8. rész

Sziasztok! :) Nagyon-nagyon hálás vagyok a komikért, igazán aranyosak vagytok! :) A héten nem biztos, hogy lesz időm részt hozni, de azért a komihatárt továbbra is megtartanám, és remélem, hogy tetszeni fog a rész! :)

Puszi.Dahlia

Lassan vánszorgott az idő, míg végre az óra elütötte a hetet. Gyorsan elköszöntem még az összes kis betegemtől, aztán lezuhanyoztam a szobámban, felöltöztem, rendbe szedtem a hajam és egy nagyon minimális kis sminket is feldobtam, hogy azért egy ilyen nehéz nap után is nézzek ki valahogy.A gyönyörű rózsacsokrot kivettem a vízből, felkaptam a kabátom, és a táskámat magamhoz véve már indultam is.
-Nyugalmas éjszakát lányok!-köszöntem a nővérpultnál ülő kolléganőimnek, ahogy elhaladtam előttük.
-Szia doktornő!-köszöntek utánam.-Jössz holnap?-érdeklődött az egyikőjük.
-Nem!-fordultam meg és így a hátrafelé való araszolgatás közben beszéltem hozzájuk.-Szabadnapos leszek, majd holnapután reggel jövök megint.
-Akkor jó pihenést!-mosolygott.-És mi ez a gyönyörű csokor a kezedben?-vigyorodott el mindet tudóan. Hát igen, csak volt valaki, akinek nem kerülte el a figyelmét. Hiába is akartam feltűnés nélkül kicsempészni, nem jött össze.
-Óhh, hogy ez?-játszottam a tudatlant.
-Látsz itt másik csokrot is?-kotyogott közbe a másik kolléganőm is.-Persze hogy az!-vigyorodott el.
-Hát….ezt úgy hozta ma egy futár….kaptam.-nyögtem kis nagynehezen.
-És kitől?-kíváncsiskodtak.-Csak nem valami szőke herceg fehér lovon?-somolyogtak.
-Hát….-pirultam el.-Ami azt illeti, szőkének, szőke, és szemtelenül jóképű is, na és a mosolya....-ábrándoztam.-De fehér lova nincs, csak kocsija, nagyon gyors kocsija….-éreztem, hogy elpirulok, ami köszönhető volt annak, hogy ódákat zengtem a Jégemberről, na és persze annak is, hogy az hiszem, kicsit sok mindent sikerült kikotyognom a munkatársnőimnek.
-Óhhhh, csak nem kifogtad valamelyik rally pilótát?-vigyorodtak el mindketten. „Óhh ha tudnátok, hogy közelebb jártok az igazsághoz, mint ahogyan azt ti gondoljátok!”
-Nem nyilatkozom, hiszen nincs miről beszélni!-vágtam rá csípőből.
-Ja, persze, látjuk mi is!-böktek a fejükkel a virág felé, majd összenevettek.
-Nincs mit mondanom lányok, majd ha esetleg lesz, akkor mesélek!-vigyorodtam el.-Most viszont rohanok…..-integettem a virággal, miközben újra elindultam.
-Szép estét a szőke herceggel doktornő! És jó pihenést!-kiabáltak utánam.
-Köszönöm! Sziasztok!-integettem nekik, aztán sietős léptekkel indultam el a liftek felé, hiszen már így is kicsit késében voltam és nem szerettem volna Kimit nagyon megváratni. A kórházból kilépve szinte megcsapott a hűvös, tavaszi levegő amitől megborzongtam kicsit. Összehúztam magamon a kabátot, aztán a parkolóba indultam, és szerencsére nem kellett sokáig fagyoskodnom ott, hiszen néhány pillanat alatt rábukkantam Kimi autójára.
-Szép estét!-kopogtam az ablaküvegen, mire ő meglepetten kapta fel a fejét, de boldog mosoly ült az arcára, amint megpillantott engem. Ez a gesztus nagyon megdobogtatta a szívemet. Rögtön kiszállt az autóból, így máris egymással szemben ácsorogtunk ott.
-Hát eljöttél?-kérdezte lelkesen, és nagy megdöbbenésemre hirtelen megölelt, majd egy gyengéd puszit is kaptam tőle, mire fülig pirultam.
-Egy ilyen aranyos meghívásnak lehet ellenállni?-kérdeztem vissza halkan.-Köszönöm a viágot! Csodaszép!-mosolyogtam rá hálásan.
-Ugyan, semmiség!-legyintett.-Csak gondoltam, talán örülnél neki!-vonta meg a vállát.
-Az egész napomat feldobtad vele!-vallottam be teljesen őszintén.
-Ez volt a célom!-vigyrodott el. -Indulhatunk?-kérdezte kedvesen.
-Persze!-válaszoltam lelkesen, majd a virágot és a táskámat betettem a hátsó ülésre, én pedig beültem mellé előre.
-És milyen napod volt ma?-érdeklődött, miután elindultunk.
-Fárasztó!-vágtam rá egyszeriben.-Három műtétem volt ma, szóval eléggé kimerültem. De ettől még ugyanolyan lelkesen várom, hogy hova is viszel.-tetem hozzá egyből, mire neki felcsillantak a szemei.
-Hamarosan megtudod, ne aggódj!-kacsintott rám, majd a figyelmét ismét az útra terelgette. Nem forszíroztam a dolgot, gondolván legyen csak meglepetés. Csendes lett, és én sem szóltam, így az egész odaút némán tellett.
-Megérkeztünk!-szólalt meg egyszeriben, és leállította a motort.
-De Kimi…..mit keresünk mi itt?-kérdeztem kissé gyanakvóan, ugyanis körbe-végbe csak fákat láttam, és semmi már képződménynek, vagy esetleg épületnek még csak nyoma sem volt.
-Mindjárt meglátod, csak ne kíváncsiskodj, mert hamar megöregszel!-pöccintett rá vigyorogva az orrom hegyére.-Maradj itt, mindjárt jövök vissza!-szállt ki mosolyogva az autóból.
-De Kimi…-ellenkezdtem volna rögtön, de tudtam, hogy fölösleges is lenne.
-Ne félj, sietek!-bíztatott, aztán már el is ment valamerre, de túl sötét volt ahhoz, hogy láthassam hova. Kissé idegesen ráztam a lábaimat, miközben arra vártam, hogy a Jégember visszajöjjön, de állta a szavát, és néhány perc múlva már ott is volt újra az autónál.
-Na gyere szép hölgy!-nyitotta ki az ajtót, én pedig izgatottan és remegő lábakkal szálltam ki a kocsiból.-Ez minek?-mutattam rá kissé megrettenve a kezében tartott kendőre.
-Hogy ne láthass semmit!-öltötte rám a nyelvét, és már mögém is lépett, hogy a szemem elé tegye.
-De Kimi, így is koromsötét van, és semmit nem látok!-pánikoltam rögtön.
-Ne aggódj, csak bízz bennem!-fogta meg a kezem, és lassan elindult, én pedig követtem őt.-Minden rendben?-kérdezte meg kis idő múlva, és a hüvelykujjával megcirógatta a kézfejem.
-Igen, minden!-válaszoltam halkan. Még megtettünk jó néhány métert mire Kimi megállt, és észleltem, hogy újra odaállt mögém.
-Megérkeztünk!-súgta gyengéden a fülembe.
-Akkor leveszed ezt végre?-türelmetlenkedtem kissé, de már igazán zavart, hogy nem látok tőle semmit.
-Persze.-válaszolt halkan, és levette a kendőt a fejemről, így végre megláthattam, hogy mit is tervezett ma estére ez a drága finn…