7. rész

Szép estét! :) Mivel ennyire aranyosak voltatok, hogy írtatok nekem komikat, ráadásul ilyen rövid idő alatt, ezért nem is tehetek mást, minthogy hozok Nektek egy új részt! És lám, meg is érkezett! :D Remélem, hogy tetszeni fog, annak ellenére is, hogy ez most rövidebb lett és a párbeszéd sem túl sok. :) Nagyon-nagyon köszönöm a hozzászólásaitokat, sokat jelentenek nekem, de azért azt is elmondanám, hogy most még megtartom a komihatárt! Köszönöm a megértéseteket! :) Jó szórakozást! :)

Puszi: Dahlia

A srácokkal elköltött ebéd igazán fantasztikusra sikeredett, azonban sokáig nem volt időm ezen gondolkodni, hiszen másnap reggel ismét dolgozni indultam és tudtam, hogy elég nehéz nap áll előttem. Az aznapi tervezetben három műtét is ki volt írva, de a kórházba érve máris egy sürgősségi eset fogadott, így miután átöltöztem, rohantam, hogy megnézzem a kis beteget. Szerencsére kiderült, hogy csak az ijedtség volt túl nagy, és semmi komolyabb baja nincsen a kisfiúnak, így aztán egy autós matricával és a zárójelentéssel hazaengedtem őt és a szüleit is, én viszont rohantam tovább, mert a műtőben már várt a betegem. Bemosakodtam gyorsan és a már előkészített műtőbe siettem, hogy kezdetét vehessük a több órás beavatkozásnak. Már dél volt, amikor a kollégáimmal együtt kijöhettünk a sterilizált helyiségből, a kisebb komplikációkkal tűzdelt operáció után, de csak annyi időm volt, amíg előkészültem a következő műtéthez, ami szerencsére nem húzódott el egy óránál tovább. Nem is bántam ezt, mert félek, ha még egy kis időt a műtőben kellett volna tölteni, én is az asztal mellett esek össze. A szobámba mentem, és mialatt kitöltöttem a papírokat, megettem az ebédemet, ami szokás szerint az otthon összeállított szendvics volt. Dolgom végeztével úgy döntöttem, hogy megnézem a kis betegeimet, akiknek egy nagyon édes kis sarok volt kialakítva, hogy a kórházban töltött napokat valami vidám elfoglaltsággal is eltölthessék.
-Sziasztok Kicsikéim!-köszöntem nekik mosolyogva, és leguggoltam a kis játszóterük mellé. Az ott lévő szülők mind meglepetten kapták felém a tekintetüket, holott már azt hiszem megszokhatták, hogy nálam mindennapi rutinnak számított, hogy meglátogassam itt is a gyerkőcöket.
-Csókolom doktonéni!-köszöntöttek egyöntetűen, és nagy szemekkel pislogtak rám.
-Na hogy vannak az én kis Manóim?-érdeklődtem tőlük kedvesen.
-Jóóóól!-kiáltották ismét egyszerre.
-A doktornéni is jön játszani?-meredt rám az egyik kishölgy nagy szemekkel.
-És mit játszunk?-kíváncsiskodtam.
-Juha és Mikko éppen házat építenek, amibe majd beköltözik az ifjú pár az esküvő után.-újságolta egy másik kis tünemény.
-Óhh szóval esküvő lesz!-csaptam össze a kezeimet.-Hát ez nagyon izgi! Tudjátok hogy szerettem mindig esküvősdit játszani?-csillantak fel a szemeim, aztán levettem a cipőmet és bementem hozzájuk a kis játszóterükre.
-Gyere doktojnéni!-fogta meg a kezemet az egyik kisfiú, és lehúzott a szőnyegre.
-Na, és milyen ruhája lesz a menyasszonynak? Választott már?-néztem mosolyogva a kislányokra.
-Ez!-mutatták fel az apró kis ruhácskát.-Ugye milyen szép?-csillogott a szemük.
-Igen, tényleg gyönyörű!-bólogattam helyeslően.
-Jó napot!-hallottam meg magam mögött egy ismeretlen férfi hangot, mire rögtön megfordultam és egy futárnak tűnő srácot láttam, virággal a kezében.
-Jó napot!-bólintottam.
-Én…..Georgina Mäilanen doktornőt keresem.-olvasta le a papírjáról a nevemet.-Tudna kérem segíteni?
-Én vagyok az, parancsoljon!-néztem rá meglepetten, aztán a köpenyemet megigazítva, felálltam a szőnyegről és odamentem hozzá.
-Ezt önnek hoztam!-tolta kicsit előrébb a virágcsokrot, nekem pedig még nagyobbra nyíltak a szemeim.-Ide szeretnék kérni egy aláírást!-adott a kezembe egy lapot és egy tollat. Ráfirkantottam a nevemet a papírra, aztán megkaptam az ajándékomat.-Köszönöm szépen! További szép napot! Viszlát!
-Én is köszönöm! Viszlát!-búcsúztam, aztán meglepetten kezdtem tanulmányozni a csokrot. Nem is értettem, hogy ezt miért, vagy kitől kaptam, de a krémszínű rózsák és a velük harmonizáló hasonló színű szalag és gyöngyök teljesen lenyűgöztek.
-Anna nézd, a doktornéni virágot kapott!-szólalt meg az egyik kislány, mire én ránéztem és elmosolyodtam.
-Lehet, hogy az ő hercege is meglepetést akart szerezni neki!-kotyogott közbe a másik kis tündér.
-Ezzel csak az a bibi kicsikéim, hogy nekem nincsen hercegem!-rántottam meg a vállam.-Na de megyek és vízbe rakom ezt a szép csokrot! További szép délutánt fiúk lányok, vigyázzatok magatokra, majd este, mielőtt hazamegyek, benézek mindenkihez! Sziasztok!-integettem nekik.
-Csókolom dokornéni!-hangzott a kis kórus, ami engem megmosolyogtatott. Elköszöntem a szülőktől is, aztán a szobámba mentem. Egy vízzel teletöltött vázában rendezgettem éppen a csokrot, amikor megpillantottam a rózsák között egy kis levelet. Meglepetten vettem ki onnan, majd a benne lévő félbehajtott lapot szétnyitottam és olvasni kezdtem a kézírást:

„Kedves Doktornő!

Remélem, nem haragszol nagyon az elfuserált randi miatt, és megengeded nekem, hogy kiengeszteljelek érte. Este várlak a kórház előtt, bízom benne, hogy eljössz és szerezhetek Neked egy szép estét!

Ölel,

Kimi

Ui.: A sügérek otthon maradnak!

Végigolvasva a levelet, egyszerűen képtelen voltam visszatartani a nevetésemet. Annyira aranyos volt Kimitől ez a levél, és persze a szándék is, hogy kiengeszteljen a tegnapi ebéd miatt, noha erre semmi szükség nem lett volna, hiszen remekül éreztem magam velük még így is, hogy végül nem kettesben ebédeltünk. Nem tudtam és nem is akartam ellenállni ennek a meghívásnak, mert a szívem folyamatosan azt sugallta, hogy a helyes úton haladok, csak ne álljak meg, és én hallgattam is rá. Eldöntöttem, hogy találkozom este Kimivel, és azért fohászkodtam, hogy az addig hátralevő órák gyorsan tovatűnjenek. Persze volt még addig egy műtétem, és a gyerekeknek is megígértem, hogy benézek hozzájuk, szóval muszáj volt visszatérnem a földre arról a rózsaszín felhőről, és csak visszafogottan várni ezt az esti randit....