38. rész

Mikor kinyitottam a szemeimet, szinte elvakított a Nap fénye. Ránéztem az órára, és döbbenten vettem tudomásul, hogy átaludtam az egész estét, és az éjszakát is. Nyújtózkodtam egyet, aztán ki akartam mászni az ágyból, de ekkor hirtelen émelyegni kezdtem. Szokásos módszert alkalmazva, mély levegőket próbáltam venni, de tulajdonkéépen felesleges volt a fáradozásom, továbbra is ugyanolyan rossz, ha nem rosszabb volt a helyzet. Az egyik kezemet a számhoz kaptam, míg a másikat a gyomromhoz, aztán kipattantam az ágyból, és berohantam a fürdőbe……

Hosszú percek múlva a mosdót markolva ácsorogtam a fürdőben, és a nyúzott arcomat néztem a tükörben.
-Mégis mi a fene van velem?-töprengtem kissé idegesen, aztán lehuppantam a kád szélére, ugyanis féltem, hogy a lábaim már nem tartanak meg túl sokáig. –Napok óta ez a fura szédölgés, és most ez a reggeli „magánszám”…..-füzögettem magamban a dolgokat, de nem tudtam rájönni, hogy mégis mi lehet a gond. Amikor sikerült kicsit összeszednem magam, lezuhanyoztam, felöltöztem, és a konyhába vonultam azzal a szándékkal, hogy valami kajaféleséget magamba imádkozok, de ez sajnos nem ment. Ránéztem a pirítósra, és újra elfogott a hányinger, ezért úgy döntöttem, hogy inkább visszafekszem az ágyba, és megkukkantom, mit ajánlanak a TV Shop-ban. A hiperszuper, mindenttudó serpenyő bemutatása nem kötötte le túlzottan a figyelmemet, így hamar elszundikáltam.
Nemsokára arra ébredtem, hogy valaki rátenyerelt a csengőmre, és valószínűleg rajtam kívül már az egész utca tudja, hogy ki a hívatan látogatóm. Kikecmeregtem az előtérbe, és a hajam igazgatása közepette, kinyitottam az ajtót. Kellemetlen meglepetés ért……
-Szia Jenni!-köszönte halkan, kissé morcosan.
-Hello! –mosolygott rám. Szokásához híven, megint majd ki csattant az energiától.-Csak nem felkeltettelek?-csodálkozott.
-Semmi gond, csak elszundítottam!-legyintettem. –Mit szeretnél?-kérdeztem tőle kedvesebben.
-Óhh, csak azért jöttem, hogy megkérjelek, kezdd el tervezni a karácsonyi kollekciót!-mosolygott roppant bájosan.
-Karácsonyi kollekció?-kérdeztem vissza csodálkozva.
-Igen! Azt gondoltam lehetne néhány „limitált kiadás”, direkt ilyen karácsonyi hangulattal, és színekkel. Tudod, némi fehér prém, piros-zöld, arany, bordó! Jahjj azt hiszem nem kell ezt neked ecsetelnem!-nevetett.
-Szóval, most akkor had értelmezzem a helyzetet: Van kemény fél hónapom arra, hogy megtervezzek egy teljes kollekciót?-emelkedett a hangom magasabb frekvenciákba.
-Ugyan! Ez neked gyerekjáték! Pikk-pakk összedobod!-vetette oda könnyedén.
-Hát persze!-dünnyögtem, inkább csak magamnak.
-Nos, hogy ezt így elmondtam, mostmár megyek is!-vigyorgott elégedetten.-Ja, amúgy nagyon kis cuki a nyakláncod! Kitől kaptad?-érdeklődött kíváncsian. Azt hiszem, hirtelen sikerült lesápadnom, és nem igazán tudtam, erre mit felelhetnék.
-Lőrinctől!-vágtam rá néhány másodperc múlva, gondolkodás nélkül.
-Aham, értem!-bólintott, és elég gyanúsan méregetett.-Hát akkor szia!-bökte oda egy bájvigyor kíséretében, aztán sarkonfodult.
-Szia!-köszöntem, majd visszamentem a házba, és nekidőltem az előtér falának.

Úgy délelőtt 11 magasságában el lett rontva a napom azzal, hogy Jenni átjött. Onnantól kezdve próbáltam előhalászni magamból a tervezői énemet, hozzá kell tennem, nem sok sikerrel. Hol a nappaliban ültem, hol a szobámban feküdtem az ágyon, mégsem sikerült megtalálnom a rajzoláshz megfelelő pozíciót, emellett ötletem sem akadt túl sok. Valahol nagyon messze kalandoztak a gondolataim, és képzelen voltam őket a helyes útra terelgetni. Fáradtnak éreztem magam, és nem volt kedvem semmihez, csak feküdni az ágyon, és gondolkodni…..az életemről, a munkámról, a családomról, magamról….és Kimiről.
Éppen ilyen elmélázós hangulatban feküdtem a nappaliban álló kanapén, mikor meghallottam a csengőt.
-Már megint ki keres?-dünnyögtem mérgesen, aztán elvonszoltam magam az ajtóhoz. Lelkileg felkészültem rá, hogy bárki legyen is az, gyorsan elküldöm, de ahogy megpillantottam Kimit, másféle érzés kerített hatalmába.
-Szia!-köszöntem neki mosolyogva, és a kabátjánál fogva, rögtön behúztam őt a házba.
-Szia Édes! Mi ez a hatalmas lelkesedés?-vigyorgott.
-Örülök, hogy látlak!-közöltem nemes egyszerűséggel, és megcsókoltam őt.
-Mmm….-várj!-tolt el magától picit.-Jól érzed mgad? Megijesztettél tegnap, és ahogy látom most is elég sápadt vagy!-aggodalmaskodott.
-Mostmár jól vagyok….hiszen láthatlak!-mosolyogtam rá újra, és ismét megcsókoltam, közben pedig a kabátja alá csúsztattam a kezem.
-Hééé, mi van veled? Átjövök, és máris letámadsz?-álszentkedett, és roppant meglepődött képpel tekintett rám.
-Hát ha nem akarod…..-vontam vállat, és sarkon fordultam. Ott akartam hagyni, de ekkor megragadta a csuklóm, és visszahúzott magához.
-Ki mondta, hogy nem akarom?-kérdezte költőien, és megjelent a szája szegletében az a ravasz kis mosoly. –Csupán nem akarom, hogy valami bajod legyen!-tette hozzá gondoskodón.
-Kívánlak!-súgtam buján a fülébe,aztán óvatosan megharaptam a fülcimpáját.Halk nyögés morajlott fel a mellkasából,és közben a keze a pólóm alá vándorolt, és ott indult felfedezőútra.
-Ennyire nyíltan még sosem adtad tudtomra, hogy megveszel értem!-vigyorgott elégedetten.
-Örülj csak a fejednek Räikkönen! Ez volt az első, és egyben egyedüli alkalom is!-vágtam vissza teljes nyugalommal, aztán még mielőtt megszólalt volna, mohón megcsókoltam, és a pólója nyakát megragadva, magam után húztam a szobám felé, ő pedig „engedelmesen” követett.