39. rész

Sziasztok! Köszönöm szépen az eddigi kommentárjaitokat, nagyon sokat jelentenek nekem! Továbbra is várom őket, mert ezek számomra visszajelzés értékűek. No, de nem is szaporítom a szót, rátérek a lényegre, ami annyi lenne, hogy van egy kis különlegesség a részben, méghozzá, hogy az elejét (dőlt betűs rész) nagyon kedves barátnőm, Kathy írta! :) Remélem, hogy tetszeneni fog nektek! Jó olvasást! :)

Lassan az ágyig hátráltunk, azonban a fekvő alkalmatosság távolságát egyikünk sem tudta helyesen felmérni. Rázuhantam az ágyra, rám pedig a „finnek Ásza”.
- Ooopsz, bocsi! - mosolyodott el egy pillanatra, majd mint egy kis gyerek, a vállamba fúrta a fejét. Nem szóltam egy szót sem csak mosolyogva a hajába túrtam, majd megpróbáltam letornázni róla a feszülős sötétkék pólót.
Egy teljesen váratlan pillanatban felpattant, és máris az ágy mellett állt. Kérdőn néztem rá, ő azonban nem válaszolt semmit, helyette néhány másodpercperc alatt lekapdosta magáról a ruháit és ismét fölém hajolt, immáron csak egy alsónadrágban.
- Nincs egy cseppet meleged?-kérdezte, az arcán letörölhetetlen vigyorral.
Elnevettem magam, mire türelmetlenül lehúzta rólam az összes, feleslegessé vált ruhadarabot és végigcsókolta azok helyeit. Elvesztettem az fejem, és azt sem vettem észre, hogy teljesen meztelenül fekszem már az ágyon, fölöttem a világ egyik, ha nem a legjobb pasijával.
- Biztosan akarod most?-kérdezte némiképp aggódva.-Nem voltál túl….
Elegem volt már a szövegelésből, ezért válaszadás helyett inkább megcsókoltan Közelebb húztam magamhoz, mire Kimi óvatosan belém hatolt. Lassú mozdulatokkal indult, majd fokozatosan gyorsabb tempót kezdett diktálni.
Közel voltam már a csúcshoz, nagyon közel, de ekkor ismét lelassított.
- Ne tedd ezt velem. –nyögtem vágytól fojtott, szinte már elfulló hangon. Ő csak elégedetten elmosolyodott, de láttam, hogy a tekintete már ködös volt a közeledő gyönyörtől. És ekkor néhány keményebb lökéssel elvitt oda, ahová mindig is szokott, A Mennyek tetejére.
Mosolyogva hanyatlott az ágyra, mközben én csak hangosan felnevettem, és boldogan bújtam oda hozzá. Elképesztő volt az ágyban, hiába való is lenne tagadni…..

Kicsivel később, a hátamat a franciaágy támlájának döntve ültem az ágyon, Kimi feje pedig az ölemben pihent. Előrenyújtottam a karjaimat, és az izmos mellkasát kezdtem cirógatni a körmeimmel.
-Na mi van kislány, még egy menetet akarsz?-kérdezte rekedtes hangon, és még a hanglejtéséből is érzékelni tudtam, hogy erősen vigyorog.
-Mondanám, hogy igen, de még azt hinnéd, hogy jó voltál, és túlzottan elbíznád magad!-válaszoltam vissza könyedén. Hangosan felnevetett, és közben végigsimított az egyik combomon. Nem bírtam megállni, és halkan felsóhajtottam.
-Egyébként abból kiindulva, hogy mostanság állandóan te kezdeményezel, nem hinném, hogy túlságosan utálnál velem lenni!-jegyezte meg fellengzősködve.
-Mert te soha nem támadsz le, áhh!-reagáltam rögtön.
-Jól van na, a múltkori, konyhai eset csak a véletlen műve volt!-mentegetőzött, és ezúttal rajtam volt a sor, hogy felnevessek.
-Igen, és nem tudom ki volt az, aki a gardróbba lökött be, vagy döntött rá a Mercije motorháztetejére!-kontráztam a dologra.
-Akkor már nem bírtam magammal!-ismerte el, és közben elvigyorodott.-Mielőtt még emlékeztetnél, tudom, a múltkori beköszönésem sem volt kispályás!-emele a magasba a kezeit.
-Melyik is?-kérdeztem vissza kissé tudatlanul.
-Amikor visszajöttem Espoo-ból, és finoman szólva sikerült rád vetnem magam!-kuncogott. Ekkor pattant a szikra. „Te Szetséges Ég!”-kaptam a kezem a szám elé.„Emlékszem……teljesen váratlanul ért, hogy már reggel átjött, és még arra sem volt időm, hogy köszönjek neki……és akkor mi…..mi nem-egyre nagyobbakat nyeltem, amint felidéztem magamban azt a reggelt. „De akor azt jelenti, hogy…..de nem, az nem lehetséges!-próbáltam elhessegetni ezeket a gondolatokat, nem sok sikerrel. „És akkor ezért vannak a szédülgések, és a hányinger? Ez lehetetlen…..-ráztam meg a fejem.
-Hahóóó! Itt vagy még? Gina!-hallottam meg hirtelen, hogy Kimi szólongat.
-Ne haragudj, kissé elgondolkodtam!-válaszoltam teljesen gépiesen, továbbra is a távolba révedő tekintettel.
-Hát azt látom!-motyogta, aztán visszacsúszott az előbbi testhelyzetébe, én pedig teljesen kábultan simogattam tovább a mellkasát.

Nem hagyott nyugodni a gondolat, de mégsem akartam tudomást venni róla, ez azonban, hiába is akartam, sikertelen próbálkozás volt, ugyanis a helyzet egyre rosszabb lett. Az időnkénti szédülés, és hányinger szinte mindennapossá vált, és ezzel párhuzamosan tovább erősödött bennem az a sejtés, ami semmi jóval nem kecsegtetett. Akármennyire is tiltakoztam a dolog ellen, végül mégis rávettem magam, és elmentem a patikába egy tesztért.
Hideg decemberi nap volt, én azonban a szobámban üldögéltem, és a kezeimet tördelve vártam…… Vártam arra, hogy kiderüljön az igazság. Kimondhatatlanul tartottam az eredménytől, de muszáj volt megtudnom. Elképzelni sem tudtam, hogy mi lesz, ha kiderül az, amitől a legjobban rettegtem. Fogalmam sem volt, ahogy akkor mihez kezdek…..
Hirtelen megcsörrent a telefonom, jelezve, hogy ideje megtudnom mi az eredmény. Lassan, vontatottan felálltam az ágyról, és bementem a fürdőbe. A kezembe vettem a mosdón fekvő tesztet, de még nem néztem meg. Visszaslattyogtam a hálóba, és újra leültem. Elmormoltam egy halk imát, aztán nagyot sóhajtottam, és ránéztem.
-Istenem! Ez nem lehet……-kiejtettem a kezemből a kis eszköszt, majd utánadőltem én is, és hangosan zokogni kezdtem.