5. rész

Két nap múlva, magamat is meglepve, izgatottan válogattam a ruháimat, egy frissítő zuhanyzás után. Nem akartam túlzásba vinni a sminkelést, és olyan ruhát sem szerettem volna felvenni, ami egyáltalán nem jellemző a stílusomra és az általában hordott viseletemre. Ezért aztán egy sötét csőszárú farmert, és fehér felsőt választottam, egy fekete magassarkúval.A hajamat egyszerűen átkeféltem, és egy nagyon minimális sminkelés után már indulnom is kellett, ugyanis az óra elütötte a tizenegyet. A házból kilépve rögtön megláttam Kimit, amint az autójának támaszkodva várt rám. Ahogy megpillantott, felragyogott az arca és melegen rám mosolygott. Odasétáltam hozzá és nemes egyszerűséggel megálltam előtte.
-Szia Kimi!-köszöntem először én.
-Szia Gina! Örülök, hogy elfogadtad a meghívásom és itt vagy most!-mosolygott rám, aztán teljesen váratlanul odahajolt az arcomhoz és gyengéden megpuszilt. Meglepődtem ezen a gesztuson, de nem tagadhatom, nagyon jól esett, ám az arcom színe biztosan tükrözte milyen zavarba jöttem.
-Én is örülök, hogy hogy újra látlak!-vallottam be őszintén, de a mondat végére érve lesütöttem a szemeimet.
-Gyere, induljunk!-bökött a fejével az autó felé, én pedig beleegyezően bólintottam és követtem őt. Az úton nem beszélgettünk túl sokat, úgy éreztem, hogy egyikünk sem találja igazán a szavakat, ami véleményem szerint abból következett, hogy minimális ismertség nélkül mentem bele ebbe a találkába. Kicsit frusztrált ez az egész helyzet, és már bántam kicsit, hogy ilyen könnyedén rábólintottam a meghívására. Az aggályaim azonban valahogy szertefoszlottak, amikor megláttam a helyet, ahova vitt. Ha csak azt nézzük, hogy egy étterem volt ez, akkor talán az gondolható, hogy sablonos hely volt ez egy ilyen találkozóhoz, mégis valahogy annyira barátságos, és otthonos kis épület volt, a maga erdei környezetével, hogy teljesen magával ragadott.
-Hűha! Ez a hely gyönyörű!-fordultam körbe mosolyogva, amikor kiszálltam az autóból.
-Hát, reméltem, hogy Neked elnyeri majd a tetszésedet.-vonta meg a vállát.
-Miért volt, akinek ez a kis Paradicsom nem jött be?-vontam fel a szemöldököm.
-Hát, mondjuk Jennivel nem jöhettem ide túl sokat. Ő nem szerette ezt a helyet, szerinte túl pórias és nem méltó hozzánk, de szerintem meg ez egy nagy hülyeség!-fintorgott.
-Hát, lehet, hogy pórias, de nekem nagyon tetszik. Szerintem sokkal kedvesebb és barátságosabb ez, mint egy agyoncicomázott, égőkkel kidíszített giccsparádé, amit előkelő étteremnek neveznek.-fejtettem ki a véleményemet gondolkodás nélkül.
-Én is így gondolom.-mosolyodott el.-És nem felejtettem el, hogy honnan jöttem, szóval én itt szívesebben megeszek itt egy ebédet, mit azoknak a giccsparádékban, ahogy te nevezed!-kacsintott rám, mire éreztem, hogy elpirulok.
-És jártatjuk csak a szánkat, vagy megyünk végre enni is?-vigyorodtam el, ő pedig követte a példámat.
-Csak nem éhes vagy?-cukkolt, miközben elindult a bejárat felé.
-De igen, képzeld!-öltöttem rá a nyelvem ő meg nevetni kezdett.
-Szia Tommi!-fogott kezet egy körülbelül velünk egy idős sráccal, amikor beléptünk az étterembe.
-Szia Kimi!-köszönt vissza ő is.-Jó napot kisasszony!-mosolygott rám kedvesen.
-Gina Mäilanen, nagyon örülök!-nyújtottam felé a kezem.
-Tommi Rättanen.-fogadta el a kézfogást.-Már ne haragudjon a kérdésért, de hogy tudta Önt ez az ibse fölszedni?-vigyorgott rám, én pedig úgy éreztem, hogy lángba borul az arcom.
-Tommi!-szólt rá Kimi azonnal.-Ő nem a…..nem a, na tudod, szóval…..
-Nem vagyok a barátnője!-válaszoltam helyette én, amint sikerült összeszednem a hangomat.
-Óhhh értem!-vigyorodott el mindentudóan.-Nos, gyertek utánam, megmutatom az asztalotokat!-indult el, mi pedig követtük őt, de a világért sem néztünk volna egymásra, hiszen mindketten nagyon zavarban voltunk.-Ez lenne az, remélem megfelel!-állt meg egy eldugottabb, sarokban álló asztal mellett.-Hozhatok valami italt, amíg választotok?-kérdezte illedelmesen, miután elfoglaltuk a helyünket és átnyújtotta az étlapokat.
-Én egy szénsavmentes ásványvizet kérnék!-adtam le a rendelésem.
-Nekem is azt légyszi!-bökte ki Kimi némi gondolkodás után.
-Rendben, rögtön hozom, addig nézegessétek csak az étlapot!-mosolygott ránk, aztán távozott.
-Ne mondd, tudom, a főnök az egyik haverod, és amikor idejössz, mindig ő szolgál ki. Egyébként meg egy nagy szájú pasas!-kandikáltam ki az étlap mögül, és elmosolyodtam, amikor megláttam a vigyort Kimi arcán.
-Honnan tudtad?-kacagott jókedvűen.
-Hát…..nem is tudom!-forgattam a szemeimet, aztán újra belemélyedtem az étlap tanulmányozásába. Rövidesen visszajött a barátocskánk, hogy felvegye a rendelést, majd ismét tovatűnt, de meglepő gyorsasággal megint ott termett, immáron már az ebédjeinkkel.
-Jó étvágyat! Élvezzétek az ebédet!-mosolygott ránk sejtelmesen, majd angolosan távozott.
-Mondd meg neki, hogy rossz kerítő, szóval ne fogjon ilyen vállalkozásba. Na, jó étvágyat!-közöltem Kimivel.
-Neked is!-vigyorgott, és a fejét csóválva hozzálátott ő is az evéshez, bár ahogy elnéztem, nem tartotta sok, hogy elnevesse magát. Az ebéd nagyon jó hangulatban telt, ugyanis rengeteget meséltünk egymásnak magunkról, és ezeknek a történeteknek a vége mindig hangos nevetés lett. Éreztem, hogy egyre jobban feloldódok a társaságában és már sokkal bátrabban mertem neki beszélni az életemről, és mindarról, ami igazán jellemző rám. Éppen hangos nevetésben törtem ki az egyik vicces történet közben, amikor észrevettem, hogy árnyék vetült az asztalunk fölé, én pedig rögtön oldalra kaptam a fejem, hogy megleljem ennek forrását.
-Hello-hello emberek! Engem már meg sem akartatok hívni a nagy összeröffenésre?