Csütörtök délután 5 óra volt. A fogamat mosva álldogáltam még a fürdőszobában, Mati meg szegénykém nem győzött kiabálni nekem, hogy siessek már, mert elkésünk.Ahogy végeztem elraktam gyorsan a fogkefét, és a tubust, majd megigazítottam a hajam, és rohantam a nappaliba.
-Bújj bele a papucsodba, és uzsgyi!-mosolyogtam rá, miközben a lábamra csatoltam a fehér, nyári szandámat.
-Rose! El fogunk késni!-kezdett el nyafogni az ajtó előtt toporogva.
-Tessék!-nyújtottam felé a slusszkulcsot, a másik kezemmel pedig még a csattal szórakoztam-Nincsen itt a jogosítványom, vissza kell mennem, de te addig ülj be az autóba, és kösd be magad szépen! Rohanok!-hadartam gyorsan, és végigkopogtam a magassarkú szandában a fehér márványtaposón. Összeszedtem gyorsan az irataimat, és futó lépésben indultam a kocsihoz, közben megpróbálkozva a lehetetlennel, vagyis nem orra bukni a számtalan hupli miatt.
-Sikerült bekötni magad?-kérdeztem beülve a Mercibe, és hátranyújtottam a kezem a kulcsért.
-Igen!-bólintott.
-Jól van! Akkor megyünk is!-mosolyogtam rá, majd beindítottam a motort, sebességbe raktam, és kigurultam az autóval az utcára.
A lehető legjobbkor érkeztünk meg a reptérre, ugyanis éppen ekkor lépték át a kaput a svájci járatról érkező utasok. Nézelődtem jobbra-balra, és nemsokára megláttam Kimit. Most is, mit általában, egyszerű ruhákat viselt. Csak egy sima szürke póló, és egy farmernadrág volt rajta.
Intettem neki, hogy észrevegyen minket, majd megfogva Mati kezét elindult felé.
-Sziasztok!-köszönt nekünk egy széles mosollyal, majd először átölelte a fiát, utána pedig engem üdvözölt, egy forró csókkal.-Hiányoztál!-súgta a fülembe, és valahogy sejtettem, hogy mire gondol. Rámosolyogtam, és közben egy árnyalattal sötétebb lett az a pír az arcomon.
-Apu! Neked is el kell jönnöd abba a vidámparkba!-lelkesedett a kis lurkó, és azt hiszem ott a repülőtér kellős közepén akart hozzákezdeni az élménybeszámolóhoz.
-Rendben!-nevetett.-Legközelebb hármasban megyünk el!-kacsintott rám.-Otthon majd elmesélsz mindent, most azonban induljunk!-simogatta meg a kisfiú buksiját, majd megfogta a kezem, én meg Matiét, és úgy indultunk a parkolóba a kocsiért.
-De jó itthon lenni!-sóhajtott a nappaliba belépve.
-Milyen volt a srácokkal?-érdeklődtem.
-Remek! „Megfenyegettek”, hogy legközelebb ők jönnek el hozzánk, mert kíváncsiak a Tündérre, akiről meséltem nekik!-mosolyodott el.
-Tündér?-kérdeztem vissza csodálkozva.-Gumibogyószörpöt ittatok, vagy mi a fene?-húztam fel az egyik szemöldököm.
-Neem!-rázta a fejét.-Törppapa kevert nekünk valami hókuszpókuszos varázsitalt!-vigyorgott, én pedig hangos nevetésben törtem ki.-Rólad van szó Szépség! Ki másról?-húzott oda magához.
-De te nem is vagy Szörnyeteg!-biggyesztettem az alsó ajkam. –Te vagy az én Szőke Hercegem!-mosolyogtam rá szerelmesen.
-És akkor te vagy az én Hamupipőkém?-érdeklődött.
-De nem hagytam el az üvegcipellőmet!-rebegtettem meg a szempilláimat.
-Az nem számít!-vigyorgott, majd közelebb hajolt, és szenvedélyesen megcsókolt.
Kicsivel később Kimi elment zuhanyozni, én meg arra gondoltam, hogy összedobok gyorsan egy kis vacsorát. Őszintén szólva nem adtam annak túl sok esély, hogy normálisnak nevezhető kaját evett az elmúlt másfél-két napban, úgyhogy ideje volt bepótolni ezt.
Végeztem éppen a terítéssel, amikor a fiúk megjelentek az étkezőben.
-Mit eszünk?-kíváncsiskodott a kis csibész, akinek a farkasétvágyáról már meggyőződhettem a reggeli folyamán.
-Spagettit!-válaszoltam.-Fél óra alatt sajnos csak ennyire futotta!-tártam szét a kezeimet, majd kiraktam a tésztás tálat az asztal közepére.
-Az tökéletesen megfelel!-mosolygott rám Iceman, és helyet foglalt.
Szinte az egész vacsora alatt csendesen ültem, hiszen az egyik pillanatban még a párom beszélt, a következőben pedig már Matika ragadta magához a szót. Csak kapkodtam a fejem, és néha nem is tudtam követni az eseményeket.
-Rose!-szólított meg Kimster.
-Igen?-emeltem fel a tekintetem a tányérról.
-Szeretnék neked adni valamit!-mosolygott, és felém nyújtott egy dobozkát. Remegő kézzel vettem el, és erősen hezitáltam rajta, hogy ki merjem-e nyitni. –Szeretném, ha közelebb lennél hozzánk, hogyha többet találkozhatnánk, és minden reggel magam mellett találnálak, szóval…remélem, hogy megtisztelsz engem…minket azzal, hogy elfogadod ezt.-mutatott az aprócska tárgyra. Leemeltem a tetőt, és megláttam egy ezüst színű kulcsot, ami a fekete plüss párnácskára volt ráfektetve. Először megszólalni se tudtam a döbbenettől, csak értetlenkedve pislogtam Kimire.-Hozzánk költözöl?-kérdezett rá végre világosan a dologra, válaszadás helyett azonban csak nevetve a nyakába ugrottam.
-Hát persze!-szólaltam meg végre, és repdesni tudtam volna a boldogságtól.
-Mati! Mit szólsz hozzá, hogy többet fogod látni Rosalie-t?-kérdezte a fiát.
-El sem tudom mondani mennyire örülök neki!-ujjongott, én pedig nevetve megöleltem őt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése