3. rész

Békés, boldog karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak! :)

Az autómhoz érve, bepakoltam a szatyrokat a csomagtartóba, aztán beültem és rögtön indítani akartam a motort, de ez nem ment. Többször is megpróbáltam, azonban a kocsi csak nem akart elindulni. Nagyon ideges voltam, mert sietnem kellett volna, azonban az autó ebben nem volt segítségemre.
-A fenébe! Indulj már te tragacs!-ütöttem rá mérgesen a kormányra, ám ezzel sem mentem túl sokra.-Hogy az a…..-dühöngtem magamban, ám nem tudtam befejezni a mondatot, mert éppen ekkor kopogott valaki az autó ablakán, én pedig ijedtemben ugrottam egyet, mire az ijesztgető hangosan kacagni kezdett.
-Na mi újság Hölgyem? Nem indul az autó?-vigyorgott Kimi, és karbatett kézzel a kocsi oldalának támaszkodott.
-Te azt akarod, hogy szívinfarktust kapjak? Eszednél vagy? Miért ijesztettél meg?-kérdeztem tőle felháborodva, a lehúzott ablakon kikukucskálva.
-Nem volt szándékos. Csak meg akartalak lepni!-kacagott.
-Követtél?-húztam össze a szemeimet.
-Nem, csak éppen erre jöttem én is!-vigyorgott továbbra is.
-Ja, persze, gondolom….-jegyeztem meg kissé ironikusan.-Áúúú…..-kiáltottam fel, amikor kis híján a betonon kötöttem ki, ugyanis Kimi feltépte a vezető oldali ajtót.-Meg akarsz ölni?-visítottam úgy, hogy szerintem az egész mélygarázs hangzott tőlem.
-Nyugi Szivi, ne szívd ennyire mellre! Csak segíteni akarok!-vonta meg a vállát.
-Mégis hogyan?-kérdeztem csípőre vágott kézzel.
-Mondjuk megbütykölhetem az autódat!-jegyezte meg óvatosan.
-TE?-mutattam rá meglepetten.
-Nem, a szomszéd…..forgatta a szemit, majd beült az autómba és megpróbálta elindítani, de ugyanúgy járt mint én. Felnyitotta a motorháztetőt és nagyon tudományos fejjel tanulmányozni kezdte a berendezést.
-Na? Mit találtál, Te szaki?-kíváncsiskodtam kissé élcesen, miközben odaléptem mellé és karbatett kezekkel figyeltem, hogy mit ügyeskedik.
-Hát ezzel ma már ne valószínű, hogy el fogsz indulni.-rázta a fejét lemondóan, miután kimászott a motorháztető alól.
-Miért nem?-emelkedett a hangom egy oktávval magasabb hangtartományba.
-Nem vagyok benne biztos, de szerintem a gyújtógyertyával lehet valami.-gondolkodott hangosan.-Egyébként mikor nézetted át ezt az autót?-vonta fel a szemöldökét.
-Hát, még két éve, a műszaki előtt.-feleltem meglepetten.
-Akkor azt hiszem, hogy ideje lenne megint szervízbe vinned, ugyanis az ékszíj már nem fogja sokáig bírni, és ahogy elnézem a motorolaj is igencsak megfogyatkozott.-sorolta a teendőket.
-Hát ez remek! Ennek is most kellett bedöglenie!-csaptam rá mérgesen a karosszériára.
-Azért még nem kell szétverni, biztosan lehet vele valamit kezdeni!-próbált Kimi azonnal megnyugtatni.
-Ja, biztosan….-fintorogtam.-Na, azért kössz a segítséget, most mennem kell, még éppen elérem a busz, amivel haza tudok menni.-néztem az órámra.
-Hazaviszlek!-szólalt meg hirtelen, én pedig meglepetten kaptam fel a fejem.
-Kimi, nagyon kedves vagy, de ezt vissza kell, hogy utasítsam.-hárítottam az ajánlatát.-Nem várom el tőled, hogy még fuvarozgass is, csak mert megittunk egy kávét délután.-magyaráztam.
-Ugyan már, ne viccelj. Ráérek és nem telik ez semmiből.-mosolygott.-Na, gyere, ne kéresd már magad! Az autódat meg majd elvitetem az egyik barátom szervízébe! Megegyeztünk?-mosolygott rám kedvesen.
-De biztos nem gond?-kérdeztem vissza pironkodva.
-Nem, de Te miért vagy ilyen értetlen nőszemély?-forgatta a szemeit.
-Nem is vagyok az!-feleltem vissza durcásan.
-Oké, nem vagy az, de ne csicseregj már, hanem hozd a cuccaidat és pakolj át hozzám!-kacarászott.
-Jól van, jól van, megyek már!-harsogtam, miközben előbányásztam a szatyrokat a csomagtartóból, bezártam az autót, és követtem Kimit. Hagyta, hogy nyugodtan elrendezkedjek az autójában, aztán nagyon udvariasan kinyitotta nekem az utas oldali ajtót, utána pedig ő is beült és már indított is.
-Megvan mindened?-érdeklődött.
-Igen, azt hiszem!-bólintottam lassan, aztán a gondolataimba mélyedtem, ő pedig nem is zavart, inkább felhívta azt a szerelő barátját, akiről beszélt nekem. Megegyezett vele abban, hogy elviszik az autómat a műhelybe és amilyen gyorsan csak lehet meg is javítják. Nagyon hálás voltam Kiminek a kedvességéért, és ezt nem is győztem hangsúlyozni, ám ő ezt már megunta és inkább leintett, így hazáig egy szót sem szóltam már.
-Ez lenne az?-bökött a fejével az épületre, amelyben laktam.
-Igen!-bólintottam, miközben kicsatoltam az övem.-Nagyon köszönöm, hogy elhoztál! Igazán rendes tőled, és így még csomó időt is meg tudtam spórolni!-vallottam be pironkodva.
-Nem tesz semmit! Máskor is!-vigyorgott.
-Hát akkor, azt hiszem ideje elindulni!-sóhajtottam hatalmasat, aztán kiszálltam az autóból, és a csomagjaimat is kiszedtem.-Köszönök még egyszer mindent, a délutánt és a fuvart is.-mosolyogtam rá kedvesen.
-Én is köszönöm Neked! Nagyon szórakoztató volt, jól éreztem magam!-kacsintott rám, én pedig éreztem, hogy elpirulok.
-Hát akkor, miden jót, vigyázz magadra!-búcsúztam.
-Te is, remélem, hogy találkozunk még!-mosolygott.
-Szia Kimi!-köszöntem el, ő azonban csak intett egyet. Sarkon fordultam és a bejárat felé indultam.
-Gina!-szólt utánam, mire nekem nagyot dobbant a szívem és kíváncsian fordultam újra felé.-Esetleg nem lenne kedved velem ebédelni holnap?-kérdezte egészen halkan, én azonban teljesen ledöbbentem, de nem titkolom, hogy nagyon meghatott a meghívása.
-Sajnálom, nem megy! 24 órás ügyeletben leszek!-ráztam a fejem lemondóan.
-Akkor holnapután? Csak nem dolgozol minden nap!-erősködött.
-Nem, de én akkor sem, mert…..-elbizonytalanodtam, és az a kis szikra, ami másodpercekkel ezelőtt pattant a fejemben, nem hagyott nyugodni. Megijedtem mindattól, ami a délután folyamán történt, és kezdtem egyre jobban félni, hogy olyan hibát követek el, ha elfogadom az ajánlatát, amilyet soha nem szerettem volna. Kétségbeesésemben már egészen a kapualjig hátráltam, Kimi azonban nem hagyott ilyen egyszerűen meglógni, követett engem.-Nem, nem, sajnálom, de nem lehet…..nem lehet…..