37. rész

Másnap délelőtt Miss „Azonnal teszed amit mondok” Jenni Dahlmann riadóztatott, hogy délután vonszoljam át a fenekemet hozzájuk, mert sürgősen szeretne beszélni velem. Azt hiszem, mondanom sem kell, mennyire „boldog” voltam, hogy szinte egy napot sem tölhetek el úgy, hogy ne kelljen találkoznom vele. Kicsit már elegem volt abból, hogy úgy gondolta, bármikor ide-oda rángathat, és úgy csinál, mintha a főnököm lenne. Ennek ellenére nem akartam neki elmondani a véleményem, mert tartottam attól, hogy én jönnék ki ebből rosszabbul, így aztán meghúztam magam, és csak kulturáltan igyekeztem tudtára adni nemtetszésemet. Persze, ismét ne volt kedvem vitatkozni vele, ezért dél után összekaptam magam, és a zuhogó esőben elindultam a Räikönen-rezidencia felé.
Odaérve a házhoz, azonnal becsengettem, és vártam, hogy valamelyikőjük minél előbb jöjjön ajtót nyitni, ugyanis már nagyon fáztam.
-Szia drágám!-köszöntött Jenni széles mosollyal, amint végre képes volt odafáradni az ajtóhoz.
-Szia!-köszöntem vissza kissé reszketve.
-Jahjj látom teljesen eláztál! Gyere be, itt biztosan melegebb van!-mosolygott, és beinvitált a házba. Szerencsére igaza volt, bennt már sokkal kellemesebb klíma uralkodott.
-Szóval, mi az a nagyon fontos dolog, amiért áthívtál?-tértem rögtön a tárgyra, miközben lehámoztam magamról a vízben tocsogó dzsekit.
-Gyere, szeretnék mutatni valamit!-biccentett a fejével az étkező felé, aztán el is indult arra, én pedig csendesen követtem őt. –Nézd csak! Megjött a katalógus!-mutatott az asztalra, ahol már ott feküdt a szóróanyag.
-Óhh, hát ez remek!-erőltettem az arcomra valami mosoly-szerűséget.
-Na csüccsenj le, és lapozd át! Szerintem remek lett!-lelkendezett az ex-szépségkirálynő. –Ezek a képek fantasztikusan sikerültek! Domi igazán kitett magáért!-áradozott a fotósról, aki nem igazán lett a szívem csücske a néhány együtt töltött órácska alapján.
-Igazán fantasztikusan festesz ezeken a képeken! Tökéletesek a színek összhangja, és jól is áll neked ez a kombináció!-mosolyogtam rá.
-Nos igen, azért van némi tapasztalatom a modell karrieremből kifolyólag!-nevetett fel. –Viszont meg kell hagyni, a rólatok készült fotók is jól sikerültek!-csacsogott tovább.
-Rólunk?-nyíltak tágra a szemeim, és kíváncsian pislogtam. Nem értettem miről beszél.
-Jahjj tudod, amiket rólad meg Kimiről csinált Dominique!-magyarázta, nekem pedig majdnem sikerült visszaköpnöm a narancslevet a poharamba.
-Belekerültek azok a képek?-kérdeztem vissza óriási döbbenettel.
-Eredeileg azokat nem szándékozták beépíteni az anyagba, de annyira tetszett mindenkinek az a fotósorozat, hogy betették a katalógusba!-újságolta.
-De ugye nem az összeset?-folytattam a kérdezősködést egyre idegesebben.
-Néhányat, de saját szemeddel is meggyőződhetsz róla, hogy melyikeket!-tolta a kezem alá az újságot. Letettem a poharat az asztalra, és óvatosan lapozni kezdtem. Szó, mi szó, leesett az állam, amikor megláttam a képeket. Sikerült belevágolgatniuk azokat amelyek elég „forróra” sikeredtek. Nagyokat nyeltem, és próbáltam valahogy csillapítani a bennem felgyülemlő idegességet. -Jól néztek ki ezeken a képeken!-mosolygott elég zavarbaejtően.
-Ugyan, csak jók voltak a fények, és a fekete-fehér kontraszt kidobja a karakteres jelleget!-próbáltam ködösíteni.
-Ne szerénykedj! Igenis jól néztek ki együtt!-folytatta tovább a „győzködést”. Nagyon gyanús volt Jenni ezen viselkedése, és ráadásul éreztem, hogy egyre inkább kezd felettem eluralkodni a pánik, és ennek nagyon nem örültem.
-Bocsáss meg, ki kell mennem a mosdóba!-álltam fel hirtelen az asztaltól.
-Rendben, de az emeletre menj, mert itt most elég nagy a felfordulás!
-Jól van!-bólintottam lassan, és elindultam a lépcső felé.

Bementem a helyiségbe, és az ajtót becsukva magam után, nekitámaszkodtam. „Ez mégis miért kell? Mire akar kijukadni? Istenem! Ugye nem tudta meg, hogy viszonyom van Kimivel? Ez nem lehet!”-elárasztották a fejemet a gondolatok, és képtelen voltam megnyugodni. Furcsán éreztem magam. Mintha az egész szoba forgott volna velem. Behunytam a szeme, és néhány percig csak úgy álldogálltam ott, majd amint sikerült összekapatnom magam, a mosdóhoz sétáltam, és hideg vízzel megmostam az arcom, remélve, hogy ettől jobban leszek. Nem nyugodtam le, de muszáj volt visszamennem, mert túl gyanús lett volna, ha órákig vagyok a fürdőben. Kiléptem a folyosóra, és behúztam magam után az ajtót, de abban a pillanatban megszédültem. A lábaim megrogytak, és cserben hagytak, ennek ellenére nem kötöttem ki a földön, ugyanis két erős kar megtámasztott hátulról.
-Héé! Gina! Mi történt? Minden rendben?-hallottam meg Kimi ijedt hangját.
-Igen, azt hiszem!-válaszoltam vissza nem túl magabiztosan, és megfordultam, hogy szembe állhassunk. Még mindig ködös volt előttem csöppet a kép, de éreztem, hogy szépen lassan ez el fog múlni.
-Mégis mi volt ez? Nem szoktál csak így megszédülni!-nézett rám elég gyanúsan.
-Azt hiszem sikerült felhúznom magam, ennyi az egész!-rántottam meg a vállam.
-Biztos?-méregetett tovább.
-Kimi, minden rendben! Oké?-hangsúlyoztam azt a rövid kérdést, és belenéztem a szemeibe, hogy nyomatékosítsam az iménti mondatomat.
-Mondjuk igen! De szólj, ha valami van, vagy vigyelek el orvoshoz! Nehogy valami komolyabb bajod legyen!-kötötte az ebet a karóhoz, és ahogy rám nézett, mintha aggódást véltem volna felfedezni a szemeiben.
-Szólok, ígérem!-simogattam meg gyorsan az arcát, aztán egy hirtelen, és nem túl megfontolt ötlettől vezérelve egy apró csókot nyomtam a szájára, aztán visszaindultam Jennihez a földszintre. „Hazakéretőztem” arra hivatkozva, hogy nem érzem magam túl jól, aztán otthon gyorsan átöltöztem, és bedőltem az ágyba, bízva benne, hogy mire felébredek, sokkal szebb színben fogom látni a világot, és jobban is leszek.