Egy kis közlemény.... :)

Sziasztok!

Nos, hát igen.....kezdődik a suli, így valószínűleg mostmár sokkal-sokkal kevesebb folytit tudok hozni, mint a nyári szünetben. Azért hétvégeken, és, esetleges szabadidőmben megpróbálok valamiféle, olvasható folytatásokat kreálni! :) Köszönöm szépen a rengetek kommentárt, kritikát, véleményt, amit eddig kaptam tőletek! :) Remélem, a továbbiakban is olvasni fogjátok a blogjaimat! :) Végezetül kívánok mindenkinek sikeres tanévet, és sok-sok kitartást! :) ♥

Puszi: Dahlia ♥

U.: Másik blogom címe, ha esetleg időtök, és kedvetek adódik:dahliafanfic.blogspot.com

24. rész

Alig bírtam hazabicegni, és miután végre leheveredtem a kanapéra, komolyan elgondolkodtam azon, hogy be merjek-e vállalni egy Jenniékhez vezető utacskát. A bokám szépen megdagadt, és irtózatosan fájt minden egyes megmozdulásnál. Az összes utamba kerülő bútordarabba kapaszkodva, nagynehezen elmásztam a fürdőszobáig, és elég nehézkesen, de azért lezuhanyoztam. Magamra kaptam egy másik szabadidőruhát, majd újra letelepedtem a kanapéra, és a kezemben szorongatott vizes borogatást a bokámra helyeztem. Ismét gondolkodni kezdtem az előző estéről, de aztán nem bírtam sokáig nyitva tartani a szemeimet. Az éjszakai álmatlanág kamatostul visszafizetődött, ugyanis mély álomba merültem.
Fél 2-re járt az idő, amikor a kutyák hangos ugatása felébresztett engem. Álmosan néztem körbe a nappaliban, majd a pillantásom a bokámra szegeződött. Még mindig dagadt volt, de egy fokkal jobban nézett ki, mint amikor lefeküdtem. Úgy döntöttem, hogy összeszedem magam egy kicsit, és valahogy elbattyogok a Räikkönen rezidenciáig.

Erősen kételkedtem benne, hogy jó döntést hoztam ezzel a sétálgatás dologgal, ugyanis mire odaértem a két utcával odébb álló házig, a bokám újra a kétszeresére dagadt, és kezdett hasonlítani egy jól megérett szilvához. Megnyomtam a csengőt, aztán nekitámaszkodtam a ház falának, és vártam, hogy valaki jöjjön ajtót nyitni. Hál’ Isten nem kellett sokáig ott szobroznom a fájós lábammal, pár másodperc múlva Jenni már jött is ajtót nyitni
-Szia!-mosolygott rám.
-Szia!-köszöntem halkan, és felszisszentem, ahogy véletlenül ránehezedtem a jobb lábamra.
-Mi történt veled?-kérdezte ijedten.
-Csak egy kis baleset! Nem fontos!-legyintettem.
-Hát te tudod, de talán nem ártana, ha megnézetnéd egy orvossal!-aggodalmaskodott tovább.
-Jól van!-vágtam rá gyorsan, és nagyot sóhajtottam, majd bebicegtem mellette a házba. –Csak átszaladtam a papírokért, aztán mennék is!-szögeztem le gyorsan, mielőtt még órákig tartó beszélgetésekbe kezdett volna.
-Már hozom is!-bólintott egy aprót, és felszaladt az emeletre, én pedig leültem a kanapéra, és az arcomat a kezeimbe temetve, türelmesen vártam.
-Szia!-hallottam meg magam mögött egy halk köszönést. Azonnal felkaptam a fejem, és hátra felé fordultam.
-Kimi!-mondam ki erőtlenül a pilóta nevét, és fájdalmas arckifejezéssel néztem őt.
-Jól vagy?-kérdezte hirtelen.-Elég nyúzottnak tűnsz!-tette hozzá kissé bizonytalanul.
-Kicsit fáradt vagyok, és fáj a lábam, ennyi az egész!-vontam vállat érdektelenül.
-Nagyon csúnya a bokád!-jegyezte meg, és elhúzta a száját.-Nem kellene játszanod egy esetleges töréssel, vagy komolyabb ficammal!-közölte a tényállást, ami engem egy csöppet sem nyugtatott meg.
-Majd….-kezdtem bele a mondatba, de nem folytattam látva, hogy Jenni robog lefelé a lépcsőn. Teljes közönnyel elsétált a férje mellett, aztán lehuppant mellém a kanapéra.
-Itt lennének a szerződések! Szerintem mindegyik igazán kecsegtetően hangzik! Érdemes őket végigolvasni!-lelkendezett. –Ezek azt hiszem megalapozhatják a tervezői karrieredet!-mondta hatalmas vigyorral. „Jó, hogy ő ennyire tud örülni a dolgoknak!”-fanyalogtam.
-Ígérem, hogy elolvasom, és átgondolom mindegyiket!-igyekeztem megnyugtatni, de azt hiszem, hogy nem lehetett túl sok lelkesedést látni rajtam. –Most viszont mennék….lenne még néhány elintéznivalóm, és eléggé fáradt is vagyok!-mondtam sietősen, és megpróbáltam felállni, de ez nem igazán ment, köszönhetően a teljesen bedurrant bokámnak.
-Figyelj Gina! Ez így nem jó! Be kell menned a kórházba!-aggodalmaskodott már megint.
-Így nem tudok vezetni!-ágáltam idegesen.
-Nekem fél óra múlva edzésem van, de Kimi ráér, ő majd elvisz téged!-vetette fel.
-Nem vagyok taxisofőr!-horkant fel a szőkeség mérgesen. Csak akkor vettem észre, hogy ott rostokkolt a helyiség másik végében.
-Muszáj ennyire undoknak lenned?-esett neki Jenni.-Az idődből bőven kitellene ez a fuvar!
-Persze! Nekem mindig minden kitellik az időmből! Én nem csinálok semmit úgysem!-kiabált mérgesen, aztán lecsapta egy kis asztalra a kezében tartott könyvet, és felfutott az emeletre. Meglepetten néztem az előttem civakodó házaspárt.
-Én nem szeretnék semmi kellemetlenséget okozni, úgyhogy inkább megyek!-szólaltam meg egy kis idő múlva. Eléggé kényelmetlenül éreztem magam az adott szituáciban, és minél előbb ki akartam szabadulni ebből. Összeszedtem minden erőmet, és feltápászkodtam a kanapéról, majd elindultam az ajtó felé.
-Ne haragudj, nem tudom mi ütött belé!-magyarázkodott Jenni. „Hát kedvesem, te lehet, hogy nem tudom, én viszont igen!”-sóhajtottam gondterhelten.
-Köszönöm a papírokat!-lebegtettem meg az iratokat már az előtérben állva. –Vigyázz magadra az edzésen! Nem lenne szerencsés, ha lesérülél!-jegyeztem meg szárazon, és egy fanyar mosoly ült ki az arcomra.
-Igyekszem óvatos lenni!-bólintott lassan.-Te pedig kérlek valahogy menj be a kórházba, és nézesd meg egy orvossal a lábad!-mondta komolyan.
-Majd kitalálok valamit!-vontam vállat, és az ajtó felé fordultam.-Hát akkor, szia!-köszöntem el, és a kilincsre akartam tenni a kezem, de az egyik Räikkönen gyorsabb volt nálam. A nonfiguratív tetoválásból következtettem arra, hogy ez csak Kimi lehet.
-Ááácsi!-kiáltott fel mérgesen, amire én hirtelen összerezzentem.-Nem mész te sehova….

71. rész

Sziasztok! Tudom, az elmúlt néhány napban nem hoztam folytit, ne haragudjatok érte! Most, egy, a szokásosnál hosszabb részt tettem fel, bár meg kell mondjam, nem lett egy nagy eresztés! :S Nem tudok semmi konkrétat mondani, de valószínű, hogy mostantól kezdve nem fogok tudni olyan gyakran részt hozni! Bocsi! :$ Jó olvasást mindenkinek! :) Véleményeket várom! :) Puszi ♥

Kimiről sok mindent megtudtam az elmúlt hónapok alatt, ezúttal azonban az is bebizonyosodott számomra, hogy bámulatra méltóan eltökélt, és, ha kitűz maga elé egy célt, azt minden áron meg akarja valósítani. Úgy éreztem (és láttam), hogy visszatért a Bajnok, aki elszántan küzdött minden egyes győzelemért, vagy a világbajnoki pontversenyben lényeges pontocskáért. Naponta több órát edzett Markkal, korábbi személyi trénerével, aki egyébként tündéri egy pasi, és alaposan össze is barátkoztunk a felkészülési idő alatt. Tudtam jól, hogy Kimster is tisztában van vele, ez csak egy alkalom, ennek ellenére keményen dolgozott, hogy jó fizikai állapotban legyen. Teltek-múltak a napok, és szépen lassan elérkezett az augusztus végi nap, amikor megérkeztünk Spa-ba.Igaz, még csak szerda volt, de én már teljesen be voltam pánikolva. Tudtam, hogy a párom remek pilóta, és tisztában voltam azzal is, hogy vigyázni fog magára, de nagyon féltettem őt. Ennek ellenére igyekeztem visszafogni magam, és mosolyogva bíztatni.
-Hűű, de régen jártam már itt!-csodálkozott Kimster, ahogy beléptünk a szálloda haljába.
-Akkor itt volt az ideje, hogy újra tiszteletedet tedd itt!-kacsintottam rá nevetve. –Gyere Mati!-szóltam hátra a kicsi fiúhoz. Ott battyogott mögöttünk, és szegényke alig bírta nyitva tartani a szemeit, köszönhetően annak, hogy reggel korán felébresztettük, és a repülőút alatt sem tudott sokat aludni.
-Álmos vagyok!-mondta nyűgösen, hatalmasakat ásítva.
-Tudom Kicsikém, de nemsokára lefeküdhetsz!-mosolyogtam rá, és megsimogattam a buksiját.
-Megyek, elkérem a kucsokat, addig üljetek le!-mutatott Kimi néhány sarokban álló fotel felé.
-Jól van!-bólintottam, és Mati kezét megfogva elindultam arra. Lecsüccsentünk egy szélesebb kanapéra, aztán odahúztam az ölembe a kis csibészt, és simogatni kezdtem a hátát.
-Csípjenek meg, ha álmodom!-hallottam meg hirtelen egy vidám hangot magam mögött. Azonnal megfordultam, és egy vigyorgó szőke sráccal találtam szembe magam.
-Seb!-nevettem a németre.-De jó, hogy látlak!-adtam neki két puszit.
-Szia Rose! Alig vártam már, hogy újra találkozzunk!-lelkesedett, és megölelt, vigyázva, hogy Matit ne nyomja össze. –Na mi van kicsi bajnok? Álmos vagy?-borzolta össze nevetve a kisfiú világosszőke tincseit.
-Szia Sebi!-motyogta álmosan, aztán újra visszahajtotta a vállamra a buksiját.
-Kimi is mindjárt jön, csak elkéri a kulcsokat!-biccentettem a fejemmel a párom irányába.
-Már vártunk titeket, de nem tudtuk mikor jöttök!-kezdett el cseverészni, és lehuppant egy szemben álló fotelbe.
-Vártatok? Kivel?-húztam fel az egyik szemöldököm.
-A srácokkal!-vágta rá azonnal, és egy csapat, a hotelbe éppen belépő pilótára mutatott, akik a következő pillanatban már Kimivel pacsiztak, aztán heves társalgásba kezdtek, majd elindultak felénk. Volt egy olyan sejtésem, hogy most szép kis bemutatkozós műsor veszi kezdetét.
-Hello!-köszönt mosolyogva egy barna hajú, és szemű, piros pólós srác. –Ki a szép hölgy?-vigyorgott, és hol Kimire, hol Sebire nézett. Óvatosan letettem a fotelbe a karjaim között elszundító Matit, és felálltam, hogy viszonylag egy magasságban legyek a csipet-csapattal.
-Nos srácok, ő itt Rosalie!-húzott maga mellé Kimster, és átölelt engem.-A fiúk pedig, Fernando Alonso, Robert Kubica, Heikki Kovalainen, Felipe Massa, és a jó öreg Sebit már ismered!-vigyorgott.
-Sziasztok!-mosolyogtam a díszes társaságra.-Rosalie Stevenson!-mutatkoztam be, és mindegyikőjükkel kezet fogtam.
-Öregem! Mindig is jó szemed volt a nőkhöz!-szólalt meg a szószátyár spanyol, miközben rámkacsintott, én pedig fülig pirultam.
-De hülye vagy Fer!-verte hátba nevetve barátját a horgas orrú Robert, mire kiszakadt a röhögés a többiekből.
-Ejj, ez az álomszuszék lenne a jövő „Repülő Finn”-je?-nevetett ismét ez a Fernando srác, miután rápillantott az édesen alvó Matira.
-Jó, most mit tegyen? Nem tudja letagadni a génjeit!-kotyogott közbe a másik szőke pilóta.
-Az apja megmutatta, hogy egy hétalvó is tud világbajnok lenni, még neki is sikerülhet!-csatlakozott be Seb is társalgásba.
-Héé!-csattant fel Kimi.-A fiamat békén hagyni!-emelte fel fenyegetően a mutatóujját, de közben teli szájjal vigyorgott.
-Különben nagyon édes kölyök!-szólalt meg végre a másik piros pólós, fekete hajú srác is.
-Tiszta apja!-vigyorgott Robert, és újabb pillantást vetett Mati felé.
-Ki édes kölyö?!-hallottunk meg hátulról egy kedvesen csengő női hangot, aztán a következő pillanatban már ott is állt egy fekete hajú hölgyemény Fernando mellett. –Kimi?-nézett nagy szemekkel a páromra, amikor észrevette, hogy ő is ott van közöttümk.
-Szia Raquel!-mosolygott a nőre, és közelebb lépett hozzá.
-Ezer éve nem láttalak már Jégember!-kacsintott Kimsterre, és megölelte őt. –Jahjj Istenem! Ő a kis Mati?-kapta a szája elé a kezét, amikor pillantása a kis szőkeségre tévedt.
-Bizony!-felett a vőlegényem, és büszkén kihúzta magát. Kicsit közelebb bújtam hozzá, ő pedig azonnal átkarolta a derekam.
-Ha jól sejtem mi még nem ismerjük egymást!-fordult ezúttal felém a csacsogó lány.
-Nem, még nem!-tettem hozzá.-Rosalie Stevenson vagyok, Kimi párja!-nyújtottam felé a kezem, és szelíden rámosolyogtam.
-Szia! Raquel del Rosario!
-Ezt nem hiszem el! Tényleg jól látok?-csapódott ez társasághoz egy néger srác is.Szinte azonnal felismertem őt, és nem bírtam visszatartani a kitörni készülő nevetésemet. A kezem mögé rejtettem a számat, és elfordultam, hogy ne láthassák, hogy kacagok. –Szóval nem csak paddock-beli pletyka, hogy rajthoz állsz!-hallottam, hogy a páromhoz beszél, de nem voltam képes megfordulni, és ránézni, mert tudtam, hogy megint elnevetném magam.
-Arra gondolsz, amire gondolok, hogy gondolsz?-súgta oda Kimster, mielőtt még válaszolt volna a pilóta kérdésére.
-Sophie!-csak a barátnőm nevét tudtam kinyögni, de ez bőven elég volt Kiminek, tudta ő jól, hogy mi a tárgya jókedvemnek.
-Nos igen, valóban igazak a hírek! Gondoltam nosztalgiázok egy kicsit!-felelt az imént feltett kérdésre, aztán amikor visszafordultam, láttam, hogy kezet fogtak egymással. Tudtam, hogy nagyon modortalan voltam, éppen ezért gyorsan ki akartam küszöbölni a csorbát.
-Szia! Rosalie Stevenson!-léptem közelebb hozzá, és barátságosan a kezemet nyújtottam felé. –Kimi párja!-tettem hozzá gyorsan, amint láttam, hogy nem igazán tud hova tenni.
-Üdv! Lewis Hamilton!-bólintott mosolyogva.
-Srácok! Ha nem haragszotok, akkor most felvisszük Matit, összekapjuk magunkat, aztán, ha lesz kedvetek, akkor vacsorázhatánk együtt!-vetette fel a vőlegényem, és úgy tűnt mindenkinek tetszett az ötlet, ugyanis helyeslően bólogattak.
-Akkor mondjuk találkozzunk itt fél 8-kor!-szólalt meg ismét Fernando.
-Jól van!-mosolyogtam rá, miközben óvatosan lehámoztam Matiról a hátizsákot, és ráakasztottam azt Kimire, aki ez alatt óvatosan az ölébe kapta a fiát. Először úgy tűnt, hogy a kissrác felébred, de néhány másodperces mozgolódás után, visszahajtotta buksiját az apja vállára, és békésen aludt tovább. Szerencsére csak egy nagy bőrőndünk volt, és ez sem volt nehéz, úgyhogy én azt el tudtam húzni magam után.
-Akkor este!-búcsúztam el az összegyűlt társaságtól.-Sziasztok!-integettem nekik, és elindultam a srácok után.

23. rész

-Ezt most nem egészen értem…-rázta a fejét értetlenül, de gyanakodva méregetett engem.
-Nem maradhatsz itt egész éjszaka!-közöltem hidegen a véleményemet.
-Miért nem? És…és most mi lelt téged?-dadogta meglepetten, miközben felkönyökölt az ágyon, és fürkésző pillantásokkal nézett rám.
-Elképesztő volt veled az este, de ez a kis „kaland”csak kettőnkre tartozik, a sajtóra, és a feleségedre nem!-jelentettem ki határozottan, aztán oldalra fordultam, és előhalásztam az éjjeliszekrényemből a hálóingemet, amit gyorsan magamra kaptam.
-Már megint itt tartunk?-emelte fel kicsit a hangját. –Megmondtam már, hogy nem érdekel senki, rajtad kívül!-szögezte le komolyan.
-Menj el Kimi!-folytattam halkan, majd felálltam, és odasétáltam az üvegajtóhoz, és karbatett kézzel figyeltem a villanyfénybe burkolózott járdát, amely közvetlenül a ház előtt haladt el. Néhány perc múlva meghallottam, hogy Kimi mellkasát elhagyta egy hatalmas, gondterhelt sóhaj, aztán elkezdett öltözni.
-Jó Éjt Georgina!-köszönt el néhány perc múlva, majd elhagyta a szobámat….kicsivel később a házat is. Annyira csalódott, keserű, és rideg volt a hangja, hogy beleremegtem, amikor meghallottam. Először csak néhány magányos könnycsepp gurult végig az arcomon, utána azonban számtalan követte ezeket, és végül hangos zokogásban törtem ki. Visszafutottam az ágyhoz, és egyszerűen ráhasaltam a szanaszét heverő párnákra és takarókra. Még mindig éreztem rajta Kimi parfümjének illatát, és ez még inkább azt sugallta számomra, hogy óriásit tévedtem azzal, hogy elküldtem őt. Szerettem volna, ha velem tölti az éjszakát, és reggel együtt ébredhetünk, de nagyon féltem az esetleges lebukástól. Nem volt szükségem arra, hogy újságok címlapján kössek ki, szebbnél-szebb szalagcímek társaságában.

Egész éjjel álmatlanul forgolódtam, hiába próbáltam elaludni, nem jött álom a szememre. Fél 7-kor elegem lett ebből az áldatlan állapotból, ezért úgy döntöttem, hogy inkább veszek egy hosszú, és frissítő zuhanyt. Addig-addig gondolkodtam, míg arra a megállapításra jutottam, hogy jót tenne, ha futnék egyet a közeli parkban. Felvettem egy szürke szabadidőt, és egy fehér sportcipőt, a hajamat szoros copfba fogtam, aztán magamhoz vettem még egy-két szükséges dolgot, és elindultam. A házam előtt parkoló autót visszaszolgáltattam a gazdájának, de mivel még nem láttam semmi mozgást, ezért dobtam Sebnek egy sms-t, hogy délután majd meglátogatom. A fülembe dugtam az Ipod-om, és egyenletes, ütemes kocogásba kezdtem. Viszonylag korán volt még, és csak alig néhány ember lézengett az utcákon. A park murvás utacskáján futottam épp, mikor ismerős személyt véltem felfedezni tőlem alig néhány méterre. „Jajj ne! Ez nem lehet igaz!”-pánikoltam. Azon voltam, hogy beforduljak egy kis leágazásnál, de már késő volt, észrevett az illető.
-Jó Reggelt Gina!-köszönt hangosan, és odakocogott hozzám.
-Neked is Jenni!-bólintottam lassan, és nyeltem egy nagyot, amikor eszembe jutott, hogy előző este lefeküdtem a férjével.
-Hát te? Nem is szoktalak látni errefelé ilyen korán reggel!-mondta meglepetten.
-Ritkán futok!-jegyeztem meg szűkszavúan, és a földet kezdtem fixírozni. Nem bírtam a szemébe nézni, azok után, amit tettem.
-Nem is baj, hogy találkoztunk, ugyanis szerettem volna elmondani neked, hogy tegnap este kaptam néhány szerződésajánlatot. El kellene olvasnod ezeket! Át tudsz jönni délután?-érdeklődött. Úgy éreztem még a víz is levert, ahogy felrémlett bennem, hogy újra találkoznom kell Kimivel azok után, ahogy viselkedtem vele.
-Igen, majd átszaladok!-böktem ki nehézkesen, de nem voltam biztos benne, hogy ez jó ötlet.-Most viszont , ha nem haragszol, akkor kocogok tovább….nem akarok kirázódni a lendületből!-magyarázkodtam, hozzá kel tenni, elég szerencsétlenül.
-Persze! Menj csak!-mosolygott. Bólintottam egy aprót, aztán újra útnak indultam a hátamon immáron egy mázsás teherrel. Igaz, a testem futást „imitált”, fejben azonban teljesen máshol jártam, így nem csoda, hogy nem vettem észre egy utamba kerülő hatalmas gödröt, amibe sikerült beletrappolnom. Éreztem, hogy a bokám kicsavarodott, majd fenékre ültem.
-A fenébe!-szisszentem fel fájdalmasan, és egy óvatos pillantást vetettem a lábam felé. Egy kisebb horzsoláson kívül nem láttam rajta semmi feltűnőt, mégis iszonyatosan lüktetett. Megpróbáltam felállni, de ez először sikertelen kísérletnek bizonyult, és visszahuppantam a földre.
-Gyerünk kislány, állj talpra!-bíztattam magam, és nagynehezen feltápászkodtam a murvás talajról. Lassú, és igen bizonytalan léptekkel indultam el, tekintve, hogy minden egyes megozdulásnál irtózatosan sajogni kezdett a bokám. „Már csak ez hiányzott nekem! Hogy lehetek ilyen szerencsétlen?”-mérgelődtem magamban, miközben hazafelé tartottam a balesettel tarkított futásból…..

22. rész

Már, vagy negyed órája hallottam a víz csobogását, és volt egy olyan érzésem, hogy még további 15 percet biztosan pancsikol ez a hülye szöszi, ezért úgy döntöttem, hogy fellapozom a telefonkönyvet, és keresek egy taxitársaságot, akik haza tudák fuvarozni ezt a barmot. Én is elvihettem volna, de ez eszem ágában sem volt, tekitve, hogy abból oltári nagy balhé lehetett volna. Így is tartottam attól, hogy Jenn esetleg kiszagol valamit Kimi „görbe estéjével” kapcsolatban, éppen ezért nem akartam tovább fokozni az esetleges botrányt. Ott álldogáltam a folyosón, egy kisebb asztalkára támaszkodva, olvasgatva a telefonkönyvet, mikor éreztem, hogy Kimi karja a derekam köré fonódott. Megremegtek a lábaim, és biztos voltam benne, hogy összeestem volna, ha nem támaszkodom az asztalon.
-Mit csinálsz?-kérdeztem halkan, remegő hanggal. Nem válaszolt semmit, helyette szembe fordított magával. Hála a hosszú zuhanyzásnak, eléggé jól festett.
-Miért kínozzuk magunkat?-nézett mélyen a szemeimbe, miközben a kezei közé fogta az arcomat, és a hüvelykujjával óvatosan cirógatni kezdte a bőrömet.
-Nem értelek!-ráztam meg a fejem, mintha sejtelmem sem lett volna, hogy miről beszél.
-Tudom, hogy te is ugyanannyira kívánsz engem, mint én téged! Semmi értelme annak, hogy utálkozunk, mikor mindketten vágyunk a másikra!-magyarázta szenvedélyesen.
-Nem lehet Kimi!-mondtam elfulló hangon, és oldalra fordítottam a fejem, hogy ne lássa a szemeimben megcsillanó könnycseppeket.
-Miért nem?-nézett rám kérdően.
-Neked feleséged van…, én pedig nem kezdek nős emberrel!-vontam vállat, mintha nem érdekelne a dolog, de az arcomon végigfolyó könnycseppek jól tükrözték, hogy ez nem így van.
-Georgina! Már elmagyaráztam neked, hogy mi már nem jelentünk egymásnak semmit! Olyan, mintha nem is lennénk házasok! Felejtsd el, hogy bármi közünk van egymáshoz, és csak kettőnkkel törődj!-nézett ismét a szemeimbe. Nem bírtam megszólalni, nem voltam képes bármit is mondani, az eszem elvesztette a harcot a szívemmel folytatott csatában.
Letörölte a könnyeimet, majd lassan közelebb hajolt hozzám. Behunytam a szemem, ahogy megéreztem, hogy az ajkai megérintették az enyéimet. Már nem érdekelt, hogy mit teszek, és átadtam magam az érzések elsöprő forgatagának. Picit szétnyitottam az ajkaimat, jelezve számára, hogy újabb szintre léphet. Finoman harapdálni kezdte az alsó ajkam, aminek hatására egy halk nyögés hagyta el a torkomat. Éreztem, hogy belemosolygott a csókunkba, ami közben egyre vadabb, és szenvedélyesebb lett. Percek múlva levegő után kapokodva váltunk szét, én azonban nem bírtam tovább várni, a nyaka köré fontam a karjaimat, és újra, mohón megcsókoltam, közben a szobám felé húzva őt. Az inge alá csúsztattam a kezem, és simogatni kezdtem a hátát, míg ő az ajkaival ezúttal a nyakamat vette kezelésbe. Lassan, de biztosan haladtunk a hálóm felé, de ott előtte megtorpantunk, és Kimi nekinyomott az ajtónak, majd az egyik lábamat a derekára húzta, és lassú, érzéki mozdulatokkal cirógatta a combom. Az ujjai egyre feljebb vándoroltak, és egy kéjes sóhajjal adtam tudtára, hogy élvezem amit csinál. Lecsúsztattam róla a fölöslegessé vált inget, és pici csókokkal babusgattam az izmos felsőtestét. Nem bírtam ellenállni, végighúztam a kezemet a gerincén, és örömmel vettem tudomásul, hogy beleremegett az érintésembe.
-Megőrülök érted!-suttogta buján a fülembe, aztán hirtelen a karjaiba kapott, és bevitt a szobába. Ráfektetett az ágyra, és előről kezdett mindent. Végigcsókolta a kulcscsontomat, majd a melleimet is kezelésbe vette, és közben az ujjai önálló életet élve az alsóbb régiókban kalandoztak. Lassú, érzéki mozdulatokkal megszabadítottuk egymást a fölöslegessá vált ruhadaraboktól, és újra felfedeztük a másik testét. Végre aztán Kimi nem húzta tovább az időt, óvatosan belém hatolt, és lassan mozogni kezdett bennem. Ismét felnyögtem, és az ujjaimmal végigszántottam a hátán. Érezte, hogy ettől többre van szükségünk, ezért gyorsabb tempót kezdett diktálni, és ismét elkezdte csókolgatni a melleimet. Többször is végigszáguldottak a testemen a gyönyör kisebb szikrái, azonban teljesen elsöprő, és magával ragadó csak akkor lett, mikor Kimi egy határozott lökéssel mindkettőnket a csúcsra juttatott. Óvatosan megcsókolt, aztán lihegve hanyatlott mellém az ágyra. A mellkasára hajtottam a fejem, és a mutatóujjammal végigrajzoltam a bal alkarját díszítő „Iceman” felirat minden kis cikornyáját.
-Szép munka!-mondtam halkan, és felnéztem, hogy láthassam az arcát. Elmosolyodott, de nem válaszolt semmit, csak tovább simogatta a hátam, és belecsókolt a nyakamba.
-Fantasztikus volt!-suttogta a fülembe, és éreztem a hangján, hogy ő ismét tettre kész lenne.
-Szerintem is!-bólintottam lassan, majd egy lágy csókot leheltem a hasára, és újra visszahajtottam oda a fejem. Hosszú percekig gondolkodtam, aztán egyszercsak úgy éreztem, hogy már nem a szenvedély, és a vágy az az érzés, ami eluralkodik a testemen, sokkal inkább valami….valami egészen más. Magamhoz fogtam a takarómat, és felültem az ágyban.
-Mi a baj?-kérdezte aggódva Kimi, és fürkésző tekintettel nézett rám.
-Haza kellene menned……

21. rész

Felkaptam a dohányzóasztalról a slusszkulcsot, és már rohantam is vissza a kocsihoz. Visszatolattam a feljárón, aztán beletapostam a gázba, és irdatlan tempóban indultam vissza Zürichbe. Hál’ Istennek a forgalom nekem kedvezett, így alig pár perc alatt már ott is voltam az étteremnél. Tudtam, hogy úgysem találnék parkolóhelyet, ezért leálltam az autóval a járda mellé, és futóléptekkel indultam el az étterem irányába. Megálltam egy pillanatra, hogy egy kicsit rendbe szedjem magam, és vegyek egy mély levegőt, majd besétáltam. Igyekeztem feltűnés nélkül mászkálni az asztalok között, és addig ügyeskedtem, míg a mosdóhoz nem értem. Emlékeztem rá, hogy leraktam a márvány lapra a mobilt, azonban most nem láttam ott. Végignéztem az összes helyiséget, sőt, képes voltam még a kukákat is felnyitogatni, de semmi eredménnyel nem jártam. Idegesen járkáltam föl-alá, aztán úgy döntöttem, hogy megkérdezem még a személyzet valamely tagját, esetleg nem adták-e le a telefont. Odasétáltam az étterem másik végében álló bárhoz, ahol egy mosolygós srác köszöntött.
-Jó estét kívánok! Mit adhatotok a szép hölgynek?-udvariaskodott, véleményem szerint csöppet tenyérbe mászó stílusban.
-Köszönöm semmit nem kérek, csupán szeretném megkérdezni, hogy nem látták-e véletlenül a mobilom!-tértem rá rögtön a tárgyra, és odatámaszkodtam a pultra.
-Nem láttam ma este egy készüléket sem, de mindjárt utánakérdezek!-mosolygott rám bíztatóan.
-Lekötelezne, köszönöm!-bólintottam, és hagytam, hogy induljon a dolgára. Leültem egy székre, és az ujjaimmal dobolni kezdtem a pulton. Hosszú perceket vártam, mire végre visszaért a mixer srác.
-Nos, ez lenne az?-mutatta fel előttem a mobilom.
-Igen!-csillantak fel a szemeim, és elvettem tőle a számomra oly fontos kütyüt.-Az adósa vagyok!-rebegtem meghatottan hálámat.
-Ugyanmár!-legyintett nevetve.-Örülök, hogy segíthettem!
-Köszönöm mégegyszer! Viszlát!-búcsúztam, és egy újabb mosolyt eresztettem meg felé.
-Viszlontátásra kisasszony!-köszönt illedelmesen.
Kimondhatatlul boldog voltam attól, hogy meglett a mobilom, és egyszeriben elfelejtettem az este folyamán engem ért kellemetlenségeket. Vidáman dúdorászva léptem ki az étteremből, és élveztem, ahogy a hűs esti szellő a hajamba kapott.
-Nahát, nahát….kit látnak szemeim?-hallottam meg magam mögött egy immáron jól ismert, ám annál gyűlöltebb hangot. Hirtelen megpördültem, és megláttam Kimit a lépcsőn ülve.
-Mit akarsz?-kérdeztem meglepően nyugodtan.
-Talán keresel valamit…vagy valakit!?-újra megjelent az arcán az a kaján vigyor.
-Nem volt még elég a műsor, amit levágtál a vacsora alatt?-feleltem vissza felháborodottan, és közelebb léptem hozzá. Ekkor láttam meg előtte egy félig üres üveget. „Jajj ne, ez részeg!”-gondterhelt nyögés hagyta el a torkomat, ahogy tudatosult bennem a dolog.
-Bocs! Azt hittem, hogy élvezted!-újabb sunyi vigyor.
-Tévedtél! Pedig akkor még nem is voltál ilyen spicces, mint most!-jegyeztem meg élesen, és még egy lépést tettem felé.
-Nem vagyok részeg!-vágta rá azonnal, és felpattant a lépcsőről, hogy ezt bizonyítsa is nekem. Be kell ismerni, hogy bár dülöngélt, azért még menthető volt az állapota.
-Jobb lenne, ha hazamennél, és lefekedülnél a feleséged mellé, ahelyett, hogy seggrészegre iszod magad!-vetettem fel az ötletemet.
-Ne emlegesd előttem azt a nőt!-ráncolta a homlokát, aztán meghúzta a vodkáját. Hirtelen erős kéztetést éreztem az iránt, hogy kirántsam a kezéből azt a rohadt üveget, és jól kupán vágjam vele. Végül hallgattam az eszemre, és ezt tettem-igaz, azért fejbe nem vágtam….nem akartam még kórházba is szállítgatni. Döbbenten nézett rám, majd a kezemre, amelyben ott volt az elkobzott „áru”. Dühbe gurultam, odatrappoltam az épület oldalánál álló hatalmas konténerhez, és belevágtam a piát.
-Nos, választhatsz! Most szépen velem jössz, lezuhanyzol, kijózanodsz, aztán hívunk neked egy taxit, és hazamész, vagy itt maradsz, kikukázod az üveget, és addig iszol, amíg nem fogsz halottsápadt fejjel, és kidüledt szemekkel a kukába kapaszkodva hányni!-közöltem vele a tényállást, aminek hatására még nagyobb szemekkel bámult rám. Őszintén szólva át sem gondoltam a mondatokat, mielőtt elhagyták volna a számat, így én is igazán meg voltam lepődve a saját reakciómon.
-Na mi van, válaszolsz ma még?-sürgettem, mikor percek múlva is szótlanul ácsorgott mellettem.-Számolok ötig, ha nem döntesz, mire a végére érek, akkor elmegyek, és számodra marad a második poció…szóval, egy….kettő….három….
-Várj!-emelte fel az egyik kezét
-Igen?-vontam fel a szemöldököm.
-Veled megyek!-mondta halkan, és lehorgasztotta a fejét.
-Látod!? Okos fiú tudsz te lenni, ha akarsz!-vigyorogtam sunyin, aztán óvatosan hátba vágtam őt, megadva ezzel az induláshoz szükséges első löketet.
Amilyen nagy szája volt a vacsorán, olyannyira hallgatott az autóút alatt. (Jobban is tette.) Én sem szóltam semmit, túlságosan el voltam foglalva a saját gondolataimmal. Megérkeztünk a házamhoz, leparkoltam Seb autóját, aztán betessékeltem ezt a lököttet.
-Nos, arra van a fürdőszoba!-mutattam a helyiség irányába.-Erősen ajánlom, hogy jéghidegre állítsd a vizet!-jegyeztem meg nyersen.-Törölközőt találsz a polcon, és ott van egy férfi tusfürdő is! Most pedig sipirc!-utasítottam erélyesen.
-Igenis Anyuci!-grimaszolt, aztán elvonszolta magát a fürdőszobába, én pedig a fejemet rázva néztem utána.

20. rész

Hazaértem a bemutatóról, és csupán annyi időm volt, hogy lezuhanyozzak, és 10 percre ledőljek pihenni. Fáradt voltam, de nem utasíthattam vissza Jenni vacsorameghívását. Fújtam egyet, aztán odabattyogtam a ruhásszekrényemhez, és válogatni kezdtem a holmijaim között. Délután már éppen elég volt a különleges szabásvonalakból, és rikító színekből, így csak egy nagyon egyszerű fehér koktélruhát választottam, és most nem arannyal, hanem ezüsttel kombináltam. Befejeztem éppen a sminkem felfrissítését, amikor meghallottam a csengő hangját. Beledobtam a szempillaspirált a táskámba, és már rohantam is, hogy ajtót nyissak.
-Szia!-köszöntem mosolyogva az előttem feltűnő Sebastiannak.
-Jó estét Szépségem!-vigyorgott.-Ismét lehengerlően nézel ki!-kacsintott rám.
-Köszönöm!-pukkedliztem.-Te is jól festesz!-bólintottam egy aprót, miután végignéztem az öltözékén. Egy sötét farmer volt rajta, fehér ing, fekete zakó, és egy sportcipő. Elegáns, ám mégis laza összeállítás volt, nálam betalált.
-Mehetünk?-érdeklődött.
-Igen, persze!-bólintottam, majd leoltottam a villanyt, és bezártam az ajtót magunk mögött.

Egy bő 10 perces autókázás után meg is érkeztünk a helyhez, azonban újabb 10 percet vett igénybe, míg találtunk egy üres parkolóhelyet, a túlzsúfolt placcon. Nagynehezen felfedeztünk egy gazdára váró beállót, majd kiszálltunk és egymásba karolva, nevetgélve indultunk el a bejárat felé. Éppen reagálni szerettem volna egy megjegyzésére, de nem tudtam megszólalni, amikor megláttam finn „haveromat”, aki karbatett kézzel támaszkodott az étterem falának, és unott fejjel figyelte a feleségét, aki előtte toporzékolt, és hevesen magyarázott neki valamit.
-Basszus!-csúszott ki a számon a szó.
-Mi a baj?-nézett rám egyből Seb.
-Semmi-semmi……csak dörzsöli a lábamat a cipő!-füllentettem. „Istenem! Miért nem kímélsz meg ettől az egoista macsótól?”-néztem fel az égre, és egy hatalmasat lélegeztem.
-Sziasztok!-köszöntünk egyszerre a kicsi némettel, aztán, hogy fokozzam a hatást, bedobtam egy óriási bájvigyort. „Csak ne látnám azt az érdektelen arckifejezésedet!”
-Hello!-mosolygott ránk Jen, és mindkettőnket megölelt.
-Régóta vártok ránk?-kérdeztem kíváncsian, miközben Seb lepacsizott Kimivel. Odakaptam a pillantásom, és láttam, hogy Kimi méreget engem….na jó, ne szépítsük, majd ki estek a szemei. A combomra csúsztattam a kezem, és picit feljebb húztam a szoknyám alját, miközben sunyin mosolyogtam rá. Láttam rajta, hogy komoly önmegtartóztatásra volt szüksége, és nagyokat nyelt. Valamiért olyan érzésem támadt, hogy tartogat még érdekes dolgokat ez az este…

Leadtuk a rendelésünket, aztán Jen és Sebi elmélyült csevegésbe kezdtek, Kimi és én azonban csendesen hallgattunk. Nem is vettem észre, hogy időközben alaposan elkalandoztak a gondolataim, így nem hallottam, hogy miről megy a társalgás. Hirtelen arra eszméltem, hogy Seb megérintette a karomat, aztán Jenni felé mutatott.
-Jahjj, ne haragudj, elgondolkodtam egy kicsit!-szabadkoztam.-Mit szeretnél?-kérdeztem kedvesen, és rámosolyogtam.
-Képzeld! Letámadott délután az a fura pasas! Igazad volt, mikor azt mondtad, hogy nem árt vigyázni vele!-mondta teljesen megrettenve.
-Nos…..tudod, vannak még hímsoviniszta barmok, akik azt hiszik, hogy az első szavukra minden nő a karjukba omlik!-jegyeztem meg könnyedén, majd jelentőségteljes pillantást vetettem Kimi felé. Megrándult az arcizma, és összehúzott szemekkel nézett rám. Ez kellett csak nekem…..-Én is póruljártam a Magyar Nagydíj utáni afterparty-n. Két egoista szemetet is le kellett koppintanom…..-folytattam, aztán kaján vigyor ült ki az arcomra, és újra a finn „barátomra” néztem, akinek a feje szépen vörösödött, miközben fuldoklott az italtól, ami lecsúszott a torkán.
-Kimi, jól vagy?-nézett rá Seb, amint észrevette, hogy prüszköl, mint egy ló. Nem bírtam magammal, újra hatalmas vigyor ült ki az arcomra.

A desszertre vártunk éppen, mikor felfigyeltem rá, hogy Kimi matat valamit az asztal alatt. Szó, mi szó, először igencsak érdekes gondolataim támadtak azzal kapcsolatban, hogy mit is csinál, de aztán más színben láttam a világot, mikor éreztem, hogy rezeg a telefon a táskámban. Hirtelen Kimire pillantottam, és úgy tűnt, hogy próbál valamit a zsebébe csúsztatni. Sanda gyanúm támadt arról, hogy ki küldött nekem sms-t. Elnézést kértem az asztaltársaságtól, és a táskámat magamhoz fogva, rohamléptekkel indultam a mosdó felé.
Visszacsuktam magam mögött az ajtót, és rögtön előkaptam a mobilt a kis tagyóból. Megnyomtam az OK gombot, és olvasni kezdtem: „Lehet, hogy hímsoviniszta barom vagyok, de remélem tudod, hogy nagyon fáj rád a fogam….”
-Hogy az a…..-sziszegtem idegesen, és majdnem földhöz csaptam a mobilom, de rájöttem, hogy nem azon kellene levezetnem a dühömet, hanem azon a bunkó állaton. Ott járkáltam fel-alá, amikor nyílott az ajtó, és Jenni lépett be rajta.
-Szia!-köszöntem zavartan, és gyorsan a hátam mögé húztam a kezemet.
-Jól vagy Georgina? Eléggé sápadt az arcod!-nézett rám aggódó tekintettel.
-Persze! Minden rendben!-bólogattam hevesen, miközben próbáltam a telefont lerakni valahova, mielőtt észrevette volna, hogy azt szorongatom a kezemben.
-Ha nincs szükséged semmire, akkor viszamennék!-mosolygott.
-Jól van! Rögtön megyek én is!-tettem hozzá sietősen, és figyeltem, ahogy elhagyta a helyiséget. Kifújtam a régóta benn tartott levegőt, majd egy kicsit rendbe szedtem magam, és követtem őt. Gyilkos pillantásokat intéztem Kimi felé, miközben visszaültem az aztalhoz, ő azonban csak vigyorgott. Meg tudtam volna fojtani egy kanál vízben.

A túrótortámban lévő mazsolaszemeket piszkálgattam, amikor a szöszi váratlanul megszólított. Felkaptam a fejem, és érdeklődve néztem rá.
-Gyönyörű a fülbevalód!-bólintott elismerően.-Ez az, amit majdnem elhagytál a gardróbban?-kérdezte szemrebbenés nélkül, és kaján vigyor jelent meg a szája szegletében. Leesett állal néztem rá, és ötletem sem volt, hogy erre mit mondhatnék.
-Te mégis honnan tudsz a gardróbos esetről?-nézett rá Jenni kérdőn, én pedig nagyokat nyelve figyeltem, hogy mit fog válaszolni. „Ha most elárul minket, akkor tuti, hogy megölöm, de előtte még alaposan megkínzom!”-fortyogott bennem a düh, és már az asztal alatt toporzékoltam.
-Szerintem még a szomszédban is hallották azt a hisztit, amit Georgina levágott!-felelt, és mélyen a szemeimbe nézett, közben pedig próbált ismerkedni az asztal alatt. Itt telt meg csordultig az a bizonyos pohár, és teljes erőből rátapostam a lábára, gondosan ügyelve rá, hogy a tűsarkaknak nagy szerepet szánjak.
-Ne haragudj Jen, de engem meglehetősen kimerített ez a mai nap, úgyhogy most hazamennék!-pattantam fel a székről, és futólag rápillantottam a velem szemben ülő nőre.
-Én…hát, jól van, ahogy szeretnéd!-vont vállat.
-Seb? Velem tartasz?-néztem rá szőke németemre.
-Igen, indulhatunk!-bólintott, és ő is felállt.
-Köszönöm a vacsorát Jenni! További jó szórakozást!-próbáltam magamra erőltetni egy mosolyt, de elég nehezen ment, köszönhetően annak, hogy majd szétvetett az ideg.
-Sziasztok!-búcsúzott Seb, aztán követett engem a parkoló felé.
Azt hiszem tudta, hogy nem vagyok beszédes kedvemben, ezért szó nélkül átadta nekem a kocsikulcsokat (ő ivott, én azonban nem…..talán jobb is). Arra az estére odaadta nekem az autóját, így csak kitettem őt a házánál, én pedig hazavezettem. Ahogy beértem a házba, a földhöz vágtam a táskámat, és egy óriásit beleütöttem a falba.
-A rohadt életbe!-kiáltottam el magam, és idegesen toporzékoltam. Nem tudom mi ütött belém, de újra el akartam olvasni azt az üzenetet, ezért felkaptam a szütyőmet, és a telefonomat kezdtem keresni benne. Átforgattam többször is, sőt, ki is borítottam a tartalmát, de nem találtam rá.
-Jajj ne!-csaptam a homlokomra.-Biztosan ott maradt a mosdóban……

19. rész

Kidugtam a fejem a színfalak mögül, és láttam, hogy teltház van. Nagy levegőt vettem, aztán visszamentem az öltözőbe, és jeleztem, hogy indulhat a show. A nézőtéren kialudtak a fények, majd elindult a zene, és a reflektorok a kifutóra irányították a figyelmet, amint megjelent az első modell. Izgatottan figyeltem a bemutatót a színfalak mögül, és bár úgy tűnt, hogy minden rendben halad, én nem tudtam megnyugodni. Szépen sorban mindenki kivonult, és csak Jenni maradt hátra. Tudtam jól, hogy már évekkel ezelőtt abbahagyta a modellkedést, ennek ellenére bevállalta az estét, és ezért roppant hálás voltam neki. Bár először csak kényszerű hazugság volt, de aztán valós dologgá forrta ki magát az ötletem, miszerint tervezek neki egy ruhát. Sokat gondolkodtam a színeken, a szabásvonalon, de végül úgy döntöttem, hogy a klasszikus feketét választom, és inkább a ruha fazonjával variálok kicsit. A végeredmény elég kihívó ruhaköltemény lett, de Jen is örömmel fogadta, és ő bizony viselni is tudta ezt. Ahogy végigvonult a kifutón, hangos taps hallatszott a nézőtérről, végül ő is elfoglalta a helyét, és hatalmas vastaps tört ki. Kidugtam a fejem a vékony fal mögül, és mosolyogva figyeltem a közönséget, és a modelleket. Egyszercsak azt vettem észre, hogy Jen nekem integet, és hív a színpadra. Vettem egy nagy levegőt, aztán a ruhám alját felfogva, felsétáltam a lépcsőn. Hihetetlenül zavarban voltam, tekintve, hogy én magam soha nem voltam egy modell típusó lány, így fogalmam se volt hogyan is tudnék a legtermészetesebb módon végigsétálni ennyi ember előtt. Végül aztán elindultam, de a lányoknál tovább nem mentem. Megálltam közöttük, és óriási mosollyal az arcomon figyeltem az állva tapsoló közönséget. „Tényleg ennyire tetszett nekik a bemutató?”-töprengtem magamban. Elegánsan meghajoltam, aztán ahogy felemelkedtem rámutattam a modellekre is, és nekik is kértem egy tapsot, hiszen nagyon megérdemelték. Ránéztem a bátyámra, és Sebre, mindketten elismerően tapsoltak, na meg pesze legeltették a szemüket…..mondjuk Kimit sem kellett félteni. Bizony ám, nagy meglepetésemre, ő is tiszteletét tette az eseményen…..
Lassan elhalkult a nézőtér, Jenni pedig szót követelt magának. Nem is bántam, hogy ő beszélt, hiszen én túlságosan is meg voltam illetődve ahhoz, hogy értelmes mondatokat alkossak. Megköszönte a megtisztelő figyelmet, és invitált mindenkit egy kis fogadásra, és csevegésre. El kellett ismernem, ügyesen forgatta a kártyákat az üzleti életben (is).

Összeszedtem magam egy kicsit, aztán kimentem a vendégek közé, és kezdődhetett a gondtalan cseverészés. Jól esett, hogy mindenkinek volt hozzám egy-két kedves szava, és olyanok is akadtak, akik ódákat zengtek az általam tervezett ruhákról. Éppen volt néhány magányos másodpercem, és ezt ki is használtam arra, hogy odasasszézzak a srácokhoz.
-Hello, hello!-köszöntem hatalmas vigyorral, és a nyakuk köré fontam a karjaimat.
-Hoppá! Micsoda öröm, hogy a drága tervezőt köreinkben köszönthetjük!-nevetett Seb.
-Remek voltál Hugi!-kacsintott rám Lőri.-A ruháid gyönyörűek!-bólintott elismerően.
-Óhh, köszönöm!-pirultam fülig a megjegyzése hallatán.
-Azt hiszem, hogy nagyon megérdemeljük a bulit ami este fog ránk várni!-csatlakozott Jenni is, és egy pezsgős poharat nyomott a kezembe.
-Hmm? Miről beszélsz?-kérdeztem érdeklődve.
-Megünnepeljük a sikert!-vigyorgott diadalittasan.-Foglaltattam asztalt az egyik zürichi étteremben!-avatott be a tervébe, aztán belekortyolt a pezsgőbe.
-Ez jól hangzik!-bólintottam helyeslően.-A srácok is jöhetnek?-kérdeztem vigyorogva, és rákacsintottam a két fiúra.
-Persze! Ez csak természetes!-vágta rá Jenni, és csillogóan mosolygott rájuk.
-Szívesen mennék veletek, de nekem három óra múlva indul a gépem!-szólalt meg a bátyám.-Nagyon sok munkánk van a következő versenyig, ezért csak a bemutatóra tudtam kimenőt kérni!-mondta szomorúan.
-Sajnálom, hogy nem jöhetsz velünk!-néztem rá csalódottan.-De azért örülök, hogy eljöttél megnézni minket!-derült fel újra az arcom, és megöleltem őt.
-Ez csak természetes!-mosolygott, és megpuszilt.-De mostmár mennem is kell! Köszönök mindent!-bólintott a kis társaság többi tagja felé.
-Mi köszönjük!-bazsalygott Jen, mire én hunyorogva néztem rá.
Beszélgettem velük még néhány percet, aztán úgy döntöttem, hogy meglátogatom az ételektől roskadozó asztalokat , ugyanis egész nap alig ettem valamit, így már eléggé éhes voltam. Egy érdekesen kinéző salátás szendvics-féleséget vettem éppen a számba, mikor éreztem, hogy valaki mögém lépett.
-Mondtam már, hogy elképesztően kívánatos vagy ebben a ruhában?-hallottam meg egy búgó, és vágytól fűtőtt hangot, majd éreztem, hogy a tulajdonosa végighúzza az ujjait a ruhám kivágása által, fedetlenül hagyott bőrömön. A falat a torkomon akadt, és kirázott a hideg.
-Kimi!-határozottan akartam megszólítani, de a hangom vészesen remegett. –Ne csináld ezt!-próbáltam parancsolóan hatni, de nem ment.
-Miért is?-kérdezte még mindig halk, érzéki hangon, és olyan közel hajolt, hogy az ajkai megérintették a fülcimpámat. „Megőrjít! Miért teszi ezt velem?”
-Fejezd be! Ne érj hozzám többet!-végre újra visszatért a hangom. Megpördültem, hogy szembe állhassak vele.
-Tudom, hogy ez csak színjáték, és igazából élvezed, hogy játszadozom veled!-jelent meg egy kaján vigyor az arcán.
-Szerintem ne ülj ilyen magas lovon, mert ha esetleg leesel, akkor nagyot fogsz koppanni, és könnyen betörhet a fejed, meg az a nagy egod is!-vágtam vissza keményen.-És, ha most megbocsátasz……-villantottam felé egy elégedett mosolyt, aztán elsuhantam mellette.
Még szerencse, hogy nem volt semmi törékeny a kezem ügyében, ugyanis darabokra törtem volna, annyi szent. Irtózatosan felidegesített ez a vadbarom, és ezek után képes lettem volna felképelni őt. Nagyot sóhajtva dőltem neki az öltöző falának, és behunytam a szemeimet. Folyamatosan kattogott az agyam, mígnem egy hatalmas felismerés első szikrái nem pattantak a fejemben: „Miért érzem úgy, hogy itt helyben le tudnám teperni azt a hülyét?”

18. rész

Úgy éreztem, hogy nem cselekszem helyesen, ennek ellenére odaköltöztem Baar-ba, és ezzel a több száz kilométeres távolság, csupán két utcahossznyira csökkent a Räikkönen-házaspár és köztem. Tudtam, hogy semmi, és senki nem vonhatja el a figyelmemet a munkáról, és ezt bizonyítottam is azzal, hogy éjt-nappallá téve dolgoztam a bemutató előkészítésén, majd kivitelezésén. Bírtam én a strabát, legalábbis fizikailag, agyilag azonban teljesen szét voltam esve. Az idegeim már kezdték felmondani a szolgálatot, köszönhetően a folyamatos idegeskedésnek, na meg annak, hogy szinte minden nap összevesztem valamelyik Räikkönennel. Ilyen hisztis brancsot én még eddigi pályafutásom során soha nem láttam. Valami bajuk mindig volt. Hol velem, hol a munkámmal, de általában egymással, és ezt természetesen rajtam vezették le. A hócipőm tele volt már velük, de tudtam, hogy nem ez a legalkalmasabb időpont arra, hogy kicsapjam a hisztit.Pedig képes lettem volna rá, annyi szent.

A szeptemberi Nap sugarai tompa fénnyel világították meg a hatalmas bemutatótermet, én pedig ott ültem a helyiség egyik sarkában, és gyönyörködtem a látványban. Szinte mindenki a színfalak mögött tevékenykedett, így nekem jutott néhány szabad perc, amikor végre magam maradhattam, és kicsit a gondolataimba mélyedhettem.
-Min töri a buksiját az én szépséges tervezőm?-hallottam meg egy ismerős, és vidáman csengő férfi hangot az ajtó irányából.
-Sebastian!-szinte visítottam, és azonnal felpattantam a földről, ahogy megláttam a vigyori fejét. Odaszaladtam hozzá, és rá vetettem magam. –Végre, hogy látlak! Ideköltözöm Baar-ba, erre elmész Németországba! Hát hogy is van ez kérem?-vágtam csípőre a kezem, és durcisan néztem rá.
-Bocsánatáért esedezem kedves kisasszony, de halaszthatatlan dolgom akadt drága szülőhazámban!-szónokolt, miközben teljesen komoly képet vágott.
-Drága Uram legyen oly édes, és ne beszéljen nekem most Shakespeare-stílusában, mert felmászom tőle a falra!-válaszoltam vissza hetykén, aztán mindketten jót nevettünk.
-Izgulsz drágám?-kérdezte hirtelen, és ismételten komoly ábrázatot erőltetett magára.
-Megőrülök!-válaszoltam könnyedén, de belül mázsás súly nehezedett rám.
-Megértem, de nyugodj meg, nem lesz semmi baj!-mosolygott.-Most menj, és hagyd, hogy kicsinosítsanak!-kacsintott rám. Nyomtam egy puszit az arcára, aztán elsiettem a színpad mögé, hogy engem is kezelésbe vehessenek a szépítészek.

Ott ültem egy búra alatt, a hajamban két szett csavaróval, Jenni meg úgy pattogott előttem, mint egy jól felfújt gumilabda.
-Szóval, amikor lemegy az első rész, akkor vonul ki Nelly, majd ha a kifutó végére ér, öhet Clarissa, utána Heidi, itt szünet következik, aztán Leila, Nathasa….-hallottam, hogy beszél hozzám, de egy szót sem fogtam fel belőle. Nem bírtam már hallgatni, hogy a koreográfiát elemezgeti nekem.
-Jenni!-szóltam rá idegesen. Hirtelen megállt, és kérdő pillantásokat vetett felém. –Kérlek hagyd abba! Nem vagyok képes több információt elraktározni! Ki akarok egy kicsit kapcsolni!-néztem rá komolyan.
-Jól van! Akkor megyek készülődni!-szegte fel a fejét, aztán faképnél hagyott. Hál’ Istennek.
Alig vártam már, hogy végre egyedül legyek, és egy kicsit még relaxálhassak a bemutató előtt. Bő egy óra alatt elkészült a frizurám, valamint a sminkem is, és mivel már nem volt túl sok idő a műsor kezdetéig, úgy döntöttem, hogy magamra öltöm a ruhámat. Jenninek meggyőződése volt, hogy nem bújhatok el, mint valami szürke kisegér, épp ellenkezőleg, tündökölnöm kell a bemutatón. Sikerült meggyőznie, hogy válasszak egy élénk színt, ami esetemben az arany lett. A ruhám, a cipőm, és még a fülbevalóm is ebben a csodálatos színben pompázott. Az extra magas sarkakkal megáldott topánkában próbáltam megtalálni az egyensúlyomat, mikor meghallottam, hogy Jenni fennhangon akar valakit kitessékelni az öltözőből. Feléjük kaptam a pillantásom, és meglepődve láttam, hogy kivel pöröl a barna szépség. Felfogtam a ruhám alját, és nagy léptekkel a két említett felé vettem az irányt.
-Uram! Hány nyelven mondjam el még magának, hogy nem jöhet be ide!?-visította Jen.
-Kisasszony! Én nem szeretnék itt zavarkodni, csupán…..
-Lőri!-kiáltottam fel hirtelen, és a bátyám nyakába ugrottam, persze vigyázva a ruhámra.
-Ginus!-nevetett, és szorosan átölelt engem.
-El sem hiszem, hogy látlak! Hogy kerülsz te ide?-kérdeztem tágra nyílt szemekkel, jobbra-balra hadonászva közben.
-Nem hagyhatom ki a hugicám első bemutatóját!-kacsintott rám.-Csodaszép vagy!-mért végig elismerő tekintettel.
-Annyira boldog vagyok, hogy itt látlak!-mondtam óriási mosollyal, és beharaptam picit az alsó ajkam.
-Óhh, ne haragudj, nem tudtam, hogy ő a bátyád!-szólalt meg Jenni hebegve-habogva, és kezdett elvörösödni..
-Semmi gond!-bólintottam lassan.-Lőrinc Tárnoki-Jenni Dahlmann Räikkönen!-mutattam be őket egymásnak gyorsan.
-Üdv!-bólintott mosolyogva a bátyám, és felé nyújtotta a kezét.
-Hello!-köszönt Jenni.-Ne haragudjatok, most rohannom kell! Beszédem van még a lányokkal!-mondta sietősen, és már ott sem volt.
-Te ez a nő, a Jégember felesége?-kérdezte suttogva a bátyám.
-Igen!-bólintottam.-Soha nem találkoztál még vele?-néztem rá csodálkozva.
-Hát…nem!-ingatta a fejét.-Na mindegy!-vont vállat hanyagul, és zsebre vágta a kezeit.
-Ne haragudj bátyó, de most nincs időm beszélgetni! Ígérem, hogy a bemutató után leülünk cseverészni!-fogadkoztam.
-Jahjj, persze, nem akarlak feltartani, csak azért jöttem, hogy beköszönjek, és sok szerencsét kívánjak!-mosolygott, aztán megölelt.
-Köszönöm! Szeretlek Lőri!-kacsintottam rá, és megpusziltam az arcát.-Seb is itt van, keresd meg!-vigyorogtam.
-Rendben!-bólintott.-Szia!
-Hello bátyó!-integettem, aztán visszamentem az öltözőbe, hogy utoljára végigellenőrizzek mindent még a bemutató előtt.

17. rész

„Ez nem lehet igaz! Basszus! Áhh! Bezárta Kimit! Valahogy ki kell hoznom, mielőtt megfullad abban az óriási ruhásszekrényben!”-agyaltam idegesen a dolgon, miközben követtem Jennit a konyhába. Próbáltam kitalálni, hogy miként tudnám elcsórni tőle a gardrób kulcsát, de egyelőre semmi használható ötletem sem akadt.
-Szóval, elmeséled végre, hogy mit tervezel?-érdeklődött , és leült a konyhai asztalhoz.
-Én…..én…..-hebegtem, mint valami hülye.-Szóval arra gondoltam, hogy kicsit körülnézek, hogy…hogy…-nagyokat nyeltem közben-milyen mintájú és fazonú ruhákat kedvelsz, ugyanis szeretnék neked tervezni valamit, amit….amit…-már légszomj közeli állapotban voltam-neked ajánlanék fel!-fejeztem be a mondatot, és megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. Csak szükség esetén tettem ilyet, de ezúttal úgy hazudtam, mint a vízfolyás. Reméltem, hogy be is veszi a rögtönzött kreációmat.
-Hát ez kedves!-szólalt meg egy bájvigyor kíséretében.-De a gardróbom tabu!-közölte utána fapofával, és felemelte a mutatóujját.
-Értem!-nyeltem egy nagyot.-Ne haragudj, hogy bemerészkedtem a felségterületedre!-szabadkoztam meghunyászkodva.
-Nem haragszom meg, ha készítesz reggelit!-küldött felém egy csillogó mosolyt.
-Fél óra, és kész!-bólintottam, majd a konyhapult felé fordultam, és reggeli készítési mozdulatokat imitáltam, de a gondolataim máshol jártak:erősen azon agyaltam, hogy miként szabadítsam ki Kimit, mielőtt még a felesége találna rá. Hirtelen ötlettől vezérelve, kirántottam az egyik Swarowsky kristályos fülbevalómat, és a farmerom zsebének mélyére csúsztattam.
-Jenni!-kezdtem el ijedten kiabálni. Reméltem, hogy bejön a tervem.-Merre vagy?
-Itt vagyok!-szaladt vissza a konyhába.-Mi történt?-kérdezte meglepetten.
-Azt hiszem, hogy kiesett a fülbevalóm a gardróbban……nem hagyhatom, hogy elvesszen, még a nagymamámtól kaptam nagyon-nagyon régen…..-hüppögtem. Meglepetések sorozatát prdukáltam. Nem volt elég, hogy hazudtam, még sírni is majdnem képes voltam.Kezdtem már megijedni magamtól.
-Nyugodj meg! Nincs semmi baj!-tette a kezét a vállamra. –Most az egyszer odaadom a kulcsot, menj fel, és keresd meg!-mosolygott rám.
-Bocsáss meg! Ígérem, hogy nagy ívben fogom kerülni ezek után a helyiséget!-fogadkoztam.
-Jól va, jól van! De menj már!-parancsolt rám szelíden, és az emelet felé biccentett a fejével.
Diadalittasan rohantam fel a lépcsőn, hogy kiszabadítsam ezt a ruhaszobába zárt lököttet. Kinyitottam az ajtót, és szinte láthatatlanul becsusszantam a szobába.
-Héé, én vagyok!-suttogtam alig hallhatóan, azonban Kimi rögtön kidugta a fejét az egyik állvány mögül.
-Na végre! Mi tartott ennyi ideig?-esett nekem hálátlanul a szöszi.
-Tudod, hogy milyen műsort kellett levágnom? Te tehetsz az egészről Minek kellett behúznod ide?-néztem rá morcosan.
-Honnan a jó büdös fenéből tudhattam volna, hogy most akarja ellenőrizgetni a gönceit?-kérdezte élesen. Összehúzott szemekkel néztem rá, és a kezem ökölbe szorult, de igyekeztem csillapítani magam.
-Tűnés!-böktem a fejemmel az ajtó irányába.-Ne merj szólni hozzám többet, különben én zárlak be ide!-tettem hozzá fenyegető hangvételben.
-Nézd meg, hogy nincs-e folyosón!-utasított, én pedig kelletlenül az ajtóhoz léptem, és óvatosan kidugtam a fejem egy éppen elégnek bizonyuló résen.
-Tiszta a levegő, tűnj el!-sziszegtem neki idegesen.
-Kössz, megmentőm!-vigyorgott gúnyosan, miközben a falhoz nyomott, és mélyen a szemeimbe nézett. A tekintete jeges volt, ennek ellenére úgy éreztem, hogy perzsel az a tűz, ami futólag megcsillant a szemeiben. Megborzongtam, ugyanakkor egy jóleső melegség is végigcikázott a testemen. Közelebb hajolt, és éreztem a leheletét az arcomon. Nem bírtam tovább tartani magam, behunytam a szemem, és átadtam magam az előttem álló férfinak. Néhány másodpercig semmi nem történt, aztán éreztem, hogy az ajkai megérintették a szám fölötti kis területet. Egy pillanat volt az egész, és mire kinyitottam a szemeimet, ő már ott sem volt a szobában.
-Te Jó Ég!-sóhajtottam fel, és újra nekidőltem a falnak. Hosszú percekbe tellett, mire újra értelmesen tudtam gondolkodni. Nagynehezen összeszedtem magam, és visszasétáltam a konyhába.
-Nem is tudom hogy köszönjem meg!-kezdtem bele újfent a színjátékba, ahogy megláttam Jennit, aki az asztalnál üldögélt, és valami magazint lapozgatott.
-Megtaláltad a fülbevalód?-kérdezte egy aprós mosollyal az arcán.
-Igen!-sóhajtottam fel színpadiasan.- Az egyik cipődbe esett bele!-füllentettem.
-Hmm, jó helyet talált a kedves ékszer!-kuncogott.
-Bizony!-nevettem fel zavartan.-És most tényleg készítek valami kaját!-mosolyogtam, aztán a konyhapult felé indultam. Éreztem, hogy izzad a tenyerem ettől a sok hazugságtól, amit kénytelen voltam összehordani az elmúlt fél órában, és ehhez most hozzájött még a Kimivel való flörtölgetésem is.
-Arra gondoltam…..-szólalt meg Jenni hosszú percek múlva.-…..mi lenne, ha ideköltöznél Baarba?-vetette fel az ötletet, aminek hallatán kiesett a kanál a kezemből.
-Micsoda?-fordultam meg lassan, és kérdőn néztem rá.
-Figyelj! Sokkal praktikusabb lenne, ha itt laknál! Ha együtt fogunk dolgozni-márpedig igen-akkor muszáj lesz közel lennünk egymáshoz, ugyanis az nem állapot, hogy hol nálad, hol nálam vagyunk!
-Hát….végülis igazad van!-böktem ki egy kicsit elgondolkodva.
-Már ki is néztem neked egy lakást. Éppen kiadó, és szerintem tökéletes lenne számodra! Tágas, világos, rengeteg szabad hely van benne...-áradozott a helyről.
-Ez igazán jól hangzik…..de még meg kell gondolnom!-sóhajtottam hangosan.
-Miért kell mindig mindent átgondolnod?-csattant föl Jenni.
-Sajnálom! Én nem szeretem feladni a biztosat, egy bizonytalanért!-közöltem teljes lelki nyugalommal, és belenéztem abba a barna szempárba.
Jen nem szólt semmit, de láttam rajta, hogy nem tetszett neki a megjegyzésem…..

16. rész

Reggel már fél 8-kor ébren voltam, és mivel tudtam, hogy nem fogok már visszaaludni, kipattantam az ágyból, és a ruhás szekrényhez léptem. Ahogy a szoba ablakából láttam, borongós augusztusi nap köszöntött ránk, ezért egy sötétszürke, csőszárú farmert vettem fel, valamint egy fehér blúzt, az összeállítást pedig egy fekete hosszú nyaklánccal, és ugyancsak, ebben a színben tündöklő magassarkúval egészítettem ki. A hajamat egy szoros copfba fogtam, majd feldobtam némi teljesen natúr sminket.
Arra gondoltam, hogy önállósítom magam, és főzök egy kávét, azonban nemhogy a konyháig, még a lépcsőig sem jutottam el. Kiléptem a szobámból, és elindultam a hosszú emeleti folyosón, mikor valaki hirtelen megragadta a csuklóm.
-Georgina!-hallottam a nevemet finn „barátocskám” szájából.
-Mit akarsz?-kérdeztem mérgesen, és kirántottam a kezemet az övéből.
-Beszélni akarok veled!-jelentette ki ellentmondást nem tűrő stílusban.
-Én viszont nem akarok veled társalogni!-vágtam vissza keményen, majd ismételten útnak eredtem, ő azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Ezúttal a karomat ragadta meg, és behúzott magával az egyik helyiségbe. Hallottam, hogy kattant a zár, majd elindult felém.
-Ülj le!-mutatott az egyik székre, ami a fal mellett állt. Körbenéztem, és a temérdek ruhából, valamint cipőből arra következtettem, hogy valamiféle gardróbban vagyunk. Igaz, alig néhány négyzetméteres volt ez az egész szoba.
-Mit akarsz?-kérdeztem idegesen, majd a mellkasom előtt összefontam a karjaimat, és nekidőltem a falnak.
-Szeretném megmagyarázni az este történteket!-válaszolt halkan.
-Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodásaidra!-közöltem hidegen, majd elindultam kifelé, ő azonban a falhoz nyomta az egyik kezét, így megállított engem.
-Itt maradsz, és végighallgatsz!-sziszegte, egész közel hajolva az arcomhoz.
-Nem parancsolgatsz nekem!-kekeckedtem vele, de közben a hátamat újra a falnak támasztottam, jelezve neki, hogy sürgősen kezdjen bele a mondandójába.
-Figyelj Georgina!-szólított meg komolyan.-Én nem akartam semmi erkölcstelen dolgot tenni tegnap este! Lehet, hogy ez hülyén hangzik, de eltévesztettem a szobát!-mondta kétségbeesetten. Erre nem voltam felkészülve, hangos nevetésben törtem ki.
-Azt hiszem, hogy a ti szobátok a ház másik végében van!-vigyorogtam.
-Éppen ez az! Én nem ott alszom már jó ideje!-felsóhajtott.
-Mi?-néztem rá elkerekedett szemekkel.
-Gondolom észrevetted, hogy nem igazán találjuk a közös hangot Jennivel! Őszintén szólva, azt hiszem, hogy már rég elváltuk volna, ha nem lenne ez a rohadt média.-a hajába túrt, majd rám emelte a tekintetét.-Amit mi élünk, az nem házasság, csak valami nyűg, ami még összeköt minket! Hónapok óta külön alszunk, külön életet élünk, és, ha néha megjelenünk valahol együtt, az is csak azért van, hogy lenyugtassuk a kedélyeket! Most egyikőnknek sem hiányzik, hogy az egész sajtó a válásunkon csámcsogjon. Ráadásul attól tartok, hogy Jenni képes lenne rám húzni a vizes lepedőt!-elfintorodott, amint elmondta amit szeretett volna.
Döbbenten néztem rá az után, hogy elhallgatott. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire rossz a kapcsolatuk, már ha ezt, amiben élnek, lehet annak nevezni. Úgy véltem, hogy biztosan mindkettejük nehéz időszakot él át, és ezért veszekednek ennyit, de tévedtem.
-Szóval tegnap este nem zaklatni akartalak, csupán másik szobába tévedtem be. Őszintén szólva, kicsit becsíptem, és azt hiszem, hogy nem néztem melyik szobát veszem célba!-vallotta be őszintén a dolgokat, aztán lecsúszott a fal tövébe.
Más szemmel tekintettem rá. Ez, amit az imént mesélt, nem egy nagyképű macsó fellengzősködése, hanem inkább egy megtört férfi vallomása volt. Odasétáltam hozzá, és leültem én is a padlóra.
-Ne haragudj, hogy olyan keményen beszéltem veled!-kértem bocsánatot tőle. Úgy éreztem, hogy ez a legkevesebb, amit megtehetek.
-Ugyanmár!-legyintett. –Érthető, hogy így reagáltál! Valószínűleg én sem tettem volna máshogy!-vont vállat.
-Sajnálom, hogy zátonyra futott a kapcsolatotok!-néztem rá együttérzően, és bátorítóan megsimogattam a vállát. Picit közelebb ült hozzám.
-Mindketten hibásak vagyunk! Talán, ha több időt szentelünk egymásnak, akkor nem alakult volna így!-mondta megtörten, maga elé nézve.
Nem szóltam semmit, csendesen üldögéltem mellette, és a gondolataimba süllyedtem. Még mindig nehezen hittem el az előbb hallottakat. Sajnáltam, amiért ilyen rosszul alakult a házassága. Hirtelen felém fordította a fejét, aztán hosszú percekig kémleltük a másik tekintetét. Váratlanul közelíteni kezdett az arca az enyémhez, én pedig ösztönösen behunytam a szemem, és picit szétnyitottam az ajkaimat. Már csak alig néhány milliméter választott el minket egymástól, mikor meghallottuk a kilincs zörgését. Felpattant a szemhéjam, és ijedten néztem Kimire, aki közben távolabb húzódott.
-Most mi csináljunk?-kérdeztem riadtan, és felpattantunk a padlóról.
-Nem tudom!-rázta meg a fejét.
-Héé, akármelyikőtök is van odabennt, nagyon gyorsan nyissa ki az ajtót!-dörömbölt Jenni.
-Basszus! Most mit tegyünk?-pánikoltam.-Bújj el a ruhák mögé!-kezdtem hirtelen löködni őt az állvány irányába.-Megpróbálom elcsalni innen, hogy ki tudj jönni!-ismertettem vele a tervemet, ő pedig bólintott, és tette a dolgát.
Vetem egy mély levegőt, rendeztem a vonásaimat, és kizártam az ajtót.
-Szép jó reggelt Georgina!-köszönt mosolyogva, de láttam rajta, hogy majd föl robban.-Mit keresel a gardróbomban?-kérdezte számnkérően.
-Tervezek egy kis meglpetést számoda, ezért kellett bejönnöm!-füllentettem. Csodálkoztam azon, hogy milyen gyorsan kapcsoltam.
-Nocsak, milyen meglepetés?-vonta föl az egyik szemöldökét, miközben „láthatatlanul” kifelé tolt a helyiségből.
-Csinálok reggelit, és közben elmesélem!-hozakodtam elő az ötlettel, és nyeltem egyet.
-Jól van! Menjünk!-bólintott. Elindultam, de ekkor egy kattanást hallottam.
„Áhh neeee! A francba, a francba, a francba!”

15. rész

-Mit keresel te itt?-kérdezte csodálkozva, és megölelt engem.
-Hát szóval, tudod….Jennivel fogok dolgozni!-böktem ki nagynehezen.
-Mii?-kerekedtek el ezúttal a másik szőkeség szemei.-Te leszel a lósubickoló, netán a paripái szülinapi bulijait fogod szervezni?-kérdezte szarkasztikusan Kimi, és most megint úgy éreztem, hogy szívesen bemosnék neki egyet.
-Vicces……-grimaszoltam, mire ő sunyin elvigyordott. –Remélem, hogy a kedvesség szobrát nem rólad mintázták, mert akkor minden ember elfelejti, hogy mi is az!-vágtam vissza ugyanolyan éles stílusban, mint ahogy az imént ő szólt hozzám.
-Ááácsi!-kiáltott közbe a drága felesége.-Ti ismeritek egymást Sebastiannal?-kérdezte meglepetten, és ingáztatta közöttünk a tekintetét.
-Igen, már jó pár éve!-bólintott kedvenc németem.
-Kicsi a világ!-jegyezte meg Jenni, és gyanakodva nézett ránk.
-Az!-vágta rá Kimi.-Mehetünk végre?-pillantott Sebre.
-Hova-hova fiúk?-kérte számon a srácokat Mrs. Räikkönen, miközben összefonta a karjait a mellkasa előtt, és választ várva nézett rájuk.
-Nem tartozom neked beszámolóval!-vonta meg a vállát a férje, és már indult is az ajtó felé. Sebivel összenéztünk, aztán biccentettem neki a fejével, mire ő is útnak eredt.
-Sziasztok!-köszönt vissza, már a nappali végében állva.
-Nos, akkor felkísérlek a szobádba!-közölte velem Jenni, mintha mi se történt volna. Ennek ellenére, én azért elkönyveltem magamban, hogy jó lesz vigyázni ezzel a társasággal.

Felvittem a szobámba a holmimat, aztán kicsit összeszedtem magam, és visszamentem Jennihez, aki már az étkezőben tüsténkedett, és valami kajának kinéző cuccot pakolt az asztalra.
-Gyere csak, foglalj helyet!-mosolygott, és rámutatott egy székre.
-Mi finomat főztél?-kérdeztem udvariasan, miközben elfoglaltam a helyemet.
-Óhh, nem én főztem, úgy hoztam egy zürichi étteremből! Fekete kagyló és párolt zöldség!-adta tudtomra a menüt, aminek hallatán fintor futott végig az arcomon, de azért próbáltam mosolyra húzni a számat.
-Remélem ízleni fog!-tette le a tányért elém.-Jó étvágyat!
-Neked is!-mosolyogtam rá, aztán fél szemmel az előttem fekvő vacsorára pillantottam.A villámmal piszkálgattam az ételt, de arra nem tudtam rávenni magam, hogy meg is kóstoljam, így inkább beszélgetést kezdeményeztem, remélve, hogy elterelődik a téma az ételről.
-Szóval, hogyan is gondoltad ezt a közös ügyet?-kérdeztem érdeklődve.
-Láttam a rajzaidat, ezek alapján úgy gondoltam, hogy összeállíthatnánk egy kollekciót, ami egy stílusirányzatot, formatervezést, és mintaegységet képvisel, a tervek alapján megvarratnánk a ruhákat, és szerveznénk egy bemutatót. Vannak modell barátnőim, akik biztos szívesen vállalnák, szponzorokat pedig tudnék szerezni, hiszen felsőbb körökben is vannak ismertségeim!-itt ravasz mosoly ült ki az arcára, de igyekezte ezt leplezni.
-Hmm, ez igencsak bíztatóan hangzik Jenni!-bólintottam, és belekortyoltam a vizembe. –Mit gondolsz, mikorra tudnánk összehozni a bemutatót?-kíváncsiskodtam tovább.
-Azt gondolom, hogy egy-, másfél hónap. Ez függ attól is, hogy az anyagokat milyen gyorsan tudják beszerezni, hogy haladnak a munkával…-sorolta a tényezőket.
-Akkor, azt hiszem, hogy nem kellene sokat késlekednünk a tervek kiválasztásával!-mondtam lelkesen.
-Mondjuk holnap délelőtt nekifoghatnánk!-vetette fel az ötletet, én pedig helyeslően bólogattam. Nem is gondoltam volna, de szépen lassan megkedveltem az új munkámat. Be kellett vallanom, elbódított a tudat, hogy egy szép napon még akár a nagy divatházakkal is versenghetek. No persze, azért tudtam, hogy ez csak egy szép álom.
-Nem ízlik a vacsora?-kérdezte hirtelen. Valószínűleg észrevette, hogy csak piszkálgatom az ételt. Akárhányszor ránéztem, olyan érzésem támadt, hogy az ebéd gyanánt elfogyaszott csirkés rizottó újra a napvilágra fog jutni…..
-A zöldségek nagyon finomak, a kagylót azonban nem igazán kedvelem!-próbáltam finoman fogalmazni.
-Óhh, azt hittem, hogy szeretni fogod! Készítsek valami mást esetleg?-ajánlotta kedvesen.
-Dehogy! Ne fáradj!-ráztam meg a fejem.-Inkább elmennék pihenni, ha nem bánod! Kimerített az utazás!-indokoltam meg a kérdésemet.
-Menj csak nyugodtan! Reggel találkozunk! Jó Éjt!-mosolygott rám.
-Jó éjszakát Jenni!-köszöntem, és felmentem a szobámba.

Olvastam még egy kicsit, átnéztem a magammal vitt terveket, aztán úgy döntöttem, hogy elmegyek zuhanyozni. Fáradt voltam már, ezért csak rövidra fogtam a „pancsikolást”. Megmostam a fogam, aztán a fürdőscuccaimat magamhoz fogva, visszaindultam a szobába.
Álmos voltam, de jó kedvem volt, így még dalra is fakadtam. Bepördültem a hálóba, azonban ahogy az ágyamra pillantottam, hirtelen a torkomon akadtak a hangok. Nagyokat pislogtam, hogy lássam, biztosan, nem álmodom-e, azonban mikor többszöri próbálkozás után sem foszlott szét az álomnak hitt kép, rá kellett döbbennem, hogy valóban az a lökött finn fekszik az ágyamban……teljes valójában. Irtózatosan dühbe gurultam, és nem tudtam parancsolni az indulataimnak.
-Kimi!-kiáltottam rá idegesen. –Mégis mi a francot keresel itt?-toporzékoltam az ágy mellett állva. Hirtelen felpattant, és nagy szemekkel bámult rám.
-Mi…micsoda?-kérdezte dadogva.
-Hogy van képed befeküdni az ágyamba?-ordítottam vele magamból kikelve.
-Én nem…-hebegett.
-Takarodj!-mutattam az ajtó felé, és dühtől izzó tekintettel pillantottam rá.
-Georgina, várj! Hadd magyarázzam meg!-kezdett el mentegetőzni, de nem hagytam. A kezem ügyében lévő pólóval kezdtem el ütögetni a karját, ő pedig próbálta hárítani a rá mért csapásokat, miközben hátrált az ajtó felé.
-Hordd el magad! Nem akarlak látni!-néztem rá mérgesen, és becsaptam utána az ajtót.
-A rohadt életbe!-káromkodtam el magam, és teljes erőből a földhöz vágtam a pólót.

14. rész

Három nap eltelt már azóta, hogy Nathalie kirúgott, de még mindig nem tértem napirendre a dolog felett. Immáron újra a budapesti lakásom nappalijában álló kanapén üldögéltem, és egy névjegykártyát forgattam a kezemben.
-Mit tegyek? Felhívjam?-töprengtem hangosan.-De ha megteszem, akkor ismét valami ismeretlenbe csöppenek, és….Miket beszélek? Én soha nem ijedek meg attól, hogy valami újdonság a számomra!-korholtam magam.-Nathalie már úgysem fog visszahívni a céghez, nekem pedig dolgoznom kell….-sóhajtottam.-Megteszem, és új életet kezdek!-határoztam el magam, aztán bepötyögtam a telefonomba a papíron található mobilszámot. Hosszasan kicsengett, mire végre egy hangot hallottam meg a vonal túlsó végén.
-Jenni Dahlmann, tessék!-szólt bele a nő. „És hol marad a Räikkönen! Ezt nem értem!”-csodálkoztam.
-Hello Jenni, Georgina Tárnoki vagyok!-köszöntem, miután visszataláltam magamhoz.
-Óhh szia! Már vártam a hívásodat! Miben segíthetek?-kérdezte nyájasan.
-Szeretnék beszélni veled erről a….hát hogy is mondjam….projektről!-böktem ki..
-A közös munkára gondolsz?-kérdezett vissza.
-Igen! Azt hiszem, hogy most minden körülmény adott hozzá!
-Örömmel hallom, hogy átgondoltad az ajánlatomat, és végül úgy döntöttél, hogy belevágsz a divattervezésbe!-kicsit sablonszövegnek éreztem ezt, ezért gyorsan reagáltam.
-Be kell vallanom, hogy nem szerepelt eredeti terveim között, hogy elvállalom ezt a munkát, de végül így alakult!-közöltem egy kicsit közönyös hanglejtéssel.
-A körülmények engem nem érdekelnek, csakis a lényeg!-vágta rá azonnal.
-Nos, akkor hol, és mikor tudjuk megbeszélni a részleteket?-tértem rá egyből a tárgyra.
-Nem hinném, hogy ez kávéházi téma, így azt szeretném kérni, hogy gyere el hozzám!-jelentette ki nemes egyszerűséggel, én meg köpni-nyelni nem tudtam.
-Mii?-visítottam a telefonba, ahogy visszatért a hangom.
-Ülj fel az első Zürichbe tartó repülőgépre, és gyere ide hozzám!-a hangja egész parancsolóan csengett, amin kicsit el is csodálkoztam.
-De….de én igazán nem akarok nálatok zavarkodni!-dadogtam, amint eszembe jutott kedves férjecskéje is, akivel elvileg békét kötöttünk, de ez még azért nem volt nekem elég meggyőző.
-Ne keress indokokat, csak szedd össze a terveidet, meg a motyódat, és ülj fel az egyik gépre!-utasított engem ismét. Kezdtem szépen lassan kiakadni.
-Utánanézek a járatoknak, és majd felhívlak, hogy mikor tudok menni!-mondtam halkan.
-Jól van! Csörögj vissza, kérlek!
-Úgy lesz! Szia!-köszöntem el, és kinyomtam, majd a telefonomat odavágtam magam mellé a kanapéra.
-Mégis mit gondol magáról ez a nő? Nekem akkor sem parancsolhat!

Fél 6 volt, amikor landolt a gépem a zürichi reptéren. Életemben nem jártam még Svájcban, így fogalmam se volt, hogy merre menjek. Magamhoz vettem a csomagjaimat, aztán próbáltam utat törni magamnak az emberhad között. Örömtáncot tudtam volna lejteni, amikor megláttam Jennit az egyik bejáratnál. Gyorsan felé vettem az irányt, és intettem neki, hogy észrevegyen. Szerencsée a helyén maradt, így nem tudtam szem elől téveszteni.
-Szia!-köszöntem neki fújtatva, amikor végre átverekedtem magam a tömegen.
-Hello Georgina!-mosolygott rám, és egy-egy puszit nyomott az arcomra.-Indulhatunk?
-Persze!-bólintottam lassan, majd csendesen követtem őt a parkoló irányába. Már vagy 10 perce sétálhattunk, mire végre megálltunk egy fekete Mercedes mellett.
-Dobd be hátra a csomagod, és pattanj be mellém!-kacsintott Jen, és pedig csendben teljesítettem a kérését.
-Hol is laktok pontosan?-kérdeztem meg hosszú percek múlva.
-Baar-ban! Ez egy kisebb falu, és csak alig néhány kilométerre van Zürichtől!-világosított fel lakóhelyük földrajzi helyzetéről. Bólintottam egyet. –Mit értettél az alatt, hogy így alakult a munka-dolog?-nézett rám kérdően.
-A főnőkasszonyom kirúgott!-válaszoltam, és megvontam a vállamat.
-Könyörgöm ne csinálj úgy, mint Kimi!-szólalt meg esdeklő hangon.
-Hmm? Ezt nem értem!-vontam fel az egyik szemöldököm.
-Ne legyél ilyen szótlan, és, ha esetleg kinyitod a szádat, akkor ne csak tőmondatokat válaszolj!-oktatott ki. „De jó, hogy még azt is meg akarja mondani, hogy beszéljek!”-grimaszoltam.
Erre tényleg nem tudtam mit válaszolni, így inkább csendben maradtam, és a gondolataimba mélyedtem. Valamiért volt egy olyan érzésem, hogy nem lesznek zökkenőmentesek az előttünk álló, igencsak hosszúnak kinéző napok.
Nemsokára megérkeztünk a házukhoz. Óriási, hófehér villa volt, csodaszép környezetben. Kívülről igencsak megnyerő volt a látvány.
-Hűűhh, gyönyörű ház!-mosolyogtam Jenre, miközben előhalásztam a bőröndömet a csomagtartóból.
-Köszönöm!-bólintott.-Gyere utánam!-indult el hátrafelé, én pedig követtem őt.
Ahogy beléptünk a házba, óriási tereket láttam magam előtt, és ezt a hatást, még fokozták a fehér falak, és a letisztult formák is. Mondhatni, kicsit rácsodálkoztam az épület szín-, és formavilágára.
-Gyere beljebb, ne az előtérben ácsorogj!-mosolygott rám bíztatóan Jenni.
-Ne haragudj, csak kicsit elgondolkoztam!-magyarázkodtam rögtön, és követtem őt a szomszédos helyiségbe, ami egy hatalmas nappali volt.
-Már előkészítetem neked egy szobát az emeleten! Ha gondolod, akkor megmutatom, és akár le is zuhanyozhatsz, ha szeretnél!-ajánlotta.
-Az jó lenne!-bólintottam mosolygva. Elindultunk a lépcső felé, mikor hirtelen ismerős hangok ütötték meg a fülemet, majd másodperceken belül megpillantottam a hangok forrásait is, avagy két szőke ismerősömet.
-Seb!-kiáltottam fel meglepetten, mikor felfogtam, hogy kedvenc németem áll velem szemben.
-Gina?-nézett rám nagy szemekkel, és tátott szájjal.
„Te Jó Ég! Mi lesz még itt?”

13. rész

Néhány napot még otthon töltöttem, és alaposan kipihentem magam, de mivel a szabi sem tart örökké, hamarosan újra munkába álltam. Egy borongós augusztusi hétfő reggel volt, amikor felszálltam a Berlinbe tartó gépre. Már nem viselt meg az út, hiszen jó néhányszor megjártam a Budapest-Berlin távolságot.
A reptérről kikeveredve, fogtam magamnak egy taxit, és a német főváros utcáin „száguldozva” cirka fél óra alatt odaértünk a szállodához, ahol mindig helyet foglaltam magamnak. Mondhatni már visszajáró vendégként tekintettek rám, és a személyzet zöme ismert engem. Kifizettem a fuvart, majd a recepcióhoz sétáltam, és elkértem a szobakulcsokat. Nem voltam kimerült az utazástól, így egy gyors zuhanyzás, és átöltözés után, máris indultam cégünk főhadiszállására, hogy megkaphassam következő feladatomat.
Mosolyogva léptem be az ajtón, és minden kollégámnak vidáman köszöntem. Jó hangulatban voltam, hála a rengeteg sikeres rendezvénynek, amit lebonyolítottam az elmúlt hónapokban.
Magabiztosan lépkedve haladtam főnőkasszonyom irodája felé, majd odaérve megálltam, rendeztem a vonalaimat, és bekopogtam.-Szabad!-hallatszódott ki a határozottan csengő hang.
-Szép jó napot Nathalie!-köszöntem széles mosollyal, azonban ahogy megláttam a savanyú ábrázatát, elkomorodtam.
-Szia Georgina!-bólintott lassan és kimérten. Nem értettem, hogy mi van vele, hiszen mindig kedvesen mosolygott, és szívélyesen üdvözölt.
-Nos, megkapom azt a franciaországi esküvőt, amit megígértél?-kérdeztem ismét hatalmas vigyorral, miközben lehuppantam az egyik székbe.
-Nem! Te itt semmiféle munkát nem kapsz többet!-nézett a szemembe.
-Tessék? Miket beszélsz?-ráztam hüledezve a fejem.
-Azonnali hatállyal felmondok neked!-közölte velem szemrebbenés nélkül. Felemelkedtem a székről, de aztán vissza is estem. Nem bírtam elhinni azt, amit az imént hallottam.
-Nathalie! Mit tettem? Mit rontottam el? Magyarázd el!-néztem rá könyörgő tekintettel, és a szemeimbe könnyek szöktek.
-Azt hiszem nem kell magyarázkodnom Georgina! Kérlek hagyd el az irodámat!-mondta kemény, rideg hangon.
-Nathalie! Legalább egy szót, kérlek!-sírtam el magam.-Ennyire rossz munkát végeztem, hogy még egy rendes indokot sem érdemlek? Akkor legalább szidj le, hordj el mindennek, de ezt ne tedd velem!-szinte hisztérikusan kezdtem viselkedni, de ez most nem érdekelt.
-Nem ismétlem el mégegyszer, hagyd el az irodámat!-sziszegte dühösen, és az ajtó felé mutatott. Megtörten, fájdalmasan néztem rá, de kihúztam magam, hogy tudja, nem küld a padlóra azért, mert kirúgott.
-Viszlát Nathalie Schwarz!-bólintottam, és kisétáltam az irodájából.
Hiába próbáltam bemesélni magamnak, hogy nem visel meg, nagyon is magamba zuhantam. Kirohantam az óriási épületből, és az utamba eső, első szabad padra leültem, majd hangosan zokogni kezdtem. Elvesztettem a munkámat, és nem tudtam, hogy miért. Nathalie még annyiba sem vett, hogy legalább normális okot mondjon.
-Egy rohadt szót nem érdemelek?-kiáltottam idegesen. A járókelők furcsán néztek rám, de senki nem szólított meg…..szerencsére. Imádtam a munkámat, és elképzelni sem tudtam, hogy búcsút kell mondanom neki, azt meg pláne nem, hogy ilyen körülmények között.
Rendíthetetlenül folytak a könnyeim, és nem is akartam gátat szabni nekik. Szükségem volt rá, hogy kisírjam magamból a bánatomat. Váratlanul csörögni kezdett a mobilom. Nem akartam beszélni, nem volt erőm hozzá, de végül mégiscsak előhalásztam a táskámból a készüléket, ugyanis idegesített, hogy folyamatosan pittyegett.
-Tárnoki!-szóltam bele gépiesen, érzelemmentes hangon.
-Seb vagyok! Mi történt drágám?-kérdezte ijedten. Túl jól ismert már, tudta, hogy mikor vagyok jó passzban, és mikor érzem úgy, hogy a sírás a legjobb gyógymód.
-Munkanélküli lettem!-válaszoltam csendesen, és újra zokogni kezdtem.
-Micsoda?-kiáltott a telefonba. –Mit csináltál?
-Nem tudom Seb!-mondtam szaggatottan, ugyanis a sírás fojtogatott közben.-Nathalie nem adott magyarázatot! Egy rohadt szót sem!-csattantam fel újból.
-Kicsikém! Annyira sajnálom!-mondta szomorúan.
-Álmaim munkája volt! Imádtam, és úgy éreztem, hogy lehetek valaki a szakmában! Mindenki meg volt elégedve velem…..-elcsuklott a hangom.
-Mihez kezdesz most Ginus?-kérdezte halkan.
-Nem tudom! Tényleg nem tudom!-válaszoltam elkeseredetten.
-Bármi történjék is, rám számíthatsz! Melletted állok mindenben!-bíztatott.
-Köszönöm Sebastian!-hüppögtem. –Most inkább lerakom, mert nem akarom, hogy a sírásomat kelljen hallgatnod!
-Jól van! Ne keseredj el nagyon! Ki fogunk találni valamit! Csörögj, ha szükséged van rám!
-Rendben! Szia!-búcsúztam.
-Vigyázz magadra kedvesem! Szia!-köszönt el tőlem, majd letette a telefont.
Nagyot sóhajtottam, és az égre emeltem a tekintetem.
-Istenem! Mihez kezdjek most?-újabb könnycseppek gurultak végig az arcomon.-Mihez kezdjek?-ismételtem meg a kérdést elhaló hangon…..