A kávézóba belépve az izgatottságom már idegességbe csapott át, és kicsit
elbizonytalanodtam azzal kapcsolatban, hogy biztos jó ötlet
volt-e ez a kis flörtölés, no meg ez a kávézgatás ami előttünk állt. Átfutott az agyamban a gondolat, hogy most még sarkon lehetne fordulni és elmenni, de ez annyira gyáva megoldás lett volna. Habár biztosan rengeteg ilyen nővel találkozott már életében, de mégis, úgy éreztem, hogy bennem megvan az a becsvágy, hogy be akarom bizonyítani, én nem ilyen vagyok. Meg aztán amúgy is, ez a megfutamodás egyáltalán nem vallott volna rám, így aztán vettem egy nagy levegőt, magamra öltöttem a legszebb és legcsillogóbb mosolyomat, és határozott léptekkel indultam el a kávézó
legtávolabbi, kissé eldugott sarkába, amely ideális hely volt hosszú, tartalmas beszélgetésekhez, illetve a mi esetünkben ismerkedéshez. Nagyot dobbant a szívem, amikor megláttam őt az asztalnál ülni, és megnyugodtam, hiszen így tudtam, nem ültetett fel. A saját kételyeim mellett azért attól is nagyon tartottam, hogy csak tréfált, és szórakozott velem kicsit, hisz éppen kapóra jöttem neki, de nem. Állta a szavát, és tényleg ott várt engem, ahogy megígérte.
-Kár, hogy itt nincs függöny, pedig szívesen rád nyitottam volna megint!-jegyeztem meg halkan, mire ő felkapta a fejét, és kedvesen rám mosolygott.
-Hidd el, én sem bántam volna!-kacsintott rám, mire én éreztem, hogy elpirultam.-Na, gyere ülj le ide!-pattant fel a helyéről, és az asztal másik oldalára sietve, kihúzta nekem a széket.
-
Öhm…..azt hiszem, ezeket talán lepakolnám még előtte!-emeltem meg kissé a kezemben lévő
papírtáskákat.
-Ja, persze, nyugodtan, tedd csak le, ahova tetszik. Miénk az egész sarok, és a délután is, ráérünk!-mosolygott.
-
Áhh, ismerősöd a tulaj, mi?-vigyorodtam el, miközben leraktam a cuccaimat.
-Hát szó, mi szó…..-somolygott, és lesegítette rólam a vékony kis tavaszi kabátkát.
-Ne szépíts, tudom én hogy megy ez!-legyintettem színpadiasan, mire ő felnevetett, aztán beigazította a székemet és leült a helyére.-Nos, rendeltél már?-kérdeztem kíváncsian.
-Nem, gondoltam megvárlak téged!-vont vállat és felém nyújtotta az egyik
itallapot. A pincér pár másodperc múlva már ott is volt az asztalunknál, és miután leadtuk a rendelésünket, ő ismét kettesben hagyott minket.
-Neked egyébként nem tűn fel valami?-vigyorgott rám jókedvűen.
-
Hmm, mire gondolsz?-vontam fel az egyik szemöldököm.
-Hát, mondjuk arra, hogy láttuk már egymást félmeztelenül, most itt ülünk együtt egy kávézóban, de még azt sem tudjuk hogy hívják a másikat!-válaszolt mosolyogva.
-
Ááááhááá….-világosodtam meg egyből.-Miből gondolod, hogy nem tudom, hogy hívnak téged?-nevettem.-Attól még, hogy te nem ismersz engem, én tudhatom, hogy te ki vagy!-jegyeztem meg
hamiskásan.
-
Öhmm, na igen….-forgatta a szemeit.
-Most azt hiszed, hogy elkezdem visszaidézni az emlékeimbe, hogy mit olvastam rólad legutóbb az újságban?-kacarásztam.-Az nem én lennék. Nem szeretem az embereket az ilyenek alapján megítélni. Meg aztán tudjuk jól, hogy kis országunk
médiaszakemberei igazán szeretik a dolgokat cifra köntösökbe öltöztetni!-jegyeztem meg.
-Na igen, és még szépen fogalmaztál!-fintorgott.
-Nos, arra az elhatározásra jutottam, hogy ha én már tudok rólad egyet s mást, akkor téged sem hagyhatlak kételyek között szenvedni.-vigyorogtam.-Szóval, a nevem Georgina
Mäillanen, de neked csak
Gina!-nyújtottam felé a kezem mosolyogva.
-
Kimi Räikkönen, de neked csak….hát
Kimi.-nevetett, és én is követtem a példáját. A vidám pillanatokat a pincér megérkezése szakította félbe, aki meghozta számunkra a kávéinkat. Igyekezett láthatatlanul tenni a dolgát, hogy minket egy pillanatig se zavarjon meg, de amíg az asztalnál
tartózkodott, inkább nem szólaltunk meg, a
szemkontaktust azonban végig fenntartottuk.
-
Egészégükre!-mosolygott ránk a pincér.
-Köszönjük.-válaszoltam, ő pedig bólintott és távozott onnan.
-Tudod, azért megleptél azzal, hogy ennyire közvetlenül viselkedsz velem! Nem zavar, hogy úgymond „
médiaszemélyiség” vagyok, és látom, hogy egyáltalán nem vagy zavarban a közelemben!-mosolygott.
-Már miért lennék zavarban?-kérdeztem vissza meglepetten, miközben a gőzölgő kávémat kavargattam.-Híres vagy, az országunk egyik büszkesége, de azt gondolom, ugyanolyan ember vagy, mint mi többiek, és elismerem a tehetséged, az eredményeid, de ha nem haragszol, nem tekintenék rád máshogyan, mint egy „átlag” emberre!-vallottam be neki teljesen őszintén.
-Ennek örülök! Végre valaki, aki nem tekint rám Istenként!-fújta ki megkönnyebbülten a levegőt.
-És ez jó dolog?-kérdeztem meg óvatosan.
-Ez? Remek dolog! Köszönöm!-mosolygott rám hálásan.
-Ne köszönd! Én csak azt mondtam, amit gondolok és érzek!-vontam meg a vállam
-És te mivel töltöd a napjaidat, amikor amúgy nem szerencsétlen férfiakra törsz rá a
próbafülkében?-jelent meg újra egy hatalmas vigyor az arcán.
-
Hééé, te csak ne szólj semmit!-háborodtam fel.-Te voltál az, aki először is meglesett engem!-mutattam rá, majd magamra is.
-
Oké-oké, igaz!-tette fel megadóan a kezeit.-De már megint nem akarsz válaszolni!-húzta össze a szemeit.
-De igen!-nevettem.-Én a helsinki kórházban dolgozom.-válaszoltam szűkszavúan.
-Nocsak? Tényleg?-lepődött meg.
-Igen!-bólogattam, majd belekortyoltam a kávémba.-
Gyerekorvos vagyok.-tettem hozzá.
-
Óhh, nagyon szép szakma.-bólintott elismerően.
-Hát igen. Szeretek a gyerekekkel foglalkozni, az pedig külön öröm, ha sikerül mosolyt csalnom az arcukra és minél gyorsabban meggyógyítani őket!-meséltem neki lelkesen.
-Azt elhiszem. A gyerekek rengeteg örömet tudnak szerezni, és tudod, sokszor azt gondolom, értelmesebbek, mint sok felnőtt. Tapasztalatból mondom, a
keresztfiaim ezt már bebizonyították számomra.-mosolygott.
-Na igen, ez igaz.-nevettem egy aprót., aztán megittam a kávém maradékát. Véletlenül az órámra pillantottam és meglepődve láttam, hogy hány óra.-
Úristen! Már ennyi az idő?-nyíltak tágra a szemeim.
-Sietsz valahova?-mint ha némi kis
csalódottság csengett volna a hangjában.
-Az az igazság, hogy még el kellene intéznem valamit, és ma éjszaka dolgozom, ügyeletes vagyok!-adtam meg a választ, miközben felálltam az asztaltól, és elkezdtem összekészülődni.
-Értem. Hát akkor, jó munkát Neked!-mosolygott.
-Nagyon örülök, hogy találkoztunk
Kimi, és megmondom őszintén, nagyon kellemeset csalódtam benned most. Remélem, hogy találkozunk még, nagyon élveztem ezt a délutánt! Köszönöm! És a kávét is.-mosolyogtam rá kedvesen, már
útrakészen.
-Remek volt a délután. Jól éreztem magam. Majd legközelebb is igyekszem elhúzni a függönyt, miközben ruhát próbálsz!-kacsintott rám.
-Hát, nem valami hatásos
nőfelszedő praktika, de te tudod!-csipkelődtem vele még egy kicsit.-De hogy megnyugtassam a lelked, nekem azért
tetszett a hebegésed!-kacarásztam tovább.
-Nekem meg a
nyálcsík, ami ott csorgott végig a szád szélén, amikor megláttál póló nélkül.-vágott vissza.
-Nem is igaz!-háborodtam fel.-Csak kicsit voltam elájulva, de hála a sikítozó rajongóidnak, gyorsan észhez tértem és rájöttem, hogy rád férne még egy kis kondi.-böktem oda neki.
-
Hééé, ez övön aluli volt!-nézett rám morcosan.
-Hát
Szivi, ez van! Gyúrj többet, aztán hátha valamikor megint összefutunk valamelyik üzletben!-kacsintottam rá.
-Már várom!-súgta, közelebb hajolva hozzám és egy csalafinta mosoly ült ki az arcára.
-Én is!-vigyorodtam el.
-Vigyázz
magadra! Remélem találkozunk még!-mosolygott rám kedvesen.
-Te is! Vezess óvatosan, és légy jó!-mosolyodtam el.-Szia
Kimi!-
búcsúsztam.
-Szia
Gina!-intett egyet, aztán utamra engedett. Az arcomon hatalmas mosollyal indultam el a mélygarázsba az autómért, miközben igyekeztem elraktározni az agyamban ennek a csodás délutánnak minden pillanatát, hogy majd később is visszaidézhessem ezt.