14. rész

Három nap eltelt már azóta, hogy Nathalie kirúgott, de még mindig nem tértem napirendre a dolog felett. Immáron újra a budapesti lakásom nappalijában álló kanapén üldögéltem, és egy névjegykártyát forgattam a kezemben.
-Mit tegyek? Felhívjam?-töprengtem hangosan.-De ha megteszem, akkor ismét valami ismeretlenbe csöppenek, és….Miket beszélek? Én soha nem ijedek meg attól, hogy valami újdonság a számomra!-korholtam magam.-Nathalie már úgysem fog visszahívni a céghez, nekem pedig dolgoznom kell….-sóhajtottam.-Megteszem, és új életet kezdek!-határoztam el magam, aztán bepötyögtam a telefonomba a papíron található mobilszámot. Hosszasan kicsengett, mire végre egy hangot hallottam meg a vonal túlsó végén.
-Jenni Dahlmann, tessék!-szólt bele a nő. „És hol marad a Räikkönen! Ezt nem értem!”-csodálkoztam.
-Hello Jenni, Georgina Tárnoki vagyok!-köszöntem, miután visszataláltam magamhoz.
-Óhh szia! Már vártam a hívásodat! Miben segíthetek?-kérdezte nyájasan.
-Szeretnék beszélni veled erről a….hát hogy is mondjam….projektről!-böktem ki..
-A közös munkára gondolsz?-kérdezett vissza.
-Igen! Azt hiszem, hogy most minden körülmény adott hozzá!
-Örömmel hallom, hogy átgondoltad az ajánlatomat, és végül úgy döntöttél, hogy belevágsz a divattervezésbe!-kicsit sablonszövegnek éreztem ezt, ezért gyorsan reagáltam.
-Be kell vallanom, hogy nem szerepelt eredeti terveim között, hogy elvállalom ezt a munkát, de végül így alakult!-közöltem egy kicsit közönyös hanglejtéssel.
-A körülmények engem nem érdekelnek, csakis a lényeg!-vágta rá azonnal.
-Nos, akkor hol, és mikor tudjuk megbeszélni a részleteket?-tértem rá egyből a tárgyra.
-Nem hinném, hogy ez kávéházi téma, így azt szeretném kérni, hogy gyere el hozzám!-jelentette ki nemes egyszerűséggel, én meg köpni-nyelni nem tudtam.
-Mii?-visítottam a telefonba, ahogy visszatért a hangom.
-Ülj fel az első Zürichbe tartó repülőgépre, és gyere ide hozzám!-a hangja egész parancsolóan csengett, amin kicsit el is csodálkoztam.
-De….de én igazán nem akarok nálatok zavarkodni!-dadogtam, amint eszembe jutott kedves férjecskéje is, akivel elvileg békét kötöttünk, de ez még azért nem volt nekem elég meggyőző.
-Ne keress indokokat, csak szedd össze a terveidet, meg a motyódat, és ülj fel az egyik gépre!-utasított engem ismét. Kezdtem szépen lassan kiakadni.
-Utánanézek a járatoknak, és majd felhívlak, hogy mikor tudok menni!-mondtam halkan.
-Jól van! Csörögj vissza, kérlek!
-Úgy lesz! Szia!-köszöntem el, és kinyomtam, majd a telefonomat odavágtam magam mellé a kanapéra.
-Mégis mit gondol magáról ez a nő? Nekem akkor sem parancsolhat!

Fél 6 volt, amikor landolt a gépem a zürichi reptéren. Életemben nem jártam még Svájcban, így fogalmam se volt, hogy merre menjek. Magamhoz vettem a csomagjaimat, aztán próbáltam utat törni magamnak az emberhad között. Örömtáncot tudtam volna lejteni, amikor megláttam Jennit az egyik bejáratnál. Gyorsan felé vettem az irányt, és intettem neki, hogy észrevegyen. Szerencsée a helyén maradt, így nem tudtam szem elől téveszteni.
-Szia!-köszöntem neki fújtatva, amikor végre átverekedtem magam a tömegen.
-Hello Georgina!-mosolygott rám, és egy-egy puszit nyomott az arcomra.-Indulhatunk?
-Persze!-bólintottam lassan, majd csendesen követtem őt a parkoló irányába. Már vagy 10 perce sétálhattunk, mire végre megálltunk egy fekete Mercedes mellett.
-Dobd be hátra a csomagod, és pattanj be mellém!-kacsintott Jen, és pedig csendben teljesítettem a kérését.
-Hol is laktok pontosan?-kérdeztem meg hosszú percek múlva.
-Baar-ban! Ez egy kisebb falu, és csak alig néhány kilométerre van Zürichtől!-világosított fel lakóhelyük földrajzi helyzetéről. Bólintottam egyet. –Mit értettél az alatt, hogy így alakult a munka-dolog?-nézett rám kérdően.
-A főnőkasszonyom kirúgott!-válaszoltam, és megvontam a vállamat.
-Könyörgöm ne csinálj úgy, mint Kimi!-szólalt meg esdeklő hangon.
-Hmm? Ezt nem értem!-vontam fel az egyik szemöldököm.
-Ne legyél ilyen szótlan, és, ha esetleg kinyitod a szádat, akkor ne csak tőmondatokat válaszolj!-oktatott ki. „De jó, hogy még azt is meg akarja mondani, hogy beszéljek!”-grimaszoltam.
Erre tényleg nem tudtam mit válaszolni, így inkább csendben maradtam, és a gondolataimba mélyedtem. Valamiért volt egy olyan érzésem, hogy nem lesznek zökkenőmentesek az előttünk álló, igencsak hosszúnak kinéző napok.
Nemsokára megérkeztünk a házukhoz. Óriási, hófehér villa volt, csodaszép környezetben. Kívülről igencsak megnyerő volt a látvány.
-Hűűhh, gyönyörű ház!-mosolyogtam Jenre, miközben előhalásztam a bőröndömet a csomagtartóból.
-Köszönöm!-bólintott.-Gyere utánam!-indult el hátrafelé, én pedig követtem őt.
Ahogy beléptünk a házba, óriási tereket láttam magam előtt, és ezt a hatást, még fokozták a fehér falak, és a letisztult formák is. Mondhatni, kicsit rácsodálkoztam az épület szín-, és formavilágára.
-Gyere beljebb, ne az előtérben ácsorogj!-mosolygott rám bíztatóan Jenni.
-Ne haragudj, csak kicsit elgondolkoztam!-magyarázkodtam rögtön, és követtem őt a szomszédos helyiségbe, ami egy hatalmas nappali volt.
-Már előkészítetem neked egy szobát az emeleten! Ha gondolod, akkor megmutatom, és akár le is zuhanyozhatsz, ha szeretnél!-ajánlotta.
-Az jó lenne!-bólintottam mosolygva. Elindultunk a lépcső felé, mikor hirtelen ismerős hangok ütötték meg a fülemet, majd másodperceken belül megpillantottam a hangok forrásait is, avagy két szőke ismerősömet.
-Seb!-kiáltottam fel meglepetten, mikor felfogtam, hogy kedvenc németem áll velem szemben.
-Gina?-nézett rám nagy szemekkel, és tátott szájjal.
„Te Jó Ég! Mi lesz még itt?”