálom, hogy csak suttyomban találkozhatunk! Azt mondtad, hogy nem érdekel Jenni, mégis úgy futsz haza, mint egy papucsférj, aki nem akarja, hogy lebukjon az asszonykája előtt!-sikerült felhergelnem magam, aminek a vége az lett, hogy kicsit beolvastam neki.
-Nem vagyok papucsférj!-csattant föl dühösen.-És tényleg nem érdekel Jenni!-folytatta ugyanolyan vehemenciával.
-Akkor miért nem válsz el?-fogtam kérdőre.
-Mondtam már, hogy nem lehet! Nem akarom, hogy a sajtó rászálljon a témára!-emelte fel ő is a hangját.
-Aham!-néztem rá gyanakvóan.-Ne nézz már madárnak Kimi!-kiabáltam vele idegesen.
-Na jó, nekem ebből elegem van! Elmegyek!-vágta rá azonnal, és elindult az előtér felé.
-Várj már!-kiáltottam utána, legyőzve ezzel a büszkeségemet. Visszafordult, de egy tapottat sem mozdult. –Ne így hagyj itt engem ez után az éjszaka után!-néztem rá bociszemekkel. Elmosolyodott, aztán visszajött hozzám, és forrón megcsókolt.
-Néha nagyon makacs vagy! Ugye tudod?-vigyorgott, és megcirógatta az arcom.
-Tényleg?-tettettem a hülyét, majd elnevettem magam.-Menj! Én sem akarom, hogy lebukjunk!-mosolyogtam rá.
-Ne haragudj! Jelentkezem, amint tudok!-kacsintott rám, aztán még egy röpke csókot nyomott a számra, majd elindult az ajtó felé. Nagyot sóhajtva fordultam vissza ismét a gépemhez, hogy elolvassam még annak a gazdasági kimutatásnak az utolsó sorát is.
Nagyon elszórakoztam az időt délelőtt, így már fél 12 volt, amikor nekifogtam a készülődésnek. A szép kis bokarögzítőmnek köszönhetően a csőszárú farmernadrágaimat egy ideig elrakhattam a szekrény mélyére, és újra elő kellett szednem a bőszárú darabokat.
Egy fekete nadrágot kaptam magamra, hozzá pedig egy fehér, hosszú ujjú felsőt vettem, és az egyszerű színeket, ezüst kiegészítőkkel dobtam fel egy picit. A hajamat szoros copfba fogtam, és feldobtam egy nagyon egyszerű sminket is, hogy kinézzek valahogy. Éppen végeztem, amikor meghallottam a csengő hangját. Felvettem a fekete bőrdzsekimet, a vállamra akasztottam a színben, és anyagban hozzáillő táskát, majd az ajtóhoz bicegtem.
-Szia Seb!-köszöntem mosolyogva a kicsi németnek, és megöleltem őt.
-Szia drága!-adott nekem két puszit.-Hogy vagy?-érdeklődött kedvesen.
-Már egészen jól van a lábam! Nem is csoálom….ennyi fekvés mellett!-forgattam meg a szemeimet. Felnevetett, és felém nyújtotta a karját.
-Mehetünk?-kérdezte udvariasan.
-Persze!-bólintottam, és bezártam magam mögött az ajtót.
Elég nagy volt a forgalom a Zürichbe vezető úton, de deugóba szerencsére nem kerültünk, úgyhogy egészen hamar odaértünk a városba. Sebi igazán remek helyen foglaltatott asztalt, ráadásul egy csendes kis sarokban, így senki nem zavarhatott meg minket a cseverészésben. Megrendeltük az italokat, és az előételt, aztán heves társalgásba kezdtünk.
-Óhh, de buta vagyok!-csaptam a homlokomra! Még nem is gratuláltam neked a Japánban nyújtott fantasztikus teljesítményedhez!-kacsintottam rá.
-Te megnézted a futamot?-nézett rám döbbenten.
-Igen!-mondtam halkan, és megvontam a vállam.
-Köszönöm!-mosolygott rám, és megszorította a kezem.
-Féltettelek téged!-ismertem be őszintén. –De tudtam, hogy ügyes vagy!-tettem hozzá, és újra széles mosoly ült ki az arcomra.
-Gina!-szólított meg komolyan.-Kérdezhetek tőled valamit?
26. rész
Hétfőn, és kedden még beugrotak hozzám a srácok egy kis csevegésre, no meg Kimi esetében másra is…., szerdán azonban utaztak a világ másik végére, a Távol-Kelet egyik gyöngyszemébe, Szingapúrba, engem pedig magányosan hagytak 2 nagyon hosszú hétre. Olvastam, terveztem, pötyögtem a laptopomon, és néhány nagyon kínos órát is eltöltöttem Jennivel, mégis halálra untam magam. A lábam miatt az űzhető foglalkozások száma eléggé lekorlátozódott, ezért még inkább magamba roskadtam. Kimondhatatlanul hiányoztak nekem a srácok, ennek köszönhetően még arra is rávettem magam, hogy leüljek a tv elé és megnézzem a futamokat. Bár a bátyám, és az egyik legjobb barátom hosszú évek óta az autósport világábn tevékenykedett, én nem szerettem. Rettegtem a versenyektől, és még inkább a sebességtől. Egy kispárnával a kezemben néztem végig a futamokat, ugyanis ha már azt láttam, hogy valami veszélyes szituációba keveredtek, akkor az arcom elé kaptam a párnát, és csak akkor vettem el onnan, ha úgy hallottam, lecsitultak a kedélyek. Seb megnyerte a Japán Nagydíjat, aminek nagyon örültem, hiszen így még mindig volt egy icipici esélye arra, hogy megszerezze a világbajnoki címet, Kiminek azonban nem ment túl jól a szekér, bár a 4. helye még egész elfogadható eredménynek számított. Mosolyogva néztem végig a díjátadót, és az interjúkat, majd hirtelen felindulásból írtam a srácoknak egy-egy sms-t, aztán lekapcsoltam a tv-t, és újra nekiláttam a laptopomon való munkálkodásnak.
Vasárnap délután úgy döntöttem, hogy nekem bőven elég volt ebből a punnyadásból, ezért fogtam magam, és elindultam sétálni. Persze csak rövid utat tettem meg, és a beteg bokámat szigorúan kíméltem az esetleges megterheléstől. Nagyon jól esett ez a kis testmozgás, ezért hétfőn is útnak indultam, és mivel szép idő volt, kiültem a közeli parkba, és kiolvastam egy jó kis könyvet. Már sötétedett, mire hazakeveredtem, és valami csoda folytán késztetést éreztem arra, hogy főzzek valami finom vacsorát. Lepakoltam a kezem ügyében lévő dolgokat, majd a konyhába mentem, és bekukucskáltam a hűtőmbe. Találtam egy kis csirkemellet, meg friss rozmaringot, úgyhogy arra a megállapításra jutottam, hogy összepárosítom a két alapanyagot, és hagyom őket ismerkedni a sütő mélyén. Dúdorászva pároltam a köretnek szánt riszt, amikor meghallottam a csengő hangját. Lekapcsoltam a tűzhelyt, aztán lassan, de biztosan elindultam a bejárathoz. Elfordítottam a kulcsot a zárban, és kinyitottam az ajtót, hogy megtudjam ki keres engem ezen az októberi estén. Őszintén szólva, még arra sem volt időm, hogy rájöjjek, kivel állok szemben, valaki máris „támadást” indított az ajkaimra. Hát persze, hogy az én drága finnem volt, aki köszönésképp mohón megcsókolt, aztán szinte belökött a házba, és a falhoz nyomott.
-Hello baby!-vigyorgott rá, amikor levegő után kapkodva váltunk szét.
-Üdv újra Jégember!-köszöntem, az arcomon letörölhetetlen mosollyal, és ezúttal én tapasztottam az ajkaimat az övéire. Hirtelen az ölébe kapott, és nem habozott túé sokat, elindult velem a háló felé….hát igen, jól ismerte már az utat…..
Elég vadra sikeredett fél órát tudhattunk magunk mögött, és nevetgélve beszélgettünk, immáron egymás mellett fekve.
-Mit szólsz, ha azt mondom, hogy itt maradok ma éjszaka?-mosolygott rám édesen, és megcirógatta az arcomat.
-Repesek az örömtől!-nevettem boldogan, és egy röpke csókot nyomtam a szájára.-De, hogy-hogy velem tudsz maradni egész éjszaka? Jenni nem fog gyanakodni?-kérdeztem aggódva.
-Valami barátnőjével mentek bulizni, egyébként meg nem is érdekel!-vont vállat hanyagul.
-Éppen kaját készítettem, amikor beállítottál! Mit szólnál, ha vacsoráznánk, aztán mondjuk néznék valami filmet, utána meg eltöltenénk a maradék időt valami kellemes….dologgal?-vettem fel az ötletet egy kaján vigyorral.
-Hmm, ez igazán ígéretesen hangzik!-csillantak fel a szemei, aztán váratlanul ismét fölém került, és szenvedélyesen megcsókolt.
-Hééé, hé, héé!-toltam el magamtól.-Előétel és desszert is? Nem lesz ez egy kicsit sok?-incselkedtem vele.
-Ne legyél ilyen irigy!-biggyesztette a száját.-Tudod mennyire hiányoztál?-nézett rám boci szemekkel. Nem tudtam ellenállni neki, és forrón megcsókoltam.
-Na, akkor most megyek, és befejezem a vacsit!-kanyarodtam vissza az előbbi témához, mikor sikerült kimásznunk egymás szájából. Kiügyeskedtem magam alóla, aztán magamra kaptam a hálóingem, és a konyhába indultam, magára hagyva a Jégembert.
Annyira jó volt, hogy Kiminek nem kellett sehova elrohannia, és minden figyelmét rám fordíthatta. Ráérősen megetettük egymást a gyorsan összedobott vacsorával, aztán beraktunk egy vígjátékot a DVD-be, és leheveredtünk a kanapéra. A film elején még képes voltam koncentrálni, de teljesen elvesztettem a fejem, amikor Kimi megtalálta a gyenge pontjaimat. Lassú, érzéki mozdulatokkal simogatott, majd egy óvatlan pillanatban maga alá gyűrt, és mohón megcsókolt.
-Még nincs vége a filmnek!-vigyorogtam rá.
-Szerinted hol érdekel engem a film, mikor sok más dolgot is lehet csinálni?-kérdezte költőien, és megeresztett felém egy ravasz mosolyt.
-És mit lehet még csinálni?-kíváncsiskodtam, játszva a tudatlant.
-Megmutatom, jó?-nevetett fel, majd ismét megcsókolt, és lecsúsztatta rólam a vékony kis szaténhálóinget. Elvégre is, a desszerten még nem voltunk túl……
Vasárnap délután úgy döntöttem, hogy nekem bőven elég volt ebből a punnyadásból, ezért fogtam magam, és elindultam sétálni. Persze csak rövid utat tettem meg, és a beteg bokámat szigorúan kíméltem az esetleges megterheléstől. Nagyon jól esett ez a kis testmozgás, ezért hétfőn is útnak indultam, és mivel szép idő volt, kiültem a közeli parkba, és kiolvastam egy jó kis könyvet. Már sötétedett, mire hazakeveredtem, és valami csoda folytán késztetést éreztem arra, hogy főzzek valami finom vacsorát. Lepakoltam a kezem ügyében lévő dolgokat, majd a konyhába mentem, és bekukucskáltam a hűtőmbe. Találtam egy kis csirkemellet, meg friss rozmaringot, úgyhogy arra a megállapításra jutottam, hogy összepárosítom a két alapanyagot, és hagyom őket ismerkedni a sütő mélyén. Dúdorászva pároltam a köretnek szánt riszt, amikor meghallottam a csengő hangját. Lekapcsoltam a tűzhelyt, aztán lassan, de biztosan elindultam a bejárathoz. Elfordítottam a kulcsot a zárban, és kinyitottam az ajtót, hogy megtudjam ki keres engem ezen az októberi estén. Őszintén szólva, még arra sem volt időm, hogy rájöjjek, kivel állok szemben, valaki máris „támadást” indított az ajkaimra. Hát persze, hogy az én drága finnem volt, aki köszönésképp mohón megcsókolt, aztán szinte belökött a házba, és a falhoz nyomott.
-Hello baby!-vigyorgott rá, amikor levegő után kapkodva váltunk szét.
-Üdv újra Jégember!-köszöntem, az arcomon letörölhetetlen mosollyal, és ezúttal én tapasztottam az ajkaimat az övéire. Hirtelen az ölébe kapott, és nem habozott túé sokat, elindult velem a háló felé….hát igen, jól ismerte már az utat…..
Elég vadra sikeredett fél órát tudhattunk magunk mögött, és nevetgélve beszélgettünk, immáron egymás mellett fekve.
-Mit szólsz, ha azt mondom, hogy itt maradok ma éjszaka?-mosolygott rám édesen, és megcirógatta az arcomat.
-Repesek az örömtől!-nevettem boldogan, és egy röpke csókot nyomtam a szájára.-De, hogy-hogy velem tudsz maradni egész éjszaka? Jenni nem fog gyanakodni?-kérdeztem aggódva.
-Valami barátnőjével mentek bulizni, egyébként meg nem is érdekel!-vont vállat hanyagul.
-Éppen kaját készítettem, amikor beállítottál! Mit szólnál, ha vacsoráznánk, aztán mondjuk néznék valami filmet, utána meg eltöltenénk a maradék időt valami kellemes….dologgal?-vettem fel az ötletet egy kaján vigyorral.
-Hmm, ez igazán ígéretesen hangzik!-csillantak fel a szemei, aztán váratlanul ismét fölém került, és szenvedélyesen megcsókolt.
-Hééé, hé, héé!-toltam el magamtól.-Előétel és desszert is? Nem lesz ez egy kicsit sok?-incselkedtem vele.
-Ne legyél ilyen irigy!-biggyesztette a száját.-Tudod mennyire hiányoztál?-nézett rám boci szemekkel. Nem tudtam ellenállni neki, és forrón megcsókoltam.
-Na, akkor most megyek, és befejezem a vacsit!-kanyarodtam vissza az előbbi témához, mikor sikerült kimásznunk egymás szájából. Kiügyeskedtem magam alóla, aztán magamra kaptam a hálóingem, és a konyhába indultam, magára hagyva a Jégembert.
Annyira jó volt, hogy Kiminek nem kellett sehova elrohannia, és minden figyelmét rám fordíthatta. Ráérősen megetettük egymást a gyorsan összedobott vacsorával, aztán beraktunk egy vígjátékot a DVD-be, és leheveredtünk a kanapéra. A film elején még képes voltam koncentrálni, de teljesen elvesztettem a fejem, amikor Kimi megtalálta a gyenge pontjaimat. Lassú, érzéki mozdulatokkal simogatott, majd egy óvatlan pillanatban maga alá gyűrt, és mohón megcsókolt.
-Még nincs vége a filmnek!-vigyorogtam rá.
-Szerinted hol érdekel engem a film, mikor sok más dolgot is lehet csinálni?-kérdezte költőien, és megeresztett felém egy ravasz mosolyt.
-És mit lehet még csinálni?-kíváncsiskodtam, játszva a tudatlant.
-Megmutatom, jó?-nevetett fel, majd ismét megcsókolt, és lecsúsztatta rólam a vékony kis szaténhálóinget. Elvégre is, a desszerten még nem voltunk túl……
2010. szeptember 4., szombat
25. rész
Sziasztok! Hát igen....nagynehezen csak sikerült összehozni egy részt, ami végül jóval hosszabb, és jóval pocsékabb lett, mint a többi! Sajnos ettől normálisabban most nem voltam képes megírni ezt a részt, szóval ne kíméljetek, nyugodtan kitizáljátok! :) Jó olvasást!
-Tessék?-kérdeztem felháborodottan, és megfordultam, hogy szemben állhassak vele.
-Nem mész sehova…..-ismételte meg az előbbi kijelentését-…..nélkülem nem!-tette hozzá, és ahogy a szemeibe néztem, láttam, hogy azok szikráznak a dühtől.
-Neked meg mi bajod van?-szólalt meg Jenni mérgesen, és elrántotta előlem a férjét.
-Nem te akartad, hogy bevigyem a kórházba?-kérdezett vissza gúnyosan a kedves házastársa.
-Semmi szükségem segítségre! Megoldom magam a problémámat!-közöltem hidegen, és mindegyikőjükre jelentőségteljes pillantást vetettem.
-Ja, igen, látom! Alig tudsz lábra állni!-jegyezte meg Kimi szarkasztikusan.
-Na, ne kéresd magad Gina!-nézett rám Jenni komolyan.
-Jól van!-adtam meg magam végül, és felemeltem a kezeimet, jelezvén, hogy nincs több kifogásom. „Nekem már úgy is mindegy!”-sóhajtottam lemondóan.
Kínos csend honolt az autóban, és engem ez a feszült hangulat cseppett sem nyugtatott meg. Úgy ültünk egymás mellett, mintha nem is ismernénk a másikat, holott igencsak behatóan tanulmányoztuk egymást előző este. Bár nem szólhattam egy szót sem, hiszen ez a roppant nyomasztó hangulat miattam alakult ki.
-Azt hittem, hogy elárulod magunkat!-csúszott ki a mondat a számon, aztán fülig pirultam, amint rájöttem, hogy talán nem kellett volna tovább szíttani a tüzet. Kimi hirtelen felém fordította a fejét, néhány másodpercig fürkésző pillantásokkal mért végig, majd figyelmét visszaterelgette az útra.
-Lehet, hogy sok mindent feltételezel rólam, de azért ennyire hülye nem vagyok!-jegyezte meg keményen, miközben jobbra indexelt, majd lefordult egy kisebb ucába.
-Ne haragudj!-mondtam halk, elhaló hangon.-Nem úgy gondoltam….-magyarázkodtam.
-Persze!-vágta rá azonnal. -Én sem úgy gondoltam az estét!-emelte fel a hangját, és gúnyos grimaszt vágott. Könnyek szöktek a szemembe, és fájdalmas tekintettel pillantottam a férfira.
-Bután viselkedtem, nem szabadott volna elküldenem téged….-szólaltam meg sírástól fojtott hangon. Megvonta a vállát, de nem szólt semmit, továbbra is mereven a vezetésre koncentrált.
A sürgősségi osztály természetesen dugig tömve volt a „szebbnél-szebb” sérüléseket szerzett emberekkel. Egész szép „gyűjteményt” lehetett felfedezni a különböző törésekből, zúzódásokból, és egyéb szakavatott szemnek való „nyalánkságokból”. Cirka kétórás várakozás után végre rám került a sor, és miután megcsinálták a röntgent, a kedves doktorbácsi megvizsgálta a lábam. Törés, hál Istennek nem keletkezett, részleges bokszalag szakadással „megúsztam” a park béli kis kalandomat. Igaz, hosszú percekig kellett könyörögöm az orvosnak, hogy ne gipszelje be a lábam, de végül engedett, és egy bokarögzítővel, két szép mankóval, és Isten hírével útnak engedett…..
Újdonsült „lábaimmal” elég nehézkes volt a közlekedés, és ez már rögtön az első ajtónál megmutatkozott.
-Jesszus! Mi a búbánatos fenét sikerült csinálnod magaddal?-kérdezte Kimi döbbenten, miközben segített nekem kievickélni a bejáratból.
-Nos….annyira ügyes nem voltam, hogy eltörjem a bokámat….be kell érnem egy részleges bokaszalag szakadással!-közöltem fancsali képpel.-Egyébként most egy hétig fekvő gipszben kellene lennem….-tettem hozzá jelentőségteljesen.
-Gratulálok! Szép teljesítmény, ahhoz képest, hogy csak kocogtál-húzta el a száját. –Gyere! Segítek!-szólalt meg szelídebb hangon, és óvatosan megfogta az egyik karom.
-Engedj el! Nem árt, ha hozzászokom a mankó használatához!-rántottam meg a vállam, aztán elkezdtem bicegni a kijárat felé.
-Muszáj ilyen makacsnak lenned?-jött utánam néhány másodperc múlva.
-Én már csak ilyen vagyok, sajnálom! Nem tudok megváltozni!-a mondat végére a hangerőt is megnöveltem, és minden egyes szót alaposan kihangsúlyoztam.
-Georgina! Várj már!-ragadta meg újra a karomat, és szembe fordított magával, aminek köszönhetően elvesztettem azt a kevéske egyensúlyomat is, és nekidőltem a felsőtestének.-Ne haragudj, hogy bunkó voltam….csak…..
-Csss…..kérlek ne te magyarázkodj!-tettem a szájára a mutatóujjam. –Én voltam a hülye, hogy elküldtelek tegnap, pedig ha tudnád mennyire akartam, hogy velem maradj…..-sóhajtottam fel jól hallhatóan.
-Végülis, most van egy-két szabad órácskám……-cinkos mosolyra húzüdott a szája, és ahogy a szemeibe néztem, láttam, hogy haragnak nyoma sincs.
-Akkor vigyél haza!-öltöttem rá a nyelvem, aztán én is elvigyorodtam, és hagytam, hogy segítsen nekem a kocsihoz bicegni.
Határozott meggyőződése volt, hogy nem tesz jót, ha olyan sokat használom a lábaimat, ezért a karjaiban vitt be a házba. Kapva kaptam az alkalmon, és meg sem állítottam őt a hálószobámig. Óvatosan lefektetett a széles franciaágyra, majd fel akart egyenesedni, de nem engedtem neki. A nyaka köré fontam a karjaimat, és odahúztam magam fölé. Nem vacillált sokat, mohón megcsókolt, és simogatni kedte a testem.
-Hiányoztál!-súgtam a fülébe, amikor levegő után kapkodva váltunk szét.
-Te is nekem, de nem akarom, hogy valami baj legyen a……
-Nem a nyelvem, és a szám beteg, hanem a bokám!-vágtam rá azonnal egy kaján vigyorral az arcomon, majd újra az ajkai után kaptam, és forrón megcsókoltam őt. Lassú, szinte lomha mozdulatokkal kezdte kigombolni a blúzomat, én azonban nem akartam tovább várni, ezért gyrsan lehámoztam róla a szürke pólót. Végre rájött, hogy nincs értelme húzni az időt, és ezt bizonyította, hogy néhány másodpercen belül a felsőm már a padlón hevert, Kimi pedig a melleimet csókolgatta. Felsóhajtottam, és beletúrtam a hajába, majd a kezeim a hátára siklottak, és ezen testrészén indultak vándorútra.
-Áúú!-szinte felsikítottam, ahogy a fájós bokám beszorult a lábai közé, ő pedig ösztönyszerűen megszorította azt.
-Ne haragudj! Nem akartam!-szabadkozott azonnal.-Mondtam, hogy nem a leg…..-elegem volt már a szövegelésből, ezért ismét beléfojtottam a szót, de csókunk nem tartott tovább néhány másodpercnél, ugyanis hirtelen zajokra lettünk figyelmesek.
-Ez mi volt?-kérdeztem kicsit megrémülve.
-Fogalmam sincs!-rázta a fejét kedvenc finnem.Valamit még hozzá akart fűzni, de nem szólalt meg, ahogy meghallottuk, hogy egyre erősödnek a hangok.
-Gina! Hahóó! Itthon vagy?-szűrődött be kinntről egy ismerős hang.
-Seb!-vágtuk rá egyszerre, és ijedten néztünk egymásra. Kimi azonnal lemászott rólam, és az ágy mellett kezdett toporogni.
-Most mit csináljunk?-pillantott rám teljesen kétségbeesetten.
-Menj ba fürdőbe!-szólaltam meg váratlanul.-Majd kitalálok valamit….-tettem hozzá, de azt hiszem nem volt valami magabiztos, ennek ellenére a finnek ásza elindult. –Kimi!-szóltam utána, és amint visszafordult, hozzávágtam az ágy közepéről összeszedett pólóját.
Felkaptam a padlón heverő blúzomat, és villámgyors mozdulatokkal vissavettem, majd megigazítottam a hajam, és megpróbáltam valami lábsérülést szenvedett beteghez illő pozícióba helyezkedni az ágyon.
-A hálóban vagyok!-kiáltottam ki közben német barátomnak.
-Halihó!-köszönt mosolyogva, és becsusszant a szobába.-Veled meg mi történt? És miért áll itt Kimi autója?-sorolta azonnal a kérdéseit, és fürkésző tekintettel nézett rám.
-Hát….tudod drága Sebastian....sikerült futás közben beletrappolnom egy hatalmas gödörbe, és mivel alig tudtam menni, Jenniék ragaszkodtak hozzá, hogy menjek be a kórházba. Kimi most azért van itt, mert ő hozott haza, és most éppen keresi a fájdalomcsillapítót a fürdőszobában!-az utolsó mondatnál egy kicsit megemeltem a hangerőt, bízva benne, hogy kedves „cinkostársam” is meghallja a mentőszöveget.
-Óhh szegénykém! És nagyon fáj a lábad?-aggodalmaskodott Sebi.
-Hát….tűrhető, de azért van, amikor….
-Ez az a gyógyszer?-jelent meg Kimi váratlanul a fürdőszobaajtóban, és egy egész levél tablettát lóbált a kezében. Egy pillanatra behunytam a szemem, és hálát adtam az égnek, amiért úgy tűnt, megússzuk a lebukást.. –Óhh szia Seb!-köszönt mosolyogva barátjának, és úgy tette, mintha meglepődött volna, hogy itt látja a szőke srácot.
-Hello Kimi!-bólinott Sebastian és gyanúsan méregette pilótatársát.
-Nos, azt hiszem, hogy én itt feleslegessé váltam, úgyhogy most mennék is!-közölte végül, és hosszasan rám nézett. Tudtam, hogy ezzel jelzi számomra; még beszélünk.
-Seb, kikíséréd kérlek Kimit? Nekem most elég nehézkes a járás!-nevettem zavartan.
-Igen, persze!-mosolygott rám, és felállt, hogy teljesítse a kérésem.
-Hát akkor, köszönök mindent! Add át üdvözletem Jenninek!-bájologtam egy sort.
-Rendben! Pihentesd a lábad!-mosolygott rám, aztán bólintott egy aprót, és Sebi barátunkkal együtt elhagyta a szobámat.
-Ez meleg volt…….-fújtam ki a levegőt, és becsúsztam a takarókupac alá.
-Tessék?-kérdeztem felháborodottan, és megfordultam, hogy szemben állhassak vele.
-Nem mész sehova…..-ismételte meg az előbbi kijelentését-…..nélkülem nem!-tette hozzá, és ahogy a szemeibe néztem, láttam, hogy azok szikráznak a dühtől.
-Neked meg mi bajod van?-szólalt meg Jenni mérgesen, és elrántotta előlem a férjét.
-Nem te akartad, hogy bevigyem a kórházba?-kérdezett vissza gúnyosan a kedves házastársa.
-Semmi szükségem segítségre! Megoldom magam a problémámat!-közöltem hidegen, és mindegyikőjükre jelentőségteljes pillantást vetettem.
-Ja, igen, látom! Alig tudsz lábra állni!-jegyezte meg Kimi szarkasztikusan.
-Na, ne kéresd magad Gina!-nézett rám Jenni komolyan.
-Jól van!-adtam meg magam végül, és felemeltem a kezeimet, jelezvén, hogy nincs több kifogásom. „Nekem már úgy is mindegy!”-sóhajtottam lemondóan.
Kínos csend honolt az autóban, és engem ez a feszült hangulat cseppett sem nyugtatott meg. Úgy ültünk egymás mellett, mintha nem is ismernénk a másikat, holott igencsak behatóan tanulmányoztuk egymást előző este. Bár nem szólhattam egy szót sem, hiszen ez a roppant nyomasztó hangulat miattam alakult ki.
-Azt hittem, hogy elárulod magunkat!-csúszott ki a mondat a számon, aztán fülig pirultam, amint rájöttem, hogy talán nem kellett volna tovább szíttani a tüzet. Kimi hirtelen felém fordította a fejét, néhány másodpercig fürkésző pillantásokkal mért végig, majd figyelmét visszaterelgette az útra.
-Lehet, hogy sok mindent feltételezel rólam, de azért ennyire hülye nem vagyok!-jegyezte meg keményen, miközben jobbra indexelt, majd lefordult egy kisebb ucába.
-Ne haragudj!-mondtam halk, elhaló hangon.-Nem úgy gondoltam….-magyarázkodtam.
-Persze!-vágta rá azonnal. -Én sem úgy gondoltam az estét!-emelte fel a hangját, és gúnyos grimaszt vágott. Könnyek szöktek a szemembe, és fájdalmas tekintettel pillantottam a férfira.
-Bután viselkedtem, nem szabadott volna elküldenem téged….-szólaltam meg sírástól fojtott hangon. Megvonta a vállát, de nem szólt semmit, továbbra is mereven a vezetésre koncentrált.
A sürgősségi osztály természetesen dugig tömve volt a „szebbnél-szebb” sérüléseket szerzett emberekkel. Egész szép „gyűjteményt” lehetett felfedezni a különböző törésekből, zúzódásokból, és egyéb szakavatott szemnek való „nyalánkságokból”. Cirka kétórás várakozás után végre rám került a sor, és miután megcsinálták a röntgent, a kedves doktorbácsi megvizsgálta a lábam. Törés, hál Istennek nem keletkezett, részleges bokszalag szakadással „megúsztam” a park béli kis kalandomat. Igaz, hosszú percekig kellett könyörögöm az orvosnak, hogy ne gipszelje be a lábam, de végül engedett, és egy bokarögzítővel, két szép mankóval, és Isten hírével útnak engedett…..
Újdonsült „lábaimmal” elég nehézkes volt a közlekedés, és ez már rögtön az első ajtónál megmutatkozott.
-Jesszus! Mi a búbánatos fenét sikerült csinálnod magaddal?-kérdezte Kimi döbbenten, miközben segített nekem kievickélni a bejáratból.
-Nos….annyira ügyes nem voltam, hogy eltörjem a bokámat….be kell érnem egy részleges bokaszalag szakadással!-közöltem fancsali képpel.-Egyébként most egy hétig fekvő gipszben kellene lennem….-tettem hozzá jelentőségteljesen.
-Gratulálok! Szép teljesítmény, ahhoz képest, hogy csak kocogtál-húzta el a száját. –Gyere! Segítek!-szólalt meg szelídebb hangon, és óvatosan megfogta az egyik karom.
-Engedj el! Nem árt, ha hozzászokom a mankó használatához!-rántottam meg a vállam, aztán elkezdtem bicegni a kijárat felé.
-Muszáj ilyen makacsnak lenned?-jött utánam néhány másodperc múlva.
-Én már csak ilyen vagyok, sajnálom! Nem tudok megváltozni!-a mondat végére a hangerőt is megnöveltem, és minden egyes szót alaposan kihangsúlyoztam.
-Georgina! Várj már!-ragadta meg újra a karomat, és szembe fordított magával, aminek köszönhetően elvesztettem azt a kevéske egyensúlyomat is, és nekidőltem a felsőtestének.-Ne haragudj, hogy bunkó voltam….csak…..
-Csss…..kérlek ne te magyarázkodj!-tettem a szájára a mutatóujjam. –Én voltam a hülye, hogy elküldtelek tegnap, pedig ha tudnád mennyire akartam, hogy velem maradj…..-sóhajtottam fel jól hallhatóan.
-Végülis, most van egy-két szabad órácskám……-cinkos mosolyra húzüdott a szája, és ahogy a szemeibe néztem, láttam, hogy haragnak nyoma sincs.
-Akkor vigyél haza!-öltöttem rá a nyelvem, aztán én is elvigyorodtam, és hagytam, hogy segítsen nekem a kocsihoz bicegni.
Határozott meggyőződése volt, hogy nem tesz jót, ha olyan sokat használom a lábaimat, ezért a karjaiban vitt be a házba. Kapva kaptam az alkalmon, és meg sem állítottam őt a hálószobámig. Óvatosan lefektetett a széles franciaágyra, majd fel akart egyenesedni, de nem engedtem neki. A nyaka köré fontam a karjaimat, és odahúztam magam fölé. Nem vacillált sokat, mohón megcsókolt, és simogatni kedte a testem.
-Hiányoztál!-súgtam a fülébe, amikor levegő után kapkodva váltunk szét.
-Te is nekem, de nem akarom, hogy valami baj legyen a……
-Nem a nyelvem, és a szám beteg, hanem a bokám!-vágtam rá azonnal egy kaján vigyorral az arcomon, majd újra az ajkai után kaptam, és forrón megcsókoltam őt. Lassú, szinte lomha mozdulatokkal kezdte kigombolni a blúzomat, én azonban nem akartam tovább várni, ezért gyrsan lehámoztam róla a szürke pólót. Végre rájött, hogy nincs értelme húzni az időt, és ezt bizonyította, hogy néhány másodpercen belül a felsőm már a padlón hevert, Kimi pedig a melleimet csókolgatta. Felsóhajtottam, és beletúrtam a hajába, majd a kezeim a hátára siklottak, és ezen testrészén indultak vándorútra.
-Áúú!-szinte felsikítottam, ahogy a fájós bokám beszorult a lábai közé, ő pedig ösztönyszerűen megszorította azt.
-Ne haragudj! Nem akartam!-szabadkozott azonnal.-Mondtam, hogy nem a leg…..-elegem volt már a szövegelésből, ezért ismét beléfojtottam a szót, de csókunk nem tartott tovább néhány másodpercnél, ugyanis hirtelen zajokra lettünk figyelmesek.
-Ez mi volt?-kérdeztem kicsit megrémülve.
-Fogalmam sincs!-rázta a fejét kedvenc finnem.Valamit még hozzá akart fűzni, de nem szólalt meg, ahogy meghallottuk, hogy egyre erősödnek a hangok.
-Gina! Hahóó! Itthon vagy?-szűrődött be kinntről egy ismerős hang.
-Seb!-vágtuk rá egyszerre, és ijedten néztünk egymásra. Kimi azonnal lemászott rólam, és az ágy mellett kezdett toporogni.
-Most mit csináljunk?-pillantott rám teljesen kétségbeesetten.
-Menj ba fürdőbe!-szólaltam meg váratlanul.-Majd kitalálok valamit….-tettem hozzá, de azt hiszem nem volt valami magabiztos, ennek ellenére a finnek ásza elindult. –Kimi!-szóltam utána, és amint visszafordult, hozzávágtam az ágy közepéről összeszedett pólóját.
Felkaptam a padlón heverő blúzomat, és villámgyors mozdulatokkal vissavettem, majd megigazítottam a hajam, és megpróbáltam valami lábsérülést szenvedett beteghez illő pozícióba helyezkedni az ágyon.
-A hálóban vagyok!-kiáltottam ki közben német barátomnak.
-Halihó!-köszönt mosolyogva, és becsusszant a szobába.-Veled meg mi történt? És miért áll itt Kimi autója?-sorolta azonnal a kérdéseit, és fürkésző tekintettel nézett rám.
-Hát….tudod drága Sebastian....sikerült futás közben beletrappolnom egy hatalmas gödörbe, és mivel alig tudtam menni, Jenniék ragaszkodtak hozzá, hogy menjek be a kórházba. Kimi most azért van itt, mert ő hozott haza, és most éppen keresi a fájdalomcsillapítót a fürdőszobában!-az utolsó mondatnál egy kicsit megemeltem a hangerőt, bízva benne, hogy kedves „cinkostársam” is meghallja a mentőszöveget.
-Óhh szegénykém! És nagyon fáj a lábad?-aggodalmaskodott Sebi.
-Hát….tűrhető, de azért van, amikor….
-Ez az a gyógyszer?-jelent meg Kimi váratlanul a fürdőszobaajtóban, és egy egész levél tablettát lóbált a kezében. Egy pillanatra behunytam a szemem, és hálát adtam az égnek, amiért úgy tűnt, megússzuk a lebukást.. –Óhh szia Seb!-köszönt mosolyogva barátjának, és úgy tette, mintha meglepődött volna, hogy itt látja a szőke srácot.
-Hello Kimi!-bólinott Sebastian és gyanúsan méregette pilótatársát.
-Nos, azt hiszem, hogy én itt feleslegessé váltam, úgyhogy most mennék is!-közölte végül, és hosszasan rám nézett. Tudtam, hogy ezzel jelzi számomra; még beszélünk.
-Seb, kikíséréd kérlek Kimit? Nekem most elég nehézkes a járás!-nevettem zavartan.
-Igen, persze!-mosolygott rám, és felállt, hogy teljesítse a kérésem.
-Hát akkor, köszönök mindent! Add át üdvözletem Jenninek!-bájologtam egy sort.
-Rendben! Pihentesd a lábad!-mosolygott rám, aztán bólintott egy aprót, és Sebi barátunkkal együtt elhagyta a szobámat.
-Ez meleg volt…….-fújtam ki a levegőt, és becsúsztam a takarókupac alá.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)