47. rész

-Azt hiszem, hogy nem fogsz ennek örülni!-nyelt egy nagyot.
-Igen, ezt már elmondtad, de igazán tudni szeretnék mostmár néhány konkrétumot is, ugyanis eddig csak mellébeszéltél!-vágtam oda kicsit keményen.
-Jól van, jól van! Nyugi! Nem tesz jót neked sem és a babának sem , ha idegeskedsz!-próbált csitítani, azonban éppen ellenkező hatást ért el ezzel.
-Lőrinc! Nyögd már ki amit akarsz!-csattantam fel, és közben idegesen és türelmetlenül topogtam.
-Annyira sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de azt hiszem, hogy Jenni nekem köszönhetően tudta meg, hogy neked és Kiminek viszonyotok volt.
-Tessék?-kérdeztem vissza lassan, hebegve-habogva.
-Nem állt szándékomban, de véletlenül elkotyogtam neki, hogy a pillangós nyakláncot nem tőlem kaptad!-sütötte le a szemeit. Pár percig nem voltam képes megszólalni, csak ingattam a szememet közte és a padló között.
-De…..de te mégis mikor és hol beszéltél vele?-dadogtam.
-Lefeküdtem Jenivel!-mondta hirtelen, én pedig a hír hallatán, mint egy krumpliszsák, dőltem hátra a kanapén.
-Te Szentséges Ég!-suttogtam magam elé. –Téged is az ágyába csábított az a ribanc?-ráztam meg hitetlenkedve a fejem.
-Bár mondhatnám, hogy nem. Annyira megbántam az egészet, de egyszerűen nem tudtam neki ellenállni. Ahogy nézett rám, a hangja, ahogy beszélt hozzám, és az a ruha rajta amikor találkoztunk…..-nyelt egyet.
-Elég Lőri!-tettem fel a kezem, hogy megállítsam a Jenniről szóló áradozását. –Nem csodálkozom, szép, okos, ravasz, és tudja mivel kell elcsavarni egy férfi fejét. Ennek ellenére persze egy aljas, szemét ribanc.-tettem hozzá dühösen. Nem szólt semmit, csendesen üldögélt tovább mellettem. Hirtelen eszembe jutott valami.
-Lőrinc!-szólítottam meg a bátyámat. Felkapta a fejét, és várakozással teljes szemekkel nézett rám. –Veled beszélt Jenni néhány hete, mikor egy esti randit egyeztetett, és nyugtatta a vonal másik végén lévő illetőt, hogy valaki nem fogja megtudni, hogy vele kavart?-kérdeztem tőle őszintén.
-Azt hiszem igen!-bólintott. –Aggódtam, hiszen nem akartam, hog megtudd ezt az egészet!-sóhajtott. –Egyébként az már nem az első alkalom volt!-tette hozzá halkan.
-Többször is lefeküdtél vele?-kérdeztem tőle kissé emelkedett hangszínen.
-Igen!-suttogta.
-Bevallom őszintén, nem gondoltam rólad, hogy ennyire könnyen elcsábulsz! Tudtam, hogy nagy nőcsábász vagy, de azt nem feltételeztem, hogy Jenninek is bedőlsz!
-Csalódtál bennem Hugi?-nézett a szemembe.
-Nem Lőrinc, és megértem azt is, hogy Jenni elcsábított, hisz engem meg a férje….-gúnyos mosoly jelent meg az arcomon.-Azonban az bánt, hogy elárultad neki a nyaklánc dolgot, annak ellenére is, hogy megkértelek, mondd azt, hogy tőled kaptam!-közöltem vele a véleményem. Szó, mi szó, tényleg mérges voltam kicsit a bátyámra, de nem okolhattam, főleg azért nem, mert én is hasonló, ha nem ugyanolyan helyzetben voltam, mint ő. Úgy gondoltam, hogy nem kellene alkalmaznom a „Bort iszik és vizet prédikál!” mondást.
-Úgy sajnálom! Egy szemét áruló vagyok, és úgy érzem, hogy nem érdemlem meg, hogy ilyen csodás húgom van!-mélyen a szemeibe néztem, és nem csak a fájdalmat láttam ott megcsillanni, hanem könnyeket is.
-Ne mondj ilyenket Lőri! Gyere ide!-húztam magamhoz egy ölelésre. –Szeretlek bátyó, és ez nem is fog megváltozni! Szomorú vagyok most kicsit, de arra kérlek, ne hibáztasd magad! Az, hogy Jenni megtudta, nem a te hibád. Lehet, hogy volt benne némi szereped, de akkor sm rajtad múlt a dolog!-egy mosolyt próbáltam az arcomra erőltetni, hogy megnyugtassam ezzel a kissé megviselt lelki állapotban lévő bátyámat.
-Ezek a Räikkönenek taccsra tettek minket!-nevetett fel gúnyosan. Elhúztam a számat, de nem szóltam semmit, ennek ellenére teljesen igazat adtam neki. –Most megyek!-törte meg a csendet néhány perc múlva.-Azt hiszem még benned is le kell ülepednie az imént hallottaknak, és amúgy meg nincs pofám ahhoz, hogy a szemedbe nézzek!-hajtotta le a fejét.
-Lőőri! Mondtam már, hogy ne fogd fel így a dolgokat! Nem haragszom, bár abban igazad van, hogy tisztáznom kell magamban egyet s mást!-bólintottam helyeslően.
-Csörögj, ha bármi van, vagy szükséged van rám!-mosolygott.
-Rendben! Vigyázz magadra!-öleltem meg mielőtt elhagyta volna a lakást.
-Te is Hugi!-adott egy puszit az arcomra.-Szia!-búcsúzott.
-Szia Lőri!-mosolyogam rá, aztán visszacsuktam utána az ajtót, és nekidőltem.
-Istenem, mi jön még?-sóhajtottam fel gonterhelten
-Elment a tesód?-hallottam meg hirtelen Sebastian hangját.
-Igen, az imént!-válaszoltam halkan.-Hallottad?
-Csak foszlányokat!-vonta meg a vállát.
-Mondd Seb, miért csábultunk el ennyire?-sóhajtottam ismételten, és könnyek szöktek a szemembe.-Irtózatosan haragszom Kimire azért mit tett, és nem tudom felfogni, hogy miért pont ilyen körülmények között tett lapátra, azonban az egészben a legrosszabb, hogy azt hiszem……beleszerettem!-suttogtam alig hallhatóan, és utat engedtem a könnyeimnek. Seb odahúzott magához, és szorosan átölelt, közben pedig nyugtatólag simogatta a hátam.

Bő egy óra múlva könnyes búcsút vettünk egymástól, ugyanis Hannáéknak indulniuk kellett a repülőtrre. Eddig is tudtam, hogy csodálatos barátaim vannak, de ez még inkább bebizonyosodott. Az együtt töltött két hét alatt mindketten hozzám nőttek, és tudtam, hogy fura lesz nélkülük elképzelni a hétköznapokat. Megígérték, hogy amint tudnak, jönnek látogatóba, de addig is tartjuk a telefonos, és webes kapcsolatot. Mindkettőjüknek megköszöntem a támogatást, aztán lekísértem őket a taxiig, és egészen addig integettem, még az utca végén el nem tűnt az autó a látomezőmből……