23. rész

Ahogy eljutott a tudatomig, hogy mit is mondott, köpni-nyelni nem tudtam a döbbenettől, visszaszólni meg aztán pláne nem. Bár felesleges lett volna mondani akármit is, hiszen Sebastian akkor már ott sem volt. Megráztam a fejem, aztán egy nagyot sóhajtva követtem őt.
-Különben megmondanád, hogy minek jössz velem? Te leszel az útjelző tábla, vagy majd minden kör végén megmutatod, hogy hány méter van még vissza?-kérdezte gúnyosan, miközben a célunk felé sétáltunk.
-Tedd már meg kérlek, hogy feleslegesen nem kötsz belém!-sóhajtottam fel, megunva már ezt a rengeteg beszólogatást, rosszindulatú, zsörtölődő mondatot.
-Óhh elnézést kérek Hercegnő! Meg sem szólalok, nehogy a lelki világát esetleg felkavarjam!-gúnyolódott tovább és vágott egy fintort.
-Veled tényleg nem lehet értelmesen beszélni Vettel! Tényleg nem fogod fel, amiket beszélek, vagy szándékosan szívatsz ilyen hülyeségekkel?-támadtam neki dühösen.
-Komolyan gondoltam, hogy inkább nem szólok, nehogy maradandó lelki károsodást okozzak neked esetleg!-grimaszolt.
-Áhhh, lehetetlen eset vagy!-legyintettem és rosszallóan megráztam a fejem.
-Hát, nem kell elviselned, bármikor szabadon elmehetsz Kedvesem!-bökte oda és egy roppant gonosz mosolyra húzódott a szája.
-Nem szerzem meg neked ezt az örömet Vettel!-vágtam rá azonnal és szúrós szemekkel néztem rám. Furcsa, talán titokzatos mosolyra húzódott a szája, de most nem szólt semmit, csak folytatta az útját a park felé.

-Nos, elindulnál végre, vagy szándékodban áll még melegíteni néhány napot?-kérdeztem egy ásítás kíséretében, miközben leültem a mellettem álló padra. Kezdtem már unni az ide-oda hajlongását és nyújtógyakorlatait, bár azt azért el kellett ismernem, hogy nem volt egy rossz látvány a kicsit német duzzadó izmait bámulni.
-Választhatsz Kislány! Lazítod az izmaimat egész délután vagy megvárod, amíg alaposan felkészítem a testem a futáshoz?-vonta fel a szemöldökét.
-Maradjunk inkább az utóbbi verziónál!-dunnyogtam morcosan,a cipőmet kötözgetve közben.
-Indulás!-adta ki az utasítást, persze, hogy akkor, amikor nekem nem volt alkalmas az idő.
-Gyerünk! Mérem az időt!-biccentettem a fejemmel a murvás utacska felé. Ismét vágott egy grimaszt, aztán végre valahára elindult, hogy megtegye az első kört.
Szinte még arra sem volt időm, hogy levegőt vegyek, vagy oldalra fordítsam a fejem, Sebastian máris visszaért az első körről, ráadásul remek idővel.
-Azt hittem még este is itt foglak várni Vettel! Kicsit gyorsabban, ha kérhetem!-böktem oda nagyon gonosz módon, csak éppen arra nem számítottam, hogy hirtelen „lefékez”, odakocog hozzám, zsebre vágja a stoppert, engem pedig a karomnál fogva felránt a padról és maga után kezd húzni.
-Mégis mi a fenét csinálsz?-lihegtem a kérdést az első, végigrohant 10 m után.
-Gondoltam szívesen megdöntenéd az én időmet. Hát hajrá, itt a lehetőség!-kiabálta dühösen és továbbra is eszeveszett tempót diktálva futott előttem.
Már megint nagyon felhúzott és pont ezért a fejembe vettem, hogy ha törik, ha szakad, valahogyan megelőzöm és előbb érek a „célba”, mint ő. Szinte végig előttem rohant, én meg loholtam utána, kis híján már lógó nyelvvel, ám az utolsó harmadán a távnak összekaptam magam, legyűrtem a szúró fájdalmat, ami a bordáim közé nyilallt, aztán vettem még egy nagy lendületet és lehajráztam őt. Majdnem visszaelőzött, de volt még ennyi erőm, hogy megtartsam az első helyemet, ám amikor a kör végére értünk, a fáradtságtól a murvás útra rogytam és a kezemet a bordáimhoz szorítottam. Sebastian megállt előttem és a térdeire támaszkodva próbálta stabilizálni a légzését.
-Szép volt Kislány!-mondta még mindig erősen lihegve és egy fancsali grimaszt vágott.
-Nem kapok levegőt!-suttogtam erőtlenül, miután percek múlva sem sikerült rendesen magamba szívni az oxigént.
-Rosszul vagy?-kérdezte Seb, az elmúlt napok távlatából tekintve, egészen normálisan.
-Segíts felállnom, légy szíves!-kértem meg, továbbra is kapkodva a levegőt. Közelebb lépett hozzám, aztán a karjaimat megfogva, felhúzott a földről. Abban a pillanatban, ahogy talpra álltam, kiment minden erő a lábamból és ha a kicsi német nem tartott volna ilyen erősen, akkor biztosan újra a földön kötöttem volna ki.
-Azt hittem ennél jobban bírod a strapát!-nevetett fel kissé gúnyosan.
-Vettel, kímélj meg a hülyeségeidtől, kérlek!-ziháltam kimerülten és a kezemet újra a bordáimhoz szorítottam.
-Azt hiszem jobb lesz, ha visszatámogatlak a házamba. Nem akarom, hogy a végén még miattam kelljen kórházba menned!-jegyezte meg fintorogva.
-Nélküled is vissza tudok sétálni!-vágtam rá azonnal, újra felöltve a büszkeségemet, majd kirántottam magam a karjai közül és elindultam. A második lépésnél azonban nem jutottam tovább. Forogni kezdett körülöttem minden és csak azt éreztem, hogy elvesztem az egyensúlyom.
-Többször már nem mentelek meg! Ha ennyire a földön akarsz kikötni, akkor csak tessék, nem állok az utadba!-morgott mérgesen, és engem támogatva, hazafelé indult.

Természetesen az egész nap ilyen felpaprikázott hangulatban telt és még csak esélyét sem láttam annak, hogy legalább két, normális szót váltsunk egymással. Mindig volt valami kedves megszólalása, én meg ezt természetesen nem hagytam szó nélkül, úgyhogy többször is hajba kaptunk. Úgy kilenc óra fele járt az idő, amikor már frissen és az epres tusfürdőmtől illatozva az ágyamon feküdtem és olvasgattam a Tommi által, gondosan összeállított edzéstervet. Azt hittem, hogy a hétfői teendőink sora már lezárult, csak éppenséggel nem vettem észre a lap alján megbújó szócskát: „Masszázs”.
-Hahh, na ez kell még nekem!-csattantam fel mérgesen és odavágtam a papírokat az ágyra, majd dühömben átcsörtettem Sebastianhoz. Egy gyors kopogás után máris a szobájában álltam.
-Nem mondtam, hogy bejöhetsz!-közölte mérgesen, felpattanva az ágyáról, ahonnan a tv-t nézte.
-Nem érdekel! Vágd magad hasra Vettel!-parancsoltam rá erélyesen, ő meg csodák csodájára tette amit mondtam. Vettem egy nagy levegőt, aztán odasétáltam mellé, majd nemes egyszerűséggel ráültem a fenekére, amit ő döbbent ábrázattal fogadott.
-Te mégis mit csinálsz?-kérdezte, egészen halkan és kissé akadozva.
-Na, szerinted mit?-grimaszoltam.-Megmasszírozlak te nagyon okos! De ne hidd, hogy jó szántamból!-tettem hozzá, nehogy lovat adjak alá egész véletlenül.
-Ez jól hangzik!-mosolyodott el elégedetten, és a homlokát a párnájára hajtotta. Tettem egy kicsit a krémből a tenyerembe, majd felmelegítettem, aztán egy nagy levegőt véve elkezdtem őt masszírozni. Őszintén szólva, fogalma sem volt arról, hogy milyen mozdulatokkal tettem ezt, ugyanis ahogy megérintettem a meztelen bőrét, egyszerűen elvesztettem a fonalat. Élveztem, hogy a kezeim siklanak az izmain és mindig jól eső melegség töltötte el a mellkasom, amikor éreztem, hogy megfeszültek az izmai az érintésemnek köszönhetően. Nem akartam abbahagyni, legszívesebben egész éjszaka ezt csináltam volna, de muszáj volt megráznom magam és abbahagynom ezt.
-Készen vagyunk!-suttogtam kissé erőtlenül, amikor már nem volt több terület, amit végigsimíthattam volna.
-Kössz!-mondta rekedten és csillogó szemekkel nézett rám, miután lemásztam róla.
-Jó Éjt Vettel!-köszöntem el tőle, a már megszokott hűvösséggel.
-Jó Éjt Eleonore!-bólintott.
Ahogy visszacsuktam magam után az ajtót, végre valahára kifújtam azt a régóta visszatartott levegőt és megráztam a fejem.
-Nem fogom ezt így sokáig bírni!-suttogtam magam elé, aztán amint összeszedtem magam kicsit, visszasétáltam a szobámba és bebújtam az ágyba………..