44. rész

Em néninek hála el tudtam aludni, és a napok óta halmozódó fáradságot ki tudtam pihenni, ugyanis nyugodtan végigaludtam az éjszakát. Reggel arra ébredtem, hogy finom illatok csapták meg az orromat. Beleszagoltam a levegőbe, és bár kicsit furcsálltam, hogy valaki süt, boldogan vettem tudomásul, hogy goffri lesz a reggeli. Nyújtózkodtam egy nagyot, aztán kinyitottam a szemeimet. Ránéztem az éjjeliszekrényen álló kis órára, már 10-re járt az idő. Fel akartam éppen kelni, de ekkor nyílott az ajtó, és egy mosolygós Em nénit láttam közeledni, egy jól megrakott tálcával.
-Jó Reggelt!-köszöntött kedvesen.
-Neked is! Meglep, hogy már így reggel is itt látlak!-mosolyogtam rá.
-Úgy godoltam, biztosan örülnél neki, ha finom reggelivel várnám, hogy felébredj! Készítettem eg kis goffrit, de nem kentem meg semmivel, mert nem tudtam mihez lenne kedved!-vonta meg a vállát, aztán elém helyezte az óriási tálcát.
-Mondtam már, hogy te egy angyal vagy, és hogy nagyon szeretlek?-néztem rá meghatottan.
-Azt hiszem igen, de azért nem árt, ha ezt erősítik az emberben!-nevetett fel, és rám kacintott.
-Egyébként a lekvár és a csokis mogyorókrém töménytelen mennyiségben jöhet, viszont a rántotta szagától kidobom a taccsot!-fintorogtam, mire Em néni megint felnevetett.
Az én drága nagynénémnek hála elterelődtek a gondolataim Kimiről és a babáról is, miközben filmet néztünk, vagy beszélgettünk az unokatesóimról, netán vásárolgattunk a közértben. Bár néhány kiborulás is tarkította a napot, és éppen az egyik közepén voltam, amikor meghallottuk a csengő hangját.
-Ki lehet az ilyenkor?-kérdeztem meg szipogva, mitán ránéztem az órára, és az már fél 8-at mutatott.
-Mindjárt kiderül! Megyek, megnézem!-mosolygott rám.-Te addig feküdj vissza nyugodtan!-nyomott az ágyra, aztán elindul, hogy kiderítse ki az esti látogató.
Behunytam a szemeimet, és próbáltam mindentől elvonatkoztatni, és csak relaxálni. Sokáig nem tartott ez az állapot, ugyanis hamarosan nyílott a szobaajtó.
-Nézd csak kit hoztam magammal!-mosolygott Em néni kedvesen, aztán kitárta az ajót, hogy a vendégem (?) is be tudjon jutni a szobámba.
-Seb!-kiáltottam fel boldogan, és szorosan magamhoz öleltem őt, amint odajött hozzám.
-Szia Drágám! Örülök, hogy látlak!-nyomott egy puszit az arcomra.
-Na fiatalok! Azt hiszem, hogy rám itt most nincs szükség, úgyhogy hazamennék! Remélem nm baj!-nézett rám jelentőségteljesen.
-Dehogyis! Menj csak nugodtan! Üdvözlöm Miki bácsit!-mosolyogtam.
-Hívj ha valmi van, és azonnal indulok!-kötötte a lelkemre.
-Jól van!-bólintottam.-Jó Éjt! Szia!-búcsúztam tőle.
-Jó Éjt Kincsem!-adott egy puszit az arcomra, és megölelgetett.-Szia Seb!-intett még egy aprót a barátomnak, aztán kihátrált a helyiségből.
-Mi van veled Kicsim? Mi ez a sápadt arc, ezek a kisírt szemek? És miért vagy itt Budapesten?-kezdte el rögtön sorolni a kérdéseit.
-Sebastian…..ha elmesélem neked mindazt ami történt, akkor óriásit fogz csalódi bennem , és attól félek, hogy el foglak veszíteni!-vallottam be őszintén, és a sírástól akadozva.
-Kérlek, könyörögve kérlek! Mondd el mi történt!-fogta meg a kezem.
-Seb, emlékszel még arra, hogy megkérdezted, nem tudok-e valamit Kimi magánéletéről?-fogtam bele a mesélésbe kicsit másképp.
-Igen, emlékszem!-bólintott.-De ezzel mit akarsz mondani?
-Akkor beszéltem össze-vissza, és olyan dolgokat mondtam amiket még én magam sem hittem el, és mindezt azért, mert én voltam az a lány, kiről Kimi úgy beszélt, hogy „néhányszor már megdöntötte”.
-Te….te lefeküdtél Kimivel?-nézett rám nagy szemekkel.
-Nem!-ingattam a fejem.-Nekem viszonyom volt vele!-helyesbítettem.
-Ezt úgy érted, hogy…..hogy a szeretője voltál?-kérdezett vissza még mindig értetlenkedve.
-Igen!-bólogattam sírva.-Tudom….hazudtam neked, és ezt soha nem bocsátom meg magamnak, és megértem, ha te sem!-suttogtam.-De itt még nincs vége!-sóhajtottam. –Jenni tegnap közölte velem, hogy mindent tud rólam és Kimiről, illetve azt is, hogy ne is álmodjak arról, hogy látni fogok még pénzt a ruhák után befolyó összegből. Sőt, tudtomra adta, hogy ezentúl a saját nevével fogja forgalmazni az általam tervezett ruhákat.
-Hogy ez mekkora szemét szuka!-csattant fel Sebi dühösen.-Tényleg képes ezt megtenni veled? Ennek nincs szíve!-fortyogott.
-Igen, képes rá!-bólintottam lassan.-És akkor, az egyik „legjobbat” még nem is mondtam…..-gúnyos mooly ült ki az arcomra.-A drága haverod tegnap este szakított velem. Előadta a nagy színházi drámát arról, hogy ő már nem bírja, hogy mindig a válással szekálom, és hogy nincs több ebben a kapcsolatban, úgyhogy vessünk véget ennek!
-Ez nem nomális! Ennek teljesen elment az esze! KIDOBOTT? Ezt ne hizem el! Komolyan mondom…..beverem a képét!-dühöngött Seb Őszintén szólva, még nem igazán láttam ilyennek.
-És van itt még valami…….-haaptam be az alsó ajkam.
-Istenem! Még mit akarsz ehhez hozzáfűzni?-ingatta a fejét.
-Én….én….szóval…..terhes vagyok!-suttogtam alig hallhatóan.
-Ezt…..ezt most ismételd meg mégegyszer!-nézett rám hitetlenkedve a barátom.
-Kimi gyerekét hordom a szívem alatt!-ismételtem el újból, immáron megint zokogva. Seb rám nézett, fürkészte egy ideig az arcomat, majd a tekintete a távolba révedt, és üresen bámult a semmibe. Nem szólt semmit, és ez még inkább megijesztett. Tudtam, tudtam jól, hogy haragudni fog rám, és csalódik bennem ezek után. Görcsösen remegtem, és kapkodtam a levegőt az egyre erősödő sírástól. Seb hrtelen felállt, és kiment a szobából. Csak néztem utána, és egyre hangosabban zokogtam. Kiborultam…..ismét a padlóra kerültem. Percek múlva is ugyanilyen intenzitásal potyogtak a könnyek a szememből, de annyit sikerült észlelnem, hogy Sebi visszatért. Egy poharat nyújtott felém, de amikor látta, hogy nem bírom megfogni, odaült mögém, és a számhoz emelte.
-Csss, nyugodj meg! Igyál szépn egy kis vizet!-suttogta a fülembe, én pedig tettem amit kért, és itam néhány kortyot a hideg csapvízből. –Nem lesz semmi baj Kicsim! Minden meg fog oldódni, hidd el nekem!-mosolygott rám kedvesen, és szorosan átölelt. Jól esett, ahogy a karjaiba zárt, én pdig szorosan hozzábújtam és az arcomat a mellkasába temettem.
-Seb! Nagyon naygot csalódtál bennem?-kérdeztem szipogva. Megfogta a vállaimat, és felemelte a felsőteste.
-Nézz a szemembe!-mondta komolyan, én pedig megadóan tettem amit kért. Soha, soha nem csalódtam és nem is fogok csalódni benned! Mindig csodálatos ember leszel a szememben, és szeretni foglak, ameddig csak lehetséges! Számíthatsz rám, és ha kell a családomra is! Ott leszünk neked mindig!-mosolygott rám. Visszahajtottam a fejem a mellkasára, és újra zokogni kezdtem. Ezúttal azonban valamiféle boldogság váltotta ki ezt belőlem.
-Köszönöm, nagyon köszönöm!-suttogtam hálásan, és szorosan megöleltem őt. Hosszú pecek múlva Seb óvatosn ráfektetett az ágyra, de továbbra is óvón a karjaiba járt. Odabújtam hozzá, és éreztem, hogy a közelsége megnyugtat. Szépen lassan álomba szenderültem.