37 rész

Másnap reggel arra ébredtem, hogy Kimi a nyakmat símogatta és közben egy-egy kisebb csókot lehelt az ajkaimra.
-Csikis vagyok!-motyogtam a szemeimet még mindig csukva tartva. Egy picit elgondolkodva rájöttem, hogy ezt lehet nem kellett volna elkotyognom, ugyanis ez még fegyvertényként szolgálhatott neki.
-Köszi az infót!-nevetett, és szenvedélyesen megcsókolt.
-Jó Reggelt!-bazsalyogtam.-Nem jössz ide mellém?-néztem rá kiskutya szemekkel, miközben megpaskoltam az ágyat.
-Szeretnéd Szépség?-vigyorgott, és fölöttem átmászva, máris a takarók között termett.
-Nem akarsz még egy kicsit kényeztetni?-kacérkodtam vele. Azt hiszem, hogy a „nyílt felhívásnak” nem tudott ellenállni, ugyanis pillanatokon belül rajtam feküdt. Megszabadítottam gyorsan az egyszerű, fehér pólótól, és a felsőtestét kezdtem simogatni, miközben élveztem, hogy megismételve az estét, ismét felfedezőútra indultak az ajkai a testemen. Gondoltam egyet hirtelen, és megfordultam, így most ő feküdt alattam. Az ölébe ültem, majd lehajtottam a fejem, és a csókjaimmal „babusgattam” a mellkasát, na meg persze a hasán lévő kockákat sem felejtettem el. Végighúzta az ujjait a gerincemen, amire egy kéjes nyögés hagyta el a torkomat, majd egy sunyi mosoly jelent meg az arcomon.
-Mi az?-kérdezte hirtelen és ő is elvigyorodott.
-Micsoda?-húztam fel az egyik szemöldököm, majd ismét lehajtottam a fejem és a nyakától a derekáig egy keskeny kis sávot végigcsókoltam. Megérintettem az övét, de nem oldottam ki, csaupán az ujjaimmal játszadoztam egy kicsit a csaton. Felemeltem a fejem, és a szemébe néztem.
-További jó szórakozást!-vigyorogtam rá, és közben megpaskoltam a meztelen mellkasát, majd leszálltam róla, és a fürdőbe slattyogtam…..teljesen ÁLLva hagyva őt.
A zuhany alatt állva jóízűt kacagtam, ahogy ismét magam elé képzeltem szegény Kimi döbbent arcát. Úgy hiszem, sikerült kihúznom nála a gyufát ezzel a lépéssel, ezért „féltem” is egy kicsit elhagyni a fürdőszobát. Mielőtt kiléptem az ajtón, csak a fejemet dugtam ki, hogy megnézzem mi a helyzet. Úgy tűnt tiszta a levegő, így kihasználva az alkalmat gyors léptekkel elindultam a lépcső felé.
-Hova, hova Ms. Stevenson?-hallottam meg magam mögött a párom hangját, aki nem várva sokáig arra, hogy „megbosszulhassa” a kis cselemet, átkarolta a derekam, és mohó csókokkal kezdte bombázni a nyakamt.
-Hát…..tudja…az úgy volt Mr. Räikkönen…-dadogtam , és miközben nem figyelt, szépen kibontakoztam az öleléséből, és leszaladtam a lépcsőn. –Áhh, készítettél reggelit?-mosolyogtam bájosan, és kivettem egy pirítóst, hogy mire odaér hozzám, már tele legyen a szám……
-Nem úszod meg ilyen könnyen!-súgta a fülembe, majd távolabb húzódott, és izzó szemekkel nézett rám.-Kimegyek a tegnapi postáért!-dobta oda egy bájvigyor kíséretében, majd elindult az ajtó felé, én meg leesett állal néztem utána, a számban a már kihűlt pirítóssal.
-Rose!-szólított meg Kimi halkan, miután visszatért. A hangja remegett egy kicsit, és már nyoma sem volt a percekkel ezelőtti énjének.
-Mi a baj Drágám?-kérdeztem ijedten, és leraktam a kenyérszeletet a tányéromba.
-Olvasd el!-nyomott a kezembe egy borítékot.
-Bíróság?-néztem rá kérdően.-Ugye nem…..?-ráztam a fejem, és azonnal hozzáfogtam az olvasáshoz. A paragrafusokkal, határozatokkal, dátumokkal teletűzdelt hivatalos levélből alig lehetett kiszűrni néhány „kívülálló” aggyal is felfogható mondatot, de a lényeget sajnos igen.
-Szóval beadta!-sóhajtottam fel gondterhelten.
-Tudtam, hogy megteszi, de azért próbáltam hinni benne, hogy mégsem lesz ilyen álnok!-mondta szomorúan, és lerogyott az egyik székre.-2 hét! 2 hét és Mati Svájcban lesz azzal a nővel!-szólalt meg néhány másodperc múlva, lemondással teli hangon.
-Nem!-csattantam fel.-Hol van az a Kimi, aki néhány nappal ezelőtt még azt mondta, hogy soha nem engedi el a fiát?-emeltem fel a hangom, és felpattantam az asztaltól.-Felejtsd el, hogy feladod!-pirítottam rá. Vagy tudod mit? Tedd azt, de én nem fogom! Nem az én gyerekem, de szeretem azt a kisfiút, és azt is tudom, hogy számodra ő milyen sokat jelent, úgyhogy küzdök érte!-jelentettem ki határozottan, és elszántan.
Kimster csak ámult és bámult a harciasságomon, és csak néhány perc múlva tudott értelmes mondatot kinyögni.
-Igazad van!-mondta halkan.-Egy hülye barom vagyok, hogy ilyeneket mondok!-rázta a fejét, és közben egy kiskanállal szórakozott.
-Csak elbizonytalanodtál!-fogtam meg a kezét bátorításként.-Meglásd, minden rendeződni fog! Jenni nem tud beleköpni a levesünkbe!-mosolyogtam.
-Igen! Újra helyre tesszük a dolgokat!-mondta magabiztosabban, és magához ölelt. –Köszönöm!-nézett rám hálás tekintettel.
-Haza tudnál vinni, ha megkérlek? –kérdeztem a reggeli befejeztével.
-Persze! Mindjárt, csak előb még előkeresem a slusszkulcsot!
-Jól van!-bólintottam, és a cuccaimat összeszedve, megvártam őt az előtérben.
Mielőtt kiszálltam az autóból, próbáltam még egy kis lelket önteni belé, és megígértem, hogy beszélgetünk a dologról a későbbiekben is. Váltottunk egy csókot, majd ő elindult a fiáért, én pedig a lakásomba mentem, és a kanapéra letelepedve, hosszas gondolkodásba kezdtem.