43. rész

Pár csörgés után meghallottam a vonal túlsó végén a bársonyosan csengő női hangot.
-Igen, tessék!-szólt bele.
-Szia Em néni!-köszöntem halkan.
-Ginácskám! Te vagy az drágám?-kérdezett vissza meglepetten, de a hangjában öröm csengett. Jól esett hallani, hogy ennyire lelkes.
-Igen, én vagyok! Hogy vagytok?
-Jól, Kincsem, köszönöm! Megleptél a hívásoddal! Mi a helyzet Svájcban? Lesett már a hó?-kíváncsidkodott aranyosan.
-Nem tudom Em néni, itt vagyok Budapesten!-közöltem vele az információt.
-Hogy-hogy? Mi történt? Azt hittem, hogy csak karácsonyra jössz haza!-hallottam, hogy meglepődött a hír hallatán.
-Hosszú és….-nem bírtam végigmondani, újra előbukkantak a könnyek -Át tudnál jönni?-kérdeztem sírástól fojtott hangon.
-Hát persze Kicsikém! Már megyek is! De mi történt?-aggdalmaskodott.
-Mindent elmesélek, csak gyere át, kérlek!-szinte már könyörögtem neki a telefonban.
-Rohanok Kincsem! Maximum egy óra és ott vagyok!-mondta sietősen.
-Köszönöm!-suttogtam alig hallhatóan, aztán letettem a telefont, ugyanis akkorra ő már kinyomta. Kivánszorogtam a konyhába, hogy megnézzem, nem maradt-e véletleül valami felbontatlan üdítő az előttről, hogy elmentem Svájcba. Szerencsém volt, a hűtő mellett sorakozott néhány dobozos üdítő, és pár üveg ásványvíz is. Kerestem némi harapnivalót is, majd főztem magamnak egy teát. Az étkezőasztalhoz ültem, és a fejemet a kezembe hajtva néztem üresen magam elé. Hirtelen megszólalt a csengő, én pedig azonnal felpattantam és az ajtóhoz siettem.
-Szia kicsi Ginám!-köszönt mosolyogva a nagynéném, és szorosan magához ölelt.
-Szia Em néni! Jó, hogy itt vagy!-suttogtam, és úgy kapaszkodtam közben a nyakába, mintha az egy mentőöv lenne, és egyben az utolsó esélyem az életben maradásra.
-Mi történt Édesem? Annyira megijesztettél!-nézett rám kérdőn, és ahogy a szemeibe láttam, láttam a törődés és szeretet megcsillanását.
-Gyere beljebb, ez nem olyan téma, amit az ajtóban kell megbeszélnük!-húztam el a számat, és elindultam a nappali felé. Váratlanul megszédültem, és semmit nem találtam a közelemben, amibe kapaszkodhattam volna, ezért a nagynéném karja után kaptam.
-Kicsikém! Héé! Jól vagy?-láttam rajta, hogy megijedt, és ezek után szorosan fogta a kezemet. –Beteg vagy?- Ugye nem…..?-harapta el a mondatot.
-Terhes vagyok!-tört ki belőlem hirtelen, de aztán megbántam, hogy ennyire elhamarkodottan adtam tudtára a dolgot.
-Tessék?-nézett rám tágra nyílt szemekkel
-Jól hallottad!-bólintottam egy aprót.
-De….de kitől? És hány hetes vagy? És mikor? És….és?-dadogott.-Ezt én nem értem!
-Tudom, most óriásit csalódtál bennem!-kezdtem el sírni.-Nem így akartam….még csak a terveim között sem szrepelt egy gyerek!-hadartam.
-Édesem! Miért csalódtam volna? Ez természetes dolog!-simogatta a hátam.-De mostmár meséld el, hogy mi történt, és miért vagy ennyire kibrulva, és, hogy ki is az apja ennek a gyereknek!
-Üljünk le, jó?-néztem rá könyörgő szemekkel, amikor kezdtem azt érezni, hogy a lábaim ismét cserben akarnak hagyni.
-Persze, menjünk!-mosolygott, és elkísért a kanapéig, amelyre mindketten letelepedtünk, aztán Em néni kíváncsi tekintettel kezdett el méregetni engem.
-Gondolom emlékszel arra, hogy mennyit meséltem neked Jenniről, meg a férjéről, csupán azt nem mondtam el soha, hogy viszonyom volt Kimivel…..-kezdtem bele mindenféle kertelés nélkül.
-Azzal a jóképű szőke sráccal?-kérdezett vissza az én drága nagynéném.
-Igen, ő az!-bólintottam. –Szóval, már hónapok óta tartott ez a románc, és aztán tegnap este szakítot velem. És ez az után történt, hogy Jenni közölte velem, tudja, hogy kavarok a férjével. Valamint elmondta, hogy tulajdonképpen a nekem járó pénznek csak a töredékét kaptam meg, és, hogy a terveimet a jövőben ő fogja kiadni, méghozzá saját nevén.
-Úristen!-kapta a szája elé a kezét Em néni.-Ez rettenetes!-suttogta.
-És tulajdonképpen tegnap vált nyilvánvalóvá számomra, hogy gyerekem lesz Kimitől!-fejeztem be a történetet, amit rövisen és tömören összefoglaltam.
-És ő tud erről?-kérdezte hirtelen.
-Nem!-vágtam rá azonnal, és megráztam a fejem.-Kidobott! Ezek után szerinted érdekelné a gyereke?-tettem hozzá.
-Jajj édes Kincsem! Gyere ide!-húzott oda magához, amikor újra sírni kezdtem.-Nem lesz semmi baj! Együtt átvészeljük ezt a nehéz időszakát, és aztán felneveljük a kis csöppséget! Minden rendben lesz! Hidd el nekem!-suttogta, miközben nyugtatóan simogatta a hátam.
Egészen elszenderedtem az ölelésében, de váratlanul belehasított a csendbe a mobilom csengőhangja. Felmordultam aztán nagynehezen kihalásztam a zsebemből a készüléket.
-Tessék!-szóltam bele morcosan.
-Kedves Georgina! Lennél szíves megmondani, hogy mégis hol van jelenlegi tartózkodási helyed?-kiabált bele a telefonban az én drága szöszi németem.
-Seb, kérlek ne kiabálj!-válaszoltam neki gyenge, alig hallható hangon.
-Mi van veled Kicsim? Mi történt?-azonnal lehalkított, és ijedten kérdezgetett.
-Hoszú, nagyon hosszú!-suttogtam, és behunytam a szemem, ennek ellenére is áttörte néhány könnycsepp a szempilláim által alkotott gátat.-A lényeg az, hogy most itthon vagyok, Pesten!
-Pesten? De…..de, mi miért? Ezt én nem értem!-értetlenkedett.
-Sebastian, ez nem teleontéma! Majd elmesélem…..talán….-elbizonytalanodtam. Félem atól, hogy Seb túl nagyot fog csalódni bennem, és nem akartam őt elveszteni. Az egyik legjobb barátom, és fő támaszom volt, szinte kislány korom óta. Igaz, ő fiatalabb nálam egy-két évvel, ennek ellenére sokszor tudott segíteni, ha szükségem volt rá.
-Ne tedd ezt! Megijesztesz!-reagált.
-Sajálom! Nyugodj meg! Most leteszem, itt van Em néni!-magyarázkodtam neki.
-Ne menj még!-szinte belekiáltott a telefonba.
-Sajnálom!-suttogtam, majd kinyomtam a telefont, és utat engedtem a könnyeknek.
-Nem lesz semmi baj Kincsem, nem lesz semmi baj!-csitítgatott Em néni, és odahúzott magához. A vállára hajtottam a fejem, és tovább zokogtam, egészen addig, amíg álomba nem sírtam magam.