Ha nem tudtam volna, hogy hol is vagyok, nem biztos, hogy megismerem a helyiséget. A fehér és fekete színek és az ezek által keltett kontrasztos, és nyomasztó hatás eltűnt, ahogy a krómozott lábakon álló bútorok is. Tulajdonképpen csak a taposó maradt meg, azon kívül minden megújult. A falak fehér helyett immáron kellemes karamell színben tűntek fel előttem, a bútorlapokból összeeszkábált szekrények helyett tölgyfabútorok kerültek a nappaliba. A fekete bőrülőgarnitúra is eltűnt, egy sokkal barátságosabb-mogyoróbarna-darab váltotta fel, és ehhez tartozott még két, igazán kényelmesnek kinéző fotel is. Amennyire emlékezetem nem csal, nem volt jellemző a házra a virágok jelenléte, azonban ez is megváltozott. Gyönyörű növények díszelegtek a helyiség egy-egy pontján, amivel még otthonosabbá tették a helyet. A kisebb-nagyobb kiegészítőkről már nem is beszélve. Sólámpák, könyvek, ízléses és nem giccses szobrocskák a szekrényeken. Azt hiszem mondanom sem kell, ez az átalakítás fantasztikus lett. Eredetileg is szép volt a ház, de mostmár bátran ki mertem jelenteni azt is, hogy otthonos.
-Ez csodálatos!-suttogtam, még mindig a látvány hatása alatt állva.
-Reméltem, hogy tetszeni fog neked!-mosolygott rám.-Őszintén szólva, nyomasztó volt már számomra, hogy ennyire egyhangú az egész hely, úgyhogy miután Jenni elvonszolta magát innen, óriási felújításba fogtam. Ahogy láthatod, a falakat átfestettem, új bútorokat rendeltem, ahol lehetett a fémet és a műanyagot fára cseréltettem.
-Megérte a sok munkát, mert az eredmény varázslatos! Sokkal otthonosabb és barátságosabb ez a hely, mint azelőtt volt!-mosolyodtam el halványan.
-Gyere, felkísérlek a szobádba!-váltott témát váratlanul Kimster, aztán óvatosan megfogta a karom, és elindult velem a lépcső felé.Az átalakítás nem csak a nappaliban éreztette hatását, hanem az emeleten is. A ridegséget még inkább fokozó fémkorlát helyett, mostmár gyönyörűen megmunkált kovácsoltvas futott végig a lépcsősor és a folyosó mentén, a falak fehér és szinte szürkéskék helyett meleg árnyalatokban pompáztak. A szobában, amelybe bekísért, a lila színharmónia volt az uralkodó és mindez még némi ezüsttel volt kombinálva. Teljesen le voltam nyűgüzve, és Kimi újabb jó pontot szerzett nálam.
-Fürödni szeretnél, vagy inkább zuhanyozni?-érdeklődte meg kedvesen, miközben a fal mellé állította a bőröndömet.
-Talán fürödni…….azt hiszem!-ingattam a fejem kissé bizonytalanul.
-Ahogy akarod!-bólintott.-Megyek és megengedem a vizet!-mosolygott rám, aztán átbaktatott a fürdőbe, ami közvetlenül a szobából nyílt. Néhány percig elgondolkodva üldögéltem az ágyon, aztán úgy döntöttem, hogy előhalászok pár ruhát, amit fel tudok venni fürdés után. Éppen a kezembe vettem még az utolsó darabot is, amikor nyílott az ajtó és Kimi lépett vissza a szobába.
-Kész a fürdővíz, remélem megfelelő lesz így!
-Köszönöm!-blintottam és egy hálás mosolyt küldtem felé, majd mellette elhaladva a fürdőbe vonultam. Lssan, komótosan, vigyázva sérült tagjaimra, kezdtem el levetkőzni, azonban a blúznál tovább nem juottam. A megrándult karom és repedt bordáim miatt minden egyes mozdulat irgalmatlan fájdalommal járt. Sírni tudtam volna az érzéstől, és még arra sem voltam képes, hogy a melltartómat kikapcsoljam. Nem akartam megtenni ezt a lépést, de kénytelen voltam. Vettem egy nagy levegőt, és egy pillanatra behunytam a szemem.
-Kimi!-kiáltottam Emma apukjának a nevét, aki pillanatokon belül a helyiségben termett.
-Szükséged van……valamire?-háttal álltam neki, ennek ellenére hallottam, hogy a mondat közepén nyelnie kellett.
-Megtennéd, hogy kicsatolod a melltartóm?-kértem őt halkan, és fülig pirulva, közben pedig a vállam fölött hátra néztem. Láttam az arcán, hogy nagyon zavarba jött a kérésemtől, és kereste a szavakat, de mondhatni, nem találta őket.Észleltem, hogy közelebb lépett hozzám, aztán némi habozás után az ujjait a csathoz emelte. Éreztem, hogy a kezei remegnek, és jól hallható volt, hogy szaporábban kezdte venni a levegőt. Halványan elmosolyodtam a reakcióján, majd hirtelen a melltartóhoz kaptam a kezem, még mielőtt az leesett volna. Kimi kifújta azt a régóta visszatartott óriási levegőt, és hátrébb lépett.
-Köszönöm!-törtem meg a csendet néhány másodperc kissé kínos hallgatás után.
-Szívesen!-suttogta rekedten.-Szólj, ha valamire még szükséged lenne!-tette hozzá, villámgyorsan kihátrált a helyiségből.
A kis „közjáték” után levettem a maradék ruháimat, aztán óvatosan belefeküdtem a fürdőkádba. A fürdőben terjengő levendula illat teljesen átjárta az érzékeimet és a bódító aroma hatására elbóbiskoltam. Sokáig nem tartott ez a szundikálásnak sem nevezhető relaxálás, ugyanis éreztem, hogy a víz kezdett kihűlni. Kimásztam a kádból, majd magamra terítettem a már előre odakészített óriási, fehér fürdőlepedőt. Miután megszáritkoztam, felvettem a bőröndből előkotort ruhákat, megsfésülködtem, fogat mostam, majd visszasétáltam a hálóba. Kimit nem találtam ott, ezért gondoltam,utána nézek, merre jár. Sokat nem kellett keresgélnem, éppen a konyhában tüsténkedett, amikor én odaértem. Hiába próbáltam ellenkezni, belémtraktált némi ételt, aztán mikor sikerült meggyőznöm őt arról, hogy degeszre ettem magam, felkísért a szobába, és ágyba dugott. Nyakig betakargatott, majd leült még kicsit az ágy szélére.
-Nem akarok most itt feküdni!-ráztam meg a fejem.-Emma mellett lenne a helyem!
-Muszáj pihenned kicsit, nem fogod bírni alvás nélkül. Ráadásul vigyáznod kell magadra, hiszen te is komolyan megsérültél, és tudod jól, hogy a bordáid akár egy rossz mozdulat következtében is eltörhetnek!-korholt szelíden.
-Ha szépen megkérlek……nem aludnál velem?-kérdeztem hirtelen, és utólag átgondolva, kissé elhamarkodottan. Hiába is akartam, nem tudtam tiltakozni az érzéseim ellen, és be kellett vallanom, hogy megnyugtatott Kimi közelsége.
-De igen….ha ezt szeretnéd!-mosolygott rám kedvesen, aztán bebújt mellém az ágyba. Gondosan betakargatta magunkat a vastag paplannal, aztán odavont a mellkasára.
-Szép álmokat!-suttogta a fülembe és egy lágy puszit lehelt még a homlokomra. A fáradtság és kimerültség megtette hatását, ugyanis gyorsan álomba szenderültem, Kimi biztonságot nyújtó karjai között.
Áhh, ez annyira, de annyira hangulatos rész lett. IMÁDTAM, és komolyan búslakodom, hogy nem volt hosszabb. 8) 8I
VálaszTörlésTeljesen megértem Gina zavarát és Kimi reakciója, hát... Nagyon-nagyon bejövős! :D
Az is tetszett, hogy végül Gina feladja (?) no nem a büszkeségét, hanem talán a tartózkodását és belátja, hogy szüksége van Kimire.
SZUPER lett! :D
Puszi,
Noncsi
Jaaaj ahogy leírtad h milyen a háááz :D Hát igazán szépséges lett! :D
VálaszTörlésSzegény Gina :( Elhiszem h zavarban volt, én is abban lettem volna. Meg nagyon fájhatott mindene :( Kimster meg milyen zavarban volt már :D hehehe :D Jégpáncél mögött érző szív :P
FOLYTATÁÁÁST!!!! :)
Puszííí,
Szikrus
Fantasztikus lett ez a rész 8I
VálaszTörlésA ház leírása gyönyörű volt! Teljesen el tudtam képzelni! :D Kimsternek jó ízlése van. :D
És milyen zavarban voltak mindketten a fürdiben 8I 8I
Örülök, hogy Gina engedett picit :D ♥♥♥
IMÁÁÁÁÁDOM ♥♥♥
Puszi, Alofun