27. rész

Másnap reggel arra ébredtem, hogy esőcseppek kopognak a szobámból nyíló terasz tetején. Kinyitottam a szemeimet, de még egy kicsit kábán néztem körbe a hálómban. Elég hosszúra, és izgalmasra sikerdett az este, és ezt még nem igazán sikerült kihevernem. Oldalra fordítottam a fejem, és mosolyogva néztem a mellettem, még mélyen alvó szőke férfit. A testem is felé fordítottam, és a kezemet a fejem alá téve néztem őt egy ideig, majd erős késztetést éreztem arra, hogy megsimogassam az arcát.
-Kérlek, adj még néhány percet!-motyogott félálomban, mire én halkan kuncogni kezdtem. Hirtelen eszembe jutott az egyik kedvenc filmem címe.
-Aludj csak, én álmodom!-súgtam a fülébe, aztán egy gyengéd puszit nyomtam az arcára, és óvatosan kimásztam mellőle. Lezuhanyoztam gyorsan, majd a konyhába vonultam, és összedobtam egy kis reggelit. Már kipakoltam az asztalra is, Kimi azonban még mindig aludt, így arra a megállapításra jutottam, hogy netezek egy kicsit a laptopon. Leültem az étkezőasztalhoz, és bekapcsoltam a gépet, majd felhúztam a lábaimat, és a forró teámat kortyolgatva kezdtem böngészni a nagyvilág híreit. Elmélyültem olvastam egy cikket az USA gazdasági helyzetéről, amikor meghallottam, hogy rezeg a telefonom. Felkaptam az asztalról, és láttam, hogy üzenetem érkezett, méghozzá az én egyetlen szőke németemtől. „Szia Szépség! Közös ebéd Zürichben? Írj vissza, ha bennevagy! Seb” Elmosolyodtam, és máris kezdtem pötyögni a választ. „Naná, hogy bennevagyok! Gyere értem délre! :P puszi” Alig kellett várnom, máris érkezett a következő sms. „Rendben! Akkor foglaltatok asztalt! Szia” Erre már nem írtam semmit. Letettem a mobilt, és tovább olvastam a számomra olyannyira érdekes cikket. Csupán egy mondat volt még visza, de ezt már nem sikerült elolvasnom, ugyanis éreztem, hogy Kimi elkezdte csókolgatni a nyakam, és összefonta a karjait a hasam előtt.
-Jó Reggelt!-köszöntem nevetve, és hátranyújtottam a kezem, hogy beletúrjak szőke tincseibe
-Én aludtam….te mit álmodtál?-kérdezte a fülembe súgva. Először nem értettem miről beszél, majd hirtelen pattant a szikra.
-Nem árulom el!-kacsintottam rá, és szenvedélyesen megcsókoltam őt. –De annyit azért elmondhatok, hogy csodálatos volt!-mosolyogtam rá kedvesen, mire kaptam tőle egy puszit az arcomra.
-Mennem kell!-sóhajtott gondterhelten.
-Máris?-kérdeztem vissza meglepetten, és egyben szomorúan.
-Szerintem te sem szeretéd, hogy lebukjunk!-mondta jelentőségteljesen.
-Gyűlölöm ezt a titkolózást!-húztam el a számat, és visszafordultam a laptopom felé.
-Muszáj most ezt?-ráncolta a homlokát, és egy kicsit elhúzódott tőlem.
-Nem, nem muszáj, de akkoris utálom, hogy csak suttyomban találkozhatunk! Azt mondtad, hogy nem érdekel Jenni, mégis úgy futsz haza, mint egy papucsférj, aki nem akarja, hogy lebukjon az asszonykája előtt!-sikerült felhergelnem magam, aminek a vége az lett, hogy kicsit beolvastam neki.
-Nem vagyok papucsférj!-csattant föl dühösen.-És tényleg nem érdekel Jenni!-folytatta ugyanolyan vehemenciával.
-Akkor miért nem válsz el?-fogtam kérdőre.
-Mondtam már, hogy nem lehet! Nem akarom, hogy a sajtó rászálljon a témára!-emelte fel ő is a hangját.
-Aham!-néztem rá gyanakvóan.-Ne nézz már madárnak Kimi!-kiabáltam vele idegesen.
-Na jó, nekem ebből elegem van! Elmegyek!-vágta rá azonnal, és elindult az előtér felé.
-Várj már!-kiáltottam utána, legyőzve ezzel a büszkeségemet. Visszafordult, de egy tapottat sem mozdult. –Ne így hagyj itt engem ez után az éjszaka után!-néztem rá bociszemekkel. Elmosolyodott, aztán visszajött hozzám, és forrón megcsókolt.
-Néha nagyon makacs vagy! Ugye tudod?-vigyorgott, és megcirógatta az arcom.
-Tényleg?-tettettem a hülyét, majd elnevettem magam.-Menj! Én sem akarom, hogy lebukjunk!-mosolyogtam rá.
-Ne haragudj! Jelentkezem, amint tudok!-kacsintott rám, aztán még egy röpke csókot nyomott a számra, majd elindult az ajtó felé. Nagyot sóhajtva fordultam vissza ismét a gépemhez, hogy elolvassam még annak a gazdasági kimutatásnak az utolsó sorát is.

Nagyon elszórakoztam az időt délelőtt, így már fél 12 volt, amikor nekifogtam a készülődésnek. A szép kis bokarögzítőmnek köszönhetően a csőszárú farmernadrágaimat egy ideig elrakhattam a szekrény mélyére, és újra elő kellett szednem a bőszárú darabokat.
Egy fekete nadrágot kaptam magamra, hozzá pedig egy fehér, hosszú ujjú felsőt vettem, és az egyszerű színeket, ezüst kiegészítőkkel dobtam fel egy picit. A hajamat szoros copfba fogtam, és feldobtam egy nagyon egyszerű sminket is, hogy kinézzek valahogy. Éppen végeztem, amikor meghallottam a csengő hangját. Felvettem a fekete bőrdzsekimet, a vállamra akasztottam a színben, és anyagban hozzáillő táskát, majd az ajtóhoz bicegtem.
-Szia Seb!-köszöntem mosolyogva a kicsi németnek, és megöleltem őt.
-Szia drága!-adott nekem két puszit.-Hogy vagy?-érdeklődött kedvesen.
-Már egészen jól van a lábam! Nem is csoálom….ennyi fekvés mellett!-forgattam meg a szemeimet. Felnevetett, és felém nyújtotta a karját.
-Mehetünk?-kérdezte udvariasan.
-Persze!-bólintottam, és bezártam magam mögött az ajtót.
Elég nagy volt a forgalom a Zürichbe vezető úton, de deugóba szerencsére nem kerültünk, úgyhogy egészen hamar odaértünk a városba. Sebi igazán remek helyen foglaltatott asztalt, ráadásul egy csendes kis sarokban, így senki nem zavarhatott meg minket a cseverészésben. Megrendeltük az italokat, és az előételt, aztán heves társalgásba kezdtünk.
-Óhh, de buta vagyok!-csaptam a homlokomra! Még nem is gratuláltam neked a Japánban nyújtott fantasztikus teljesítményedhez!-kacsintottam rá.
-Te megnézted a futamot?-nézett rám döbbenten.
-Igen!-mondtam halkan, és megvontam a vállam.
-Köszönöm!-mosolygott rám, és megszorította a kezem.
-Féltettelek téged!-ismertem be őszintén. –De tudtam, hogy ügyes vagy!-tettem hozzá, és újra széles mosoly ült ki az arcomra.
-Gina!-szólított meg komolyan.-Kérdezhetek tőled valamit?