9. rész

A másnap délután tartandó záróünnepséggel a versenyhétvége programjai befejeződtek, én pedig fellélegezhettem, hogy minden rendben ment, és szebben nem is végződhetett volna a verseny, hiszen Mikko megnyerte azt. Nagyon boldog voltam, és amikor visszaértek az utolsó speciális szakaszról, kimentem hozzá, és gratuláltam neki a csodálatos versenyzéséhez és a győzelemhez is persze. A vasárnap éjszakát még ott töltöttük Svédországban, másnap azonban az utunkat egyenesen hazafelé vettük, méghozzá Porkallába. A szezonnyitó előtti szervezési feladatoknak köszönhetően nem voltam túl sokat otthon az utóbbi időben, így már felüdülés volt, hogy újra a mi szép kis házunkban lehettem. Imádtam ezt a helyet, hiszen minden kis szeglete tükrözte hogy a mi terveink, ötleteink alapján készült, és a saját egyéniségünket hűen mutatták a helyiségek a házban. Ahogy hazaértünk, rögtön kipakoltunk, és amíg Mikko készített egy kis ebédet, én elindítottam egy mosást, utána pedig lezuhanyoztam és lementem a konyhába, hogy segítsek a páromnak elkészíteni a kaját. Igazán jól esett ez a nyugalom és harmónia ami körülvett minket, hogy most nem kellett más dolgokkal foglalkozni, hanem egymásnak szentelhettük minden időnket és energiánkat. Ebéd után begyújtottunk a nappaliban álló kandallóba, és szorosan egymáshoz bújva beültünk a tv elé, és valami érdekesnek ígérkező műsort próbáltunk keresni. Ez nem igazán sikerült, így a felettébb izgi film alatt sikeresen elaludtam, és csak arra keltem fel, hogy Mikko telefonja ott csörög a fülem mellett. Lassan kinyitottam a szemeimet, és láttam, hogy még mindig a kanapén fekszünk, ám odakint már sötétedi látszott.
-Tessék, Hirvonen!-szólt bele álmosan a telefonba a párom, miközben elnyomott egy ásítást. Ülő helyzetbe tornáztam magam és a kanapé háttámlájának dőlve figyeltem, hogy mit beszél.
-Majd megkérdezem tőle! Szia!-ennyi volt az összes beszéd, ami tőle elhangzott, így aztán kíváncsian, felhúzott szemöldökkel vártam, hogy elmondja, ki kereste és mit akart tőle.
-Jesse volt. Elmesélte, hogy a srácokkal egy kis összejövetelt szerveznek és engem is meghívtak.-újságolta a telefonbeszélgetést.
-Óhh, értem!-mondtam kissé csalódottan. Abban bíztam, hogy aznap este együtt leszünk kicsit, ám ez a tervem eloszlani látszott.
-Nem szeretnéd, hogy elmenjek, igaz?-simogatta meg az arcom.
-Menj csak nyugodtan, szükséged van néha neked is a kikapcsolódásra. És azt sem szeretném, ha azt hinnék, én mondom meg neked, hogy hova, mikor és kivel mehetsz el!-közöltem a véleményem kissé hevesen.
-Nem gondolják ezt.-vágta rá azonnal.-Mindenki szeret téged!-mosolyodott ismét.
-Oké-oké!-forgattam a szemeimet.-De menj és érezd jól magad velük!
-Ha tényleg nem bánod, akkor néhány órára lelépek itthonról!
-Nem bánom! Menj és szórakozz kicsit a barátaiddal!-csókoltam meg őt finoman és visszabújtam az ölelésébe.
-Szeretlek!-súgta a fülembe és belecsókolt a nyakamba.
-Én is téged Drágám, én is téged!-suttogtam magam elé, és elgondolkozva hajtottam a fejem a vállára…….

9 körül a párom elment otthonról, én pedig megfürödtem, és egy bögre forró kakaóval a kezemben letelepedtem a kanapéra és egy könyvet a kezembe véve olvasni kezdtem. Azonban hamar elálmosodtam, így megmostam a fogam, aztán leoltottam a lámpákat a házban és lefeküdtem aludni. Egyszer csak távolról, mintha csengő hangját véltem volna felfedezni, ám azt gondoltam, ez csak álom, viszont a hang egyre erősödött, így rá kellett jönnöm, hogy valaki tényleg rátenyerelt a csengőre. Lassan nyitottam ki a szemeimet, de nem láttam semmit a különböző berendezések lámpáit leszámítva, így rájöhettem, hogy még éjszaka van. Reflex-szerűen az ágy másik oldalán kezdtem el tapogatózni, és először megijedtem, hogy nem találtam ott Mikkot, de utána kapcsoltam, és eszembe jutott, hogy a barátaival bulizik. Nehézkesen és persze álmosan másztam ki a takaró alól, hogy elinduljak megnézni, ki az az elvetemült, aki az éjjeliszekrényemen álló óra szerint hajnali fél 2-kor mások nyugalmát zavarja. Már egész szépen kigondoltam, hogy miként küldöm el az illetőt melegebb éghajlatra, azonban amikor kinyitottam az ajtót, olyan emberekkel és látvánnyal találtam szembe magam, amitől azt hittem, hogy hanyatt vágom magam.
-Te……..te meg mit keresel itt?-dadogtam döbbenten a férfinak a kérdést, mit sem törődve azzal, hogy a páromat próbálja támogatni, hogy ne dőljön össze.
-Ne kérdezz, inkább segíts cipelni a drágalátos barátod!-morogta mérgesen, és engedélyt sem kérve, belépett a házunkba, magával cipelve Mikkot is. Azt sem tudtam, hogy mi tévő legyek, hogy mit csináljak, az, hogy a páromat ilyen állapotban kellett látnom, teljesen felkavart.
-An, milyen csinos vagy! Új ez a póló? És csak nem készülsz valahova?-kérdezte Mikko akadozva, meg-megbicsakló nyelvvel, és ahogy kinyitotta a száját, éreztem azt a tömény alkoholszagot, amitől még így is mégszédültem.
-Ne ájulj el Kiira, most nem tudlak téged is felmosni!-morogta Kimi, miután meglátta a valószínűleg falfehérre vált ábrázatomat.
-Hogy segítsek?-kérdeztem, amint végre újra megtaláltam a hangom.
-Támaszd meg a másik oldalról és valahogy cipeljük el valami szobába!-válaszolta, én pedig tettem amit kért, annak ellenére is, hogy legszívesebben felpofoztam volna a páromat.
-Van itt lent egy vendégszoba, vigyük oda!-mondtam halkan, és amikor láttam, hogy Kimi beleegyezően bólintott, arrafelé vettem az útirányt Miután Mikkot lefektettük, és én voltam olyan figyelmes, hogy levettem a cipőjét és be is takartam őt, kimentünk a szobából, és a konyha felé indultam, Kimi pedig nagy meglepetésemre, és nem túlzottan nagy örömömre követett engem.
-Mégis mi a francot csináltatok vele?-támadtam neki egyből, a helyiségbe érve, és mérgesen dobbantottam a lábammal, ami csak arra volt jó, hogy oda irányítsam a figyelmét. Eddig eszembe se jutott, hogy mit viselek, de amint tudatosult bennem, hogy csak egy bugyi és Mikko egyik hosszabb és bővebb pólója van rajtam-ami így is csak combközépig ért, eléggé zavarba jöttem. Hát még amikor Kimi végigmért azzal a jeges tekintetével……
-Most mit pattogsz itt velem? Nem én itattam le ezt a barmot! Inkább meg kellene köszönnöd, hogy hazahoztam, és nem hagytam az utcaszélén hányni!-jelentette ki dühösen.-Arra meg aztán végképp nem vagyok rászorulva, hogy a magánéleti problémáitokat rajtam vezesd le!-tette hozzá még hevesebben.
-Mégis hogy jössz te ahhoz, hogy ilyen témát feszegess? Semmi közöd hozzánk és a magánéletünkhöz, úgyhogy inkább fogd be a szád és tűnj el a házunkból!-kiabáltam vele és az ajtó felé mutattam.
-Imádom, hogy még mindig olyan határozott és szenvedélyes vagy, mint régen, még ha ezt nem is akarod mutatni!-jelent meg egy kaján vigyor az arcán, és hirtelen nekinyomott a konyhapultnak.
-Eressz el!-sziszegtem a képébe dühösen.
-Miért vagy velem ilyen ellenséges?-kérdezte, mélyen a szemembe nézve.
-Annyit sem érdemelsz, hogy köszönjek neked, a magyarázkodásra pedig várhatsz!-fordítottam el a fejem.
-Nem érdekel, hogy folyton csak ellentmondasz, mert minden porcikám vágyik rád, már nyolc éve, és most nem fogom hagyni, hogy kicsússz a kezeim közül!-suttogta, egészen közel hajolva az arcomhoz, és amikor újra el akartam fordítani a fejem, ő ezt nem hagyta. Az egyik kezével megfogta az állam és keményen megcsókolt. A lendületének köszönhetően, nekiestem a konyhapultnak, ő pedig szorosan hozzápréselt. Az eszem vadul tiltakozott, és el akartam őt lökni magamtól, azonban a szívem és a testem mást diktáltak. Visszacsókoltam, és amikor a nyelveink vad táncba kezdtek egymással, egy elfojtott nyögés morajlott fel a mellkasomból. Kimi az ölébe kapott, és a nappali felé indult velem, továbbra is mohón csókolva engem.
Amint eljutott az agyamig, hogy amit teszünk, az tiltott dolog, megszakítottam a csókot, ám nem húzódtam el tőle.
-Gyűlöllek!-suttogtam a fülébe, zihálva, a düh a szenvedély és a vágy érzéseinek keveredésével a hangomban.
-Nem érdekel! Ha ezt teszed, amikor gyűlölsz, akkor gyűlölj engem egész életedben!-súgta határozottan és kihívóan, a vállamhoz hajolva, majd az ajkait újra az enyéimre tapasztotta. A nappaliba érve, a kanapéhoz lépett és ráfektetett engem arra, ő pedig fölém térdelt, és vágytól izzó tekintettel nézett le rám.
-Imádom, hogy egyszerre vagy bájos, és szenvedélyes, hogy maga vagy a suta őzike, de a Végzet asszonya is!-suttogta az ajkaim közé hevesen, vággyal, és kéjjel teli hangon, miközben végigsimított a meztelen combomon. Ismét egy nyögés hagyta el az ajkaimat, és azt hiszem, normális estben szinte rá kellett volna vetnem magam, ezzel ellentétben én ekkor ébredtem rá arra, hogy amit teszünk az teljes képtelenség és őrültség. Ellöktem őt magamtól, és immáron ismét kitisztult elmével felpattantam a kanapéról és idegesen kezdtem el taporogni mellette.
-Úristen! Ez nem lehet igaz! Mit csinálunk?-túrtam bele a hajamba és föl-alá kezdtem járkálni. –Menj el innen Kimi és soha, de soha ne gyere többet a házunk közelébe!-parancsoltam rá mérgesen.
-Nem kell idejönnöm ahhoz, hogy az enyém lehess Kiira!-suttogta a fülembe, az ajtó felé menet, és még mielőtt folytatta volna az útját, belecsókolt a nyakamba. Megborzongtam, és a szemeimet behunyva próbálta meg csillapítani a zakatoló légzésem. Mire újra kinyitottam a szemeimet, Kimi már nem volt ott.
-Istenem! Ez nem lehet igaz! Megcsaltam Mikkot, és pont Vele!-sírtam el magam és a fejemet a tenyereimbe hajtva, a kanapéra rogytam és az összekuszálódott gondolataimat próbáltam meg helyre rakni, miközben a könnyek megállíthatatlanul folytak le az arcomon……