74. rész

Szépen lassan kezdtek elszállingózni a körülöttük ácsorgó mérnökök, szerelők, és a csapatban egyéb munkakört betöltő tagok, mi pedig ott maradtunk magunkra. Bár meg kellett hagyni, Mati tökéletesen feltalálta magát, én azonban nem tudtam túl sok mindent csinálni, ezért lehuppantam egy székre, és figyeltem a csapattagok ténykedéseit. Voltak, akik nagy köteg papírokkal futkároztak jobbra-balra, mások heves kézmozdulatok társaságában magyaráztak egymásnak, míg a szerelők az autókon végezték az utolsó simításokat a szabadedzés előtt. Teljesen elbambulva figyeltem őket, mígnem egy kezet éreztem a vállamon. Azonnal felkaptam a fejem, és megláttam magam előtt a páromat…..teljes harci díszben. Meg kellett hagyni, roppantmód tetszett nekem az overállban (is).
-Hűha! A Bajnok visszatér!?-mosolyogtam rá.
-Ha ti nem győzködtök, akkor most nem lennék itt!-válaszolt vissza halkan.-Hol van ez a kis csavargó?-kérdezte hirtelen, természetesen drága kisfiára utalva ezzel.
-Azt hiszem, próbálja maga köré gyűjteni a szerelőgárdáját!-kuncogtam, és a fejemmel abba az irányba biccentettem, ahol a kis kópé, és az őt körülvevő szerelőhad álldogált.
-Ez a gyerek rosszabb, mint én voltam!-sóhajtott Kimi, de azért elnevette magát közben.
-Ugyanmár! Csak elkötelezett……ahogy te is!-mosolyogtam rá ismét a vőlegényemre, és megsimogattam az arcát.-Megígéred, hogy nagyon vigyázol magadra?-néztem rá komolyan.
-Igen, megígérem! Nem fogok semmit kockáztatni, hisz nekem már nem ez az életem, nem múlik rajta semmi, és nem akarok elveszteni a családomat!-igyekezett megnyugtatni a kis „fogadalmával”.-Nagyon szeretlek titeket!-suttogta, és óvatosan megcsókolt.
-Jó hogy vagytok nekem!-mosolyogtam rá, és még néhány pillanatig csukva tartottam a szemem, közben pedig belélegeztem az illatát, ami mindig annyira el tudott bűvölni.
-Apu, apu, apu!-robogott oda Mati, és a hangjából csengő izgalom, és lelkesedés szinte azonnal visszarántott minket a valóságba.
-Tessék Kicsim!-mosolygott rá Kimster, és leguggolt elé. –Ugye mindenkit le fogsz győzni?-kérdezte meg az apukáját élénken csillogó szemekkel. Hiába, mindketten elnevettük magunkat Mati tündéri kérdésén.
-Neked bármit!-kacsintott rá a kisfiúra, és megölelte őt. Olyan sok szeretet, gondoskodás, és érzelem vegyült ebbe a gesztuba, ami szavakkal leírhatatlan.-Megígéred, hogy szorítasz értem?-nézett komolyan a kis szöszire.
-Hát persze!-bólogatott hevesen.-Vigyázz magadra! Nem akarom, hogy valami bajod legyen!-kötötte nagyon komolyan az apja lelkére. Elmosolyodtam azon, hogy 7 éves létére milyen mértékben képes felfogni a dolog súlyát, és hogy mennyire aggódik az apjáért. Jól esett a lelkemnek, ha rájuk néztem. Olyan szoros kötelék húzódott közöttük, amit ember soha, de soha nem fog tudni szétzakítani, és ezt ők is jól tudták. Könnyek gyűltek a szemembe, de sírni nem akartam, hisz felesleges lett volna az ilyen csodás pillanatokat könnyekkel elrontani.
-Vigyázz magadra Szívem!-mondtam neki én is roppant nagy féltéssel, és szorosan megöleltem őt, majd egy óvatos csókot is nyomtam a szájára.
-Mati! Figyelj oda Rose-ra, nehogy a végén még elájuljon nekem!-vigyorgott, és rákacsintott a fiára.
-Jól van! Jól van! Menj már!-nevettem, és viccesen meglöktem őt. Gyorsan kaptunk még tőle egy-egy puszit, majd otthagyott minket, és az ő kis csapatát vette célba.

Még csak pár perce ment a szabadedzés, ennek ellenére én már alaposan leizzadtam. Momentán az első pillanatban kisebb sokkot kaptam, ugyanis Kimit nem egészen szabályszerűen sikeült kiengedniük, és így majdnem összeütközött az egyik pilótával. Szerencsére mindegyikőjük észnél volt, így nem történt semmi gond, viszont sejtettem, hogy lesznek még az edzésen ilyen számomra kemény pillanatok, és percek. A kezdeti nehézségek után sem volt sokkal egyszerűbb az élet; hol a pálya mellett nyírta a füvet az én egyetlen szerelmem, hol a kavicságyból próbált meg kievickélni, és hát az őszintét megvallva, az első néhány körben mindenhol volt, csak a pályán nem igazán. De aztán újra visszarázódott, és kezdett egyre jobb köröket futni. Látszott-már amennyire én ezt laikus szemmel le tudtam szűrni-hogy óvatosan vezetett, és próbált ismerkedni az autóval, bár az edzés végéhez közeledve kissé jobban rátaposott a gázpedálra, és egyre határozottabb, és gyorsabb köröket futott. Végül egy 12. hellyel fejezte be az edzést, amivel én személy szerint tökéletesen meg voltam elégedve, hiszen ennyi év kihagyás után ilyen eredményt sem egyszerű produkálni.
A második szabadedzésen javított még egy picit a helyezésén, akkor már a 10. lett, beférve ezzel a Top10-be, még ha az utolsó helyen is.
Roppant fárasztó, és nehéz napot tudhattunk magunk mögött, éppen ezért az előző estékkel ellentétben, pénteken, a vacsora uán mindhárman nyugovóra tértünk, és igyekeztünk kipihenni magunkat, hogy a következő nap akadályait könnyedén tudjuk venni.