45. rész

Teljesen be voltam zsongva a tudattól, hogy odaköltözök Kimiékhez, úgyhogy másnap délelőtt máris hozzáfogtam a dolgaim összepakolásához. A kedvenc kis boltom tulajától kértem néhány papírdobozt, és azokba rakosgattam a dolgaimat. Bár, amikor a lakásomba költöztem, alig volt pár holmim, de azóta szép kis gyűjteményt halmoztam fel könyvekből, kottákból, dísztárgyakból, na és persze a gardróbom is kibővült újabb és újabb ruhákkal és cipőkkel.

Egy-két napon belül a lakásom nagy része pangott az ürességtől, a nappaliban való eltaláláshoz azonban azt hiszem, hogy térképet kellett volna gyártani. Több tucat kisebb-nagyobb papírdoboz, könyvek, papírok, néhány pár cipő, kabátok…csakhogy a legszembetűnőbb dolgokat említsem. Én magam is alig találtam el a szállításra váró dolgok között, hát még ha valaki be szeretett volna jutni. Kész labiritust varázsoltam a helyiségből. Már nem tutam mit kezdeni a tornyokban álló cuccokkal, így gondoltam, hogy itt az ideje az áthurcolkodásnak.

A vasárnapot választottam ki a költözködésre, azonban ahelyett, hogy már korán reggel az ajtóban toporzékoltam volna, sikerült kicsit elaludnom.8-ra beszéltük meg a „találkát” a lakásomban, ekkor én azonban még csak egy farmer sortban, és melltartóban álldogáltam a fürdőszobában, a frissen mosott hajamat fésülgetve. Csengettek. Ledobtam a hajkefét a fürdőszobapolcra, majd a nappaliba átszaladva, kikaptam egy fehér topot az egyik doboz tetejéről.
-Ki az?-kérdeztem, mintha olyan sok lehetőség lett volna.
-Költöztető!-hallottam odakintről.
-Nyitom!-kiáltottam, majd az ajtóhoz léptem, és az egyik kezemmel a kilicsre tenyereltem, a másikkal pedig még a felsőmet húzkodtam.-Jó Reggelt! Sajnálom, kicsit elaludtam, és még nem vagyok kész! Próbálj meg helyet csinálni, és ülj le addig, amíg összekapom magam!-hadartam. Válasz nem érkezett, pár másodperc múlva, azonban két erős kar fonódott a derekam köré.
-Ez minek rád?-suttogta a fülembe, majd a pólóm alá csúsztatta a kezét.
-Ne most, kérlek!-szólaltam meg akadozva, és beletúrtam a hajába.
-Miért?-kérdezett vissza vágytól fojtott hangon, majd belecsókolt a nyakamba. „Megőrjít!”-futott át a gondolat az agyamon, de megpróbáltam ellent mondani a csábításnak. Kibontakoztam az öleléséből, és szembefordultam vele, aztán egy lágy csókot leheltem az ajkaira.
-Nézz körül itt! Ha most belemerülünk…ebbe, akkor tuti, hogy éjszaka is költöztetjük a cuccaimat. Márpedig nekem más terveim voltak…-mosolyodtam el kajánul.
-Nos! Akkor ne vesztegessük az időt!-csaptam össze a kezét, és máris haptákban állt előttem.
Na tessék! Néhány, vonzó ajánlattá összeálló szavacska, egy bájos mosoly és máris elolvad.

Fél 2 volt már, és cirka 5 körön túl voltunk, Kimiék nappalija pedig úgy nézett ki, mint egy lomtár. Ezzel párhuzamosan persze az én lakásom egyre üresebb lett.
-Rose! Ha azt mondod, hogy van még egy doboz könyved, vagy kottád, akkor egy hónapig te csinálod a házimunkát…egyedül!-mondta lihegve, miután bevitt a házba egy újabb halom papírt.
-Jó! De akkor te pakolod ki a dolgaimat!-vágtam rá gyorsan.
-Visszavontam!-mondta teljesen kétségbe esetten, majd elindult a következő adag könyvért, én pedig jót nevettem. Hát igen, vannak módjai annak, hogyan vegyük rá bizonyos dolgokra a pasikat.

Este hétre mindenem náluk volt, mi azonban már csak feküdtünk a fáradtságtól. Pedig aztán, ha jól meggondoltam, a java még hátra volt, hiszen ki is kellett pakolnom a holmimat. Erre azonban már nem volt erőm gondolni aznap este. Mindketten lezuhanyoztunk, aztán kerestünk valami ehetőnek nevezhető dolgot a hűtőben. Vacsora után bedobáltam gyorsan az edényeket a mosogatóba, majd azon voltam, hogy aludni menjek, de Kimster megállított.
-Megtudhatom végre, hogy mit terveztlé?-nézett rám boci szemekkl, ott a konyha közepén állva. Fáradt voltam én már ahhoz, hogy tudjam miről beszél, de azért miután jártattam egy kicsit az agyam, rájöttem.
-Mit is…mit is?-játszottam a gondolkozót.
-Segítsek?-vigyorgott sunyin, és közben az ujjai a derekamon kalandoztak.
-Hát nem ártana!-húztam közelebb magamhoz, ő pedig mohón megcsókolt. A konyhából még sikerült kitámolyognunk, de a hálószobába már nem jutottunk el, ugyanis a nappaliban lévő kanapé megállított minket a további araszolásban.