24. rész

Alig bírtam hazabicegni, és miután végre leheveredtem a kanapéra, komolyan elgondolkodtam azon, hogy be merjek-e vállalni egy Jenniékhez vezető utacskát. A bokám szépen megdagadt, és irtózatosan fájt minden egyes megmozdulásnál. Az összes utamba kerülő bútordarabba kapaszkodva, nagynehezen elmásztam a fürdőszobáig, és elég nehézkesen, de azért lezuhanyoztam. Magamra kaptam egy másik szabadidőruhát, majd újra letelepedtem a kanapéra, és a kezemben szorongatott vizes borogatást a bokámra helyeztem. Ismét gondolkodni kezdtem az előző estéről, de aztán nem bírtam sokáig nyitva tartani a szemeimet. Az éjszakai álmatlanág kamatostul visszafizetődött, ugyanis mély álomba merültem.
Fél 2-re járt az idő, amikor a kutyák hangos ugatása felébresztett engem. Álmosan néztem körbe a nappaliban, majd a pillantásom a bokámra szegeződött. Még mindig dagadt volt, de egy fokkal jobban nézett ki, mint amikor lefeküdtem. Úgy döntöttem, hogy összeszedem magam egy kicsit, és valahogy elbattyogok a Räikkönen rezidenciáig.

Erősen kételkedtem benne, hogy jó döntést hoztam ezzel a sétálgatás dologgal, ugyanis mire odaértem a két utcával odébb álló házig, a bokám újra a kétszeresére dagadt, és kezdett hasonlítani egy jól megérett szilvához. Megnyomtam a csengőt, aztán nekitámaszkodtam a ház falának, és vártam, hogy valaki jöjjön ajtót nyitni. Hál’ Isten nem kellett sokáig ott szobroznom a fájós lábammal, pár másodperc múlva Jenni már jött is ajtót nyitni
-Szia!-mosolygott rám.
-Szia!-köszöntem halkan, és felszisszentem, ahogy véletlenül ránehezedtem a jobb lábamra.
-Mi történt veled?-kérdezte ijedten.
-Csak egy kis baleset! Nem fontos!-legyintettem.
-Hát te tudod, de talán nem ártana, ha megnézetnéd egy orvossal!-aggodalmaskodott tovább.
-Jól van!-vágtam rá gyorsan, és nagyot sóhajtottam, majd bebicegtem mellette a házba. –Csak átszaladtam a papírokért, aztán mennék is!-szögeztem le gyorsan, mielőtt még órákig tartó beszélgetésekbe kezdett volna.
-Már hozom is!-bólintott egy aprót, és felszaladt az emeletre, én pedig leültem a kanapéra, és az arcomat a kezeimbe temetve, türelmesen vártam.
-Szia!-hallottam meg magam mögött egy halk köszönést. Azonnal felkaptam a fejem, és hátra felé fordultam.
-Kimi!-mondam ki erőtlenül a pilóta nevét, és fájdalmas arckifejezéssel néztem őt.
-Jól vagy?-kérdezte hirtelen.-Elég nyúzottnak tűnsz!-tette hozzá kissé bizonytalanul.
-Kicsit fáradt vagyok, és fáj a lábam, ennyi az egész!-vontam vállat érdektelenül.
-Nagyon csúnya a bokád!-jegyezte meg, és elhúzta a száját.-Nem kellene játszanod egy esetleges töréssel, vagy komolyabb ficammal!-közölte a tényállást, ami engem egy csöppet sem nyugtatott meg.
-Majd….-kezdtem bele a mondatba, de nem folytattam látva, hogy Jenni robog lefelé a lépcsőn. Teljes közönnyel elsétált a férje mellett, aztán lehuppant mellém a kanapéra.
-Itt lennének a szerződések! Szerintem mindegyik igazán kecsegtetően hangzik! Érdemes őket végigolvasni!-lelkendezett. –Ezek azt hiszem megalapozhatják a tervezői karrieredet!-mondta hatalmas vigyorral. „Jó, hogy ő ennyire tud örülni a dolgoknak!”-fanyalogtam.
-Ígérem, hogy elolvasom, és átgondolom mindegyiket!-igyekeztem megnyugtatni, de azt hiszem, hogy nem lehetett túl sok lelkesedést látni rajtam. –Most viszont mennék….lenne még néhány elintéznivalóm, és eléggé fáradt is vagyok!-mondtam sietősen, és megpróbáltam felállni, de ez nem igazán ment, köszönhetően a teljesen bedurrant bokámnak.
-Figyelj Gina! Ez így nem jó! Be kell menned a kórházba!-aggodalmaskodott már megint.
-Így nem tudok vezetni!-ágáltam idegesen.
-Nekem fél óra múlva edzésem van, de Kimi ráér, ő majd elvisz téged!-vetette fel.
-Nem vagyok taxisofőr!-horkant fel a szőkeség mérgesen. Csak akkor vettem észre, hogy ott rostokkolt a helyiség másik végében.
-Muszáj ennyire undoknak lenned?-esett neki Jenni.-Az idődből bőven kitellene ez a fuvar!
-Persze! Nekem mindig minden kitellik az időmből! Én nem csinálok semmit úgysem!-kiabált mérgesen, aztán lecsapta egy kis asztalra a kezében tartott könyvet, és felfutott az emeletre. Meglepetten néztem az előttem civakodó házaspárt.
-Én nem szeretnék semmi kellemetlenséget okozni, úgyhogy inkább megyek!-szólaltam meg egy kis idő múlva. Eléggé kényelmetlenül éreztem magam az adott szituáciban, és minél előbb ki akartam szabadulni ebből. Összeszedtem minden erőmet, és feltápászkodtam a kanapéról, majd elindultam az ajtó felé.
-Ne haragudj, nem tudom mi ütött belé!-magyarázkodott Jenni. „Hát kedvesem, te lehet, hogy nem tudom, én viszont igen!”-sóhajtottam gondterhelten.
-Köszönöm a papírokat!-lebegtettem meg az iratokat már az előtérben állva. –Vigyázz magadra az edzésen! Nem lenne szerencsés, ha lesérülél!-jegyeztem meg szárazon, és egy fanyar mosoly ült ki az arcomra.
-Igyekszem óvatos lenni!-bólintott lassan.-Te pedig kérlek valahogy menj be a kórházba, és nézesd meg egy orvossal a lábad!-mondta komolyan.
-Majd kitalálok valamit!-vontam vállat, és az ajtó felé fordultam.-Hát akkor, szia!-köszöntem el, és a kilincsre akartam tenni a kezem, de az egyik Räikkönen gyorsabb volt nálam. A nonfiguratív tetoválásból következtettem arra, hogy ez csak Kimi lehet.
-Ááácsi!-kiáltott fel mérgesen, amire én hirtelen összerezzentem.-Nem mész te sehova….