21. rész

-Vigyázz magadra, és ígérd meg, hogy felhívsz azért néhányszor!-nézett rám jelentőségteljesen apukám, a reptér közepén ácsorogva.
-Ígérem!-bólintottam.-Kérlek adagold be Anyunak valahogy ezt a dolgot, mert nem akarom hallgatni az üvöltését a telefonban!-húztam el a szám.
-Rendben van, megteszem, ami tőlem telik!-nevetett.-Vigyázz magadra Nori és légy jókislány!-kacsintott rám és magához ölelt. Ezúttal rajtam volt a sor, hogy nevessek.
-Igenis Apu!-szalutáltam viccesen, majd adtam egy jó nagy, cuppanós puszit az arcára, aztán kivettem a kezéből a bőröndöket.-Egy hét múlva látjuk egymást! Vigyázzatok magatokra! Puszilom Anyut! Szia!-búcsúztam el tőle, egy kis időre.
-Hívj, ha tudsz! Szia kincsem!-köszönt el ő is, majd megvártam míg pá-t intett, aztán megfordultam és nagy levegőt véve elindultam, hogy megkeressem valahol a kicsi németet. Rengetegen voltak a repülőtéren, így elég nehéz volt őt kiszúrni a hatalmas tömegben. Amikor-vagy negyed órás keresgélés után-kiszúrtam a szőke buksiját, megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt és elindultam felé.
-Hello Vettel!-köszöntem a nekem háttal álló, pultra támaszkodó srácnak. A hangom hallatán azonnal megpördült és meglepetten pislogott rám.
-Hát te meg? Mit keresel itt?-kérdezte teljesen ledöbbenve.
-Neked is szia!-fintorogtam.-Tommi nem mondott semmit?-kérdeztem tőle kissé flegmán.
-Mit kellett volna mondania?-vonta fel a szemöldökét.-Csak nem azt, hogy egy kellemetlen meglepetés fog érni a reptéren?-jegyezte meg gúnyosan és alaposan végigmért a tekintetével.
-Kedvességed határtalan! Vettel!-vágtam egy grimaszt.
-Kössz a bókot!-vágott vissza ugyanilyen stílusban.-És ha most megbocsátasz Eleonore, fel kell hívnom Tommit, hogy mikor szándékozik ideérni!
-Megfojtom ezt a pasit, ha legközelebb találkozom vele!-morogtam magamban.-Te tényleg nem tudod, hogy a drága személyi edződ hazautazott és engem kért meg, hogy helyettesítsem a héten?-kérdeztem tőle úgy, mintha nem tudnám a válaszát.
-Hogy miiii?-kiáltott fel, a reptér kellős közepén, magunkra irányítva ezzel jó néhány ember figyelmét.-Te most csak szívatsz, ugye?-kérdezte döbbenten.
-Nem tartom annyira humorosnak a dolgot, miszerint 7 napig egy levegőt kell szívnom veled, hogy viccet csináljak belőle!-mondtam, az arcomon fanyar mosollyal.
-Ne neee! Ezt én nem akarom!-túrt bele a hajába idegesen.
-Hahh, mit gondolsz, hol érdekel engem, hogy te mit akarsz és mit nem? Hidd el, hogy én sem jó dolgomban megyek Veled Svájcba, hanem azért, hogy segítsek ezzel egy barátomnak.-vágtam rá dühösen. Percek alatt képes volt olyan szinten felhergelni, hogy legszívesebben megint felpofoztam volna.
-Fantasztikus hetem lesz!-forgatta meg a szemeit, aztán felkapta a motyóját és faképnél hagyva engem, elindult valamerre.
-Szerintem is Vettel!-tettem hozzá, összeszorított ajkakkal.

A gépen természetesen mellette ültem, de nagy örömömre egy szót sem szóltunk a másikhoz. Bár, ebben azt hiszem szerepet játszhatott az a tény is, hogy a fáradtság eluralkodott rajtam és gyorsan álomba szenderültem. Viszonylag mélyen aludtam, ezért igencsak megviselt, hogy arra kellett felébrednem, hogy sajog a fejem és a mellettem ülő Sebastian, németül káromkodik valamit.
-Mi történt?-kérdeztem, még kicsit önkívületi állapotban és a buksim fájós részére szorítottam a kezem.
-Neked aztán kemény fejed van!-mondta házsártosan,miközben a homlokát dörzsölte.
-Mit csináltam már megint Vettel?-kérdeztem unottan, miközben elnyomtam egy ásítást és kicsit feljebb csúsztam az ülésen.
-Fel akartalak ébreszteni, de hála annak, hogy izegtél-mozogtál, sikerült összefejelnünk!-zsörtölődött továbbra is.
-Tehetek én arról, hogy a nem tudod rendesen meghatározni a távolságokat?-szúrtam oda a kérdést, tudva, hogy ezzel most beletalálok kicsit a büszkeségébe.
-Vegyük úgy, hogy ezt meg sem hallottam!-sziszegte az arcomba, aztán hátradőlt a székén, míg nekem egy elégedett mosolyra húzódott a szám.

-Hmm, ez a házad?-kérdeztem kissé meglepetten, amikor kiszálltunk a taxiból, ami Zürichtől egészen Baar egyik utcácskájáig „repített” minket.
-Ez. Talán nem tetszik? Mert akkor fel tudom ajánlani a közelben lévő istállót is. Nagyon komfortos hely!-vigyorodott el roppant kaján módon.
-Hogy te mekkora bunkó vagy!-eddig bírtam különösebb beszólás nélkül, ez a mondata, azonban kiverte a biztosítékot. Teljesen váratlanul, letette az egyik kezében lévő csomagot, aztán a derekamnál fogva, odarántott magához.
-Kössz a bókot Kislány! A te szádból az ilyen mondat aranyat ér!-susogta, olyan közel hajolva az arcomhoz, hogy az ajkaink kis híján összeértek.
-Engedj el Sebastian!-suttogtam, egészen nyugodtan, ahhoz képest, hogy milyen állapotban voltam. A szívem hevesen kalimpált, a szám kiszáradt és úgy éreztem, hogy már nem állnék ott olyan biztos lábakon, ha Seb nem tartott volna ennyire határozottan.
-Miért is?-kérdezte, az arcán egy ravasz mosollyal.
-Ne akarj még annál jobban is megalázni, ahogy tetted azt ma reggel!-válaszoltam diplomatikusan, mire a derekam körül megszűnt a szorítás és ismét szabadon mozoghattam.
Egy röpke pillanatra még rám nézett, aztán felszegte a fejét és a csomagjait magához véve elindult a bejárathoz. Kifújtam a már régóta visszatartott levegőt, majd csendesen követtem őt, miközben azon agyaltam, hogyan is fogom vele kibírni az elkövetkezendő hetet.