39. rész

-Na jó! Akkor most lefordítanád nekem érhető nyelvre, hogy ki volt az a tünemény, aki a telefonhívásával kiverte a szememből az álmot ezen a csendes hétfő délután?-érdeklődtem kíváncsian, majd felültem, és nekidőltem a hinta háttámlájának, amitől az lassan ringatózni kezdett.
-Persze!-nevetett.-Sebastian volt az, és azért keresett, hogy szervez egy kis összeröffenést, és hogy benne lennék-e én is ebben a buliban.
-Sebastian! Aha!-bólogattam meglehetősen „értelmes” ábrázattal.-Vigyori Sebastian Svájcból babazsúrra hívja Kimit! Értem én!-foglaltam össze a számomra eddig „világossá” vált dolgokat, miközben a fejemet vakartam.
-Vettel!-nyögte ki végre a vezetéknevét is annak a szegény embernek.
-Forma-1?-kérdeztem rá kicsit bizonytalanul.-Néhány éve már nem követem figyelemmel, de azért egy-egy nevet néha elcsípek! Azt már mellékes tényként kezelem, hogy 2007 Bajnokával járok!-jegyeztem meg egy aranyos kis vigyorral, amin a Jégember elnevette magát.
-Szóval szervez egy kis összejövetelt, és meghívott néhány korábbi pilótát, meg a mostaniak közül is párat!-vázolta fel a szitut, ami mostmár kitisztult számomra.
-És mikor lesz?-érdeklődtem kíváncsian.
-Holnapután!-sóhajtott.
-Elmész?-kérdeztem meg egy kicsit félénken.
-Nem tudom!-rázta a fejét.-Őszintén szólva, szívesen elmennék, rég találkoztam már a srácokkal, de nyakig benne vagyunk ebben a bírósági ügyben, ezért nem akarlak egyedül hagyni titeket!-tépelődött.
-Szerintem fogadd el a meghívást, és menj el!-tanácsoltam neki a hátát simogatva.-Rád fér már egy kis lazítás!-tettem hozzá.
-De ki vigyáz Matira?-aggodalmaskodott.
-Mondjuk én?-kérdeztem halkan.
-Hát…nem is tudom!-ingatta a fejét.
-Ha nem, akkor nem! Szerintem édesanyádéknál is aludhat egy-két éjszaka!-vetettem oda ezt másik alternatívaként, ha már egyszer nem felet meg neki a felajánlott segítségem.
-Biztosan!-mondta elkalandozva.
-Pedig szívesen vigyáztam volna én is rá, és azt hiszem nagyon jól el lettünk volna!-mondtam jelentőségteljesen.-De persze nem erőltetem!-emeltem fel a kezeimet.
-Félre értesz Kicsim!-nézett rám komolyan.
-Mint általában mindig!-rántottam meg a vállam.
-Rose, kérlek!-emelte fel egy kicsit a hangját.
-Megértem, ha nem szeretnéd egyedül hagyni velem Matit! Végülis még nem ismerjük egymást olyan régóta!-kötöttem tovább az ebet a karóhoz.
-Nem mondtam semmi ilyet!-háborodott fel.
-Jó mindegy!-ismételten megvontam a vállam.-Hazamegyek!-böktem ki hirtelen, majd felálltam és elindultam vissza a házba a táskámért.
-Most bedurciztál?-kiáltott utánam, de válaszra sem méltattam, csak trappoltam egyenesen a hátsó bejárat felé. Összeszedtem a motyómat, majd mindenféle köszönés nélkül elindultam a buszmegállóhoz. Olyan óriási szerencsém volt, hogy pont előttem ment el az aktuális járat, így választhattam, hogy várok még egy órát, vagy pedig fogom magam, és hazavonszolom szépen a fenekemet. Amúgyis be voltam gőzölve egy kicsit, úgyhogy maradtam a kutyagolsánál, hiszen így legalább nyugodtan gondolkodhattam. Mire hazaértem, már fordult a kocka, és teljesen más szemszögből láttam a dolgot. „Úgy viselkedtem, mint egy hisztis liba! Képes voltam ilyen butaságon összeszólalkozni vele!”
-Normális vagyok én?-kérdeztem meg magamtól a fejemet rázva, miközben a zárba toltam a kulcsot.