42. rész

Egész éjjel álmatlanul forgolódtam, és csak sírtam. Nem bírtam felfogni a napközben történteket, főleg azt nem, hogy Kimi lapátra tett. Nem volt elég, hogy elvesztettem a munkámat, a férfit, akivel imádtam együtt lenni, még teherbe is estem tőle. Nem mondhattam el neki, és ezek után nem voltam biztos abban, hogy megosztom vele a hírt. Elvégre is, biztosan nem érdekelné túlzottan. Döntenem kellett, és döntöttem is. Hajnali fél 3 volt, amikor kipattantam az ágyból, leültem a gépem elé, és lefoglaltam egy jegyet a két órakor, Budapestre induló gépre. Tudtam, hogy nagyon kevés idő van addig, de nem érdekelt. Felkapcsoltam a villanyokat a házban, és elkezdtem öszepakolni. Tisztában voltam vele, hogy úgysem tudnék egyszerre mindent hazavinni, ezért csak a legfontosabb ruhákat és számomra szükséges dolgokat dobáltam be a bőröndbe. Öt körül végeztem a rakodással, és mivel úgy éreztem, hogy kezd úrrá lenni rajtam az álmosság, visszafeküdtem az ágyba, és megpróbáltam aludni kicsit. Mintha csak gyorsan elillanó percek lettek volna szinte azonnal 10 óra lett. A szemeimet dörzsölgetve másztam el a fürdőszobáig, és ahogy a tükörbe néztem, szinte megijedtem magamtól. A szemeim ki voltak vörösödve a rengeteg sírástól, az arcom nyúzott volt, és inkább kinéztem 40-nek, mint 25-nek. Megrázkódtam kicsit, aztán gyorsan beálltam a zuhany alá, és magamra engettem a vizet. Fürdőszobai dolgaim végeztével visszaslattyogtam a hálóba, és nekifogtam az öltözködésnek. Magamra kaptam a már kikészített fekete farmert, és halvány rózsaszín inget, ami fölé még egy fekete blézert is vettem. A hajamat átkeféltem, aztán megpróbáltam valmi normális ábrázatot varázsolni magamnak, bár tartottam attól, hogy a jövőben várható rengeteg könny úgyis lemossa.
Pontosan fél 12 volt, amikor megérkezett a taxi, amit rendeltem. Megfogtam a kis kézitáskámat, és magam után húztam a bőröndömet. Mégegyszer, talán utoljára végignéztem a ház nappaliján, aztán egy nagyot sóhajtva, kiléptem az ajtón…….

A sofőr az autó oldalának támaszkodva várt rám, és amikor meglátta, hogy a súlyos bőröndöt húzkodom, rögtön a segítségemre sietett.
-Jó napot!-mosolygott rám kedvesen.
-Jó napot!-bólintottam.
-Engedje meg, hogy segítsek!-mondta roppant udvariasan, és máris kikapta a kezemből a poggyász húzóját.
-Köszönöm! Nagyon kedves!-mosolyodtam el egy pillanatra.
-Gondolom a reptérre szeretne jutni a hölgy!-szinte olvasott a gondolataimban.
-Igen, eltalálta!-bólintottam ismét.
-Parancsoljon!-nyitotta ki előttem a hátsó ajtót, majd berakta a bőröndöt a csomagtartóba.
-Megkérdezhetem, hogy hova utazik kedves hölgyem?-próbált beszélgetést kezdeményezni, miközben a reptér felé tartotunk.
-Budapestre megyek!-válaszoltam szűkszavúan.
-Óh az igen szép főváros! Jártam már ott a családommal! A Parlament gyönyörű, és a várból a panoráma lehengerlő, nagyon szeretnék…….-nem bírtam figyelni a sofőr élménybeszámólójára. Mindig elkalandoztak a gondolataim, és hiába is próbáltam nem foglalkozni ezekkel. Már csak arra eszméltem, hogy megérkeztünk Zürichbe, és a taxisofőr szólongat.
-Kisasszony! Megjöttünk!-mosolygott rám.
-Óhh, ne haragudjon, kissé elgondolkodtam!-szabadkoztam pirulva.
-Semmi gond! Segítek kivenni a csomagját!-ajánlotta fel azonnal, én pedig mosolyogva bólintottam egy aprót.
Kifizettem a költséget, megköszöntem a segítséget, aztán elköszöntem az én kedves sofőrömtől. Átestem az összes reptéri procedúrán, és még így is volt fél órám a felszállásig, ezért vettem egy újságot, és leültem a váróterembe. Hiába olvastam érdekesebbnél, érdekesebb hírekről, nem tudott semmi lekötni. Egyfolytában az elmúlt napon, no meg az előttem áll jövön gondolkodtam……

A repülőút alaposan lefárasztott, annak ellenér is, hogy szinte végigaludtam. Betudtam a dolgot annak, hogy mégiscsak gyereket várok, így ez nem meglepő. A repülőtéren fogtam egy taxit, megmondtam a címet, és már suhantunk is az utcákon át, a régi lakásom felé.
Újra a három emeletes társasház előtt álltam. El sem tudtam hinni, hogy visszaköltözök a régi lakásomba. Nem mintha nem szerettem volna, de azért hozzászoktam egy nagy ház által nyújtott kényelmekhez az elmúlt hónapokban. Hálát adtam az égnek, hogy a tervezőjének volt annyi sütnivalója, hogy liftet is építtessen, ugyanis így nem kellett a lépcsőkön felhúzkodnom a bőröndömet.
A kulccsal való babrálás után aztán betoppantam a lakás nappalijába. Elmosolyodtam, hogy újra láthatom az általam beszerzett bútorokat, az ekrü színű tapétát, a világosbarna sötétítőfüggönyöket, a kanapét….. Ismét eszembe jutott Kimi, és az az éjszakai afférunk, ami annak a szüleménye lett, hogy sikerült rám esnie. Elmosolyodtam, de ezzel párhuzamosan újra könnyesek lettek a szemeim. Nem tudtam uralni az érzelmeimet, és egyelőre még nem is akartam. Muszáj volt megnyugodnom, és letisztáznom magambn a dolgokat, és ennek a legjobb módja-véleményem szerint- a sírás volt.

Kipakoltam néhány cuccot a bőröndből, aztán lezuhanyoztam, és úgy döntöttem, hogy ledőlök egy kicsit pihenni. Az elalvás ezúttal sem ment, csak forgolódtam az ágyban, vagy a plafont kémleltem a tekintetemmel. Úgy éreztem, hogy szükségem lenne valakire, ezért hirtelen ötlettől vezérelve felültem, és tárcsáztam a már jól ismert számot……