25. rész

Órák óta róttam a köröket a házban, de egyszerűen képtelen voltam normális egésszé összefűzni a gondolataimat. Iszonyatosan dühös voltam Sebastianra és ezt szerettem volna vele is közölni. Teljesen össze voltam zavarodva és már tényleg fogalma sem volt, hogy mit hidjek. Túl bonyolult volt ez az egész helyzet, ami kialakult köztünk. Igazából egyikőnk sem adott értelmes magyarázatot a máiknak, csak egymásnak estünk. De tudtam jól, ha hazaér, akkor sem normális körülmények között fogjuk megvitatni a történteket.
A nappaliban álló kanapén ücsörögtem éppen, amikor hallottam az ajtó csukódását és néhány másodperc múlva Seb már ott állt előttem.
-Hát te? Mit csinálsz itt?-kérdezte, szokás szerint elég bunkó stílusban.
-Ülök!-jelentettem ki.-És gondolkodom azon, hogy milyen aljas emberek vannak a Földön!-tettem hozzá jelentőségteljesen.
-Ezzel célozni akartál valamire?-kérdezett vissza gyanakodva és közelebb lépett hozzám.
-Én?-mutattam magamra.-Ugyan, dehogy!-legyintettem könnyedén, de mélyen legbelül alaposan dolgoztak az indulatok.
-Beszélj nyíltan Eleonore! Mit akarsz?-kérdezte keményen.
-Azt akarom, hogy mondd el, miért aláztál meg ennyire, mi? Miért volt ez neked olyan jó?-tértem rá mostmár a témára és felálltam, hogy közelebbről lássam az arcát.
-Látni akartam rajtad azt, amit én éreztem, amikor elmondtad, hogy barátod van!-mondta, az arcán egy keserű mosollyal.
-Csak a bosszú? Csak a bosszú miatt kellett ilyen kegyetlenül megaláznod?-ráztam meg a fejem elkeseredetten.
-Jajj Nora, játszod itt a mártírt, úgy állítod be az egészet, mintha én lennék a szemét, amiért ezt csináltam, holott te voltál az, aki belegázolt az én lelkembe!-emelte fel a hangját és akaratosan mutogatott közben.
-Csak téged akartalak megvédeni a további csalódásoktól, amikor elhúzódtam tőled. Nem akartam belemenni valami egészen újba, amikor még a régit sem zártam le!-magyarázkodtam szomorúan és legördült egy könnycsepp az arcomon.
-Te is csak egy számító ribanc vagy, aki nem törődik azzal, hogy a férfi mit érez! A lényeg csak az, hogy te megkapd amit akarsz! Persze, milyen szép lett volna, ha kiteheted a gyűjteményedbe Sebastian Vettelt is!-kiabálta, teljesen felhúzva magát.
-Soha nem tekintettem rád úgy, mint egy trófeára!-suttogtam sírva.
-Elvártad volna, hogy térden csússzak előtted, és hogy megalázkodjak a bocsánatodért, de nem! Rossz emberrel kezdtél Szívecském! Attól még, hogy édesapádat tisztelem, nem fogom a véleményemet megváltoztatni rólad. Azt hittem, hogy kedves, megértő lány vagy, de csalódnom kellett. Te sem vagy jobb azoknál a libáknál, akik teszik-veszik magukat és a pénzen, meg a hírnéven kívül semmi más nem fontos a számukra!-ordított velem magábül kikelve. Kegyetlenül fájtak a szavai, és mindegyik után úgy éreztem, mintha tőrt döftek volna a szívembe. Megráztam a fejem, aztán a kanapé karfáján heverő pulóveremet felfogva, kirohantam a házból.

Fogalma sem volt, hogy merre megyek, csak sétálgattam céltalanul, miközben továbbra sem akart csillapodni a könnyeim zápora. El sem hittem, hogy ez történt. Még én akartam felül kerekedni, e helyett ő úgy osztott ki engem, hogy nem voltam képes semmit sem mondani. Elmenekültem, mert képtelen voltam ottmaradni és további vitába szállni vele. Mindig próbáltam elkerülni, hogy felszínesnek tűnjek, nem akartam olyan dolgokat tenni, amelyek számítóank tűnhetnének, ám most pont ezeket követtem el.
Már besötétedett és kezdett elég hűvös lenni, de ez most cseppet sem érdekelt. Sőt, még az sem, hogy hirtelen óriási vihar kerekedett és ömleni kezdett az eső. Csak ücsörögtem ott egy kerítés tövében és kelletlenül hagytam, hogy essen rám az eső. Teljesen átfagytam már, remegett minden tagom, de még ekkor sem mozdultam onnan. Egyszer csak azonban éreztem, hogy valaki megérintette a karom. Lassan felnéztem, és egy aggódó szempárral kapcsolódott össze a tekintetem.
-Nora!-suttogta Seb a nevemet.
-Mit akarsz te itt?-kérdeztem sírva.
-Vissza akarlak vinni a házamba!-mondta, leguggolva elém.
-Nem megyek vissza!-fordítottam el a fejem.
-Én mneg nem hagyom, hogy itt fagyoskodj az esőben!-jelentette ki határozottan, és még mielőtt bármit is mondhattam vagy tehettem volna, a karjaiba kapott és elindult velem a háza felé. Nem volt erőm ellenkezni, csak a vállára hajtottam a fejem és behunytam a szemeimet.

Nemsokára azt éreztem, hogy egy sokkal melegebb és mindenek előtt szárazabb helyre érünk. Sebastian óvatosan talpra állított és szembe fordított magával.
-Annyira sajnálom, bocsáss meg kérlek! Bocsáss meg!-suttogta a fülembe, miközben magához ölelt. Eltoltam magamtól és ismét elfordítottam a fejem.-Nora, én nem úgy gondoltam azokat, amiket mondtam! Egyszerűen csak a sértett büszkeség beszélt belőlem és nem is gondolkodtam!-magyarázkodott és folyamatosan a szemkontaktus próbála keresni.
-Ne változtasd meg a véleméned Vettel! Ha ezt gondolod, hát állj ki mellette!-jelentettem ki szigorúan és belenéztem a szemeibe.
-De nem, nem, én nem ezt gondolom rólad Nora!-kiabálta szinte görcsösen.
-Hát akkor mit?-kérdztem vissza ismét sírva.
Nem szólt semmit, helyette megrázta a feét, majd az egyik kezét az arcomra tette és keményen megcsókolt.