41. rész

Hosszú-hosszú órákon át csak sírtam és sírtam ott a fal tövében ülve, és még arra sem volt erőm, hogy a kabátot levessem. Teljesen összetörtem. Éreztem, hogy Jenni tud valamit, és hogy nem tiszta ez a pénz dolog is, de nem feltételeztem róla, hogy ekkora szemét ribanc. Soha nem tudtam megbízni benne igazán, és most be is bizonyította, hogy miért. Egy mondata azonban folyamatosan a fejemben zakatolt : „ Ismered azt a mondást, hogy a látszat néha csal?” Féltem, nagyon féltem, hogy ha kiderítem az igazságot, az még jobban a padlóra küld, de tudnom kellett, hogy hányadán is állok Kimivel. Nem tudtam mihez kezdek, ha kiderül, hogy egész eddig csak játszadozott velem, és igazából még mindig Jennivel van, de ezen ráértem később is aggódni. Először tiszta vizet kellett öntenem a pohárba.
Küldtem neki egy rövid kis sms-t, amelyben megkértem, hogy szaladjon át hozzám, mert sürgősen beszélnünk kell. Erre felhívott, és annyit mondott csak, hogy egy órán belül jön. Kicsit összekapartam magam, megmostam a könny áztatta arcomat, aztán sétálgani kezdtem a házban. Egyre gyorsabb tempóban róttam a köröket, ez azonban nem segített megoldani a prolémákat. Éppen az előtérnél jártam, mikor meghallottam a csengőt. Az ajtóhoz siettem, és azonnal kinyitottam.
-Szia!-köszönt vidáman a Jégember, azonban lefagyott az arcáról a vigyor, amint meglátta a nyúzott, és valószínűleg sápadt ábrázatomat.
-Szia Kimi!-köszöntem halkan, és szélesebbre nyitottam a rést, hogy ő is beférjen.
-Mi történt veled? Miért sírtál?-kérdezett rá rögtön a dologra.
-Mondd meg őszintén: Csak játszadoztál velem az elmúlt hónapok alatt?-kérdeztem tőle roppant határozottan, minimális kertelés nélkül.
-Mi van?-nézett rám hatalmas szemekkel.
-Kérdeztem valamit Kimi! Légy szíves válaszolj!-emeltem fel a hangom.
-Mégis honnan veszel ilyen baromságokat?-csattant fel ő is szempillantás alatt.
-A feleségedtől! Ugyanis az a szemét ribanc közölte velem, hogy mindent tud kettőnk viszonyáról, és beavatott a tervébe, miszerint kisemmiz engem! Sőt, részben már ezt meg is tette!-kiabáltam idegesen, és összehúzott szemekkel néztem Kimsterre.
-Ezt most komolyan mondod?-rázta meg hitetlenkedve a fejét.
-Nem! Csak viccelek!-közöltem vele halálosan nyugodtan.-Szerinted mi a jó büdös francért viccelnék a ilyennel? Gondolkodj már egy kicsit!-kezdtem el újra kiabálni vele.
-Oké-oké! Nyugi!-tette a vállamra a kezét.
-Mégis hogy nyugodhatnék meg? Ha elváltál volna, akkor nem alakult volna ki ez a rohadt helyzet!-vágtam a fejéhez kissé meggondolatlanul.
-Most az egészért én vagyok a felelős? Képes lennél rám kenni az egészet?-ő is teljesen kikelt magából, és kiabált velem.
-Nem!-suttogtam, aztán elfordítottam a fejem, és hagytam, hogy a könnyek újra végigfolyjanak az arcomon.
-Figyelj Gina! Ezt nem így szerettem volna, de akkor elmondom most…..-újra normál hangerőn beszélt, amire felkaptam a fejem és ránéztem.
-Micsodát?-ráztam meg a fejem.
-Vessünk véget ennek az egész cirkusnak! Azt hiszem, hogy ez a kapcsolat már nem bír el több mindent, és……
-Te most szakítasz velem?-kezdtem újra kiabálni.
-Ezt én már nem bírom így. Állandóan azzal jössz, hogy váljak el, és amúgyis……azt hiszem, hogy kifújt ez az egész…..-hadarta. Nagyokat nyeltem, remélve, hogy nem törnek elő a könnyek, amik már nagyon fojtogattak.
-Hát jó, ha így gondolod, akkor menj! Tűnj el az életemből!-suttogtam neki dühösen.
-Bocsáss meg!-nézett mélyen a szemeimbe, ekkor azonban félre fordítottam a fejem.
-Bár soha ne találkoztunk volna! Bár elfelejthetném, hogy ismerlek!-suttogtam továbbra is, és immár néhány újabb könnycsepp is végigfolyt az arcomon.
-Ne mondd ezt kérlek!-mondta akadozva.
-Menj el Kimi! Hagyj békén örökre! Soha, soha többet nem akarlak látni!-a szemébe néztem, miközben kiejtettem a számon ezeket a szavakat. –És vidd a nyavalyás ajándékodat is!-egyszeriben kitéptem a nyakamból a vékony kis ezüst láncra fűzött pilangó medált, és a kezébe nyomtam.
-Ezt kérlek ne tedd!-nézett rám könyörgő szemekkel.
-Menj már el!-kiáltottam rá hirtelen. –Hagyj végre egyedül, tűnjetek el az életemből a drágalátos feleségeddel együtt! Menj vissza hozzá, és legyetek nagyon boldogok! Vele aztán annyit lehetsz együtt, amennyit csak akarsz, és még titkolóznod sem kell!-vágtam a szeme közé.
-Ne légy igazságtalan!-suttogta ismét. Ekkor fogyot el a maradék toleranciám is, és egy lépést közelebb léptem hozzá.
-Utoljára mondom el! Tűnj el a házamból, és az életemből is! Menj vissza szépen a te drága Jennidhez, és élj vele boldogan. Vagy tudod mit? Felőlem aztán megkeseríthetitek egymás életét, de engem felejtsetek el, örökre! Hallottad? ÖRÖKRE!-ordítottam magamból kikelve, és mégegyszer utoljára, belenéztem a jégkék szemeibe, majd elfordultam tőle, és utat engedtem a könnyeimnek. Hallottam, hogy néhány perc múlva csukódott az ajtó, és ahogy a vállam fölött hátra pillantottam, láttam, hogy Kimi elment. Ekkor felszínre tört az összes elfojtott feszültség, és hangosan, zokogni kezdtem. A földre rogytam, és az egyik kezemet a hasamra téve sírtam tovább. Az egész testem remegett, de ezúttal nem akartam gátat szabni a könnyeknek, muszáj volt kisírnom magamból a fájdalmat, hogy aztán egy új élet küszöbére léphessek.
De előtte még meg kellett vívnom a magam belső harcait…….