20. rész

Hazaértem a bemutatóról, és csupán annyi időm volt, hogy lezuhanyozzak, és 10 percre ledőljek pihenni. Fáradt voltam, de nem utasíthattam vissza Jenni vacsorameghívását. Fújtam egyet, aztán odabattyogtam a ruhásszekrényemhez, és válogatni kezdtem a holmijaim között. Délután már éppen elég volt a különleges szabásvonalakból, és rikító színekből, így csak egy nagyon egyszerű fehér koktélruhát választottam, és most nem arannyal, hanem ezüsttel kombináltam. Befejeztem éppen a sminkem felfrissítését, amikor meghallottam a csengő hangját. Beledobtam a szempillaspirált a táskámba, és már rohantam is, hogy ajtót nyissak.
-Szia!-köszöntem mosolyogva az előttem feltűnő Sebastiannak.
-Jó estét Szépségem!-vigyorgott.-Ismét lehengerlően nézel ki!-kacsintott rám.
-Köszönöm!-pukkedliztem.-Te is jól festesz!-bólintottam egy aprót, miután végignéztem az öltözékén. Egy sötét farmer volt rajta, fehér ing, fekete zakó, és egy sportcipő. Elegáns, ám mégis laza összeállítás volt, nálam betalált.
-Mehetünk?-érdeklődött.
-Igen, persze!-bólintottam, majd leoltottam a villanyt, és bezártam az ajtót magunk mögött.

Egy bő 10 perces autókázás után meg is érkeztünk a helyhez, azonban újabb 10 percet vett igénybe, míg találtunk egy üres parkolóhelyet, a túlzsúfolt placcon. Nagynehezen felfedeztünk egy gazdára váró beállót, majd kiszálltunk és egymásba karolva, nevetgélve indultunk el a bejárat felé. Éppen reagálni szerettem volna egy megjegyzésére, de nem tudtam megszólalni, amikor megláttam finn „haveromat”, aki karbatett kézzel támaszkodott az étterem falának, és unott fejjel figyelte a feleségét, aki előtte toporzékolt, és hevesen magyarázott neki valamit.
-Basszus!-csúszott ki a számon a szó.
-Mi a baj?-nézett rám egyből Seb.
-Semmi-semmi……csak dörzsöli a lábamat a cipő!-füllentettem. „Istenem! Miért nem kímélsz meg ettől az egoista macsótól?”-néztem fel az égre, és egy hatalmasat lélegeztem.
-Sziasztok!-köszöntünk egyszerre a kicsi némettel, aztán, hogy fokozzam a hatást, bedobtam egy óriási bájvigyort. „Csak ne látnám azt az érdektelen arckifejezésedet!”
-Hello!-mosolygott ránk Jen, és mindkettőnket megölelt.
-Régóta vártok ránk?-kérdeztem kíváncsian, miközben Seb lepacsizott Kimivel. Odakaptam a pillantásom, és láttam, hogy Kimi méreget engem….na jó, ne szépítsük, majd ki estek a szemei. A combomra csúsztattam a kezem, és picit feljebb húztam a szoknyám alját, miközben sunyin mosolyogtam rá. Láttam rajta, hogy komoly önmegtartóztatásra volt szüksége, és nagyokat nyelt. Valamiért olyan érzésem támadt, hogy tartogat még érdekes dolgokat ez az este…

Leadtuk a rendelésünket, aztán Jen és Sebi elmélyült csevegésbe kezdtek, Kimi és én azonban csendesen hallgattunk. Nem is vettem észre, hogy időközben alaposan elkalandoztak a gondolataim, így nem hallottam, hogy miről megy a társalgás. Hirtelen arra eszméltem, hogy Seb megérintette a karomat, aztán Jenni felé mutatott.
-Jahjj, ne haragudj, elgondolkodtam egy kicsit!-szabadkoztam.-Mit szeretnél?-kérdeztem kedvesen, és rámosolyogtam.
-Képzeld! Letámadott délután az a fura pasas! Igazad volt, mikor azt mondtad, hogy nem árt vigyázni vele!-mondta teljesen megrettenve.
-Nos…..tudod, vannak még hímsoviniszta barmok, akik azt hiszik, hogy az első szavukra minden nő a karjukba omlik!-jegyeztem meg könnyedén, majd jelentőségteljes pillantást vetettem Kimi felé. Megrándult az arcizma, és összehúzott szemekkel nézett rám. Ez kellett csak nekem…..-Én is póruljártam a Magyar Nagydíj utáni afterparty-n. Két egoista szemetet is le kellett koppintanom…..-folytattam, aztán kaján vigyor ült ki az arcomra, és újra a finn „barátomra” néztem, akinek a feje szépen vörösödött, miközben fuldoklott az italtól, ami lecsúszott a torkán.
-Kimi, jól vagy?-nézett rá Seb, amint észrevette, hogy prüszköl, mint egy ló. Nem bírtam magammal, újra hatalmas vigyor ült ki az arcomra.

A desszertre vártunk éppen, mikor felfigyeltem rá, hogy Kimi matat valamit az asztal alatt. Szó, mi szó, először igencsak érdekes gondolataim támadtak azzal kapcsolatban, hogy mit is csinál, de aztán más színben láttam a világot, mikor éreztem, hogy rezeg a telefon a táskámban. Hirtelen Kimire pillantottam, és úgy tűnt, hogy próbál valamit a zsebébe csúsztatni. Sanda gyanúm támadt arról, hogy ki küldött nekem sms-t. Elnézést kértem az asztaltársaságtól, és a táskámat magamhoz fogva, rohamléptekkel indultam a mosdó felé.
Visszacsuktam magam mögött az ajtót, és rögtön előkaptam a mobilt a kis tagyóból. Megnyomtam az OK gombot, és olvasni kezdtem: „Lehet, hogy hímsoviniszta barom vagyok, de remélem tudod, hogy nagyon fáj rád a fogam….”
-Hogy az a…..-sziszegtem idegesen, és majdnem földhöz csaptam a mobilom, de rájöttem, hogy nem azon kellene levezetnem a dühömet, hanem azon a bunkó állaton. Ott járkáltam fel-alá, amikor nyílott az ajtó, és Jenni lépett be rajta.
-Szia!-köszöntem zavartan, és gyorsan a hátam mögé húztam a kezemet.
-Jól vagy Georgina? Eléggé sápadt az arcod!-nézett rám aggódó tekintettel.
-Persze! Minden rendben!-bólogattam hevesen, miközben próbáltam a telefont lerakni valahova, mielőtt észrevette volna, hogy azt szorongatom a kezemben.
-Ha nincs szükséged semmire, akkor viszamennék!-mosolygott.
-Jól van! Rögtön megyek én is!-tettem hozzá sietősen, és figyeltem, ahogy elhagyta a helyiséget. Kifújtam a régóta benn tartott levegőt, majd egy kicsit rendbe szedtem magam, és követtem őt. Gyilkos pillantásokat intéztem Kimi felé, miközben visszaültem az aztalhoz, ő azonban csak vigyorgott. Meg tudtam volna fojtani egy kanál vízben.

A túrótortámban lévő mazsolaszemeket piszkálgattam, amikor a szöszi váratlanul megszólított. Felkaptam a fejem, és érdeklődve néztem rá.
-Gyönyörű a fülbevalód!-bólintott elismerően.-Ez az, amit majdnem elhagytál a gardróbban?-kérdezte szemrebbenés nélkül, és kaján vigyor jelent meg a szája szegletében. Leesett állal néztem rá, és ötletem sem volt, hogy erre mit mondhatnék.
-Te mégis honnan tudsz a gardróbos esetről?-nézett rá Jenni kérdőn, én pedig nagyokat nyelve figyeltem, hogy mit fog válaszolni. „Ha most elárul minket, akkor tuti, hogy megölöm, de előtte még alaposan megkínzom!”-fortyogott bennem a düh, és már az asztal alatt toporzékoltam.
-Szerintem még a szomszédban is hallották azt a hisztit, amit Georgina levágott!-felelt, és mélyen a szemeimbe nézett, közben pedig próbált ismerkedni az asztal alatt. Itt telt meg csordultig az a bizonyos pohár, és teljes erőből rátapostam a lábára, gondosan ügyelve rá, hogy a tűsarkaknak nagy szerepet szánjak.
-Ne haragudj Jen, de engem meglehetősen kimerített ez a mai nap, úgyhogy most hazamennék!-pattantam fel a székről, és futólag rápillantottam a velem szemben ülő nőre.
-Én…hát, jól van, ahogy szeretnéd!-vont vállat.
-Seb? Velem tartasz?-néztem rá szőke németemre.
-Igen, indulhatunk!-bólintott, és ő is felállt.
-Köszönöm a vacsorát Jenni! További jó szórakozást!-próbáltam magamra erőltetni egy mosolyt, de elég nehezen ment, köszönhetően annak, hogy majd szétvetett az ideg.
-Sziasztok!-búcsúzott Seb, aztán követett engem a parkoló felé.
Azt hiszem tudta, hogy nem vagyok beszédes kedvemben, ezért szó nélkül átadta nekem a kocsikulcsokat (ő ivott, én azonban nem…..talán jobb is). Arra az estére odaadta nekem az autóját, így csak kitettem őt a házánál, én pedig hazavezettem. Ahogy beértem a házba, a földhöz vágtam a táskámat, és egy óriásit beleütöttem a falba.
-A rohadt életbe!-kiáltottam el magam, és idegesen toporzékoltam. Nem tudom mi ütött belém, de újra el akartam olvasni azt az üzenetet, ezért felkaptam a szütyőmet, és a telefonomat kezdtem keresni benne. Átforgattam többször is, sőt, ki is borítottam a tartalmát, de nem találtam rá.
-Jajj ne!-csaptam a homlokomra.-Biztosan ott maradt a mosdóban……