19. rész

Nagyokat pislogva néztem őket, és egyszerűen képtelen voltam elhinni amit látok. Mintha kést döftek volna a szívembe azzal, hogy látnom kellett Sebastiant csókolózni valaki mással. A legkegyetlenebb azonban mégis az volt az egészben, hogy ő volt az, aki azt mondta, soha többet nem akar látni, most mégis ugyanazt csinálta, sőt még rosszabbat, amit én vele. A mai nap után már képtelen voltam koordinálni az érzéseimet és esély sem volt arra, hogy gátat szabjak a könnyeimnek. Lassan csorogtak végig az arcomon a könnycseppek, és még mindig mozdulatlanul álltam ott, őket nézve. Azonban amikor rájöttem, hogy csak kínzom magam ezzel, szomorúan megráztam a fejem és hátat fordítottam nekik, majd lassan, továbbra is sírdogálva, elindultam a vizsgálóba a kabátomért és a táskámért.

A szállodába visszaérve vettem egy gyors zuhanyt, majd teljesen kimerülten dőltem le az ágyra és a plafont bámulva próbáltam összegezni a mai napon történteket. A csókra gondoltam, mire akaratlanul is elmosolyodtam és a mutatóujjammal végigsimítottam az ajkaimon. A pillanatnyi boldogságom azonban hamar szertefoszlott, ahogy az utána következő eseményekreeszembe jutottak. Először is ott volt az, amikor elmondtam a kicsi hercegnek, hogy nem tehetjük ezt meg, mert nekem barátom van. Azok a kemény szavak, amiket utána mondott, még mindig visszhangoztak a fejemben. És ott volt még a doki is, akiről most már végképp kiderült számomra, hogy nem egészen tiszta és valamit nagyon el akar pismásolni, de még nem tudtam rájönni, hogy mit. Viszont ezen most nem is volt kedvem gondolkodni, hiszen a Sebbel kapcsolatos dolgok most fontosabbak voltak számomra. Kimondhatatlanul fájt, hogy láttam őt azzal a lánnyal, főleg azok után, hogy tulajdonképpen elküldött a fenébe. Azt gondoltam, számított neki valamit az a csók, de úgy tűnt, ez mégsem így volt…….

Másnap reggel elég nyúzottan ébredtem, így hideg zuhannyal indítottam a reggelt, majd felöltöztem és még mindig elég egykedvűen, de elindultam a pályára. Persze, még véletlenül sem volt akkora mázlim, hogy elkerülöm Sebastiant, inkább sikerült már „hajnalok hajnalán” összeütköznöm vele a Home-ba belépve. A „koccanás” következmény egy szép nagy kávé folt lett a fehér pólóján.
-Óhh a francba!-káromkodta el magát, és a gőzölgő itallal „leforrázott” mutatóujját a szájához kapta.
-Bocs!-vetettem oda félvállról és már mentem is volna tovább, ekkor azonban megragadta a csuklóm és visszarántott magához.
-Mégis mire véljem ezt a stílust? Még te vagy megsértődve?-esett nekem teljesen váratlanul, én pedig csak nagyokat pislogtam a reakcióján.
-Nehogy már te kérj számon engem Vettel!-sziszegtem a képébe dühösen.-Nagyon szemét dolog kioktatni valakit valamiről, miközben te is ugyanazt csinálod, sőt még rosszabb formában!-vágtam oda neki nem várva túl sokat arra,hogy visszaadjam neki amit kaptam tőle.
-Mi van?-kérdezett vissza láthatóan idegesen.
-Az drágám, hogy elküldesz a jó büdös francba, miután közlöm Veled, hogy barátom van, és erre te mit csinálsz? Az első utadba kerülő nővel leállsz hetyegni. Hát gratulálok! Büszke lehetsz erre!-kiabáltam vele, kihasználva azt a”lehetőséget”, hogy rajtunk kívül senki más nem volt éppen akkor ott.
-Ő a barátnőm!-vágta rá egyből, mire nekem elkerekedtek a szemeim.-És akkor és ott „hetyegek” vele, amikor és ahol csak akarok. Az a vizsgálóban elcsattant csók, pedig nem oszt nem szoroz!-jelentette ki mindenféle érzelem nélkül és megvonta a vállát.
Eddig is erősen viaskodtam az érzéseimmel, amiket nehéz volt kordában tartani, de ez az utolsó mondata végképp elpattintotta a húrt és hirtelen felindulásból pofon vágtam őt, majd mellette elrohanva, egyenesen a vizsgáló felé vettem az irányt.

Egész nap ott ültem, bezárkózva és nem tettem semmi mást, csak sírtam és történteken gondolkodtam. Bűntudatom volt, amiért megütöttem a kicsi herceget, de az a mondat, amit a szemem közé vágott, nagyon rosszul esett. Már tudtam előző este is, hogy nem jelentett neki sok mindent az a csók, de hogy ennyire hidegen hagyta őt, ez még mindig hihetetlen volt számomra. Egy a könnyektől már szétmállott zsebkendőt szorongattam a kezemben, amikor kopogást hallottam. Legszívesebben kikiabáltam volna, hogy mindenki tűnjön el, de ezt nem tehettem meg, így aztán kicsit összekapartam magam és odasétálva az ajtóhoz kinyitottam azt.
-Szia Tommi!-köszöntem kissé rekedten, és a fejemet az ajtó szélének támasztottam.
-Szia Nori! Mi történt?-kérdezte rögtön a kisírt szemeimet látva.
-Semmi!-vágtam rá azonnal és megvontam a vállam.
-Ezt nem hiszem el!-ingatta a fejét.
-Nem akarok róla beszélni!-mondtam kissé morcosan és közben beengedtem őt a helyiségbe.
-Hát jó, akkor nem nyúzlak azzal, hogy mondd el, de tudod hol találsz, ha beszélgetni szeretnél!-mosolygott rám kedvesen.
-Köszönöm! Igaz barát vagy!-bólintottam hálásan.-Miért is jöttél?-tereltem a témát más irányba.
-Óriási szívességet szeretnék kérni tőled!-pillantott rám boci szemekkel, és az alsó ajkát harapdálta közben.
-Mi lenne az?-sóhajtottam.
-Remélem szereted az edzésterveket, ugyanis átmenetileg kellene helyettem egy személyi edző Seb mellé……