79. rész

A fantasztikusan sikerült „nosztlagiaverseny“ után kissé nehéz volt visszarázódni a megszokott hétköznapokba, tekitve, hogy szinte mindennap hívások hada érkezett hozzánk különböző újságíróktól, riporterektől, és a központi témává természetesen Kimi esetleges visszaérése vált. Hiába mondta el, már a verseny utáni interjúkban is, hogy ez csak egy móka volt számára, és persze remek kihívás, a sajtó mégis biztosra vette, hogy ez az elkövetkező visszatérésének a jele. Őszintén szólva én is elbizonytalanodtam, és megforult a fejemben, hogy Kimi újra belegázol az autóverseny világába, de megnyugtatott, hogy ő nem akarja újra kezdeni, és, hogy számára már csakis mi vagyunk fontosak, és nem a saját karrierjét akarja egyengetni, hanem Matiét.
Igaz, a „Minden csoda három napig tart.” mondás ez esetben nem igazolódott be, de azért szépen lassan lenyugodtak a kedélyek, és abbamaradtak a találgatások is. Velük együtt pedig a riporterek és újságírük is eltűntek az életünkből.

Végre megint az az egyszerű kis család lehettünk, aki a verseny előtt voltunk, és nekifoghattunk az esküvő szervezésének. Nem egész négy hónapunk volt, hogy a semmiből megszervezzünk egy esküvőt. Szó, mi szó, nagy kihívásnak tűnt, de hatalmas lelkesedéssel fogtunk hozzá. Rengeteg segítséget kaptam, hiszen sokszor időztek nálunk a szüleim, és Sophie is, valamint a Räikkönen família-legfőképpen női tagjai- is ott segítettek, ahol csak tudtak. Nem akartunk túl nagy hacacárét csinálni, és világra szóló lagzit, de egy örök életre szóló emléket szerettünk volna szervezni magunknak és a vendégeknek is.

Remekül haladtunk, ugyanis szeptember közepén lefoglaltuk a helyszínt, megrendeltük a pezsgőszín-fehér színkombinácjú terítéket és ehhez passzoló díszítést is. Kimivel rengeteg meghívót végignéztünk, de valahogy egyik sem győzött meg minket, így arra a megállapításra jutottunk, hogy terveztetünk egyet. A végeredmény csodálatos lett, hiszen mind a kinézete, mind pedig a benne foglalt idézetek is minket tükröztek. Nem egy általánosan elkészített és megírt meghívó volt ez, hanem olyan, ami tökéltesen jellemzett bennünket.

Egy hideg, november végi napon be kellett járnom, szinte az egész várost, ugyanis ruha- és frizurapróbán voltam, ki kellett választanunk a tortát, a virágokat, megbeszélni még néhány fontosabb dolgot az anyakönyvezetővel, így már délután 5 óra volt, amikor hazaértem. A házba belépve ledobtam a kulcsomat az előtérben álló cipősszekrény tetejére, felakasztottam a kabátomat, a csizmámat a helyére tettem és beljebb mentem, hogy felderítsem a srácaim hollétét. Nem kellett sokat keresgélnem, ugyanis a két Räikkönen a kanapén ücsörgött, és ha jól láttam, egy hatalmas fotóalbumot lapozgattak.
-És akkor ide tesszük majd azt a képet, amit az esküvőn csinálunk?-kérdezte Mati nagyokat pislogva, és válaszra váró tekintettel nézett az apjára.
-Bizony ám!-borzolta össze kicsit a kis csibész haját és rámosolygott.
-Sziasztok!-köszöntem kedvesen, és közelebb lépdeltem hozzájuk. Kimi száára nyomtam egy röpke csókot, aztán megsimogattam Mati arcát és leültem a másik oldalára. –Miről megy a csevej?-kérdeztem őket vigyorogva.
-Apuval képeket nézegettünk, és azt mondta, hogy majd az esküvőtökön csinálunk közös fotót és azt fogjuk ide tenni!-mutatott az ujjával egy üresen hagyott oldalra, amely egy, a közös képeinket tartalmazó részt nyitott meg az albumban.
-Igen, és azon kívül még rengeteg-rengeteg fotó lesz, amit be fogunk ide ragasztani!-mosolyogtam rá szeretetteljesen.
-Kicsim! Nincs kedved átmenni Hannuékhoz egy kicsit? vetette fel Kimi a fiának az ötletet.
-Hmmm…….rendben!-vágta rá Mathias némi gondolkodás után.-Meddig maradhatok?
-Ameddig nem megyek érted!-öltötte rá a nyelvét a kis lurkóra Kimster.
-Okké! Sziasztok!-felpattant a kanapéról, aztán szélvész módjára elrohant a barátjáékhoz.
-Nos, miért küldted el?-fordultam a párom felé.-Van egy olyan érzésem, hogy négyszemközt szerettél volna beszélni velem!
-Így igaz!-bólintott.-Van itt valami, amit azt hiszem együtt kellene elolvasnunk!-váratlanul előhúzott egy levelet maga mellől és felém nyújtotta.
-Jenni írta?-kérdeztem meglepetten, amikor elolvastam a feladót. –Olvassuk el!-jelentettem ki határozottan, még mielőtt Kimi bármit is szólt volna, aztán felbontottam a borítékot. Egy összehajtott levél, valamint egy krémszínű kártya volt benne. Kivettem a levelet, majd szétnyitottam, és olvasni kezdem azt:

„Kedves Rose és Kimi!

Először is, el kell mondjam, a meghívó, amit küldtetek nekem, igazán meglepett, de nem tagadhatom, jól esett, hogy gondoltatok rám, és meghívtatok az esküvőtökre. Sokat töprengtem azon, hogy elmenjek-e, de végül úgy döntöttem, hogy jobb, ha én nem leszek jelen. Úgy érzem, nem lenne elég fesztelen a lagzi, hogyha én is a vendégsereg tagja lennék. Bár, ti megbocsátottatok nekem-ezért örökké hálás leszek-valószínűleg a volt családom és barátaink nem. Mivel nem szeretném, ha életetek egyik legszebb napja miattam menne tönkre, engedjétek meg, hogy csak így, írásos formában gratuláljak nektek! Tudom, hogy mindegyőtöknek meg kellett vívnia a maga harcát, ami óriási küzdelem volt, éppen ezért bízom abban, hogy mindkettútök révbe ért, és megtaláltátok a tökéletes párt a másik személyében.
Sok boldogságot és rengeteg örömet kívánok nektek a közös életetekhez!

Üdv,
Jenni

Ui.: Szívesen látom Matit, amíg ti nászúton lesztek! Sokszor puszilom az én kis drágámat!

Percekig csak néztem a levelet, amit az imént olvastam fel, majd letöröltem az arcomon végigfolyó könnycseppet és Kimire emeltem a tekintetem. Halványan elmosolyodott, aztán átkarolta a vállam, odahúzott magához és nyomott egy puszit a fejem búbjára.
-Hálás vagyok Jenninek azért, hogy ennyire világosan látta a dolgokat és meghozott egy ilyen döntést!-súgta Kimi halkan.
-Én azért hiányolni fogom őt, de ha szerinte ez a helyes, tiszteletben tartom a döntését!-bólintottam lassan.
-Ez a dilemmánk ezzel megoldódott!-sóhajtott Kimi.
-Igen! De van mégegy hatalmas probléma!