20. rész

-Miiii?-visítottam a rövid szócskát elég fülsértő hangon, amikor eljutott a tudatomig, hogy Tommi mit is akar.
-Csak egy hétről lenne szó, és ne aggódj, neked nem kellene futkorásznod, meg fekve nyomnod, vagy 50 km-eket brinyóznod!-próbált megnyugtatni egyből, ennek ellenére még mindig úgy éreztem, hogy „gőzöl” a fejem.
-Te most komolyan azt akarod, hogy helyettesítselek?-kérdeztem vissza úgy, mintha nem lenne számomra egészen világos a szituáció.
-Csak egy hétről lenne szó. Az meg pikk-pakk elrepül. És amúgyis, Svájc nincs olyan messze Németországtól!-vonta meg a vállát.
-Svájc?-kiáltottam már teljesen kikelve magamból.
-Nori, nyugi! Ne kapd fel ennyire a vizet!-tette a kezét a vállamra.
-Te most azt akarod, hogy utazzak el Svájcba, és tartsam szemmel a drágalátos Vettel haverodat?-ráztam a fejem hitetlenkedve.
-Azt hittem már kibékültetek, ennek ellenére nem úgy beszélsz róla, mintha jóban lennétek? Mi történt?-kérdezte kíváncsian és erősen az arcomat fürkészte.
-Semmi!-vágtam rá azonnal.-Semmi, amiről tudnod kellene!-fordultam oldalra és a mellkasom előtt összefontam a karjaimat.
-Ugye nem bántott?-fordított vissza maga felé és mélyen a szemeimbe nézett.
-Mii? Nem dehogy!-ráztam meg a fejem.-Remélem nem gondoltad, hogy megütött, vagy ilyesmi!-észre sem vettem, de akaratlanul is elkezdtem védeni Sebastiant, holott ez egyáltalán nem szerepelt a terveim között.
-Eszembe sem jutott! Csak arra gondoltam, hogy esetleg megint beszólt valamit!-vonta meg a vállát.
-Hát fogalmazhatunk így is! De erről nem szeretnék beszélni!-hárítottam egyből a témát.
-Ahogy akarod!-mosolygott rám.-És azért elvállalnád a helyettesítést?-pislogott felém roppant bájosan.
-Jaaaj Tommi, de miért pont én?-sóhajtottam fel, miközben lerogytam az egyik székre és a fejemet a tenyereimbe hajtottam.
-Mert benned tökéletesen megbízom és tudom, hogy te ismered Seb testét!
-Tessék?-kiáltottam fel és a döbbenettől az állam a padlón kötött ki, a fejem pedig azt hiszem, hogy egy paradicsomhoz kezdett hasonlítani.
-Jahhhjj nem úgy, ne értsd félre!-nevetett fel.-Csak arra gondoltam, hogy mivel orvos leszel, betéve tudod, hogy milyen izomcsoportok vannak és azokat hogy kell kordában tartani és a helyes testmozgásról, meg táplálkozásról is tudsz miegymást és ez…….
-Áll, állj, Tommi!-kiáltottam rá, hogy végre abbahagyja a felesleges hablatyolást, amitől már zúgott az egész fejem.-Miért vagyok én ilyen alakokkal körülvéve?-forgattam meg a szemeimet és ismét felsóhajtottam
-Nori, kérlek! Muszáj, hogy most valaki Seb mellett legyen, mert új edzéstervet dolgoztam ki, és ez még teljesen új számára, így nem biztos, hogy rögtön egyedül is meg tud birkózni vele!-magyarázta, továbbra is rendíthetetlen türelemmel.-Nekem pedig muszáj hazamennem Finnországba néhány napra, mert közbejött egy halaszthatatlan családi ügy!-tette még hozzá.
-Hogy miért nem tudok én soha, senkinek nemet mondani?-ráztam meg a fejem rosszallóan.
-Ez azt jelenti, hogy elvállalod?-ragyogott fel egyből a szöszi finn arca.
-Igen!-bólintottam.-De nem ígérem, hogy ki fogom bírni vele egy egész álló hétig!-jegyeztem meg mintegy mellékesen, ám Tommi szemöldöke magasra szaladt a mondatom hallatán.
-Ti valamin nagyon összekaphattatok!-nézett rám gyanakodva.
-Ne beszéljünk róla!-vágtam rá azonnal.-Mikor indul a gépe?-tereltem a témát ismét más mederbe.
-Fél 9!-bökte ki némi gondolkodás után.
-Olyan későn?-kérdeztem vissza, tágra nyílt szemekkel.
-Hát, azt mondta, ma éjjel már a saját ágyában akar aludni!-vonta meg a vállát Tommi és széttárta a karjait, mintegy jelezve ezzel, hogy ő nem tehet erről az egészről.
-Óhh de jó, hogy neki még ilyen igényei is vannak!-grimaszoltam.-De legalább közöld vele kérlek, hogy egy hétig kénytelenek leszünk egy levegőt szívni!
-Szólok neki mindenképpen!-mosolygott.-Most viszont rohannom kell!-indult az ajtó felé.
-Vigyázz magadra Tommi!-mosolyogtam rá kedvesen.
-Rendben!-bólintott.-Nem is tudod milyen hálás vagyok neked, amiért helyettesítesz! Ígérem meghálálom valamivel!-kacsintott rám, majd pár pillanat erejéig visszajött hozzám, futólag megölelt, aztán pá-t intve elhagyta a helyiséget, én pedig lerogytam az egyik székre és rosszallóan megráztam a fejem.

A futam közben visszamentem a szállodába és elkezdtem összepakolni. Nem is tudtam, hogy mit hova teszek és fogalmam sem volt arról, hogy milyen úton módon kerültek a cuccaim a bőröndökbe, ugyanis a gondolataim valahol egészen máshol jártak. Egész pontosan Seb körül. Elmondhatatlanul bántott, hogy nem beszéltem neki Markusról, de még jobban fájt az, ahogy beszélt velem és hogy világossá tette számomra, semmit sem jelentett neki az a csók. Biztos voltam abban, hogy ő már rég lezártnak tekintette az ügyet, míg én egyfolytában azon rágtam magam. Néha-néha akaratlanul is kicsordult néhány könncsepp a szememből, sőt volt amikor a pityergés már kisebb zokogássá duzzadt. Éppen egy ilyen mélyponton voltam, amikor valaki a szobám ajtaján kopogott.
-Szabad!-szóltam ki kissé rekedten, amikor valamelyest sikerült összeszednem magam és letöröltem az arcomon végigfolyt könnyeket.
-Szia Kincsem!-köszönt Apukám kedvesen és egy puszit adott a fejemre, amikor közelebb lépett hozzám.
-Szia!-köszöntem vissza halkan még mindig lehajtott fejjel.
-Nori!-fordított maga felé.-Te sírtál?-kérdezte aggódva, és a szemembe nézett.
-Nem-nem, dehogy!-vágtam rá azonnal, remélve, hogy el is hiszi, ám tudnom kellett volna, hogy sokkal jobban ismer ő már annál, hogy bevegye ezt a nyilvánvaló füllentést.
-Mi történt Kicsim?-kérdzte kedvesen és leült az ágyamra, majd az ölébe húzott. Ahogy régen is mindig, mikor tudta, hogy szükségem van vigasztalásra, egy hosszú beszélgetésre, vagy csak arra, hogy kisírhassam magam valaki vállán.
-Mondd csak, miért olyan nehéz koordinálni az érzelmeket?-kérdeztem suttogva és a fejemet a mellkasára hajtottam.
-Hát tudod Kincsem, ezzel a kérdéssel most megfogtál! Sokat gondolkodtam már én is ezen, mégsem jutottam soha válaszra!-mosolygott rám.-De miért kérded?
-Nem tudom magam mögött hagyni Markust, annak ellenére sem, hogy már nem szeretem szerelemmel és csak két-három havonta találkozunk!-mondtam szomorúan.
-Megismerkedtél valakivel?-kérdezte, már tovább lépve a következő szintre.
-Hát, végülis igen!-válaszolam kissé bizonytalanul.-De nem szeretnék most róla beszélni!-tettem hozzá rögtön.
-Ahogy akarod Kicsim, de tudod, hogy hozzám bármikor jöhetsz és elmondhatsz mindent, amit csak szeretnél!-mosolygott szeretetteljesen és megsimogatta az arcom.
-Köszönöm! Nagyon szeretlek!-öleltem meg hirtelen.
-Én is téged!-nevetett egy aprót.-Javaslom, hogy feküdj le aludni, mert korán indulunk haza holnap!
-Most nem haza megyek!
-Hát akkor hova mész?-kérdezett vissza teljes megdöbbenéssel.
-Svájcba…….Sebastiannal!-húztam a szám fintorra.-Tommi megkért, hogy helyettesítsem a jövőhéten, én meg persze szokásomhoz híven, igent mondtam!-vontam meg a vállam.
-Még jó, hogy tudok róla!-jegyezte meg kissé ironikusan apukám.
-Akartam szólni, de egészen mostanáig a pályán voltál, ott pedig nem szerettelek volna ezzel zavarni!-reagáltam azonnal a mondatára.
-Mikor indultok?-érdeklődött.
-Fél 9, úgyhogy lassan mennem kell a reptérre!-pillantottam rá az órámra.
-Szólj, ha kész vagy és majd én kiviszlek téged!-mosolygott kedvesen.
-Ne fáradj, majd hívok egy taxit!-hárítottam az ajánlatát.
-Azt felejtsd is el. Én viszlek ki és pnktum!-jelentette ki határozottan.
-Oké-oké!-emeltem magasba a kezeimet, mintegy a megadást szimbolizálva, aztán felálltam az öléből, hogy végre be tudjam fejezni a pakolást, ő pedig visszament a saját szobájába.