2010. október 31., vasárnap

44. rész

Em néninek hála el tudtam aludni, és a napok óta halmozódó fáradságot ki tudtam pihenni, ugyanis nyugodtan végigaludtam az éjszakát. Reggel arra ébredtem, hogy finom illatok csapták meg az orromat. Beleszagoltam a levegőbe, és bár kicsit furcsálltam, hogy valaki süt, boldogan vettem tudomásul, hogy goffri lesz a reggeli. Nyújtózkodtam egy nagyot, aztán kinyitottam a szemeimet. Ránéztem az éjjeliszekrényen álló kis órára, már 10-re járt az idő. Fel akartam éppen kelni, de ekkor nyílott az ajtó, és egy mosolygós Em nénit láttam közeledni, egy jól megrakott tálcával.
-Jó Reggelt!-köszöntött kedvesen.
-Neked is! Meglep, hogy már így reggel is itt látlak!-mosolyogtam rá.
-Úgy godoltam, biztosan örülnél neki, ha finom reggelivel várnám, hogy felébredj! Készítettem eg kis goffrit, de nem kentem meg semmivel, mert nem tudtam mihez lenne kedved!-vonta meg a vállát, aztán elém helyezte az óriási tálcát.
-Mondtam már, hogy te egy angyal vagy, és hogy nagyon szeretlek?-néztem rá meghatottan.
-Azt hiszem igen, de azért nem árt, ha ezt erősítik az emberben!-nevetett fel, és rám kacintott.
-Egyébként a lekvár és a csokis mogyorókrém töménytelen mennyiségben jöhet, viszont a rántotta szagától kidobom a taccsot!-fintorogtam, mire Em néni megint felnevetett.
Az én drága nagynénémnek hála elterelődtek a gondolataim Kimiről és a babáról is, miközben filmet néztünk, vagy beszélgettünk az unokatesóimról, netán vásárolgattunk a közértben. Bár néhány kiborulás is tarkította a napot, és éppen az egyik közepén voltam, amikor meghallottuk a csengő hangját.
-Ki lehet az ilyenkor?-kérdeztem meg szipogva, mitán ránéztem az órára, és az már fél 8-at mutatott.
-Mindjárt kiderül! Megyek, megnézem!-mosolygott rám.-Te addig feküdj vissza nyugodtan!-nyomott az ágyra, aztán elindul, hogy kiderítse ki az esti látogató.
Behunytam a szemeimet, és próbáltam mindentől elvonatkoztatni, és csak relaxálni. Sokáig nem tartott ez az állapot, ugyanis hamarosan nyílott a szobaajtó.
-Nézd csak kit hoztam magammal!-mosolygott Em néni kedvesen, aztán kitárta az ajót, hogy a vendégem (?) is be tudjon jutni a szobámba.
-Seb!-kiáltottam fel boldogan, és szorosan magamhoz öleltem őt, amint odajött hozzám.
-Szia Drágám! Örülök, hogy látlak!-nyomott egy puszit az arcomra.
-Na fiatalok! Azt hiszem, hogy rám itt most nincs szükség, úgyhogy hazamennék! Remélem nm baj!-nézett rám jelentőségteljesen.
-Dehogyis! Menj csak nugodtan! Üdvözlöm Miki bácsit!-mosolyogtam.
-Hívj ha valmi van, és azonnal indulok!-kötötte a lelkemre.
-Jól van!-bólintottam.-Jó Éjt! Szia!-búcsúztam tőle.
-Jó Éjt Kincsem!-adott egy puszit az arcomra, és megölelgetett.-Szia Seb!-intett még egy aprót a barátomnak, aztán kihátrált a helyiségből.
-Mi van veled Kicsim? Mi ez a sápadt arc, ezek a kisírt szemek? És miért vagy itt Budapesten?-kezdte el rögtön sorolni a kérdéseit.
-Sebastian…..ha elmesélem neked mindazt ami történt, akkor óriásit fogz csalódi bennem , és attól félek, hogy el foglak veszíteni!-vallottam be őszintén, és a sírástól akadozva.
-Kérlek, könyörögve kérlek! Mondd el mi történt!-fogta meg a kezem.
-Seb, emlékszel még arra, hogy megkérdezted, nem tudok-e valamit Kimi magánéletéről?-fogtam bele a mesélésbe kicsit másképp.
-Igen, emlékszem!-bólintott.-De ezzel mit akarsz mondani?
-Akkor beszéltem össze-vissza, és olyan dolgokat mondtam amiket még én magam sem hittem el, és mindezt azért, mert én voltam az a lány, kiről Kimi úgy beszélt, hogy „néhányszor már megdöntötte”.
-Te….te lefeküdtél Kimivel?-nézett rám nagy szemekkel.
-Nem!-ingattam a fejem.-Nekem viszonyom volt vele!-helyesbítettem.
-Ezt úgy érted, hogy…..hogy a szeretője voltál?-kérdezett vissza még mindig értetlenkedve.
-Igen!-bólogattam sírva.-Tudom….hazudtam neked, és ezt soha nem bocsátom meg magamnak, és megértem, ha te sem!-suttogtam.-De itt még nincs vége!-sóhajtottam. –Jenni tegnap közölte velem, hogy mindent tud rólam és Kimiről, illetve azt is, hogy ne is álmodjak arról, hogy látni fogok még pénzt a ruhák után befolyó összegből. Sőt, tudtomra adta, hogy ezentúl a saját nevével fogja forgalmazni az általam tervezett ruhákat.
-Hogy ez mekkora szemét szuka!-csattant fel Sebi dühösen.-Tényleg képes ezt megtenni veled? Ennek nincs szíve!-fortyogott.
-Igen, képes rá!-bólintottam lassan.-És akkor, az egyik „legjobbat” még nem is mondtam…..-gúnyos mooly ült ki az arcomra.-A drága haverod tegnap este szakított velem. Előadta a nagy színházi drámát arról, hogy ő már nem bírja, hogy mindig a válással szekálom, és hogy nincs több ebben a kapcsolatban, úgyhogy vessünk véget ennek!
-Ez nem nomális! Ennek teljesen elment az esze! KIDOBOTT? Ezt ne hizem el! Komolyan mondom…..beverem a képét!-dühöngött Seb Őszintén szólva, még nem igazán láttam ilyennek.
-És van itt még valami…….-haaptam be az alsó ajkam.
-Istenem! Még mit akarsz ehhez hozzáfűzni?-ingatta a fejét.
-Én….én….szóval…..terhes vagyok!-suttogtam alig hallhatóan.
-Ezt…..ezt most ismételd meg mégegyszer!-nézett rám hitetlenkedve a barátom.
-Kimi gyerekét hordom a szívem alatt!-ismételtem el újból, immáron megint zokogva. Seb rám nézett, fürkészte egy ideig az arcomat, majd a tekintete a távolba révedt, és üresen bámult a semmibe. Nem szólt semmit, és ez még inkább megijesztett. Tudtam, tudtam jól, hogy haragudni fog rám, és csalódik bennem ezek után. Görcsösen remegtem, és kapkodtam a levegőt az egyre erősödő sírástól. Seb hrtelen felállt, és kiment a szobából. Csak néztem utána, és egyre hangosabban zokogtam. Kiborultam…..ismét a padlóra kerültem. Percek múlva is ugyanilyen intenzitásal potyogtak a könnyek a szememből, de annyit sikerült észlelnem, hogy Sebi visszatért. Egy poharat nyújtott felém, de amikor látta, hogy nem bírom megfogni, odaült mögém, és a számhoz emelte.
-Csss, nyugodj meg! Igyál szépn egy kis vizet!-suttogta a fülembe, én pedig tettem amit kért, és itam néhány kortyot a hideg csapvízből. –Nem lesz semmi baj Kicsim! Minden meg fog oldódni, hidd el nekem!-mosolygott rám kedvesen, és szorosan átölelt. Jól esett, ahogy a karjaiba zárt, én pdig szorosan hozzábújtam és az arcomat a mellkasába temettem.
-Seb! Nagyon naygot csalódtál bennem?-kérdeztem szipogva. Megfogta a vállaimat, és felemelte a felsőteste.
-Nézz a szemembe!-mondta komolyan, én pedig megadóan tettem amit kért. Soha, soha nem csalódtam és nem is fogok csalódni benned! Mindig csodálatos ember leszel a szememben, és szeretni foglak, ameddig csak lehetséges! Számíthatsz rám, és ha kell a családomra is! Ott leszünk neked mindig!-mosolygott rám. Visszahajtottam a fejem a mellkasára, és újra zokogni kezdtem. Ezúttal azonban valamiféle boldogság váltotta ki ezt belőlem.
-Köszönöm, nagyon köszönöm!-suttogtam hálásan, és szorosan megöleltem őt. Hosszú pecek múlva Seb óvatosn ráfektetett az ágyra, de továbbra is óvón a karjaiba járt. Odabújtam hozzá, és éreztem, hogy a közelsége megnyugtat. Szépen lassan álomba szenderültem.

6 megjegyzés:

  1. Jaj, ez nagyon megható rész lett! :D :)
    SZUPER! :D :D
    Úúúúgy sejtettem, hogy Sebet másnap már odaeszi a fene! :D Nagyon-nagyon rendes volt Ginával! :D

    Áhh, IMÁDOM ezt a részt! :D

    Puszi,
    Noncsi

    VálaszTörlés
  2. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ VÉGRE 8I 8I 8I 8I 8I
    SZUPER RÉSZ LETTT 8I 8I 8I
    Sebike úgy örülök, hogy elment hozzá 8I 8I És Gina elmondott mindent 8I 8I 8I ♥♥♥
    Sebike segíteni fog 8I 8I Én tudom 8I 8I 8I
    Kimster veszélyben XD :P Egy Sebi ököltől legalábbis biztos XD
    IMÁDOM ♥♥♥♥♥

    Puszi, Alofun

    VálaszTörlés
  3. Sebi azt hiszem jégkockát fog Kimiből csinálni, ha visszamegy Svájcba, és a fagyos-jeges ezt meg is fogja érdemelni....XD XD
    Azért arra még mindig nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi az a dolog, amivel Jenni sakkban tartja Kimit,és miért nem váltak eddig el????
    Meg arra kivi leszek, hogy fog reagálni, ha megtudja, hogy jön a kis jeges...8I
    Nagyon várom a folytit, siess vele mielőbb....8I (L)
    Pusza. szabus

    VálaszTörlés
  4. Szegény csajszii..:(
    Kimi meg egy barom..grr..
    Járna neki már egy kiadós verés..és rem Seb meg is adja neki...Jeni meg egy állnok kis liba..:@
    Nagyonjoo..folytatást..lécciii

    Pux:$ebitaa

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok!

    Nagyon-nagyon köszönöm mindenkinek az eddigi komikat, igazán jól esik, hogy ennyire tetszik nektek a sztori, és, hogy várjátok a folytit! :)
    Remélem nem fogok csalódást okozni nektek a jövőben sem! :D

    Puszi:Dahlia (L)

    VálaszTörlés
  6. szegény Gina :( :( ahelyett, h tervezgetnék a babavárást, inkább sírdogál, és ki van akadva jogosan Kimi miatt.....

    Seb meg azzal a dumával: beverem a képét....ahogy elképzeltem....vicces lehetett :D :D: :D
    de nekem olyna fura, h Kicsimnek hívja Ginát....aranyos, de fura :)

    reméelm h ma is jön valami folyti....mondjuk Sebnek eljár a szája Kiminél, és az a vadmarha rájön, h mennyire is szereti Ginát :)

    puszi: Andi

    VálaszTörlés