3. rész

Békés, boldog karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak! :)

Az autómhoz érve, bepakoltam a szatyrokat a csomagtartóba, aztán beültem és rögtön indítani akartam a motort, de ez nem ment. Többször is megpróbáltam, azonban a kocsi csak nem akart elindulni. Nagyon ideges voltam, mert sietnem kellett volna, azonban az autó ebben nem volt segítségemre.
-A fenébe! Indulj már te tragacs!-ütöttem rá mérgesen a kormányra, ám ezzel sem mentem túl sokra.-Hogy az a…..-dühöngtem magamban, ám nem tudtam befejezni a mondatot, mert éppen ekkor kopogott valaki az autó ablakán, én pedig ijedtemben ugrottam egyet, mire az ijesztgető hangosan kacagni kezdett.
-Na mi újság Hölgyem? Nem indul az autó?-vigyorgott Kimi, és karbatett kézzel a kocsi oldalának támaszkodott.
-Te azt akarod, hogy szívinfarktust kapjak? Eszednél vagy? Miért ijesztettél meg?-kérdeztem tőle felháborodva, a lehúzott ablakon kikukucskálva.
-Nem volt szándékos. Csak meg akartalak lepni!-kacagott.
-Követtél?-húztam össze a szemeimet.
-Nem, csak éppen erre jöttem én is!-vigyorgott továbbra is.
-Ja, persze, gondolom….-jegyeztem meg kissé ironikusan.-Áúúú…..-kiáltottam fel, amikor kis híján a betonon kötöttem ki, ugyanis Kimi feltépte a vezető oldali ajtót.-Meg akarsz ölni?-visítottam úgy, hogy szerintem az egész mélygarázs hangzott tőlem.
-Nyugi Szivi, ne szívd ennyire mellre! Csak segíteni akarok!-vonta meg a vállát.
-Mégis hogyan?-kérdeztem csípőre vágott kézzel.
-Mondjuk megbütykölhetem az autódat!-jegyezte meg óvatosan.
-TE?-mutattam rá meglepetten.
-Nem, a szomszéd…..forgatta a szemit, majd beült az autómba és megpróbálta elindítani, de ugyanúgy járt mint én. Felnyitotta a motorháztetőt és nagyon tudományos fejjel tanulmányozni kezdte a berendezést.
-Na? Mit találtál, Te szaki?-kíváncsiskodtam kissé élcesen, miközben odaléptem mellé és karbatett kezekkel figyeltem, hogy mit ügyeskedik.
-Hát ezzel ma már ne valószínű, hogy el fogsz indulni.-rázta a fejét lemondóan, miután kimászott a motorháztető alól.
-Miért nem?-emelkedett a hangom egy oktávval magasabb hangtartományba.
-Nem vagyok benne biztos, de szerintem a gyújtógyertyával lehet valami.-gondolkodott hangosan.-Egyébként mikor nézetted át ezt az autót?-vonta fel a szemöldökét.
-Hát, még két éve, a műszaki előtt.-feleltem meglepetten.
-Akkor azt hiszem, hogy ideje lenne megint szervízbe vinned, ugyanis az ékszíj már nem fogja sokáig bírni, és ahogy elnézem a motorolaj is igencsak megfogyatkozott.-sorolta a teendőket.
-Hát ez remek! Ennek is most kellett bedöglenie!-csaptam rá mérgesen a karosszériára.
-Azért még nem kell szétverni, biztosan lehet vele valamit kezdeni!-próbált Kimi azonnal megnyugtatni.
-Ja, biztosan….-fintorogtam.-Na, azért kössz a segítséget, most mennem kell, még éppen elérem a busz, amivel haza tudok menni.-néztem az órámra.
-Hazaviszlek!-szólalt meg hirtelen, én pedig meglepetten kaptam fel a fejem.
-Kimi, nagyon kedves vagy, de ezt vissza kell, hogy utasítsam.-hárítottam az ajánlatát.-Nem várom el tőled, hogy még fuvarozgass is, csak mert megittunk egy kávét délután.-magyaráztam.
-Ugyan már, ne viccelj. Ráérek és nem telik ez semmiből.-mosolygott.-Na, gyere, ne kéresd már magad! Az autódat meg majd elvitetem az egyik barátom szervízébe! Megegyeztünk?-mosolygott rám kedvesen.
-De biztos nem gond?-kérdeztem vissza pironkodva.
-Nem, de Te miért vagy ilyen értetlen nőszemély?-forgatta a szemeit.
-Nem is vagyok az!-feleltem vissza durcásan.
-Oké, nem vagy az, de ne csicseregj már, hanem hozd a cuccaidat és pakolj át hozzám!-kacarászott.
-Jól van, jól van, megyek már!-harsogtam, miközben előbányásztam a szatyrokat a csomagtartóból, bezártam az autót, és követtem Kimit. Hagyta, hogy nyugodtan elrendezkedjek az autójában, aztán nagyon udvariasan kinyitotta nekem az utas oldali ajtót, utána pedig ő is beült és már indított is.
-Megvan mindened?-érdeklődött.
-Igen, azt hiszem!-bólintottam lassan, aztán a gondolataimba mélyedtem, ő pedig nem is zavart, inkább felhívta azt a szerelő barátját, akiről beszélt nekem. Megegyezett vele abban, hogy elviszik az autómat a műhelybe és amilyen gyorsan csak lehet meg is javítják. Nagyon hálás voltam Kiminek a kedvességéért, és ezt nem is győztem hangsúlyozni, ám ő ezt már megunta és inkább leintett, így hazáig egy szót sem szóltam már.
-Ez lenne az?-bökött a fejével az épületre, amelyben laktam.
-Igen!-bólintottam, miközben kicsatoltam az övem.-Nagyon köszönöm, hogy elhoztál! Igazán rendes tőled, és így még csomó időt is meg tudtam spórolni!-vallottam be pironkodva.
-Nem tesz semmit! Máskor is!-vigyorgott.
-Hát akkor, azt hiszem ideje elindulni!-sóhajtottam hatalmasat, aztán kiszálltam az autóból, és a csomagjaimat is kiszedtem.-Köszönök még egyszer mindent, a délutánt és a fuvart is.-mosolyogtam rá kedvesen.
-Én is köszönöm Neked! Nagyon szórakoztató volt, jól éreztem magam!-kacsintott rám, én pedig éreztem, hogy elpirulok.
-Hát akkor, miden jót, vigyázz magadra!-búcsúztam.
-Te is, remélem, hogy találkozunk még!-mosolygott.
-Szia Kimi!-köszöntem el, ő azonban csak intett egyet. Sarkon fordultam és a bejárat felé indultam.
-Gina!-szólt utánam, mire nekem nagyot dobbant a szívem és kíváncsian fordultam újra felé.-Esetleg nem lenne kedved velem ebédelni holnap?-kérdezte egészen halkan, én azonban teljesen ledöbbentem, de nem titkolom, hogy nagyon meghatott a meghívása.
-Sajnálom, nem megy! 24 órás ügyeletben leszek!-ráztam a fejem lemondóan.
-Akkor holnapután? Csak nem dolgozol minden nap!-erősködött.
-Nem, de én akkor sem, mert…..-elbizonytalanodtam, és az a kis szikra, ami másodpercekkel ezelőtt pattant a fejemben, nem hagyott nyugodni. Megijedtem mindattól, ami a délután folyamán történt, és kezdtem egyre jobban félni, hogy olyan hibát követek el, ha elfogadom az ajánlatát, amilyet soha nem szerettem volna. Kétségbeesésemben már egészen a kapualjig hátráltam, Kimi azonban nem hagyott ilyen egyszerűen meglógni, követett engem.-Nem, nem, sajnálom, de nem lehet…..nem lehet…..

2. rész

A kávézóba belépve az izgatottságom már idegességbe csapott át, és kicsit elbizonytalanodtam azzal kapcsolatban, hogy biztos jó ötlet volt-e ez a kis flörtölés, no meg ez a kávézgatás ami előttünk állt. Átfutott az agyamban a gondolat, hogy most még sarkon lehetne fordulni és elmenni, de ez annyira gyáva megoldás lett volna. Habár biztosan rengeteg ilyen nővel találkozott már életében, de mégis, úgy éreztem, hogy bennem megvan az a becsvágy, hogy be akarom bizonyítani, én nem ilyen vagyok. Meg aztán amúgy is, ez a megfutamodás egyáltalán nem vallott volna rám, így aztán vettem egy nagy levegőt, magamra öltöttem a legszebb és legcsillogóbb mosolyomat, és határozott léptekkel indultam el a kávézó legtávolabbi, kissé eldugott sarkába, amely ideális hely volt hosszú, tartalmas beszélgetésekhez, illetve a mi esetünkben ismerkedéshez. Nagyot dobbant a szívem, amikor megláttam őt az asztalnál ülni, és megnyugodtam, hiszen így tudtam, nem ültetett fel. A saját kételyeim mellett azért attól is nagyon tartottam, hogy csak tréfált, és szórakozott velem kicsit, hisz éppen kapóra jöttem neki, de nem. Állta a szavát, és tényleg ott várt engem, ahogy megígérte.
-Kár, hogy itt nincs függöny, pedig szívesen rád nyitottam volna megint!-jegyeztem meg halkan, mire ő felkapta a fejét, és kedvesen rám mosolygott.
-Hidd el, én sem bántam volna!-kacsintott rám, mire én éreztem, hogy elpirultam.-Na, gyere ülj le ide!-pattant fel a helyéről, és az asztal másik oldalára sietve, kihúzta nekem a széket.
-Öhm…..azt hiszem, ezeket talán lepakolnám még előtte!-emeltem meg kissé a kezemben lévő papírtáskákat.
-Ja, persze, nyugodtan, tedd csak le, ahova tetszik. Miénk az egész sarok, és a délután is, ráérünk!-mosolygott.
-Áhh, ismerősöd a tulaj, mi?-vigyorodtam el, miközben leraktam a cuccaimat.
-Hát szó, mi szó…..-somolygott, és lesegítette rólam a vékony kis tavaszi kabátkát.
-Ne szépíts, tudom én hogy megy ez!-legyintettem színpadiasan, mire ő felnevetett, aztán beigazította a székemet és leült a helyére.-Nos, rendeltél már?-kérdeztem kíváncsian.
-Nem, gondoltam megvárlak téged!-vont vállat és felém nyújtotta az egyik itallapot. A pincér pár másodperc múlva már ott is volt az asztalunknál, és miután leadtuk a rendelésünket, ő ismét kettesben hagyott minket.
-Neked egyébként nem tűn fel valami?-vigyorgott rám jókedvűen.
-Hmm, mire gondolsz?-vontam fel az egyik szemöldököm.
-Hát, mondjuk arra, hogy láttuk már egymást félmeztelenül, most itt ülünk együtt egy kávézóban, de még azt sem tudjuk hogy hívják a másikat!-válaszolt mosolyogva.
-Ááááhááá….-világosodtam meg egyből.-Miből gondolod, hogy nem tudom, hogy hívnak téged?-nevettem.-Attól még, hogy te nem ismersz engem, én tudhatom, hogy te ki vagy!-jegyeztem meg hamiskásan.
-Öhmm, na igen….-forgatta a szemeit.
-Most azt hiszed, hogy elkezdem visszaidézni az emlékeimbe, hogy mit olvastam rólad legutóbb az újságban?-kacarásztam.-Az nem én lennék. Nem szeretem az embereket az ilyenek alapján megítélni. Meg aztán tudjuk jól, hogy kis országunk médiaszakemberei igazán szeretik a dolgokat cifra köntösökbe öltöztetni!-jegyeztem meg.
-Na igen, és még szépen fogalmaztál!-fintorgott.
-Nos, arra az elhatározásra jutottam, hogy ha én már tudok rólad egyet s mást, akkor téged sem hagyhatlak kételyek között szenvedni.-vigyorogtam.-Szóval, a nevem Georgina Mäillanen, de neked csak Gina!-nyújtottam felé a kezem mosolyogva.
-Kimi Räikkönen, de neked csak….hát Kimi.-nevetett, és én is követtem a példáját. A vidám pillanatokat a pincér megérkezése szakította félbe, aki meghozta számunkra a kávéinkat. Igyekezett láthatatlanul tenni a dolgát, hogy minket egy pillanatig se zavarjon meg, de amíg az asztalnál tartózkodott, inkább nem szólaltunk meg, a szemkontaktust azonban végig fenntartottuk.
-Egészégükre!-mosolygott ránk a pincér.
-Köszönjük.-válaszoltam, ő pedig bólintott és távozott onnan.
-Tudod, azért megleptél azzal, hogy ennyire közvetlenül viselkedsz velem! Nem zavar, hogy úgymond „médiaszemélyiség” vagyok, és látom, hogy egyáltalán nem vagy zavarban a közelemben!-mosolygott.
-Már miért lennék zavarban?-kérdeztem vissza meglepetten, miközben a gőzölgő kávémat kavargattam.-Híres vagy, az országunk egyik büszkesége, de azt gondolom, ugyanolyan ember vagy, mint mi többiek, és elismerem a tehetséged, az eredményeid, de ha nem haragszol, nem tekintenék rád máshogyan, mint egy „átlag” emberre!-vallottam be neki teljesen őszintén.
-Ennek örülök! Végre valaki, aki nem tekint rám Istenként!-fújta ki megkönnyebbülten a levegőt.
-És ez jó dolog?-kérdeztem meg óvatosan.
-Ez? Remek dolog! Köszönöm!-mosolygott rám hálásan.
-Ne köszönd! Én csak azt mondtam, amit gondolok és érzek!-vontam meg a vállam
-És te mivel töltöd a napjaidat, amikor amúgy nem szerencsétlen férfiakra törsz rá a próbafülkében?-jelent meg újra egy hatalmas vigyor az arcán.
-Hééé, te csak ne szólj semmit!-háborodtam fel.-Te voltál az, aki először is meglesett engem!-mutattam rá, majd magamra is.
-Oké-oké, igaz!-tette fel megadóan a kezeit.-De már megint nem akarsz válaszolni!-húzta össze a szemeit.
-De igen!-nevettem.-Én a helsinki kórházban dolgozom.-válaszoltam szűkszavúan.
-Nocsak? Tényleg?-lepődött meg.
-Igen!-bólogattam, majd belekortyoltam a kávémba.-Gyerekorvos vagyok.-tettem hozzá.
-Óhh, nagyon szép szakma.-bólintott elismerően.
-Hát igen. Szeretek a gyerekekkel foglalkozni, az pedig külön öröm, ha sikerül mosolyt csalnom az arcukra és minél gyorsabban meggyógyítani őket!-meséltem neki lelkesen.
-Azt elhiszem. A gyerekek rengeteg örömet tudnak szerezni, és tudod, sokszor azt gondolom, értelmesebbek, mint sok felnőtt. Tapasztalatból mondom, a keresztfiaim ezt már bebizonyították számomra.-mosolygott.
-Na igen, ez igaz.-nevettem egy aprót., aztán megittam a kávém maradékát. Véletlenül az órámra pillantottam és meglepődve láttam, hogy hány óra.-Úristen! Már ennyi az idő?-nyíltak tágra a szemeim.
-Sietsz valahova?-mint ha némi kis csalódottság csengett volna a hangjában.
-Az az igazság, hogy még el kellene intéznem valamit, és ma éjszaka dolgozom, ügyeletes vagyok!-adtam meg a választ, miközben felálltam az asztaltól, és elkezdtem összekészülődni.
-Értem. Hát akkor, jó munkát Neked!-mosolygott.
-Nagyon örülök, hogy találkoztunk Kimi, és megmondom őszintén, nagyon kellemeset csalódtam benned most. Remélem, hogy találkozunk még, nagyon élveztem ezt a délutánt! Köszönöm! És a kávét is.-mosolyogtam rá kedvesen, már útrakészen.
-Remek volt a délután. Jól éreztem magam. Majd legközelebb is igyekszem elhúzni a függönyt, miközben ruhát próbálsz!-kacsintott rám.
-Hát, nem valami hatásos nőfelszedő praktika, de te tudod!-csipkelődtem vele még egy kicsit.-De hogy megnyugtassam a lelked, nekem azért tetszett a hebegésed!-kacarásztam tovább.
-Nekem meg a nyálcsík, ami ott csorgott végig a szád szélén, amikor megláttál póló nélkül.-vágott vissza.
-Nem is igaz!-háborodtam fel.-Csak kicsit voltam elájulva, de hála a sikítozó rajongóidnak, gyorsan észhez tértem és rájöttem, hogy rád férne még egy kis kondi.-böktem oda neki.
-Hééé, ez övön aluli volt!-nézett rám morcosan.
-Hát Szivi, ez van! Gyúrj többet, aztán hátha valamikor megint összefutunk valamelyik üzletben!-kacsintottam rá.
-Már várom!-súgta, közelebb hajolva hozzám és egy csalafinta mosoly ült ki az arcára.
-Én is!-vigyorodtam el.
-Vigyázz magadra! Remélem találkozunk még!-mosolygott rám kedvesen.
-Te is! Vezess óvatosan, és légy jó!-mosolyodtam el.-Szia Kimi!-búcsúsztam.
-Szia Gina!-intett egyet, aztán utamra engedett. Az arcomon hatalmas mosollyal indultam el a mélygarázsba az autómért, miközben igyekeztem elraktározni az agyamban ennek a csodás délutánnak minden pillanatát, hogy majd később is visszaidézhessem ezt.

1. rész

A hét első szabadnapja. El sem hiszem, hogy végre ez is eljött. Imádtam a munkámat, a kollégáimat, és mindig örömmel töltött el, hogy sikerült mosolyt csalnom az emberek arcára és sok-sok család lehetett újra boldog a munkatársaim és az én segítségem által. Ezen örömteli pillanatok ellenére azért én sem bántam, ha akadt néhány órácskám, amit magamra szentelhettem, hiszen szükségem volt a feltöltődésre. Ennek pedig véleményem szerint az egyik legtökéletesebb módja a bevásárlóközpontban való „túrázás”. A barátnőim nem értek rá aznap, így aztán egyedül indultam útnak, hogy meghódítsam a közeli áruházban újonnan nyílt boltokat. Már egy-egy csinos ruha, elegáns cipő, vagy kiegészítő nézegetése is igazán megdobogtatta a szívemet, hát még amikor felpróbálhattam ezeket. Szükségem volt már a ruhatáram felfrissítésére is, így az „álomruhák” mellett persze néhány hasznos darabot is magamra öltöttem, és ha elnyerte a tetszésemet, meg is vettem azokat. Az egyik új üzletben rengeteg csinos nadrágot és blúzt találtam, így néhány gyönyörű darabbal a próbafülkébe indultam. Lelkesen próbáltam a ruhákat, és éppen levettem egy blúzt, amikor a tükörben megláttam, hogy egy férfi szinte feltépte a fülkét eltakaró függönyt.
-Jézusom!-sikítottam egy aprót, és a lila, virágmintás blúzt magam elé fogva, az illető felé fordultam, és egyenesen a szemébe néztem. Óriási hiba volt. Ahogy a pillantásom összekapcsolódott azzal a jégkék szempárral a testemben jóleső melegség futott végig és megborzongtam kicsit. Főleg, amikor rádöbbentem, hogy kivel is állok szemben, tulajdonképpen félmeztelenül.
-Én…..én…..én….elné….én….elnézést…..bocsánat…..ne haragudjon….elnézést…..-dadogta zavartan, de még mindig kiguvadó szemekkel nézett és nem úgy tűnt, mint ha nagyon törné magát azért, hogy elhúzza a függönyt.
-Elnézést uram, lenne olyan kedves, és behúzná ezt?-kérdeztem meg óvatosan.
-Persze, de…..de…..bocsánat…..ne haragudjon…..tényleg én….én ezt nem akartam…..elnézést……-hadarta.
-Nem történt semmi gond, nem haragszom, de kérem, húzza vissza a függönyt!-eresztettem meg felé egy gyenge mosolyt, bár magam is meglepődtem a határozottságomon, mert a szívem nagyon vadul kalimpált a mellkasomban.
-Hogyne….máris….de én tényleg elnézést….na akkor megyek….de ne haragudjon…-legeltette rajtam a szemét továbbra is.
-Uram!-szóltam rá erélyesebben.-Nem szeretném, ha a biztonsági szolgálat, a melltartómon lévő francia csipkét elemezgetné!-közöltem vele kissé nyersen, mire fülig pirult.
-Pedig szép munka!-vigyorodott el kissé szemtelenül, aztán bólintott és végre elengedte a függönyt. Azt a percek óta visszatartott levegőt végre kifújhattam, miközben lehuppantam a próbafülkében álló székre.
-Ez nagyon lökött!-nevettem fel vidáman, de éreztem, hogy azért ég a fejem rendesen. Nagyon pimasz, csalafinta s agyafúrt, de a fenébe is, be kell vallanom, hogy tetszett.
Az imént történtek hatása alatt voltam, és kissé elcsigázottan, folyton vigyorogva próbálgattam tovább a ruhákat, de a gondolataimat már valahogy nem a felsők színe, vagy mintázata töltötte ki, sokkal inkább az a nagyon helyes férfi, akinek az előbb sikerült nagy tehetséggel rám „törnie” a próbafülkében. Kétségtelen, hogy nagyon vicces jelenet volt, és akármennyire is próbáltam utána arra koncentrálni, amiért az üzletbe jöttem, ez már nem nagyon ment. Néhány ruhadarabot kiválasztottam a hatalmas kupacból, aztán a táskámat magamhoz véve a pénztárhoz indultam. Útközben azonban megakadt a szemem egy gyönyörű, gyöngyös blúzon, és bár határozott elképzelésem volt, hogy most már tényleg fizetek, úgy éreztem, ezt a kis gyönyörűséget nem hagyhatom ott csak úgy, főleg, ha meg sem próbálom. Leakasztottam a méretemnek megfelelőt az állványról, majd a próbafülkék felé indultam. Mindegyik foglalt volt, ám úgy tűnt, hogy az egyik mégis csak üres, így kissé meggondolatlanul elhúztam a függönyt. Azt hiszem, most rajtam volt a sor, hogy teljesen ledöbbenjek. A látvány, ami elém tárult egyszerűen csodás volt, és a fejemben cikázó gondolatokat hűen tükrözte a padlón kikötött állam és a kiguvadó szemeim látványa. Éreztem, hogy a mellkasom egyre gyorsabban emelkedik, ahogy a szemem megpihent azon az izmos felsőtesten, és igen csak nagyokat kellett nyelnem. Szólásra nyitottam a számat, de a torkomon akadt a szó, és hiába is próbáltam a figyelmemet az ismeretlen ismerős arcára irányítani, a mellkasa valahogy vonzóbbnak tűnt ezekben a pillanatokban.
-Az nem Kimi?????
-Kimi, Kimi, egy aláírást légyszi!
-Kimi, KIMIIIII!!!!!-hallottam meg hirtelen magam mögött néhány tinilány sikítozását, majd a következő pillanatban a velem szemben álló férfi megragadta a karom és behúzott magával a fülkébe, és a függönyt is elhúzta mögöttünk.
-Pedig már éppen mondani akartam, hogy kisasszony, legyen már olyan kedves és húzza el!-vigyorgott rám.
-Hello idegen! Hát megint találkozunk?-kérdeztem vissza hetykén.
-Mivel kegyed rám törte az ajtót, így kénytelenek vagyunk! Ön talán bánja?-somolygott.
-Áhh, dehogy! Minden vágyam az volt, hogy menekülnöm kelljen a karjaiba néhány tinilány dobhártya szaggató visítása miatt!-jegyeztem meg mosolyogva.
-Hát akkor jó helyen jár!-kacsintott rám.
-Na de most mégis hol próbáljam meg ezt a kis szépséget?-mutattam fel a blúzt.
-Természetesen itt!-vágta rá, mintha olyan magától értetődő lenne.
-Itt próbáljam fel maga előtt?-nyíltak tágra a szemeim.
-Mivel Ön látott engem, úgy helyes, ha én is!-vigyorgott, mint a vadalma.-De úgy sem meri megtenni!-legyintett.
-Hmm, ha megteszem, meghív egy kávéra!-ajánlottam neki alkut.
-Benne vagyok!-ült ki egy hatalmas mosoly az arcára, miközben a kezét nyújtotta felém, én pedig hezitálás nélkül elfogadtam azt, majd letettem a székre a holmimat, és se szó, se beszéd, elkezdtem kigombolni a blúzomat, közben pedig végig szemeztem vele. Próbált mélyeket lélegezni, de ebből inkább csak lihegés lett, és hogy elérjem azt, hogy még nagyobbakat nyeljen, még kicsit domborítottam is neki, amíg lassan, de nagyon csábosan és kihívóan a padlóra engedtem a ruhadarabot. Elég volt az arcára néznem, tudtam, hogy teljesen kiütöttem őt. Minden mozdulatomat követte a tekintetével, de cseppet sem hozott zavarba ezzel, inkább még élveztem is a dolgot, és amikor végeztem a gyöngyös felső felvételével, úgy mosolyogtam rá, mint ha mi sem történt volna.
-Na, milyen?-kérdeztem kíváncsian, magamat méregetve közben a tükörben. Éreztem, hogy neki már nincs tovább, ez volt részemről a kegyelemdöfés.
-Jó….nagyon jó…..-dadogta zavarban.
-Nos, én nyertem!-közöltem vele elégedetten, majd elkezdtem kigombolni a blúzt. Ezt ő már csak nagy szemekkel figyelte.-Akkor……-oldottam ki a második gombot is.
-Akkor?-ismételte meg, egy picit közelebb lépve hozzám.
-…..álll még az ajánlatod?-suttogtam a kérdést, egészen közel lépve hozzá, és ekkorra már újra szemügyre vehette a csipkés melltartómat, mert kigomboltam teljesen a felsőt.
-Áll, de még mennyire!-suttogta a fülembe úgy, hogy közben a forró lehelete szinte perzselte a nyakamat, és éreztem, hogy megremeg a testem.
-Remek! Ennek igazán örülök!-mosolyogtam rá nagyon pimaszul, de gyorsan elfordultam, hogy azért azt ne láthassa, hogy zavarba hozott kicsit az iménti mondatával.
-Negyed óra múlva a szemközti kávézó legeldugottabb szegletében?-suttogta a fülembe halkan.
-Ott leszek!-mosolyogtam rá sejtelmesen, mire ő bólintott, aztán összeszedte a cókmókját és magára hagyott a próbafülkében. Amíg összekészülődtem, rendeztem kicsit a gondolataimat, és miután fizettem, az újonnan vásárolt ruhákkal együtt, izgatottan, és nagyon lelkesen indultam el az ismeretlen ismerős keresésére.

Bevezető

„Ahogy a szemébe nézek, mintha egy titkos kincses térkép tárulna fel előttem, a maga összes kis titkával. Mégis tudom, hogy révbe értem, már nem kell tovább keresnem, és akadályokat leküzdenem, mert megtaláltam Őt, az én saját kincsemet. Ha rám mosolyog, a szavam eláll, a hang a torkomon reked és a szívem oly vadul kalimpálni kezd, mint ha ki akarna törni a mellkasomból. Ahogy hozzámér, a testem megremeg, úgy érzem, a lábaim már nem bírnak tovább tartani, de ekkor magához húz, átölel, és tudom, biztonságban vagyok. És amikor megcsókol, már nem csak a szívem, az eszem is rájön, megtaláltam a másik felem… Hát doktor úr, mondja kérem, mi a diagnózis?”

Újra itt :)

Sziasztok! :)

Úgy döntöttem, hogy újra megnyitom a blogot, és egy teljesen új történetet fogok kitenni. Ez az ötlet nagyon kedves barátnőmtől Szabustól származik, és a most éppen futó sztorijához, a Titkok erdejéhez kötődik. :) Szeretném megköszönni Neked a sok segítséget, a történet címét, és persze azt a rengeteg támogatást is, amit kapok Tőled. ♥

Nem is szaporítom tovább a szót, én nagyon remélem, hogy elnyeri tetszéseteket ez a sztori, és szívesen olvassátok majd. A kommenteknek, chat hozzászólásoknak továbbra is nagyon örülnék, így kérlek Titeket, ha van kedvetek, és időtök, pár sorral tiszteljetek meg! :)

Kellemes időtöltést a blogon! :)

Puszi: Dahlia

Ui.: A bevezetőt még ma este hozom. :)

WELTMEISTER

Sziasztok! :)

Számomra nagyon különleges volt ez a hétvége, ugyanis ezen a hétvégén SEBASTIAN VETTEL megszerezte 2. Világbajnoki címét a Forma-1-ben, és ezzel minden idők LEGFIATALABB KÉTSZERES VILÁGBAJNOKA LETT! :) Csodálatosan versenyzett az egész eddigi évadban, nagyon megérdemli, hogy fejet hajtsunk a teljesítménye előtt! :) Szívből gratulálok és még sok-sok szép és sikeres évet és sok Világbajnoki címet kívánok Neki! :) ♥

21. rész

Két nap múlva már a reptéren álldogáltam a párommal és még az utolsó szavakat váltottuk egymással, mielőtt felszálltam volna a Zürichbe tartó járatra.
- An, biztos vagy abban, hogy helyesen cselekszel? - nézett rám Mikko komolyan.
- Nem, cseppet sem vagyok biztos benne, de muszáj segítenünk azoknak a gyerekeknek. - válaszoltam némi gondolkodás után.
- Mondd Drágám, csak a gyerekek miatt utazol te oda? - kérdezgetett tovább titokzatosan, mire én összehúzott szemekkel kezdtem fürkészni az arcát.
- Hogy érted ezt? - kérdeztem vissza gyanakvóan.
- Véletlenül nincs benne a dologban az is, hogy szívesen tartózkodsz Kimi közelében? - tette fel a kérdést olyan természetesen, szemrebbenés nélkül, hogy attól én rögtön dühbe gurultam.
- Te mégis mi a francról beszélsz? - ripakodtam rá mérgesen és egy üres sarokba húztam őt, hogy lehetőség szerint Finnország fele ne hallgassa végig a vitánkat.
- Megváltozol, miután hazavisz engem és kettesben maradtok a házunkban, ő talál meg mikor leesel lépcsőn és van olyan lovagias, hogy még a kórházba is bevisz téged. Néhány nap múlva ahotelszobánkban talállak vele kettesben, most pedig elutazol hozzá Svájcba. Nem gondolod, hogy sok a véletlen egybeesés? - pillantott rám Mikko jelentőségteljesen.
- Hát te teljesen megőrültél! Féltékenységi jelenetet rendezel a repülőtér kellős közepén? - emeltem fel a hangom és szikrákat lövellő szemekkel fürkésztem az arcát.
- Nem, csak kezd idegesíteni, hogy ez a nagyképű barom ilyen látványosan csapja Neked a szelet! - pattogott előttem, én pedig döbbenten bámultam rá. Soha nem mondott még nekem ilyeneket és meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg féltékeny lesz valakire. Arra meg aztán pláne nem, hogy pont Kimire.
- Most ne beszéljek vele, mert szerinted rám hajtott? - kérdeztem vissza teljesen felpaprikázódva.
- Igen, az lenne a legjobb, ha ezt tennéd. Te az én barátnőm vagy és nem hagyom, hogy lecsapjon a kezemről téged. - jelentette ki akaratosan.
- Na álljon csak meg a menet! - dobbantottam a lábammal. - Az igaz, hogy a barátnőd vagyok, de a tulajdonod nem, világos? - vettem elő most már én is a határozottabbik énemet.
- Kedves Utasaink! A 14 órakor induló, Zürichbe tartó járat utasait kérjük, szíveskedjenek a kapukhoz fáradni! - hallottam meg a hangosbemondó hangját.
- Mennem kell. - mondtam szárazon és futólag Mikkora pillantottam. - Köszönöm, hogy ilyen csodásbúcsúajándékkal kedveskedtél nekem .- tettem hozzá ironikusan.
- Nem fogom megváltoztatni a véleményem csak hogy neked legyen igazad ebben is. - közölte hidegen, még csak rám se nézve.
- Jó! Legyen így! - bólintottam, aztán felszegtem a fejem. - Remélem élvezni fogod azt az egy hónapot, amit a zsarnok hárpia nélkül tölthetsz. Miközben az persze agyon dugatja magát aJégemberrel Svájcban. - gúnyolódtam.
- Ez cseppet sem vicces Anneli! - nézett rám haragos pillantásokkal.
- Nem érdekel. Ez a véleményem az egész összeesküvés-elméletedről. - pillanatok alatt megint felment bennem az a bizonyos pumpa és tudtam, hogy ha nem megyek el Mikko közeléből, akkor hamarosan fel fogok robbanni. - Most pedig ideje indulnom. Légy szíves csak akkor hívj fel, ha értelmesen is tudsz beszélni velem. - tettem hozzá halkabban.
- Vigyázz magadra! - nyögött ki végre nagy esre hitre egy értelmes mondatot.
- Te is! - bólintottam. Megölelt engem, de miután érezte, hogy most inkább távolságot tartanék tőle, nem erőltette a dolgot és gyorsan elhúzódott. Egy nagyon apró kis csókit kaptam, majd egy utolsó összenézést követően utamra engedett. Tudta jó, hogy most többet nem is engedtem volna neki.

A repülőút egésze alatt Mikko körül jártak a gondolataim. Először úgy éreztem, hogy túlreagálja a dolgokat és többet képzel a történtek mögé, de amikor alaposabban végiggondoltam ezt az egészet, már arra a megállapításra jutotta, hogy azért szolgáltattunk alapot a féltékenységéhez. Tény, hogy nem volt tőle túl korrekt, hogy anélkül támadt rám, hogy megbeszéltük volna a kapcsolatunkat, de sajnos volt némi igazság abban, ami elhagyta a száját. A reptérre megérkezve is ez járt még a fejemben, így elég kellemetlenül ért, hogy a figyelmetlenségem miatt nekiütköztem egy háttal álló férfinak. Ő azonnal megfordult, én pedig nagyra nyílt szemekkel néztem rá.
- Kiira! - derült fel az arca, amikor meglátott engem.
- Szia Kimi! - mosolyogtam rá félszegen.
- Örülök, hogy látlak! Tessék! - tolt az arcomba egy csokrot, mire nekem ismét tágra nyíltak a szemeim és nem igazán értettem, hogy mi ez a lelkesedés a részéről.
- Ezt miért kapom? - kérdeztem halkan, miközben elvettem tőle a kedvenc virágaimból álló csokrot. Jól eső melegség költözött a mellkasomba a tudattól, hogy emlékszik még arra mit szeretek.
- Hát, csak gondoltam örülnél neki. - vonta meg a vállát. Láttam rajta, hogy kicsit zavarba jött a kérdéstől. - Tudom, hogy az orchidea és a frézia a kedvenceid, és….
- Köszönöm! - vágtam a szavába hirtelen és kedvesen rámosolyogtam.
- Szívesen. - bólintott. - Indulhatunk? - kérdezte, de már meg is fogta a bőröndömet.
- Persze. - válaszoltam halkan és követtem őt.
Nem forszírozta a beszélgetést az autóban sem, amiért hálás is voltam neki. Most szükségem is volt erre a nyugalomra, amit még így az autóban ülve is éreztem magam körül. Ahogy a reptér parkolójába lépve beleszippantottam a svájci levegőbe, rögtön tudta, hogy jót fog tenni nekem az itteni légkör, és bíztam benne, hogy képes leszek kikapcsolni kicsit és végigcsinálni mindazt, amiért ide jöttem.