15. rész

-Mit keresel te itt?-kérdezte csodálkozva, és megölelt engem.
-Hát szóval, tudod….Jennivel fogok dolgozni!-böktem ki nagynehezen.
-Mii?-kerekedtek el ezúttal a másik szőkeség szemei.-Te leszel a lósubickoló, netán a paripái szülinapi bulijait fogod szervezni?-kérdezte szarkasztikusan Kimi, és most megint úgy éreztem, hogy szívesen bemosnék neki egyet.
-Vicces……-grimaszoltam, mire ő sunyin elvigyordott. –Remélem, hogy a kedvesség szobrát nem rólad mintázták, mert akkor minden ember elfelejti, hogy mi is az!-vágtam vissza ugyanolyan éles stílusban, mint ahogy az imént ő szólt hozzám.
-Ááácsi!-kiáltott közbe a drága felesége.-Ti ismeritek egymást Sebastiannal?-kérdezte meglepetten, és ingáztatta közöttünk a tekintetét.
-Igen, már jó pár éve!-bólintott kedvenc németem.
-Kicsi a világ!-jegyezte meg Jenni, és gyanakodva nézett ránk.
-Az!-vágta rá Kimi.-Mehetünk végre?-pillantott Sebre.
-Hova-hova fiúk?-kérte számon a srácokat Mrs. Räikkönen, miközben összefonta a karjait a mellkasa előtt, és választ várva nézett rájuk.
-Nem tartozom neked beszámolóval!-vonta meg a vállát a férje, és már indult is az ajtó felé. Sebivel összenéztünk, aztán biccentettem neki a fejével, mire ő is útnak eredt.
-Sziasztok!-köszönt vissza, már a nappali végében állva.
-Nos, akkor felkísérlek a szobádba!-közölte velem Jenni, mintha mi se történt volna. Ennek ellenére, én azért elkönyveltem magamban, hogy jó lesz vigyázni ezzel a társasággal.

Felvittem a szobámba a holmimat, aztán kicsit összeszedtem magam, és visszamentem Jennihez, aki már az étkezőben tüsténkedett, és valami kajának kinéző cuccot pakolt az asztalra.
-Gyere csak, foglalj helyet!-mosolygott, és rámutatott egy székre.
-Mi finomat főztél?-kérdeztem udvariasan, miközben elfoglaltam a helyemet.
-Óhh, nem én főztem, úgy hoztam egy zürichi étteremből! Fekete kagyló és párolt zöldség!-adta tudtomra a menüt, aminek hallatán fintor futott végig az arcomon, de azért próbáltam mosolyra húzni a számat.
-Remélem ízleni fog!-tette le a tányért elém.-Jó étvágyat!
-Neked is!-mosolyogtam rá, aztán fél szemmel az előttem fekvő vacsorára pillantottam.A villámmal piszkálgattam az ételt, de arra nem tudtam rávenni magam, hogy meg is kóstoljam, így inkább beszélgetést kezdeményeztem, remélve, hogy elterelődik a téma az ételről.
-Szóval, hogyan is gondoltad ezt a közös ügyet?-kérdeztem érdeklődve.
-Láttam a rajzaidat, ezek alapján úgy gondoltam, hogy összeállíthatnánk egy kollekciót, ami egy stílusirányzatot, formatervezést, és mintaegységet képvisel, a tervek alapján megvarratnánk a ruhákat, és szerveznénk egy bemutatót. Vannak modell barátnőim, akik biztos szívesen vállalnák, szponzorokat pedig tudnék szerezni, hiszen felsőbb körökben is vannak ismertségeim!-itt ravasz mosoly ült ki az arcára, de igyekezte ezt leplezni.
-Hmm, ez igencsak bíztatóan hangzik Jenni!-bólintottam, és belekortyoltam a vizembe. –Mit gondolsz, mikorra tudnánk összehozni a bemutatót?-kíváncsiskodtam tovább.
-Azt gondolom, hogy egy-, másfél hónap. Ez függ attól is, hogy az anyagokat milyen gyorsan tudják beszerezni, hogy haladnak a munkával…-sorolta a tényezőket.
-Akkor, azt hiszem, hogy nem kellene sokat késlekednünk a tervek kiválasztásával!-mondtam lelkesen.
-Mondjuk holnap délelőtt nekifoghatnánk!-vetette fel az ötletet, én pedig helyeslően bólogattam. Nem is gondoltam volna, de szépen lassan megkedveltem az új munkámat. Be kellett vallanom, elbódított a tudat, hogy egy szép napon még akár a nagy divatházakkal is versenghetek. No persze, azért tudtam, hogy ez csak egy szép álom.
-Nem ízlik a vacsora?-kérdezte hirtelen. Valószínűleg észrevette, hogy csak piszkálgatom az ételt. Akárhányszor ránéztem, olyan érzésem támadt, hogy az ebéd gyanánt elfogyaszott csirkés rizottó újra a napvilágra fog jutni…..
-A zöldségek nagyon finomak, a kagylót azonban nem igazán kedvelem!-próbáltam finoman fogalmazni.
-Óhh, azt hittem, hogy szeretni fogod! Készítsek valami mást esetleg?-ajánlotta kedvesen.
-Dehogy! Ne fáradj!-ráztam meg a fejem.-Inkább elmennék pihenni, ha nem bánod! Kimerített az utazás!-indokoltam meg a kérdésemet.
-Menj csak nyugodtan! Reggel találkozunk! Jó Éjt!-mosolygott rám.
-Jó éjszakát Jenni!-köszöntem, és felmentem a szobámba.

Olvastam még egy kicsit, átnéztem a magammal vitt terveket, aztán úgy döntöttem, hogy elmegyek zuhanyozni. Fáradt voltam már, ezért csak rövidra fogtam a „pancsikolást”. Megmostam a fogam, aztán a fürdőscuccaimat magamhoz fogva, visszaindultam a szobába.
Álmos voltam, de jó kedvem volt, így még dalra is fakadtam. Bepördültem a hálóba, azonban ahogy az ágyamra pillantottam, hirtelen a torkomon akadtak a hangok. Nagyokat pislogtam, hogy lássam, biztosan, nem álmodom-e, azonban mikor többszöri próbálkozás után sem foszlott szét az álomnak hitt kép, rá kellett döbbennem, hogy valóban az a lökött finn fekszik az ágyamban……teljes valójában. Irtózatosan dühbe gurultam, és nem tudtam parancsolni az indulataimnak.
-Kimi!-kiáltottam rá idegesen. –Mégis mi a francot keresel itt?-toporzékoltam az ágy mellett állva. Hirtelen felpattant, és nagy szemekkel bámult rám.
-Mi…micsoda?-kérdezte dadogva.
-Hogy van képed befeküdni az ágyamba?-ordítottam vele magamból kikelve.
-Én nem…-hebegett.
-Takarodj!-mutattam az ajtó felé, és dühtől izzó tekintettel pillantottam rá.
-Georgina, várj! Hadd magyarázzam meg!-kezdett el mentegetőzni, de nem hagytam. A kezem ügyében lévő pólóval kezdtem el ütögetni a karját, ő pedig próbálta hárítani a rá mért csapásokat, miközben hátrált az ajtó felé.
-Hordd el magad! Nem akarlak látni!-néztem rá mérgesen, és becsaptam utána az ajtót.
-A rohadt életbe!-káromkodtam el magam, és teljes erőből a földhöz vágtam a pólót.