8. rész

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy ilyen sokáig nem hoztam részt, de nem volt időm arra, hogy folytatást írjak és őszintén szólva ihletem sincsen túl sok, ezt a részt is csak úgy összedobtam és nem lett valami fényes. Nem tudom, hogy mikor lesz folytatás, ezért mindenki türelmét és kitartását kérem! :) Köszönöm! :) Puszi:Dahlia

A központba érve, azonnal az irodámba mentem, levetkőztem, aztán leültem az asztalomhoz, belekukkantottam a kis jegyzetekbe, amiket az előző este óta ott hagytak nekem, ám mielőtt nekifogtam volna a munkámnak, még belepillantottam az élő közvetítésbe és boldogan konstatáltam, hogy a párom magabiztosan vezeti a versenyt. Ez most még több pozitív energiával töltött fel, és ez után lelkesen kezdtem neki az aznapi feladataimnak. Egész délelőtt telefonáltam, intézkedtem, írogattam a papírokat, az e-maileket és szorgosan szerveztem a vasárnapi záróünnepséget, ami nagyon gyorsan közeledett. Olyannyira bele voltam feledkezve a munkába, hogy még az órára sem pillantottam rá, így igencsak meglepődtem mikor a párom beállított az irodámba két dobozzal, amiben az ebédeink voltak. Mikko az együtt töltött idő alatt már megtanulta, hogy engem nem lehet mindig elcsalogatni étterembe, sétálni, amikor dolgozom, hiszen olyankor teljes erőbedobással a munkámra koncentrálok. Éppen ezért sokszor volt olyan alkalom, hogy ő hozott nekem kaját, vagy jött be kicsit beszélgetni, no meg amikor olyan hangulatom van, megszeretgetni kicsit.
Nagyon jól éreztem magam vele, most kifejezetten jót tett nekem, hogy kicsit beszélgethettem vele, hogy együtt ehettünk, és hogy vele lehettem. Szerettem a nyugodtságát, azt, hogy mindig képes felvidítani, ha szomorú vagyok, és tudtam, hogy rá bármikor bármiben számíthatok. Az életem egyik legbiztosabb pontja volt ő.

Már fél 2 is elmúlott, amikor Mikko újra egyedül hagyott az irodámban, hiszen neki mennie kellett a szervízparkba, rám pedig várt még az a sok-sok munka. Szorgosan telefonálgattam tovább, és míg egyik kezemmel a mobilt tartottam, a másik kezemmel e-mailt pötyögtem, így mondhatni hatékonyabban tudtam végezni a dolgom. Kivételes percek voltak azok, amikor nem hablatyoltam a telefonba, csupán gépeltem az anyagokat, ám ez az átmeneti állapot nem tartott sokáig, ugyanis hamarosan újra megcsörrent a mobilom, jelezve, hogy ismételten keres valaki. Felvettem az asztalról a készüléket, és még mielőtt megnéztem volna, hogy ki hív, megnyomtam az elfogad gombot.
-Sällinen, tessék!-szóltam bele gépiesen.
-Szia An, Sarah vagyok a központból!-szólalt meg a vonal túlsó végén az egyik kolléganőm.
-Szia, miben állhatok rendelkezésedre?-kérdeztem kedvesen, miközben hátradőltem a székemben és bár nem volt szokásom, felraktam az asztalra a lábaimat.
-Tudom, hogy amit kérni fogok, az nem tartozik a munkakörödbe, de egyszerűen senki nem ér rá most, ezért muszáj szólnom Neked.
-Mi a gond?-vágtam közbe kíváncsian-Az egyik tévécsatorna riporternője egész nap üldözi egy interjúért az egyik Citroenes srácot, és senki nem tudja őt leszerelni, annak ellenére sem, hogy be sem mehetne a paddockba.-vázolta fel nagyvonalakban a dolgot Sarah.
-Biztos már megint valamelyik csigazabáló barátunk próbálja becserkészni Loeb-öt vagy Ogier-t.-morogtam kicsit mérgesen.
-Nem tudom, erről nincsen információm, de meg kellene mondani a nőnek, hogy nem mehet be a park fermebe és hogy ne zaklassa a versenyzőket a szakaszok közben.-adta ki az utasítást a kolléganő.
-Szóval finom, női bájjal küldjem el a világ másik végére!-fordítottam le a burkolt információt. Sarah nevetni kezdett.
-Igen, pontosan erre gondoltam Anneli!-kuncogott.-Köszönöm előre is, hogy megteszed ezt!-hálálkodott.
-Nem tesz semmit! Majd szólok, ha sikerült intéznem valamit! Szia!-köszöntem el, aztán kinyomtam a telefont, majd felpattantam a székről és a kabátomat, valamint a sapkámat magamra kapva elindultam a park fermebe, hogy rendet tegyek ott.

-De kérem, itt van az igazolványom is, ez feljogosít arra, hogy belépjek ide!-hallottam meg egy ismerős női hangot, amikor a keresett hely közelébe értem.
-Kisasszony! Hányszor mondjuk még el Önnek, hogy nem jöhet be a verseny alatt?-kérdezett vissza ingerülten egy férfi. Ahogy még közelebb lépdeltem, rájöhettem, hogy a hölgyemény nem is francia, hanem honfitárs, még hozzá az mtv3-től az egyik kedves ismerősöm és nem a Sebastienok valamelyikét, hanem a híres neves Jégembert próbálja meginterjúvolni.
-Anette!-szólítottam meg miközben felé tartottam. Egyszeriben mindenki rám szegezte a pillantását, köztük Kimi is, aki a sátor alatt állt és a versenymérnökével, valamint a navigátorával beszélgetett.
-Anneli!-mosolygott rám.-Ezer éve nem láttalak! Hogy vagy?-jött oda hozzám és gyorsan megölelt, majd adott két puszit is.
-Jól, köszönöm. És te? Most kire vadászol éppen?-nevettem.
-A drága Jégemberemet akarom elcsípni egy interjúra, de ma elég passzívnak bizonyul, és őszintén szólva ez a Jedi-sereg sem könnyíti meg a dolgom!-grimaszolt.
-Javaslom, inkább este próbálj meg beszélni Räikkönennel. Tudod, hogy egy versenyző sem szerei, ha ilyenkor megzavarják a koncentrációban!-magyaráztam neki a lehető legtapintatosabb módon.
-Elintézed nekem, hogy kaphassak tőle egy negyed órát? Muszáj lenne egy rövid kis interjút készítenem vele mert az esti adásba azt már be kell tennünk. Megígértem a szerkesztőmnek!-nézett rám kérlelő szemekkel.
-Meglátom mit tehetek Anette!-sóhajtottam fel kissé gondterhelten, amikor rájöttem, hogy ez azt jelenti, beszélnem kell Kimivel.-De most kérlek, hagyd magukra a pilótákat. Nem akarom, hogy ezért kitegyenek téged innen!-tettem hozzá ismét megpróbálva nagyon kedves lenni vele.
-Rendben, de akkor kérlek hívj fel, ha bármit sikerült intézned!-kötötte a lelkemre.
-Úgy lesz! Megígérem!-mosolyogtam rá.
-Köszönöm! Szia An!-búcsúzott és az operatőrével együtt elindultak kifelé.
-Szia Anette!-köszöntem utána, aztán ismét sóhajtva egyet elindultam, hogy közöljem Kimivel a dolgok állását.
-Jó napot!-köszöntem a hármasnak, amikor odaértem hozzájuk. Ahogy elnéztem őket, igen csak meglepődtek azon, hogy őket keresem.-Bocsássanak meg a zavarásért, de beszélnem kell Mr Räikkönennel!-mondtam olyan hivatalosan és közönyösen amennyire csak tudtam és futólag rápillantottam az említettre. Kikerekedett szemekkel nézett rám. Valószínűleg meglepődött a viselkedésemen. Bár nem is értetem, hogy mire számított.
-Jó napot Kisasszony! Egyáltalán nem zavar, és maradjon csak nyugodtan, mi majd elmegyünk, amíg Kimivel beszél!-mosolygott rám Kaj, a Jégember navigátora.
-Nagyon kedves Mr Lindström, köszönöm!-bólintottam.
-Csak Kaj!-nyújtotta felém a kezét.
-Anneli!-muatkoztam be én is, és kezet ráztam vele. Közben Kimit figyeltem, és láttam, hogy amikor kimondtam a nevem, megrezdült a szája széle, ám azt hiszem, még időben elfojotta azt, amit mondani szándékozott.
-Nos, akkor megyünk is! Később jövünk!-szólt ez a mondat már a pilótának, aztán a két férfi magunkra hagyott minket.
-Köszönöm, hogy intézkedett Miss Sällinen!-hálálkodott a Jégember a becenevéhez illően meglehetősen fagyosan és ridegen. Gyűlöltem, hogy ilyen hivatalos, hogy magáz, pedig tudtam, hogy ez azért van így, mert én kértem őt a távolságtartásra.
-Ez a dolgom Mr Räikkönen!-feleltem ugyanolyan szárazon, ahogy az ő imént beszélt velem.
-Hát persze, már elfelejtettem!-jelent meg a szája szegletében egy picit gúnyos mosoly.
-Hagyjuk a személyeskedést, inkább készülődjön, mert nemsokára Ön következik!-közöltem vele kissé szigorúan, miután ránéztem az órámra.
-Kössz, hogy figyelmeztet a dolgomra!-sziszegte kicsit dühösen. Néhány másodpercig még fürkésztük a másik arcát, majd én hirtelen sarkon fordultam és megtettem az első lépést, ám ez után újra felé fordultam.
-Ja, és nehogy azt hidje, hogy megúszta az interjút! Anette várja este…..Kimi!-szóltam még oda neki ismét közönyösen, és mérgesen visszaindultam az irodámba. Annyira, de annyira utáltam most őt, amiért direkt provokált engem. Tudta, hogy gyűlölöm ezt hivataloskodást, és hogy nem erre értettem, hogy hagyjon engem békén, mégis minden alkalmat kihasznált arra, hogy belém kössön valamilyen módon. Legszívesebben most visszarohantam volna hozzá, és a szeme közé vágtam volna, hogy mennyire utálom amiért tönkre vágta az életem, ám ezt nem tehettem meg, hiszen nem dobhattam elé a maradék becsületemet, na és persze az időmből nem is tellettek volna ki az ilyen kirohanások, hiszen vártak még rám az asztalomon sorakozó iratkupacok……