18. rész

Úgy éreztem, hogy nem cselekszem helyesen, ennek ellenére odaköltöztem Baar-ba, és ezzel a több száz kilométeres távolság, csupán két utcahossznyira csökkent a Räikkönen-házaspár és köztem. Tudtam, hogy semmi, és senki nem vonhatja el a figyelmemet a munkáról, és ezt bizonyítottam is azzal, hogy éjt-nappallá téve dolgoztam a bemutató előkészítésén, majd kivitelezésén. Bírtam én a strabát, legalábbis fizikailag, agyilag azonban teljesen szét voltam esve. Az idegeim már kezdték felmondani a szolgálatot, köszönhetően a folyamatos idegeskedésnek, na meg annak, hogy szinte minden nap összevesztem valamelyik Räikkönennel. Ilyen hisztis brancsot én még eddigi pályafutásom során soha nem láttam. Valami bajuk mindig volt. Hol velem, hol a munkámmal, de általában egymással, és ezt természetesen rajtam vezették le. A hócipőm tele volt már velük, de tudtam, hogy nem ez a legalkalmasabb időpont arra, hogy kicsapjam a hisztit.Pedig képes lettem volna rá, annyi szent.

A szeptemberi Nap sugarai tompa fénnyel világították meg a hatalmas bemutatótermet, én pedig ott ültem a helyiség egyik sarkában, és gyönyörködtem a látványban. Szinte mindenki a színfalak mögött tevékenykedett, így nekem jutott néhány szabad perc, amikor végre magam maradhattam, és kicsit a gondolataimba mélyedhettem.
-Min töri a buksiját az én szépséges tervezőm?-hallottam meg egy ismerős, és vidáman csengő férfi hangot az ajtó irányából.
-Sebastian!-szinte visítottam, és azonnal felpattantam a földről, ahogy megláttam a vigyori fejét. Odaszaladtam hozzá, és rá vetettem magam. –Végre, hogy látlak! Ideköltözöm Baar-ba, erre elmész Németországba! Hát hogy is van ez kérem?-vágtam csípőre a kezem, és durcisan néztem rá.
-Bocsánatáért esedezem kedves kisasszony, de halaszthatatlan dolgom akadt drága szülőhazámban!-szónokolt, miközben teljesen komoly képet vágott.
-Drága Uram legyen oly édes, és ne beszéljen nekem most Shakespeare-stílusában, mert felmászom tőle a falra!-válaszoltam vissza hetykén, aztán mindketten jót nevettünk.
-Izgulsz drágám?-kérdezte hirtelen, és ismételten komoly ábrázatot erőltetett magára.
-Megőrülök!-válaszoltam könnyedén, de belül mázsás súly nehezedett rám.
-Megértem, de nyugodj meg, nem lesz semmi baj!-mosolygott.-Most menj, és hagyd, hogy kicsinosítsanak!-kacsintott rám. Nyomtam egy puszit az arcára, aztán elsiettem a színpad mögé, hogy engem is kezelésbe vehessenek a szépítészek.

Ott ültem egy búra alatt, a hajamban két szett csavaróval, Jenni meg úgy pattogott előttem, mint egy jól felfújt gumilabda.
-Szóval, amikor lemegy az első rész, akkor vonul ki Nelly, majd ha a kifutó végére ér, öhet Clarissa, utána Heidi, itt szünet következik, aztán Leila, Nathasa….-hallottam, hogy beszél hozzám, de egy szót sem fogtam fel belőle. Nem bírtam már hallgatni, hogy a koreográfiát elemezgeti nekem.
-Jenni!-szóltam rá idegesen. Hirtelen megállt, és kérdő pillantásokat vetett felém. –Kérlek hagyd abba! Nem vagyok képes több információt elraktározni! Ki akarok egy kicsit kapcsolni!-néztem rá komolyan.
-Jól van! Akkor megyek készülődni!-szegte fel a fejét, aztán faképnél hagyott. Hál’ Istennek.
Alig vártam már, hogy végre egyedül legyek, és egy kicsit még relaxálhassak a bemutató előtt. Bő egy óra alatt elkészült a frizurám, valamint a sminkem is, és mivel már nem volt túl sok idő a műsor kezdetéig, úgy döntöttem, hogy magamra öltöm a ruhámat. Jenninek meggyőződése volt, hogy nem bújhatok el, mint valami szürke kisegér, épp ellenkezőleg, tündökölnöm kell a bemutatón. Sikerült meggyőznie, hogy válasszak egy élénk színt, ami esetemben az arany lett. A ruhám, a cipőm, és még a fülbevalóm is ebben a csodálatos színben pompázott. Az extra magas sarkakkal megáldott topánkában próbáltam megtalálni az egyensúlyomat, mikor meghallottam, hogy Jenni fennhangon akar valakit kitessékelni az öltözőből. Feléjük kaptam a pillantásom, és meglepődve láttam, hogy kivel pöröl a barna szépség. Felfogtam a ruhám alját, és nagy léptekkel a két említett felé vettem az irányt.
-Uram! Hány nyelven mondjam el még magának, hogy nem jöhet be ide!?-visította Jen.
-Kisasszony! Én nem szeretnék itt zavarkodni, csupán…..
-Lőri!-kiáltottam fel hirtelen, és a bátyám nyakába ugrottam, persze vigyázva a ruhámra.
-Ginus!-nevetett, és szorosan átölelt engem.
-El sem hiszem, hogy látlak! Hogy kerülsz te ide?-kérdeztem tágra nyílt szemekkel, jobbra-balra hadonászva közben.
-Nem hagyhatom ki a hugicám első bemutatóját!-kacsintott rám.-Csodaszép vagy!-mért végig elismerő tekintettel.
-Annyira boldog vagyok, hogy itt látlak!-mondtam óriási mosollyal, és beharaptam picit az alsó ajkam.
-Óhh, ne haragudj, nem tudtam, hogy ő a bátyád!-szólalt meg Jenni hebegve-habogva, és kezdett elvörösödni..
-Semmi gond!-bólintottam lassan.-Lőrinc Tárnoki-Jenni Dahlmann Räikkönen!-mutattam be őket egymásnak gyorsan.
-Üdv!-bólintott mosolyogva a bátyám, és felé nyújtotta a kezét.
-Hello!-köszönt Jenni.-Ne haragudjatok, most rohannom kell! Beszédem van még a lányokkal!-mondta sietősen, és már ott sem volt.
-Te ez a nő, a Jégember felesége?-kérdezte suttogva a bátyám.
-Igen!-bólintottam.-Soha nem találkoztál még vele?-néztem rá csodálkozva.
-Hát…nem!-ingatta a fejét.-Na mindegy!-vont vállat hanyagul, és zsebre vágta a kezeit.
-Ne haragudj bátyó, de most nincs időm beszélgetni! Ígérem, hogy a bemutató után leülünk cseverészni!-fogadkoztam.
-Jahjj, persze, nem akarlak feltartani, csak azért jöttem, hogy beköszönjek, és sok szerencsét kívánjak!-mosolygott, aztán megölelt.
-Köszönöm! Szeretlek Lőri!-kacsintottam rá, és megpusziltam az arcát.-Seb is itt van, keresd meg!-vigyorogtam.
-Rendben!-bólintott.-Szia!
-Hello bátyó!-integettem, aztán visszamentem az öltözőbe, hogy utoljára végigellenőrizzek mindent még a bemutató előtt.