46. rész

-Hanna!-ugrottam boldogan szőke barátnőm nyakába.
-MEGLEPETÉS!-nevetett és szorosan megölelt engem, majd adott két puszit.
-El sem hiszem, hogy látlak! Hogy kerülsz te ide?-kérdeztem még mindig hitetlenkedve.
-Gondoltam örülnél nekem!-kacsintott rám roppant kacéran.
-Hát persze, hogy örülök!-öleltem újra magamhoz.-Na gyere be, ne az ajtóbban ácsorogjunk!-húztam be magammal őt a lakásba.
Ahogy beléptünk nappaliba, az ismét találkozó párocska két tagja cinkosan egymásra mosolygott, ami nekem is feltűnt.
-Ti ezt kitaláltátok előre, igazam van?-kérdeztem meg rögtön.
-Mi tagadás, tényleg összebeszéltünk!-vigyorgott Seb, aztán felpattant a földről, majd odabaktatott a barátnőjéhez és megcsókolta őt.
-Hihetetlen csipet-csapat vagytok!-nevettem boldogan. Hálát adtam az égnek, hogy ilyen barátaim vannak.
-Srácok! Csak nem Activity-ztek?-csillantak fel Hanna szemei.
-De-de!-vigyorogtam.-Csatlakozol hozzánk?-tettem fel egy költői kérdést.
-Hát persze!-kiáltott fel izgatottan, és máris lekutyorodott a szőnyegre, én pedig folytattam a hadonászást, egészen addig, amíg ki nem találták, hogy mit akartam elmutogatni……
Fantasztikusan teltek a napok, amiket az én drága barátaimmal töltöttem. Moziba mntünk, sétálgattunk a városban, nézegettük a kirakatokat, no meg vettünk rengeteg ruhát is, éjszakába nyúlóan beszélgettünk, játszottunk, főzőcskéztünk, és még számtalan szuper dolgot csináltunk együtt. Minden egyes program elvonta a figyelmemet a Kimi-Jenni témáról és néha-néha mg a babáról is……Apropó baba, kiderült, hogy a 6. hétben vagyok, és a magzat egészséges. Természetesen boldog voltam, hog minden rendben volt, de ahogy az ultrahangképet nézegettem, mindig eszembe jutottak az emlékek, és ezek előcsalogatták a könnyeimet is. Persze, soha nem szomorkodhattam, hiszen Hannáék tettek róla, hogy elfelejtsem a rossz dolgokat. A beígért egyhetes „felvigyázásból” végül aztán kettő lett, de én ezt nagyon nem bántam. Örültem, hogy vannak mellettem olyan emberek, akik nekem igazán fontosak.

Egy hideg vasárnap délelőtt fel-alá rohangáltunk a lakásomban, és bőszen kerestük Sebastian személyi igazolványát. Már felfordítottunk minden szobát, hogy megtaláljuk az okmányt, de nem jártuk sikerrel.
-Szívem, ezt nem hiszem el! Hova keverted el azt az igazolványt?-kiabált Hanna a fürdőből.
-Fogalmam sincs!-hangott a válasz a konyhából. Én a kanapé alatt feküdtem, és végső ötleteimet használva próbáltam megtalálni a kis kártyát.
-Pedig megerőltethetnéd magad drága, és az agyadat is egyben, mert így nem fogtok ma visszamenni Svájcba!-kiáltottam kissé idegesen. Hanna hangosan neveti kezdett, Seb azonban nem szólt semmit, gondolom „bedurcizott”. Próbáltam kimászni az ülő- és fekvőalkalmatosság alól, amikor hallottam, hogy csengetnek.
-Kinyissam?-kiáltott a barátosném.
-Maradj csak, majd én megyek!-válaszoltam, immáron kikerülve a kanapé alól. Feltápászkodtam a padlóról, és elindultam az ajtó felé. Éppen a ruhámat tisztogattam, ezért nem is figyeltem arra, hogy ki áll előttem.
-Szia Hugi!-hallottam meg a jól ismert, és annyira szeretett hangot.
-Lőri!-kaptam fel a fejem, és meghökkenve néztem a bátyámra. –Lőőri!-kiáltottam újra a nevét, és a nyakába vetettem magam.-De jó, hogy látlak!-suttogtam, és néhány könnycsepp gurult végig az arcomon.
-Em néni mindent elmesélt!-mondta halkan.
-Tudsz a babáról is?-kérdeztem vissza.
-Igen!-bólintott.-De azt is tudom, hogy minden rendben lesz! És néhány hónap múlva születni fog egy nagyon édes kislányod vagy kisfiad!-mosolygott.
-Szeretlek Lőri!-borultam ismét a bátyám nyakába és sírni kezdtem.
-Figyelj Hugi!-nyomott picit hátrébb.-Valamit el kell mondanom neked.-suttogta.
-Megijesztesz!-pillantottam rá riadt tekintettel.
-Menjünk be! Szeretném, ha leülnél, mielőtt ezt elmondom!-tette hozzá, még inkább növelve bennem az ijedtséget.
-Az Istenért!-kiáltottam fel ingerülten.-Mondd már el Lőrinc!-néztem rá szúrósan.
-Óhh Lőri! Hello!-köszöntötte a bátyámat hatalmas mosollyal Sebastian. „Remek! Neked is most kell jönnöd!”-durciztam magamban.
-Hello Seb!-fogott kezet a barátommal.-Mi újság haver?-érdeklődte meg tőle, tovább húzva ezzel az idegeimet.
-Éppen a személyimet keresem, ugyanis 4-kor indul a gépünk Svájcba!-közölte a dolgok állását.
-Kivel mész? Viszed magaddal Ginát is?-nyíltak tágra a szemei.
-Neeem!-vágtam rá azonnal. Hannaval mennek!-tettem hozzá, és éppen ekkor bukkant elő a fürdőből német barátnőm.
-Hello!-köszönt oda Lőrinek, aztán már ment is tovább a szobájukba.
-Szia Hanna!-bólintott, aztán újra visszaterelgette felénk a figyelmét.
-Megvan már a személyid?-fordultam Sebastinhoz.
-A-a!-rázta meg a fejét.-Nem tudom hova tehettem!-vágott elég kétségbeesett képet.
-A kabátzsebeidet nézted már?-kérdeztem kissé unott hangon.
-Te egy zseni vagy!-mutatott rám vigyorogva. Azt hiszem felcsillant előtte a remény.
-Köszi a bokót, de mostmár menj és nézd meg!-sürgettem, ugyanis minél előbb szerettem volna beszélni a bátyámmal.
-Megyek-megyek!-hadarta, és elrohant. Odafordultam bátyóhoz és kérdőn néztem rá.
-Beszélj Lőrinc! Mit akarsz elmondani?